Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Ricciardo kifakadt a Red Bullra

    Ricciardo kifakadt a Red Bullra

    Daniel Ricciardo szerint a Red Bull „idióta hibája” miatt nem tudott beavatkozni a hercegségi pole-ért folyó küzdelembe.

    Az ausztrál pilóta tavaly pole-ról indult Monacóban, a Red Bull jó teljesítményét látva pedig abban reménykedett, hogy ismét harcban lehetnek az első helyért. Végül azonban meg kellett elégednie az ötödik hellyel, miután csapata forgalomba engedte ki a Q3-ban.

    „Tudtuk, hogy már a kivezető körön is keményen kell majd nyomnunk, hogy megfelelően fel tudjuk melegíteni a gumikat” – kezdte Ricciardo. „De lényegében forgalomba jöttünk ki, az utolsó mért köröknél nem tudtam rendesen teljesíteni a kivezető köröm. Úgy tűnt, hogy mögöttem Pérez csak 20 másodperccel később jött, így nem is értem, miért nem abba az űrbe engedtek ki. Miért kellett forgalomba kimennünk, amikor pontosan tudtuk, hogy kemény kivezető körre lesz szükség… elég nyilvánvaló baki. Nem tudom, miért nem vártuk meg a tiszta pályát; hacsak nem az időmérő utolsó percében voltunk, és másként nem értem volna fel, de nem hiszem, hogy ez volt a helyzet. Szerintem a világ minden ideje ott volt előttünk, de úgy fest, sikerült elkövetnünk egy idióta hibát.”

    Ricciardónak tavaly sem ment minden terv szerint Monacóban, miután a Red Bull kerékcserés bakiját követően elvesztette a győzelmet Lewis Hamiltonnal szemben. Idén meglett volna az esély ennek kárpótlására, ám a csapat ismét kulcshelyzetben remegett meg.

    „Monaco intenzitása úgy tűnik, néha koncentrációvesztéssel és elég egyértelmű hibákkal jár együtt” – folytatta az ausztrál. „Természetesen ezek nem szándékosak, de frusztrálnak. Túlzottan alulteljesítettünk, és ez az a verseny, ahol alkalmunk lenne ennél sokkal többet kihozni magunkból. Mindenkivel felvehettük volna a versenyt, de ez most már semmit nem jelent, mert nem értünk fel oda. Nagyon messze volt még a határ, ez az igazán frusztráló. Pont itt nem szabadna buta vagy egyszerű hibákat vétened. Itt a szombatot kellene a vasárnap elébe helyezni, és pont ma sikerült hibáznunk.”

  • Forgalmi dugóra számít a Pirelli

    Forgalmi dugóra számít a Pirelli

    A Pirelli szerint a szükséges két melegítőkör a megszokottnál is nagyobb forgalmat fog generálni a Monacói Nagydíj időmérőjén.

    A Pirelli az elérhető leglágyabb keverékeket vitte Monacóba, de a csütörtöki szabadedzések tanúsága szerint még az ultralágy is képes lenne végigbírni a 78-körös versenyt, annyira alacsony a gumikopás.

    Ennek hátránya, hogy az abroncsok nehezebben melegszenek fel: Valtteri Bottasnak például a megfelelő hőmérséklet elérésére „jó néhány” körre szüksége volt. Mivel előzni szinte lehetetlen a hercegség szűk utcácskáin, az időmérő során a gyorskör kivitelezéséhez szükséges néhány másodpercnyi üres teret nagyon nehéz lesz megtalálni, különösen két melegítőkör esetén. Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke ennek megoldásában látja a szombati nap kulcsát.

    „Néhány csapat ezt a taktikát használta Szocsiban is: egy plusz előkészítő kört” – mondta Isola.

    „Valószínűleg ugyanez lesz a helyzet a mostani időmérőn is. Egy kivezető és egy előkészítő körrel 100%-ban biztosak lehetnek benne, hogy az első és hátsó gumik is elérték a kívánt hőmérsékletet, így kihozhatják a maximum teljesítményt a gumikból. Lehetséges persze az is, hogy valaki már az első kört megnyomja, de ez nem tanácsos. Ez viszont azt is jelenti, hogy több autó és nagyobb forgalom lesz a pályán; a gyorskörnek megfelelő pillanat kiválasztása nagyon fontos lesz.”

  • Jenson Buttont 15-helyes büntetéssel sújtották

    Jenson Buttont 15-helyes büntetéssel sújtották

    A technika nem kegyelmezett Jenson Button visszatérése alkalmából sem, a britnek ugyanis motorproblémák miatt 15-helyes rajtbüntetést kell majd letöltenie a Monacói Nagydíjon.

    Button 20. rajtpozíciója így tulajdonképpen borítékolható is (hacsak valami hatalmas, a Spanyol Nagydíjhoz fogható időmérős csoda nem történik). A Honda szombat reggel jelentette be,hogy a brit autóján a csütörtöki szabadedzést követően MGU-H-val kapcsolatos problémákat észleltek, így az MGU-H-t és a turbót is ki kellett cserélni. Miután mindkettő alkatrész már az idei ötödik volt, a büntetés nem maradhatott el.

    Button első és egyetlen idei versenye senkit ne tévesszen meg, a szabályok ugyanis az autókra vonatkoznak, nem a versenyzőkre, az Alonso eddigi motorproblémáiból származó számarányok tehát nem nullázódtak le.

    Stoffel Vandoorne sem úszta meg a hétvégét cserék nélkül: a belga új belsőégésű motort, MGU-K-t, MGU-H-t és turbót kapott, habár a Honda szerint ez előre tervezett lépés volt. Ezek közül a legtöbb már megjárta az előző versenyhétvégéket, így nem jár értük büntetés; csak az MGU-K volt vadonatúj, de az pedig egyelőre csak az idei harmadik eleme volt Vandoorne-nak, ami szintén a szabályok adta kereteken belül van.

  • Toto Wolff szerint fel kellene hagyni a „parkoló”-pályákkal

    Toto Wolff szerint fel kellene hagyni a „parkoló”-pályákkal

    Toto Wolff inkább a hagyományos, Monaco-féle pályákra vinné az F1-et, mint a „szupermarket-parkolókra” hasonlító létesítményekre.

    Wolff múlt héten részt vett a híres Mille Miglia-versenyen Olaszországban, ez a tapasztalata pedig egyértelművé tette számára, min kellene az F1-nek változtatnia: nagyobb kihívást rejtő pályákra lenne szükség.

    „Az F1 DNS-éhez hozzátartozott a legjobb technológia és a legjobb versenyzők” – magyarázta Wolff.

    „Ezek a kiváló pilóták egy ágyúgolyón ültek, és azt próbálták vezetni. Valahogy [a Mille Miglián] tisztázódott bennem, miért is szeretem ezt a sportot – arról szól, hogy valaki olyasvalamit csinál, amit más nem mert, az autók iránt érzett szenvedéllyel együtt. A versenyzés élet, rengeteg szenvedéllyel és érzelemmel feltöltve, autók és versenyzők minden egyes generációja számára. A mai autók vezetéséhez bátorságra van szükség, egyes pályákon többre, mint máshol, és nem szeretnénk olyan pályákon versenyezni, amelyek szupermarketek parkolóira hasonlítanak. Amikor a régi időkben elvétettél egy kanyart, halállal vagy sérüléssel végződött az eset. Ma ha elrontasz egy kanyart, csak kifutsz a bukótérbe és visszajössz. Ez viszont nem igaz Monte Carlóra, talán nem igaz Spára, Monzára és Suzukára sem. Vissza kell térnünk az olyan pályákra, ahol kiderül, kik a legjobbak. Ez [Monaco] egyike az ilyen helyeknek. Ide kell visszatérnünk.”

    Az egyik megoldás erre a városi pályák számának növelése lenne.

    „Nem csak arról van szó, hogy a Mille Migliát nézve rájössz, városokban is lehet gyorsan menni” – folytatta Wolff. „A Formula-E sikere is abban rejlik, hogy városokban rendezik. Az autók nem lenyűgözőek, de városi körülmények között gyorsnak tűnnek; Monte Carlo vonzereje is szemmel látható. Szerintem fel kellene hagynunk a repterekre hajazó létesítményekkel – egyszerűen nem látványosak. Akár én is vezethetnénk rajtuk F1-es autót. Adjatok nekem két hetet edzeni; lehet, hogy százszor megpörgetem majd az autót, de az adatokat átvizsgálva lehet, hogy elég gyorsan tudnék a végére menni, mert nincsen kockázat.”

  • A Toro Rosso óvatos a monacói esélyeivel kapcsolatban

    A Toro Rosso óvatos a monacói esélyeivel kapcsolatban

    Daniil Kvyat szerint a Toro Rossónak nem szabad eltúlzott reményeket dédelgetnie a remek csütörtöki eredmények ellenére sem.

    Kvyat és Carlos Sainz is versenyképes körökre voltak képesek szuperlágyakon az első szabadedzésen, a másodikon pedig, miután felkerültek rájuk is az ultralágyak, a negyedik-ötödik helyeket szerezték meg. Kvyat szerint azonban értelmetlen még a dobogóról álmodozni.

    „Sok mindennek kell ahhoz összejátszania, hogy ott lehessünk” – mondta Kvyat a pódiumesélyekről. „Nem szabad túlizgulnunk. Rengeteg munka van még hátra; az autó jónak tűnik, de hihetetlenül koncentrálnunk kell, hogy ne csússzunk ki ebből a kényelmes tartományból. Nincsenek elvárásaink, ahogy eddig is, csak a munkánkat végezzük. Megpróbáltuk eltalálni az autó legjobb működési tartományát, és ez sikerült is. Nem kell túlokoskodnunk semmit.”

    Sainz egyetértett csapattársával.

    „Őszintén szólva kétlem, hogy esélyünk lenne elcsípni egy dobogót” – mondta a spanyol. „Szerintem a szombati nap sokkal realisztikusabb képet fog mutatni az erőviszonyok tekintetében. Monacóban mindig vannak meglepetések csütörtökönként, a szombat pedig szerintem sokkal keményebb lesz, de remélhetőleg jobb lesz, mint Barcelona – csak ezt szeretném elérni.”

  • Marad a McLaren-Honda társulás 2018-ra

    Marad a McLaren-Honda társulás 2018-ra

    A McLaren-Honda tisztázta a jövő évi motorszállítójuk kilétét körülvevő pletykákat, kitart jelenlegi partnere mellett.

    A Honda már a harmadik évét tapossa az új turbóhibrides F1-korszakban, a megbízhatósága és teljesítménye azonban még mindig jelentősen elmarad vetélytársaitól. A McLaren tapintható türelmetlensége az elmúlt hetekben arra késztette a pletykákért felelős kontingenst, hogy nyílt titokként kezeljék a Mercedes visszatérését, akiket 2014 után váltottak le a japán gyártóra.

    A McLarennek többször is reagálnia kellett az egyre erőszakosabb híresztelésekre, kijelentve, hogy továbbra is „együttdolgoznak a Hondával a hiányosságok és hátrányok kiküszöböléséért”, habár annyit megengedtek, hogy a két fél „több opciót is mérlegel”.

    A motorgyártóknak azonban már értesíteniük kellett az FIA-t a 2018-as szezonban támogatandó csapataikat illetően, a McLaren pedig a hivatalos megerősítés szerint nem vált beszállítót – ahogy Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nyilatkozta: „Konzisztensek voltunk, és továbbra is elkötelezettek vagyunk a Honda iránt; nem lesz változás”.

  • Mercedes: egyelőre nem értik a visszaesés okát

    Mercedes: egyelőre nem értik a visszaesés okát

    A vártnál kevésbé laza péntek elé néz a Mercedes, miután a Monacói Nagydíj második szabadedzésén hirtelen a középmezőnybe csúsztak.

    Lewis Hamilton még az élen végzett az első szabadedzésen, ám délután, melegebb körülmények között csak a nyolcadik helyet tudta megkaparintani, míg csapattársa, Valtteri Bottas éppen, hogy elcsípte a tizedik helyet. Mindketten több mint egy másodperccel maradtak le az edzést megnyerő Sebastian Vettel mögött.

    „Nem tudom [megmagyarázni az eredmény okát], mert nem értem” – vallotta be Hamilton. „A P1 nagyon jó volt, az autót remek érzés volt vezetni, majd hirtelen ég és föld lett a különbség a P2-ben. Valamilyen okból kifolyólag nem tudtuk működésre bírni a gumikat, sokat csúszkáltunk. Rengeteg munka vár ránk, amíg megtaláljuk ennek okát, de bízom a srácokban. Nem tudom, hogy a beállítással voltak-e bajok; egyszerűen a gumik nem voltak jók. Nem tudom, miért nem működtek.”

    A csapatnak természetesen jól jön most az extra pihenőnap.

    „Szombatra kell csak előrukkolnunk egy megoldással” – folytatta Hamilton. „Több idejük lesz így a srácoknak az autón dolgozni, egy éjszaka helyett két napra lehet elosztani a feladatokat.”

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója a beállításokat okolja.

    „Miután a reggeli edzés mindkét versenyző számára remekül sikerült, délután valamiért szenvedni kezdtünk” – magyarázta. „Nyilvánvalóan rossz irányba indultunk el a beállításokkal a szünet alatt. Holnap végigrágunk mindent, hogy szombatra helyére rázzuk a dolgokat.”

  • Wehrlein: Megérte a büntetés!

    Wehrlein: Megérte a büntetés!

    Pascal Wehrlein szerint inkább megérte a bokszbejárat levágásáért büntetést kapni, mint kint maradni használt gumikon; ezt a Spanyol Nagydíj végeredménye is igazolja, miután megszerezte a saját és a Sauber első pontjait a 2017-es szezonban. Wehrlein a mezőny nagy részével ellentétben az egykiállásos stratégia mellett döntött lágy-közepes variációban, a 33-körös lágykeverékes kezdőetapnak köszönhetően pedig a futam közepére a top 10-ben találta magát. Stoffel Vandoorne és Felipe Massa ütközése miatt ekkor azonban „beküldték” a virtuális safety cart, a Sauber pedig a kedvező helyzetre lecsapva bokszba hívta pilótáját. A probléma csak annyi volt, hogy Wehrlein későn kapta meg az üzenetet, így kénytelen volt a bokszbejárat mellé elhelyezett bója bal, azaz rossz oldalán bekanyarodni. A szabályszegés eredménye egy ötmásodperces büntetés volt, Wehrleinnak azonban sikerült akkora előnyt kiépítenie a futam végére, hogy eredeti hetedik helyéről csak egyet csúszott vissza Carlos Sainz mögé a nyolcadikra.

    „Már az utolsó kanyarban jártam, amikor jött a csapat felszólítása” – magyaráza a német. „Tudtam, hogy ha ilyen későn szólnak, akkor nagyon fontos lehet a kiállás; nem tudtam már jó irányból megkerülni a bóját, de ha nem álltam volna ki abban a körben, akkor mögöttem mindenki elém vágott volna. Ez volt az egyetlen esélyünk a pontszerzésre. Számítottam a büntetésre, habár reméltem, csak a következő futamra rónak ki valamit, vagy a csapatot pénzbüntetésre ítélik! De nem vagyok elégedetlen az öt másodperccel sem, jobb, mintha áthajtásost kaptam volna.”

    Wehrlein elmondta, kulcsfontosságú volt Sainzot maga mögött tartania, hogy megfelelő előnyt tudjon kiautózni riválisaival szemben a büntetés ellensúlyozására.

    „A végén Sainz nagyon nagy nyomást helyezett rám, sokszor megpróbált megelőzni, de nagyon fontos volt, hogy magam mögött tudjam tartani és ki tudjak építeni egy kis előnyt a többiekkel szemben” – folytatta. „Megpróbáltam minél jobban elhúzni, minden köröm időmérős kör volt, míg a verseny első felében inkább úgy kellett tartanom a tempót, hogy közben óvnom kellett a gumikat. Összességében egy remek verseny volt, remek a csapat számára is, így nagyon boldog vagyok.”

  • Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

    Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

    Kimi Räikkönen és Max Verstappen egyaránt úgy véli, hogy Valtteri Bottas (nem szándékos) hibájából estek ki a Spanyol Nagydíj első kanyarjában. A Mercedes finnje nagyon jól kapta el a rajtot, ám sokkal korábban fékezett az első kanyarhoz érkezve, mint a többiek, így Verstappen és Räikkönen is felért mellé a külső íven. Bottas ekkor megcsípte a Ferrari jobb hátsó kerekét, amely az egyensúlyvesztés következtében beleszállt a mellette lévő Red Bullba – mindkét autó azonnal kiesett törött felfüggesztés miatt.

    „Minden azzal kezdődött, hogy jobb hátulról megütöttek” – kezdte Räikkönen. „Kicsit megugrottam, utána pedig nyilván nem tudod teljesen kontrollálni az autót. Ezután összeütköztünk Maxszal, de minden az első érintésnek volt a következménye – mit tehettem volna? Jól kaptam el a rajtot, az egyenesben egyszer már leblokkolt Bottas, akkor el is kellett emelnem, majd össze is értünk és ezzel vége is volt a versenyemnek.”

    „Tisztán látszik, mi történt” – hangzott az összegzés Verstappen szemszögéből. „Valtteri nekiment Kiminek, aki persze nem tudta rendesen irányítani az autóját, így ütközött belém. Általában három autó befér az egyesbe, de mindig nagyon szoros. Szerencsétlenül jött ki; a külső íven főleg mindig benne van a veszély, hagytam is egy kis helyet, de hirtelen belém rongyolt egy Ferrari. A versenyzésnél ez benne van a pakliban.”

    „Nem volt szándékos” – védekezett Bottas. „Nagy kár, hogy ütköztünk, de tényleg csak egy kis súrlódás volt.”

    A versenybíráknak is szemet szúrt az egyes kanyarbeli incidens, de végül versenybalesetként könyvelték el az esetet.

  • Vandoorne ismét rajtbüntetést kap

    Vandoorne ismét rajtbüntetést kap

    Stoffel Vandoorne tízhelyes rajtbüntetést kapott a Spanyol Nagydíjra, miután a Hondának két motoralkatrészt is ki kellett cserélnie. A japán gyártó szenzorproblémát észlelt vasárnap reggel, amely az akkumulátor és a vezérelektronika kicserélését vonta maga után, egy az egyben lemásolva az időmérő előtti procedúrát. A belga versenyző ezzel már az ötödik elemeknél tart (a maximálisan megengedett négyhez képest), nagy étvágyát pedig egy tízhelyes büntetéssel honorálta a versenyigazgatóság. Vandoorne a 19. helyről indult volna, így azonban lecsúszik a 20.-ra Daniil Kvyat mögé.