Szerző: Hegedűs Dávid

  • Visszatért a győzelem útjára a Toyota: Kettős győzelem Bahreinben

    Visszatért a győzelem útjára a Toyota: Kettős győzelem Bahreinben

    A meglepetésszerű kínai vereség után ismételten a Toyota örülhetett a WEC-ben. A japán gyártó kettős győzelmet aratott a sivatagban a 7-es számú autó vezetésével.

    Az időmérőn viszont csak szenvedtek a kompenzációval ellátott Toyoták. Csupán a második sort sajátították ki. Az élről a Rebellion autója indulhatott, mellőle pedig az 5-ös számú LNT autó.

    Emiatt joggal reménykedhetett mindenki abban, hogy egy privát csatát láthatunk majd a győzelemért. Ám ez a rajt után az első körben meghiúsult. Az 5-ös autó első embere Charlie Robertson ütközött Sennával, így mindkét autó megforgott és a 7-es Toyota pedig köszönte szépen és átvette a vezetést.

    Mindkét autó a bokszba hajtott, a Rebellion remek munkát végzett, szinte egyből rendbe szedték az autót. Ám Sennáék számára a második óra adta meg a kegyelemdöfést, amikor is váltó gondok miatt több körös hátrányba kerültek.

    A 8-as autó időközben megküzdött a vezetésért a testvér autóval, amit az első lökhárító bánta, emiatt egy kényszer bokszkiállásra kényszerültek.

    A két LNT-s Ginetta számára remek esély mutatkozott előzetesen a győzelemre, ám végül rémálom szerűen alakult számokra. Az ötödik óra végén az 5-ös autó, a hetedik óra elején pedig a 6-os jármű is technikai hiba miatt adta fel a versenyt.

    Így végül a három állva maradt LMP1-es autó végzett a nyolc óra után a dobogón. A Lopez-Conway-Kobajashi fémjelezte 7-es autó idén másodszor happolta el a győzelmet a címvédő autó előtt.

    Az LMP2-ben rajt-cél győzelmet aratott a United Autosports Paul Di Restával, Phil Hansonnal és Filipe Alberquerque-vel. A 38-as JOTA Sport és a 37-es Jacki Chan autó állt dobogóra ebben a kategóriában.

    A GTE Pro-ban mind három gyártónak, az Aston Martin, a Ferrari és a Porsche volt esélye a győzelemre. Előzetesen a 15-ös számú Aston Martin tűnt esélyesnek, ami az időmérőn megerősítettek. A futamon ugyan tartották magukat egy darabig, ám aztán a 71-es AF Corse Ferrari átvette a vezetést és úgy tűnt, hogy simán nyernek. Azonban az egyik bokszkiállás során kipörgették a kereküket, így 30 másodperces stop and go büntetést kaptak. A győzelem így a dán duó, Nicki Thiim és Marco Sorensen ölébe hullott a 95-ös Aston Martinban. A 71-es autó végül a második lett.

    Az amatőr kategóriában sokkal jobb napot zárt a Porsche. Ugyanis az 57-es autó végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.

  • Jordan: Hamilton és Wolff egyszerre fog a Ferrarihoz szerződni

    Jordan: Hamilton és Wolff egyszerre fog a Ferrarihoz szerződni

    Eddie Jordan úgy érzi, hogy Hamilton számára 2021 a megfelelő időpont arra, hogy a Ferrarihoz igazoljon, és Toto Wolffot is viheti magát.

    Egyre erősödnek a Ferrari-Hamilton házassággal kapcsolatos pletykák, és már az olaszok is elismerték, hogy beszélgettek a hatszoros bajnokkal. A címvédő szerződése a jövő év végén jár le és ő maga kijelentette, hogy Toto Wolfftól függ a maradása, vagyis, ha az osztrák marad, akkor ő is, ha nem akkor ő sem.

    Utóbbi kijelentésre alapozva a korábbi csapatfőnök Eddie Jordan egy újabb szikrát adott a pletykáknak. Szerinte ugyanis 2021-ben Hamilton és Wolff kéz a kézben költöznek majd Maranelloba.

    „2021 lehet a megfelelő időpont arra, hogy Hamilton a Ferarrihoz igazoljon. A karrierje végéhez közeledik ugyan, de még mindig nagyon éhes több és több bajnoki címre.” – vélekedett az ír a Top Gear műsorában.

    „Igazából meggyőződésem, hogy Lewis 2021-ben a Ferrarihoz fog igazolni. Toto Wolff kontraktusa pedig szintén jövőre jár le. Tisztában van azzal, hogy a Mercedes hosszútávú F1-es jövője bizonytalan. Lewis pedig a jövője kapcsán sokszor célzott Toto szerződésére is, ami igencsak szokatlan egy F1-es versenyzőtől.” – folytatta.

    „Lewis csak abban az esetben menne a Ferarrihoz, ha valaki megvédené őt a Leclerc jelentette veszélytől, így a Ferrari elhozná Wolffot is. Most nincs ilyen ember a csapat élén, aki igazi vezér lenne, ezt tudja Toto is. A versenyzés a vérében van, és nagyon szeretné az önéletrajzába beírni a Ferrarit.”

    „Teljesen biztosan állítom, hogy Lewis a Ferrari versenyzője lesz, és viszi magát Wolffot is. A Ferrarinak szüksége van két első számú versenyzőre? Nincs, de nem fogják elengedni Leclercet. Óriási dolog lenne Leclerc számára, ha letudná győzni Hamiltont azonos autóban, márpedig ehhez megvan benne a potenciál” – zárta.

  • Ricciardo szerint is sokkal érettebb lett Verstappen

    Ricciardo szerint is sokkal érettebb lett Verstappen

    Daniel Ricciardo is úgy látja, hogy egykori csapattársa Max Verstappen már sokkal érettebben viselkedik, mint korábban.

    Ricciardo és Verstappen 2,5 éven keresztül alkottak egy izgalmas párost a Red Bullnál, majd az ausztrál idénre átszerződött a Renaulthoz.

    Az ex-Red Bullos a Forma-1 hivatalos podcastjében beszélt egykori társáról és kettejük kapcsolatáról is.

    „Szerintem mi mindketten nagyon jót tettünk egymásnak.” – kezdte. „Határozottan sokat fejlődött abban az időben és talán még tőlem is tanult egy kicsit.”

    „Most pedig már szemmel láthatóan érettebb lett, kevésbé heves és kiszámíthatatlan, mint évekkel ezelőtt. Megtalálta a helyét, ha pedig ehhez én is hozzá tudtam járulni, akkor az király, ha nem, akkor is jó.” – folytatta.

    Az ausztrál azt is elmondta, hogy ugyan már nem csapattársak, de továbbra is barátok maradtak a hollanddal és a korábbi ütközéseiket is hamar meg tudták beszélni.

    „Nagyon hamar rendeztük azokat az incidenseket, mint a 2017-es bakui vagy budapesti ütközés. Ez pedig azért lehetett, mert eléggé tiszteljük egymást. Tisztában vagyok az ő képességivel és a sajátoméval is, ezek a dolgok pedig megtörténnek. Tisztelettel viszont könnyen meg lehet ezt oldani.” – mondta.

  • Komoly segítségre szorul Barcelona, ha hosszabb távon futamot akar rendezni

    Komoly segítségre szorul Barcelona, ha hosszabb távon futamot akar rendezni

    2020-ban is lesz ugyan Forma-1-es Spanyol Nagydíj, amit Barcelona fog rendezni. Ám ha a jövőben is megakarják tartani a versenyrendezés jogát, akkor komoly anyagi segítségre lesz szükségük.

    Sokáig veszélyben forgott Barcelona sorsa, ám a Liberty Media végül egy, egyéves szerződéssel megmentette a katalán pályát. Vincenc Aguilera, a Circuit de Catalunya igazgatója elmondta, hogy legközelebb már többéves megállapodást kellene aláírniuk, amihez azonban sok új támogatóra lesz szükségük.

    „Mindannyiunkban meg van az az akarat, hogy Barcelonában továbbra is Forma-1-es futam legyen.” – kezdtem. „A folytatáshoz azonban segítségre van szükségünk, ami jött már többek között a Generalitat és a városi tanács felől is. Júniusra el kell érnünk a megfelelő szintre”

    Aguilera szerint azonban a Libertyvel nem lesznek könnyűek a tárgyalások.

    „Augusztus 23-án írtuk alá az új szerződést, miközben az előző már júliusban lejárt. De őszintén megvallva nem tudom elképzelni a Forma-1-et Barcelona nélkül. A tárgyalások, akár csak tavaly nem lesznek könnyűek, hiszen hosszúak és igencsak komplexek. Mi viszont nagyon nyitottak vagyunk a Liberty Media felé.” – vélekedett.

    „Ha Barcelona elveszti a helyét, akkor igencsak leértékelik a pályát sokak szemében. Ez arra késztet minket, hogy számos olyan dolgot kell megtennünk, amiket nem igen szeretnénk. Ha a Bajnokok Ligájában játszasz, akkor a világ szemében te vagy a referencia, de ha nem, akkor csupán egy másodosztályú játékos vagy.” – zárta.

  • Todt: Ez a Mercedes éra a Ferrarién is túltesz

    Todt: Ez a Mercedes éra a Ferrarién is túltesz

    A Ferrari sikerkorszakának csapatvezetője Jean Todt szerint a Mercedes bőven túlszárnyalják az ő csapata által uralt korszakét is.

    A Mercedes az idei sikerével beállította a Ferrari hat bajnoki címes sorozatát, amit még az évezred elején értek el. A Ferrari akkori csapatfőnöke Jean Todt, aki most az FIA elnöke a díjátadó gálán beszélt a Mercedes uralmáról.

    „Figyelemre méltóak az eredményeik. Ez olyan, mint amikor egy súlyemelőnek fel kell emelnie 200 kilót és tartania kell azt. Remek versenyzőre, autóra és csapatra van szükséged, ha nincs meg ez a három, akkor ez nem jöhet létre. El kell ismernem, hogy ők jobban, sokkal jobban teljesítettek, mint a Ferrari az én időmben.” – ismerte el a francai sportvezető.

    Todt szavait pedig a számok is alá támasztják ugyanis, a Mercedes az elmúlt hat évben 89 futamot nyert meg és 179 alkalommal állt dobogón, míg a Ferrarinál ez a szám 2000 és 2005 között 58 és 126. Illetve a futamok számára vetített arány is jóval magasabb a németeknél.

  • Vettel felvette a kapcsolatot a McLarennel, 2021-ben Wokingban köthet ki

    Vettel felvette a kapcsolatot a McLarennel, 2021-ben Wokingban köthet ki

    Igencsak meglepő és váratlan hírről számolt be a Marca. A spanyol lap úgy tudja, hogy Sebastian Vettel már elkezdett más csapatok iránt érdeklődni a 2021-es szezont illetően. A német versenyző a McLaren csapatfőnökével egyeztetett már.

    Sebastian Vettel Ferraris szerződése 2020 végén jár le, és egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy az olaszok új szerződést kínálnának a német bajnoknak, akinek a teljesítménye az utóbbi időben nem ütötte meg a várt szintet, ráadásul a 22 éves csapattársa is legyőzte őt házon belül.

    A távozásának adhat alapot azon információk, miszerint a Ferrari elnöke Lewis Hamiltonnal találkozgatott a közel múltben. Ezek mind nem túl biztató hírek Vettel számára, így nem meglepő, hogy a német elkezdett más felé is kacsintgatni.

    A MARCA értesülései szerint a német felvette a kapcsolatot a McLaren csapatfőnökével Andreas Seidl-vel, hogy 2021-től vezethesse az egyik papaya autót.

    A két német nem ismeretlen egymás számára, hiszen amikor Vettel 2006-ban a BMW Sauber tesztpilótája volt, akkor Seidl a csapat egyik mérnökeként tevékenykedett. Azóta is tartották a kapcsolatot, és a McLaren javuló formája és az a tény, hogy 2021-től ismét Mercedest motort fognak használni igencsak vonzó lehet Vettel számára.

    A négyszeres bajnok érkezése azt is jelenti, hogy a két fiatal, vagyis Norris és Sainz közül valaki elveszti a helyét (mindkettejük kontraktusa jövőre lejár), noha velük maradéktalanul elégedettek Wokingban.

    A kérdés már csak az, hogy a McLaren az állandósságot és a fiatalos lendületet választja arra, hogy visszatérjenek a csúcsra, vagy bevállalnak egy nagyobb nevet az építkezés során, aki gyors ugyan, de sokat hibázik. Erre, mint ahogy minden hasonló kérdésre leghamarabb jövő nyáron kaphatunk választ.

  • Anthoine Hubert nevét kapta év újoncának járó díj a Formula 2-ben

    Anthoine Hubert nevét kapta év újoncának járó díj a Formula 2-ben

    A Formula 2-esek számára is megtörtént az év végi díjátadógála, ahol egy új díjat is átadtak. Az év újoncának járó Anthoine Hubert-díjat először a kínai Guanyu Zhou vehette át.

    A díjátadóra Monacóban került sor, amely helyszín oly kellemes lehetett a tragikus sorsú pilótának, ugyanis Hubert itt alatta élete első F2-es futamgyőzelmét, amit még egy követett hazai pályán a Paul Ricardon.

    A fiatal francia versenyző a belga főversenyen szenvedett halálos kimenetelű balesetet. A sorozat első embere Bruno Michel a díj átadásakor elmondta, hogy ezzel a díjjal kívánják megőrizni Hubert emlékét.

    „Anthoine mindig is a családunk része fog maradni. 2016-ben lépett be először a paddockba, egy év végi GP3-as teszten. Majd két sikeres évet töltött a sorozatban. Ő az utolsó GP3-as bajnokunk. Igazán méltó volt rá.  A Formula 2-es bemutatkozás is remek volt, két versenyt nyert, egyet Monacóban és egyet Le Castellet-ben. Ő volt az egyetlen újonc idén, akinek ez sikerült. A bajnokságban tizedik lett végül, ami mindent elmond a tehetségéről. Tisztelegni akartunk előtte, és biztosítani akartuk, hogy minden évben megemlékezzünk róla. Ezért úgy döntöttünk, hogy az év újoncának járó díjat róla nevezzük el, mert ez egy olyan díj, amiért meggyőződésem, hogy egész évben harcban lett volna.” – fogalmazott Michel.

    Az első Anthoine Hubert-díj győztese az UNI Virtuosi versenyzője Guanyu Zhou lett. A Renault juniorja egy pole-pozíciót és öt dobogós helyezést szerzett első F2-es idényében és a bajnokság hetedik helyén zárt. A díjat pedig Hubert testvére Vichtor adta át.

  • Michelisz Müllert tartja a legnagyobb riválisának

    Michelisz Müllert tartja a legnagyobb riválisának

    A WTCR éllovasa Michelisz Norbert szerint Yvan Müller jelentheti a legnagyobb veszélyt a bajnoki cím megszerzésében.

    Véghajrájához ért a 2019-es Túraautó Világkupa (WTCR) idénye, és még matematikailag négy versenyzőnek van esélye a bajnoki trófea megszerzésére.

    A legjobb helyzetben a BRC Hyundai versenyzője Michelisz Norbert áll, őt 9 pontra követi Esteban Guerrieri és további kettőre Yvan Müller. Utóbbi remek formában van, ugyanis az elmúlt hat versenyből négyet is megnyert, Ningboban és Makaóban is duplázott.

    Lynk & Co-s csapattársa Thed Björk számára is van még esély, ám a magyar bajnok aspiráns leginkább a négyszeres WTCC bajnok Müllertől tart.

    „Ha megnézzük az elmúlt három vagy négy versenyhétvége dinamikáját, akkor azt mondanám, hogy a Lynk & Co és különösen Yvan az, aki nagy veszélyt jelenthet.” – kezdte Michelisz. „Elképesztő makaói és kínai hétvégén van túl. Jó pozícióban érkezett ide.”

    „Thed egy kicsit ugyan le van maradva [28 ponttal – a szerk.], de ismerem őt, és képes rengeteg pontot szerezni egy hétvégén, mint ahogy azt tette idén Marrakesben például. A három bajnoki riválisom közül Estebant ismerem a legjobban, ugyanis 2017-ben az utolsó három versenyen a csapattársam volt. Nagyszer versenyző.” – folytatta.

    „Őszintén szólva nehéz megmondani, hogy megmondani, hogy vajon Yvan vagy Esteban, de szerintem mindhármuknak ugyan akkora esélyük van a bajnoki cím megszerzésére.” – tette hozzá.

    Bajnoki éllovasként természetesen egy fokkal könnyebb helyzetben van a Hyundai versenyzője, ám ezzel kapcsolatban is kettős érzései vannak.

    „Természetesen itt is van pro és kontra. Van nálam egy minimális előny, de ilyenkor nagyobb nyomás van rajtad, mert te vagy az, aki veszíthet. Én nem bánom, ha van rajtam egy kis extra nyomás, mert eddig ez mindig segített nekem. Nyugodtnak érzem magam, de nem tudom ez honnan jön most, mert emlékszem, két évvel ezelőtt a katari WTCC szezonzáró előtt már két héttel ideges voltam és reggelente is a bajnokság volt az első gondolatom. De most magabiztosságot és nyugalmat érzek. Kíváncsi leszek, hogy az időmérő előtt öt perccel is ugyanez lesz-e majd a helyzet.” – bizakodott.

  • World Tour szintű kerékpárcsapata lett a McLarennek

    World Tour szintű kerékpárcsapata lett a McLarennek

    A McLaren most már elmondhatja magáról, hogy a világelitbe tartozó kerékpárcsapattal is rendelkezik. Korábban még csak ugyan társtulajdonosai voltak a Bahrain Merida csapatnak, ám 2020-től Team Bahrain McLaren néven indítják őket, és a csapat színvilága is hajaz majd a Forma-1-es istállóéra.

    Tavaly beszámoltunk róla, hogy a McLaren Group 50%-ban felvásárolt egy World Tour kerékpárcsapatot. Amit a következő évre jobban elmélyítenek. A Bahrain McLaren a legmagasabb osztályú besorolással rendelkezik, vagyis jövőre olyan nagy versenyeken láthatjuk őket, mint a Tour de France vagy a Magyarországról rajtoló Giro’d Italia.

    A McLaren hivatalos oldalán mutatta be a kerékpárcsapat új színeit, amelyben nem meglepő módon a narancs (papaja) uralkodik. Ezen kívül a mezen felfedezhetőek az F1-es csapatnál meglévő szponzorok, mint a Richard Mille vagy a CNBC.

    Az alakulatban olyan nagy nevek tekernek majd, mint a korábbi brit világbajnok Mark Cavendish.

    „A McLaren versenyzési pedigréje több évtizedes teljesítményen alapszik a világ legfejlettebb sportjaiban. Reméljük, hogy ezeket az ismereteket a kerékpársportban is hasznosítani tudjuk.” – nyilatkozta John Allert, a csoport új ügyvezető igazgatója.

    Fotó: McLaren
  • Schumacher már előre megjósolta Hamilton sikereit

    Schumacher már előre megjósolta Hamilton sikereit

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher már 2008-ban megmondta, hogy Lewis Hamilton lehet az, aki megdönti az ő rekordjait.

    Hamilton az idei 21 futamból 11-szer nyert és 17 alkalommal állt dobogóra, és magabiztosan húzta be a hatodik világbajnoki címét. Ezzel úgy áll, hogy jövőre minden főbb statisztikai mutatóban (futamgyőzelmek, dobogós helyezések, világbajnoki címek száma) utolérheti vagy akár meg is előzheti a német legendát.

    Pedig nem sokan gondolták volna, hogy a Schumacher által felállított rekordokat bárki képes lenne megdönteni. Ám maga a csúcstartó egy, a BBC-nek adott 2008-as interjújában Hamiltont nevezte meg annak a versenyzőnek, aki őt is felül tudja múlni.

    „Azt mondanám, hogy van olyan, aki képes erre. Hamilton tudhat hét világbajnoki címet is nyerni. Rólam sem gondolta senki, hogy felül tudom múlni Juan Manuel rekordjait. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Teljesen nyugodt leszek, ha ez egy nap meg fog történni, legyen az Hamilton, Massa vagy bárki más által. Lehet, hogy mostanában vagy majd a későbbi jövőben valaki meg fogja dönteni, de ezzel nincs bajom.” – nyilatkozta Schumacher a BBC-nek 11 évvel ezelőtt.