Szerző: Hegedűs Dávid

  • Giovinazzi is elmondta a véleményét a Ferrarik ütközéséről

    Giovinazzi is elmondta a véleményét a Ferrarik ütközéséről

    A Ferrari támogatását élvező Antonio Giovinazzi is kifejtette véleményét a Leclerc-Vettel ütközéssel kapcsolatban.

    Az olasz Giovinazzi a Ferraris kötődése miatt került idénre az Alfa Romeohoz, ahol 2020-ra is maradhat. Éppen a legutóbbi Brazil Nagydíjon érte el karrierje eddigi legjobb eredményét, ahol az ötödik lett.

    A futam viszont mégsem emiatt marad sokaknak emlékezetes, hanem a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközéséről. Ezzel kapcsolatban többen is megszólaltak már, és most csatlakozott Giovinazzi is.

    „Ilyen dolgok megtörténnek. Ez a versenyzés, mindenki a legjobbját próbálja nyújtani. Az viszony szégyen nekik, hogy ezzel rengeteg pontot buktak. Az én feladatom a hétvégére az volt, hogy jókor legyek jó helyen, és ez sikerült is. Nagyon boldog vagyok. Nekem és a csapatnak is egy pozitív hétvége volt ezzel a negyedik és ötödik hellyel. Szükségünk volt erre a rengeteg pontra.” – vélekedett a fiatal olasz.

  • Hamilton komolyan számol jövőre a Red Bullal

    Hamilton komolyan számol jövőre a Red Bullal

    A regnáló világbajnok Lewis Hamilton több esélyes bajnokságra számít 2020-ban, amit a rajongók is bizonyára nagy örömmel fogadnának.

    Az idei szezon előrehaladtával a Ferrari szép fokozatosan érte utol a Mercedest, miközben az első évében járó Red Bull-Honda házasság is lassan kezdett kifizetődni. A japánok fejlődését látva, a brit Hamilton izgalmas jövő évre számít, már az első futamtól kezdve.

    Ami ugyebár idén nem így volt, hiszen a Ferrari jó néhány problémával küzdött az idény elején, míg a Red Bullnak kellett idő a Hondával. Jelenleg mindkét üldöző istálló három-három idei sikernél tart. Így nem volt kérdés 2019-ben sem, hogy a Mercedest nem lehet legyőzni.

    Hamilton viszont erős Red Bullokra számít jövőre.

    „A Honda hatalmasat lépett előre. Ez egy remek dolog, hogy más gyártók is erősek. Remélhetőleg jövőre hármas vagy akár négyes harc is lehet a bajnoki címért. A Forma-1-ben sok fiatal van, akikben rengeteg potenciál lakozik. Várom már, hogy a jövőben ezekkel a srácokkal versenyezzek. Ahogy egyre közelebb lesznek egymáshoz a csapatok, úgy sok, a brazíliaihoz hasonló futamot láthatunk majd.” – mondta a hatszoros világbajnok.

  • Hülkenberg saját hibája, hogy kikerült az F1-ből

    Hülkenberg saját hibája, hogy kikerült az F1-ből

    A korábbi Formula 3000-es futamgyőztes Jason Watt egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje véget ért.

    Hülkenberg elvesztette a helyét a Renaultnál 2020-ra, és sem az Alfa Romeo sem pedig a Haas nem igazolta le őt, így gyakorlatilag biztos, hogy a jövő heti abu dhabi-i szezonzárón elbúcsúzunk tőle.

    Watt szerint a német versenyző 2010 óta íródó F1-es karrierje során volt fent és lent is, de mégis komoly megbecsülést szerzett magának, elsősorban a Force Indiánál, ahol rendre a csapattársai fölé nőtt.

    „A Force Indiás időszaka után a teljesítménye erősen stagnált. Az elmúlt öt évben, beleértve 2019-et is csupán egyszer tudott a csapattársai előtt végezni a bajnokságban. Tavaly Carlos Sainz mellett nagyon jónak tűnt, így izgatottan vártam, hogy mire megy Daniel Ricciardo mellett idén.” – magyarázta a dán.

    Watt úgy látja, hogy miután biztossá vált a Renaultos távozása akkor hirtelen leromlott a teljesítménye, ami talán annak tudható be, hogy már vele nem foglalkoztak annyit.

    „Minden dán emlékszik arra, amikor Kevin Magnussen nem hosszabbított a Renaulttal, akkor Jolyon Palmer hirtelen gyorsabb lett. A két autó között akkor az egyetlen hasonlóság az volt, hogy sárgák voltak. Nem hiszem, hogy ez Hülkenberg esetében is biztosan így történt, de nem áll távol az igazságtól azt mondani, hogy a Renault inkább Ricciardora koncentrál.” – véli.

    Hülkenberg vélhetőleg a magas bérigénye miatt nem kellett a Haashoz, Watt szerint pedig ez a csapatnak meg a 32 éves pilótának is rossz hír.

    „Kevin számára nem jelent nagy kihívást Romain, amikor hülye hibákat követ el. Kevin kedvéért néztem volna meg mellette Hülkenberget 2020-ban. Most úgy néz ki, hogy vagy a DTM-ben vagy a Formula E-ben fejezi majd be a pályafutását, és az én szememben ez az ő hibája.” – jelentette ki.

  • Binotto: Nem helyes megkérdőjelezni a Honda sebességét

    Binotto: Nem helyes megkérdőjelezni a Honda sebességét

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint már egyáltalán nem meglepetés a Honda Brazíliában mutatott teljesítménye.

    A Ferrari a motorja miatt újabban komoly kritikát, amire válaszul Vettel annyit mondott, hogy a Honda brazíliai teljesítménye igencsak gyanús.

    A japán gyártó évtizedek után kettős győzelmet ünnepelhetett a hétvégi Brazil Nagydíjon, köszönhetően Max Versappen első és Pierre Gasly második helyének.

    Mattia Binotto viszont nem mutogat ujjal gyanúsítólag a japánokra.

    „Nem tudom elmagyarázni, hogy ők mit csinálnak. Csupán a saját munkánkkal vagyok tisztában. A sebességük nagyon nagy volt, de azt mondani, hogy meglepetés volt, az nem helyénvaló.” – jelentette ki.

  • Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Rendkívül meghatottan és érzelmekkel telve nyilatkozott élete első dobogós helyezése után Pierre Gasly. A francia pilóta az őrült Brazil Nagydíj végén lett második.

    Igazi hullámvasút a 2019-es idény a fiatal francia számára. A szezont még a Red Bullnál kezdte, ám onnan félév után a gyenge teljesítménye után mennie kellett, vissza a Toro Rossohoz. A kiscsapatnál pedig valósággal szárnyal, aminek eredménye egy dobogós hely lett.

    Így érthetően a fellegekben járt a pódium után:

    „Ez az első Forma-1-es dobogóm, és biztos, hogy ez sosem fogom elfelejteni. Ez egy nagyon különleges pillanat, elképesztően érzelmes dolog ez. A Toro Rosso fantasztikus autót adott nekem a visszatérésem után, csodálatos nap ez.” – örömködött Gasly.

  • A Racing Point figyelemmel követi Mick Schumachert

    A Racing Point figyelemmel követi Mick Schumachert

    Sok más csapathoz hasonlóan a Racing Point is rajta tartja a szemét Mick Schumacheren, ezt maga Otmar Szafnauer ismerte el.

    A 20 éves pilóta jelenleg a Formula 2-ben szerepel, emellett pedig a Ferrari akadémiájának tagja. Édesapja révén pedig óriási figyelem övezi a pályafutását.

    Schumacher már tesztelte a Ferrari és az Alfa Romeo autóját is, és sokan már találgatnak arról, hogy melyik csapatnál mutatkozhat majd be a száguldó cirkuszban.

    A Racing Point csapatvezetője Otmar Szafnauer is elismerte, hogy ők is figyelik a németet.

    „A bokszban mindenki nagy figyelemmel nézi, hogy Schumacher mit csinál. Rengeteg fiatal versenyző van a fejünkben a jövőnket illetően, őket követjük kiemelten a junior sorozatokban.” – fogalmazott.

    A brit alakulat jövőre is változatlan párossal, vagyis a Stroll-Perez duóval indul majd, utóbbi mexikói ráadásul hároméves kontraktussal rendelkezik.

  • Villeneuve: Egyértelmű, hogy Hülkenberg karrierje véget ért

    Villeneuve: Egyértelmű, hogy Hülkenberg karrierje véget ért

    1997 világbajnoka Jacques Villenuve biztos benne, hogy Nico Hülkenberg számára az idei év végén véget ér a Forma-1-es kaland.

    Gyakorlatilag biztos, hogy Hülkenberg jövőre már nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja, miután a Renaultnál nem volt maradása és a többi csapatnál sem tartottak igényt rá. Villeneuve szerint pedig nincs realitása annak, hogy 2020 után visszatérjen.

    „Nagyon régóta van már itt. Övé az a rekord, hogy a legtöbb futamot teljesítette dobogó nélkül, így talán ő is tisztában van azzal, hogy a karrierje így is hosszabb volt, mint kellett volna.” – vélekedett.

    „Egyébként szerencsés volt, mert függetlenül az autóitól mindig egy profi pilóta volt, akit fizettek. De most ő is jól tudja, hogy a karrierje véget ért.” – folytatta.

    A német helyére az a Esteban Ocon érkezett, aki egy év szünet után térhet vissza a száguldó cirkuszba. A világbajnok nem hiszi, hogy Hülkenbergnek is lenne visszaút.

    „Nincs számára visszaút, ő nem olyan, mint Ocon, aki fiatal és képes még fejlődni. Hülkenberg egy olyan pilóta, akinek volt elég ideje megmutatnia minden tudását. Hacsak valaki egészségügyi okok miatt nem fog kidőlni, és nem egy tapasztalt pilóta kellene a helyére gyorsan szerezni, akkor nem hiszem, hogy a csapatok már fognak vele foglalkozni.” – mondta.

  • Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Mégsem a jövő évi motort fogja használni Leclerc Brazíliában

    Charles Leclerc saját maga tagadta, hogy a 2020-ra szánt motort fogja tesztelni a most hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Az már biztos, hogy a monacói egy új erőforrást kap majd Interlagosban, ami miatt tíz helyes rajtbüntetést vár rá. Korábban felröppentek olyan hírek, miszerint a kénszerűséget kihasználva a Ferrari a jövő évre tervezett motorját tenné be Leclerc autójába tesztelés képpen.

    Az olaszok erőforrása egyébként is a figyelem középpontjában van újabban, de most maga az érintett mondta el, hogy szó sincs jövő évi motorról.

    „Egy olyan motort kapok, ami ugyanolyan specifikáció, mint amit az austini problémáim előtt használtam. Austinban a gond után egy sokat futott motort kaptam. Most sincs szó semmi új fajta motorról, de ez segíthet nekem majd az előzőhöz képest egy fokkal jobb időmérős és verseny tempóban.” – mondta Leclerc.

  • Verstappen szerint okos döntés volt Albon megtartása

    Verstappen szerint okos döntés volt Albon megtartása

    Max Verstappen örül Albon megtartásának, szerinte ezzel a lehető legokosabb döntést hozta a Red Bull.

    Alexander Albon az év felénél vette át Pierre Gasly helyét a Red Bullnál. Azóta pedig biztossá vált, hogy a thai 2020-ban is marad Verstappen csapattársa. Míg a jövőre Alpha Tauri néven induló Toro Rosso sem fog változtatni a pilóta párosán.

    „Ő egy remek srác, és szerintem az elmúlt tizenkét hónap igazi hullámvasút lehetett neki. Nyugodt és becsületes ember, az egész csapat kedveli őt. Elvégzi a feladatát, gyors és sok pontot gyűjt, így talán ez volt a lehető legokosabb döntés a közeljövőt tekintve. De nem igazán az én tisztem értékelni az ő teljesítményét.” – nyilatkozta a holland Brazíliában.

  • Wolff: Még több sikerre éhezünk

    Wolff: Még több sikerre éhezünk

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff úgy érzi, hogy a hatodik megnyert dupla bajnoki címek után a csapat tagjai még éhesesebbek és még jobban vágynak arra, hogy jöjjenek az újabbak sikerek.

    A V6-os hibrid éra bevezetése óta senki sem tudta legyőzni a Mercedest és minden egyes bajnoki címet bezsebeltek. 2021-ben viszont radikálisan megváltozik majd a Forma-1, ami akár a Mercedes sikerkorszakának a végét is jelentheti. Újabban olyan pletykák is felröppentek, hogy gyári csapatként kiszállnának, noha Toto Wolff mostani nyilatkozata kicsit ellent mond ennek.

    „Múlt héten tartottuk a nagy bajnoki ünneplésünket Brixworth-ban és Brackley-ben. Mindenki ott volt, ez az 1500 férfi és nő formázza meg ezt a csapatot és teszik lehetővé ezeket a hatalmas sikereket.” – kezdte az osztrák.

    „Ez mindig egy különleges pillanat, de az idei talán még az eddigieknél is különlegesebb, mivel ez volt zsinórban a hatodik bajnoki címünk, ami pedig egy új mérce lett ebben a sportban. Ezen rekord ellenére mindig úgy érzem, hogy még több sikerre vágynak.” – véli Wolff.

    „Nincs értelme megelégedni, mindenki elhatározta, hogy még tovább akarunk fejlődni. A csapatnál dolgozók egy rendkívül inspiráló csoportot alkotnak, akik teljes mértékben a Mercedes azon törekvéseinek élnek, hogy minden idők legjobbjai legyünk.” – zárta.