Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Az eltiltás sem riasztja meg Kvyatot

    Az eltiltás sem riasztja meg Kvyatot

    Habár az egyfutamos eltiltás réme fenyegeti, Daniil Kvyat nem hajlandó változtatni a vezetési stílusán.

    A Magyar Nagydíj időmérőjén összeszedett egy büntetőponttal Kvyat immáron 10-nél jár – 12-nél pedig automatikus egyfutamos eltiltást kap. A büntetőpontok 12 hónap után elévülnek, ez az orosz esetében pedig azt jelenti, hogy október 23-ig – vagyis az Amerikai Nagydíjat követő hétfőig, másképp fogalmazva a következő hat versenyhétvégén – óvatosabban kell vezetnie. Pontosabban kellene, Kvyat ugyanis nem fél a következményektől.

    „Nem igazán” – válaszolt Kvyat arra a kérdésre, befolyásolja-e bármennyire is az egyre élesebben körvonalazódó eltiltás eshetősége. „Tisztában vagyunk vele, és természetesen megpróbálunk nem összeszedni ennél többet – ennyi az egész. Nem tudok semmi mást tenni. Csalódást keltő volt az az egy pont [a Hungaroringen], de ezek a dolgok csak úgy megtörténnek.”

    Kvyat problémája nem a sebességében rejlik, hanem összeszedettségében; Franz Tost csapatfőnök nemrég nyilvánosan is nagyobb hidegvérre intette pilótáját. A büntetőpontok száma valóban nem kevés (különösen annak tükrében, hogy „normális” pontokból csak négyet szedett össze idén), ez pedig egyenes arányban áll az orosz teljesítményét kritizáló had megnövekedésével. Hogyan viseli mindezt Daniil?

    „Nem érdekelnek” – jött a lakonikus válasz. „Nincs számukra semmi mondanivalóm.”

    Kvyat jelenleg az összetett tabella 17. helyét foglalja el, míg csapattársa, Carlos Sainz a kilencediket a maga 31 pontjával, időmérőkön azonban sokkal kiélezettebb a küzdelem a két versenyző között, ami a Toro Rosso azon véleményét támasztja alá, hogy Kvyat gyors és jó teljesítményt nyújtó pilóta lenne, ha.

    „2015-ben fantasztikus szezonom volt, amikor a Red Bullnál én gyűjtöttem a több pontot” – utalt vissza fénykorára Kvyat. „Itt is nagyon keményen dolgozom és mindent megpróbálok, de különféle okok miatt nem sikerül pontokat szereznem. Őszintén remélem, hogy ez megváltozik, és előttem a szezon második fele, hogy minél több pontot szerezzek a Toro Rossónak. Én és mindenki más is a munkára fogunk koncentrálni: ha sikerül problémamentes szombatot és vasárnapot lehoznunk, jönni fognak a pontok.”

    Erre azonban lehet, nem most hétvégén kerül sor, a Toro Rosso gyengécske Renault-motorja a gyors Spa-Francorchamps pályán ugyanis nem feltétlen lesz pariban a Mercedesszel és a Ferrarival.

    „Kihozhatunk valami jót is a hétvégéből” – hallatszott Kvyat motivációs beszéde. „Ahogy mindig, most is ugyanaz a célunk: a munkánkat maximálisan elvégezve a pontok környékére kerülni. Nem egy könnyű pálya számunkra, de nem is a legrosszabb.”

  • Massa kihagyja az FP2-t

    Massa kihagyja az FP2-t

    Reggeli balesete miatt Felipe Massának kasztnicsere miatt ki kell hagynia a Belga Nagydíj kettőkor kezdődő második szabadedzését.

    Massa az első mért körén volt a reggeli első szabadedzésen, amikor a Malmedy belső rázókövét megcsípve az autója irányíthatatlanná vált és a bal oldalon lévő gumifalba csapódott. Az ütközés mindkét bal oldali felfüggesztést széttörte, tüzetesebb vizsgálat után pedig a Williams megállapította, hogy a kasztni is megsérült – olyannyira, hogy új kasztnit kell összerakniuk. Ez eleve nem kis munka, ám Massát az FIA azon szabálya is hátráltatja, miszerint új kasztni esetén az adott versenyző a csere napján már nem ülhet autóba, azt ugyanis újra kell mérlegelni.

    „Ki kell cserélnünk a kasztnit” – erősítette meg a csapat egyik szóvivője. „Nem kis időbe telik majd, de a srácok a lehető leggyorsabban dolgoznak.”

    Massa szerencsétlensége remek hír lehet Guy Martin motorversenyző számára, aki a Belga Nagydíj során a Williamsnél dolgozik szerelői munkakörben. A hétvége ilyesfajta bennfentes élményeit a Channel 4 veszi videóra, amelyeket valószínűleg hamarosan a nagyközönség is megtekinthet majd.

  • Hamilton: Vettel nem akarna a csapattársam lenni

    Hamilton: Vettel nem akarna a csapattársam lenni

    Ha Lewis Hamilton kijelentésére alapozunk, akkor Sebastian Vettel nem lesz jövőre a Mercedes versenyzője, azon egyszerű oknál fogva, hogy a német szerinte félne a csapattársa lenni.

    A Ferrari az elmúlt napokban jelentette be Kimi Räikkönen szerződéshosszabbítását, Vettel azonban még kéreti magát – ezzel egyidőben pedig Valtteri Bottas 2018-as szerződése is késik a Mercedesnél, „természetes” tehát, hogy Vettelt összeboronálták a német istállóval. Hamilton szerint nagyon valószínűtlen ennek a szcenáriónak a bekövetkezte, habár igyekezett kijelenteni, hogy neki semmi problémája nem lenne vele.

    „Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy ide jönne” – utalt Vettelre a brit. „Nem hinném, hogy a csapattársam akarna lenni. Én mindenki ellen örömmel versenyzek, a legjobb pilóták ellen küzdeni pedig mindig remek dolog.”

    Lewis kijelentése elég magabiztosnak tűnt…

    „Csak a nyilvánvalót mondom” – erősítette meg véleményét. „Tudom, hogy nem akar a csapattársam lenni. Ha itt versenyezne, nem lenne olyan pozícióban, mint a jelenlegi csapatánál van a csapat működését illetően.”

    Hamilton – ahogyan azt már többször is szóvá tette – nagyon elégedett Bottasszal, a legutóbbi helycseréjük a Magyar Nagydíj alatt pedig szerinte a legjobb példa arra nézve, milyen „csodálatos jelenleg ez a csapat”.

    „A tavalyi szezonhoz képest nem változtattam semmit a hozzáállásomon” – magyarázta Hamilton. „De jött egy új alkotóelem a csapatba, és remekül működik. Nem hiszem, hogy bármelyik főnök vagy bármely csapattag elégedetlen a jelenlegi szituációval, így nehezen tudnám elképzelni, hogy bármin is változtatni akarnának.”

    A korrekt igazságszolgáltatást hűen követve hallgattassék meg a másik fél is.

    „Valamikor majd csak elérkezik ez a hír is” – ködösített Vettel. „Jelenleg nem a hírekre, hanem a versenyre akarok koncentrálni. Ugyanez lesz a helyzet jövő héten is; az elkövetkező két hétben nem számítok semmilyen fejleményre.”

    Monza után visszatérünk akkor erre. De vajon mennyire volt benne Vettel keze Räikkönen megtartásában?

    „Amikor megkérdezték a véleményem, nyilvánvalóan azt mondtam, hogy örülnék a folytatásnak, jól kijövök Kimivel” – mondta Seb. „Hogy ez befolyásolta-e a döntésüket, arról Mauriziót kell megkérdeznetek. A tehetségét vagy a sebességét felesleges is kétségbe vonni. Jó érzés látni, hogy a csapat értékeli a munkát, amit a színfalak mögött végez. Elég egyértelműen lehet vele együtt dolgozni – jó páros vagyunk.”

  • Rosberg miatt B-tervet vezet be a Mercedes

    Rosberg miatt B-tervet vezet be a Mercedes

    Nico Rosberg váratlan visszavonulásából tanulva a Mercedes tartaléktervet vezet be a pilótafelállását illetően.

    A Mercedest kellemetlenül érintette a regnáló világbajnok hirtelen visszavonulása, Rosberg ugyanis a nyáron még szerződéshosszabbítást írt alá a német istállóval. Hosszas hercehurcát követően a Mercedes januárban leigazolta Valtteri Bottast a Williamstől, és habár a finn eredeti szerződése csak a 2017-es szezonra volt érvényes, valószínű, hogy a csapat hosszabb távra magához szeretné kötni Bottast. Lewis Hamilton szerződése 2018 végéig szól, vagyis elvileg ezzel nem kellene még egy évig foglalkozni, de Toto Wolff a téli eseményekből okulva már semmit sem bíz a véletlenre.

    „Az F1-ben létszükséglet, hogy mindenre legyen vészhelyzeti megoldásod, egy B-terved” – nyilatkozta Wolff. „Még egy szerződés megléte sem jelenti azt feltétlen, hogy minden a helyén marad, könnyen megváltozhatnak a körülmények. Jelenleg van egy A-tervünk, amelyet számos különféle szcenárió követhet, mivel a pilótapiac jelentős átalakuláson megy majd keresztül 2018-ban és 2019-ben. Fontos, hogy elegendő figyelmet szánjunk a B- és C-tervekre.”

    A pilótapiac valóban izgalmas lehet, mivel a legtöbb élvonalbeli versenyzőnek idén vagy jövőre jár le az aktuális szerződése.

    „Nagyon bonyolult az egész” – folytatta Wolff. „Egy adott pilóta sokféle helyen kiköthet. Legalább féltucat olyan tehetséges versenyző van a mezőnyben, akik jó teljesítményt nyújtanának egy Mercedesben – minden lehetséges variációt fontolóra kell vennünk.”

    Bottas megszerzésével a Mercedes végülis jól jött ki a Rosberg-kalamajkából – és meglehetősen szerencsések is voltak, az ezüst nyilak ugyanis túl tapasztalatlannak tartották Pascal Wehrleint egy esetleges topüléshez.

    „A megállapodás nagyon nehéz szülés volt” – ismerte be Wolff. „Könnyebb az olyan problémákat megoldani, amelyek létezéséről előre tudomást szerzel, de a Nico-dolog a semmiből jött elő, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a legtöbb versenyzőnek már szerződése van a következő évre. Nem volt egyszerű helyzet. Tudtuk, hogy itt van nekünk Pascal, de ő talán túl fiatal még ahhoz, hogy egy győzelemre esélyes autóba ültessük és összeeresszük a mezőny legjobb versenyzőjével. Valtteri volt az elsődleges célpontunk, de nyilvánvalóan a Williams is szerette volna megtartani. De nem ez volt az egyetlen aspektus, amiről gondoskodnunk kellett. Sok szempontnak meg kellett felelnünk, például hogy meg tudunk-e állapodni a Williamsszel valamiféle anyagi kárpótlásban. És akkor náluk ki fog versenyezni? Mi lesz Pascallal? És akkor még Nico szerződésének az érvénytelenítése is… Végül jól jöttünk ki belőle azzal, hogy sikerült véghezvinnünk az eredeti tervünket.”

  • Drasztikus javulás várható a Hondától?

    Drasztikus javulás várható a Hondától?

    A motorspecialista Ilmor segítségével a Honda jelentős előrelépéseket tett – ez pedig nemvárt fejtörést okozhat a McLarennek 2018-as terveit illetően.

    A McLarennek záros határidőn belül döntenie kell: vagy kitartanak jelenlegi motorpartnerük mellett, vagy valahogy ráveszik a Renault-t (a Ferrari és a Mercedes kategorikusan elutasította őket), hogy 2018-ban szállítsanak motorokat a brit istállónak. Néhány héttel ezelőtt még úgy festett, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan a McLaren számára, ám azóta az Ilmor hathatós közbenjárásának okán a Honda jelentős mértékű fejlődésről tett tanúbizonyságot – ez pedig újabb csavart jelenthet a régóta húzódó dilemmában.

    A japán gyártó idénre szakított F1-es részlegének eddigi működési filozófiájával és a pályán is tetten érhető javulás mértékének felgyorsítása végett kívülálló tanácsadók véleményét és kikérték. Habár a Honda hivatalosan sosem árulta el őrangyalának kilétét, néhány forrás megerősítette az Autosportnak, hogy az (egyik) őrangyal nem más, mint az Ilmor. A McLaren-Honda szövetség életben maradásához elkerülhetetlen, hogy a Honda masszív fejlődést produkáljon, ez pedig a hírek szerint sikerült is (már ami a próbapadot illeti), hála az Ilmor tüzetes és alapos munkájának. Mivel a végleges döntés ideje vészesen közeleg, a fejlődés híre nem is jöhetett volna jobbkor a Honda számára, ez pedig közvetve Fernando Alonso szerződéshosszabbítási tárgyalásainak megkezdtével is együttjárhat.

    A Renault vészhelyzeti megoldásként a háttérben lebeg, habár a franciák (megbízhatósági aggodalmakat citálva) nem szívesen vállalnának be egy negyedik csapatot a gyári alakulatuk és a Red Bull/Toro Rosso-páros mellé – ám végleges kizárásra sem került sor egyelőre, a Toro Rosso Hondára váltása ugyanis felszabadítana egy üres helyet a Renault kapacitásában.

    Motorfronton tehát egyelőre kettes alával teljesített idén a Honda, a színfalak mögött azonban zajlik az élet: a japán gyártó a szezon kezdetén búcsút intett a korábban a Ferrarinál dolgozó Gilles Simonnak, ezt követően pedig számos kollegától tanácsot kért, beleértve az Ilmort és a Mercedest is. A Honda ennek ellenére még mindig nem hajlandó hivatalosan megerősíteni az ilmoros behatást.

    „Noha nem tagadjuk annak lehetőségét, hogy külső tanácsadókkal dolgozunk együtt, részletekbe nem megyünk bele” – mondta a Honda egyik szóvivője. „Már fejlesztjük a 2018-as erőforrást is, jelenleg azonban semmit sem jelenthetünk be azon kívül, hogy nagyon keményen dolgozunk a versenyképességünk javítása céljából.”

    A külső segítség alkalmazása mellett a Honda a stratégiai hozzáállásán is változtatott. A pálya és a próbapad közötti korrelációs problémák komolyan visszavetették a japánok fejlődési potenciálját, és különösen az okozott nekik nehézséget, hogy az egyetlen hengeren talált fejlődést átültessék a teljes motorblokkra. Yusuke Hasegawa, a Honda főnöke elismerte a probléma súlyosságát, de azt is igyekezett kijelenteni, hogy a csapat ezentúl kevesebb bizalmat fektet a próbapados eredményekbe.

  • Jöhetnek az ázsiai utcai futamok az F1-be?

    Jöhetnek az ázsiai utcai futamok az F1-be?

    Sean Bratches, a Liberty kereskedelmi részlegének igazgatója szívesen látna még néhány ázsiai utcai futamot az F1-es versenynaptárban.

    Jelenleg Szingapúr az „Ázsia egyetlen utcai F1-es versenye” cím büszke birtokosa, 2008-as csatlakozása óta pedig a naptár kulcsfontosságú és (főleg éjszakai státusza miatt) roppant népszerű a csapatok és a rajongók körében egyaránt. A sport újdonsült tulajdonosai azonban nem elégednek meg ennyivel, további „ikonikus városokba” szeretnék elvinni az F1 hírét – a pontos helyszínek viszont még titkosak.

    „Rengeteg időt töltök a proaktív szervezéssel, vagyis én veszem fel a kapcsolatot egyes városokkal, és nem fordítva” – kezdte Bratches. „Úgy vélem, nem is olyan sokára az eddigieknél több utcai versenyt láthatunk majd. Ikonikus városokba látogatunk majd el, ahol hatalmas rajongói táborok szunnyadnak, amiket esetleg életre is tudunk kelteni. A napirendünkön előkelő helyen szerepel, hogy további versenyek legyenek ezen a kontinensen. Néhány várossal már tárgyalásokba is kezdtünk.”

    Ha már Ázsia, a 2018-as Kínai Nagydíj egyelőre csak provizórikus jelleggel szerepel a naptárban, Bratches szerint azonban nincs félnivalójuk a sanghajiaknak.

    „Keményen dolgoztunk a Juss Eventtel – a promoterrel – a megoldáson, de elviekben sikerült megállapodnunk” – folytatta Bratches. „Nem lövök túlságosan messzire, ha azt mondom, hogy a következő hónap végére minden teljesen a helyére kerül.”

  • A Honda fejlesztési stratégiát váltott

    A Honda fejlesztési stratégiát váltott

    Yusuke Hasegawa elárulta, hogy a Honda immáron másképpen értékeli ki motorfejlesztési lépéseinek sikerességét.

    A Honda az előző szezonokhoz hasonlóan a 2017-es évet is jókora hátrányból kezdte (lehet, direkt csinálják), gyenge megbízhatósága és teljesítménye azonban lassan a McLaren idegeire megy. A japán gyártó bukdácsolásának fő oka a próbapad és a pálya közötti korreláció hiányában keresendő, amely arra késztette őket, hogy kevesebb figyelmet szenteljenek a próbapados szimulációk által előrevetített eredményekre.

    „Megváltoztattuk a fejlesztési módszerünket” – mondta Hasegawa. „Most már nem ragaszkodunk annyira az egyhengeres [próbapados] verzió fejlesztéséhez. Az egyhengeres blokkal természetesen még mindig leellenőrizhetünk rengeteg tényezőt, alkatrészt vagy koncepciót, de rájöttünk, hogy a specifikáció véglegesítése előtt mindezeket a V6-oson is át kell vizsgálnunk. Egyszóval nem fektetünk óriási bizalmat az egy hengeren látható eredményekbe. Referenciaként még mindig fontos ez a lépés, de a teljesítményt a V6-osból kell kifacsarnunk.”

    A Honda különösen az MGU-H-val szenvedett idén, amelyet kis túlzással minden futamon cserélniük kellett. Egy Silverstone-ban bevezetett megbízhatósági frissítést követően viszont Hasegawa úgy véli, mgoldották a problémát.

    „Az MGU-H meghibásodásait roppant sokáig tartott megoldani” – folytatta. „Nagyon sok apró gondunk volt a motorral, ezt a területet pedig nehéz a próbapadon megérteni. Lassan a célegyenesben vagyunk az MGU-H terén, már csak a pályán kell verifikálnunk az előrejelzéseinket. A nemrég bevetett specifikáció már a probléma megoldására irányuló fejlesztéseket is tartalmaz, így szerintem nem lesz vele több gond.”

  • Verstappen nem hisz a Red Bull győzelmi esélyeiben

    Verstappen nem hisz a Red Bull győzelmi esélyeiben

    Max Verstappen szerint a kétségtelen fejlődés ellenére is nehéz lesz a Red Bullnak győzelmekért harcolnia a Mercedes és a Ferrari ellenében.

    Habár a Red Bull jókora lemaradásban kezdte az évet riválisaival szemben, ahogy a szezon haladt előre, úgy javult fokozatosan az osztrák istálló teljesítménye, amire ékes bizonyítékként szolgál Daniel Ricciardo ötdobogós sorozata. A csapat fiatalabbik versenyzője azonban nem ragadtatja el magát az eredmények láttán.

    „A viszonylag kevés egyenessel rendelkező pályákon nem vagyunk vészesen lemaradva, az összhátrány körülbelül három tizedre saccolnám” – kezdte Verstappen. „Amikor azonban belekerülnek az egyenesek is a képbe, akkor a lemaradásunk megnő. Nem is tudom, mire számítsak az elkövetkező futamokon, de az biztos, hogy nagyon nehéz lesz komolyan harcba keveredni velük [a Ferrarival és a Mercedesszel]. Spában a Mercedesre tippelnék, mivel még mindig nekik van a legjobb erőforrásuk az egész mezőnyben, de nem hiszem, hogy dominálni fognának.”

    A hollandot különösen az kedvetleníti, hogy az eleve hátrányban lévő Renault-motort nem fejleszti túl meggyőzően a francia cég.

    „Nem hagyjuk abba a fejlesztést, de persze a többiek sem fogják” – folytatta Verstappen. „A többiekhez képest kicsit gyorsabb tempóban kellene dolgoznunk, és persze jobban is. A motor szempontjából viszont szerintem kevesebb fejlesztést kapunk, mint a többi csapat – kulcsfontosságú tehát, hogy az autónk a megfelelő irányba haladjon.”

  • Pérez: Kissé korán jött nekem a McLaren

    Pérez: Kissé korán jött nekem a McLaren

    Sergio Pérez a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb versenyzője, aki a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb csapatában versenyzik, habár jelenleg úgy fest, hogy a Force India a konstruktőri negyedik helyével elérte a maximumot – vagy van még tovább is? Többek között erre a kérdésre is választ adott nekünk a mexikói, amikor lehetőségünk nyílt interjút készíteni vele, továbbá azt is kifejtette, miért volt neki kissé korai a 2013-as mclarenes ülés.

    Esteban [Ocon] egyértelműen kijelentette, hogy dobogóra szeretne idén állni. Szerinted ez elérhető cél a Force India számára? Ha igen, hol?

    Hát, Bakuban már elvesztettünk egyet – az hatalmas lehetőség volt… Nyers tempó tekintetében szerintem nehéz lesz dobogót szerezni, de bármi megtörténhet. Az eddig a csapatnál töltött minden évemben egyszer felállhattam a dobogóra; jelenleg a mostani a legjobb szezonunk, de dobogó nélkül! Remélhetőleg ez meg fog változni, de hogy hol, azt nem tudom. Nagyon messze vagyunk az első három csapattól, de az év végéig még sok minden megtörténhet.

    Utolérhető a Red Bull a konstruktőri bajnokságban?

    PerezŐszintén szólva nem tekintünk rájuk célpontként, jelenleg túl gyorsak hozzánk képest.

    A Force India egy régóta jelenlévő csapat nagyszerű munkaerővel, de a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest viszonylag kiscsapatnak számítotok. Folyamatosan hallani olyan híreket, hogy a versenynaptárat 25 fordulóig is kitolhatják. Milyen hatással lenne ez egy hozzátok hasonló méretekkel rendelkező csapatra?

    Ez minden csapat számára megoldható lenne, de hogy jó döntés-e… szerintem már így is túl sok versenyünk van egy évben – szezononkénti 21 verseny már eleve sok. Lehetetlen lenne… jó, ha nem is lehetetlen, de rendkívül megterhelő lenne a csapatok és a csapattagok számára, ha növelnék a naptárat.

    Vijay Mallya szerint több nemzetközi szponzorotok lehetne, ha a csapat nevet váltana. Ez segíthetne a Force Indiának (vagy Force Akárminek) abban, hogy még előrébb lépjen a mezőnyben?

    Igen, a Force Indiának sok indiai szponzora kellene, hogy legyen, ehhez képest egy sincs… ilyen szempontból egyetértek Vijay-vel, a Force India ugyanis mostanra a rajtrács egyik legfontosabb csapatává nőtte ki magát, így mindenképpen változtatni kellene a szituáción.

    Úgy fest, bebetonoztátok magatokat a konstruktőri bajnokság negyedik helyére. Elkezdtetek már 2018-ra koncentrálni?

    Nem, még nem. Tekintve, hogy a szabályok nem változnak túl sokat 2018-ra, minden, amit ebben az évben el tudsz végezni, nagy segítség lehet a jövőre nézve is, így továbbra sem állunk le a fejlesztésekkel.

    A jövő szempontjából szerinted jó helyen vagy a Force Indiánál?

    Nagyon hálás vagyok a Force Indiának, hatalmas lehetőséget biztosítottak nekem a karrierem előmozdítására; különösen az után, ami a McLarennél történt, itt lényegében újjáépíthettem a karrierem. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy ekkora utat tettünk meg a mezőny hátulja felől indulva, és még mindig nincs vége a fejlődésnek; a Force India mostanra a rajtrács egyik alappillérévé vált. Már a negyedik évemet taposom a csapatnál, és habár nem tudhatod előre, mi fog történni, a csapat tudja, hogy nagyon boldog vagyok itt.

    Utólag visszagondolva nem érzed úgy, hogy akkoriban még nem álltál készen a McLarenre?Perez

    Sebesség szempontjából készen voltam, már ha ezt az autó is megengedte. Amit előtte a Sauberrel csináltam [2012-ben], az korántsem volt magától értetődő: remek munkát végeztem, három dobogót szereztem, miegymás. De az én tapasztalatlanságom mellett egy olyan nehéz autót kezelni – mert az akkori McLaren nagyon kiszámíthatatlan volt és nehezen lehetett kezelni –, amikor ráadásul még új is vagy a csapatban, új autót és új munkamódszereket kell megtanulnod, majd ezek után még az autóban sem bízhatsz meg… nagyon megnehezítette az életem, amit a tapasztalat hiánya csak felerősített. Ha most visszamennék oda, azonos körülmények között sokkal sikeresebb lehetnék. Azóta rengeteget fejlődtem, és hála annak az egy McLarennél töltött évnek vagyok az a pilóta, aki ma itt ül. Boldog vagyok, és úgy hiszem, az életben minden okkal történik.

    Visszatérnél egyszer a McLarenhez?

    Vannak ott jó barátaim, és ha sikerülne előrelépniük és versenyképesség terén felvenni a versenyt az élmenőkkel, akkor miért is ne? Nincs velük semmi bajom; ebben a sportban csak azt szeretném elérni, hogy versenyzőként megmutathassam a bennem rejlő maximumot.

  • A Red Bull a Ferrari elé akar kerülni pontszerzés terén

    A Red Bull a Ferrari elé akar kerülni pontszerzés terén

    A 2017-es szezon fennmaradó részére Christian Horner kiadta az ukázt csapatának: szerezzenek több pontot, mint a Ferrari.

    Az idei szezonra bevezetett mélyreható aerodinamikai szabályváltozások sokakban egy újabb Red Bull-domináns korszak hajnalát vetítették elő, ám az RB13 nem sikerült olyan ütősre, mint elődei, és jelenleg egyértelműen a harmadik helyet foglalja el a Mercedes és a Ferrari konstrukciói mögött. Az osztrák istálló lemaradásában nagy szerepet játszottak a szélcsatorna korrelációs problémái, és mire ezt nagy nehezen kijavították és elkezdtek egyre inkább meggyőző teljesítményt mutatni, addigra a Red Bull már 173 pontos lemaradásba került a Mercedesszel és 134 pontosba a Ferrarival szemben. Horner áthidalhatatlannak tartja a lemaradást kilenc futammal a szezon vége előtt, ám reméli, csapata legalább a Ferrarival tartani tudja majd a lépést.

    „A bajnokság szempontjából úgy vélem, a köztünk és a Mercedes-Ferrari páros között lévő hátrány ledolgozhatatlanul nagy” – ismerte be Horner. „De legalább a Ferrarinál több pontot szeretnék szerezni a szezon második felében. Ha sikerülne olyan helyzetbe kerülnünk, ahol az elkövetkező futamok során a dobogóért és a dobogó magasabb fokaiért tudnánk harcolni, akkor ez reális, habár kissé agresszív célpont lehet számunkra.”

    A Red Bull korai problémái miatt sem Daniel Ricciardo, sem Max Verstappen nincsen harcban a bajnoki címért, amely Sebastian Vettel és Lewis Hamilton privát küzdelmévé nőtte ki magát (habár még Valtteri Bottast sem szabad teljesen leírni). Vettel mind a négy világbajnoki címét a Red Bull-lal nyerte 2010 és 2013 között, így Horner első kézből tapasztalhatta meg, hogyan viseli a német a bajnoki befutók által keltett nyomást.

    „Sebastian egy roppant koncentrált személy” – skiccelte fel Vettel karakterjellemzését Horner. „Rendkívül jól kezelte a nyomást – szinte azt is mondhatnánk, hogy minél nagyobb volt a nyomás, annál jobban reagált rá. Különösen akkor volt kiemelkedően erős fejben és hozzáállásban, amikor elérkezett a bajnokság befutója – a szezon második felét domináló tengerentúli versenyek során biztos lehettél benne, hogy ha van egy leheletnyi esély a bajnokságra, akkor azt be is húzza.”

    2011-ben és 2013-ban a német szinte játszi könnyedséggel zsebelte be második és negyedik vb-címét, 2010-ben és 2012-ben azonban az utolsó futamig keményen kellett küzdenie. A hírhedt 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon 15 pontos hátrányt ledolgozva nyerte meg első bajnokságát, 2012-ben pedig a nyári szünetben 44 ponttal volt lemaradva Fernando Alonsótól, de egy bravúros befutó után végül ismét övé lett a trófea.

    „A hozzáállása, az igyekezete, a részletekre való odafigyelés, a munkamorálja – ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy zsinórban négy bajnoki címet szerezzen” – folytatta Horner. „Ezek közül kettő pedig a végletekig kiélezett volt, ’12 különösen. Az európai etap végéig csak egyetlen győzelme volt, ám utána Szingapúrtól kezdve sorozatban négy futamot is megnyert.”