Szerző: Hegedűs Dávid

  • Elkelt az utolsó BMW-s hely is a DTM-ben

    Elkelt az utolsó BMW-s hely is a DTM-ben

    A dél-afrikai Jonathan Aberdein kapta meg 2020-ra az utolsó BMW ülését a Német Túraautó Bajnokságban.

    A 21 éves pilóta tavaly mutatkozott be a sorozatban az Audis WRT csapat színeiben. Nyolcszor végzett a top tízben, és a végelszámolásnál is a tizedik lett.

    Aberdein maradhatott volna az Audinál, ám pletykák szerint csak tartalékpilótaként számoltak volna vele idén.

    „A BMW egy remek lehetőséget adott nekem, hogy 2020-ban gyári pilóta lehessek, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Eksztázisban vagyok, hogy egy újabb évet tölthetek a DTM-ben, és a tavalyi erős újonc évemre fogok építeni. Várom már a BMW-s kihívásokat.” – nyilatkozta Aberdein.

    A dél-afrikai mellett a BMW gyári csapatát erősíti majd a visszatérő Lucas Auer, illetve a 2012-es bajnok Bruno Spengler és Joel Eriksson is.

    A DTM idei szezonja Zolderben veszi majd kezdetét április 24. és 26. között.

  • Megrendezik a Svéd Ralit, de lerövidítve és részben Norvégiában

    Megrendezik a Svéd Ralit, de lerövidítve és részben Norvégiában

    Már beszámoltunk róla, hogy az időjárás miatt veszélybe került a jövő hétvégi Svéd Rali. A szervezők, most bejelentették, hogy a viadalt megtartják, de csak komoly változtatásokkal.

    Hosszas tanácskozás után végül a Svéd Rali módosított szakaszokkal rendezik meg. Az eredeti forgatókönyvhöz képest nyolccal kevesebb szakaszt rendeznek majd meg, amelynek össztávolsága így körülbelül 180 km lesz.

    A pénteken megrendezett szakaszokat szombaton megismétlik, és az ezeken a napokon megrendezett négy szakaszból kettő Norvégiában lesz. A Power Stage pedig vasárnap kerül lebonyolításra, de egyébként a nézők mind a négy napon láthatnak majd versenyt.

    A hétvégéért pedig ugyanúgy teljes világbajnoki pontokat fognak kapni a versenyzők.

  • Több pénzt fog idén költeni a Ferrari

    Több pénzt fog idén költeni a Ferrari

    A Ferrari elnöke Louis Camilleri elmondta, hogy idén jóval több pénzt fognak költeni, amit elsősorban a 2021-es felkészülés tett indokolttá.

    A Liberty Media célja, hogy visszaszorítsa a nagy csapatok költéseit, ezért a jövő évtől bevezetik a költségvetési plafont. A Ferrari viszont idén a korábbiakhoz képesti nagyobb költségekkel számol, ami részben az idei, részben pedig a következő idényt is érinti.

    „Az idei év eléggé kritikus lesz. Az ambícióink, mint mindig az, hogy megnyerjük a bajnokságot ezért ennek érdekében tovább folytatjuk a beruházásainkat, ami az infrastruktúrát, a technológiai részt és az erőforrásokat fogja érinteni, miközben a 2020-as autó folyamatos fejlesztését sem fogjuk kihagyni.” – nyilatkozta a vörösök elnöke az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

    „A 2021-es új szabályok egy teljesen másfajta autóért kiáltanak, ami plusz erőforrásokat és költségeket igényel. Ez egy jelentősen nagyobb beruházás lesz.” – tette hozzá.

  • Hóhiány és a meleg idő veszélyezteti a Svéd Ralit

    Hóhiány és a meleg idő veszélyezteti a Svéd Ralit

    A svédországi időjárási iszonyok nem kedveznek a hagyományosan havas körülmények között megrendezendő WRC fordulónak. A Svéd Rali szervezői folyamatosan fürkészik az előrejelzéseket, és hamarosan döntenek a verseny sorsáról.

    A WRC második fordulóját eredeti tervek szerint február 13-16 között rendeznék meg, ám a szokásosnál melegebb svéd időjárás azt eredményezte, hogy nem alakult komoly hótakaró a szakaszokon útvonalain.

    Eredetileg február 3.-án kellett volna döntést hozniuk, hogy lesz-e verseny, de ezt a dátumot kitolták. Glenn Olson, a Svéd Rali vezetője szólalt meg a helyzet kapcsán.

    „A verseny által érintett régióban esett hó az elmúlt napokban. Ám a mostani évszakra egyáltalán nem jellemző meleg időjárás és az előrejelzések mind tovább erősítették az aggodalmunkat az utak állapotával kapcsolatban. Az FIA a hét elején helyszíni szemlét fog végezni. Minden lehetséges módszert megvizsgálunk a futam rendezésének érdekében. A körülményeket folyamatosan figyeljük, és a héten újra értékeljük a helyzetet és meghozzuk a végső döntést.” – fogalmazott.

    A WRC számára komoly érvágás lenne egy újabb futam elvesztése. Az ausztrál bozóttüzek miatt törölni kényszerültek a tavalyi szezonzáró Ausztrál Ralit, míg helyi zavargások miatt a Chilei Rali is hasonló sorsra jutott idén.

  • Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    A koronavírus miatt miatt több kínai sporteseményt is töröltek már (atlétika, golf, Formula E, snooker). A Forma-1 jelen állás szerint áprilisban vendégeskedne az országban, ám korántsem biztos, hogy lesz is verseny. A Forma-1 vezetése folyamatosan figyeli a helyzetet, és ha kell akkor lemondanak a Kínai Nagydíjról.

    Az eset kapcsán Chirstian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elmondta a gondolatait.

    „Nagyon alaposan figyeljük az ottani helyzetet. Meggyőződésem, hogy a Forma-1 vezetői nagy gonddal járnak majd el ez ügyben és a jó döntést fogják meghozni, vagyis hogy elhalasztják vagy törlik a komplett versenyt.” – vélekedett Horner.

    A versenyzője Max Verstappen azonban jelenleg nem aggódik emiatt.

    „Jelen pillanatban nem néz ki jónak a helyzet, mert nem tudunk oda jutni, mivel minden járatot töröltek. Én azonban nem aggódok, meglátjuk majd mi lesz akkor.” – mondta.

  • Hill: Kemény csaták nélkül mit ér az, ha mindent megnyersz?

    Hill: Kemény csaták nélkül mit ér az, ha mindent megnyersz?

    Ha 1996 világbajnokán, Damon Hillen múlna, akkor a mindig aktuális legjobb autóba az adott kor legjobb versenyzőit ültetné be. Szerinte ezzel sok minden kiderülne, és a legjobbat hozná ki a felekből.

    Hill abban a szerencsés helyzetben van, hogy a 90-es években a két korszakos zseni, Alain Prost és Ayrton Senna csapattársa is lehetett. A két korábbi csapattársa a McLarennél csapattársként emlékezetes és kemény küzdelmet vívtak, ami a brit számára az etanol, hogy most is hasonlóra lenne szükség.

    „Nem jó elkerülni a csatákat. Ha megnézzük a Senna-Prost érát, amikor a két legjobb srác ült a legjobb autóban, a Forma-1 egyik legintenzívebb és leglátványosabb időszakát okozták. Ez mindkettejük előnyére vált. Megmutatta ez a helyzet Ayrton igazi karakterét, illetve Alaint sosem látott nyomás alá helyezte.” – idézi a 59 éves bajnokot a német Auto Motor und Sport.

    Ezzel szembe állította Hill Schumachert és Hamiltont, akik szerinte mindig kerülték a csapattársukkal való küzdelmet.

    „Michael igazán kerülte a komoly fej-fej elleni küzdelmet, és talán még Lewis is ide sorolható. Igaz, neki ott volt Jenson meg Fernando is. Szerintem a közönség ahhoz hasonló csatákat szeretne látni. Ha minden megnyersz, de közben sosem harcolsz igazán, annak mi az értéke?” – tette fel a (költői) kérdést.

  • Giovinazzi: Lehet esélyem a Ferrari ülésére

    Giovinazzi: Lehet esélyem a Ferrari ülésére

    Antonio Giovinazzi úgy érzi, hogy meg van arra az esélye, hogy ő legyen Charles Leclerc következő csapattársa a Ferrarinál.

    Egyre több helyen röppen fel Sebastian Vettel Ferraitól való távozása, emiatt pedig az utódjáról is megkezdődtek a találgatások. Felmerült Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo vagy éppen Carlos Sainz neve is, de ha a Scuderia házon belül akarná megoldani a pótlást, akkor Antonio Giovinazzi jöhet szóba.

    Az olasz versenyző tagja a Ferrari családjának, jelenleg pedig az Alfa Romeo versenyzője, és ő magát is egy esélyesnek tartja a nagy presztízsű ülésre.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem álmodok a Ferrariól. A legfontosabb dolog most számomra, hogy teljes erőmmel a saját munkámra koncentráljak, de tudom, hogy ha jól fogok teljesíteni 2020-ban, akkor lesz esélyem. Remek a kapcsolatom Charles-lal, rengeteget beszélünk és általában ugyanabba a monacói étterembe járunk.” – mondta Giovinazzi.

    A 26 éves versenyző ehhez a jó teljesítményhez elengedhetetlennek tartja a csapattársa legyőzését.

    „Kimi legyőzése az egyik célom idénre, de nem az egyetlen. Ez egy kritikus év lesz, de mindig ez van, ha valamilyen bejelentésről vagy feljebb lépésről van szó. Kimi nem beszél sokat és eleinte nem is segített nekem, mert az eredményei jobbak voltak és úgy tűnt, hogy a nagy a különbség közöttünk. De ő egy kiváló viszonyítási alap volt számomra, ahova fel kellett nőnöm.” – fogalmazott.

  • Green: Visszatérhetnek a „dupla diffúzorok” 2021-ben

    Green: Visszatérhetnek a „dupla diffúzorok” 2021-ben

    A Racing Point technikai igazgatója Andy Green szerint jövőre is lehetnek olyan meglepő innovációs megoldások, mint ami 2009-ben fémjelezte a Forma-1-et.

    A szakember az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva beszélt arról, hogy minden csapat – így ők is – a szabályok adta szürke területeket igyekeznek majd kihasználni.

    „Szerintem az új szabályok elég törékenyek. Vannak olyan kiskapuk, amiket ki lehet használni.” – kezdte Green. „Arra is fogadnék, hogy a dupla diffúzorra nagyon hasonlító megoldást is látunk majd.”

    2009-ben a Brawn GP többek között e megoldásnak hála tudta uralni a szezont, amit évközben azonban sokan bíráltak, végül a következő évre betiltották azt.

  • Kvyat további fejlődést szeretne látni az Alpha Tauritól és a Hondától

    Kvyat további fejlődést szeretne látni az Alpha Tauritól és a Hondától

    Danyil Kvyat fontosnak tartja, hogy ne álljon meg a fejlődéssel az erős tavalyi év után sem az Alpha Tauri sem pedig a Honda.

    Az orosz Kvyat 2019-ben lett ismét a Toro Rosso versenyzője, és a teljesítményével hozzájárult a csapata konstruktőri hatodik helyéhez, ami a Németországban szerzett harmadik helyének is köszönhető volt.

    A csapat idénre nevet változtat és immáron Alpha Tauri néven kell őket azonosítani. Mindezek ellenére Kvyat szerint kulcsfontosságú, hogy ne vegyenek vissza a fejlődésük üteméből.

    „A Honda nagy lépést tett előre tavaly, de ha idén nem lesz még egy ekkora lépés, akkor az nem lesz túl jó. Emiatt azonban nem aggódok túlságosan.” – idézi az orosz szavait a gptoday.net

    „A fejlődés jó volt, a kasztni hasonlóképpen. De tovább kell fejlődnünk és dolgoznunk a csomagunkon.” – tett hozzá.

    Kvyat szerint a csapata ismét ott lehet a szoros középmezőnyben a „best of the rest” címért, ám azzal tisztában van, hogy aki meg akarja nyerni ezt a csatát annak a legjobbját kell majd nyújtania.

    „Nincsenek túl nagy szabályváltozások a következő szezonra, így a legjobbunkat kell adnunk és a lehető legjobban fejlesztenünk. Remélhetőleg képesek leszünk, de nincsenek konkrét elvárásaink az idényre vonatkozóan. Talán megint ott lehetünk a középmezőny küzdelmeiben, ami megint kemény lesz.” – vetített előre.

  • Egy helyen az összes idei lényeges Forma-1-es szabályváltozás

    Egy helyen az összes idei lényeges Forma-1-es szabályváltozás

    2020-ra nem sokat változik a Forma-1 szabályzata, legfőképpen az egy évvel későbbiekhez képest, ám még így is vannak olyan újítások, amin érdemes végig menni.

    Az első újítás, ami érzékelhető lesz, az a téli tesztek hossza. Barcelonában a korábbi nyolc nap helyett most hatot tesztelhetnek, kétszer hármas elosztásban. Az év közbeni gyakorlások pedig teljesen megszűntek. A tesztek köthető még egy tiltás is, ami nem engedélyezi majd a csapatoknak, hogy bármiféle módon takarják a garázst. Így bárki láthatja, hogy mi folyik a csapatoknál.

    Ennek a negatív következménye lehet, hogy a csapatok így sokszor majd régebbi alkatrészekkel tesztelnek majd, hogy ne fedjék fel idő előtt a megoldásaikat.

    Az autók kinézetét illetően elmondható, hogy gyakorlatilag úgy fognak kinézni, mint a tavalyi konstrukciók, apróbb dolgokat leszámítva. Visszatér a cápauszony, ugyan csak egy nagyon kis méretben, hiszen a pilóták rajtszáma erre lesz elhelyezve, így a rajongók jobban látják majd.

    Az istállóknak levegőnyílást kell tervezniük a fékek hűtésére, illetve a szárnyak véglapjai nem készülhetnek többé fémből, a szárny utolsó öt centiméterének karbonszálból kell lennie, az FIA ettől reméli azt, hogy kisebb koccanásoknál kevesebb lesz a defekt.

    Végezetül néhány dolog lesz még más, ami a hétvégéket érinti. Egy év után ismételten a kockás zászló jelképezi majd a futamok végét, nem pedig a tavalyi LED-es megoldás. Ez utóbbiból a Japán Nagydíjon volt is probléma.

    A szerelők számára előírt tilalmi időszak, amikor nem tartózkodhatnak a bokszutcában csütörtök és péntek között, az egy órával korábban fog kezdődni, ezáltal több pihenőidőt biztosítva a szerelőknek.

    Kevésbé szigorú büntetést fog kapni az a versenyző, aki a felszólítás ellenére sem állt meg a mérlegelésen. Korábban ezért komoly rajtrács büntetést kaptak, ami éles vitákat váltott ki.

    Idén a korábbi két MGU-K helyett már hármat használhatnak fel a pilóták az idény során.

    2020-ban már csak maximum 250 ml üzemanyag áramolhat a tankon kívül. Ezzel akarják elkerülni a különböző trükközéseket és előnyszerzéseket.