Szerző: Hegedűs Dávid

  • Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    A való életben ritkán látható izgalmas csatát hozott az Interlagosban megrendezett virtuális Forma-1-es Holland Nagydíj. Az első körtől az utolsóig előzte oda-vissza egymást az első helyért Alexander Albon és Charles Leclerc, végül a thai tudott diadalmaskodni, ezzel meggátolva a monacói triplázását.

    Vasárnap rendezték volna meg 35 év után visszatérő Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám a COVID-19 miatt végül csak virtuálisan tudtak körözni, és nem Zandvoortban, hanem Brazíliában, mivel az F1 2019-ben nem volt még benne a holland aszfaltcsík.

    Ennek a versenynek is esélyesként vágott neki, az eddig két futamból kettőt nyerő Charles Leclerc, és a vele Kínában nagyot csatázó Alexander Albon is. Ám egyikük időmérője sem sikerült a legjobbra, mert a pole-t a Mercedes belgája Stoffel Vandoorne tudta megszerezni, mellőle a Williams pilótája George Russell rajtolhatott. Albon és Leclerc végül csak a harmadik sorba tudta kvalifikálni magát.

    Nem tartott sokáig a Mercedes reménye, ugyanis a rajt után Vandoorne összeakadt a harmadik helyről rajtoló Ferraris, Enzo Fittipaldival aminek az eredménye egy komolyabb rajtbaleset volt. Ezt kihasználva pedig Albon és Leclerc egyből az élre álltak, majd elléptek a mezőnytől és kezdetét vette a körönkénti oda-vissza előzgetés.

    A Ferrari versenyzője állt ki elsőnek kerékcserére, kemény gumikat rakatott fel, míg pár körrel később a thai közepeseket. Hiába a Red Bull gumielőnye, a helyzet nem változott, és továbbra is körönként változott a vezető személye.

    Kettejük ütközetét végül 13 körrel a leintés előtt egy büntetés döntötte el, Leclerc ugyanis sorozatos pályalevágásokért három másodperces időbüntetést kapott. Mivel nagyon hasonló tempóra voltak képesek, így borítékolható volt, hogy Albon megnyeri a versenyt. Végül elsőként szelte át a célvonalat, és ezzel megszerezte első virtuális győzelmét Albon, azon a pályán, ahol a való életben nagyon közel volt élete első dobogójához.

    Az élen viaskodókra pedig fel tudott annyira zárkózni Russell, hogy Leclerc büntetése miatt végül második lett, a monacói pedig csupán harmadik.

    A két fiatal a verseny után elmondta, hogy mindketten nagyon élvezték ezt a versenyt, Albon jobban izgult és remegett, mint egy valós verseny során, míg Leclerc számára a Verstappen elleni ausztriai küzdelmét idézte meg ez a verseny, csak ahogy fogalmazott, kevesebb ütközéssel és több előzéssel.

    A Virtuális Nagydíj Sorozat következő fordulója vasárnap lesz Barcelonában.

  • Óriási botrányba fulladt a virtuális IndyCar indianapolisi futama

    Óriási botrányba fulladt a virtuális IndyCar indianapolisi futama

    Magyar idő szerint szombat éjjel rendezték meg a virtuális IndyCar sorozat következő fordulóját Indianapolisban. Az iRacingen rendezett viadalon az aktív IndyCaros pilóták mellett Lando Norris is indult, aki egyébként megnyerte az első versenyét Austinban.

    Sokáig úgy tűnt, hogy izgalmas, de sportszerű futam lesz ez is, ám az utolsó körökben elszabadult a pokol, amelynek számos vesztese volt, de a legnagyobb talán a sokáig vezető Lando Norris.

    A McLaren színeiben induló brit a második helyről kezdhette meg a futamot, és a végig magabiztosan teljesített, vezette is a versenyt, egészen négy körrel a leintés előttig. Ekkor ugyanis az Indy500 tavalyi győztese Simon Pagenaud, aki harcban volt a győzelemért összeütközött Graham Rahallal, így elszálltak az esélyei a győzelemre.

    A bokszba visszaérkezve pedig a következő párbeszéd zajlott le közte és a versenymérnök Ben Bretzmen között: „Vegyük ki Norrist a játékból. Csináljuk!”

    Ezt követően a francia visszajött a pályára, majd az ideálisan íven haladva drasztikusan lelassított, miközben megérkezett mögé Norris, hogy lekörözze őt, ám akkora lett hirtelen köztük a sebességkülönbség, hogy a McLaren már nem tudta őt kikerülni, és hátulról beleszaladt, ezáltal elvesztette a győzelmi esélyeit.

    Az eset komoly port kavart a közösségi médiában, sokan az F1-es pilóta védelmére keltek, és hatalmas gyűlölet cunamit zúdítva Pagenaud-ra, aki egyébként később sima versenybalesetnek titulálta az incidenst.

    Érthetően Norris igencsak feldúlt volt a futam után, aminek hangot is adott videós formában.

    „Ő egy akkora hazug. Igen, megcsináltad haver. Csodálatos. Micsoda egy vesztes.” – reagált, miközben a fentebb említett párbeszédről készített videót nézte.

    A fiatal pilóta ezután elmondta, hogy a leintés után Pagenaud bocsánatot kért tőle.

    „Bocsánatot kért. Azt mondta, hogy szándékosan le akart lassítani engem a bokszba menet, mert azt szerette volna, hogy ha Oliver Askew nyer [aki egyébként a játékban Norris egyik csapattársa – a szerk.], és semmikép sem akarta, hogy én győzzek újra. Így ő csak megpróbált lelassítani engem, nem figyelt nagyon másra, csak hogy akadályozzon, azzal, a kanyar közepén elveszi a gázt és közvetlenül előttem belelép a fékbe.” – tette hozzá.

    „Tudjátok, hogy mennyi órát készültem, mennyi időt öltem bele a tökéletes balra kanyarodásba? Erre meg ezt teszik velem. Összesen 24 órát készültem erre, 24 órát! Erre itt van ez a savanyú srác, aki nem nézi jó szemmel, ha nem egy Indys versenyző nyer.” – zárta gondolatait csalódottan.

    Pagenaud és a mérnöke párbeszéde, majd a baleset

    Norris szemszögéből a baleset

    Ami pedig ezután következett az egy valóságos mészárlással ért fel, főleg az utolsó fél kör. Az utolsó körben számtalanszor változott az élen álló személye, köszönhetően annak, hogy több ütközés után is néhányan a falban kötöttek ki, vagy éppen a levegőbe repültek fel. Mégis a másik nagy port kavaró incidensig az utolsó 10-20 méterig kellett várni. Ekkor ugyanis a számtalan balesetet kihasználó, és Pagenaud által is „támogatott” Askew került az élre, csak hogy jött Santinoo Ferrucci – aki már a Formula 2-ben is okozott nem egy balhét – a cél előtt pár méterrel belefordult az élen haladó hátuljába, így mindketten kipördültek és a győzelmet végül a Supercars-ban versenyző Scott McLaughlin kaparintotta meg.

    Természetesen ez utóbbi eset sem maradt vélemények nélkül, de már nem csak a rajongók, hanem a versenytársak is kikeltek Ferrucci manővere ellen, és többen a játékból való kizárását követelték.

    A fiatal amerikai a verseny után megbánást tanúsított, elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, elismerte a hibáját, de azt is elmondta, hogy nem így tervezte azt a megmozdulását.

    McLaughlin után egyébként Conor Daly lett a második, Ferrucci pedig a célvonalon átsodródva lett harmadik.

    A verseny utolsó fél köre

  • Ecclestone: A Ferrari meglenne a Forma-1 nélkül, fordítva már nem

    Ecclestone: A Ferrari meglenne a Forma-1 nélkül, fordítva már nem

    A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone is reagált a Ferrari kilépéssel való fenyegetőzésére. A 89 éves üzletember elmondta, hogy az ő idejében sosem volt tudomása ilyen megnyilvánulásról, de hangsúlyozta, hogy ha a Ferrari komolyan ki akart volna szállni, akkor semmi nem állt volna az útjukba.

    A Forma-1 köztudottan a világ egyik legpolitikaibb sportja, éppen ezért a sport életét nagyban befolyásolja az istállók hatalma. Napjainkban a Ferrari nevezhető annak a csapatnak, amelyiknek a legnagyobb beleszólása van a Forma-1 életébe, és ha a dolgok nem a tetszésük szerint alakulnak, akkor elő szeretettel lebegtetik be a kiszállás tényét, tudván azt, hogy rengetegen miattuk követik a sorozatot.

    Bernie Ecclestone egyedi vezetési stílusa és elképzelései ellenére is elmondhatja, hogy sosem került nagy konfliktusba a Ferrarival a regnálása alatt.

    „Sosem volt tudomásom arról, hogy ki akarnának szállni. Olyan ember vagyok, aki csak annak szentel figyelmet, aminek csak saját magam szeretnék. Ha a Ferrari távozni akart volna, akkor így kellett volna tenniük. De sosem tették, így csak kellemes emlékeim vannak Ferrari úrról. Mindig elmondta nekem, hogy mi is a helyzet valójában, még akkor is, amikor azzal volt elfoglalva, hogy másoknak ellent mondjon.” – mesélte a brit üzletember.

    Az interjút készítő Autocar feltette azt a kérdést is Ecclestone, hogy az ő idejében melyik volt a nagyobb, a Ferrari vagy a Forma-1.

    „Szerintem a Forma-1 a Ferrari nélkül nem lenne annyira jó. Viszont a Ferrari márka olyan erős, hogy ha kiszállnának a sorozatból akkor is óriások maradnának. Még amikor nem is nyernek a Forma-1-ben, az utcán megkérdezve egy embert, arról, hogy ki nyerte meg a bajnokságot, azt mondaná, hogy a Ferrari.” – jegyezte meg.

  • Ricciardo: Az edzés sokkal célravezetőbb, mint a szimulátorozás

    Ricciardo: Az edzés sokkal célravezetőbb, mint a szimulátorozás

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy ő maga nem tervezi azt, hogy több versenytársához hasonlóan részt venne szimulátor versenyeken, mivel inkább a fizikai állapotára szeretne koncentrálni.

    A 30 éves pilóta az önkéntes karantént a családjával tölti Nyugat-Ausztráliában. A The New Daily pedig készített vele egy interjút, amelyben azt kérdezték tőle, hogy mennyi esély van arra, hogy csatlakozna korábbi csapattársához, Max Verstappenhez a virtuális versenyeken.

    „Elég kevés. Nála most minden a szimulátoros dolgokról szól. Azt mondanám, hogy az ébren töltött idejének több, mint 50%-át ezzel tölti. Azt tudom, hogyha lenne nekem ilyen szimulátorom, akkor naponta órákat töltenék rajta. Természetesen hiányoznak az edzések, ezek a versenyek, de a fizikai edzést sokkal eredményesebbnek vélem.” – jelentette ki Ricciardo.

    A Renault versenyzőjének sokkal több szabadtéri lehetőség áll a rendelkezésre az edzésre, ellenben a kollégáitól. A személyi edzője Michael Italiano pedig mindenhova kíséri és igyekszik kihozni belőle a legjobbat fizikálisan.

    „Csak mi ketten vagyunk, és rengeteg idő is áll a rendelkezésünkre. Összetudunk állítani egy megfelelő edzésprogramot, amivel kellően áttudjuk mozgatni magunkat.” – folytatta.

    „Nagyon önmotivált vagyok, legtöbbször jobban szeretem, ha egyedül edzek. Szeretek egyedül futni, zenét hallgatni és a saját zónámban lenni. Hiányzik a versenyzés, újra menni akarok, ezért is állok folyamatosan készen. Más tekintetben egyébként szerencsés is vagyok azzal, hogy van egy farmom. Nem vagyok bezárva egy apartmanba, ahol csak a telefon és az internet jelent menekülést.” – tette hozzá.

  • Szafnauer biztos benne, hogy Wolffnak semmi köze nem lesz az Aston Martin F1-es csapatához

    Szafnauer biztos benne, hogy Wolffnak semmi köze nem lesz az Aston Martin F1-es csapatához

    A Racing Point csapatvezetője Otmar Szafnauer kételkedik abban, hogy Toto Wolff egyszer csak feltűnne az Aston Martin Forma-1-es csapatának a vezetésében.

    Mint ismert, a brit gyártó 2021-től visszatér a Forma-1-be Lawrence Stroll jóvoltából, miközben a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff is szerzett majdnem egy százalékos tulajdonrészt a vállalatban. Az osztrák azonban marad a címvédő alakulatnál, mert ahogy ő maga elmondta, rövid távon nem lesz hatása ennek a befektetésnek.

    A brit istálló jelenlegi vezetője Otmar Szafnauer örül annak, hogy Wolff is vásárolt magának részvényt az Aston Martinból, de szerinte ez nem vetíti azt előre, hogy ténylegesen is köze lesz az F1-es csapathoz.

    „Toto elképesztő munkát végzett eddig a Mercedesnél, de nem igazán vizionálom azt, hogy érdekelt is lesz a mi csapatunkban. Egy utcai autókat gyártó vállalat részvényei teljesen mások, mint egy veszteséget termelő Forma-1-es csapaté.” – nyilatkozta a Sky Sports F1-nek.

    Szafnauer még nem beszélt Wolffal az új befektetéséről, de feltételezi, hogy ennek hátterében egy észszerű üzleti döntés állt.

    „Hat vagy hét hete már nem beszéltem vele, a majdnem Ausztrál Nagydíj óta. Zoom hívásokban láttam őt párszor, de akkor nem kérdeztem. Szerintem teljesen jól döntött ezzel, ez egy megfelelő idő volt arra, hogy részvényeket vegyen, főleg megnézve az árakat és a trendeket.” – tette hozzá.

  • Michelisz: Komoly esély van arra, hogy idén nem lesz WTCR

    Michelisz: Komoly esély van arra, hogy idén nem lesz WTCR

    A Túraautó Világkupa (WTCR) regnáló bajnoka, Michelisz Norbert tart attól, hogy a COVID-19 járvány okozta elhúzódó korlátozó intézkedések miatt 2020-ban egy futamot sem tudnak rendezni a sorozatban.

    Jelen állás szerint a WTCR idei idénye júniusban a Slovakiaringen veheti kezdetét, és a magyar pilóta gőzerővel készül a szezonrajtra, noha azért az is ott van a fejében, hogy lehet nem is lesz bajnokság idén.

    „Természetesen ez egy trükkös helyzet, mindannyian versenyezni akarunk, de a legjobb dolog, amit tehetünk, az az, hogy folyamatosan tájékozódunk és úgy készülünk a szezonra, ahogy csak tudunk, aztán majd meglátjuk mi lesz. Van már rálátásod arra, hogy mi is történik a világban. Rengeteget olvasok a gazdasági dolgokról, és azt vizsgálom, hogy milyen lehetőségek vannak. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki versenyezni akar idén, és erre is készülünk, de még mindig úgy gondolom, hogy valós esély van arra, hogy idén nem fogunk versenyezni.” – nyilatkozta a magyar bajnok a TouringCarTimes-nak.

    Michelisz azonban a kényszerszünet alatt sem tétlenkedik, folyamatosan részt vesz az online WTCR versenyeken, és azért a jó oldalát is kihasználja a jelenlegi helyzetnek.

    „Őszintén megvallva, nagyon hiányzik a versenyzés. Ugyanakkor egyre inkább azt érzem, hogy ez a világ jelenlegi helyzetében csak másodlagos dolog. Mindennek a pozitív oldala pedig az, hogy végre sok időt tölthetek a feleségemmel és a két kislányommal. Tavaly nem tudtam elég időt velük lenni, rengeteget voltam távol.” – tette hozzá.

  • Norris: Fizikálisan nagyon durva lesz a szezon

    Norris: Fizikálisan nagyon durva lesz a szezon

    A McLaren pilótája Lando Norris szerint a versenyzők testének valóságos sokk lesz, amikor idén végre elkezdődhet a Forma-1-es szezon.

    A Forma-1 a COVID-19 járvány miatt március óta szünetel. Jelen állás szerint pedig július elején kezdődhet el ténylegesen a szezon. A hosszabb “téli” szünet miatt fontos, hogy a versenyzők fenntartsák a fittségüket, ám Norris szerint így is nagyon megterhelő lesz az idény.

    “Azokra a dolgokra összpontosítottam, amelyikre csak tudtam. Vagyis az edzéseimre, igyekszem fizikálisan azon a szinten maradni, mint a szezon előtti tesztek során. Ez különösen azért fontos, mert amikor visszatérünk majd a versenyzéshez, akkor a testet sokkal nagyobb sokk és igénybevétel fogja érni.” – fogalmazott a fiatal brit.

    “Nem hogy tesztelni, még F3-as autót vezetni sincs lehetőség, így szó szerint a sima közúti autókból áll az összes vezetésünk. Soha nem ültem még ilyen hosszú kihagyás után a világ leggyorsabb autóiba, ahol a kemény kanyarokban sok G-s erő hat ránk. Hatalmas sokk lesz.” – tette hozzá.

    A brit szerint még a legfittebb versenyzők is megfogják érezni a hosszú szünet hatását.

    „Otthon el lehet végezni a kívánt edzéseket, különösen a nyakat erősítő gyakorlatokat, de a Forma-1-es autóban végzett mozgásokat nem lehet leutánozni. Kemény lesz ez mindenki számára, lehetsz akár fizikálisan a legjobb a Forma-1-ben vagy akár az egész világon is, de akkor is durva hatással lesz az emberi testre.” – zárta.

  • A Haas és a Williams eshet áldozatul a járványnak

    A Haas és a Williams eshet áldozatul a járványnak

    Már korábban többen is utaltak arra, hogy a koronavírus-járvány miatt több Forma-1-es istálló is eltűnhet a mezőnyből. Most Ralf Schumacher meg is nevezte azt a kettőt, aki szerinte nagy veszélyben van.

    A hatszoros futamgyőztes Schumachert – aki mindegyiket a Williamsszel szerezte – a Bild kérdezte arról, hogy ő eltudja-e képzelni, hogy csapatok fognak megszűnni a jelenlegi helyzet miatt.

    „Nem vagyunk messze ettől. Ha a szezon nem kezdődik el hamarosan, akkor nem tudom, hogy a Williams, hogy fogja túlélni. Vagy a Haas, akik, mint amerikaiak, a „felveszem majd kirúgom” trendet képviselik. Szóval benne van a pakliban, hogy a válság miatt azt mondják, hogy elhagyják a Forma-1-et, de egyébként nem csak a kiscsapatoknál látok problémákat.” – fogalmazott a német ex-pilóta.

    Schumacher szerint azonban Horner és Binotto ötlete mentsvár lehet ezeknek a csapatoknak, akik szerint engedélyezni kellene az ügyfél autókat, vagyis a kis csapatok megvehessék a nagyok versenygépét.

    „Ez egy brilliáns ötlet. Az olyan csapatok, mint a Williams, sokkal tovább jutna, ha megvenne egy Red Bullt, ahelyett, hogy saját autót akarna építeni. Kevesebb pénzbe kerülne ez nekik.” – vélekedett.

  • Steiner egy nagy csapatnál nem lenne ennyire kemény a versenyzőkkel

    Steiner egy nagy csapatnál nem lenne ennyire kemény a versenyzőkkel

    A különleges csapatvezetési stílusáról is ismert Günther Steiner elismerte, hogy ha egy nagy csapatot irányítana, akkor ott már másfajta bánásmódot alkalmazna.

    A 2016-os kezdetek óta irányítja az amerikai Haas istálló az olasz szakember, és kulcs szerepe volt abban, hogy erős és stabil középmezőnybelli gárda legyenek. Ezen időszak alatt elég kemény felfogást gyakorolt amikor a pilóták kezeléséről volt szó. Erre remek példa a Netflix Drive to Survive sorozatának legutóbbi évada, amely a 2019-es idényt dolgozza fel. Amikor is az alapból frusztrált idény során még a két pilótája, Grosjean és Magnussen viszonya sem volt éppen felhőtlen.

    A Sky F1-nek nyilatkozva mondta el, hogy a tulajdonos Gene Haas adott neki akkora szabadságot, hogy önmagát adhassa.

    „Ez teljes mértékben a munkám része. El kell, hogy mondjam, szerencsés, hogy mi egy kis csapat vagyunk. Emiatt Gene Haas nagyon nyitott. Ha egy nagy istállónál dolgozol, ott nem lehetsz ilyen, ezt tudom. Itt azonban kapok akkora szabadságot, hogy őszinte megnyilvánulásaim lehessenek.” – fogalmazott Steiner.

  • Schumacher: Ha a Ferrari ennyire rugalmatlan, akkor menjenek a Forma-1-ből

    Schumacher: Ha a Ferrari ennyire rugalmatlan, akkor menjenek a Forma-1-ből

    Zak Brown szavait osztja a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher is. A német szerint ha a Ferrari nem képes rugalmasan állni a költségvetési plafonhoz, akkor inkább ki kellene szállniuk a Forma-1-ből.

    Nagy port kavart Mattia Binotto azon kijelentése, miszerint ha a Forma-1 vezetése még tovább csökkenti a költségvetési korlátot, akkor elgondolkoznak a kiszálláson. Erre a McLaren vezetője keményen reagált.

    Hasonló markáns véleményt fogalmazott meg Ralf Schumacher is, aki szerint a 145 millió dolláros – eredetileg tervezett limit – jelen körülmények között túl magas, miközben a Ferrari reakciója unalmas és idegesítő.

    „Mindannyiunk előtt bizonytalan jövőkép áll. Még a nagy csapatok számára is kérdéses lesz minden.” – kezdte a német.

    „A Forma-1 túlságosan is költséges jelen pillanatban. Ha a Ferrari nem akarja csökkenteni a költségeket, akkor jobb lenne lenne ha inkább lelépnének.”

    Schumacher megjegyezte még, hogy száz millió dolláros plafont lát jelen pillanatban reálisnak.