Szerző: Hegedűs Dávid

  • Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Véget ért az előszezoni online WTCR bajnokság, amelyben szimulátor versenyzők csaptak össze a profi pilótákkal. A szezonzárót Esteban Guerrieri nyerte meg, de a bajnok a M1RA színeiben Báldi Gergő lett.

    Malajziában zárta a virtuális szezont a mezőny, ahol az első futamon a szlovák színekben induló Bánki Bence indulhatott az élről a Hondával. Remekül sikerült a rajtja, meg tudta tartani az első helyét. Nem volt nyugodt versenye, mivel a második helyen haladó és a bajnoki címre hajtó Báldi Gergő végig szorongatta őt. Az utolsó körben a magyar versenyző rövid időre át tudta venni a vezetést, de Bánkinak végül sikerült visszaszereznie a pozícióját, így megnyerve az idény utolsó előtti futamát.

    A befutónál a harmadik helyért végül ezredek döntöttek, mivel az utolsó kanyarban tudta megragadni a dobogós pozíciót az orosz Antonov, letaszítva onnan a szintén bajnok aspiráns Löhnert. A top 10-ben további három magyar végzett, Nagy Dávid 5., Csuti Zoltán 6. és Pinczés Ádám a 9. lett.

    Guerrieri a tizedik helyével pedig megszerezte a második futamra az első rajtkockát.

    Az argentin is meg tudta őrizni a vezető helyét a második futam rajtja után, az előnyét pedig nagyon gyorsan elkezdte felépíteni. Hátrébb Báldi és Löhner csatázott nagyot nem csak a pozíciókért, hanem a bajnoki címért is. Többször is helyet cseréltek, miközben igyekeztek feljebb kapaszkodni.

    A szezonzárót végül Guerrieri magabiztosan nyerte, a Williams lengyel eSport versenyzője Kuba Brzezinszki előtt. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Pinczés Ádám állhatott. A negyedik helyen pedig a korábbi WTCC pilóta Kiril Antonov zárt.

    Báldi Gergő a nyolcadik helyével bebiztosította a virtuális világkupa győzelmét. Csuti Zoltán pedig a 10.helyen végzett.

    A bajnok Báldi mellett a bajnokság első tíz helyén végzett a bronzérmes Bánki Bence, az ötödik Pinczés Ádám, a nyolcadik Nagy Dávid és a kilencedik Csuti Zoltán.

  • Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Jelen állás szerint, ha minden jól megy, akkor az Osztrák Nagydíjjal kezdetét veheti a 2020-as Forma-1-es idény. Mint minden (újraindult) sportesemény, így papíron itt sem lehetnének jelen nézők.

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko szavai után azonban nem lehetünk biztosak benne, hogy ez így is lesz. Az osztrák szakember ugyanis lát lehetőségeket arra, hogy minimális számú rajongó jelen lehessen.

    „Reméljük, hogy mihamarabb választ kapunk az osztrák minisztériumtól, arra a csütörtökön elküldött javaslatunkra, amelyben azt fejtettók ki, hogy hogyan rendeznénk meg – nézők nélkül – az Osztrák Nagydíjat. Noha mi nézők nélküli előzetes tervet küldtünk, viszont a vírus helyzet fokozatosan javul, így azt is el tudom képzelni, hogy akár korlátozott számban, de jelen lehessenek nézők az Osztrák Nagydíjon.” – bizakodott Marko.

  • Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Mugello kész idén beugrani Monza helyére

    Továbbra is komolyan érdekli Mugellot a Forma-1-es futam rendezés. A Ferrari tulajodonában lévő pálya szívesen átvenné Monza helyét, ha azok a koronavírus-válság miatt nem tudják megrendezni azt.

    Egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz az idei monzai versennyel, de a helyzet úgy néz ki, hogy még nézők előtt sem tudnak versenyt rendezni idén.

    Ha Milánó mellett nem tudnak futamot rendezni, akkor Mugello lehet a megoldás az Olasz Nagydíj számára.

    „A Mugello pálya rendelkezik mindennel, amire szüksége van ahhoz, hogy átvegye Monza helyét. Ha szeptemberben a helyzet továbbra sem teszi lehetővé, hogy Lombaridában versenyt rendezzenek, akkor Mugello egy ideális választás lehet a nézők nélküli Olasz Nagydíj helyszínének. Még nem tudjuk, hogy lesz-e erre lehetőségünk, de készek vagyunk biztosítani a szükséges erőforrásokat, noha erre jelenleg egy a százhoz az esélye. Már tárgyaltunk erről a Nemzeti Autoklubbal (ACI), és a régiónkban minden készen áll erre.” – jelentette ki a pálya mellet település, Scarperia e San Piero polgármestere Federico Ignesti.

  • Hermann Tilke: Időnként fájnak a kapott kritikák

    Hermann Tilke: Időnként fájnak a kapott kritikák

    Hermann Tilke az a személy, aki hosszú évek óta felel a Forma-1-ben megjelenő pályák tervezéséért. De nem csak az újakat veszi kezelésbe, hanem a régebbi aszfaltcsíkokat is átalakítja, hogy készen álljanak a Forma-1-es visszatérésre is.

    A német szakember azonban előszeretettel kerül a kritikák kereszttüzébe is. Az ő nevéhez fűződik többek között a COTA, Bahrein, vagy éppen a sokat kritizált és unalmasnak titulált Szocsi és Abu Dhabi versenypálya is.

    Az ő általa megalkotott versenypályáknak azonban nem csak a Forma-1-nek kell megfelelniük, hanem a MotoGP-nek is, és ez az, ami a problémákat szüli szerinte.

    „Mindig azért kritizálnak minket, mert bukótereket hozunk létre a vonalvezetés mellett. Ezek azonban szükségesek a motorversenyekhez. Ha egy autó mondjuk ötven km/órával neki csapódik a szalagkorlátnak akkor kicsit behorpad, de a versenyző sértetlen. Ha motoron ütközik neki ekkora sebességgel, akkor megsérülhet.” – magyarázta Tilke.

    „Kicsit fáj, amikor a Forma-1 végre megérkezik egy új pályára, amit mi terveztünk, beleöltünk rengeteg időt, majd szinte azonnal jönnek a negatív megjegyzések. Mi az összes kritikát komolyan vesszük, tükörbe nézünk és megkérdezzük magunktól, hogy mindent jól csinálunk-e? De ez gyakran elkerülhetetlen, az emberek látják, hogy egy pályán az autók nem mindig érzik jól magukat, és egyből felsóhajtanak: Tilke megint alkotott! De ezeket a pályákat gyakran a motorversenyekre szánják.” – zárta.

  • Coulthard: Hiba lenne, ha a Mercedes leigazolná Vettelt

    Coulthard: Hiba lenne, ha a Mercedes leigazolná Vettelt

    Sebastian Vettel Ferraris távozása után gyakorlatilag alig akad már lehetőség előtte, a Mercedes, az Aston Martin vagy a visszavonulás. Mivel a Ferrari Carlos Sainz mellett tette le a voksát, így az is eldőlt, hogy Lewis Hamilton nem megy Maranelloba. A kérdés már csak az, hogy a Mercedes hajlandó-e bevállalni az elmúlt évtized két klasszisát. David Coulthard szerint ez nem lenn jó ötlet.

    A skót ex-versenyző szerint azért nem lenne logikus ez a választás, mert ezzel tönkre menne a Vettel és Hamilton közötti kölcsönös jó viszony és szimpátia.

    „Szerintem Vettel szerződtetése hiba lenne a Mercedes részéről. Lewis személyében meg van nekik az, aki futamokat és bajnokságokat tud nyerni. Ha megnézzük a sportban ezeket a kivételes, sorozatos sikereket, akkor nem hiszem, hogy szüksége lenne egy négyszeres világbajnokkal való súrlódásokra. Vettel jelenléte bomlasztó lenne a csapat számára.” – fogalmazott.

    „Természetesen, ha nem kérne fizetést a szolgálataiért, akkor a Mercedesnek komolyan fontolóra kellene vennie, mivel jól hangzana egy német a csapatban. De ez szerintem nem fog megtörténni.” – tette hozzá.

  • Egyre biztosabb: A Daimler eladja a Mercedes F1-es és Formula E csapatát

    Egyre biztosabb: A Daimler eladja a Mercedes F1-es és Formula E csapatát

    Egy ideje pletykálják már azt, hogy a Mercedes Forma-1-es istálló jövője korántsem biztos. Most azonban az anyavállalat, a Daimler Csoport elméletileg kijelentette, hogy a koronavírus-helyzet egy komoly ok lehet arra, hogy az egész csapatot eladásra kínálják.

    Ezen újabb pletyka lapja tehát már túl mutat a Forma-1-en. Az F1-Insider.com számolt be róla, hogy a Daimler erősen fontolóra vette azt, hogy hirtelen leállítanak minden autosportos és szponzorációs tevékenységüket, így a Forma-1-es és Formula E csapatukat is. Ezt azzal teszik indokolttá, hogy a koronavírus-válság mellett a tavaly kirobbant csaló szoftveres botrány is komolyan megviselte a vállalatot. Mindemellett pénzügyi alapja is lehet a döntésnek, a csoport évente 300 millió eurót különít el erre a projektre, ráadásul a költségvetési korlát bevezetése sem segít ezen.

    A médium azt is megjegyzi, hogy a Forma-1-ből gyári csapatként vonulnának ki, de motorokat továbbra is biztosítanának a száguldó cirkusz tagjainak.

    Hogy mi lenne a csapattal? A forrás szerint befektetők egy csoportja vehetné át, ráadásul konkrét neveket is mondtak. Toto Wolff és Lawrence Stroll nevét, akik már a jövőre érkező Aston Martin csapatba vásárolták be magukat. A találgatások szerint Wolff, mint belsős ember tudja már a Daimler végleges döntését és a csapat jövőjét, ezért is vásárolt részesedést az Aston Martinban. A lényeg tehát, nem elképzelhetetlen, hogy a ma még Racing Point néven szereplő Aston Martin és a Mercedes csapatok egyesülnének.

  • Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 2.rész

    Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 2.rész

    A Forma-1 két legmeghatározóbb és legnagyobb múlttal rendelkező csapata egyértelműen a Ferrari és a Mclaren. Voltak időszakok, amikor e két csapat kemény rivalizálásáról szólt a száguldó cirkusz, ám még így is voltak szép számmal olyanok, akik Wokingban és Maranelloban is megfordultak. A szám Carlos Sainz érkezésével 16-ra bővült.

    A motorsport-total.com összeszedte azok listáját, akik mindkét csapatnál megfordultak a Forma-1-ben, mi pedig két részben közöljük ezt.

    Az első részben időrendben az első nyolc versenyzőt veséztük ki, most pedig íme a folytatás, a lista többi szereplőjével.

    Patrick Tambay ??

    A 70-es, 80-as években elég gyakran fordult elő ez a fajta duplázás, erre újabb példa a francia Patrick Tambay. 1977-ben debütált a Surtees színeiben, majd a következő két évet a McLarennél töltötte, ahol a sikerek azonban elkerülték. Nyolc világbajnoki pontot szerzett, 1979-et pedig pont nélkül zárta. Ezután egy év szünetet tartott és 1981-ben a Theodore és a Ligier csapatokban mutathatta meg magát, majd egy évre rá a Ferrari overállját is felölthette. 1982 a Ferrari történetének egyik legtragikusabb szezonja volt, nem elég, hogy Zolderben elvesztették Villeneuve-t, pár futammal később Németországban a másik pilóta Didier Pironi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy majdnem amputálni kellett a lábait, így a Forma-1-es karrierje véget ért. Zolder után a Ferrari három hétvégén egy autóval indult, majd a csapat nélkül álló Tambayt szerződtették. Aki Pironi balesete után Mario Andretti személyében új csapattársat kapott az év végére. Németországban megszerezte első győzelmét, aztán 1983-ban a pontverseny negyedik helyén zárt. Majd a Renaulthoz igazolt (így egy újabb közös pont Sainz-cal), és 1985-ben fejezte be a Forma-1-es kalandját.

    Stefan Johansson ??

    A svédek kiválósága volt Stefan Johansson, aki 1980-ban indult az első versenyén. Azonban első teljes szezonját csak 1985-ben futotta, az első futamot leszámítva a többit a  Ferrarival. Maranelloban két év alatt hatszor állt dobogón. Majd következett a McLaren 1987-ben, itt további négy dobogót szerzett. A következő évtől kisebb csapatoknál versenyzett, és 1991-ben próbálta utoljára kvalifikálni magát egy futamra. Versenyt sosem nyert, így sokan az egyik legjobb olyan versenyzőnek tartják, aki egyszer sem tudott F1-es futamot nyerni.

    Alain Prost ??

    A professzor, vagyis Alain Prost, az egyike annak a két versenyzőnek, aki a McLaren és a Ferrari mellett a harmadik sikeres és legendás csapat, a Williams versenyzője is volt. 1980-ban, az első idényét a McLaren versenyzőjeként töltötte, a dobogó viszont nem jött össze. Rögtön távozott is, és a Renaultot választotta. Három szezont húzott ott le, és 1982-ben második lett a pontversenyben. 84-re visszatért a brit csapathoz, ahol aztán három világbajnoki címet is szerzett (1985,1986,1989), a csapattársával, Sennaval való rivalizálása pedig a mai napig legendás. Háromszoros bajnokként igazolt Maranelloba, hogy újra csúcsra juttassa a vörösöket. Első idényében a végletekig kiélezett küzdelemben alul maradt Sennaval szemben. A második szezonja 1991-ben már felejthetőre sikeredett. Az utolsó futam előtt pedig távozott is az olaszoktól. mivel a csapat megelégelte a folyamatos kritikáit az autóra, így idő előtt bontottak vele szerződést. Egy év szünet után 1993-ban visszatért, és a Williams pilótájaként megszerezte utolsó, negyedik bajnoki trófeáját és végleg elköszönt.

    Gerhard Berger ??

    A DTM jelenlegi nagyfőnöke Gerhard Berger is megfordult mindkét csapatban. 1984-es bemutatkozása után 1987-ben már a Ferrarinál találta magát. Három idény, öt futamgyőzelem és egy bajnoki bronzérem után lett a Mclaren versenyzője és Ayrton Senna csapattársa. Itt is három évet töltött, és ugyanennyi, vagyis három versenyt nyert. Majd visszatért a Ferrarihoz, és a változatosság kedvéért újabb három idényt töltött egy helyen. Viszont nyerni már csak egyszer sikerült, végül két Benettonos és további egy győzelem után 1997-ben vonult vissza.

    Nigel Mansell ??

    Nigel Mansell neve elsősorban a Williams-szel forrt össze. 7 évet töltött a grove-iaknál, első etapban két bajnoki második helyet tudott bezsebelni. A várva várt siker reményében lett Prost csapattársa a Ferrarinál, ám két év alatt csak három futamgyőzelem tudott neki összejönni. Majd visszatért a Williamshez, ahol 1992-ben egy domináns idény után végre világbajnoknak mondhatta magát. A siker után vissza is vonult a Forma-1-ből, hogy 1993-ban megnyerje az IndyCart (akkoriban CART). 1994-ben visszatért, és még egy győzelmet tudott szerezni a Williams-szel. Egy évre rá két versenyen a Mclaren színeiben is rajthoz állt, de pont itt már nem jött össze, majd végérvényesen is visszavonult.

    Kimi Räikkönen ??

    Jó pár évnek el kellett telnie, hogy bővüljön a lista. Kimi Räikkönen következett, a finn jégember 2001-ben a Sauber színeiben mutatkozott be, majd egy évre rá honfitársát váltva lett a McLaren versenyzője. 2003-ban és 2005-ben nagy harcot vívott a bajnoki címért, végül előbb Schumacherrel majd Alonsoval szemben maradt alul. Ő is a siker reményében váltott Ferrarira 2007-ben, ami első nekifutásra össze is jött és máig ő a Ferrari utolsó világbajnoka. Máig aktív tagja a mezőnynek, két év szünetet (2010,2011) leszámítva. Maranelloban összesen 8 évet töltött, két részletben. Jelenleg pedig az Alfa Romeo gárdáját erősíti.

    Fernando Alonso ??

    A lista végén spanyolok vannak. Fernando Alonso nagy tehetségként érkezett, majd robbant be a sorozatba 2001-ben, hogy aztán 2003-tól a győzelmet is megízlelhesse. 2005-ban és 2006-ban is világbajnok lett, így érkezett a McLarenhez, ahol az újonc Lewis Hamilton állította komoly kihívás elé. Egy ponttal bukták mind a ketten a világbajnoki címet, év végén pedig vissza is tért a Renaulthoz. 2010-ben jött el számára újra a bajnoki remény, immáron a Ferrarival. Drámai módon bukta el a biztosnak látszó bajnoki címét Abu Dhabiban, így egy ezüsttel kellett beérnie. Ezt a „sikert” 2012-ben és 2013-ban is meg tudta ismételni, de a bajnoki cím nem jött össze. Végül 2015-re visszatért a McLarenhez, azonban az autó eddigre nagyon vissza esett, így 2018 végén úgy köszönt el, hogy 2014 óta nem állt dobogón és 2013-ban nyert utoljára futamot.

    Carlos Sainz ??

    E lista legújabb tagja pedig Carlos Sainz, aki Red Bullos növendékként végül az alonsoi utat futja be. Noha se futamgyőzelem, se bajnoki cím nem jött még össze neki, de az első, 2019-es McLarenes évében meggyőzően teljesített. Hogy ő azok közé fog-e tartozni, akik sikerrel váltottak a két csapat között, vagy sem azt 2021-től megtudjuk.

  • Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 1.rész

    Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 1.rész

    A Forma-1 két legmeghatározóbb és legnagyobb múlttal rendelkező csapata egyértelműen a Ferrari és a Mclaren. Voltak időszakok, amikor e két csapat kemény rivalizálásáról szólt a száguldó cirkusz, ám még így is voltak szép számmal olyanok, akik Wokingban és Maranelloban is megfordultak.

    Carlos Sainz 2021-ben a Ferrari versenyzőjének mondhatja majd magát, ezzel pedig ő lesz a sorozat történetében a 16. olyan pilóta, aki mindkét legendás istálló versenyzőjének vallhatja magát, a korábbi 15 versenyző közül viszont csak egy tudott mindkét csapattal világbajnok lenni.

    A motorsport-total.com összeszedte azok listáját, akik mindkét csapatnál megfordultak a Forma-1-ben, mi pedig két részben közöljük ezt.

    Az első részben időrendben az első nyolc versenyzőt vesszük górcső alá.

    Dan Gurney ??

    Az első ilyen versenyző az amerikai Dan Gurney volt. Számára ez a két csapat keretbe foglalta F1-es karrierjét. 1959-ben a Ferrarival debütált a királykategóriában, abban az idényben négy versenyen indult, és kétszer dobogóra is állhatott. A legsikeresebb időszakát a Brabhamnél töltötte a 60-as években, számos további dobogó, és pár futamgyőzelem is összejött. Aztán 1970-ben zárta le a Forma-1-es pályafutását, három versenyen vett részt a McLarennel, összesen egy pontot gyűjtve.

    Derek Bell ??

    A következő Derek Bell volt. A brit pilóta 1968-ban szintén a Ferrarinál debütált a Forma-1-ben, az idény során két versenyen indult, de egyiket sem tudta befejezni. A következő évben már a McLaren színeiben indult, igaz csak egyetlen egy Nagydíjon (Brit Nagydíj) és ezt sem tudta befejezni. Hat szezont töltött el a sorozatban, ezeken összesen 16 versenyen próbált szerencsét, ebből 9-szer tudta magát kvalifikálni a futamra, de csak kétszer látta meg a kockás zászlót. Pontot pedig az 1970-es USA Nagydíjon szerzett a Surtees csapattal. Legnagyobb sikerei így a Forma-1-en kívülre tehetőek, elsősorban a Le Mans-i 24 órás versenyre, amit nem kevesebb, mint öt alkalommal nyert meg.

    Andrea de Adamich ??

    Szintén 1968-ban, a szezonnyitón az egyik Ferrari volánjánál az olasz Andrea de Admich ült, aki élete első futamát teljesíthette, ráadásul vörösben. A Dél-Afrikai Nagydíj azonban nem tartott sokáig számára, 13 kör után balesetbe keveredett, és kiállni kényszerült, ezzel a Ferraris pályafutása véget is ért. Két évvel később teljes szezonra szerződött a McLarenhez, amelyek akkor Alfa Romeo motorokat használtak. Négy versenyt hagyott ki abban az idényben, a maradék 9 futamon nem szerzett pontot és legtöbbször a versenyre való kvalifikáció sem jött össze. A későbbi években a Surtees és Brabham autóival két negyedik helyet tudott összeszedni, majd 1973-ban hátat fordított a sorozatnak.

    Nanni Galli ??

    Nanni Galli az első olyan olasz pilóta, aki a fordított utat járta be. 1970-ben, a hazája Nagydíjan debütált a Forma-1-ben egy McLaren autóval. Azonban a futamra nem tudta kvalifikálni magát. Több versenyen nem indult abban az évben. Egy éves Marchos szezon után 1972-ben a francia fordulóban vezethette a Ferrarit, a futamon a 13. lett. Pályafutása során húsz versenyen állt rajthoz, pontot egyszer sem szerzett.

    Jacky Ickx ??

    A belgák legsikeresebb Forma-1-es pilótája Jacky Ickx is tagja ezen listának. Világbajnok sosem lett, de ő az első, aki mindkét csapattal dobogóra állhatott. Két Cooperrel teljesített futam után 1969-ben már a Ferrarinál találta magát. Abban az évben megszerezte első dobogóját, futamgyőzelmét és pole-pozícióját is egyaránt. A következő évet a Brabham gárdájánál töltötte, a szezonban pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett, hogy aztán visszatérhessen a Ferrarihoz. 1970 volt számára a legsikeresebb idény, de ismételten „csak” egy bajnoki második hely jutott neki. 1973 végéig volt a Ferrari versenyzője, noha a 73-as idényben egy futam erejéig átült a McLarenbe, a Nordschleifén, ahol egy harmadik helyet tudott rögtön szerezni. F1-es pályafutása 1979-ig tartott, de hasonló sikerek már nem érték. A Le Mans-i 24 órás versenyt azonban hatszor is meg tudta nyerni emellett a Dakar ralit is be tudta húzni egy alkalommal.

    Jody Scheckter ??

    A sorban a következő már egy jóval nagyobb név, Jody Shceckter. Első két évét a McLarennél töltötte (1972,1973), futamon viszont csak hat alkalommal próbálkozhatott, pontot nem szerzett. Aztán jöttek számára a sikerek a Tyrell-lel és a Wolff-fal, hogy aztán 1979-ben a Ferraival érjen fel a csúcsra és legyen mind máig az egyetlen dél-afrikai világbajnok. 1980-ra is maradt a Scuderianál, az autó viszont sokkal rosszabb volt, két pontot tudott összesen szerezni abban az évben. A szezon végén pedig visszavonult.

    Gilles Villeneuve ??

    A 70-es évek végi és a 80-as évek eleji korszak egyik legközkedveltebb pilótája Gilles Villeneuve volt. A kanadai az egyetlen, aki azt mondhatja el magáról, hogy csak a Mclarennél és a Ferrarinál versenyzett egész karrierje során. 1977-ben a brit, a kanadai és a japán futamokon teljesítette első F1-es versenyeit a McLaren színeiben. Aztán a következő évtől már a Ferrarit erősítette, 1979-ben pedig négy ponttal maradt el a világbajnoki címért futott versenyben a csapattársától, Jody Scheckertől. A gyengébb 1980-as idény ellenére is kitartott az olaszok mellett, tette ezt egészen a tragikusan bekövetkezett haláláig ami, az 1982-es Belga Nagydíjon történt Zolderben.

    Niki Lauda ??

    Időrendben a következő Niki Lauda, aki nem csak az első volt, aki mindkét gárdával tudott futamot nyerni, hanem az egyetlen is, aki mindkét csapattal világbajnok is tudott lenni. 1971-ben debütált a Forma-1-ben majd 1974-ben csapott le rá a Ferrari. Második évében világbajnok tudott lenni, amit 1977-ben meg megismételt. Bajnokként igazolt a Brabham csapathoz, ahol két évet töltött, ám a második év annyira rosszul sikerült, hogy Lauda idő előtt távozott, és a Forma-1-nek is hátat fordított. Eltelt három év, és 1982-ben visszatért, immáron a McLaren versenyzőjeként. Két nehézkes idény után végül 1984-ben megszerezte pályafutása harmadik, egyben utolsó világbajnoki címét. Hogy aztán 1985 végén végleg búcsút intsen a száguldó cirkusznak.

    A felsorolást hamarosan folytatjuk a második résszel.

  • Ennyit kereshet Carlos Sainz a Ferrarinál

    Ennyit kereshet Carlos Sainz a Ferrarinál

    Nem csak szakmailag, hanem pénzügyileg is komoly előrelépés vár 2021-ben Carlos Sainzra. A fiatal spanyol pilóta a Ferrari kedvéért hagyja ott a jelenlegi munkaadóját a McLarent.

    A csütörtöki bejelentéskor az már kiderült, hogy a 25 éves pilóta két évre írt alá Maranelloban, ám a fizetése nem került napvilágra. Az olasz Corriere della Sera értesülései szerint a jelenlegi fizetése a duplájára ugorhat, ám még így is kevesebbet fog keresni, mint a jövendőbeli márkatársa.

    Sainz jelenleg évi 2,8 millió eurót tesz zsebre Wokingban, ám az olasz lap szerint a fizetése a jövő évtől 5,5 és 6,5 millió között lehet évente. Ebben azonban elméletileg nincs benne a teljesítmény bónusz, szóval, ha hozza a kiváló eredményeket, akkor ez az összeg jóval nagyobb is lehet.

    Összehasonlításképpen Leclerc a tavaly aláírt új szerződése alapján évi 9 millió eurós fizetésre jogosult a Ferrarinál.

    Sainz érkezésével a csapat jelentős pénzösszegeket is tud megtakarítani, mert Vettel fizetése 40 millió eurót is elérte az elmúlt években.

  • 53 éve nem volt példa olyanra a Ferrarinál, mint amire 2021-ben lesz

    53 éve nem volt példa olyanra a Ferrarinál, mint amire 2021-ben lesz

    A csütörtöki bejelentés dömping után összeállt Maranelloban a Charles Leclerc-Carlos Sainz páros, ami pedig a dolog érdekességét adja, az az, hogy több, mint fél évszázada nem volt ennyire fiatal párosa a vörösöknek.

    Ahogy azt Sebastian Vettel távozása után sejteni lehetett Carlos Sainz érkezett a Ferrarihoz, akinek a helyét pedig Daniel Ricciardo fogja átvenni a McLarennél.

    A Ferrari ezzel az új igazolással egy teljesen új útra lép, amit egy új filozófia is követ, amit az újdonsült pilóta páros is jól tükröz. A statisztikákat bújva több érdekesség is szembetűnik.

    Először is, 2007 óta először fog előfordulni, hogy hogy nem lesz világbajnok versenyzője a Ferrarinak, hacsak Leclerc be nem húzza az idei évet. Akkor egyébként a Massa és Räikkönen alkotta a csapatot, az eredmény pedig a csapat máig utolsó egyéni világbajnoki címe lett a finnel.

    A másik érdekességhez viszont tovább kell visszamenni az időben. A monacói és a spanyol pilóták életkorának összege a következő szezon kezdetén 49 lesz (Leclerc 23, Sainz 26 éves lesz azt idénynyitón). Ennél fiatalabb párosa csupán egyszer volt a csapatnak a történelem során. 1968-ban az akkor 24 éves új-zélandi Chris Amon és a 23 éves belga Jacky Ickx párossal vágtak neki a szezonnak. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy abban az évben a 12 futamból csupán 9-szer állt rajthoz ezzel a duóval a vörös alakulat. A Ferrari abban az évben a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett, egy futamgyőzelemmel.