Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Újabb verseny, újabb Force India-csetepaté, ezt azonban megunta a csapatvezetés: Sergio Pérez és Esteban Ocon nem versenyezhet ezentúl egymás ellen.

    Ocon és Pérez nem egyszer flörtöltek már egymással túl közelről a versenypályán, a Belga Nagydíjon viszont véglegesen elszabadult a pokol: a két Force India rögtön a rajt után összegabalyodott (azt még megúszták), majd a verseny kétharmadánál ismét egymásra találtak, amikor a mexikói az Eau Rouge felé vezető szakaszon a falra passzírozta francia csapattársát. A kontakt azonnal elvitte Ocon fél első szárnyát, míg Pérez egy jobb hátsó defekttel lett gazdagabb. A bakui összeérésüket követően a Force India még hősiesen kitartott a szabad versenyzés elve mellett, a belga eseménysorozat azonban úgy fest, más mederbe terelte a dolgokat, Otmar Szafnauer ugyanis véget vetett a nagy szabadságnak.

    „Csak annyit láttam, mint ti, de nekem úgy tűnt, hogy Sergio felkente Estebant a falra, majd pedig ő jött ki vesztesként a dologból” – nyilatkozta Szafnauer. „A jövőben ennek megismétlésére esélyük sem lesz. Eddig szabadon versenyezhettek, de ha ezt nem tudják a csapat érdekeit szem előtt tartva kivitelezni, akkor ezentúl nem versenyezhetnek. Ennek nem szabadna megtörténnie. Mindig a szabad versenyzés hívei voltunk, és ezt ők is pontosan tudták. Ám azt is megmondtuk, hogy ha ez még egyszer előfordul, hogyha egy Baku-féle incidens még egyszer megtörténik, onnantól mi irányítjuk a versenyt a pitwallról. Ha negyedikek maradunk [a konstruktőriben], akkor nem vesztünk vele semmit, de ma rengeteg pontot hagytunk a pályán.”

    A fizikai erőfitogtatást egy szóbeli perlekedés előzte meg, amikor Ocon felrótta csapatának, hogy pozícióelőnye ellenére Pérezt hívták ki először a boxba. A Force India ezt Pérez letöltendő ötmásodperces büntetésével indokolta, majd arra ösztökélték Ocont, hogy „tapadj rá, elvégre neked vannak frissebb gumijaid”. Az egész mizériából azonban a szurkolók jöhetnek ki a legrosszabbul, akik test-test elleni csatákat akarnak látni.

    „Ez természetes, ezért is hagytuk őket versenyezni” – szimpatizált a rajongókkal Szafnauer. „De amint elérkezik az a pont, ahol egymást és másokat veszélyeztetnek és összeütköznek, a kezünkbe kell vennünk az irányítást.”

    Az incidenst követően a pályán maradt törmelék miatt beküldték a safety cart, amelynek hála mindkét Force India-pilóta viszonylag kis időveszteséggel megúszta a dolgot. Ocon végül egy orrkúpcsere után a kilencedik helyen fejezte be a futamot, Pérezt azonban két körrel a verseny vége előtt véglegesen kihívták a boxba.

  • Palmer váltócserés büntetést kap

    Palmer váltócserés büntetést kap

    Jolyon Palmer öthelyes rajtbüntetést kap a Belga Nagydíjra, miután Renault-jában ki kellett cserélni a váltót.

    Palmer idén mindössze másodszorra jutott be a Q3-ba, ott azonban egyetlen mért kört sem tudott megtenni, miután váltóolajnyomás-problémák léptek fel az RS17-ben. A Q2-ben futott körei közül kettő is elegendő lett volna a hetedik hely megszerzésére – éppen saját csapattársa, Nico Hülkenberg kárára –, ami valóban „tökéletes” teljesítmény lett volna a brittől, aki számított a büntetésre.

    „Sokkal rosszabb lett volna, ha a megbízhatósági probléma az időmérő elején manifesztálódik, mert akkor esélyünk sem lett volna megmutatni, mire vagyunk képesek” – hallatszott ki az optimizmus Palmer hangjából. „A tizedik hely esetén is kissé hátrébb indultunk volna a kelleténél, még hátrébbról pedig még több olyan autó lesz előttünk, amelyiknél gyorsabbak vagyunk. A versenyképet ez jelentősen árnyalja, de ami a tempót, a mentalitást és a magabiztosságot illeti, azok még mindig megvannak.”

    Palmer eddigi legkiemelkedőbb F1-es hétvégéjének tartja a belgiumit, ahol idén először kétséget nem tűrően már az első szabadedzéstől kezdve gyorsabb volt Hülkenbergnél.

    „Már az FP1-től remekül éreztem magam az autóban” – folytatta Palmer. „Nem kellett drasztikusan változtatni az autó beállításain, csupán itt-ott módosítottunk és finomhangoltunk egy kicsit. Az időmérőn minden egyes köröm gyors volt; nem csak egyetlen körre összpontosítottam minden tudásom, hanem sikerült minden körből hibátlanul kihoznom a maximumot.”

    Az öthelyes rajtbüntetés jól jön Fernando Alonsónak, Romain Grosjeannak, Kevin Magnussennek, Carlos Sainznak és Lance Strollnak, akik így egy-egy helyet kúszhatnak előrébb a rajtrácson.

  • A Pirelli nyugtat: biztonságosak a gumik

    A Pirelli nyugtat: biztonságosak a gumik

    Az időmérőn látott túlzott vibrálás ellenére is úgy tartja a Pirelli, hogy abroncsai nem minősülnek veszélyesnek Spában.

    A Pirelli szerint a strukturális hiba kizárható, a csapatok azonban még mindig tartanak egy esetleges futamközbeni meghibásodástól. A vibráció az időmérő alatt bevágott lassított felvételeken volt feltűnő, különösen a Buszmegálló-sikánból kifele Lewis Hamilton Mercedesén, amelynek hátsó gumijai szinte kontrollálhatatlanul rezonáltak, magukkal rázva az egész autót is. Az effektust a La Source-hajtűkanyarból kigyorsítva is lehetett észlelni. Legalább egy áldozata már lett a vibrációnak: Paddy Lowe szerint Lance Stroll Williamsének törött hátsó szárnya, amely megakadályozta a kanadait az érdemleges időmérős részvételtől, a gumiproblémák egyenes következménye volt.

    Néhányan a tavalyi Osztrák Nagydíjon látottakhoz hasonlították a mostani eseményeket, amikoris a pálya környéki agresszív rázókövek technikai meghibásodásokat okoztak Nico Rosberg és Daniil Kvyat autóján. Akkor a versenyen nem voltak problémák, Spában viszont többen is aggódnak, mivel a két kérdéses kanyar rögtön a nagytempójú Eau Rouge-szekció előtt található a pályán, és minden egyes leszakadó alkatrész, akármennyire kicsi is, defektet okozhat a követő autónak Spa egyik legveszélyesebb pontján. A Red Bull még külön engedélyt is kért az FIA-tól, hogy a parc fermé-szabályokat megszegve vasárnap reggel ultraszonikus repedésteszteket végezhessenek a két RB13-as felfüggesztésén.

    Mario Isola, a Pirelli motorsport-igazgatója szerint a vizsgálatok még javában folynak, ám a spái abroncsok tüzetes megvizsgálása után, kiegészítve egy kis kutatómunkával a gyártó milánói hadiszállásán, biztos benne, hogy a gumikkal magukkal nem lesznek problémák.

    „Minden egyes laboratóriumi vizsgálatunk azt mutatja, hogy a gumik rendben vannak” – nyilatkozta Isola. „Jelenleg az adatok részletesebb áttanulmányozását végezzük, hogy megértsük, hogyan is generálódik ez a különös hatás. Tegnap este beszéltünk a csapatokkal, de utána el kellett menniük, a további információkat pedig csak ma reggel kaptuk meg. Úgy fest, hogy ez a fajta vibráció csak szigorúan meghatározott pontokon, a 19-es [Buszmegálló] és az 1-es [La Source] kanyarokból kifele lép fel, nem az egész pályán. Mivel azonban most először tapasztalunk hasonlót – habár a lassított felvételek lehet, kissé túldramatizálták a hatást –, értelemszerűen meg szeretnénk érteni, mi váltotta ki. Minden csapattal egyeztetünk, mert kulcsfontosságúak az ő visszajelzéseik, nem csak az adatok szempontjából, hanem nekik van rálátásuk az autók felfüggesztésére, a padlólemezre és a szárnyakra, így kiegészíthetik a mi értesüléseinket. Természetesen bizonyos frekvenciák elérése esetén benne van a meghibásodás lehetősége.”

  • A Ferrari-szélárnyék Räikkönen ötlete volt

    A Ferrari-szélárnyék Räikkönen ötlete volt

    Kimi Räikkönen saját szakállára találta ki Sebastian Vettel megszélárnyékoltatását, nem a Ferrari kérte meg erre.

    A Belga Nagydíj szabadedzésein és az időmérő kezdeti szakaszaiban Räikkönen tűnt a gyorsabb ferrarisnak, utolsó mért körén azonban hibázott és keresztbe állt a kilences kanyarban. A kör már mehetett a kukába, a finn viszont nemes gesztusként még meghúzatta kicsit a mögötte szintén mért körön lévő csapattársát. Vettel végül felugrott a rajtrács második helyére Lewis Hamilton mellé-mögé, Räikkönen pedig lecsúszott a negyedikre Valtteri Bottas javítása miatt.

    „Ne is próbáljatok ebből egy idióta sztorit kihozni” – kritizálta az újságírók szenzációhajhász tendenciáit Räikkönen. „Hibáztam, majd visszajöttem a pályára. Ha valamiben tudok segíteni a csapatnak, megteszem. Nekem nem került semmibe, mert úgyis a boxba készültem. Tudtam, hogy mögöttem van, így kicsit emeltem a tempón és megpróbáltam segíteni neki az egyenesben. Ennyi történt.”

    Vettel valószínűleg enélkül is felért volna a második helyre, de őszintén hálás volt Kimi segítségéért.

    „Az első tengely kicsit könnyű volt, különösen a közepes és gyors kanyarokkal tűzdelt kettes szektorban” – magyarázta a német. „Picikét lomhán reagált az autó, de az utolsó körömre valahogy jobban összeállt, már az egyes kanyarba befordulva azonnal éreztem. Emellett számomra szerencsésen is jött ki, hogy Kiminek el kellett vennie, a tőle kapott csodaszép szélárnyék pedig Valtteri ellen is megkönnyítette az életem.”

    A McLarennel ellentétben a Ferrarinál ezt nem tervelték ki előre.

    „Nyilvánvalóan be akarta fejezni a körét, de amikor hibázott egy kicsit, a pályán elfoglalt pozíciónknak hála megláthatott egy piros autót a tükörben azzal a gondolattal, hogy ’adok neki egy kis szélárnyékot’ – nagyon rendes volt tőle és nyilván hasznos is” – rekonstruálta az esetet Vettel. „Nem volt előre tervezett. Láttam már néhány csapatot, akik időmérőkön játszadoznak a szélárnyékozással, de ezt általában nem lehet előre megtervezni, így inkább nem is próbálkozol vele. Ez nagyon spontánnak tűnt.”

    Hamilton köre érinthetetlen volt, ám versenytávon inkább a Ferrari felé látszik billenni a mérleg.

    „Eddig nagyon jónak tűnt, remélhetőleg meg is marad” – bizakodott Vettel a verseny előtt. „Egy körön az egész hétvégén az volt az érzésem, hogy kissé nehezebb lesz kihozni belőle a maximumot. Sok üzemanyaggal körözve azonban jól éreztem magam, és akkor még nem is beszéltünk a stratégiáról. A Mercedes nyilván gyors lesz, de nekünk sincs okunk a szégyenkezésre. Okkal vagyunk az első sorban, megvan a tempónk, és ennek a versenyen sem szabadna megváltoznia.”

  • Alonso: Egy-kettőben lehetnénk, ha…

    Alonso: Egy-kettőben lehetnénk, ha…

    Fernando Alonso szerint a McLaren könnyedén az első sorba kvalifikálhatott volna a Belga Nagydíjon, ha a Hondának jobb lenne a teljesítménye.

    Az Q2 vége felé úgy festett, a pálya karakterisztikája ellenére is lesz McLaren a Q3-ban, Alonso utolsó mért körén azonban hirtelen felmondta a szolgálatot a Honda-motor energiavisszanyerő-rendszere, így Nico Hülkenberg ellenállás nélkül ki tudta pöccinteni a spanyolt a 11. helyre. Az időmérő végeztével Alonso gyorsan végzett egy kis fejszámolást, majd arra a kissé meglepő eredményre jutott, hogy jobb motorral övé lett volna a pole.

    „Szerettünk volna előrébb keveredni, de összességében pozitív napunk volt” – kezdte az összegzést. „A Q2-ben egészen az utolsó körökig másfél másodperces lemaradásban voltunk, mindezt egy olyan pályán, ahol rengeteget veszítünk a motor miatt – könnyed első és második hely lehetett volna. [Az utolsó mért körömön] az akkumulátor megadta magát; a 11-es és a 12-es kanyar között hat tizedet hagytam ott. Addigra két tizeddel voltam gyorsabb az előző körömnél, az utolsó szektorban is lehetett volna még egy-kéttizedes javulás, ami sima Q3-at eredményezett volna. A 11. hely azonban nem rossz, az új gumikon való rajtolás plusz lehetőségeket nyit meg előttünk – igyekszünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést holnap.”

    Stoffel Vandoorne is jól muzsikált a másik McLarenben, ám mivel a belga a 65-helyes rajtbüntetésének köszönhetően úgyis az utolsó helyről indul, inkább Alonso esélyeit próbálta segíteni egy kis szélárnyékozással.

    „Előre kiterveltük” – nyújtott bepillantást a wokingi stratégiába Alonso. „Jövő héten visszaadom neki a szívességet, akkor lesz az én köröm. Megpróbáltuk kihasználni a büntetéseket; muszáj a pozitívumot meglátnunk a helyzetben és a maximumot nyújtani a csapat számára. De ahogy mondtam, ha bejutottam volna a Q3-ba, akkor is csak egy szett abroncsom maradt volna, amivel maximum a kilencedik helyig jöhettem volna előre – ilyen szempontból nem is olyan rossz az a 11. hely és az új gumik.”

    Vandoorne végül a 15. helyen zárt – de ezt csak a tisztesség kedvéért tesszük hozzá.

    „Meglehetősen jó nap volt” – foglalta össze élményeit a belga. „Egész hétvégén csak a futamra készültem, mivel tudtam, hogy úgyis a legvégéről rajtolok. A mai napom csak Fernando segítéséről szólt: mindkét autóval bejutni a Q2-be, majd onnantól szélárnyékozni. A terv sikerült, de sajnos éppen hogy lecsúsztunk a Q3-ról.”

  • Massa: A Williams visszafele fejlődik

    Massa: A Williams visszafele fejlődik

    A Belga Nagydíj időmérőn elszenvedett kettős Q1-es kiesést követően Felipe Massa kijelentette, hogy a Williams egyszerűen nem képes felvenni a fejlesztési verseny fonalát.

    Massa egy „nem elég versenyképes” autóval mindössze a 16. helyre kvalifikált Spában, ehhez azonban még hozzájön öthelyes rajtbüntetése, amit a harmadik szabadedzésen szedett össze.

    „Elég csalódást keltő rögtön a Q1-ben kiesni” – szomorkodott a brazil. „A legfőbb probléma az, hogy az autó nem fejlődik eléggé – miközben mások folyamatosan javulnak, mi egyre inkább hátracsúszunk. Elég nyilvánvaló, hogy emelnünk kell a fejlesztési szinten, javítanunk kell a felkerülő alkatrészek minőségén és ezáltal az egész autó teljesítményét – de jelenleg nem ez történik. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy már a Q1-ben kiessek, így nem tudtam biztosan megmondani, 15. vagy 16. voltam-e. Egyébiránt elégedett voltam a körömmel, de az autó nem elég versenyképes.”

    A Williams eddig „híres” volt arról, hogy szenved a lassú pályákon, ám idénre a repertoár kibővült a gyors pályákra is, miután Ausztria és Silverstone sem tartozott az acélosabb hétvégék közé. Ezentúl erre kell vajon számítanunk a patinás istállótól?

    „Remélem, nem!” – próbálta optimistára venni a figurát Lance Stroll. „Szerintem ez pályafüggő. Tisztán látszik, hogy a nagy terhelésű hosszú kanyarokban nem termelünk elég leszorítóerőt; a kanyarbejáraton és a tapadás mértékén látszik, hogy rengeteget veszítünk. Az elmúlt néhány hétvégén ez volt a trend – nagyon frusztráló, ugyanis ennél előrébb akarunk lenni. Muszáj keményebben dolgoznunk és valahogy megszabadulni ettől a hátránytól.”

    Stroll a hátsó szárny meghibásodása miatt mindössze egyetlen mért kört teljesített a Q1-ben, ami a 18. helyre volt elég eredetileg, a sorozatos büntetések miatt azonban egészen a 15.-ig előrekúszik a végleges rajtrácson.

    „Valami eltört, szerintem a szárnyvéglap volt az” – magyarázta a kanadai. „Sajnos az ilyesmi megesik, szimpla pech volt. Nem tudtunk még egy második kört is menni, ami szomorú, de nem hiszem, hogy sokkal előrébb keveredtünk volna. Láttam Felipe körét, és alig végzett előttem egy-két pozícióval; ennek ellenére kár, hogy nem volt lehetőségem egy normális kört menni a Q1-ben.”

  • Massa öthelyes rajtbüntetést kap

    Massa öthelyes rajtbüntetést kap

    Felipe Massa öthelyes rajtbüntetést kap a Belga Nagydíjra, miután a harmadik szabadedzésen túl gyorsan hajtott sárga zászlós körülmények alatt.

    A brazil veteránnak úgy folytatódik a nyári szünet utáni első versenyhétvége, ahogyan elkezdődött: pocsékul. Nem elég, hogy az egész pénteki napot ki kellett hagynia egy baleset miatt, a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen nem lassított le kellőképpen a duplasárgás szakaszon – ez pedig rajtbüntetést és három büntetőpontot vont maga után. Az FIA a videó- és telemetriaadatok tüzetes átvizsgálása után úgy határozott, hogy Massa „a dupla sárga zászlóval jelzett szakaszon kísérletet sem tett arra, hogy a szabályoknak megfelelve jelentősen csökkentse a sebességét”.

    Az időmérő végkimenetelétől függően az öt hely lehet még kevesebb is, ugyanis Massán kívül számos másik versenyző is rajtbüntetések tudatában vág bele az időmérőbe: Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson szintén öt hellyel kerül hátrébb a rajtrácson (mindketten váltócsere miatt), míg a helyi hős Stoffel Vandoorne a jelen pillanatig 65-helyes büntetést halmozott fel.

  • Az FIA az időmérőn beveti a „csalásdetektorát”

    Az FIA az időmérőn beveti a „csalásdetektorát”

    A Belga Nagydíj időmérőjétől kezdve az FIA büntetés terhe mellett szigorúan felügyelni fogja, hogy a versenyzők ne vágják le a Raidillon kanyart.

    Charlie Whiting szombat reggel emlékeztette – vagy inkább figyelmeztette – a csapatokat, hogy versenyzőik büntetésre számíthatnak, ha levágják a Raidillion kanyart, az Eau Rouge tetején lévő balost. Ennek monitorozására a rázókő mögé egy érzékelőt építettek be (az FIA hivatalos live timingján ezt ’Cheat Loop’, azaz kb. „csalásdetektor” néven tüntették fel), amely azonnal jelzi, ha egy autó mind a négy kerekével elhagyja a pályát.

    A kiosztogatott emlékeztetőben Whiting egyértelműen jelezte, hogy a rosszalkodók körideje törlésre kerül a mai időmérő edzésen, a holnapi futamon pedig háromszori vétséget követően figyelmeztető zászlót kap az adott versenyző, amelyet további szankciók is követhetnek.

    „Minden olyan időmérős kör törlésre kerül, amelyben a versenyző elhagyja a pályát és a négyes kanyar csúcspontján túl fordul be – ezt egy erre a pontra elhelyezett érzékelő fogja jelezni. A futam során a harmadik átvágást követően a versenyző fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kap, minden további áthágást pedig jelentenek a stewardoknak. A csapatok minden egyes kanyarlevágásról értesítést kapnak a hivatalos üzenőfelületen át.”

  • A Red Bull felhagy az alacsony leszorítóerős stratégiával

    A Red Bull felhagy az alacsony leszorítóerős stratégiával

    A Red Bull extrémalacsony leszorítóerős beállításokkal körözött a Belga Nagydíj pénteki napján, ám Daniel Ricciardo szerint sokkal jobban járnak, ha felhagynak vele a hétvége további részére.

    A végsebesség maximalizálása érdekében az ausztrál versenyző autóján kipróbáltak egy alacsony légellenállást biztosító beállításcsomagot, de a taktika balul sült el, Ricciardo ugyanis a hatodik helyen végzett a második szabadedzésen, 1.319 másodperccel Lewis Hamilton mögött – mindezt annak ellenére, hogy az első és a harmadik szektorban az abszolút leggyorsabb volt. A technikásabb második szektorban mintegy másfél másodpercet vesztett az élmenőkhöz képest, ez pedig egyszerűen nem éri meg a magasabb végsebességért cserébe.

    „Szárazon nehéz volt, mivel egy kicsit agresszívabb irányba mozdultunk el a beállításokkal” – magyarázta Ricciardo. „A jó végsebességre alapoztunk, de a kanyarokban túl sok időt hagytunk ott, ezt pedig nem tudtuk az egyeneseken kompenzálni. Jó volt azért kipróbálni, de ennyi volt benne, mindent kifacsartunk. Az első és harmadik szektor fantasztikus volt, mindkettő lila volt, de a második szektorban úgy éreztem, mintha F3-as autót vezetnék. Legalább megpróbáltuk. Örültem volna, ha bejön az ötlet, de nem jött.”

    Max Verstappen a magasabb leszorítóerős beállításokkal körözött, Ricciardo azonban még nem tudja, hogy lemásolja-e azt a megoldást, vagy inkább okoskodjon ki valami köztes állapotot a mérnökeivel.

    „A mi verziónk nem volt versenyképes” – vonta le a tanulságot Ricciardo. „Majd meglátjuk, elő tudunk-e rukkolni egy kompromisszumos megoldással, vagy felrakjuk az autóra a Max által használt leszorítóerőt. Holnap biztosan sokkal inkább benne leszek a buliban, jobb lesz a beállításom. Az első öt négy-öt tizeden belül volt; ha sikerül oda becsusszannom, minden rendben lesz.”

    Verstappen szerint az RB13-nak nem könnyű egyszerre az egyenesekben és a kanyarokban is tartania a lépést az élmenőkkel.

    „Elment, semmi extra” – foglalta össze pénteki napját a holland. „Nehéz volt az egyenesekben is versenyképesnek lenni és közben a kanyarokban is. Két eltérő taktikát próbáltunk ki az autókon, de nem egyszerű összeegyeztetni a kettőt. Csak megnéztük, mire vagyunk képesek az egyenesekben, mert ahogy azt látni lehet az első és a harmadik szektoromból, alapjáraton elég lassúak vagyunk. Kompromisszumot igyekeztünk találni, de ez nem olyan egyszerű.”

  • Új motort kaptak a Mercedesek

    Új motort kaptak a Mercedesek

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egyaránt új fejlesztésű motorral vágnak neki a Belga Nagydíj hétvégéjének.

    A Mercedes Spára előrukkolt a legújabb specifikációjú erőforrásával, és habár az átalakított elemek mivoltáról nincsenek információk – az új motorokra is eleve csak az FIA péntek reggeli közleményéből derült fény –, a gyors belga pályán Bottas és Hamilton még nagyobb előnyre tehetnek szert az egyébként is itteni favoritnak kikiáltott Mercedesszel.

    A két versenyző autójában a belsőégésű motort, a turbót és az MGU-H-t cserélték ki – fontos megjegyezni, hogy ezzel mindketten elérték a szabályok által megengedett négy alkatrésznyi limitet, egy esetleges következő alkalommal tehát tízhelyes büntetéssel számolhatnak. A Mercedes mindenesetre bízik benne, hogy a hátralévő kilenc futamot ki tudják húzni a jelenlegi motorkészletükkel, amivel potenciális lépéselőnybe kerülhetnének a szintén tízhelyes rajtbüntetés határán lebegő Ferrarival szemben. Az olasz istálló mellesleg Belgiumra kitartott a harmadik specifikációjú erőforrása mellett, a háttérben viszont zajlanak a fejlesztési munkálatok, amelyeknek gyümölcsét akár már a jövő heti Olasz Nagydíjon láthatjuk egy frissített motor képében.