Szerző: Hegedűs Dávid

  • Marko: Remekül halad a felkészülésünk

    Marko: Remekül halad a felkészülésünk

    Igencsak elégedett a Red Bull eddigi felkészülésével a csapat tanácsadója Dr.Helmut Marko.

    Az osztrák szakember a német Motorsport Magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy eddig minden a tervek szerint halad Milton Keynes-ben.

    „A felkészülésünk kiválóan összehasonlítva mondjuk a tavalyi évünkkel, most még előrébb is tartunk, mint ilyenkor kellene. Február 12.-én egy shakedown keretében pályára visszük az autót Silverstone-ban. A múltban az volt az a gyengeségünk, hogy mindig hátránnyal kezdtük a szezont. De hiszem, hogy ezt idén sikerült megelőzni.” – értékelt a 76 éves Marko.

    Marko ezután motor szempontból értékelte az első közös évüket a Hondával.

    „Levontuk a következtetéseket, amik pozitívak, ezért nagy köszönet a Hondának. Nem voltak motor gonjdaink vagy egyéb technikai problémáink a hajtáslánccal. Az évközbeni motorcseréink nem emiatt voltak, hanem a fejlődést szolgálták. A Hondával már az első naptól kezdve könnyedén mentek a dolgok és ez csak napról napra jobb lett. Minden ígéretüket betartották Elégedettek vagyunk, nyertünk három futamot. A kasztni nem volt a legjobb, az első szárnyra vonatkozó új szabályok némi gondot okoztak nekünk. Csak a Red Bull Ringtől kezdtünk versenyképesek lenni.” – fogalmazott.

  • Alonso: Nem kellett volna nyilvánosan kritizálnom a Hondát

    Alonso: Nem kellett volna nyilvánosan kritizálnom a Hondát

    Fernando Alonso már megbánta azt, amikor GP2-es motornak nevezte a Honda erőforrását. A spanyol elmondta, hogy csak a frusztráció szólt belőle és nem a nyilvánosság előtt akart kifakadni.

    A Honda a McLaren partnereként 2015-ben tért vissza a Forma-1-be, ahol Fernando Alonso is a versenyzőjük lett. A visszatérés azonban nem ment a tervek szerint, ugyanis a motor gyenge és megbízhatatlan volt, amit a Japán Nagydíjon a spanyol világbajnok sem tudott szó nélkül tűrni. Akkor nemes egyszerűséggel GP2-es motornak nevezte azt, amit azonban már megbánt és egyben tanulságos is volt a számára, hogy hiába a frusztráció, nem mondhat ki mindent a rádióban.

    „A frusztráció miatt jött ez ki belőlem és talán nem kellett volna ezt mondanom, de ilyesmit sosem mondtam a tévében vagy a sajtótájékoztatókon. Én csak a mérnökömhöz szóltam egy privát beszélgetésben, ami aztán adásba került. Ez nem azt jelenti, hogy a nyilvánosságnak is szántam.” – magyarázta Alonso.

    „De a motor nagyon rossz volt. Az első évben Jerezben négy nap alatt csak hét kört tudtunk megtenni. Most a Honda már futamokat nyert, emiatt sok olyasmi üzenetet kaptam, hogy ‘a GP2-es motor futamot nyert, ez biztos egy szomorú nap a számodra.’ Nagyon örülök a sikereiknek, de az a motor, ami az én autómban volt, az nem ugyanolyan, mint ami Brazíliában nyert.” – tette hozzá.

  • Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

    Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl beszélt a csapat hosszútávú terveiről, amelyben hisz, hogy újra sikeresek lehetnek, de csak idővel.

    A nehézkes időszak után a McLaren 2019-ben visszatalált a helyes útra, hiszen komoly lépést tettek előre., simán hozták a bajnoki negyedik helyet. Sokan pedig remélik, hogy még közelebb tudnak majd idén lépni a top csapatokhoz, ám Seidl óvatosa e témában.

    „Ismételten egy kemény csatát várok a bajnoki negyedik helyért. Jelen erőviszonyok és költségvetések között számunkra ez a maximum a Forma-1-ben. Mindig látunk gyenge pontokat a csapaton belül, amin dolgoznunk kell, meg kell mutatnunk, hogy minden téren tudunk fejlődni. Ezért is fontos, hogy egy jó 2020-as évünk legyen.” – mondta a német.

    „A tulajdonosaink biztosítottak minket, hogy megfelelő pénzügyi hátteret tudnak nekünk biztosítani. Ez egy remek jel a csapatnak, mert mi fel akarjuk venni a versenyt a top csapatokkal. Ám ez 2021-ben sem fog megtörténni. A három nagy csapat nagyobb költségvetéssel, erőforrásokkal, több emberrel rendelkeznek, és még jobb munkát is végeznek nálunk. Valószínűleg idén is jobban fognak dolgozni 2021-re készülvén. Az új szabályok után időbe fog telni mire a költségvetési sapka érezteti majd a hatását, így győzelmekre csak 2023-tól számítok.” – fogalmazott.

  • Vasseur jobb lenne a Ferrari élére, mint Binotto?

    Vasseur jobb lenne a Ferrari élére, mint Binotto?

    2018-ban történt őrségváltás a Ferrari élén, amikor is Maurizio Arrivabene helyett Mattia Binotto vette át a stafétát a csapat élén. A váltást azzal indokolták, hogy az előd nem tudta visszavezetni a vörösöket oda, ahova valók. Ám Binotto vezetésével viszont még a korábbi eredményt sem sikerült eddig elérni, így meg is kérdőjelezik páran az alkalmasságát.

    Így véli egy holland újságíró Jack Plooij is, aki a Grand Prix Radio-nak nyilatkozott a Ferrari vezetéséről.

    „Szerintem, ha megtennénk a Ferrari élére Frederic Vasseurt, akkor a dolgok teljesen már irányba fordulnának. Ő a személyes kedvencem, szívesen látnám őt ott. A csapat vezetés túl óvatosan közelíti meg a fejlesztések kérdését. Michael Schumachernek nagy szerepe volt abban, hogy a megfelelő embereket hozta a csapathoz, akik fentről mindig megmondták, hogy mit kell tenni, most ezt nem érzem hogy így lenne. Binotto egyszerűen túl kedves.” – vélekedett Plooij.

  • Törölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

    Törölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

    A motorsport.com értesülései szerint miután a WHO csütörtökön nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt, a Formula E kínai versenye veszélybe került. Az FIA számos lehetőséget tart fent, aminek csak egyike a futamtörlés, de szóba jöhet egy másik időpont is akár.

    A Formula E mezőnye március 21.-én vendégeskedne Sanya-ban, három héttel Marrakesh után, ami a jelen helyzetben igen kockázatosnak tűnik. A Nemzetközi Automobil Szövetség azért nem szeretné minden áron törölni a futamot, így jelen esetben halasztás lehet a megoldás. Ha erre a megoldásra jutnak, akkor a két új ázsiai futam – Szöul és Jakarta – környékére kerülhet a kínai forduló. Koreába május 3.-án, Indonéziába pedig június 6.-án látogatnak el. Természetesen ez esetben nagyban függ a vírus további terjedésétől és intenzitásától is, így akár az is megtörténhet, hogy előbb halasztanak, majd később törlik csak.

    A motorsport.com arról értesült, hogy amennyiben valóban törlik a futamot – amit hivatalosan a mexikói fordulókörnyékén jelenthetnek be – akkor a legvalószínűbb forgatókönyv a pótlására az lehet, hogy New York kap egy extra futamot, vagyis ismételten dupla futamos hétvége lenne ott.

    A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet bejelentése után a Formula E vezetése kiadott egy közleményt:

    „Tisztában vagyunk a helyzettel, amely egyre nagyobb lesz. Munkatársaink és a bajnokságban résztvevő valamennyi ember egészsége elsődleges prioritás. Továbbra figyelni fogjuk a helyzetet és időben döntést fogunk hozni az FIA-val és a helyi partnerekkel közösen.”

  • Stroll: Idén minden versenyen sokkal jobb lehetek

    Stroll: Idén minden versenyen sokkal jobb lehetek

    Második Racing Pointos évére készül Lance Stroll, aki a rutinos Sergio Perez oldalán bizonyíthat majd. Tavaly hullámzó teljesítménye volt, ám idén duzzad az önbizalomtól.

    A kanadai szerint a jobb eredményeket előre vetítheti az, hogy idén nem kell egy új környezetet és csapatot megszoknia.

    „Visszatérni egy második évre ugyanabba a közegbe még több tapasztalattal az egy nagy előny.” – kezdte. „Az idei évre kell most már koncentrálnom, hiszem, hogy idén jobb lehetek, hiszen a Forma-1-ben kell a tapasztalat ahhoz, hogy kihozd a maximumot az autóból.” – véli.

    Stroll azt is elmondta, hogy Pereztől sokat tanult tavaly.

    „Mindig jó, ha egy olyan referenciád van, akinek olyan sok tapasztalata, mint Sergionak. Ő olyas valaki, akit megérte figyelni, hiszen megértettem, hogy hogyan tudnék fejlődni. Szerencsés voltam vele.” – mesélte.

  • Még nem adtak el minden jegyet a Vietnami Nagydíjra

    Még nem adtak el minden jegyet a Vietnami Nagydíjra

    Közeledik az első Forma-1-es Vietnami Nagydíj időpontja, kicsivel több, mint két hónap van hátra a versenyig, ám még nem sikerült minden jegyet értékesíteni.

    A szezon harmadik állomásaként, április 5.-én fogadja majd a száguldó cirkusz mezőnyét Hanoi, noha a nagydíj naptárba kerülését sokan ellenezték. A pálya vezetője most elismerte, hogy az embereket egyenlőre nem hozta kellően lázba a futam.

    „Némi időbe és erőfeszítésbe telt eljuttatni a koncenpciónkat a vietnámiakhoz. A legtöbbjük még nem Forma-1 rajongó, de azt el tudom mondani, hogy hazai szinten remekül működik a promóciós és marketing tevékenységünk. Azt tapasztaljuk, hogy fokozatosan nő az érdeklődés, egyre jobban és jobban mennek a jegyeladások, de még nem adtunk el mindent.” – fogalmazott Le Ngoc Chi.

    Chi azt is elmondta, hogy inkább a hazai látogatókra koncentráltak, mintsem a külföldről érkezőkre.

    „Ha hosszabb távon is megakarjuk tartani a Forma-1-et, akkor komoly vietnámi rajongóbázisra lesz szükségünk. Egy lelkes és elkötelezett rajongótábor az országunkban biztosítja, hogy az esemény extra lendületet kapjon és ezáltal vonzóbb legyen a külföldieknek is.” – jegyezte meg.

  • A Red Bull semmi komoly célt nem tűz ki Albon elé idénre

    A Red Bull semmi komoly célt nem tűz ki Albon elé idénre

    Christian Horner csapatfőnök tagadta, hogy komoly dolgokat várnának 2020-ban Albontól, szeretnék, ha folytatná a tanulást és a fejlődést.

    A nyári szünet óta erősíti Albon a Red Bull nagy csapatát, ahol Pierre Gasly helyét vette át. A brit-thai számára nagyon gyorsan történtek az események, 2018 végén még nem is volt képben a Forma-1 számára, most meg már egy top csapat autóját vezetheti.

    Horner elmondta, hogy nem szeretnének nyomást helyezni Albonra azáltal, hogy bármiféle célt is kitűznének elé, csupán a fejlődést szeretnék látni.

    „Semmiféle különleges célt vagy elvárást nem támasztunk elé 2020-ra, csupán csak folytassa az eddigi fejlődését.” – kezdte a brit. „A velünk töltött eddigi versenyein mindig ezt láttuk, versenyről-versenyre jobb lett. Brazíliában balszerencsés volt, de ő briliánsan vezetett az első évében, ahol két különböző csapatnál is megfordult, és ott volt neki az a plusz nyomás is, hogy Max Verstappen a csapattársa.”

    „Ezt remekül kezelte. Lenyűgözte az egész csapatot a hozzáállásával, a felfogásával, a visszajelzéseivel és tempójával, ami folyamatosan javult.” – tette hozzá

  • Rutinos technikai szakemberekkel erősített a Williams

    Rutinos technikai szakemberekkel erősített a Williams

    Két új szakember érkezését jelentette be a Williams istálló, mindkét tapasztalt ember a technikai részleget fogják erősíteni.

    A két új alkalmazott David Worner aki a főtervező lesz és Jonathan Carter, aki pedig a helyettese. Mindkettejükről elmondható, hogy több évnyi, évtizednyi Forma-1-es tapasztalattal rendelkeznek.

    Worner 1997 óta dolgozik a száguldó cirkuszban, és a Red Bull és az Alpha Tauri alkalmazásában állt legutóbb. Első állomás helye még az Arrows volt, ahol tervező mérnök volt. AZ F1 mellett utcai autók tervezésével is foglalkozott, ugyanis 18 éven keresztül dolgozott a Rolls Royce autóin. 2003 szerződött a Jaguarhoz, majd a Red Bullá alakulás után is maradt az istállónál, ahol a felfüggesztés tervezéséért volt felelős, majd 2014-től helyettes főtervező volt.

    Carter motorsportos karrierje 1979-ben kezdődött Reynard Racing Carsnál, majd ő is az Arrows alkalmazásába került, ahol hat évig dolgozott szintén tervező mérnökként. 2002-ben igazolt a McLarenhez, ahol a legfőbb feladata az volt, hogy a monocoque fejlesztéséért felelős csapatot vezette. Majd 2012-ben helyettes tervező lett a csapatnál. A Williamshez pedig a Renault csapatától érkezik.

    A fenti bejelentések mellett még egy előléptetés is történt, Adam Carter lesz a vezető mérnök a csapatnál, akinek a feladata majd az alapvető mérnöki funkciók integrálása és összehangolása lesz.

  • A Francia Nagydíj igazgatója lett Eric Boullier, és már egy nagy problémát igyekszik is megoldani

    A Francia Nagydíj igazgatója lett Eric Boullier, és már egy nagy problémát igyekszik is megoldani

    A korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eric Boullier vette át az irányítást a Francia Nagydíj felett, és azonnal terveket is felvázolt annak érdekében, hogy a korábban tapasztalt közlekedési káoszt megakadályozza.

    2018-ban tért vissza a Francia Nagydíj a száguldó cirkuszba a Paul Ricard pályán és nem csak a pályán mutatott, vagy éppen nem mutatott izgalmak okoztak gondot sokaknak. Hanem a megközelítés és a közlekedés nehézsége is.

    A problémát az okozta, hogy a pályára csak egy, szűk út vezet, viszont ebből korábban nem volt gond, mert a pályát inkább kisebb tesztekre használták, nem pedig egy ekkora tömegeket megmozgató versenyre.

    Az újonnan kinevezett ügyvezető igazgató Eric Boullier – aki korábban tanácsadóként volt a pálya alkalmazásában – számos transzfer járattal és telekocsikkal igyekszik megoldani a helyzetet.

    A felvázolt tervei a következőek:

    • Ingyenes transzferjáratokat indítanak a pályához közeli öt városból, amelyek a La Ciotat SNCF vasútállomásnál is megállnak.
    • Telekocsi rendszer fejlesztése, és ezen autóknak egy külön forgalmi sáv kijelölése
    • Továbbá a versenyhétvége egésze alatt további városokból is indulnak közvetlen transzferjáratok: Marseille, Toulon, Aix-en-Provance
    • Szombaton és vasárnap az alábbi városokból is indulnak hasonló járatok: Arles, Avignon, Draguignan, Gap-Tallard, Monasque, Nizza, Saint-Raphael, Salon de Provance, továbbá csak vasárnap az alábbi városok is indítanak járatokat: Bordeaux, Clermont-Ferrand, Montpellier, Perpignan és Valence.
    • Ezen kívül tervben van nemzetközi transzferek indítása is, amely biztosít magában három éjszakára és két napra szóló kemping helyet is: Barcelona, Milánó, Torinó, Amsterdam és Eindhoven.