Szerző: Hegedűs Dávid

  • Stroll az időmérős teljesítményén javítana

    Stroll az időmérős teljesítményén javítana

    Felemás gondolatok kavaroghatnak Lance Stroll feléveban, ha az idei évére gondol vissza. A kanadai ifjonc szombati napjai pocsékul sikerültek, viszont ehhez viszonyítva a futamokon jó teljesítmény nyújtott.

    A Racing Point vesenyzőjének számára időnként már a Q1-ből is nehezére esett túljutni, és a szezonnak volt olyan pontja, amikor neki volt a leghosszabb Q1-ben való kieséses sorozata.

    A futamokon viszont rendre előrébb tud végezni, sőt a pontszerzések is olykor-olykor összejöttek neki hátulról rajtolva is. Természetesen ez a tény igencsak frusztrálja Strollt, hiszen jobb rajtpozíciókkal több pontot tudott volna idén szerezni.

    „Szerintem a szombati napjaim voltak a legnagyobb gyengeségeim idén. Néhány hiba szombaton azt eredményezte, hogy vasárnap elég hátulról kellett indulnom. Ezen mindenképp akarok javítani.” – vélekedett Stroll.

    Pedig junior kategóriás sikereit pont a kiváló edzés teljesítményének is köszönhette. 2016-ban, mikor imponáló fölénnyel nyerte meg a Formula 3-as Európa Bajnokságot, akkor a szezon 30 futamából 14-szer ő indulhatott az élről.

  • Wolffnak esze ágában sincs távozni a Mercedes éléről

    Wolffnak esze ágában sincs távozni a Mercedes éléről

    Toto Wolff saját maga utalt arra, hogy maradni fog a Mercedes élén, annak ellenére, hogy az ő nevét emlegetik Chase Carey utódjaként.

    A Liberty Media és ezáltal a Forma-1 élén Chase Carey szerződése hamarosan lejár a jelenlegi pozíciójában, és a médiában egyre többen írtak arról, hogy Toto Wolff léphet az örökébe.

    Ám a 47 éves csapatfőnök elmondta, hiába a vonzó lehetőség, nagyon élvezi a munkát a jelenlegi helyén.

    „Nagyon élvezem azt a csapaton belüli és a Daimler döntéshozóival való munkakapcsolatot. Teljes bizalmuk van felénk, és mindent megadnak ahhoz, hogy sikeres csapatot csinálhassunk. Ez egy hosszú folyamat, amihez idő kell. Jelen állapotban viszont nem látok semmiféle meglepő változást.” – jelentette ki.

  • Alonso legfőbb célja a jövő évi Indy500 megnyerése

    Alonso legfőbb célja a jövő évi Indy500 megnyerése

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok és Le Mans-i 24 órás győztes Fernando Alonso nem lát sok esélyt a Dakar rali megnyerésére, ellenben az Indy500-al.

    A spanyol versenyző a jövő évi terveiről nyilatkozva elmondta, hogy a ralis kaland egyelőre a tanulásról szól, hiszen nála prioritást élvez jelenleg az indianapolisi 500 mérföldes verseny megnyerése és ezáltal a tripla korona megszerzése.

    Mindezekről a tegnapi FIA gálán beszélt.

    „Késznek érzem magam arra, hogy részt vegyek a Dakaron. Élvezni fogom és a lehető legtöbbet fogom kihozni abból. Ha viszont a verseny megnyerésére gondolok, akkor arra viszont nem állok még készen.” – kezdte a 38 éves pilóta.

    „Tisztában vagyok a tapasztalatom hiányával, ezért érzem azt, hogy olyan más versenyeken, mint az Indy a Le Mans vagy Daytona sokkal versenyképesebb tudok lenni. A Dakarban nem vagyok azon a szinten, ezért muszáj két lábbal a földön maradnom. Emiatt egy teljesen más stratégiát fogok követni. Nem én leszek a leggyorsabb, de remélem a végén azért jó pozícióban fogok zárni.”  – vélekedett.

    Alonso Marc Coma oldalán fog majd Szaúd-Arábiában rajthoz állni egy Toyotával. Idén több rali versenyen is indult már, ahol már dobogós pozíciót is szerzett.

    Számára 2019-ben a Le Mans-i 24 órás verseny és a WEC világbajnoki címének a megszerzése jelentette a fénypontot, míg az Indy500-ra képtelen volt kvalifikálni magát a McLarennel.

    „A célom jövőre az Indy500 lesz. Ez az a verseny, amit nagyon megakarok most nyerni. A lehető legjobban fogok felkészülni a versenyre. Az idei futam az évem mélypontja volt. A legjobb lehetőséget kell megvizsgálnom, hogy versenyképes legyek. Legutóbb elszomorító volt, hogy nem voltunk azok, vagy csak nem készültünk fel eléggé.” – zárta.

  • Verstappené az év előzése, Albon az év újonca, de Lauda is díjat kapott az FIA gálán

    Verstappené az év előzése, Albon az év újonca, de Lauda is díjat kapott az FIA gálán

    Péntek este tartották az FIA hagyományos év végi díjátadó gáláját a párizsi Louvre-ben. Az eseményen az FIA által szervezett bajnokságok (kivéve WTCR) legjobbjai kapták meg a díjaikat, de ezen kívül több más elismerést átadtak.

    Ezen az estén vette át Lewis Hamilton immár hatodszor a Forma-1 világbajnokának járó trófeát, akárcsak a Mercedes a konstruktőri sikeréért. Természetesen a második és harmadik helyezett Valtteri Bottas és Max Verstappen is megkapta a maga elismerését. Utóbbi ráadásul egy másik díjjal is gazdagodott: Ő érdemelte ki ugyanis az Év Akciójáért járó díjat, amit még a Brit Nagydíjon a Charles Leclerc elleni előzésével érdemelt ki.

    Posztomusz díjban részesült a tavasszal 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnok Niki Lauda, akit a minden versenyhétvégére akkreditált médiák választották meg az Év Személyiségének.

    Átvehette a bajnoknak járó elismerését többek között az F2, F3 és a Formula E legjobbja is. Illetve a világbajnoki sorozatok legjobbjai, vagyis a rali világbajnok Ott Tanak, a WEC világbajnok triója, Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima, és a ralikorssz bajnoka Timmy Hansen is.

    Az FIA Special Award idei díjazottja Violeta Bulc, – a közlekedésért felelős európai biztos – a közúti biztonság javításáért tett hatalmas erőfeszítéseiért kapta ezt az elismerést.

    Az FIA Év Újonca díj pedig Alexander Albon kezébe került, aki első F1-es évében meggyőző teljesítményt nyújtott előbb a Toro Rosso majd a Red Bull színeiben.

  • 19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    Az idei gyenge szezon után komoly átszervezések történnek a Renault technikai részlegén. Ennek lett az áldozata a főtervező Nick Chester is.

    Chester az évszázad kezdetén érkezett Enstone-ba, akkor még a Benetton néven futó istállónál versenymérnöki pozícót tölött be. Az idő előre haladtával számos szerepet töltött be a Renault, majd a Lotus és végül ismét a Renault csapatánál.

    Egészen mostanáig a technikai részleg egyik vezetőpozícióját töltötte be, ám most megköszönték a munkáját. Az esetleges távozásának előszele volt egy hónapja az, amikor a Renault Dirk de Beert szerződtette az aerodinamikai terület vezetőjének.

    A tavalyi konstruktőri negyedik hely után a csapat célja az volt idénre, hogy közelebb zárkózzanak a három nagyhoz. Azonban ez nem jött össze, sőt a hátrányuk talán nagyobb is lett és a McLaren is beelőzte őket a bajnokságban.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök megköszönte Chesternek a 2016 óta végzett kemény munkáját.

    „Szívből köszönünk Nicknek mindent, és kívánunk neki nagyon sok sikert a karrierjének a következő szakaszához.” – nyilatkozta,

    „Nagyon élveztem ezt a 19 évet ezzel a remek hangulatú csapattal, ahol rengeteg hűséges és tehetséges ember dolgozik. Várom az új kihívásokat, és minden jót kívánok a csapatnak.” – mondta a távozó szakember.

    Chester mellett Peter Machin is távozik az alakulattól, korábban ő vezette az aerodinamikai részleget.

  • Kiadták a maláj hétvégére a BoP-t: A Honda és a Cupra könnyebb lett

    Kiadták a maláj hétvégére a BoP-t: A Honda és a Cupra könnyebb lett

    Az FIA kiadta a WTCR évadzáró hétvégéjére érvényes teljesítménykiegyenlítő rendszer (BoP) paramétereit. Az előzőhöz képest változás, hogy a Honda és a Cupra könnyebb lesz Sepangban.

    A rendszer az elmúlt három versenyhétvége átlagos köridejeit veszi alapul. Ennek köszönhetően a Cuprák 20, míg a Honda Civicek 10 kg-mal lesznek könnyebbek.

    Az elmúlt versenyeken a Lynk & Co-k voltak a leggyorsabbak, így ők egyedüliként futnak majd a maximális 60 kg plusz súllyal. A Hyaundaiok egy tizedes átlagos lemaradása 50 kiló pluszt eredményez az autóiban.

    A Honda így +40 kg kompenzációs súllyal (a korábbi 50 helyett kell), hogy számoljon.

    Mindent összevetve a Lynk & Co autói lesznek a legnehezebbek Malajziában, 1365 kg-mal, 30-cal nehezebbek lesznek, mint a rivális Hyaundai. A Hondánál ez a szám 1325 lesz. A legkönnyebb Cuprák 130 kilóval lesznek könnyebbek, mint a kínaiak.

    Továbbra is a Hyaundai rendelkezik majd a legmagasabb hasmagassággal, míg rajtuk kívül a Lynk & Co-nál lesz visszaszorított motorerő.

  • Kosachenko: Formula 2-es szinten van a Williams

    Kosachenko: Formula 2-es szinten van a Williams

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Vitalij Petrov menedzsere Oksana Kosachenko – aki a Caterham csapatnál is vezetői szerepet töltött be – igen éles kritikát fogalmazott meg a Williams istállóval szemben.

    A Forma-1 egyik legnagyobb nevű és múltú csapata a Williams élete legsötétebb időszakát éli. 2019-ben esélyük sem volt még csak meg közelíteni a középmezőnyt, miközben a csapaton belüli dolgok sincsenek rendben.

    „Az én véleményem szerint a csapatnak egy teljes strukturális újraszervezésre van szüksége.” – kezdte Kosachenko. „A Williams többé már nem egy másod vonalbeli csapat, hanem sokkal inkább egy Formula 2-es istálló.”

    „Voltak teljesen logikátlan stratégiai döntéseik, érzelmi megnyilvánulásaik. Ezek eredményeként már a kezdetekben sokat vesztettek, és nem is tudtak azt követően felzárkózni. Ugyanakkor teljesen biztos vagyok George Russell tehetségében és Robert Kubica képességeiben. Lehetetlen az ő problémájuknak tulajdonítani azt a tényt, hogy nem tudták kihozni az autóból a maximumot.” – tetet hozzá az orosz menedzser.

  • Coulthard: Verstappen jövőre elhagyhatja a Red Bullt

    Coulthard: Verstappen jövőre elhagyhatja a Red Bullt

    A 2020-as év lesz a Red Bull számára az utolsó lehetőség, hogy megtartsa Max Verstappent, véli a csapathoz közel álló David Coulthard.

    Noha Verstappen folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújt, még sincs esélye soha a világbajnoki címre. Ugyanis a Red Bull nem tud olyan autót adni alá, amivel ez változna.

    Többször is szó volt már arról a sajtóban, hogy a holland szerződése jövőre lejár, és ha az energiaitalosok nem fognak tudni úgy teljesíteni, ahogy azt Verstappen elvárja, akkor könnyen hátat fordíthat nekik. Ráadásul lenne is hova mennie, ugyanis Vettel és Hamilton kontraktusa is jövőre jár le, így lenne hely számára a Mercedesnél és a Ferrarinál is.

    A csapat korábbi pilótája David Coulthard szerint nagyot kell dobnia jövőre a Red Bullnak, hogy megtartsák a klasszisukat.

    „Max az egyik legjobb pilóta, de az autó igencsak behatárolja őt. Nagyszerű lenne a Forma-1 számára, ha Hamilon, Leclerc és Verstappen hasonló képességű autókban lennének. Izgalmas harcokat láthatnánk. Az elmúlt hat évben azonban a Mercedesnek volt a legjobb autója, a legjobban azt szeretném látni, hogy Max marad a Red Bullnál, de megértem őt, ha távozni akar, akkor, ha a Red Bull-Hondával nem tud majd a győzelemért harcolni. Ez egy nagyon fontos év lesz a számukra.” – nyilatkozta a skót a De Telegraaf-nak.

  • Binotto: Jövőre is szabad lesz a verseny Vettel és Leclerc között

    Binotto: Jövőre is szabad lesz a verseny Vettel és Leclerc között

    Az idei év után 2020-ban is szabad lesz a verseny a Ferrari pilótáit között, ezt maga Mattia Binotto csapatfőnök erősítette meg.

    Az idei év a Ferrari újdonsült párosáról, és a köztük egyre jobban elharapódzó rivalizálásról is szólt. Aminek a csúcsa a brazíliai ütközésük volt.

    Az utóbbi hónapokban folyamatosan mondogatta, hogy nincs náluk csapatutasítás, az év elején viszont Vettel volt a kedvezményezett, de Leclerc mindenkit meglepett a csapatnál. Ám a következő évnek is egyenlő feltételekkel fognak neki vágni.

    „Az elmúlt időszakban szabad volt köztük a verseny, és így fogjuk folytatni a következő évben is. Leclerc egy gyors versenyző, bírja a nyomást, remekel a párharcokban, a versenyeken kiváló. Nagyon boldog vagyok az ő teljesítménye miatt. A hét pole-pozíció, két futamgyőzelem, és Vettel előtti világbajnoki helyezés az első évében egy óriási eredmény. Természetesen az autónk teljesítményével nem voltunk elégedettek, illetve néhány hibát is elkövettünk, beleértve a megbízhatóságot és egyéb rossz döntést. De most már előre kell tekintenünk.” – értékelt.

  • Marko: 2020 a Red Bull éve kell, hogy legyen

    Marko: 2020 a Red Bull éve kell, hogy legyen

    Roppant bizakodóan tekint a következő szezonra a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko. Az osztrák szakember úgy érzi, hogy a következő az ő évüknek kellene lennie.

    Komoly nyomás van a Hondán és a Red Bullon, ugyanis egy világbajnoki címre esélyes csomagot kellene összehozniuk jövőre, ha azután is meg szeretnék tartani Max Verstappent.

    „Nagy reményeim vannak a jövő vőre, ugyanis a szabályok nem változnak, így Maxnak nagyobb esélye lehet harcolni a bajnoki címért, már az év elejétől kezdve. De majd meglátjuk, hogyan alakul.” – vélekedett a holland pilóta apja, Jos Verstappen.

    Helmut Marko azonban még ennél is bizakodóbb.

    „Természetesen a Mercedes az esélyes, de szerintem 2020 a mi évünk kell, hogy legyen. Idén egy nagyon érett Verstappent láttunk, az idei volt az eddigi legérettebb. Tisztában vagyunk azzal, hogy mire számítsunk a Hondától. Amit eddig megígértek, azt be is tartották.” – bizakodott az osztrák szakember.