Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Nehéz lesz a Perez-Ocon párost kezelni

    Nehéz lesz a Perez-Ocon párost kezelni

    A Force India a kanadai események láttán arra számít, az eddigieknél kissé nehezebb lesz kezelniük a Sergio Perez/Esteban Ocon párost (habár a 2016-os mercedesi szinteket talán nem érik el).

    Ocon remekül kezdte az évet és nagyban hozzájárult a Force India egyelőre biztonságosnak mondható konstruktőri negyedik helyéhez, Kanadában azonban komoly fejtörést okozott a Force Indiának, amikor tempóelőnyének kihasználása érdekében csapatutasítást követelt, hogy levadászhassa a dobogós pozícióban haladó Daniel Ricciardót. Az ezidáig ismeretlen szituáció a Force Indiát eddigi irányelveinek átértékelésére késztette, Bob Fernley helyettes csapatfőnök pedig bevallotta, a szezon további részében kiélezett harcra számít két versenyzője között.

    „Egyértelműek voltunk az Esteban melletti voksunkkal, mert úgy éreztük, megvolt benne a potenciál” – kezdte Fernley. „Nem kell olyan régre visszamenni, hogy láthassuk, mire ment Max Verstappen ellen az F3-ban; bőven egyenlő szintet képviseltek, így jogosan számíthatunk arra, hogy hasonló teljesítményt nyújt. Egyelőre nem okozott csalódást, sőt, inkább túlteljesített – a szezon második felében nehéz lesz bánni vele.”

    Fernley szerint Péreznek még mindig van egy kis előnye tempó tekintetében, de Ocon már közelebb lopózott hozzá, és az általa is ismert pályákon csak még erősebb lesz.

    „Egy kicsi különbség még mindig van” – fűzte hozzá. „Azt hiszem, Silverstone után ez csak szorosabb lesz, amikor Esteban már lényegében a második évét tapossa majd azokon a pályákon. Akkor újabb előrelépésnek lehetünk majd szemtanúi, és csapatként ekkor kell majd igazán a helyzet magaslatán lennünk.”

    De mi rejtőzik Oconban hosszútávon?

    „Még korai hasonló fejtegetésekbe bocsátkozni” – jött a diplomatikus válasz Fernleytől. „Amit eddig tett, az kiemelkedő és lenyűgöző, de még végig kell teljesítenie egy komplett szezont. Kanadában elismerésre méltó érettséggel versenyzett, ugyanis a határain autózott, de mégsem ütközött bele a csapattársába. Akármelyik oldalról is szemléled a dolgot, remek volt ezt látni, és pontosan ezt az érettséget keressük mi is. A szezon végére valószínűleg már tisztább lesz előttünk a kép, amikorra lehúz egy teljes szezont Checo mellett.”

  • Martin a GT-zésnek köszönheti, hogy sosem esik ki a DTM-ben

    Martin a GT-zésnek köszönheti, hogy sosem esik ki a DTM-ben

    Maxime Martin a túra- és sportautózás egyik de facto királya, önéletrajzában olyan jól csengő statisztikák szerepelnek, mint DTM-futamgyőzelem, Le Mans-i összetett hetedik pozíció vagy a 2016-os Spa 24 órás verseny megnyerése. A BMW gyári pilótájának idei DTM-szezonja kissé nehézkesebben indult, mint az eddigiek; amikor vasárnap reggel beszélgettünk vele, öt futamból már két DNF-je volt (az eddigi maximum szezononként egy volt), vasárnap délután azonban az utolsó sorból rajtolva megszerezte első idei dobogóját René Rast és Mattias Ekström mögött. Hölgyeim és uraim, Maxime Martin.

    Sajnos tegnap [szombaton] nem volt valami jó futamod. Szerinted ma több esélyed lesz ezzel a BMW-vel, tekintve, hogy az Audik tempója kiemelkedően jó?
    Igen, az Audi kétségtelenül nagyon erős. A tegnapi versenyt követően nálunk csökkentettek kicsit a súlyon, ami valamennyire azért segíteni fog. Jobbak az esélyeink, de szerintem még mindig van náluk egy nyilvánvalóbb előny. Természetesen nem adjuk fel, nyomjuk majd, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból. A tegnapi napból rengeteget tanultunk az autó viselkedését és a javulási lehetőségeket illetően, szóval majd meglátjuk, mi lesz ma.

    Mi a titok nyitja az Audi remek versenytempójához?
    Hogy őszinte legyek, nem is tudom, hogy van-e valami titok a háttérben. Az biztos, hogy sokkal jobban kezelik a gumikat, mint a BMW vagy a Mercedes, ez egyértelműen látszik, de ha van is valami titok, sajnos én nem tudom! Szerintem a gumikezelési képességeik a kulcs, illetve úgy fest, hogy az egykörös tempójuk is nagyon jó, különösen itt Budapesten, ahol tegnap az első öt helyet ők szerezték meg az időmérőn. Sajnos fogalmam sincs, van-e valami titkuk vagy hogy honnan húzzák elő ezt a teljesítményt.

    Idénre megtiltották, hogy a csapat rádión üzenhessen a versenyzőknek.
    Igen. Versenyzőként te beszélhetsz a csapatnak, ők azonban nem válaszolhatnak neked; nem adhatnak semmiféle instrukciót, kivéve ha a boxutcában vagy (biztonsági okok miatt), valamint a safety car mögött kaphatsz némi információt. De ezen kívül semmi mást nem mondhatnak.

    Áttérve a GT-versenyzésre: tavaly megnyerted a Spa 24 órást. Idén meglesz a címvédés?
    Ez a tervünk legalábbis! Tavaly nagyon nehéz versenyünk volt. Egy 24 órás versenyen azonban rengeteg paraméternek együtt kell lennie, hogy egyáltalán a futam végéig eljuss, ami már önmagában hatalmas kihívás. A győzelemhez emellett még tempó és jó autó is szükséges, illetve szerintem az sem árt, ha van egy kis szerencséd is. Tavaly nekünk kijutott belőle, idén nem tudom, sikerül-e ismételnünk, de mindent megpróbálunk.

    Még négy győzelemre szükséged van ahhoz, hogy te legyél a család legjobbja! [Jean-Michel Martin, Maxime apja négyszer nyerte meg a legendás belga versenyt – a szerk.]
    Ez így igaz! *nevet* Egyelőre nekem van otthon a legkevesebb, így nagyon igyekezni fogok, hogy ne én legyen a családban az utolsó!

    Egyéb Blancpain-versenyek is tervben vannak?
    Jövő hétvégén a Paul Ricard-on leszek az 1000 km-es versenyen, ami Spa mellett a legjobb verseny a naptárban – egyelőre ez a terv.

    A BMW jövőre visszatér a WEC-be. Te is tagja leszel a pilótafelállásnak?
    Még kicsit korán van ahhoz, hogy erről bármit tudjak. A főprojektem jelenleg ténylegesen a DTM. Természetesen ez egy nagy beruházás a BMW részéről, aminek örülök. Le Mans mindig jól mutat, én is már háromszor részt vettem rajta, és szeretnék ismét a részese lenni, de végső soron itt van nekem a DTM, amire jelenleg koncentrálok, és egyelőre arra leszek kíváncsi, itt mi történik. Még korai ezen spekulálni.

    Vezetési stílus szempontjából mi a legfőbb különbség egy DTM-szerű rövid verseny és egy hosszútávú futam között?
    Teljesen más tészta a kettő. [Endurance-ban] minden az autó megosztásáról és a kompromisszumokról szól az ülések, a beállítások és minden egyéb terén, elvégre itt három versenyzőt kell kiszolgálni, nem csak magadat. Vezetési stílus terén is vannak különbségek: egy 55-perces versenyen, amikor te egyedül vagy az autóban és minden (vagy legalábbis sok minden) már az időmérőn eldőlt, már az első körökben támadnod kell, míg egy 24 óráson semmi sem dől el az első kanyarban. Eltérő hozzáállással kell kezelni a dolgokat, de mostanra már mindkettőt megszoktam, mert sokat versenyeztem itt és ott is. Átállás, megszokás és hozzáállás kérdése az egész, de azt sem szabad elfelejteni, hogyan és mikor támadsz és mennyi kockázatot vállalsz. Persze, egy 24 óráson sem lazsálsz és a határon autózol, de azt mindig észben kell tartani, hogy 24 órát kell teljesítened, végig kell bírnod és az autót is olyan állapotban kell átadnod, ahogyan te megkaptad – végeredményben minden a csapatmunkán múlik. Teljesen más szellemiség uralkodik itt, mint a DTM-ben.

    Ha ennyire radikálisan különbözik a kettő, akkor lehetséges egyáltalán a például DTM-ben felszedett képességeket felhasználni egy hosszútávú versenyen, vagy egyáltalán semmi közös pont nincs a kettő között?
    Fel lehet használni. A DTM-ben olyan magas a színvonal és olyan szoros a mezőny, hogy kénytelen vagy mindig a határon autózni, ami pedig hasznos lehet egy 24 óráson, amikor hátulról kell visszakapaszkodnod, ki kell építened egy előnyt, vagy bármi ilyesmi. Már hozzá vagy szokva, hogy a határon autózz, mert erre van szükség a DTM-ben. Azonban nekem szerintem a hosszútávú versenyzés többet segített a DTM-ben, olyan szempontból, hogy megpróbálok nem összeütközni másokkal és befejezem a versenyeket. Az elmúlt négy év alatt rengeteg versenyt fejeztem be – habár idén már két DNF-em van, de ez abszolút rekord négy év alatt –, és úgy hiszem, ezt a GT- és hosszútávú versenyzés világából hoztam magammal, ahol mindig a versenyek befejezése és a kontaktok elkerülése a célom. Vannak közös pontok a kettő között, de általánosságban véve mindkettő külön műfaj.

    A Martin által említett Paul Ricard-i 1000 km-es versenyt érdemes lesz majd nézni, minden évben remek futamoknak lehetünk szemtanúi. A verseny szombaton este hatkor rajtol, hossza pedig megegyezik egy standard WEC-fordulóéval (azaz hat óra), az éjfélig tartó viadalon tehát nappali, szürkületi és éjszakai körülményekkel is meg kell birkózniuk a GT-autóknak és pilótáiknak. Aki még mindig másnapos Le Mans után, feltétlen vessen rá egy pillantást.

  • Most akkor lesz hibrid-DTM vagy nem?

    Most akkor lesz hibrid-DTM vagy nem?

    Az Autosport még tavaly novemberben számolt be a hibridrendszerrel is felszerelt DTM-autókról, amelyeket az idei szezonban terveztek bevetni. Gary Paffett és Robert Wickens tesztelték is a masinát Németországban és Portugáliában, pozitív eredményekkel, ám amikor a hungaroringi DTM-fordulón erről faggattuk Uli Fritzet, a Mercedes DTM-es csapatfőnöke kategorikusan tagadta a hibridjelenlétet és kizárta annak jövőbeli megjelenését is. Nem tudjuk, mi állhat az éles ellentét hátterében, de két versenyzőt (és akkor az Audiról még nem esett szó) nem szoktak viccből kiküldeni két pályára is tesztelni… de beszéljen magáért az alábbi interjú.

    Először is a DTM-autókban lévő hibridrendszerről szeretnék kérdezni… vagy talán nem azok?

    Nem.

    Pedig olvastam valahol, hogy idén először előzéshez lehet használni hibridalapú segítséget.

    Nem.

    Az Autosport írta.

    Akkor az Autosport hibázott, ugyanis biztos lehetsz benne, hogy nincsen hibridrendszer az autóban. Még mindig V8-as szívómotorok vannak, belsőégésű motor hibrid nélkül. Az egyetlen dolog, amit előzésre lehet használni, az a DRS a hátsó szárnyon, de lényegében ennyi.

    Ez esetben: van rá esély, hogy a jövőben hibridautók versenyezzenek a DTM-ben?

    Soha ne mondd, hogy soha! Az autóipar jövője ténylegesen az elektromosságban rejlik. Jelenleg is zajlanak a megbeszélések a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban, de őszintén szólva jelenleg nem tervezzük, hogy hibrid autók legyenek a sorozatban, mert számunkra a legjobb show nyújtása és az észszerű költségek az elsődlegesek. Ha hibridizálnánk az autókat, az a rajongók számára nem feltétlenül javít a show minőségén, viszont a költségeket nagyon megdobja – egy döntés meghozatalánál mindent figyelembe kell venni.

    Rengeteg szurkolóbarát szabályváltozást vezettek be idénre. Ezzel szeretne a széria a mostaninál globálisabb nézettségre szert tenni?

    Elsődlegesen a DTM kulcskompetenciájára és kulcserősségére koncentráltunk, ami pedig a látványos túraautózás biztosítása. Az idei változásokkal pedig – lágyabb gumik, kevesebb aerodinamika és több motorerő – szerintem több mozgástere lett az autóknak, több előzési manőver, ami pedig automatikusan jobb show-val jár együtt. Természetesen örülnénk, ha globálisabb közönséget érdekelne a sorozat, de végeredményben mi a teljesítmény és a show javítását célozzuk meg, minden ezen alapszik.

    A szélesebb közönség együttjárna a versenynaptár kibővítésével, több nemzetközi pálya bevonásával?

    Jelenleg azt mondanám, hogy szerintem elég jó a naptár, egy egészséges adag versennyel Németországban, de megfelelő számú futammal a közeli országokban is. Persze Moszkva elég messze van, de Ausztriával, Zandvoorttal és Budapesttel együtt egész közeli események is a naptár részét képezik. Szerintem jó az arány, és ez egyébként is inkább magukon a pályákon múlik, mint a tényleges helyszínen. Fontosabb, hogy a pályákon lehessen előzni és jó versenyzést lehessen bemutatni, mint az, hogy hol helyezkedik el.

    Nincs tervben egy Kínába való visszatérés? Elvégre hatalmas piacról beszélünk.

    Biztonsággal állíthatom, hogy jelenleg nem tervezünk oda visszatérni.

    Áttérve kicsit a DTM-es Mercedes autóra: nem mondanám, hogy gumikezelési problémákkal küszködtök, de az Audi egyértelműen sokkal jobb ezen a téren. Időben meg tudjátok oldani ezt a problémát erre a hétvégére vagy a közeljövőre?

    Nagyon boldog lennék, ha erre igennel felelhetnék! Úgy fest, mindegyik autónak más az erőssége – nekünk talán inkább az egykörös tempónk a jó, míg az Audinak inkább a hosszútávú tempó versenyszituációban. Természetesen rajta vagyunk az ügyön, igyekszünk megoldást találni és javulni minden hétvégére. Mint a motorsportokban általában, mindent optimalizálni kell.

    Szerinted az idei bajnoki cím megnyeréséhez a kiegyensúlyozottság lesz a kulcs a nyers tempó helyett?

    Attól függ. Az elmúlt években láthattuk, hogy a DTM-ben különösen fontos, hogy rendszeresen pontokat szerezz, ez tavaly is így volt. Nem feltétlen kell neked a leggyorsabbnak lenned (habár ez sosem árt); igyekezned kell, hogy lehetőleg minden futamon a pontzónában legyél, annak is inkább az első felében.

    A jelenlegi kép alapján a TCR jövőre átveheti a WTCC szerepét. Amennyire én tudom, a Mercedes már fejleszt egy CLA 45-öst a TCR-re.

    Remek! Én nem tudtam róla.

    Még saját weboldala is van az autónak! Mindenesetre azt akartam csak kérdezni, hogy láthatunk-e majd Mercedest a TCR-ben jövőre vagy kicsit később.

    Nem hiszem, hogy ez WTCC-platform lenne. Szerintem inkább privát kezdeményezésről van szó, akik ilyen projekten dolgoznak.

    Szóval nem gyári a dolog.

    Nem, a gyártól semmi ilyesmi nem jön. Egyébként volt egy ilyen autó, egy CLA 45-ös versenyautó, ami ténylegesen versenyzik is Brazíliában, de azoknak nem sok köze van a TCR-szabályzathoz, szóval… sajnos csalódást kell okoznom.

    Akárhogy is legyen, Uli Fritznek egy dologban igaza lett: nehéz hétvégét jósolt a pénteken még éllovas Lucas Auernek, két nullázás pedig tökéletes megfelel a „nehéz hétvége” fogalmának.

  • Norris megörökölte a hungaroringi dobogót

    Norris megörökölte a hungaroringi dobogót

    Nem a Hungaroringen fog megszakadni Lando Norris dobogós sorozata, habár a harmadik futamot követő hivatalos sajtótájékoztatót még a McLaren legfrissebb brit kiszemeltje nélkül tartották meg.

    Norris egy gyengécske rajtot követően (ismét) visszaesett eredeti rajtpozíciójához képest, azonban a harmadikról a második futamtól eltérően csupán a negyedikig csúszott vissza a Premánál versenyző kínai Ferrari-junior, Guan Yu Zhou mögé. A páros egymás mögött haladt egészen az utolsóelőtti körig, amikor Norris a sikánnál előzéssel próbálkozott, Zhounak pedig védekezés közben le kellett vágnia a kanyart. A vizsgálat kissé elhúzódott, ám végül az a döntés született, hogy a pályaelhagyós manőver egy ötmásodperces büntetésnek felel meg, Zhou így visszacsúszott Norris Carlinja mögé a negyedik helyre.

    „Jó lett volna még a pályán megszerezni” – utalt a zöldasztalos dobogóra Lando. „Szerintem nagyon jó volt a tempónk, de amikor ilyen közelről követsz egy másik autót, rengeteg időt vesztesz. Biztos voltam benne, hogy ha sikerülne előznöm, közel tudtam volna kerülni Callumhoz [Ilott, aki a második lett]; a csapat remek munkát végzett, nekem azonban valamilyen okból kifolyólag nem sikerült olyan jól vezetnem. [Ami az incidenst illeti,] a négyes kanyarból kifele kívülre kell húznod az ötös felé haladva, de [Zhou] megcsippentette a füvet az egyik kerekével és szélesre sodródott, emiatt tudtam belülre vágni. Abban a körben igazából pont le akartam kicsit lassítani, hogy megnézzem, kicsit tisztább körülmények között mire lett volna képes az autó – örülök, hogy végül inkább közel maradtam, mert ez bizonyult a nyerő taktikának.”

    Zhou – természetesen – nem feltétlen ért egyet a versenybírák döntésével.

    „Az egész verseny alatt nagyon nehéz volt magam mögött tartanom Landót, különösen az utolsó öt körben” – nyilatkozta a kínai. „Úgy láttam, jobb tempója volt, mint nekünk. A hatos kanyarban fékezésnél én voltam előrébb, és a külső ív mellett döntöttem. Megpróbáltam rendesen bekanyarodni, de akkor észrevettem, hogy ebben az esetben összeütköznénk, így inkább kiengedtem, különben egyikünk sem fejezte volna be a versenyt. Nem nyertem ezzel semmilyen előnyt.”

    Norrisnak mindenesetre égető szüksége van minden pontra, ugyanis saját magához mérten pocsék hungaroringi hétvégét zárt: az itt tárgyalt harmadik hely mellé egy nyolcadikat és egy tizennegyediket gyűjtött csak be, mindkettőt elrontott és lefullasztott rajtok után. Közvetlen riválisai remek szereplésének köszönhetően a brit visszacsúszott a bajnoki tabella negyedik helyére, 25 ponttal lemaradva Joel Erikssontól, 20-szal Maximilian Günthertől és néggyel Callum Ilott-tól.

  • Duval idén is Le Mans-ozhatott volna

    Duval idén is Le Mans-ozhatott volna

    Az Audi WEC-es visszavonulásának Loic Duval lett az egyik legnagyobb vesztese, akinek LMP1-es autók helyett idén be kell érnie a Formula E-vel és a DTM-mel. Az utóbbi apropóján (elvégre tudjátok, a hétvégén DTM a Hungaroringen!) beszélgettünk el vele pénteken; a cikk időzítése nem véletlen, a 2013-as Le Mans-győztes ugyanis (többek között) megosztotta velünk véleményét arról, szerinte kit int le elsőként a kockás zászló vasárnap délután háromkor.

    Mi a véleményed a Hungaroringről? Ha jól tudom, még sosem versenyeztél itt.

    Igen, ma [pénteken] voltam itt először. Egész jó kis pálya, ami azt illeti; néhány gyorsabb kanyar, néhány technikásabb kanyar, van benne hegynek fel és hegynek le is, szóval tetszik. Egy negatívat kell azonban mondanom róla: úgy fest, elég nehéz itt előzni, ami nem a legjobb, ezt leszámítva viszont nem rossz. Sosem voltam még Budapesten vagy Magyarországon sem, ez az első alkalom – hétfőn még maradok is az egyik barátommal körbenézni kicsit. Egyelőre elégedett vagyok a pályastruktúrával és minden ilyesmivel. Várom már a versenyeket is, habár elsőre úgy érzem, nehéz lehet majd előzni.

    Jól kell akkor kvalifikálnod.

    Pontosan, az időmérő itt nagyon fontos lesz.

    Az Audinak nagyon jó versenytempója volt az eddigi futamok alapján, és jobban is kezelik a gumikat a Mercedesnél. Mennyire lesz ez tetten érhető ezen a pályán?

    Tavaly láthattuk, hogy ez a pálya nagyon fekszik az Audinak, és természetesen az idei szezon eddigi képe alapján is ezt mondanám. Egész télen nagyon keményen dolgoztunk, hogy versenyképes autót építsünk az új gumiknak is megfelelve. Az autó úgy fest, nagyon jól teljesít a pályán, ezt pedig nem is szabad elveszítenünk, de kicsit az időmérős teljesítményünkön is javítani kell, különösen itt, ahol a rajtpozíció fontosabb, mint az eddigi pályákon. Természetesen dolgozunk rajta, de szerintem az Audinak összességében nagyon pozitív hétvégéje lehet.

    Nehéz volt megszokni a DTM-es hétvége felépítését? Az elmúlt jó pár évben a kevés számú, de hosszú versenyekhez voltál szokva, most pedig rövidebbek a futamok, de egy hétvégén rögtön kettő van belőle.

    Inkább az autóhoz való hozzászokással akadnak nehézségeim, a részletekkel, a gumikkal és magával a teljesítménnyel, mint a hétvége formájával. Persze teljesen más, mint ami eddig a helyzet volt nálam, de a Formula E-zés miatt, ahol egyetlen napba sűrítünk bele mindent, nem mondanám furcsának – kivéve, hogy itt egy hétvége alatt kétszer kell ugyanezt megtennünk. Nincsenek különösebb problémáim, csak nagyon sok a megbeszélés, amin át kell esni. A nap nagyon hosszú, annak ellenére, hogy vezetni nem sokat vezetünk; nagyon sok idő megy el azzal, hogy a mérnökökkel átbeszéljük az adatokat és minden egyéb ilyesmit. A formátumhoz őszintén szólva nagyon gyorsan alkalmazkodtam, inkább az autóval harcolok még kicsit.

    Meglehetősen sokoldalú versenyző vagy – DTM, WEC, FE többek között. Mennyire kívánnak meg másfajta vezetési stílust ezek a kategóriák, illetve mennyire segít egy adott szériában, hogy valami teljesen másban is versenyzel?

    Ez sosem árt, nyilvánvalóan. A WEC-es tapasztalatom sokat segített a Formula E-s energiakezelésen, például, de azt is hozzá kell tennem, hogy amikor ilyen sok időt töltesz el egy bizonyos kategóriában és egy bizonyos gumiszállítóval, néha nehézséget is tud okozni. Ami azt illeti, itt a DTM-ben voltak problémáim azzal, hogy vezetési stílus terén minden passzoljon, és igazából ez a folyamat még mindig javában tart; minden egyes alkalommal, amikor egy kanyar felé közeledek, át kell gondolnom, hogy most pontosan mit is kellene csinálnom. Még mindig nem megy teljesen természetesen, pontosan azért, mert annyi időt töltöttem valami mással. A DTM-ben kissé át kell még fejben gondolnom a dolgokat, de másfelől viszont mindig pozitív, ha sok szériában versenyezhet az ember, mivel mindig van mit tanulni, amit később más helyeken hasznosíthatsz.

    Teljesen más érzés lehet a Formula E-ben is.

    Igen, a hajtás teljesen más, a gumik is, ugyebár nyitott autó-zárt autó, nehéz autó-könnyebb autó, érted. Rengeteg különbség van, amiket végeredményben a legtöbb versenyző kezelni tud, de ha sok évet töltesz egy szériában, mint én az LMP-ben/WEC-ben, néha kell egy kis idő, hogy átkalibráld magad. Ha hozhatok én is egy példát, ahol habár nem kategóriaváltás volt, csak autógyártó – Edoardo Mortara – nála is lehet látni, hogy szüksége van még egy kis időre, amíg hozzászokik egy másik autóhoz és egy másik filozófiához.

    Nem tervezel GT-versenyeken is résztvenni az Audival? Blancpain például?

    Idén nem, de a jövőben lehet belőle valami. Elég elfoglalt vagyok most az FE-vel és a DTM-mel, ahol még mindig tanulófázisban vagyok, és egyáltalán nem egyszerű, így teljes erőmmel erre koncentrálok. De amint kissé kényelmesebben érzem magam (és azért még várjuk meg, mi lesz itt a jövőm), talán GT-zek is egy kicsit.

    És mi a helyzet a WRX-szel?

    Szerintem ez nem nekem való 🙂 Nagyon szívesen kipróbálnám és beugranék egy ilyen autóba, de tudod, murva és fű és minden ilyen… nem hiszem, hogy versenyképes lennék.

    Szerinted miért annyira kedvelt a DTM a versenyzők körében? Egy németközpontú szériáról van elvégre szó, német autókkal és német pályákkal – mégis rengeteg nemzetközi versenyző van jelen. Angliában például nem ez a helyzet a BTCC-ben.

    Itt ugyebár három nagyobb konstruktőr van, három prémiumautókat gyártó konstruktőr, és ráadásul a legjobbak közé tartoznak, ami önmagában érdekes. Az autók emellett nagyon jók, és habár a Deutsche a névben a németségre utal, hatalmas a támogatottság és a nézettség, a versenyeket jó nézni, a bajnokság nagy kihívást rejt; szerintem ezért ennyire népszerű a versenyzők körében is.

    Duval, Audi

    Szerinted a nemrégi szabályváltoztatások tömkelege a még nagyobb nézettségi szint elérését célozza meg?

    Remélem; a motorsportnak úgy általánosságban el kell gondolkoznia a jövőjén és a show-n, amit nyújtani tud, ezen pedig segíthetnek a frissen jött emberek, mint például Gerhard Berger. Ez mindannyiunk számára fontos, a bajnokság pedig szerintem megérdemli.

    Segítene, ha több nemzetközi pályán versenyezne a DTM?

    Szerintem igen. Végeredményben viszont ez egy német bajnokság, német gyártókkal, szóval… én úgy vélem, több nemzetközi gyártó és pálya pozitív lenne, de csak akkor, ha mindez megfelel a szervezetnek és a már meglévő konstruktőröknek is. Igazából nem én vagyok az az ember, akinek ebbe sok beleszólása van, de persze, voltak versenyek Kínában és most Moszkvába is megyünk majd.

    Ha már Le Mans-hétvége, elkerülhetetlen a kérdés: mit jósolnál a versenyre?

    Először is el kell mondanom, nagyon sajnálom, hogy én nem lehetek most ott Le Mans-ban, de természetesen követem az eseményeket. Én a Toyotára voksolnék; a szezonkezdetük miatt ők az abszolút favoritok a verseny előtt, ezt pedig a Le Mans-tesztnap és az időmérő is megerősítette. Nagyon versenyképesnek tűnnek, ami Le Mans-ban mindig pozitív, habár nem szabad túlságosan elbízni magad. Ezenfelül idén három autóval indulnak, ami növeli az esélyeiket, mert így legalább egy autó biztosan célbaér majd. Szerintem a Toyota van a legjobb helyzetben, de nem szabad elfelejteni, hogy Le Mans az Le Mans – addig nem lehetsz biztos semmiben, amíg nem látod meg a kockás zászlót, ahogy ezt a tavalyi év is megmutatta.

    Mi a véleményed a pályát érintő biztonsági módosításokról? Szükségesek voltak vagy inkább csak elvesznek valamit a pálya karakterisztikájából?

    Mindig a biztonság pártján állok, azt nagyon fontosnak tartom a versenyzők szempontjából. Sajnos 2013-ban elvesztettünk egy versenyzőt Le Mans-ban [Allan Simonsent], és 2014-ben nekem is volt egy bukásom, de ez a játék része. Szerintem azonban ezek [a változtatások] rengeteget elvesznek a pályajellegből. Én inkább azokat a pályákat kedvelem, amelyek hiba esetén megbüntetnek, mint azokat, ahol megúszhatod, ha kicsúszol. Versenyzői szempontból ez mindig nehéz kompromisszum; de én inkább a kissé keményebb pályákat preferálom, mert a hét végeztével sokkal többet jelent, ha tökéletesen teljesítettél.

    Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy kaptál-e ajánlatot más WEC-es ülésre, a Porschéval például.

    Kapcsolatban voltam velük, igen. Lett is volna rá lehetőségem, hogy idén Le Mans-ban versenyezzek egy nagyon jó autóval…

    Milyen autóval?

    Egy nagyon jó autóval 🙂 De sajnos időpont-ütközés volt ezzel a hétvégével, és habár Le Mans-ról beszélünk, elkötelezett vagyok a DTM és az Audi iránt. Ha lenne rá lehetőségem… volt ugyan idén, egy jó autóval, de jelenleg ez a helyzet, a többit majd meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy Le Mans jövőre is a naptárban lesz, és talán adódik majd még egy esély. Reméljük, akkor nem lesz ütközés; vannak ezek az események, mint Le Mans, Indianapolis, F1-es futamok, ahol jó lenne, ha minél több versenyző kipróbálhatná magát, de annyi tényleg erős széria van a világon, hogy elkerülhetetlen néhány átfedés.

     

    A cikk írása pillanatában Duval egyik jóslata beigazolódni látszik: a DTM első időmérőjén az első hét helyből hatot Audi szerzett meg, és hasonló arányban vezetik a versenyt is. Hogy a Toyota az elmúlt évek balszerencséjét maga mögött hagyta-e, az pedig kicsit később derül majd ki.

  • Pirelli: Vettel nem szerzett előnyt a teszteléssel

    Pirelli: Vettel nem szerzett előnyt a teszteléssel

    A Pirelli szerint Sebastian Vettel eddigi remek formája nem hozható összefüggésbe azzal a ténnyel, hogy tavaly a német versenyző riválisaihoz képest jelentősen többet tesztelte az új gumikat.

    Vettel 2016-ban igyekezett minden alkalmat megragadni, hogy F1-es autót vezethessen; több mint 2000 km-t fel is halmozott a Pirelli gumitesztjei során, a Ferrarit pedig tovább segítette Kimi Räikkönen is a maga 1000 km-ével. Ezzel szemben Lewis Hamilton épphogy elérte az 50 km-t – utólag visszanézve a hatalmas különbség komoly kihatással lehet a 2017-es bajnoki cím sorsára is, amelyet Toto Wolff is elismert, és hibának nevezte a Mercedes lanyhaságát ilyen téren. Paul Hembery, a Pirelli akkori motorsportfőnöke szerint azonban Vettel szorgalmának nincsen gyakorlatba átültethető vonatkozása.

    „Igen, Sebastian rengeteget tesztelt” – nyilatkozta Hembery. „Nagyon intenzív volt és rengeteg visszajelzést kaptunk tőle, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. Pontosan erre volt szükségünk: top versenyzők és az ő hasznos visszajelzéseik. De tulajdonképpen fogalma sem volt róla, mit tesztel, teljesen vakteszt volt; pszichológiailag lehet, segített neki, de gyakorlatilag nem hiszem.”

    Hembery szerint a Mercedes jelenlegi gumiproblémái nem fognak örökké tartani.

    „A Mercedes problémája pályaspecifikus” – magyarázta. „Barcelonában nem volt semmi bajuk, és Silverstone-ban és Spában sem lesz. Inkább a kevesebb tapadással bíró pályákon akadnak gondjaik, de biztos vagyok benne, hogy a szezon során ezeket is megoldják majd.”

    Egy kis összehasonlítás a 2016-os gumitesztekről:

    Pascal Wehrlein (Mercedes): 3248 km
    Pierre Gasly (Red Bull): 2494 km
    Sebastian Vettel (Ferrari): 2228 km
    Sébastien Buemi (Red Bull): 1190 km
    Kimi Räikkönen (Ferrari): 1054 km
    Max Verstappen (Red Bull): 517 km
    Esteban Gutiérrez (Ferrari): 480 km
    Antonio Fuoco (Ferrari): 478 km
    Nico Rosberg (Mercedes): 209 km
    Daniel Ricciardo (Red Bull): 200 km
    Lewis Hamilton (Mercedes): 50 km

  • Magnussen szerint túl szigorúak voltak a bírák

    Magnussen szerint túl szigorúak voltak a bírák

    Daniil Kvyat után Kevin Magnussen is kritikával illette a Kanadai Nagydíj versenybíráit, akik szerinte „sportszerűtlen” büntetést osztottak ki neki.

    Magnussen éppen hogy a VSC-fázis vége előtt előzte meg Stoffel Vandoorne-t, ám amint észrevette a korai kiugrást, azonnal visszaengedte maga elé a McLarent. A versenyirányítás azonban figyelmen kívül hagyta ezt a gesztust, és egy ötmásodperces büntetést rótt ki a dánra, amelyet a boxkiállása során le is töltött. A büntetés hatására Magnussen kicsúszott az első tízből, és végül a 12. helyen ért célba.

    „Ráléptem a gázra, mert tudtam, hogy mindjárt vége a VSC-nek” – magyarázta Kevin. „Úgy láttam, hogy még pont rosszkor előztem meg [Vandoorne-t]; nem voltam benne biztos, de mindezek ellenére inkább elengedtem, mielőtt ismét megelőztem volna a következő kanyarban. Ha visszaadod a pozíciót, az általában rendben van és ennyivel el van intézve. Én vissza is adtam, majd utána rögtön ismét megelőztem – előttem volt addigra, és pontosan olyan helyzetben volt, mint a VSC előtt. Úgy érzem, a versenybírák sportszerűtlen ítéletet hoztak ellenem.”

    Günther Steiner csapatfőnök is egyetértett pilótájával, illetve azt is neheztelte, hogy valahogyan mindig a Haasokat érik a büntetések.

  • Steiner szerint nevetséges Sainz kifogása

    Steiner szerint nevetséges Sainz kifogása

    Gunther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint Carlos Sainz kifogása, hogy a tükrében nem vette észre Romain Grosjeant és ezért ütközött vele és Felipe Massával, szimplán nevetséges.

    Sainz a Kanadai Nagydíj első körében, a hármas-négyes sikánnál vágott be Grosjean elé, az így megforgatott Toro Rosso pedig irányíthatatlanná vált és beleütközött Felipe Massa vétlen Williamsébe. A spanyol azzal magyarázta manőverét, hogy Grosjean a tükre holtpontjában helyezkedett el, így nem vette észre, a helyzetet pedig szerinte a 2017-es autók alacsonyabb hátsó szárnyai és kisebb tükrei is nehezítik. Steiner azonban nem volt lenyűgözve a magyarázattól.

    „Ha már előre tudta, hogy kicsik, változtathatott volna rajtuk” – vágott vissza a Haas-csapatfőnök a tükrös védekezésre. „Ez nem a mi problémánk. A túl kicsi tükrök elég unalmas kifogásnak tűnnek; nem mondhatsz olyat, hogy ’oh a tükreim túl kicsik, nem látok bennük rendesen, de azért használom őket!’. Ez olyan mintha olyan szemüveget adnánk neked, amivel nem látsz, de továbbra is hordod, holott tudod, hogy nem jók, és folyamatosan nekirohansz a falnak.”

    A versenyirányítás is a Toro Rossót találta vétkesnek, és „potenciálisan veszélyes és gondatlan” vezetés miatt háromhelyes rajtbüntetést szabtak ki rá a következő Azeri Nagydíjra. Grosjean autója végül túlélte a csatát és a tizedik helyet szerezte meg a futamon egy 69-körös szuperlágyas etapot követően, miután az első kör végén ki kellett állnia kisebb javításokra. A másik Haasban Kevin Magnussennek sem volt incidensmentes hétvégéje, a dánt ugyanis megbüntették, amikor VSC alatt előzte meg Stoffel Vandoorne-t – a kihágást az sem semlegesítette, hogy Magnussen azonnal visszaengedte maga elé a McLarent.

    „Valahogy mindig minket találnak meg a büntetésekkel – ennyire nem lehetünk rosszak!” – ironizált Steiner. „Kevin hibázott, nem kellett volna olyan hamar kiugrania, de azonnal visszaadta a pozíciót. Igazából még nekem is utána kell néznem, pontosan hogyan is szól a szabály, mert ebben nem vagyok teljesen biztos. Igen, előzött VSC alatt, ami nem volt szabályos – de ezt azonnal vissza is adta. Talán jobban tette volna, ha elöl marad!”

  • Korrelációs problémák hátráltatják a Hondát

    Korrelációs problémák hátráltatják a Hondát

    Habár a próbapadon tesztelt motorspecifikációknál a Honda jelentős mértékű javulást észlel, ezt valamilyen rejtélyes okból kifolyólag képtelen a pályára is átvinni.

    A japánoknak sürgősen elő kell rukkolniuk valamivel, ugyanis a McLaren türelme vészesen fogy a motor javíthatatlannak tűnő megbízhatatlansága és teljesítménybeli hiányosságai láttán. A szezon első nagyobb fejlesztéscsomagja eredetileg a legutóbbi Kanadai Nagydíjra érkezett volna meg, ám ezt határozatlan időre elhalasztották, hogy további teszteléseknek vethessék alá a specifikációt. Yusuka Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője elárulta, az otthoni bázison elért megbízhatósági javulásokat nem tudják a pályán is reprodukálni, amely problémára eddig 2017 előtt nem nagyon volt példa.

    „Nem tudunk megfelelő körülményeket teremteni a próbapadon” – nyilatkozta Hasegawa. „A pályán tapasztalható körülményeket kellene a próbapadon is megteremtenünk. A működési körülmények azonban nem ugyanolyanok, így elsősorban azt kell megértenünk, ez miért van ekkora kihatással a megbízhatóságra. Tavaly már a próbapadon sikerült biztosítanunk a megbízhatósági javulásokat, most viszont utána kell járnunk, miért van ez a különbség a pálya és a gyár között, ami nem könnyű feladat. Javítanunk kell a pontosságon.”

    Sokáig úgy festett, hogy Kanadában megtörhet a McLaren idei pontnélkülisége, a 68. körben ugyanis Fernando Alonso a 10. helyen haladt. Néhány perccel a futam vége előtt azonban ismételten megadta magát a Honda, arra késztetve Éric Boullier csapatfőnököt, hogy „egyszerűen nem elég jónak” titulálja a japánok által nyújtott teljesítményt. Mindez különösen nyomasztó lehet a Honda számára, mivel a hét elején már Zak Browntól és Alonsótól is komoly és lényegében megalapozott kritikákat kaptak, rávilágítva a Honda esetleges F1-es alkalmatlanságára.

    „Megvan az ellenjavaslatunk, de még nem hoztuk el Kanadába, mert büntetéssel járt volna együtt” – magyarázta Hasegawa. „Ha már betonbiztosak vagyunk a fejlesztéssel kapcsolatban, akor stratégiai szempontokat is figyelembe véve kiválasztjuk, melyik pályán mutassuk be. Nem akarjuk, hogy a motor a pályán romoljon el, és ezért büntetést kapjunk.”

  • Verstappen: Elég siralmas eddig a szezon…

    Verstappen: Elég siralmas eddig a szezon…

    Max Verstappen a nem túl kecsegtető „siralmas” jelzővel illette eddigi 2017-es szezonját, miután öt futamon belül harmadszor esett ki potenciálisan sok pontot érő pozíciókból. A holland szenzációsat rajtolt a Kanadai Nagydíjon, ahol az ötödik helyről a második helyig rugaszkodott előre, közvetlen Lewis Hamilton mögé. A verseny 11. körében azonban hirtelen tönkrement az akkumulátora, legújabb kiesését pedig „komolyan siralmasként” tüntette fel.

    „Hirtelen minden erő és áram elment” – összegezte Verstappen. „Épp ki akartam gyorsítani, amikor minden összeomlott, a műszerfalamat is beleértve, így a csapattal sem tudtam már kommunikálni. Ez nagyon frusztráló érzés, amikor a második helyen haladsz. A rajtom remek volt, szerintem ez a valaha volt legjobb Red Bull-os rajt volt, végeredményben azonban így is üres kézzel távoztam, ami hatalmas szívás. Akár második is lehettem volna, vagy harmadik, ha kicsit rosszul jöttem volna ki a dolgokból.”

    A következő futam Bakuban a Red Bull nehezebb pályái közé tartozhat, Maxot azonban nem hatja meg túlságosan a helyzet, mert úgy véli, az „egész eddigi szezon siralmas, mindennel együtt”. Verstappen már az előző Monacói Nagydíj után is az egészségesnél idegesebb állapotban volt, amikor is egy utólag hátrányosabbnak bizonyuló taktika miatt a harmadik helyett meg kellett elégednie az ötödik hellyel, Kanada pedig még nagyobb csalódás számára.

    „A második helyen vagy, holott tudod, hogy az autó nem jó ennyire” – kezdte. „Ma azonban ott tudtad volna tartani, figyelembe véve, milyen nehéz volt itt előzni. Megszerezhettük volna; még csak harc sem volt [Bottasszal], mert folyamatosan húztam el tőle.”

    Christian Horner csapatfőnök osztotta versenyzője nézeteit a lehetséges második hely megszerzésével kapcsolatban.

    „Ha jól időzítettük volna a kiállást, nem látom, miért ne lehetett volna meg” – mondta Horner. „Úgy tűnt, hogy tisztes távolságban tartotta magától Valtterit, jó formában volt. Természetesen most csalódott, mert nagyon jó helyen haladt, de szerintem meglátja majd a pozitívumot is a dologban. Ha az összképet tekinti, azt fogja látni, hogy remekül teljesít, az autó is egyre erősebb és erősebb lesz, az újraindításnál pedig a vezető pozícióért harcolt. Noha az eredmények egyelőre elkerülték, még hosszú a szezon, ki fognak egyenlítődni a dolgok, és egyszer az ő ideje is eljön a következő futamok valamelyikén.”