Szerző: Hegedűs Dávid

  • Gasly: A tavalyi évem olyan volt, mint egy hollywoodi film

    Gasly: A tavalyi évem olyan volt, mint egy hollywoodi film

    Őrült és drámai 12 hónapon volt túl 2019-ben Pierre Gasly, igy nem csoda, hogy saját maga is egy hollywoodi filmhez hasonlította azt.

    A francia pilóta az előző idényt még a Red Bull versenyzőjeként kezdte meg Max Verstappen oldalán, ám a nyári szünetben a gyenge teljesítménye miatt leváltották.

    A Toro Rossonál aztán megtáltosodott, és jobbnál-jobb eredményeket hozott, amit egy brazíliai második hellyel tetézett meg. Így pedig nyugodtan mondhatjuk, hogy hatalmas hullámvasút volt az éve, amire ő maga talált is egy remek hasonlatot:

    „Ez az év majdnem olyan volt, mint egy hollywoodi film. Alig hiszem el, hogy minden valódi volt, amik történtek az első hat hónap során. Aztán jött a váltás, és visszatértem a Toro Rossohoz, nem akartam elhinni, hogy megtörtént. Mint oly sokszor az év során, ezt mondtam magamnak: Ez nem lehet igaz, ez nem történhet meg.” – mesélte Gasly.

    „Az egész év egy hullámvasút volt. Minden fajta érzelem volt bennem az év során. Az egyik legszomorúbb nap az életemben az Spa-ban volt, amikor Anthoine meghalt, de már azon a hétvégén ott volt bennem az az érzés, hogy lefokoztak a Toro Rossohoz. Aztán jött Brazília, ami az életem és karrierem legjobb pillanata volt. Olyan sokszor voltam lent és fent is egy év alatt, és igen, nagyszerű idény volt, hiszen annyi fajta érzelem után is képes voltam tovább menni előre. Tisztában voltam azzal, hogyha tovább nyomom, akkor a dolgok a megfelelő helyükre kerülnek.” – zárta.

  • Brundle arra számított, hogy Leclerc vagy Verstappen a Mercedeshez igazol

    Brundle arra számított, hogy Leclerc vagy Verstappen a Mercedeshez igazol

    A jelenleg szakértőként tevékenykedő ex-Forma-1-es pilóta Martin Burndle meglepődött, hogy Leclerc és Verstappen is hosszú évekre elkötelezte magát a jelenlegi csapatuknál.

    A Forma-1 két sokra tartott tehetsége Charles Leclerc és Max Verstappen nemrégiben hosszabbított több évre is. A monacói 2024-ig, a holland pedig 2023-ig lesz a Ferrari illetve a Red Bull versenyzője.

    Sokakat meglepetésként értek ezek a bejelentések, köztük Martin Brundlet is, aki arra számított, hogy egyikük a Mercedeshez fog igazolni.

    „A Verstappan hírek megváltoztattak sok mindent a fejembe, most azon gondolkozok, hogy így mi lesz a Mercedesszel rövid- vagy középtávon.” – kezdte a brit.

    „Én komolyan arra számítottam, hogy Leclerc vagy Verstappen a Mercedeshez fog igazolni. Így a Mercedesnek a következő két-három évben még legalább annyira domináns autót kellene építenie, mint az elmúlt években.” – folytatta.

    Hamilton szerződése 2020 végén jár le, és a fentebb említett hírek miatt a lehetőségei bekorlátozódtak, ám Brundle szerint még mindig a hatszoros világbajnok diktálhat a piacon.

    „Lewis lehetőségei ugyan csökkentek, de még mindig sok ász van a kezében. Továbbra sem akadályozza meg semmi őt abban, hogy valamelyik két másik topcsapat egyikébe igazoljon. Lehetséges lehet a Red Bull is, csak úgy, amennyire tartja magát a Hamilton-Leclerc féle Ferraris felállás. Ezek a 2020 utáni megállapodások hamarabb eljöttek, mint vártam. Azt gondoltam, hogy Verstappen majd megvárja a szezon első pár versenyét, hogy mennyire tud versenyképes autót adni neki a Red Bull.” – vélekedett.

  • Albon: Verstappen nagyon gyors, de nem lehetetlen őt legyőzni

    Albon: Verstappen nagyon gyors, de nem lehetetlen őt legyőzni

    A második Forma-1-es évére készülő Alexander Albon úgy érzi, hogy ő maga is képes lehet arra, hogy legyőzze a sokra tartott csapattársát.

    A londoni születésű thai versenyző remek első évet tudhatott a Forma-1-ben, előbb a Toro Rosso majd a Red Bull versenyzőjeként. A nagy csapatnál olyan jól sikerült az a félszezonja, hogy az utolsó három futamot leszámítva több pontot szerzett, mint Verstappen.

    A 23 éves pilóta tisztában van az előtte álló kihívás nehézségével, de számára fő a pozitív hozzáállás.

    „Minden lehetséges. Sosem fog eljönni az az idő, amikor feladom és azt mondom, hogy Ó Jézus, most akkor hazamegyek.” – kezdte a thai.

    „Természetesen Max igen gyors, és ez csak az egyik dolog vele kapcsolatban. Amikor gyors vagyok egy kanyarban, és tudom is magamról, akkor két-három századdal gyorsabb tudok lenni nála. Semmi sem lehetetlen.” – folytatta.

    Albon számára nem csak egy kemény kihívás, hogy Verstappen a csapattársa, hanem egy remek lehetőség is arra, hogy fejlődjön.

    „Elég kényelmesen érzi magát az autóban. Sok évet töltött már a csapattal, és tudja, hogyan kell kihozni az autóból a legjobb időt, számomra ehhez még egy kis tanulási időre van szükség. Mindenki tudja, hogy mennyire gyors és mindenki ismeri is őt. Nagyra értékelem a gyorsaságát, de ez nekem is jó. Lehetne-e jobb módja a fejlődésnek és a tanulásnak, hogyha az egyik leggyorsabb ember a csapattársam? Mivel ő a csapattársam, így az én tanulási folyamatos is felgyorsul. Pozitívan és jó dolognak tartom, hogy az lehet a célom, hogy őt elkapjam.” – véli a fiatal versenyző.

  • Szirotkin valószínűtlennek tartja az F1-es visszatérését

    Szirotkin valószínűtlennek tartja az F1-es visszatérését

    A Williams korábbi pilótája Szergej Szirotkin elismerte, hogy gyakorlatilag kizárt, hogy valaha ismételten Forma-1-es pilóta lesz.

    Az orosz pilóta 2018-ban egy teljes idényt töltött a Williamsnél, ám 2019-ra nem lett helye a száguldó cirkuszban, így a Renault és a McLaren tartalék pilótájaként ténykedett. Azt, hogy idén mit fog csinálni még nem tudni, ám az esetleges jövőbeni Forma-1-es visszatérésről gyakorlatilag lemondott.

    „Szeretnék visszatérni a Forma-1-be, de jelen pillanatban erről semmiféle tárgyalásunk sincs. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nehéz. Továbbra is ez az álmom, és hiszem, hogy valamit fel tudok mutatni ezért, de reálisan nézve ez elég valószínűtlen. Mindenképpen vissza akarok térni a versenyzéshez, így egy teljesen új kezdetet kell vennem, amely után tudnék építeni egy karriert a jövőben.” – nyilatkozta Szirotkin.

  • Max Verstappen nélkül is lesz Holland Nagydíj

    Max Verstappen nélkül is lesz Holland Nagydíj

    A zandvoorti pálya vezetője Robert van Overdijk szerint a Forma-1-es Holland Nagydíj akkor is lesz, ha Max Verstappen már nem lesz a mezőny tagja.

    Komoly felújítások és előkészületek zajlanak Zandvoortban, a 2020-as nagy Forma-1-es visszatérésükre, amelyre rendkívül nagy az érdeklődés, elsősorban a hazaiak nagy kedvence Max Verstappen miatt.

    „Egy olyan verseny fesztivált készítünk elő, amely bármelyik másikkal fel veheti a versenyt. Egy olyan erős megbecsülést akarunk kialakítani magunknak, amellyel akkor is a Forma-1-ben tudunk versenyezni, ha Max Verstappen nem fog sokáig versenyezni a sorozatban. Amit most teszünk, azzal a következő tíz évre be tudjuk biztosítani Zandvoort helyét a naptárban.” – jelentette ki magabiztosan.

  • Verstappen: Most már megvannak az alapok, ahhoz, hogy bajnokuk legyünk

    Verstappen: Most már megvannak az alapok, ahhoz, hogy bajnokuk legyünk

    Max Verstappen úgy érzi, hogy a csapata van már olyan helyzetben, hogy harcolhasson a konstruktőri bajnoki címért, ám hangsúlyozta, hogy az év elején mindenképpen két lábbal a földön kell lenniük.

    2019 kétségkívül Max Verstappen eddigi legsikeresebb éve volt, ugyanis a három futamgyőzelme és egy pole-pozíciója mellett megszerezte az összetett bajnoki helyét is a Red Bull-Hondával. Még e sikeres idény során sem volt esélye a bajnoki címre, hiszen a Mercedes és Lewis Hamilton tempóban végig előttük járt.

    Most azonban úgy érzi, eljöhet az ő és a csapata ideje.

    „Szerintem most már megvannak az alapok arra, hogy komoly bajnok aspiránsok lehessünk.” – kezdte az Autosport-nak nyilatkozva. „Jó úton vagyunk, ez nem lehet kérdés. Most csak arról van szó, hogy mennyi fejlesztést tudunk véghez vinni. Én több-kevésbé tudom erre a választ, de csak remélni tudom, hogy ez elég lesz.”

    „Nincsenek igazán komoly szabály változások, így csupán azt kell tovább építenünk, amink van. A második közös évünk a Hondával mindenképp nagy segítség lesz. Komoly fejlődést értünk el a motor teljesítményének tekintetében, és már tudjuk, hogy hol kell tovább javulnunk.” – folytatta.

    A csapat javulása az új motor partnernek volt köszönhető, ám idő kellett hozzá, míg ez a valóságban is meglátszott. Verstappen szerint viszont a komoly tervekhez sokkal jobb szezonkezdetre lesz szükség 2020-ban, mint egy évvel ezelőtt.

    „Tisztában vagyunk azzal, hogy kell lennünk az elején ahhoz, hogy a világbajnoki címért küzdhessünk. Összességében kiegyensúlyozott évem volt 2019-ben és a csapat is remek munkát végzett. A legtöbbször kihoztuk a lehetőségeinkből a legtöbbet, az év elején pedig nem volt más választásunk, hisz akkor még nem voltunk esélyesek a győzelemre. De még akkor is képesek voltunk felülmúlni a Ferrarit, amikor mi voltunk a lassabbak, egy jó stratégiával vagy ilyesmivel. Tehát ha ezt tudjuk a következő évben is tartani, akkor erős szezonunk lehet.” – vélekedett.

  • Latifi várja már, hogy a régi riválisai ellen újra versenyezhessen

    Latifi várja már, hogy a régi riválisai ellen újra versenyezhessen

    A Williams újonca Nicholas Latifi több évnyi Formula 2-es versenyzés után érkezett meg a száguldó cirkuszba így ott sok jelenlegi F1-essel megvívott már.

    A 24 éves kanadai újonc generációjának utolsó tagjaként érkezett meg a Forma-1-be, ugyanis kortársai és korábbi versenytársai (Goerge Russell, Lando Norris, Alexander Albon és még többen) már lehúztak egy idényt a legmagasabb szinten.

    Sokat versenyzett jó néhány jelenlegi F1-es versenyzővel, így reméli, hogy ez az első évében előnyt adhat neki.

    „Kicsit kevésbé lesz számomra idegen az első év.” -kezdte a Williams versenyzője. „A rajtrácson sok olyan fiatal van, akik ellen versenyeztem már, e tekintetben sokkal ismerősebb lesz a környezet. Talán nem ugrok így akkora mélyvízbe. Bizonyos mértékben ez teljesen hasonló lesz ahhoz, amit eddig az életem során csináltam, vagyis versenyezni egy versenyképes sorozatban.”

    Másokhoz képest Latifinek több időre volt szüksége, hogy eljusson a csúcsra, ám mégis úgy érzi, hogy most jött el a megfelelő pillanat.

    „Két, három éve még nem éreztem volna ennyire felkészültnek magamat a Forma-1-re. Alapból későn kezdtem el versenyezni, 13 évesen kezdtem el gokartozni, míg mondjuk Verstappen vagy Ocon ezt négyévesen tette. A kezdettől 12 évembe került, hogy eljussak az F1-be.” – magyarázta Latifi.

  • Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

    Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

    A Forma-1-gyel ellentétben a Formula 2-ben sokkal nagyobb mértékű változás van a rajtrács összetételében. Legutóbb az MP Motorsport ismertette az egyik versenyzőjét.

    A holland istálló – melynek vezetése átalakult – egy abszolút újoncot választott először. A nevével ellentétben brazil állampolgársággal rendelkező Felipe Drugovich fogja vezetni az autójukat, aki már az Abu Dhabi teszten megismerkedhetett a csapattal, és rengeteg kilométert tett meg és a kilencedik lett. Ezzel pedig meggyőzte Sander Dorsman csapatfőnököt.

    „Felipe tökéletes munkát végzett nekünk a tesztek alatt és folyamatosan fejlődött. Egy másodpercig sem hezitáltunk, mikor alá kellett írnunk vele a szerződést. Már azóta a célkeresztünkben bolt, mióta sikereket kezdett el elérni az alsóbb sorozatokban, és nagyszerű most már őt a csapatunkban látni.” – nyilatkozta Dorsman.

    Drugovich korábban megnyerte az MRF Challenget és a spanyol Formula 3-as bajnokságot is, de tavaly csupán a 16.lett az első nemzetközi F3-as bajnokságban.

  • Egy közösségi médiás posztja miatt rúgta ki egyik alkalmazottját a Techeetah

    Egy közösségi médiás posztja miatt rúgta ki egyik alkalmazottját a Techeetah

    A Formula E-ben szereplő DS Techeetah egy közleményben jelentette be, hogy megvált az egyik csapattagjától, miután az az egyik közösségi médiás posztjában megsértette a csapat alapelveit.

    A csapat szombaton kiadott közleményéből kiszűrhető, hogy vélhetően rasszimus állt a háttérben. A közlemény az alábbiakban olvasható:

    „A DS Techeetah Formula E csapata az egyenlőség és a sokféleség iránt elkötelezett szervezet. A vállalat alkalmazottjai tíz különböző nemzetiséget képviselnek. Az istálló kínai tulajdonban áll, egy ausztrál csapatvezető által irányítva, a versenyzőink pedig Portugáliából és Franciaországból érkeztek. Az idei szezonban 12 különböző országban versenyzünk a Közel-Keleten, Ázsiában, Európában és Amerikában. Tekintettel a nemzetközi szemléletre, illetve a sikerekre, amely a tehetségek, a különböző kultúrák és nemzetiségek közötti tisztelet és együttműködés miatt jött létre, a vállalat zéró toleranciát hirdetett bármiféle gyűlölet, fanatizmus vagy rasszizmussal szemben. Nemrégiben egy közösségi médiás poszt teljesen ellent mondott ezeknek az elveknek, így az érintett személyt felfüggesztettük az állásából”

  • Ricciardo több időt töltene a gyárban a szezon előtt

    Ricciardo több időt töltene a gyárban a szezon előtt

    Daniel Ricciardo terve az, hogy az előszezon során jóval több időt töltsön a Renault gyárában, segédkezve az autó fejlesztésében, illetve új szintre emelni a csapattal való kapcsolatát.

    Az első Renaultos évében kilencedik lett, ami számára nem túl örömteli eredmény. Azonban most a pihenésre koncentrál, ami idő alatt szeretne teljes mértékben feltöltődni a szezonkezdetre majd többet kíván dolgozni a gyárban.

    „Több időt fogok a kikapcsolódásra szánni. Mindenkinek ezt kellene, szükség van arra, hogy kikapcsoljunk teljesen időnként. Van az a pont, amikor valami túlhajszolja magát, mégsem jönnek a várt eredmények, ez pedig nem kifizetődő.” – kezdte Ricciardo.

    „2020-ra számos ötletem van, hogy hogyan lehetek jobb és jobb. Úgy érzem, hogy remekül integrálódtam a csapatba, de úgy tekintek vissza a szezonra, hogy tudok még jobb is lenni. Kicsivel többször szeretnék megjelenni a gyárban még a tesztek előtt, de arról is vannak ötleteim, hogy mit tehetünk azért, hogy eredményesebb évünk legyen.” – folytatta.

    „Nem csak technikailag, hanem csapategységileg is úgy akarom eljuttatni magunkat a barcelonai tesztekre, hogy azt érezzem, hogy jó lendületben vagyunk. Hívjuk ezt csapat építésnek vagy más tevékenységnek. A legfontosabb az, hogy több időt szeretnék tölteni a csapattagokkal, a pályán kívül is.” – zárta.