Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Alonsót három büntetőponttal búcsúztatja az F1

    Alonsót három büntetőponttal búcsúztatja az F1

    Sorozatos pályalevágása miatt Fernando Alonso még utoljára kapott három büntetőpontot az Abu Dhabi Nagydíj versenybíráitól.

    A McLarentől és az F1-től búcsúzó spanyol világbajnok három alkalommal is levágta a nyolcas-kilences kanyart Abu Dhabiban, ami révén „maradandó előnyre tett szert” a stewardok szerint, így Alonso a futam során kapott ötmásodperces büntetés mellé három büntetőpontot is kapott.

    Hasonló szituációba keveredett Esteban Ocon is, aki egy Stoffel Vandoorne-nal vívott csatában hagyta el a pályát és maradt a belga előtt.

    „Habár a 31-es autó pilótája nem szerzett pozíciót, a pályalevágással szerzett előny révén tudta megtartani helyét a kettes számú autó előtt, amire enélkül nem lett volna képes” – olvasható az Ocon-ügyet érintő bírálatban. „A versenyigazgató javasolta a csapatnak, hogy a 31-es autó adja vissza a pozíciót a riválisának, de erre nem volt lehetőség, mivel azóta további előzések is történtek.”

    A futam leglátványosabb incidensével kapcsolatban nem született büntetés: a Nico Hülkenberg-Romain Grosjean ütközetet versenybalesetként könyvelték el a stewardok.

  • 2023-ig marad a Pirelli az F1-ben

    2023-ig marad a Pirelli az F1-ben

    A 2020-2023-as időszakra kiírt gumigyártótendert a Pirelli nyerte meg, így még legalább öt évig az olasz cég szállítja az abroncsokat az F1-nek.

    A Pirelli 2011 óta a száguldó cirkusz kizárólagos gumiszállítója, ám a 2020-as új tenderben kihívója akadt a Hankook személyében. A szerződést kissé nehezítette, hogy 2021-ben átfogó új szabályokat vezetnek be az F1-ben, amik a gumikat is érintik: a jelenlegi 13 colos kerekeket 18 colosakra cserélik, míg a gumimelegítő paplanok a tiltólistára kerülnek. Egy Pirellitől eltérő győztesnek tehát egyetlen szezon erejéig még a régi szabályzatnak megfelelő abroncsokat kellett volna gyártania, mielőtt áttérnek a 2021-es verzióra – a Michelin többek között ezt a tényt is kiemelte mint akadályt a francia cég visszatérése előtt.

    „A Pirelli 2011 óta fontos és értékes partnere az F1-nek” – magyarázta a döntést Chase Carey vezérigazgató. „Piacvezetőnek számítanak az innovatív és modern termékek szolgáltatásában. Egy prémium márkáról van szó, amely egyértelműen vezető pozíciót tölt be a motorsportok terén, együttműködésünk folytatása pedig jelzi, hogy minden vágyunk az F1 és a motorsportok krémje közötti kapcsolat kiépítése. Örülünk, hogy sikerült megegyeznünk, ami révén az F1 egy kritikus tényezőjének hosszútávon stabil jövője lesz.”

    „Remek hír, hogy a Pirelli egészen 2023-ig meghosszabbítja az F1-es együttműködést” – tette hozzá Marco Tronchetti Provera, a Pirelli elnökhelyettese és vezérigazgatója. „A modern korszakban az új szerződéssel 13 szezont számlál az F1-es jelenlétünk, míg a Pirelli már a világbajnokság megalakulásakor, 1950-ben részt vett a sportban. Az F1 mindig is a motorsportok királya marad; ez a tökéletes környezet a Pirellinek, amely mindig a legfejlettebb technológiai kutatási és fejlesztési laboratóriumként tekintett a motorsportokra.”

  • Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Sebastian Vettel megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy sikerült az ultralágyakon továbbjutnia a Q3-ba, kikerülve ezzel a hiperlágyakon való rajtolást.

    A hiper- és ultralágyak között a vártnál nagyobb (1,3-1,4 másodperc) volt a különbség, az időmérő előtt a Pirelli tehát arra számított, hogy még a három nagycsapat sem lesz képes elkerülni a leglágyabb keveréken történő továbbjutást. Max Verstappen kivételével azonban minden érintettnek sikerült a lila abroncsokkal átslisszannia a Q3-ba, annak ellenére, hogy a középmezőny a Q2 végén hirtelen tempót talált a gyors, de roppant kényes hiperlágyakon.

    „[Pénteken] mindent kipróbáltunk és a hiperlágyak egyáltalán nem bizonyultak tartósnak” – magyarázta Vettel. „Elég biztosan voltunk benne, hogy számunkra ez nem lesz reális versenygumi, különösen elrajtolni nem akartunk ezen. Úgy tűnik, mások is hasonló logika mentén gondolkodtak.”

    Vettelnek két kör kellett a Q3-as továbbjutás bebiztosításához, ám az első menet után nem ment be kereket cserélni, hanem megpróbált ugyanazon a szetten egy gyorsabb kört menni, ami végül sikerült is neki.

    „Tudtam, hogy a második körömön tudok még körülbelül négy tizedet találni” – folytatta a német. „Az első körben kicsit megakadtam a forgalomban, így a tervezettnél szorosabb lett a dolog, de tényleg nagyon el akartam kerülni a hiperlágyakat, ezért örömmel bevállaltam a kockázatot.”

    A szabadedzéseken a Ferrari nem tűnt túlzottan acélosnak, ám az SF71-H jelentősen jobban teljesített a verseny szempontjából releváns alkonyi körülmények között.

    „Jobbnak éreztem [az időmérőn] az autót, a pálya is jobban feküdt nekünk” – fűzte hozzá Vettel. „Az időmérő során általában javul a tapadás és elégedettebbnek érzed magad az autóval. Sikerült felbecsülnünk a tapadásváltozást és jól olvastuk a pálya javulását.”

  • Silverstone nélkül nem lehet Brit Nagydíj, véli a helyi motorsportszövetség

    Silverstone nélkül nem lehet Brit Nagydíj, véli a helyi motorsportszövetség

    David Richards, a Motorsport UK elnöke teljes vállszélességgel a silverstone-i Brit Nagydíjat támogatja, mert minden egyéb helyszín – vagy akár egy utcai pálya – „helytelen” volna.

    A brit motorsportszövetség, a Motorsport UK kiemelt fontosságú teendőnek tekinti az F1-es Brit Nagydíj megtartását 2019 után is. A legendás silverstone-i verseny jelen állás szerint két év múlva már nem képezi a kalendárium részét, miután a pálya tulajdonosa, a BRDC 2017 nyarán felbontotta a szerződést. A Liberty nem szeretné elveszteni az F1 bölcsőjének számító brit futamot, ezért fontolóra vette egy londoni utcai verseny lehetőségét – ez azonban logisztikai, politikai és pénzügyi szempontokból is hatalmas akadályokba ütközne.

    „Véleményem szerint egyedül Silverstone alkalmas a futam megrendezésére” – nyilatkozta Richards. „Minden egyéb helyszín, mint például egy utcai pálya, helytelen volna, mert nincsen hagyománya és nem tudnánk kiaknázni az évek alatt felépített infrastruktúránk. Az országnak és az itteni motorsportkultúrának kritikus eleme az F1-es nagydíj.”

    A Brit Nagydíj infrastruktúrájáért a Motorsport UK felel, a szövetség pedig kész egyéb szervezési területekre is kiterjeszteni a támogatását.

    „Kicsit perifériára kerültünk, mert a kereskedelmi kapcsolat az F1 és a BRDC között van” – magyarázra Richards. „Igyekszünk minél nagyobb mértékben hozzájárulni a kapcsolathoz, számos megbeszélésen vagyok már túl politikusokkal, és a jövőben is lesznek tárgyalások. Reménykedünk benne, hogy kedvező végeredményre jutunk; nem tekintjük adottnak a Brit Nagydíjat és tudjuk, hogy nekünk is ki kell vennünk belőle a részünk. Mi szolgáltatjuk az infrastuktúrát vagy például a sportbírókat.”

  • Alonsót kényelmetlenül érinti a rengeteg tiszteletadás

    Alonsót kényelmetlenül érinti a rengeteg tiszteletadás

    Ha tehetné, Fernando Alonso láthatatlanul teljesítené utolsó F1-es futamát Abu Dhabiban, mert kényelmetlenül érzi magát a sok tiszteletadás és gratuláció láttán.

    Elméletileg még nem, de gyakorlatilag az utolsó F1-es versenyére készül Alonso, nem meglepő tehát, hogy a hétvége során a teljes F1-es paddock háborús hősöket is megillető tisztelettel és elismeréssel övezi a spanyolok kétszeres világbajnokát. Csak hogy néhányat említsünk: Alonso különleges sisakfestéssel versenyzik, a McLaren egyedi festéssel dobta fel az MCL33-at és a spanyol versenyoverállját, a futam előtt nem sokkal a McLaren előkap néhány alkalomhoz illő pólót egy utolsó búcsúfotó erejéig és sorfallal várja majd Alonsót, míg az F1 szombat estére búcsúpartit szervezett a paddockba. Emellett I. János Károly, Spanyolország volt királya is kilátogatott Abu Dhabiba és személyesen kívánt sok szerencsét honfitársának a Q1 előtt.

    „Ezek a gesztusok kissé kényelmetlenek számomra” – vallotta be Alonso. „Szégyenlősebb vagyok annál, mint aminek hisznek, és szeretném, ha minél gyorsabban túlesnénk rajtuk. Hétfőig láthatatlan szeretnék lenni, de itt kell lennem és beszélnem kell róla.”

    Kissé hétköznapibb vizekre evezve: a spanyol pilóta a 15. helyre kvalifikált az Abu Dhabi Nagydíjon, és mivel ismét legyőzte csapattársát, Stoffel Vandoorne-t, utolsó szezonját egy tiszteletet parancsoló 21-0 időmérős mérleggel fejezi be. A McLaren utóbbi futamokon mutatott tempójából kiindulva azonban nem lesz egyszerű a pontszerzés.

    „Tudtuk, hogy nehéz lesz a Q1, így a próba kedvéért három szett gumit is elhasználtunk, ami végül bejött” – magyarázta Alonso. „Bejutottunk a Q2-be, ami meglepetésként ért minket, mert nem erre számítottunk. Jó volt a köröm, elégedett vagyok a határon való autózásommal, és tökéletes évet zártam az időmérők szempontjából – 21-0 ugyanolyan autóban, szerintem erre még senki más nem volt képes, legalább ennyim van. A pontszerzéshez azonban szükségünk lesz egy kis segítségre az előttünk lévők részéről is. Teljesítmény terén nem vagyunk a legjobbak, de itt bármi megtörténhet, így igyekszünk majd kimaradni az incidensekből és kihasználni őket.”

  • Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Stoffel Vandoorne tűzközelben marad, miután a Mercedes F1-es csapatának szimulátorát fogja vezetni 2019-ben.

    A McLarentől távozó Vandoorne nemcsak a Mercedes-proxi HWA FE-csapatának egyik versenyzője lesz, hanem az F1-es alakulat szimulátorában is dolgozni fog Esteban Oconnal karöltve.

    „A Mercedes F1-es csapatának szimulátorában fogok dolgozni” – erősítette meg a belga. „Izgalmas szerepkörnek tekintem, mert így még mindig az F1 része maradok, ráadásul a világbajnokokkal fogok együttdolgozni. Valószínűleg tudok nekik új, friss ötletekkel szolgálni, és én is felmérhetem a különbségeket, miután eddig csak a McLaren környezetét és munkamódszerét ismertem. Izgalmas dolog ez a kis levegőváltozás.”

    A viszonylag aktív F1-es jelenlét könnyebbé teheti az esetleges visszatérést.

    „Mindenképpen megéri ebben a közegben maradni, mert sosem tudhatod, mi fog történni” – magyarázta Vandoorne. „Örülök, hogy a Mercedesszel maradhatok és nekik dolgozhatok, mert így tisztában lesznek azzal, mire vagyok képes. A pilótapiacot nem lehet előre kiszámítani: idén is elég őrült volt, és ki tudja, milyen lesz a jövőben. Csak jó lehet, ha tűzközelben maradok és felkészülök az eshetőségekre.”

    Mindeközben azonban Vandoorne szorgalmasan rója majd a köröket az FE-ben és úgy véli, az elektromos széria volt a legjobb opció az F1 mellett.

    „Rengeteget beszéltem Totóval, és az egész mercedeses projekt nagyon vonzó ajánlat volt” – fűzte hozzá. „Ami számomra igazán fontos volt, az a gyártói jelenlét, így a Mercedesszel való közös kapcsolat ezen a szinten csábító volt. Megkaptam a lehetőséget, nem is ébredtek bennem kételyek; biztos voltam benne, hogy versenyképesek leszünk. Ami felé a Mercedes elköteleződik, azt valóban komolyan veszik, így 100%-ban biztos vagyok benne, hogy ebbe a programba is rengeteg időt és energiát ölnek majd.”

  • Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Toto Wolff bizonyára jobban aludna vasárnap este, ha az Abu Dhabi Nagydíjon az idén még nyeretlen Valtteri Bottas diadalmaskodna.

    Bottas utoljára a Yas Marinán tudott győzni tavaly ilyenkor, és habár idén is kivette a részét a Mercedes konstruktőri sikeréből, a csapat tíz futamgyőzelmét mind Lewis Hamilton szerezte.

    “Nincs már rajtunk a bajnokság nyomása, így mindent beleadunk majd ebbe az egy versenybe” – magyarázta Wolff. “Az Ezüst Nyíl tíz futamot nyert eddig idén, de mindannyian örülnénk még egynek, különösen Valtteri, aki balszerencse és csapatutasítás miatt lecsúszott a győzelmekről.”

    A “balszerencse” alatt Bakut, míg a “csapatutasítás” alatt Szocsit kell érteni, ám arra ne számítsunk, hogy Hamilton esetleg odaajándékozza az első helyet Bottasnak az orosz csere viszonzásaként. Ha a finn pilóta győzelem nélkül marad 2018-ban, ez lesz a Mercedes első olyan szezonja 2012 óta, amikor a csapat egyik versenyzője nyeretlen maradt (ebből következik, hogy a hibridérában mindig mindkét Mercedes futamot tudott nyerni). Az elmúlt évek statisztikáit figyelembe véve Bottasnak minden esélye megvan egy jó eredményre, a Mercedes ugyanis 2014 óta nem talált legyőzőre Abu Dhabiban.

    “Nehéz csatára számítunk, mert a Red Bull és a Ferrari egyaránt pozitívan akarja zárni az évet” – folytatta Wolff. “Zsinórban négyszer nyertünk a Yas Marinán annak ellenére, hogy a pályán sok lassú és közepesen lassú kanyar található. Idén már jobban szerepeltünk a hasonló karakterisztikájú pályákon, így Abu Dhabiban is erősek leszünk és bízunk benne, hogy a csúcson tudjuk abbahagyni ezt a hihetetlen 2018-as szezont.”

  • Leclerc-t meglepte a Sauber szezonvégi teljesítménye

    Leclerc-t meglepte a Sauber szezonvégi teljesítménye

    Charles Leclerc elárulta, hogy mivel az autó fejlesztését még nyáron leállították, a Sauber év végi formája pusztán a beállításoknak köszönhető.

    A Sauber nem kezdte valami káprázatosan az évet, ám ahogy telt az idő, a középmezőny elejében viaskodó csapatoknak egyre komolyabban számolnia kellett a svájci istálló top10-es jelenlétével. A Sauber jelenleg a nyolcadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban és mindössze hat ponttal van lemaradva a Racing Pointként feltámadt Force Indiától.

    „Az idei autónak nagyon jó az alapja, csak az első három futamon nem tudtuk kiaknázni a benne rejlő potenciált” – magyarázta Leclerc. „Amint megértettük, hogyan állítsuk be az autót, hatalmasat léptünk előre, majd a szezon közbeni apróbb fejlesztések még jobbá tették. Az eredményekből látszik, hogy a tavalyihoz képest az idei autó nagyon versenyképes. Már jó ideje nem fejlesztettünk ezen az autón, mégis megmaradt a teljesítményünk, ami azt mutatja, hogy nagyon erős konstrukciót építettünk.”

    Valóban, Leclerc és Marcus Ericsson az utolsó két futamon egészen a Q3-ig jutott, míg a monacói pilóta az elmúlt öt versenyen háromszor szerezte meg a „best-of-the-rest” titulust érő hetedik helyet. A Sauber korán átváltott a 2019-es autó tervezésére, aminek Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi örülhet.

    „Nem számítottunk rá, hogy ennyire jól zárjuk az évet, mivel nagyon korán abbahagytuk a fejlesztést” – folytatta Leclerc. „Jó helyzetben vannak a következő szezonra nézve, mert elég sok időt szántak a 2019-es autó fejlesztésére.”

  • Ricciardo: 2014-ben megváltoztattam az előzési trendeket

    Ricciardo: 2014-ben megváltoztattam az előzési trendeket

    Daniel Ricciardo úgy véli, agresszív előzési manővereivel 2014-ben „megváltoztattam az előzések szintjét” az F1-ben.

    Abu Dhabi lesz Ricciardo 100. és egyben utolsó futama a Red Bull színeiben; tökéletes alkalom tehát arra, hogy számot vessen eddigi F1-es karrierjével, különös tekintettel 2014-re, amikor Sebastian Vettel csapattársaként három győzelemmel debütált a nagybikáknál.

    „Ez az év volt a legszórakoztatóbb és legfontosabb eddigi karrierem során” – emlékezett vissza az ausztrál. „Nagy győzelmeket szereztem, Németországban pedig hatalmasat csatáztam Fernandóval, aki a futam után meg is dicsért – ez akkoriban nagyon jól esett. 2014 nemcsak engem és a hozzáállásomat változtatta meg, hanem a többi srác előzési szokásait is: nem sokan csinálták akkoriban, hogy messziről vetődnek be és nagy előzési manőverekbe kezdenek. Talán tanultak valamit a versenyzésemből és sikerült új szintre emelnem a dolgokat, megmutattam, mi lehetséges, és a kísérletezésre hajlandó versenyzők ki is próbálták. Tudom, hogy ez így elég beképzeltnek hangzik, de valóban ezt hiszem. Nem azt mondom, hogy mindenki meg tudja csinálni, de legalább többen próbálkoznak vele!”

    A mezőny legbevállalósabb előzőjeként elhíresült Ricciardo korántsem volt ennyire magabiztos karrierje korábbi szakaszában: 2012 Bahreint hozta fel példaként, ahol a hatodik helyre kvalifikált, de „az első körben kitoltak a pályáról”, ami „csorbított a hírnevemen”. Első Red Bull-os futamán azonban megalapozta a renoméját, amikoris a hibridkorszak első futamán Ausztráliában sikerült befurakodnia a jóval erősebb csomaggal rendelkező Mercedesek közé.

    „Első futamom egy új csapattal, időmérő, hazai verseny – tökös gyerek voltam és bevállaltam az intereket az esőben” – mesélt Ricciardo a 2014-es futamról. „Így visszanézve az egy nagyon fontos futam volt; magabiztos voltam, eltökélt, és ez megadta az alapot, hogy azzá a versenyzővé váljak, aki ma vagyok. Különösen Seb ellen volt fontos bizonyítanom, de abban az évben minden ment, mint a karikacsapás. Mindigis tudtam, hogy megvolt bennem, ami kell, de akkor képes voltam mindent tökéletesen végrehajtani, ez a magabiztosság pedig azóta is kitartott és kihat rám.”

  • 2007 Hungaroring: Alonso megzsarolta a McLarent

    2007 Hungaroring: Alonso megzsarolta a McLarent

    A 2007-es Magyar Nagydíjon Fernando Alonso zsarolás útján megpróbálta rávenni a McLarent, hogy a szükségesnél kevesebb benzint töltsenek Lewis Hamilton autójába a versenyre.

    Egy BBC által közölt cikkben olvasható, hogy hírhedt hungaroringi időmérős kalamajka után Alonso még a zsarolástól sem riadt vissza, hogy bebiztosítsa győzelmét (és első számú pilóta státuszát). Miután Hamilton nem volt hajlandó elengedni Alonsót az időmérőn, a spanyol bosszúból feltartotta újonc csapattársát a boxban, amit az FIA öthelyes rajtbüntetéssel jutalmazott. Ezt követően Alonso vakmerő lépésre szánta el magát és ultimátumot adott Ron Dennis csapatfőnöknek: vagy szabotálják Hamilton futamát azáltal, hogy nem adnak neki a versenytáv megtételéhez szükséges mennyiségű üzemanyagot, vagy a spanyol kiteregeti az FIA-nak a McLaren kémkedését és a bizalmas Ferrari-információk felhasználását.

    Dennis azonban nem engedett és inkább ő maga értesítette Max Mosley FIA-elnököt az Alonso birtokában lévő információkról, aminek következtében az FIA komolyabb nyomozásba kezdett az azóta „Spygate” néven elhíresült üggyel kapcsolatban. A botránynak nem lett szép vége: a McLarent diszkvalifikálták a 2007-es évi konstruktőri bajnokságból és 100 millió dolláros büntetés fizetésére kötelezték, míg Alonso év végén elhagyta a csapatot és visszatért a Renault-hoz, ahol egy évvel később ismét a figyelem középpontjába került a szingapúri „Crashgate” okán.