Szerző: Hegedűs Dávid

  • A Honda célja a 2020-as világbajnoki cím a Red Bullal

    A Honda célja a 2020-as világbajnoki cím a Red Bullal

    Elég határozott céllal vág majd neki a 2020-as Forma-1-es idénynek a Honda, akik meg akarják nyerni a bajnokságot a Red Bullal karöltve.

    Egyelőre továbbra sem tudjuk biztosra, hogy a Honda 2021 után is a száguld cirkuszban kíván-e maradni, és újabban a Renault meg a Mercedes esetleges távozásáról is szó van. Éppen ezért kulcsfontosságú lehet a japánok számára a következő esztendő, hogy mennyire tudnak sikeresek lenni.

    A Honda vezérigazgatója Takahiro Hachigo kijelentette, hogy a céljuk jövőre nem más, mint a Forma-1-es világbajnoki cím.

    „A 2015-ös Forma-1-es visszatérésünk után nehéz évek következtek számunkra. Elég fájdalmas időszak volt. Idén viszont sikerült először nyernünk a visszatérésünk óta, Ausztriában, emiatt pedig rendkívül elégedett vagyok. Emellett Németországban is nyertünk, ahol Danyil Kvjat harmadik lett.” – kezdte Hachigo.

    „Suzukában Naoki Yamamoto vezethetett egy szabadedzésen, ami egy nagyszerű pillanat volt minden japán számára. Jövőre viszont meg akarjuk nyerni a világbajnokságot a Red Bullal.” – jelentette ki.

  • Brazíliában is beülhet a Williamsbe Latifi

    Brazíliában is beülhet a Williamsbe Latifi

    Idén utoljára vehet részt pénteki szabadedzésen a Williams színeiben Niholas Latifi. A kanadai versenyző ezúttal is Robert Kubica autóját kapja meg a 90 percre.

    Az év utolsó előtti futamán a csapat egyik vezető mérnöke Dave Robson döntött úgy, hogy kapjon ismét lehetőséget Latifi, akitől azt várják, hogy segítsen megtalálni a megfelelő beállításokat.

    „Nicholas a pénteki első szabadedzésen vezetheti majd Robert autóját, ami számára az utolsó ilyen beugrás lesz ebben a szezonban. Azt várjuk Nicholastól, hogy segítsen az autó tökéletes beállításában ezen a rendkívül nehéz pályán. Emellett időmérős és verseny szimulációkat fog végezni, és néhány 2020-ra szánt fejlesztést is tesztelhet majd.” – magyarázta Robson.

    A Formula 2-es bajnokság második helyén álló Latifi örömmel fogadta az újabb lehetőséget.

    „Izgatott vagyok, hogy Brazíliában újra autóba ülhetek.” – kezdte a kanadai. „Ez lesz a harmadik FP1-em zsinórban és rövid idő alatt, ez pedig jó arra, hogy fenntartsam a formámat.”

    „Már tavaly is vezethettem itt, így a pályát már ismerem.  Ez egy különleges pálya, régebbi stílusú. Szűk pálya, ami rengeteg karakterrel rendelkezik és már régóta a naptárban van. Várom már, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsek.” – tette hozzá.

  • Verstappen: Túl őszinte és egyenes vagyok

    Verstappen: Túl őszinte és egyenes vagyok

    Továbbra is téma a sajtóban a Ferrari kontra Verstappen ügy. Mint ismert, a holland pilóta csalással vádolta meg a Ferrarit, amire Mattia Binotto keményen visszavágott. Nem meglepő tehát, hogy Verstappen rengeteg kérdést ebben az ügyben, ám ő maga már tovább lépne ezen.

    Legutóbb az olasz Corriere della Sera lap készített interjút vele, és természetesen a fentebb említett téma volt a középpontban.

    „Ez egy kényes téma, amihez nem szívesen térek vissza. Én csakis előre tekintek, a Brazil Nagydíj lebeg a szemem előtt.” – tért ki a válasz elől.

    Ezután arról kérdezték, hogy sokan agresszívnak tartják és nem fél-e hogy elveszítheti a tiszteletét mások szemében.

    „Senki sem egy robot, mindenki követ el hibákat, különösen, amikor a határon vannak. Néha még jó is, ha hibázunk, hiszen lehet belőle tanulni.” – fogalmazott.

    „Talán túl őszinte és egyenes ember vagyok, ezért vagyok hajlamos a kitörésekre.” – tette hozzá.

  • Vannak kétségek Gene Haasban a jövőt illetően

    Vannak kétségek Gene Haasban a jövőt illetően

    A Forma-1-es Haas istálló alapítója és tulajdonosa Gene Haas nem teljesen biztos a csapat jövőjét illetően.

    A csapatfőnök Günther Steiner a Racer magazinnak nyilatkozva mesélte el, hogy Austinban leült Gene Haas-szal és átbeszélték az évet és a jövőbeni terveiket.

    „A legnagyobb problémája a teljesítményünkkel van. Ki az, aki elégedett lenne, ha nem tudna pénzt nyerni ebből? A Forma-1 egy nagy befektetés.” – mondta Steiner.

    Az olasz csapatvezetőt pedig 2021-es új Concorde Egyezmény kapcsán arról kérdezték, hogy Haas mennyire óvatos e kapcsán.

    „Olyan, mint minden jó üzletember. Újra kell gondolnia, hogy mit csinál, de egyáltalán nem áll negatívan ehhez. Természetesen vannak benne kétségek, csak úgy, mint mindenki másban, ha ennyire új dolog van a láthatáron, de ez teljesen normális.” – tette hozzá.

  • Räikkönen: Sosem hittem volna, hogy 40 évesen még a Forma-1-ben leszek

    Räikkönen: Sosem hittem volna, hogy 40 évesen még a Forma-1-ben leszek

    Ritka már napjainkban, hogy egy versenyző a negyedik x betöltése után is a Forma-1 mezőnyében lehet. Márpedig a finn Kimi Räikkönen túl a 40-en is stabil tagja a száguldó cirkusz mezőnyének.

    A Forma-1 átlagéletkora folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, a jelenleg húsz fős mezőny fele 25 év alatti, éppen ezért kirívó az a tény, hogy a finn Kimi Räikkönen nemrég ünnepelte a 40. születésnapját.

    2001-ben kezdte a Forma-1-es pályafutását a Sauberrel, érdekesség, hogy Lando Norris csupán 15 hónapos volt, mikor a Jégember már a Saubert terelgette.

    Azóta eltelt 18 és fél év, a finn viszont még mindig egyik központi alakja a mezőnynek, miközben továbbra sem mutatta jelét annak, hogy lassulna, hiszen idén az Alfa Romeo pontjainak jelentős részét ő szerezte.

    „Nem hiszem, hogy valaha is elhittem volna azt, ha valaki azt mondja nekem, hogy 40 évesen is majd a Forma-1-ben leszek.” – kezdte a Jégember. „Abban az időben csak igyekeztem jól teljesíteni és folyamatosan maradni a sorozatban. Semmi nem volt garantálva.”

    „2001-ben kettő plusz egy éves szerződést kötöttem a Sauberrel, de ezek még olyan korai idők voltak, hogy csak úgy álltam a dolgokhoz, hogy a legjobbamat nyújtom, aztán meglátjuk mi lesz. Még 27 vagy 28 éves koromban sem adtam volna erre egy centet sem. Persze kihagytam két évet (2010,2011), ha ezt akkor nem tettem volna meg, akkor ma már nem lennék itt.” – folytatta.

    Räikkönen jelenleg kétgyermekes apuka, akik teljesen más perspektívába helyezték az életét. Ahogy idősödött és bölcsebb lett már nem okozott számára olyan nagy gondot a sok interjú és média kötelezettség, amiknek köztudottan nem nagy rajongója volt.

    „Rengeteg minden változott az évek alatt. A gyerekek sokféleképpen változtatják meg az életedet. Nem mindennap érzed úgy, hogy ez egy csodálatos dolog, de az élet már csak ilyen. A versenyzés sok időt vesz el az időmből, nagy részét ez teszi ki. De sosem a versenyzés volt számomra a legfontosabb dolog.” – magyarázta.

  • Tragédia történt az IMSA egyik kisebb sorozatában

    Tragédia történt az IMSA egyik kisebb sorozatában

    Egy 59 éves versenyző hunyt el a hétvégi sebringi Michelin IMSA SportsCar Encore nevű versenyen, miután a futam közben egészségügyi gondjai léptek fel.

    Dr. Timothy George az ANSA Motorsport LLC Ligierjét vezette a hétvégén Sebringben, Neil Alberico és Jon Brownson oldalán.

    George a verseny felénél váratlanul a bokszba hajtott, amit senki sem értett, hiszen nem voltak technikai gondokra utaló jelek. A pályán lévő orvosi stáb gyorsan megvizsgálta őt, és azonnal a sebringi korházba szállították, ahol nem sokkal később elhunyt.

    „Az IMSA családja mély szomorúsággal és megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Timothy George a mai napon elhunyt. Régóta volt már az IMSA versenyzője és rengeteg ember jó barátja volt a paddockban. Ezekben a nehéz időkben a gondolataink, imánk és a legmélyebb együttérzésünk a feleségével Rosalindával és a családja többi tagjával van.” – olvasható a sorozat által kiadott közleményében.

    A halál pontos okát viszont nem hozták nyilvánosságra.

  • A Rebellion legyőzte a Toyotát Shanghaiban

    A Rebellion legyőzte a Toyotát Shanghaiban

    Némi meglepetésre a Rebellion Racing nyerte a shanghai-i 4 órás versenyt a WEC idei szezonjának harmadik állomásán.

    A svájci istálló a második győzelmét aratta, miután visszatértek az LMP1-es kategóriába, a legutóbbit 2018-ban Silverstone-ban, amikor a Toyotákat kizárták előlük. A Toyota utóbbi időben mutatott fölényét mi sem bizonyítja jobban, hogy a pályán utoljára 2017-ben, Austinban tudták megverni őket, akkor a Porsche volt erre képes.

    Így két év után tudta az 1-es számú autó, Bruno Sennával, Gustavo Menezessel és Norman Natoval erőből legyőzni a japán gyári autókat.

    A Rebellion végül közel egy perces előnnyel utasította maga mögé a 8-as számú Toyotát, pedig Senna az utolsó percekben még egy bokszkiállást is beiktatott.

    „Az autó ma egyszerűen hibátlan volt végig a futamon. Talán a sors ezt a napot nekünk szánta. Nagyon boldogok vagyunk.” – értékelt a leintés után Bruno Senna.

    A pontversenyben továbbra is a 8-as Toyota vezet, megelőzve a testvér autót. Az 1-es Rebellion ezzel a sikerével megerősítette a harmadik helyét a pontversenyben, 19 pont jelenleg a hátrányuk öt fordulóval a szezon vége előtt.

    A svájciak győzelméhez nagyban hozzájárult az idénre bevezetett hendikep rendszer, és mivel a Toyota legutóbb nyert Fujiban, ezért őket hátráltatta most ez a rendszer.

  • Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Zsinórban a hatodik bajnoki címét szerezte meg 2019-ben a Mercedes,Toto Wolff pedig úgy látja, hogy az év során jóval kevesebb hibát vétettek, mint a riválisaik.

    Az osztrák csapatfőnök az idei sikerükben pont a kevés hibát látja döntőnek, mivel szerinte nem volt olyan domináns autójuk, mint a korábbi években.

    „Minden bajnokság úgy tűnik, mintha az lenne a legnehezebb. Idén viszont tényleg voltunk fent is meg lent is.” – kezdte Wolff.

    „Amerikában egy hosszú etapot zártunk le, ugyanis rég volt miénk a leggyorsabb szombati csomag. Vasárnap viszont mi teljesítettünk a legkevesebb hibával. Valószínűleg ez volt a legfontosabb kulcs az újabb bajnoki címünkben.” – folytatta.

    A csapatfőnök elmondta, hogy a Mercedes alkalmazottjai plusz motivációt és energiát tudnak magukból kinyerni, ha a Ferrari és a Red Bull szorosan a nyakukon van.

    „Szeretjük a küzdelmet. Látható volt, hogy mennyire tudtunk ünnepelni egy olyan verseny után, amikor nagyon nehéz dolgunk volt, de mégis nyerni tudtunk. Mindenki kőkemény harcot akar látni. Ha nem nyerjük meg az időmérőt, de vasárnap mi érünk célba elsőként, akkor az tízszer akkora örömöt okoz, mint a pole-ból való győzelem. Tehát szükségünk van az erős versenytársakra, ekkor élvezzük csak igazán a munkánkat.” – vélekedett.

  • Megvan Alonso első ralis dobogója

    Megvan Alonso első ralis dobogója

    Folyamatosan készül a 2020-as Dakarra Fernando Alonso, aki igyekszik minél több versenyen részt venni. Legutóbb éppen Szaúd-Arábiában versenyzett, és megszerezte első dobogós helyezését a ralis pályafutása során.

    Alonso Marc Coma oldalán a Toyota Hilux volánja mögött összesítésben a harmadik helyen végzett a négynapos Al Ula-Neom nevű raliversenyen, amely a szaúdi Toyota bajnokság harmadik állomása is volt egyben.

    A versenyt a Yazeed Al-Rajhi-Konstantin Zhiltsov páros nyerte meg, szintén egy Toyota Hilux-szal.

    „Ez négy tökéletes nap volt a Dakarra való felkészülésben, új típusú terepet és dolgokat fedeztünk fel.” – kezdte a kétszeres Forma-1-es világbajnok.

    „Harmadik lettem az utolsó két szakaszon és az összetettben is, amely az első dobogóm a ralis időszakom során. Jó, hogy ez most jött el, ez plusz önbizalmat ad majd a Dakarra.” – folytatta.

    A 2020-as Dakart majd január 5-17. között rendezik meg Szaúd-Arábiában, ahol a Toyota egy igen erős, négy gyári versenyzővel áll majd rajthoz. A spanyol mellett a japánok autóját vezeti majd a címvédő Nasser Al-Attiyah, valamint Giniel de Villiers és Bernhard ten Brinke.

  • Ricciardo: Én jobban meg tudtam volna szorongatni Hamiltont, mint Bottas

    Ricciardo: Én jobban meg tudtam volna szorongatni Hamiltont, mint Bottas

    Daniel Ricciardo úgy hiszi, hogy ő sokkal keményebb ellenfele lett volna Lewis Hamiltonnak, ha ő ült volna a másik Mercedesben.

    Sokan Ricciardot a mezőny legjobbjai között tartják számon, ám eddig még egyszer sem volt reális esélye a világbajnoki címre, ami elsősorban az eddigi autóinak tulajdonítható be, igaz így is van már hét futamgyőzelme.

    Ricciardo idénre igazolt a Red Bullból a Renaultba, amit sokan igencsak kétkedve fogadtak. A pontversenyben jelenleg a kilencedik helyen áll, de a csapattársát, Nico Hülkenberget egyelőre felülmúlja.

    Ricciardo igazán 2014-ben robbant be, amikor első Red Bullos évében simán legyőzte a négyszeres világbajnok csapattársát Seabastian Vettelt, és már akkor a jövő bajnokának kiáltották ki. Ez a lehetőség még nem jött el a számára, de az ausztrál még mindig hisz benne, hogy egyszer el fog jönni.

    Legutóbb a Sky Sports készített vele egy interjút, amiben arról kérdezték, hogy Hamilton csapattársaként idén keményebb kihívás elé tudta volna állítani a britet, amire így felelt:

    „Nem fogok kertelni és kimondom: igen, meg tudtam volna szorongatni őt. Azért mondom ezt, mert hiszek magamban. Nem pedig célozgatok Valtterire vagy bárki másra, aki nem nyert abban az autóban.” – fogalmazott őszintén.