Szerző: Hegedűs Dávid

  • Vettel megnevezte a legtehetségesebb pilótát az F1-es karrierjéből

    Vettel megnevezte a legtehetségesebb pilótát az F1-es karrierjéből

    A búcsúra készülő Sebastian Vettel megnevezte azt az ellenfelét, aki szerinte a legtehetségesebb volt az F1-es időszaka alatt. Nem meglepő módon azt a személyt nevezte meg, akivel talán a legjobb csapattársi viszonyt tudna kialakítani.

    Ő pedig nem más, mint a finn Kimi Räikkönen, akivel 2015 és 2018 között négy szezonon keresztül voltak csapattársak a Ferrarival.

    Jelöltekben pedig nem volt hiány nála, hiszen a 15 éves karrierje alatt olyanokkal versenyzett, mint Michael Schumacher, Fernando Alonso, Lewis Hamilton vagy éppen Max Verstappen.

    Azért esett a finnre a választása, mert szerinte olyan vele született tehetsége volt, amivel ösztönösen tudta, hogy mikor mit kell tennie.

    „Szerintem Kimi volt a legnagyobb természetes tehetség, akivel karrierem során találkoztam.” – kezdte Vettel. „Már csak a nyers sebességet is tekintve. Ez pedig nyilvánvalóan megmutatkozik az autóban másféle módon is. Ha lenne olyan, hogy mindig autót kellene váltani, akkor ő már tíz nap után mindenkit lekörözne, mert neki olyan vele született tehetsége van, hogy nem is kell neki idő, ahhoz, hogy hozzászokjon egy új autóhoz.”

    „Ha kap egy kormányt, egyből tudja mit kell tennie. Már-már az az érzése támadhat az emberben, hogy ez nem fair, van, akinek sok idő kell, mire alkalmazkodik, de neki csak bumm, egyből megvan.” – tette hozzá, majd arra tért ki, hogy milyen volt a kapcsolata vele csapattársként.

    Talán vele volt a legjobb viszonyom a csapattársaim közül, mert ő mindig nyílt és őszinte volt. Sosem vitáztunk. Ha esetleg ütköztünk is egymással, mindig meg tudtuk beszélni, kijavítottuk, ami hiba volt, sőt még néha nevettünk is rajta. Soha nem volt semmi, ami ezt megingathatta volna ezt a kapcsolatot közöttünk.” – jegyezte meg.

    Räikkönen szerint érdekes volt együtt dolgozni Vettellel

  • A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon fiatalon került be a Red Bull kötelékébe. Nekik köszönheti a karrierjét, a sikereit, illetve rengeteg pénzt, hiszen a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé tartozik.

    A kiemelkedő fizetését pedig másokhoz hasonlóan ő is menőbbnél menőbb utcai autókra is költi. Fiatal kora ellenére igencsak szépszámú, és minőségi autó gyűjteménye van, ami vetekszik a korábban már bemutatott Charles Leclerc-féle kollekcióval.

    A GQ Magazine gyűjtötte össze, hogy milyen autócsodák díszítik a holland garázsát, nem meglepő módon nagyrészük valamilyen úton-módon köthető a Red Bullhoz és partnereihez.

    Verstappen összesen négy autógyártótól rendelkezik saját autóval, a legnagyobb számban Aston Martinnal, amely sokáig a Red Bull névadó szponzora volt, illetve a Valkyrie hiperautó projektjén is közösen dolgoztak.

    Nem meglepő módon tehát összesen négy darab Aston Martinból válogathat, egy Aston Martin DB11, ami James Bond-autó is volt a 2015-ös Spectre: A Fantom visszatér című filmben. Ezen kívül a több, mint 500 lóerős Aston Martin Vantage, a V12-es DBS Superleggara és az Adrian Newey tervezte Valkyrie.

    A legelső autója, amelyet már 18 évesen vezethetett viszont egy Porsche 911 GT3 RS volt. A Red Bull korábbi motorpartnerétől, a Renaultól is van egy darabja, méghozzá a Renault R.S. 01.

    Van egy, ami sehogy sem illik a sorba, semmilyen kapocs nem köti hozzá, az pedig a nagy rivális, Ferrari Monza SP2-es kabriója, amit vélhetően azért szerzett be, mert ő is nagy rajongója az olasz márkának. Ezzel szemben érdekes módon Hondával – akikhez a legnagyobb sikerei köthetőek – nem rendelkezik, de hát ízlések és pofonok…

    Az ominózus Ferrari Monza SP2 (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
  • Négyszázmilliós luxus szolgáltatást is kínálnak a Las Vegasi Nagydíjra

    Négyszázmilliós luxus szolgáltatást is kínálnak a Las Vegasi Nagydíjra

    Jövőre visszatér a Forma-1-be Las Vegas. Az amerikai kaszinóváros híres a csillogásról és a luxusról, így a Forma-1-es futam is hasonló köntöst kaphat.

    Emiatt nem meglepő, hogy számos, egyéb fényűzést ígérő szolgáltatásokat kínálnak sokan. Most ajánlunk egyet annak, akinek van fölösleges milliói.

    Las Vegas egyik leghíresebb ötcsillagos szállodája, a Wynn Las Vegas egy hét összetevős csomagot hírdetett meg a jövő évi versenyre, potom egy millió amerikai dollárért, ami november 16.-i árfolyamon közel négyszázmillió forintnak felel meg.

    Akik kifizetik ezt az egymillió dollárt, azok három estén keresztül élvezhetik egy 5829 négyzetméteres, három hálószobás apartman előnyeit, kétméteres ablakokkal, billiárd asztalokkal, étkezővel és fitneszteremmel egyetemben.

    A csomag tartalmaz még egy VIP belépőt is a paddock clubba és a hétvége valamennyi eseményére is. Jegyeket egy showra, hatfős vacsorára, wellnesre és spa-ra, valamint egy golftúrára.

    Ezen kívül biztosínak még kaviárt és egy jeroboam (négy palacknak megfelelő mennyiségű) Don Perignon pezsgőszettet.

    Ezen kívül a Wynn és a Forma-1 minden egyes árusított ilyen csomag után százezer amerikai dollárt ajánl fel jótékony célra.

    A Las Vegasi Nagydíjat jövőre november 16-18. között rendezik meg egy vadiúj utcai pályán.

  • Madridban lesz az első F1-es kiállítás tavasszal

    Madridban lesz az első F1-es kiállítás tavasszal

    Még nyáron jelentette be a Forma-1, hogy 2023-ban egy utazó kiállítással akarják közelebb hozni a száguldó cirkusz szerelmeseit a sportág múltjához, jelenéhez és jövőjéhez.

    Most pedig a széria a hivatalos weboldalán ismertette, hogy az első ilyen kiállítással jövő tavasszal nyílik meg Madridban.

    A kiállítás az IFEMA Madrid rendezvényközpontban lesz, amely március 24.-én nyitja meg a kapuit és egészen július 16.-áig lesz látogatható a spanyol fővárosban.

    A látogatók kalandok utazásra készülhetnek, hiszen számos tárgyi emléket nézhetnek meg, amelyek a Forma-1 legendás korszakaiból származnak, vagy a legfontosabb szereplőkhöz köthetőek, amelyeket még nem láthatott a nagyvilág.

    Hat különálló terem áll majd a vendégek rendelkezésére, mindegyik termet díjnyertes művészekkel, filmesekkel együttműködve rendezték be, amely a mai modern technológiát is segítségül hívva interaktív módon kalauzolja el az embereket a múltba.

    A 90 perces túra során lenyűgöző kép- és hangvilág segít beleélni magunkat egy-egy korszakba, amelyeket ritka filmek, képek, szobrok, műszaki bemutatók és ikonikus autók ötvözete adja a felejthetetlen élményt.

    Akit érdekel, már feliratkozhat az elővételes jegyekre, amelyeket november 29.-én kezdenek árusítani a f1exhibition.com oldalon, ahol további részletek is megtekinthetőek a kiállításról.

    Felnőttek részére egy jegy 20€, gyerekek és legalább 15 fős csoportok számára olcsóbb a belépő, míg három év alatt díjmentes, de regisztráció jegyre nekik is szükségük lesz. Emellett pedig VIP csomagok is elérhetőek lesznek majd rá.

  • Ecclestone védelmébe vette az össztűz alá került Verstappent

    Ecclestone védelmébe vette az össztűz alá került Verstappent

    Negatív komment áradat zúdul Max Verstappenre a vasárnapi Sao Paulói Nagydíj után. A holland klasszis azzal vívta ki sokak ellenszenvét, hogy ellenszegült a csapatutasításnak, és nem engedte el csapattársát Sergio Pérezt, segítve ezzel őt a bajnoki második helyhez.

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kilátogatott a hétvégi versenyre, révén nem messze él Interlagostól a családjával. Így pedig meg is szólalt a jelenlegi beszédtémák kapcsán, amelyek középpontjában leginkább a Red Bull és Max Verstappen áll, kezdve a túlköltekezéstől a Brazíliában történtekig.

    Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    „A Forma-1-nek inkább köszönetet kellene mondania Verstappennek, aki csak egy versenyző, ahelyett, hogy kritizálnák őt.” – kezdte a 92 éves brit. „Azt teszi, amit tennie kell, versenyez. A szurkolók már nagyon-nagyon régóta szerettek volna egy ilyen versenyzőt.”

    „Egész Hollandia büszke rá, mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért Zandvoort is visszatért a naptárba. Már majdnem két éve nem voltam egy versenyen sem, de remélem, hogy a dolgok javulnak majd egy kicsit, mert ennek nem lesz jó vége.” – figyelmeztetett Mr. E.

  • Olaszországban már Binotto kirúgása a téma, két jelölt van a helyére

    Olaszországban már Binotto kirúgása a téma, két jelölt van a helyére

    Az olasz sajtóban megjelent hírek alapján nem marad következmények nélkül a Ferrari szezon közbeni visszaesése, ugyanis a csapatfőnök Mattia Binotto lehet az áldozat.

    Binotto 2019 januárjában vette át a Scuderia vezetését, azóta a csapat hét futamgyőzelmet és 23 pole-pozíciót szerzett, 2019-ben második helyen végeztek a konstruktőrök között, amire idén is nagy esélyük van egy futammal a vége előtt.

    Csakhogy az idei év nem így indult. A vörösök Bahreinre a mezőny egyik, ha nem a legerősebb autóját hozták, kettős győzelemmel is indítottak, sőt három verseny után tetemes előnnyel vezették mind az egyéni mind pedig a csapatok versenyét.

    A magabiztos előnyből aztán nagyon sima vereség lett a Red Bulltól és Max Verstappentől. A visszaesésük látványos, főleg annak fényében, ahogy a Mercedes felzárkózott rájuk, Brazíliában pedig kettős sikert is arattak.

    A visszaesett teljesítmény mellett pedig a sorozatos stratégia baklövések is jellemzik őket, így nem meglepő, hogy a Ferrari vezetőségénél betelt a pohár, legalábbis a maranelloiakkal kapcsolatban mindig jól értesült Leo Turini újságíró szerint.

    Szerinte a John Elkann vezette vezetőség már mérlegeli a jelenlegi helyzetet, el szeretnének beszélgetni Binottoval, hogy milyen válaszokat tud adni a csapat „összeomlására”, illetve a sorozatos rossz döntésekre. Emellett a technikai gondokat, illetve a Leclerc-kel való feszült viszonyát is felróják neki hibaként.

    Amennyiben a váltás mellett döntenek, Turini két nevet vett elő, akik reális eséllyel lehetnének a Scuderia új vezetői. Az egyik az Alfa Romeo jelenlegi csapatfőnöke a francia Frederic Vasseur, aki mellett az szól, hogy ő volt Charles Leclerc első csapatfőnöke, illetve jó kapcsolatot ápol a monacói menedzserével Nicholas Todt-tal illetve magával Leclerc-rel is.

    Frederic Vassuer remek viszonyt ápol Charles Leclerc-rel, hamarosan újra együtt dolgozhatnak? (Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo Racing Orlen)

    A másik név Antonello Coletta, a Ferrari Hypercar-porjektjének a vezetője, aki teljesen jól ismeri a Scuderia közegét, embereit, felfogását. Ő esetében viszont hátráltató az a tény, hogy a Ferrari jövőre tér vissza a sportautózás elitjébe, így nem biztos, hogy jó döntés lenne a kezdés előtt vezetőt váltani, így, ha hinni lehet Turini szavainak, akkor Vasseur érkezésére lehet nagyobb pénzben fogadni.

    Antonello Coletta képes lenne feladni az F1-ért azt a Hypercar-programot, amiért annyit dolgozott? (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
  • További büntetést is kapott Verstappen a Hamilton elleni ütközésért

    További büntetést is kapott Verstappen a Hamilton elleni ütközésért

    Nem úszta meg a futam közbeni időbüntetéssel Max Verstappen, miután ütközött Lewis Hamiltonnal a Sao Pauloi Nagydíjon.

    A holland bajnok az első biztonsági autós fázis újraindítása után próbálta megelőzni riválisát a Senna S-ben, ám a megmozdulásnak ütközés lett a vége. Mindketten több pozíciót vesztettek, de a Red Bullos járt rosszabbul, mivel ki is kellett állnia a bokszba, ami miatt a mezőny végére esett vissza.

    A versenybírók – véleményes módon – a kétszeres bajnokot látták vétkesnek és egy öt másodperces időbüntetéssel sújtották. Ám nem úszta meg ennyivel, a verseny után még további két büntetőpontot is kiróttak rá.

    Verstappen ezzel már hét büntetőponttal rendelkezik – idén ezek voltak neki az elsők –, ám aggódnia nem kell, hiszen öt büntetőpontot még a tavalyi katari és szaúdi versenyeken kapott, vagyis napokon, heteken belül elévülnek, így jelen állás szerint kettő ilyen egységgel vághat majd neki 2023-nak.

    Lewis Hamilton a mezőny legsportszerűbb, legtisztább versenyzője

  • Vettel: Nem az autóversenyző az egyetlen identitásom

    Vettel: Nem az autóversenyző az egyetlen identitásom

    Egy hét múlva búcsúzik el a Forma-1-től Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok egy tökéletes példája annak, hogy hogyan válhat valaki antihősből igazi hőssé.

    Karrierje csúcsán ugyanis Vettelt számtalanszor kifütyülték a dominanciája miatt, ám a karrierje alkonyára már mindenki szimpátiáját elnyerte. Sportszerűségével, korrektségével, hozzáállásával és szemléletével a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzője lett.

    Rengetegszer látjuk, halljuk, ahogy fel-fel szólal egy jó ügyért, így nem meglepő, hogy ő magát nem csak autóversenyzőként azonosítja.

    „Nehéz volt meghozni a visszavonulásommal kapcsolatos döntésemet, rengeteg időt gondolkodtam rajta. Az év végén szeretnék még egy kis időt szánni arra, hogy átgondoljam, mit fogok legközelebb tenni. Számomra világos, hogy apaként több időt szeretnék a családommal tölteni.” – kezdte az Aston Martin versenyzője.

    „Imádom ezt a sportot. Az életem központja volt ez, amióta csak az eszemet tudom, de amennyire van élet a pályán, annyira van élet azon kívül is. Nem csak az autóversenyző az egyetlen identitásom, sokkal inkább hiszem azt, hogy az identitásunk az, hogy kik vagyunk és hogyan viselkedünk másokkal, mintsem, hogy mit csinálunk.”

    „A céljaim a futamgyőzelmekről és a bajnoki küzdelmekről eltolódtak abba az irányba, hogy lássam felnőni a gyerekeimet, átadjam az értékeimet, felsegítsem őket, ha elesnek, meghallgassam őket, amikor erre van szükségük, ne kelljen búcsút vennem tőlük és ami a legfontosabb, hogy tanulhassak tőlük, hagyjam, hogy inspiráljanak engem.”

  • Sainz vallomása: Leclerc sokkal jobb volt nálam idén

    Sainz vallomása: Leclerc sokkal jobb volt nálam idén

    Őszintén nyilatkozott idei évéről a Ferrari spanyolja Carlos Sainz. Elismerte, hogy csapattársa, Charles Leclerc jobb munkát végzett nála.

    Meggyőző teljesítménnyel kezdte az évet a Ferrari. A maranellóiak kettős győzelemmel indítottak Bahreinben, de Charles Leclerc ausztrál sikere után tetemes előnnyel vezették a pontverseny, Sainz technikai meghibásodásai ellenére is.

    Egész évben Leclerc volt az házon belül, aki a jobb teljesítményt tudta nyújtani, sokáig ő tűnt Max Verstappen kihívójának. Ám a Red Bull és Verstappen brutális második félévet produkálva egyértelmű fölénnyel húzta be a bajnoki címet. Leclerc 3, Sainz eddig egy versenyt nyert, de összesen 12 alkalommal indulat a pole-ból, 9-3-as megosztásban.

    A számok alapján is a monacói felé billen a mérleg, amelyet maga Sainz is elismert.

    „Talán a szezon eleje volt fő ok, hogy ennyire lemaradtam, az első hat-hét futam, amikor az autónk a legversenyképesebb volt. Akkor ő pole-okat szerzett és megnyerte a versenyeket. Az utóbbi időben sikerült felvennem a fonalat, sokkal jobban vezetem az autót, igaz talán most nincs azon a szinten, mint az év elején, vagy legalábbis nem tudott annyit fejlődni, mint a Red Bull autója.”

    „Nem olyan könnyű időmérőt és futamot nyernünk, mint a szezon legelején. De egyértelmű, hogy a szezon egésze során Leclerc jobb volt nálam, mind az időmérőkön, mind pedig a futamokon. Ő már a kezdetekor otthonosan érezte magát az autóban, én pedig azért küzdöttem egész évben, hogy megpróbáljam maga a tavalyihoz hasonló szintre felhozni.” – utalt rá Sainz, hogy tavaly, első közös évükben letudta győzni Leclercet a pontversenyben.

  • Leclerc szándékosan nem kritizálja nyíltan a csapatát

    Leclerc szándékosan nem kritizálja nyíltan a csapatát

    A világbajnoki cím egyik esélyeseként kezdte az idei évet Charles Leclerc és a Ferrari. Ám a sorozatok stratégiai, technikai gondok, illetve az autó visszaeső teljesítménye miatt nagyon hamar lemondhattak a bajnoki címről.

    Két fordulóval a vége előtt pedig már inkább hátra felé kell nézniük, hiszen a második helyük is veszélybe kerülhet a Mercedes jóvoltából.

    A legnagyobb népharag pedig emiatt a csapatfőnök Mattia Binottora zúdul, őt okolván az elbukott idényért. Ám mikor Charles Leclercet kérdezték arról, hogy nem túl durvák-e ezen kritikák ő sejtelmesen inkább csak nem kívánt ezzel foglalkozni.

    „Nem szentelek figyelmet ezeknek.” – reagált. „Én csak a saját hibáimról beszélek. Rengeteg negativitás van most felénk, de szerintem ezekre nem szabadna túl sok figyelmet fordítani, mert ez nem segít. A mi munkánkra kell koncentrálnunk.”

    „Amikor a dolgok rosszul mennek, akkor mindig jönnek a kritikák, de néha minden különösebb ok nélkül teszik ezt az emberek. A Forma-1 egy nagyon komplex sport, amit nehéz megérteni, ha csak kívülről látsz bele.” – fogalmazott a monacói, majd hozzátette, ha lenne is benne kritika a Ferrari felé, azt sosem kommunikálná a külvilág felé.

    „Egy csapatban őszintének kell lenni egymással, mindent erre kell felépíteni. Mindig én vagyok az első, aki elismeri, ha hibázik, de ha a csapat hibázik, arról sosem fogok a nyilvánosság előtt beszélni. Ezt házon belül beszéljük meg, ez az én hozzáállásom. Amikor a médiával beszélek, akkor a lehető legvisszafogottabb vagyok, de csapaton belül igyekszem mindig hallatni a hangomat.”