Szerző: Gyimesi Brigitta

  • A Honda úgy véli, még idén átugorják a Renault-t

    A Honda úgy véli, még idén átugorják a Renault-t

    Yusuka Hasegawa szerint a Honda még a 2017-es szezon vége előtt befoghatja és megelőzheti a Renault-t.

    2015-ös F1-es visszatérése óta a Honda rendre az utolsó helyen kullogott a négy motorgyártó magánbajnokságában. Az idei szezont felvezető télen a japánok radikálisan átalakították eddigi motorkoncepciójukat, ami teljesítménybeli és megbízhatósági problémák egész tárházát szabadították az egyébként is labilis McLaren-Honda kapcsolatra. Az elmúlt néhány futamon a hármas specifikációjú erőforrással azonban a Honda találhatott valamit, mert az Azeri Nagydíjat követő első idei pontszerzésük után a Magyar Nagydíjon eddigi legjobb 2017-es eredményüket érték el.

    „Szerintem fenn tudjuk tartani a teljesítménynövelésünk jelenlegi szintjét, de a Mercedest vagy a Ferrarit nehéz elkapni” – nyilatkozta Hasegawa. „Az év végére a Renault előtt akarok lenni teljesítmény szempontjából.” És ez valóban lehetséges lenne? „Igen, egyértelműen látszik az adatokból. Számokat nem mondok, de közeledünk.”

    Hasegawa egyenesen azon a véleményen van, hogy visszatérése óta a Honda most van a legközelebb riválisaihoz, valamint hogy a Magyar Nagydíj volt az első olyan idei hétvégéjük, ahol nem tapasztaltak semmilyen megbízhatósági problémát. Fernando Alonso a Hungaroringen a hatodik, Stoffel Vandoorne pedig a tizedik helyen végzett, az összeharácsolt pontok pedig elegendők voltak ahhoz, hogy a McLaren feljöjjön a konstruktőri tabella kilencedik helyére a Sauber elé.

    „A vezethetőség OK volt, a pilóták azonban még így is kiemelték a motorerő hiányát” – magyarázta Hasegawa. „Magabiztosak az autóban, ami pozitív, de még mindig nagyon nehéz az első három csapat ellen harcolni.”

    A sakurai és Milton Keynes-i bázisokon nem lazsálnak a fejlesztőmérnökök, és amint sikerül a próbapadon is kimutatható és letesztelt eredményeket elérni, a Honda bevezeti idei negyedik specifikációjú erőforrását.

  • Stewart: Ellenzed a halót? Ez annyira 60-as évek…

    Stewart: Ellenzed a halót? Ez annyira 60-as évek…

    Jackie Stewart kiáll a halo 2018-as bevezetése mellett és maradinak bélyegezte az ellentábort.

    A háromszoros világbajnok az 1960-as években egyike volt a biztonsági intézkedések és fejlesztések úttörőinek, ám munkásságát rengetegen támadták és kritizálták akkoriban – pontosan úgy, ahogy ez most a halo esetében megfigyelhető.

    „Az én véleményem az, hogy ha megmenthet egy életet, legyen” – nyilatkozta Stewart. „Aki annyi temetésen vett részt és annyit sírt az elvesztett barátok miatt, mint én, az nem tiltakozna. Ennek az időszaknak már vége, mert a mostani technológiával már nagyjából kiküszöböltük őket. Attól tartok, nincsen negatív véleményem a halóról. Olvastam rovatokat egyes tudósítóktól, akik ezt hajtogatták: ’számomra ez az F1 vége, kiszálltam, nem tudom ezt követni’. Nos, a pályabiztonságot illetően pontosan ezt hallottam régebben is: ’Jackie Stewart megöli a motorsportot’. Szerintem akkora biztonságot kell teremteni, amekkorát csak lehetséges, az pedig, hogy ezzel tönkreteszed a motorsportot és az F1-et… a teljes bukósisakot is sokat kritizálták, mert nem látszott ki a versenyző arca.”

    Stewart, szabadon az orvosi klisé után, fontosabbnak tartja a megelőzést, mint az utólagos módosításokat.

    „A megelőző gyógyszerek jelentős mértékben fontosabbak, mint az utólagosak” – folytatta. „Ezzel egyidejűleg a már meglévő betegségre szedett gyógyszerek jóval drágábbak, mint a preventív gyógyszerek. Henry Surteest nem a saját, hanem valaki más kereke ölte meg, ez pedig bármikor előfordulhat. Mondhatnánk, balszerencse volt – de miért kísértsük a szerencsét?”

    A skót exversenyző azonban óvatosságra intette a pilótákat, ugyanis a fejlődő biztonság nem indok az egyre felelőtlenebb versenyzésre.

    „Értelmetlen azt mondogatni, hogy a korábbi érák veszélyesebbek voltak, óvatosnak kellett lenned és oda kellett figyelned, a férfiak pedig még férfiak voltak… szamárság” – fűzte hozzá Stewart. „A versenyzőtípus semmit nem változott Nuvolari, Caracciola és az őket megelőző pilóták óta. Azonban ha egyre több mindent engedsz meg magadnak, mert tudod, hogy még egy hatalmas baleset esetén is a másik srác valószínűleg túléli a dolgot, az a versenyzői magaviselet hígulásával járhat együtt. Nem szabad túltolnod – olyasféleképpen kell vezetned, ami nem vezet olyan szituáció kialakulásához, ahol életek vannak veszélyben.”

  • Hamilton: A Merci több pontot adott már fel, mint a Ferrari

    Hamilton: A Merci több pontot adott már fel, mint a Ferrari

    Lewis Hamilton szerint a Ferrari kevesebb pontot „adott eddig fel” az idei szezonban, mint a Mercedes.

    A nyári szünethez érkezve Sebastian Vettel vezeti a világbajnoki tabellát 14 ponttal Hamilton előtt, míg a konstruktőriben fordított az állás: ott a Mercedes áll az élen, 39 ponttal megelőzve a Ferrarit. A félidő utolsó futamán azonban a Ferrari tűnt az erősebb kutyának, ami javarészt a Hungaroring nagy leszorítóerőt igénylő karakterisztikájának volt köszönhető. Hamilton pontosan ezért abban bízik, hogy Spába érkezve augusztus végén ismét ők lehetnek a favoritok.

    „Eddig rengeteg pontot adtunk fel, míg a Ferrari sokkal kevesebbet” – mondta a brit, aki kétli, hogy a Magyar Nagydíj utolsó kanyarjában otthagyott három pontot valaha is visszakapja a csapattól vagy az élettől. „Remélem, több pontot nem ajándékozunk oda nekik. Nem tudom, miért nem tudtuk tartani velük a lépést a Hungaroringen, és azt sem tudom, a következő futamon is hasonló kép tárul-e majd elénk. Nem tudom, hoztak-e fejlesztéseket, nem tudok ilyesmiről. Remélhetőleg a Spához hasonló pályákra érkezve olyan futamunk lesz, mint Silverstone-ban volt.”

    Hamilton szerint a nyári szünet a lehető legjobbkor jött, mivel a V6-os turbóhibrid érában a Mercedesnek eddig nem kellett ekkora stresszt és külső nyomást elviselnie, mint amit most a Ferrari jelent.

    „Kétségtelenül a csapat minden tagja számára fizikailag, mentálisan és érzelmileg is kemény időszak volt” – folytatta. „Igazából csak a saját nevemben beszélhetek, de az biztos, hogy eddig nagyon nehéz a szezon. A szünet mindenkinek jól jön – eltölthetnek egy kis időt a családdal vagy bármi mással, ami feltölti őket és frissen érkeznek vissza. Őszintén hiszek benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a bajnokságot, de ehhez mindenkinek 100%-os teljesítményt kell nyújtania. Csak arra tudom ösztökélni a csapatom, hogy erejük teljében érkezzenek vissza, én pedig még erősebb formába igyekszem lendülni.”

  • Norris az F2-ben vagy Japánban folytathatja

    Norris az F2-ben vagy Japánban folytathatja

    Lando Norris 2018-ban feltehetően vagy az F2-ben, vagy a japán Super Formula-sorozatban folytatja karrierjét.

    A McLaren 17 éves juniorja hatalmas szenzációt okozott a hétközi hungaroringi F1-es teszten, ahol Sebastian Vettel mögött a második helyen végzett. Norris idén az F3-as szériában versenyzik, ahol jelenleg a második helyet foglalja el összetettben és reális esélye van a bajnoki címre – habár a brit úgy érzi, a cím megnyerése nem szükséges feltétele annak, hogy elmozduljon a kategóriából. A teszten nyújtott, az „elvárásaimhoz képest kissé jobb” teljesítménye azonban – amely a 2016-os McLaren Autosport BRDC Award mellé járt – szerinte nem elég ahhoz, hogy rögtön az F1-be katapultálja magát.

    „Még nem 100%, de elég biztos vagyok benne, hogy jövőre nem F3-azni fogok” – nyilatkozta Norris. „A McLaren Fernando [Alonso] és Stoffel [Vandoorne] mellett van, így nem rajtam múlik egy esetleges ülés; nem valószínű az F1, inkább az F2-re vagy a Super Formulára van esély. Nem hiszem, hogy a teszt bármit is megváltoztatott volna erre a szezonra nézve: nincsenek tervek, azon kívül, hogy megnyerjem az idei F3-as bajnoki címet.”

    A Super Formula jól bevált, trendi fejlesztőtereppé vált az elmúlt évek során: a McLaren 2016-ban Vandoorne esetében élt ezzel a lehetőséggel, miután a belga megnyerte a 2015-ös GP2-es címet, a Red Bull pedig hasonlóan gondolkodott idén, amikor Pierre Gaslyt Japánba küldte versenyezni a 2017-es szezonra.

  • Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Christian Horner Red Bull-főnök szerint itt az ideje, hogy a Mercedes besoroljon valamelyik pilótája mögé a világbajnoki címért folytatott harcban.

    A 2017-es év Sebastian Vettel és Lewis Hamilton késhegyre menő küzdelmétől hangos, azonban a kétszeres futamgyőztes Valtteri Bottas még könnyen beleköphet a levesbe. Ám van egy nagy különbség a Ferrari és a Mercedes között: míg a maranellóiak egyértelműen Vettelt támogatják – példának okáért lásd a legutóbbi Magyar Nagydíjat, ahol Kimi Räikkönen meg sem próbált a győzelemért menni Vettel egyértelmű problémái ellenére sem –, az Ezüstnyilaknál inkább a francia forradalom hármas jelszavát követik, amelyet Hamilton utolsó körös elegáns gesztusa is alátámasztott. Horner szerint azonban a Mercedes eddigi filozófiája csak vereséghez vezethet.

    „A Mercedes dilemmája az, hogy náluk Hamilton az első számú pilóta, valamikor pedig véglegesen be kell sorolni mögé” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „Végeredményben erről a két srácról [Hamiltonról és Vettelről] fog szólni az egész, Kimi helyzete a Ferrarinál pedig sokkal egyértelműbb.”

    Egy korábbi megegyezés értelmében Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta a dobogót érő harmadik helyet Bottasnak, az elvesztegetett pontok viszont a szezon végéhez közeledve még fájhatnak a britnek. Hornernek mindenesetre imponált Hamilton ígéretmegtartása.

    „Egyfelől igen [meg vagyok lepve]” – utalt az esetre Horner. „Másfelől viszont komoly pofon lett volna Valtterinek, ha nem így történik, mert ezzel kvázi azonnal megtagadtad volna tőle, hogy a bajnoki címért harcolhasson. Értékelem, hogy Lewis visszaadta a helyet, mert ezzel a legnagyobb riválisának engedett át ingyen pontokat. Két éve Monacóban mi is használtuk ezt a taktikát, de a helyzetet kissé árnyalja, hogy nekünk akkor nem voltak bajnokesélyes versenyzőink.”

  • Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Sergio Marchionne Ferrari-elnök szívesen csatlakozna a Formula E mezőnyéhez, de nem Ferrariként, hanem a Fiat-csoport egy másik márkája nevében.

    A Magyar Nagydíj reggelén Marchionne találkozott a mercedeses Toto Wolff-fal, az egyik felmerült téma pedig az FE és annak jövője volt – érthető módon, hiszen a Mercedes múlt héten jelentette be, hogy az elektromos széria kedvéért kiszáll a DTM-ből. Néhány nappal később a Porsche is hasonlóképp cselekedett, csak ők a WEC-programjukat szakították félbe.

    Az elektromos utcai autók iránti egyre nagyobb kereslet okán egy ideje már a Ferrari is flörtölget az FE-vel, Marchionne azonban nem keverné bele a Ferrarit magát a buliba – inkább az FCA-csoport (Fiat Chrysler Automobiles) egyik márkájával, azaz az Alfa Romeóval, a Maseratival, a Fiattal, a Dodge-dzsal vagy a Chryslerrel képzeli el a részvételt.

    „Beszéltem Totóval, de nem hiszem, hogy a Ferrari közvetlenül csatlakozni fog” – nyilatkozta Marchionne. „Az FCA képviseletében azonban nagyon is gondolkozunk a dolgon. Ha mi is csatlakozunk, az a csoport egyik márkájaként lesz, de még nem tudjuk, melyikkel.”

  • Loeb 2018: újra Citroen és WRC?

    Loeb 2018: újra Citroen és WRC?

    Akik már temették Sébastien Loeb WRC-karrierjét, ne tegyék: a francia jövőre visszatérhet a ralizás királykategóriájába a Citroennel.

    A Citroen meghívásának eleget téve Loeb az elkövetkező napok valamelyikén tesztelni fogja a francia gyártó idei C3 WRC-jét, amely finoman szólva sem teljesít a csapat elvárása szerint. 2015 vége óta (amikor a kilencszeres ralivilágbajnokot kitessékelték a WTCC-ből) ez az első alkalom, hogy a Citroen és Loeb együtt dolgoznak, a teszt híre pedig azonnal további spekulációkat generált – egyesek már egy 2018-as visszatérésről beszélnek, ha nem 2017-ről. Yves Matton, a Citroen csapatfőnöke szerint ez utóbbi teljességgel lehetetlen, mivel Andreas Mikkelsennek, Kris Meeke-nek, Craig Breennek, Stephane Lefebvre-nek és Khalid al Qassiminak egyaránt érvényes szerződése van idénre.

    „2017-ben esélyem sincs lehetőséget adni neki, mivel nincs autóm hozzá” – mondta Matton. „Egy sem elérhető, így idén biztosan nem fog vezetni. Emellett pedig nem is hiszem, hogy rövidtávon előnyös lenne benevezni őt egy versenyre. A WRC-ben jelenleg nagyon magas a színvonal, ezekkel az autókkal pedig rengeteg tesztkilométert kell megtenned, hogy a szinteden teljesíthess. Ha egy nap esély nyílna valami hasonlóra, előtte nagyon alapos felkészülésnek kell zajlania.”

    2017-re fél focicsapatnyi pilótája van tehát Mattonnak, 2018-ra viszont még lényegében mindenre nyitott.

    „Nem mondok nemet, de igent sem” – foglalta össze Loeb 2018-as esélyeit a csapatfőnök. „Megértem a helyzetben rejlő vonzerőt és varázslatot, de ahogy említettem is, ha meg is csináljuk, akkor azt rendesen fogjuk megcsinálni.”

    Loeb 2012-ben, kilencedik vb-címe után döntött úgy, hogy elég volt neki a teljesszezonos WRC-ből, jelenleg pedig a Peugeot-val versenyzik a WRX-ben és különféle crosscountry-eseményeken.

    „Alig várom, hogy újra beülhessek egy WRC-autóba és kitapasztalhassam, hogyan változott meg a technológia az elmúlt évek során” – nyilatkozta Loeb. „Még mindig szenvedélyesen szeretem a ralizást. Amióta öt éve visszavonultam, minden azóta kipróbált versenyszéria közül még mindig a ralizás élménye az, amit a legjobban szeretek.”

  • A DTM-nek nem feltétlen szükséges a Mercedes

    A DTM-nek nem feltétlen szükséges a Mercedes

    Gerhard Berger, a DTM főnöke szerint a német széria két gyártóval is vígan el tud lenni a Mercedes 2018-as kivonulását követően.

    Berger 2017 elején vette át az irányítást a DTM-ben, és akármennyire is nagy csapásként élheti meg a Mercedes hirtelen döntését, van precedens arra, hogy a szériában mindössze két gyártó volt jelen – arról nem beszélve, hogy 2019-ig még be is szállhat egy harmadik gyártó.

    „Mindenki számára hatalmas meglepetés volt” – utalt a Mercedes bejelentésére Berger. „Kell három-négy hét, hogy ténylegesen el tudjuk dönteni, mit is érzünk ezzel kapcsolatban, illetve hogy lenyugodjunk és a megfelelő döntéseket hozzuk – de persze pont most kezdődik a nyaralási szezon is! Sok éven keresztül azonban a DTM csak két gyártóval operált (az Audival és a Mercedesszel 2006 és 2011 között); nem látok rá okot, miért ne lehetne ismét így. Emellett pedig van másfél évünk egy újabb gyártó idecsalogatására.”

    A DTM szerencséje lehet, hogy 2019-től egy kétliteres turbómotor képében egyébként is új motorformulát terveznek bevezetni, amelyet már a japán Super GT-sorozatban használnak – így potenciálisan akár egy ottani gyártó (Honda, Nissan és Lexus) is viszonylag könnyedén beugorhat a DTM-be.

    „Épp a követendő motorkoncepcióval kapcsolatos tárgyalások végénél jártunk” – mondta Berger. „Egyelőre a kétliteres, négyhengeres turbó van pole-ban, de ezzel a bejelentéssel mindent takarékra raktunk egy időre. Augusztus végére tudni fogjuk, mi legyen.”

    Olyan hipotézis is felmerült, hogy a DTM a jelenlegi GT3-as szabályrendszer egy kissé módosított verzióját adoptálná, kevesebb teljesítménykorláttal, Berger azonban elvetette az ötletet.

    „Jelenleg ezzel a szituációval kell megbirkóznunk” – folytatta. „Minden tisztán megvolt a fejemben a követendő irányvonalt illetően, egészen múlt hétig, amíg még a Mercedes is a képben volt. Rengeteg különféle ötlet születik, de az aktuális DTM-autók koncepcióját fantasztikusnak tartom – majd kiderül, mi a legjobb döntés.”

  • Miért érdemes ma Lando Norrisra figyelni

    Miért érdemes ma Lando Norrisra figyelni

    A mai napon Lando Norris vezeti majd a McLarent, és ha már az Autosport is külön felhívja a figyelmet egy 17 éves újoncra, akkor valószínűleg érdemes hallgatni rájuk.

    A mindenkori McLaren Autosport BRDC Award (MABA) győztesének egyik nyereménye egy tesztnap a McLarennel. Ezt általában korábbi autókkal ejtik meg (leggyakrabban Jenson Button 2011-es montréali győztes MP4-26-osával), Norris azonban elődjeitől eltérően a 2017-es autóval kap lehetőséget, ráadásul egy éles F1-es teszten – ez pedig már önmagában is árulkodó. A jelenleg F3-ban sziporkázó britnek nem ez az első alkalma egy F1-es autóban: a Hungaroringra való felkészülésképp az év korábbi szakaszában már tesztelhetett Portugáliában, a potenciális F1-es helyszínként is kikiáltott Algarve pályán.

    A tesztvezetés mellett a nyertes ifjonc szimulátoros szerepkört is kap, ami mindkét fél számára roppant előnyös kapcsolatot teremt: a McLaren további információkat tud szerezni kiválasztottja képességeiről, a versenyző pedig az egyre inkább relevánsabbá váló virtuális téren tudja villogtatni tehetségét. Norris ráadásul profi online szimulátorosnak számít – ártani biztos nem árt, hogy tagja a világ egyik legjobb online versenycsapatának. A McLarennél természetesen ennél sokkal több akadályt kell teljesítenie annak, aki F1-es versenyző akar lenni; azonban a tény, hogy a csapat ismerettségük ilyen korai szakaszában már aktuális autóval tesztelteti Norrist, azt sejteti, hogy kitűnőre vizsgázott minden téren. Jövőre még biztosan nem láthatjuk a mezőnyben, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az utóbbi 20 év legtehetségesebb MABA-győztesének tartott Lando Norris lehet a McLaren legújabb sztárja.

  • A Sauber többet várt a fejlesztésektől

    A Sauber többet várt a fejlesztésektől

    Marcus Ericsson és a Sauber sokkal jobb teljesítményt várt a Hungaroringen bemutatott fejlesztéscsomagtól, miután ismét az utolsó helyeken végzett a csapat.

    A Sauber kétlépcsős fejlesztési csomagot tervez, amelynek első felét (egy kissé átszabott kasztnit és hűtőrendszert) a Magyar Nagydíjon vetették be. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy felérjenek a középmezőnyhöz: Ericsson az utolsó helyre kvalifikált és a 16. helyen fejezte be a futamot, Pascal Wehrlein pedig a 18.-ról a 15.-ig jött előre – mindkét versenyző két kört kapott a versenyt megnyerő Sebastian Vetteltől.

    „Nehéz futam volt” – foglalta össze Ericsson. „Nem tudtunk a reményeinknek megfelelő tempót menni és nem tudtunk harcba keveredni az előttünk lévő riválisokkal. Csalódottak vagyunk, mert az itt bevetett aerodinamikai újításoktól sokkal nagyobb előrelépésre számítottunk. A nyári szünetet követően muszáj ennél többet mutatnunk.”

    Frédéric Vasseur, a Sauber friss és ropogós, új csapatfőnöke a nehézségek ellenére (vagy inkább miatt) motiválja az istállót.

    „A tempónk összességében nem elég jó ahhoz, hogy a közvetlen riválisainkkal harcolhassunk” – ismerte be Vasseur. „Tudjuk, hogy az elkövetkező versenyek nehezek lesznek, de nem szabad elvesztenünk a koncentrációnkat és a motivációnkat a szezon második felére sem.”

    A McLaren önmagához képesti remek teljesítményének hála átugrotta a Saubert a konstruktőri tabellán, így jelenleg a svájci istálló áll az utolsó helyen.