Szerző: Hegedűs Dávid

  • Ausztrál fiatal csatlakozott a Renault akadémiájához

    Ausztrál fiatal csatlakozott a Renault akadémiájához

    A Renault a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 18 éves ausztrál, Oscar Piastri az akadémiájuk legújabb tagja.

    A vasárnapi bejelentés időzítése nem véletlen, ugyanis Ausztrália nemzeti ünnepe volt. A melbourne-i születésű pilóta már most remek önéletrajzzal rendelkezik. Ugyan csak 10 évesen kezdett el gokartozni, de 2016-ban már formula autókkal versenyzett. Először az Egyesült Arab Emirátusokbéli Formula 4-es bajnokságban indult, majd egy évvel később a brit F4-ben második lett.

    Tavaly pedig meggyőző teljesítménnyel, 7 futamgyőzelemmel, 11 dobogóval és 5 pole-pozícióval nyerte meg a Formula Renault Európa Kupát.

    Idén pedig már a Formula 3-as bajnokságban fog indulni a címvédő Prema csapat színeiben.

    „Nagy örömmel üdvözöljük Oscart a Renault Sport Akadémián. Az elmúlt három évben volt lehetőségünk őt figyelni a brit F4-ben és a Formula Renault Eurocup-ban. Minden egyes alkalommal lenyűgözött minket a teljesítményével, különösen a tavalyi éve. A kemény év végi küzdelemben is megőrizte a hidegvérét és sikeresen megszerezte a bajnoki címet. Remek veleszületett képességei vannak és egyike Ausztrália legizgalmasabb fiatal tehetségeinek. Oscar egy elég erős mezőnyben fog versenyezni a Formula 3-ban, de őt minden területen támogatjuk majd az újonc idénye során.” – nyilatkozta Mia Sharizman a Renault Akadémiájának a vezetője.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Renault Sport Akadémiához és alig várom már az új szezont is a Premával a Formula 3-ban. Sok tehetséges pilóta került már ki erről az akadémiáról, és most is egy nagyon erős felállás van itt, és várom már, hogy tanuljak a többi tagtól. Kemény munka volt eljutni a karrierem azon pontjához, amikor tavaly megnyertem a Formula Renault Európa Kupát. Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen illusztris Akadémia tagja lehetek.” – fogalmazott Piastri.

  • Hamilton nagyobb fizetést szeretne a Mercedestől

    Hamilton nagyobb fizetést szeretne a Mercedestől

    Több különböző média is egyhangúlag számolt be Lewis Hamilton lehetséges szerződéshosszabbításáról. Amelynek részleteiről most konkrétumokat is írnak.

    Az olasz Corriere dello Sport beszámolója szerint a 35 éves Hamilton magasabb fizetést szeretne az új szerződésében, ami 60 millió euró lenne (jelenleg 42 milliót keres). Ezen kívül azt is szeretné szerződésbe foglalni, hogy a visszavonulása után maradna a Mercedes alkalmazásában, mint nagykövet.

    Azonban a Daimler első embere Ola Kallenius korábban kijelentette, hogy vállalati szinten legalább 900 millió euróval szeretnék csökkenteni a költségeket 2022-től. Így a Mercedes egy két éves szerződést és 45 millió eurós fizetést szeretne ajánlani Hamiltonnak.

  • Binotto: Sosem voltak még ilyen erős versenytársaink a Forma-1-ben

    Binotto: Sosem voltak még ilyen erős versenytársaink a Forma-1-ben

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto úgy hiszi, hogy még sosem volt ilyen erős konkurenciájuk a Forma-1 történetében.

    Tavaly a Mercedes nagyon simán húzta be az újabb konstruktőr bajnoki címét, és egyike volt azon három csapatnak, akik tavaly futamot tudtak nyerni. Figyelembe véve azt is, hogy olyan fiatalok érkeztek a mezőnybe, mint George Russell, Lando Norris, Esteban Ocon, Max Verstappen, Mattia Binotto határozottan kijelentette, hogy a jelenlegi rajtrács nagyon magas szintet képvisel.

    „A véleményem az, hogy sosem volt még ilyen erős versenytársaink a Forma-1-ben. Mindenünk megvan ahhoz, ami a jó teljesítményhez kell, de a sikerre ebben a sportban nincs garancia. Egyre keményebben kell dolgoznunk, és ki kell használnunk azt az előnyünket, hogy mi egy óriás márka vagyunk és a hatalmas rajongó táborunk is elősegítheti a bajnoki trófea visszaszerzését.” – mondta a Ferrari magazinnak adott interjújában.

  • Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    A Mercedes egykori ügyvezetője Nick Fry elmesélte, hogy Ross Brawn sörözés közben kérdezte először Michael Scuhmachert a Forma-1-es visszatérésről.

    A hétszeres világbajnok 2006-ban vonult vissza a száguldó cirkuszból, de nem végleg. A német legenda azonban 2010-ben a Mercedes színeiben még három évet lehúzott. A sikeres egyeztetés pedig egy jól sikerült iszogatáshoz köthető.

    A Mercedes a 2009-es bajnok Brawn GP felvásárolása után indult a 2010-es idényben, ám a csapat bajnok Jenson Button elhagyta az istállót, ezért utód után kellett nézelődni.

    Pat Fry fejéből egy sörözés közben jött az ötlet, hogy ki lenne az ideális jelölt.

    „Amikor világossá vált, hogy Jensonnal nem tudunk hosszabbítani, mert a fizetési igényei túl magasak voltak, akkor nagyon szorult helyzetben voltunk. Az év vége volt már. Volt egy szóba jöhető pilóta: Nick Heidfeld, aki akkoriban remekül teljesített.” – kezdte Fry.

    „Figyelembe vették őt, de ő nem volt egy szupersztár. Ross és én elmentünk sörözni és ott volt Michael is. Majd oda fordultam Rosshoz és ezt mondtam: Ő a haverod, beszélj vele és majd meglátjuk. Ross öt perccel később visszajött, és ennyit mondott: Nyitott rá. Ez egy szép pillanat volt.” – folytatta.

  • Pat Fry érkezése a Renault egyik gyenge pontját küszöbölte ki

    Pat Fry érkezése a Renault egyik gyenge pontját küszöbölte ki

    A komoly technikai vezetők hiánya volt a Renault egyik gyenge pontja, legalábbis a csapatfőnök Cyril Abiteboul szerint. Pat Fry érkezése azonban változtatott ezen.

    Csalódást keltő volt a Renault előző éve, de leginkább a hazai francia versenyükön mutatott kiábrándító teljesítmény után döntött úgy a csapat vezetősége, hogy szervezeti újraszervezésre van szükség. Ennek az eredménye volt Nick Chester távozása és a rutinos Pat Fry érkezése.

    A csapatfőnök Abiteboul elmondta, hogy legalább 15 millió fontot költöttek a technikai részlegre, ám még így is szükségük volt olyan valakire a vezetői posztra, aki képes pluszt vinni a technikai csapat életébe, így jött a képbe Fry.

    „Úgy tűnik, hogy hiányzott valami a csapat technikai vezetésében. Sokat beszéltünk a számokról, mint például, hogy Enstone-ban 750 ember dolgozik.” – kezdte a francia csapatfőnök.

    „Ez hatalmas szám, és volt egy igencsak nagy, 15 millió fontos beruházásunk is. Mind ezeknek szükség volt egy erős vezetésre. Úgy éreztem, hogy e téren gyengék vegyünk, ezért döntöttünk Pat felvétele mellett” – folytatta.

    A csapatfőnök azt is elmondta, hogy a sikertelen év közbeni fejlesztések után jöttek rá a problémákra.

    „Amikor mi azt vártuk, hogy az újítások új szintre emelik az autónkat, azok rendre nem igazán jöttek be. Emiatt rájöttünk, hogy az autó fejlesztésében vannak bizonyos limitjeink, ami a filozófiánknak tudható be. Az a sztori az év második felében volt, nehéz időszak volt, mert a körülöttünk lévő csapatok túlfejlesztettek minket. Plusz ott volt a McLaren, aki már alapból minimális előnnyel vágott neki az évnek, és ezt végig fent is tartották.” – mesélte.

  • Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    A jövőben az LMDh osztály képviseli majd azt a kategóriát, ami mind a WEC mind pedig az IMSA sportautóinak az indulását is biztosítja egy közös szabályrendszer alatt.

    Az IMSA és a WEC promótere, illetve a Le Mans-i 24 órás verseny verseny szervezője az ACO pénteken ismertették nagy vonalakban az elképzeléseit a két sportautó sorozat ötvözéséről.

    Az LMDh autók alapját a következő generációs LMP2-es gépek fogják adni, amelyek a WEC-ben a 2021\22-es idénytől az IMSA-ban pedig 2022-től fognak megjelenni. Mindkét szervezet hossztávú célja, hogy a két kategória egyesüljön. Ez a tervek szerint leghamarabb 2025-ben valósulhat meg, miután az idén kezdődő hiperautós korszak öt éves szerződése lejár.

    „Az álom az, hogy legyen egyetlen egy olyan sorozat, ahol ugyanolyan tervezésű és teljesítményű autók vannak. A cél, hogy csak ez az egy osztály legyen, a hidrogén autók mellet. Amik 2024-ben érkeznek majd Le Mans-ba.” – mondta Peter Fillon az ACO elnöke.

    Az IMSA első embere is felszólalt a daytonai bejelentésen.

    „Szerintem minden itt lévő azt reméli, hogy a végeredmény egy egységes, közös formula lesz. Természetesen vannak olyan emberek, akik a hiperautók iránt elkötelezettek és vannak olyanok is, akik az itt leírtak mellett voksolnak. De a következő években összeférést fogunk tapasztalni, ez pedig egy valóra vált álom.” – örömködött John Doonan.

    A tervezett közös kategóriában is lehetnek majd hibrid és nem hibrid autók, és a közötti lévő teljesítményt majd a jól ismert BoP-val igyekeznek majd kiegyensúlyozni. Ezen fúzió lehetővé tenné a Le Mans-i autók idnulását olyan versenyeken is, mint a daytonai 24 órás, vagy a Petit Le Mans-nak nevezett 10 órás viadal a Road Atlanta-n.

  • Isola: A csapatok semmi rosszat nem mondtak a leszavazott gumikra

    Isola: A csapatok semmi rosszat nem mondtak a leszavazott gumikra

    Egy fontos részletet árult el az idénre tervezett Pirelli gumi leszavazásának kapcsán a gumigyártó sportigazgatója Mario Isola.

    Mint ismert, a csapatok a tavalyi gumitesztek után egyöntetűen úgy szavaztak, hogy nem szeretnék a Pirelli 2020-ra fejlesztett abroncsait és inkább maradnának a tavalyi konstrukcióknál. Az akkori hírek szerint a pilóták csupa negatív véleménnyel voltak azokról. Ám most kiderült, hogy az elutasítás hátterében egy teljesen más indok áll, ezt maga a sportigazgató Mario Isola erősítette meg.

    „A tesztek után sokat tanácskoztam a csapatokkal, hogy megértsem a reakciójukat az új gumikkal kapcsolatban, és ők semmi negatívat nem mondtak rájuk. A csapatok pusztán csak előrehaladott állapotban voltak az új autójuk tervezésével, ami már 95%-ban készen volt, így nem igazán volt hajlandóságuk arra, hogy változtassanak sok mindenen azért, hogy alkalmazkodhassanak a 2020-as abroncsokhoz. Ráadásul nekik emellett már a 2021-es autójukon is dolgozniuk kell, ami egy további terhet jelent. Ez volt az ok, amiért maradtunk a 2019-es gumiknál.” – idézte az olasz sportvezetőt az olasz Corriere della Serra.

  • Verstappen: A szimulátor versenyek remek felkészülést nyújtanak a szezonra

    Verstappen: A szimulátor versenyek remek felkészülést nyújtanak a szezonra

    A nagy szimulátoros versenyek híve, Max Verstappen szerint ezek a megmérettetések is tökéletesek arra, hogy a téli szünetben is megfelelő szinten tartsák a versenyzőket.

    A Red Bull pilótája és Lando Norris gyakran alkotnak egy csapatot a virtuális világban, legutóbb éppen a daytonai 24 órás online versenyen is indultak együtt a Redline nevű csapat színeiben.

    „Ez egy nagyszerű felkészülés az új szezonra. Ezek a versenyek is komoly bőrkeményedéseket tudnak okozni a kezeimen.” – idézi Verstappen szavait az Algemeen Dagblad újság.

    Az ő szavait támasztja alá a Redline csapatmenedzsere Atze Kerkhof is.

    „Sokat kell foglalkoznia az autó beállításaival és a finomhangolásával, de maga a verseny nem feltétlenül kemény kihívás neki. Ugyanakkor nagyon komolyan veszi a versenyzést, nem akar céltalanul körözgetni, itt is a legjobb akar lenni. Rengeteg időt és ráfordítást szán erre.” – mondta.

  • Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Újabb haláleset történt a 2020-as Dakar Ralin, ugyanis 48 éves korában elhunyt a holland motoros Edwin Straver, aki még a 11.szakaszon szenvedett balesetet.

    A holland motoros egy KTM 450 EXC típussal indult a viadalon, amikor is január 16.-án, a verseny utolsó előtti szakaszán bukott egy nagyot. A baleset után tíz percen keresztül nem volt szívverése, aztán a helyszínre érkező mentő csapatok még újra tudták éleszteni őt.

    Ezt követően helikopterrel a rijádi kórházba szállították, ahol több napig kritikus állapotban feküdt. Aztán a hét elején átszállították Hollandiába. Mivel azonban az agyi sérülései túl súlyosnak bizonyultak ezért az orvosok a családdal folytatott konzultáció után levették őt a lélegeztető gépről és pénteken elhunyt.

    Stravernek ez volt a harmadik részvétele a legendás terep rali versenyen. Ő második halálos áldozata az idei versenynek, a hetedik szakaszon halálos balesetet szenvedő, szintén motoros Paulo Goncalves után.

    A racingline.hu csapata részvétét fejezi ki az elhunyt családjának és barátainak.

  • Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Hatalmasat bukott a Monte-Carlo Ralin a címvédő Ott Tanak

    Csúnya balesettel kezdte a szezont a WRC címvédője Ott Tanak. A Hyundai versenyzője a Monte-Carlo Rali negyedik szakaszán borult, ám mindenki sértetlenül megúszta az incidenst.

    A címvédésre reményében vágott neki az évad első fordulójának, ám a versenye nem tartott sokáig. Az észt pilóta a negyedik szakasz közel félénél sodródott le az útról és hatalmas tempóval „repült” le a domboldalról, ahol többszöri bukfenc után állt meg, miközben több fát is érintett.

    A csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy mind a pilóta mind pedig a navigátor is saját lábán szállt ki a rommá tört autóból, ám elővigyázatosságból mindkettejüket a kórházba szállították az éjszakára.

    Tanak számára Monte-Carlo az egyik kedvenc helyszíne volt eddig, ugyanis az elmúlt három évben mindig dobogóra tudott itt állni.

    A balesetről számos felvétel felkerült azóta a különböző közösségi és videómegosztó oldalakra.

     

    https://www.youtube.com/watch?v=c95pD3CsWZg