Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Ekströmnek a DTM-et kell priorizálnia

    Ekströmnek a DTM-et kell priorizálnia

    Az Audi eldöntötte: Mattias Ekströmnek a norisringi DTM-fordulón kell részt vennie az ütköző holjesi WRX-verseny helyett.

    Mivel tavaly Ekströmnek tényleges esélye volt megnyerni első WRX-bajnoki címét (amit meg is tett), az Audi megengedte neki, hogy kihagyja az utolsó, Hockenheimban rendezett DTM-fordulót. Habár egyelőre úgy fest, Ekström idén is harcban lesz a WRX-címért, ezúttal a DTM-ben is jól áll, ugyanis mindössze nyolc ponttal van lemaradva a listavezető René Rast mögött. Az Audi idén már gyári támogatást nyújt a svéd EKS ralikrossz-csapatának – ez azonban azzal is együtt járt, hogy a német márka megszabhatja a prioritási sorrendet, amelyben a DTM szerepel előrébb, így ezen a hétvégén Svédország helyett Németországban lesz dolga Ekströmnek.

    „Nagyon nehéz döntés volt” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi motorsportfőnöke. „A szezon korai szakaszában vagyunk még, Mattiasnak pedig mindkét bajnokságban reális esélye van a címre. A DTM-es gyári elköteleződés azonban prioritást élvez. Mattias idén megnyerheti harmadik DTM-es bajnoki címét, a Norisringen pedig mindig is erős volt; nem is említve, hogy a Norisring a hazai futamunk, így szükségünk van mindenkire.”

    Ekström megkönnyebbültnek látszott, hogy nem neki kellett meghoznia ezt a döntést.

    „Örülök, hogy a főnököm döntött helyettem” – kezdte a svéd. „Nagyon szomorú, hogy a rengeteg eseményből pont a hazai futamom Holjesben és a kedvenc DTM-es futamom a Norisringen ütközik. Szívesen versenyeztem volna mindkét helyszínen, ám ezt logisztikailag lehetetlen lett volna kivitelezni.”

    A holjesi svéd fordulón a volt WRC-pilóta Per-Gunnar Andersson fogja helyettesíteni Ekströmöt, akinek már van WRX-es tapasztalata is: 2014-ben az Istanbul Parkban az EKS színeiben, a következő szezon nagy részében pedig a Marklund Motorsportnál versenyzett.

  • Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Marcus Ericsson eleget tett a Sauber csapatutasításának, hogy Pascal Wehrlein révén pontot szerezhessenek az Azeri Nagydíjon.

    A tizedik helyért komoly csata folyt Ericsson, Wehrlein és a Mclarenes Stoffel Vandoorne között, a svédnek azonban törmelék okozta sérülés volt az autóján, így kénytelen volt elengedni csapattársát, hogy megvédjék a pozíciót. Wehrlein végül behozta az utolsó pontot érő helyen a C36-ot, míg Ericsson éppen hogy maga mögött tudta tartani a nemtervezett kiállásából visszaautózó Vandoorne-t a 11. helyért.

    „Az újraindítást követően egész jól vezettem, de összeszedtem egy kis törmeléket, ami tönkretette a padlólemez jobb hátulsó részét” – magyarázta Ericsson. „Problémáim adódtak a balos kanyarokban, és kezdtem tempót veszteni. Pascal mögöttem volt, mögötte pedig Stoffel közeledett, aki gyorsan csökkentette a hátrányát. Megkaptam az utasítást, hogy a pont megvédése végett engedjem el Pascalt, amit meg is tettem. Végeredményben a csapat számára jó eredményt sikerült elérnünk, de természetesen csalódott vagyok, hogy nem nekem sikerült pontot szereznem, különösen figyelembe véve, hogy a verseny nagy részét a 10. helyen töltöttem. Azonban így is fontos szerepem volt a pontszerzésben, mert az utolsó körökben sikerült Stoffelt feltartanom.”

    A pontszerzés Wehrlein szerint nem jelent igazi előrelépést a Saubernek, mivel a mezőny elejét ért sorozatos incidensek nélkül esélyük sem lett volna ilyen eredményre.

    „A versenyképet számos félbeszakítás jellemezte, így realisztikusan nézve nem szabad túl nagy elvárásokkal érkeznünk a következő versenyekre” – mondta a német. „Még van hova fejlődnünk, és normál körülmények között nem tudtunk volna pontot szerezni.”

  • Alonso: Nyerhettünk volna…

    Alonso: Nyerhettünk volna…

    Fernando Alonso szerint „normál körülmények között” jó pozícióban lett volna ahhoz, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat.

    A spanyol 40-helyes rajtbüntetésének köszönhetően az utolsó helyről indult a Bakuban rendezett futamon, ám az előtte fel-fellobbanó káoszt kihasználva féltávnál már az ötödik pozícióban haladt. Később azonban képtelen volt feltartani a hátulról sorozatosan érkező pilótákat, ám még így is a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, amellyel megszerezte saját és a McLaren első idei pontjait. Miután lényegében senkinek nem volt problémamentes délutánja, az éllovasokat is beleszámítva, Alonso szerint a McLarennek nyernie kellett volna.

    „Ez egy olyan futam volt, amelyet normál körülmények között meg kellett volna nyernünk” – mondta a spanyol. „[A későbbi futamgyőztes Daniel] Ricciardóval együtt autóztam az első safety car előtt. Ezután Hamilton elvesztette a fejtámaszát, Vettelt megbüntették, mindkét Force India kiesett és Kimi is… automatikusan második vagy harmadik helyen vagy ekkorra, vagyis a győzelemért harcoltunk volna, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben jelenleg.”

    A pálya karakterisztikáját látván Alonso nem számított rá, hogy itt valaha is pontot szereznek, ám a sok incidens ellensúlyozta a Honda egyenesbeli lóerőhátrányát.

    „A mi esetünkben minden a kezünkre játszott” – folytatta. „Ez egyike volt azoknak a napoknak, amikor a kieséseknek hála ingyen nyersz pozíciókat, de az pedig szégyen, hogy ezeket a pozíciókat a jelenlegi hátrányunk miatt képtelenek vagyunk megtartani. Mielőtt Bakuba jöttünk volna, lehetetlennek tartottam a két pontot, így természetesen örömmel fogadom el.”

    Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, 32 másodperccel lemaradva a spanyoltól.

  • Pérez Ocont hibáztatja az elvesztett dobogóért

    Pérez Ocont hibáztatja az elvesztett dobogóért

    Sergio Pérez Esteban Ocont hibáztatja a „teljességgel elfogadhatatlan” ütközésért, amely kivégezte a Force India dobogós esélyeit az Azeri Nagydíjon.

    A Montréalban megkezdett Force India-saga Bakuban folytatódott, ezúttal kissé komolyabb következményekkel: egy safety caros újraindítást követően a negyedik és ötödik helyeken brillírozó rózsaszín párducok egymást ütötték ki a kettes kanyarban. A versenyen számos kisebb-nagyobb (de főleg nagyobb) incidens hátráltatta lényegében az egész mezőnyt, vagyis a Force India akár duplagyőzelmet is szerezhetett volna, mivel a későbbi futamgyőztes Daniel Ricciardo ekkor még jócskán mögöttük volt.

    „Sikerült elrontanunk egy remek lehetőséget a csapat szempontjából” – nyilatkozta Pérez, aki az ütközésben szerzett sérülések miatt kénytelen volt kiállni a versenyből. „Én úgy érzem, hogy nem tehettem volna semmit az ütközés elkerülése végett: már a fal mellett voltam és nem volt több helyem. Hatalmas szégyen, ahogy végződött az egész; egyszerűen túl agresszív volt. Egész karrierem során olyan csapattársaim voltak, akik keményen, de tisztességesen versenyeztek. Ami ma történt, teljességgel elfogadhatatlan a csapatot illetően. Szerintem ahogyan ma vezetett, nem volt korrekt, nem volt benne semmi logika.”

    Ocon sem úszta meg az esetet és egy defekttel a boxba kellett hajtania, ám a verseny természetéből fakadóan képes volt visszatornászni magát a hatodik helyre. A fiatal francia az egyes kanyarban történt kontaktot tekinti az ütközés kiváltó okának, ahol szerinte Pérez volt a hibás.

    „A teljesítménnyel elégedett vagyok, az elvesztegetett lehetőségekkel már kevésbé” – összegezte Ocon. „Természetesen soha sem szép ilyen balesetbe keveredni Checóval egy verseny közben. Rengeteg helyet veszítettem, de még így is sikerült néhány pontot begyűjtenem a csapatnak. Az egyes kanyarban hozzám ért, majd a kettesben a belső ívre kerültem és ott megint összeértünk. Sajnos ez a versenyzés és ez is benne van. Nyilvánvalóan megbeszéljük majd a dolgot és nem fog megismétlődni a jövőben.”

  • Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Fernando Alonso szerint a McLaren-Honda tempóhátránya akkora, hogy hiába vannak gyorskörön, a riválisoknak úgy tűnik, mintha levezető körön lennének.

    A McLaren-Honda sebességbeli hiányosságának hangsúlyozása az elmúlt három évben Alonso egyik kedvenc beszédtémájává nőtte ki magát, akinek minden egyes alkalommal sikerül újabb és újabb pejoratív hasonlatokkal előrukkolnia. Az Azeri Nagydíj időmérőjének Q1-es szakaszában Alonso Daniel Ricciardóval találkozott a pályán, az ausztrál pedig, hogy ideálisabb körülmények között kezdhesse meg saját gyorskörét, megelőzte a spanyolt, aki szintén akkor vágott neki mért körének. A kettes kanyarba érve Alonso visszaelőzte Ricciardót, ezzel azonban mindketten időt vesztettek; a McLaren-pilóta végül egy 16. helyet érő időt autózott, amely a 40-helyes rajtbüntetés tudatában egy tulajdonképpen lényegtelen információ.

    „A kör elején valószínűleg kissé összezavarodnak, mert olyan kicsi a tempónk, hogy azt hihetik, lassú körön vagyunk és a boxutcába tartunk” – mondta Alonso. „De nem, mi ennyit tudunk, mi is mért kört kezdünk – ez a helyzet, és azt hiszem, ez kissé meglepő lehet számukra. Megelőznek az első kanyarban, én megelőzöm őket a következőben, mindkettőnk körének annyi, habár nem sok jelentősége volt, mert a Q1 elején történt, amikor még hidegek a gumik. Mindketten [Ricciardóval] az etapunk végén futottuk a legjobb körünk, szóval semmi probléma. Sajnálom, ha zavart keltünk a sebességünkkel, de sajnos nem tudunk mit tenni.”

    Alonso az utolsó helyről várhatja majd az Azeri Nagydíjat a csapattárs Stoffel Vandoorne mögül, aki szintén összeharácsolt egy 35-helyes büntetést.

  • A Pirelli elkaszálta a kemény keveréket

    A Pirelli elkaszálta a kemény keveréket

    Sok kritika érte a Pirelli narancssárga jelölésű, legkeményebb idei gumikeverékét – Sergio Pérez Barcelonában degradálóan annyit jegyzett meg, hogy csak fotózásra jók –, az olasz vállalat pedig hosszas tanakodás után úgy döntött, idén már egyáltalán nem veti be ezt a keveréket. Barcelona után a következő kijelölt pálya Silverstone lett volna, ám miután a csapatok komolyan szenvedtek a kemények munkára bírásával (amelyek terhelésbírási képességeit erősen félrebecsülték), a Pirelli beleegyezett a változtatásba, és eggyel lágyabb kínálattal érkezik majd a Brit Nagydíj helyszínére.

    Barcelona és Silverstone mellett Suzuka, Sepang és Interlagos volt potenciális keménykeverékes pálya, a spanyol mizéria után azonban Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke csak Japánra szűkítette a kínálatot. További kivizsgálásokat követően csütörtök reggel érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint Suzukában is a közepes/lágy/szuperlágy trió kerül bevetésre, amely egyet jelent a kemény keverék idő előtti halálával. A versenyzők örömmel fogadták a hírt; Nico Hülkenberg szerint a döntés „remek volt, mivel egyáltalán nem működtek”.

    A klasszikus japán pálya egyike a legnagyobb terhelést nyújtó helyszíneknek, a Pirelli döntése viszont további bizonyíték arra, hogy az idei szuperlágyak elég robosztusra sikerültek ahhoz, hogy még az ittenihez hasonló erőhatásokkal is megküzdjenek.

  • A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

    A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

    Christian Horner egyértelműen kijelentette, hogy a Red Bullnál 2018-ban is a Daniel Ricciardo/Max Verstappen páros marad, csökkentve Fernando Alonso lehetőségeinek számát.

    Alonso utolsó évét tapossa McLaren-Hondás szerződésének, a csapat szenvedését látva pedig nem meglepő, hogy más istállók felé is kacsintgat – különösen annak fényében, hogy 2018-ban izgalmas pilótapiacra lehet számítani.

    „Vannak mozgások” – sugallta Alonso az Azeri Nagydíj előtt. „Biztos vagyok benne, hogy még több is zajlik a felszín alatt, mint amiről tudunk; vannak csapatok, amelyekről azt hihetnénk, minden szilárd a jövő szezont illetően, de szerintem annyira nem betonbiztosak ezek az álláspontok. Szerintem rengeteg változás lesz jövőre.”

    Horner azonnal elejét vette a találgatásoknak és kijelentette, a Red Bullnál nem lesz üresedés, mivel sem Ricciardónak, sem Verstappennek nincsen elengedési záradék a szerződésében. Sebastian Vettel is csak azért tudta elhagyni az osztrákokat 2014 végén, mert korábban kialkudott magának egy különleges megállapodást.

    „Sem nekem, sem a csapat egyetlen tagjának sincs kétsége afelől, hogy jövőre is a csapat tagjai lesznek” – utalt két jelenlegi pilótájára Horner. „Az egyetlen versenyző, aki hasonló záradékkal rendelkezett, Sebastian volt. Elégedettek vagyunk a pilótafelállásunkkal, ők pedig csak gyorsabb autót akarnak. Juniorversenyzői szerződés köti őket, míg Seb a második bajnoki címe után – amikor azért tett is valamit az asztalra – újratárgyaltatott magának egy záradékot, amit Fernando Ferraritól való távoztával ki is használt. A mostani versenyzőinknek nincs ilyen záradéka.”

  • Polgárháború a Toro Rossónál? Kvyat elégedetlen

    Polgárháború a Toro Rossónál? Kvyat elégedetlen

    Daniil Kvyat felfüggesztheti együttműködését Carlos Sainzcal, miután a Toro Rosso párosa nézeteltérésbe keveredett a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően.

    Sainz nehezményezte, hogy Kvyat „nem tisztelte” a csapat által előre lefektetett szabályokat, miszerint a két versenyző szélárnyékot biztosít a másiknak időmérős gyorsköreiken. Kvyat szerint azonban a Toro Rosso irányelvei egyértelműen kimondják, hogy a csereberésdi futamonként értendő, amely alapján Kanadában az orosz volt a kedvezményezett.

    „Nem volt korrekt a viselkedése az időmérő után” – utalt Sainz rádióüzenetére Kvyat. „Amennyire én látom az adatokból, a szélárnyékozás semmilyen előnyhöz nem juttatott. Megnézhetitek az ő és az én legjobb kvalis körömet, és kimutatható, hogy a különbség nulla: pontosan ugyanaz a végsebesség, pontosan ugyanaz az egyenesbeli sebesség. Egyszerűen csak szellemeket lát. A stratégiánk a rotáláson alapszik – egyik futamon én vagyok hátul, másikon ő. Bakuban ő kapta volt a szélárnyékot, de őszintén szólva nem vagyok már benne biztos, hogy együttműködést szeretnék látni az időmérőkön. Az én szempontomból minden kristálytiszta; ha pedig bármilyen kérdése akadna felém, egész nyugodtan oda jöhet hozzám és beszélhet velem, ha van elég bátor hozzá. Ha nem, akkor meg hozzátok fordul és titkos üzeneteket küldözget szét a médiában.”

    Sainz elárulta, egy csapatmeetingen átbeszélték a montréali fennakadást, amelynek következtében már „elfelejtkezett” az egészről.

    „Inkább nem beszélnék erről” – mondta a spanyol. „Ez a csapaton belül fog maradni. Kifejtettem a véleményem és a gondolataim erről a helyzetről, amelyről akkoriban azt hittem, hogy egyértelműen sportszerűtlen velem szemben, különösen egy ilyen típusú pályán. Kifejtettem őket, mostanra pedig már el is felejtettük az egészet és megoldottuk a problémát. Túlvagyunk rajta.”

  • Mindkét McLaren rajtbüntetést kap

    Mindkét McLaren rajtbüntetést kap

    Miután a Hondának ismét új motorelemeket kellett beszerelnie az autókba, a McLaren két versenyzője, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne egyaránt 15-helyes rajtbüntetés tudatában várhatják az Azeri Nagydíjat.

    Úgy fest, a Honda idei Achilles-sarka az MGU-H, amelyet kétversenyes rendszerességgel cserélni kell, legutóbb Vandoorne autójában a Kanadai Nagydíjon. A japánok már kifejlesztettek egy ellenszérumot, ám úgy döntöttek, Bakuig várnak a bevetésével, mivel a hosszú egyenesekkel tűzdelt pályán egyébként is szenvednének. Az azeri MGU-H-csere következményeként a két versenyzőnek turbót is kell cserélnie; miután ez mindkettőjük számára már a hatodik új elem, nem kerülhető el a 15-helyes hátrasorolás.

    „Már a hétvége kezdetén megkaptuk lényegében a büntetésünk, ami messze van az ideálistól, de nem tehetünk ellene semmit” – nyilatkozta Vandoorne. „Megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle, igyekszünk inkább a versenytempóra koncentrálni, és remélhetőleg lesz egy kis mozgásterünk a futamon. Valószínűleg a rajtrács legvégéről indulunk majd. [Ami az esetleges teljesítménynövekedést illeti,] nehéz bármit is mondani – ezt inkább a Hondától kellene megkérdezni. Nem hiszem, hogy nagyon más lenne.”

    Alonso új belsőégésű motort is kap, idei negyedikjét, miután az előző Montréalban elfüstölt alatta, miközben a 10. helyen haladt. A Honda a pénteki szabadedzésen egy sor új elemet tervez tesztelni, majd miután kielemezték és kiértékelték a vezethetőséget és a motorvezérlést, eldöntik, bent hagyják-e az autóban vagy később tesztelik tovább.

  • Räikkönen beáll Vettel mögé, ha kell

    Räikkönen beáll Vettel mögé, ha kell

    Kimi Räikkönen hajlandó Sebastian Vettel bajnoki aspirációit támogatni és „semmi problémát” nem lát a helyzetben, de csak akkor, ha a saját esélyei már elhamvadtak.

    Vettel három győzelmének, három második helyének és egy negyedik pozíciónak köszönhetően jelenleg 12 ponttal vezeti a világbajnokságot Lewis Hamilton előtt, míg Räikkönen a negyedik helyen tanyázik 68 ponttal csapattársa mögött, két dobogó büszke birtokosaként. A finn állítása szerint a Ferrarinál „nagyon egyértelmű szabályok” vannak érvényben, és amennyiben matematikailag neki már nincs esélye bebiztosítani a címet, minden további teketória nélkül beáll Vettel mögé.

    „A csapatnak elég egyértelmű szabályai vannak olyan tekintetben, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálnunk, illetve mit várnak el tőlünk, mi pedig tartjuk magunkat ezekhez” – mondta Räikkönen. „Nem tudom, van-e bármilyen értelme elárulnom nektek a csapaton belüli megbeszéléseket. Maurizio [Arrivabene] már utalt a témára, azóta semmi sem változott… legalábbis az eddigi csapataimnál ez mindig így volt. Ha nincs matematikai esélyem a címre, természetes, hogy segíteni fogok neki [Vettelnek]. Semmi problémám nincs ezzel és soha nem is volt, ez igazából egy nagyon egyszerű döntés, már ami a mi csapatunkat illeti. Az első és legfontosabb dolog, hogy a Ferrarival mi legyünk az élen; ha Seb még nyerhet és nekem már nincs esélyem, hát akkor így jártam. Elsődlegesen a Ferrariért dolgozunk és próbáljuk a lehető legjobb pozícióba juttatni, a többi majd kiderül.”

    A maranellóiak a konstruktőri tabellán is jól állnak, ahol jelenleg csupán nyolc ponttal vannak lemaradva a Mercedestől.