Szerző: Hegedűs Dávid

  • Binotto: Nem mi leszünk a leggyorsabbak Ausztriában

    Binotto: Nem mi leszünk a leggyorsabbak Ausztriában

    Ha a téli tesztek alapján akarnánk erősorrendet felállítani, akkor valószínűleg sokan a Mercedes-Red Bull-Ferrari sorrendet mondanák. Ami nem túl jó ómen a vörösk drukkereinek.

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto a Marca lapnak nyilatkozott a jelenlegi – vélt – helyzetükről, és elismerte, hogy sok munka áll még előttük.

    „Nem tudtunk annyira sokat dolgozni az autón, mivel sokáig zárva tartott, így nem volt lehetőségünk a szélcsatornában sem dolgozni. Pár napja kezdtünk el teljesen dolgozni, így most minden erőnkkel a gyengeségeink kiküszöbölésén vagyunk.” – kezdte az olasz.

    „Az autónk most olyan, mint Ausztráliában, vagyis Ausztriában is ugyanolyan lesz. A fejlesztések majd később jönnek. Emiatt talán nem mi leszünk a leggyorsabbak. Annyi világbajnoki pontot kell szereznünk az elején, amennyit csak lehet. Jól kell majd reagálnunk, még ha kevesebb lehetőségünk is lesz a fejlesztésekre a korlátozások miatt.” – folytatta.

    „Elfogadtuk ezeket a változásokat, mert a mi érdekünk is ez. Szerintem már három verseny után látszódni fog az autó valós ereje.” – zárta Binotto.

  • A Ferrari is privát teszttel készül a szezonnyitóra

    A Ferrari is privát teszttel készül a szezonnyitóra

    Közeledünk az idei Forma-1-es szezon kezdetéhez, és a nagy kihagyás hatására több csapat is úgy döntött, hogy privát tesztnapokkal készülnek fel az osztrák nyitányra.

    Nemrégiben a Mercedes jelentette be, hogy két napot fognak készülni Silverstone-ban, most pedig Mattia Binotto ismerte el, hogy ők is hasonlóan cselekszenek, csak ők Fioranoban.

    Noha a csapatok ugyan teljesítették a téli teszteket, de annak is már több mint három hónapja, azóta pedig a mezőny nagy része nem is vezetett, vezethetett valódi versenyautót. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy ne Spielbergben üljenek legközelebb autóba. Sokan alternatív megoldást is választanak, például Lando Norris, aki F3-as autóval fog készülni.

    A szabályok tiltják, hogy az ilyen teszteken az idei évi autóval vezessenek, ezért a Mercedes a 2018-ast használja. Noha Binotto szavaiból csak az derül ki, hogy csak Charles Leclerc fog tesztelni, de vélhetően ők is valamelyik elmúlt pár évi autóval fogják megtenni ezt.

    „Csütörtökön beszéltem Charles-lal és ledumáltuk, hogy a közeljövőben Fioranoban fog felkészülni Ausztriára.” – jelentette ki a Ferrari csapatfőnöke.

  • Wolff: Át kell gondolnom a jövőmet a Mercedesnél

    Wolff: Át kell gondolnom a jövőmet a Mercedesnél

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff már többször is tagadta ugyan, hogy távozna a címvédő istállótól, most azonban ellentétes jellegű nyilatkoztatott tett.

    A távozásával kapcsolatos pletykák nem véletlenül keltek szárnyra, ugyanis a Mercedes jövőre sem volt biztosított, ráadásul Wolff részesedést is vásárolt a jövőre kvázi gyári csapatként érkező Aston Martinban.

    Az osztrák vezető most azonban elismerte, hogy át kell gondolnia bizonyos dolgokat.

    „Büszke vagyok a csapatomra, hogy időnként képesek voltunk arra, hogy a rutinosabb alkalmazottjainkat áthelyeztük és a helyükre új, fiatal, tehetséges embereket ültettünk, ez alól én sem lehetek kivétel. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2014 eleje óta kormányozhatom a Mercedest, nagyon élvezem az együttműködést és a munkát a barátaimmal a Forma-1-es csapatnál és a Daimlernél is. Mindazonáltal kérdéseket kell feltennem magamnak, nem akarok olyan csapatvezető lenni, aki nem jön rá arra, hogy nem tud annyit hozzátenni a csapathoz, mint korábban. Azonban most úgy érzem, hogy még sokat tudok adni a csapatnak, de természetesen gondolok arra, hogy mi lesz velem, Ola-val már tárgyalunk erről.” – fogalmazott.

    Wolff egyébként 30%-nyi részvénnyel rendelkezik a Mercedes Benz-ben és ez teszi őt többé, mint csapatfőnök.

    „Nekem nem egy sima munkaszerződésem van, részvényem is van a cégben. Ezért nem akarok ragaszkodni egy megfogalmazáshoz, hogy csapatfőnök vagy ügyvezető vagyok. Őszintén megmondva, még nem hoztam meg a döntést a jövőmmel kapcsolatban, mivel még nem kezdtünk el versenyezni. Minden részlet jelenleg egyeztetés alatt áll.” – tette hozzá.

  • Ricciardo: Vettel maradni akar a Forma-1-ben

    Ricciardo: Vettel maradni akar a Forma-1-ben

    Noha Sebastian Vettel az év végén elhagyja a Ferrarit, korábbi csapattársa Daniel Ricciardo úgy véli, hogy egy friss közegre van szüksége és esze ágában sincs hátat fordítani a sorozatnak.

    Már több, mint egy hónapja, hogy hivatalossá vált Vettel távozása, ám a folytatás számára még egyelőre nem ismert. A Mercedes, Renault és az Aston Martin is szóba került már nála. Valószínűleg még egy jó darabig nem is fogjuk megtudni, hogy hol folytatja, ha egyáltalán folytatja…

    Daniel Ricciardo viszont biztos benne, hogy a nemsokára 33 éves német pilóta nem fog még most visszavonulni.

    „Ha elég jól ismerem őt, akkor úgy hiszem, hogy ő még elég éhes és versenyképes ahhoz, hogy folytatni akarja. Illetve azért is, mert ő idősebb nálam, és remélem, hogy marad is, és nem én leszek a legöregebb a mezőnyben.” – indokolt félig viccesre véve a figurát Ricciardo.

    „Kedvelem Sebet. Nem csak, mint volt csapattárs, hanem mint versenytárs is, valami nagyszerű dolgot hozott ebbe a sportba. Egyike annak a nagyon kevés versenyzőnek, ha nem az egyetlen, aki nem aktív a közösségi médiában, viszont az e sportág egyik legsikeresebbje. Az egyik legprivátabb életet élő versenyző, és még önmagában is sok rejtély veszi őt körül.” – tette hozzá.

  • Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három Forma-1-es európai helyszín szerződését is meghosszabbította egy évvel a sorozat amolyan kompenzáció gyanánt, a zárt kapus események miatt.

    A három említett aszfaltcsík a Hungaroring, Monza és Spa. A magyar helyszín hosszabbításáról már beszámoltunk, hazánkban 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es futam. Monaco kiesésével pedig a jelenlegi naptárban a második, leghosszabb ideje megszakítás nélkül Nagydíjat rendező pályának mondhatja el magát Monza után.

    Spa esetében 2022-ig, Monzánál pedig 2025-ig garantált a száguldó cirkusz látogatása.

    „Az új modell, amit elfogadtunk biztosítja Spa-Francorchamps számára, hogy mérsékelje e történelmi krízis pénzügyi hatásait.” – nyilatkozta Vanessa Maes a belga pálya ügyvezetője.

    „A hosszú távú kiváló partnerkapcsolatra törekszünk a promóterekkel, és közülük néhányan bajba kerültek idén a kieső nézők miatt. Mi ezzel az a hosszabbítással, illetve a reális hozzáállásunkkal a tárgyalásokban, tudjuk biztosítani ezen helyszínek stabilitását.” – indokolt Ross BRawn.

  • Nathanael Berthon visszatér idén a WTCR-be

    Nathanael Berthon visszatér idén a WTCR-be

    A Comtoyou Racing színeiben visszatér a Túraautó Világkupa (WTCR) mezőnyébe a francia Nathanael Berthon.

    Egy év után lesz tagja ismét a túraautózás királykategóriájának a 30 éves francia, aki 2018-ban szintén az Audis Comtooyu Racinggel indult, majd tavaly a hosszútávú világbajnokságban próbált szerencsét.

    2018-ban legjobb eredménye egy wuhani harmadik hely volt. Idén a csapattársa a hatalmas rutinnal rendelkező Tom Coronel lesz.

    „Nagy öröm, hogy visszatérhetek az FIA WTCR sorozatba az Audi, a DHL és az Audi Franciaország támogatásával és segítségével. Ismerem az autót és a pályákat, így nem lesz nehéz nekem visszarázódni. Nagyon boldog lettem, hogy újra találkozhattam a Comtoyou-s srácokkal, ennél a csapatnál minden megvan a győzelemhez.” – nyilatkozta Berthon.

    A WTCR 2020-as idénye szeptemberben veszi kezdetét Ausztriában a Salzburgringen.

  • Brawn: Nyolc európai futamos idény is világbajnoki címet adna

    Brawn: Nyolc európai futamos idény is világbajnoki címet adna

    A Forma-1 sportszakmai vezetője Ross Brawn kijelentette, hogy ha csak az előzetesen kiadott nyolc, pusztán európai futamokat tartalmazó naptárat lehetne idén megvalósítani, a bajnok ebben az esetben is világbajnoknak mondhatná magát.

    Az FIA sportkódexe alapján, ahhoz, hogy egy sorozatot világbajnokságnak lehessen hívni, legalább három különböző földrészen kell versenyezniük az adott bajnoki idényben.

    Ám a COVID-19 miatt kialakult helyzetben kivételt tehetnek ez alól, és csak európai versenyek esetén is világbajnoki címet osztanának ki. Erről Ross Brawn beszélt a motorsport.com-nak

    „Elméletben most ez a nyolc európai futam is világbajnokságot alkotna.” – jelentette ki  a brit szakember.

    A kiadott naptár alapján szeptember 6-a után egyelőre nincsenek versenyek, ám a csapatok is egyet értenek abban, hogy reálisan jelen pillanatban Bahrein meg Abu Dhabi jöhetne szóba. Mivel a tengerentúli versenyek szervezése a vírus miatt igencsak nehézkes.

    „Ez egy komoly kihívás nekünk, de az európai naptár is az volt. Két vagy három hónappal ezelőtt még ez is lehetetlennek tűnt, de most egy naptárat már ki tudtunk adni. A helyzet naponta változik, alapvetően javulnak a körülmények, de még így is vannak olyan országok, ahol csak rosszabb lesz a helyzet. Ezeknek az országoknak időt kell adnunk, hogy megnézzük mennyire gyorsan tudnak talpra állni. Mexikó az egyik ilyen, ott szeretném ha lenne idén versenyünk, a járvány viszont ott nagyon tombol még.” – folytatta.

    „Számos lehetőségünk van. Szerintem képesek leszünk egy megfelelő szezont összehozni. Nem tudom őszintén megmondani, hogy milyen lesz, de szerintem lesz elég verseny ahhoz, hogy jó szezon legyen.”

    Jó eséllyel törölve lesz Azerbajdzsán, Szingapúr, Kanada és Japán, míg más helyszínek helyzete még erősen kérdéses. Jelentős kérdés az is, hogy az egyes helyszínek mennyit hajlandóak fizetni a versenyrendezésért, ha nincsenek helyszíni nézők, noha még így is jó reklám ez az adott országnak.

    Nehéz bármit is jósolni

    Ross Brawn nem akart tippelni, melyik helyszíneket látja legbiztosabbnak.

    „Ha őszinte akarok lenni, ami egyik nap biztosnak tűnik, az megváltozhat másnapra, mivel annyi minden történik, szóval nem akarok spekulálni ezzel kapcsolatban.” – mondta Brawn.

    „Egyesek azt javasolják, hogy idénre húzzuk le a rolót és kezdjük újra ’21-ben. Szerintem ez nem lenne jó dolog, szerintem akkor az F1 még sokkal rosszabb helyzetbe kerülne, mint azzal, amit most csinálunk. Egyszerűen csak egyensúlyozunk az elemekkel.”

    Az elsődleges feladat most a szeptemberi, még kérdéses versenyek helyzetének rendezése, de lehetséges, hogy további Európai versenyekkel folytatódik majd a szezon. Akár olyan helyszínekkel is, melyek eredetileg nem szerepeltek a naptárban, mint például Hockenheim, vagy Imola.

    „Ezek is opciók, de nem olyan opciók, melyeket jelenleg fontolgatnánk.” – mondta Brawn. „Csak ellenőrizzük, hogy mit lehet tenni.”

    „Szerencsések vagyunk, hogy vannak alternatíváink. De jelenleg próbáljuk tartani magunkat az A tervhez.”

  • Újabb két aktív F1-essel bővül a Virtuális Nagydíj sorozat mezőnye

    Újabb két aktív F1-essel bővül a Virtuális Nagydíj sorozat mezőnye

    Utolsó előtti fordulójára készül Bakuban a Virtuális Nagydíj sorozat, ahol ké újabb ismerős arcot köszönthetünnk, ugyanis Sergio Pérez és Pierre Gasly is bemutatkozik a sorozatban.

    Velük együtt összesen már 11 aktív Forma-1-es pilóta próbálta ki magát ebben a sorozatban, de vasárnap közülük nyolcan fognak rajthoz állni, ugyanis a legutóbb bemutatkozó Bottas-Ocon duó most nem indul, illetve Sainz sem tért vissza Kína óta.

    A két újonc mellett a mezőny tagja lesz még Giovinazzi, Russell, Leclerc, Norris, Latifi és Albon is.

    A focisták száma is nőtt, a már megszokott Thibaut Courtois mellett egy másik kapus, az AC Milan hálóőre Gianluigi Donnarumma is indulni fog, ő Gasly csapattársa lesz az AlphaTaurinál. Az angol bajnokságot pedig ezúttal a Manchester City játékosa, Aymeric Laporte fogja képviselni, ő a Renault versenyzője lesz Oscar Piastri mellett.

    A Virtuális Azeri Nagydíj mezőnye

    Csapat Pilóta Pilóta
    Alfa Romeo Antonio Giovinazzi Thibaut Courtois
    AlphaTauri Pierre Gasly Gianluigi Donnarumma
    FDA Hublot Esports Team Charles Leclerc Enzo Fittipaldi
    Haas Pietro Fittipaldi Louis Deletraz
    McLaren Lando Norris Ben Daly (Tiametmarduk)
    Mercedes Esteban Gutierrez Anthony Davidson
    Racing Point Sergio Perez Jimmy Broadbent
    Red Bull Alex Albon Matthias Walkner
    Renault Oscar Piastri Aymeric Laporte
    Williams George Russell Nicholas Latifi
  • Ecclestone igencsak ellenzi a költségvetési korlát bevezetését

    Ecclestone igencsak ellenzi a költségvetési korlát bevezetését

    A Forma-1 2021-től bevezeti a költségvetési korlátot, ennek értelmében pedig egy bizonyos összegnél többet egyik istálló sem költhet. Ez pedig a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a top csapatok jóval kevesebb pénzt költhetnek majd az autókra. A cél pedig az, hogy azonos szintre hozzák az egész mezőnyt, ám Bernie Ecclestone nem tarja éppenséggel helyes lépésnek.

    „Ez egy teljes ostobaság.” – foglalta össze röviden a költségvetési plafonról való véleményét.

    „Öt millió fontról ment a variálás, amikor lennének fontosabb dolgok is.” – utalt ezzel arra, hogy a csapatok között komoly vita volt, hogy 140 vagy 145 millió legyen a felső határ.

    „Amikor a Brabham tulajdonosa voltam, akkor mi jóval kevesebb pénzt költöttünk, mint a Ferrari, mégis mi nyertünk, nem ők. Ez az egész az emberekről szól, nem a pénzről. A pénz inkább ego versennyé teszi ezt a sportot, mint sem valós autóversennyé, az egyik srác többet akar költeni, mint a másik. De a közönséget nem ez érdekli.” – folytatta.

    Ez viszont nem azt jelenti, hogy Ecclestone-nak összességében ne tetszenék az új szabályok.

    „Ez egy remek lehetőség, ahhoz, hogy lenullázzuk a különbségeket. Milliónyi dolog van, amit jobban lehetne csinálni. Az emberek a komoly versenyzésért nézik a Forma-1-et, nem akarják előre tudni, hogy ki fog nyerni. Egyszerűsíteni kell az autókat. A jelenleg használt motorok a hihetetlen mérnöki teljesítmény eredményei, de a vajon a közvéleményt érdekli-e, hogy mennyire hatékonyak? Valószínűleg nem. Csupán jó versenyeket szeretnének. Elmúltak már azok a napok, amikor 06 autó állt rajthoz, de szerencse volt, ha legalább a fele célba ér. Most mindenki befejezi a versenyeket, ez pedig kicsit unalmas és kiszámítható.” – jegyezte meg.

  • Minardi: A Ferrarinak Giovinazzit kellett volna leigazolnia

    Minardi: A Ferrarinak Giovinazzit kellett volna leigazolnia

    A korábbi Forma-1-es csapattulajdonos Giancarlo Minardi elmondta, hogy ha ő lenne a Scuderia vezetője, akkor biztosan nem Carlos Sainzot igazolta volna le 2021-re.

    A spanyol pilóta Sebastian Vettel helyére érkezik Maranelloba, ám Minardi az olasz Il Resto del Carlino lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ő inkább más valakit szerződtetett volna.

    „Én Giovinazzinak adtam volna egy esélyt, ő visszatudta volna hozni a csapathoz a történelmi, olaszos érzést. De nem akarom, hogy félreértsenek. Sainz választása volt a helyes döntés, én egy évtizeddel ezelőtt is erőlködtem, hogy vegyék fel őt az akadémiájukra.” – fogalmazott.

    „A Ferrarinak ott van Leclerc is, és Carlos-szal együtt egy szilárd és megbízható párost fognak alkotni, akik mindig hiba nélkül fogják behozni a célba az autót. Még egyszer mondom, Giovinazzit az ő általa képviselt trikolór miatt választottam volna, de megértem és elfogadom a másik döntést is.” – tette hozzá.