Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    A Haas szerint fő riválisai, a McLaren és a Renault számára szerencsésebben alakult eddig a 2018-as szezon menete.

    Roppant erős konstrukciója ellenére a Haas mindössze a hetedik helyen áll a konstruktőri tabellán. Jelenlegi 11 pontja Kevin Magnussen bahreini ötödik és kínai tizedik helyéből tevődik össze, ám az amerikai istálló potenciális 22 pontot dobott el Ausztráliában a borzalmasra sikeredett boxkiállásaikat követően. Ezzel a szemben a McLaren a negyedik helyen áll 38 ponttal, míg a Renault a maga 35 pontjával az ötödik helyet foglalja el.

    „Eddig úgy fest, a Renault, a McLaren és mi vagyunk harcban a negyedik helyért” – mondta Gunther Steiner csapatfőnök. „Ez jelenleg egyértelműen kirajzolódni látszik; remélem, hamarosan nálunk pattan a labda, mert a többiek eddig elég szerencsések voltak, mi pedig pechesek. Habár igaz, hogy a szerencsédet félig magadnak is szerzed: Ausztráliában ezt láthattuk is, ami nélkül ott lennénk, ahol kellene.”

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíj Steiner egyik példája a Haas pechjére, amikoris a safety car beküldése miatt az addig biztosnak tűnő hetedik és kilencedik helyek egyetlen tizedikké olvadtak. A Renault és a Force India, kihasználva az alkalmat, kiállt kereket cserélni, a Haasnál azonban már nem volt friss lágy szett, a használt abroncsokat pedig az újraindításnál jóval nehezebben tudták ismét munkára fogni. Steiner szerint a gumik működése idővel megérthető és kitapasztalható, valamint arra számít, hogy az elmúlt évek tendenciájával ellentétben csapata képes lesz a szezon végéig lépést tartani a fejlesztési verseny feszes tempójával.

    „Továbbra is azt kell csinálnunk, amit eddig” – vallotta be az ipari titkot Steiner. „Minden egyes futammal egyre többet tanulunk a gumikról és egyre biztosabb tudásalapot építünk fel, miközben megterveztük már a fejlesztéseket is. Az idei évre szóló tervünk eltér a tavalyitól, amikor előre tudtuk, hogy nem lesz sok fejlesztésünk, mert már a szezon korai szakaszában úgy döntöttünk, hogy inkább a következő évi autóra koncentrálunk. Idén viszont úgy határoztunk, hogy több fejlesztést vetünk be. Végeredményben minden azon múlik majd, hogy mennyire jók a mi és az ellenfeleink új alkatrészei.”

  • Sainz még tanulófázisban van

    Sainz még tanulófázisban van

    Carlos Sainz lemaradása Nico Hülkenberghez képest részben annak tudható be, hogy a spanyol pilóta még nem tanulta el csapattársa minden „apró trükkjét”.

    Hülkenberg az első három futamot a hetedik, hatodik és hatodik helyeken fejezte be, Sainz pedig a tizedik, tizenegyedik és kilencedik pozíciókban suhant át a célvonalon. Az erőviszony azonban nem ennyire egyértelmű: egészen a melbourne-i Q3-ig Sainz volt a gyorsabb, a versenyen pedig a vizespalack meghibásodása jelentősen lassította. Kínában a spanyol lerajtolta Hülkenberget, ám az első kör vége felé összeakaszkodott Daniel Ricciardóval, így Sainz visszakerült csapattársa mögé.

    „Nico kétségtelenül nagyon erős az időmérőn” – ismerte el Sainz. „Ez mindig így volt, ezzen az autóval pedig, amin remekül kiigazodik, még inkább látványos. Amikor tavaly megérkeztem a csapathoz, már akkor láttam, hogy apró trükkök vannak a tarsolyában, amik segítségével nagyon-nagyon gyors az időmérőn – még mindig nem fedeztem fel mindet. Melbourne-ben a Q2-ben fél másodperccel voltam előtte, a másik két versenyen pedig csak picit voltam hátrébb, szóval nem hiszem, hogy aggódnom kellene.”

    A paddock nagyra tartja Hülkenberget, így Sainznak „nem volt meglepetés”, hogy a német ennyire erős.

    „Már van egy év tapasztalata ezzel az autóval” – emelte ki a spanyol. „Ez nagy segítség, ha a pályára érve előtted van a tavalyi verseny képe és tudod, az autó hogyan reagált a változtatásokra, a vezetési stílusra, stb. Piszok gyors srác, aki emellett még nagyon tapasztalt is; ahányszor csak a pályán van, odateszi magát. Én is már a negyedik évemben vagyok, de még mindig nagyon sok mindent tanulok az autóról, lassan pedig felérek. A szezon 21 verseny, ebből csak hármat teljesítettünk. Egyen pedig én voltam a gyorsabb, szóbal nem aggódom.”

    A kakukktojás talán Bahrein lehet, ahol Sainz kissé alulteljesített, de nem szabad eltekinteni az összképtől, ami szebben fest, mint amit az eredmények sugallnak.

    „Ausztráliában szerintem én voltam a gyorsabb, Bahreinben viszont őszintén szólva elég lassú voltam. Ennek még mindig nem tudtunk pontosan utána járni, mert két egymásutáni versenyhétvégével nem volt rá idő. Kínában csak néhány tizeddel maradtam el az időmérőben, de ez többszörösen is megbosszulta magát a rajtrácson elfoglalt pozíciók tekintetében.”

    A Renault (főként Hülkenberg eredményei miatt) a mezőny negyedik leggyorsabb autójának számít, de Sainz szerint még van mit javítani a versenytempón.

    „Különösen időmérőn érzem azt, hogy nagyon jók vagyunk” – mondta. „A versenyeken a gumikopás szempontjából még vannak feltérképezetlen terepek, valamiért nem vagyunk annyira versenyképesek a futamon, mint az időmérőn.”

  • A Mercedes állítása szerint megdöntötte a kerékcsererekordot

    A Mercedes állítása szerint megdöntötte a kerékcsererekordot

    A Mercedes saját mérései alapján a Kínai Nagydíjon megdöntötte az F1-es kerékcsererekordot, amikor Valtteri Bottas autóját 1,83 másodperc alatt szervizelték.

    A versenyközbeni tankolás betiltását követően egyre fontosabbá váltak a gyors kerékcserék, amelyek esetenként a győzelem sorsáról is dönthettek. A 2017-re bevezetett nagyobb kerekek kezdetben lassították a szinte tökélyre fejlesztett folyamatot, Sanghajban azonban a Mercedes bebizonyította, hogy nem a méret a lényeg, megdöntve saját és az abszolút rekordot (habár ez utóbbit nem ismerte el az FIA, egyelőre). A villámkerékcsere különösen annak fényében elismerésre méltó, hogy a 2018-as szezon első három versenyén tapasztalt boxutcai bakik miatt a legtöbb csapat biztonságosra vette a figurát.

    A kínai futamon Bottas a versenyben vezető Sebastian Vettel mögött haladt, amikor a 19. körben megkíséreltek egy elévágást. A Ferrari egy körrel később annak rendje és módja szerint reagált, ám a Mercedes időzítése, Bottas remek kivezető köre és a fenomenális kerékcsere együttesen elég volt ahhoz, hogy a finn átvegye a vezetést. A kerékcsere hivatalosan „csak” 2,15 másodperc volt, de a csapat saját mérései alapján a valós idő ennél jóval rövidebb volt.

    „3,3 másodperccel követtük Sebastiant, amikor az elévágás miatt behívtuk Valtterit a boxba” – magyarázta James Vowles, a Mercedes főstratégája. „Több dolog tökéletes együttállása közrejátszott a sikerben. Először is, a kiállásunk hihetetlen volt; a jelzőlámpánk visszajelzése alapján 1,83 másodpercig tartott, ami roppant gyors, főleg ebben az új korszakban. Sebastian kiállása nagyjából kilenc tizeddel volt ennél lassabb, amiből hét tized a kerékcserénél ment el. Azonnal jelentősen csökkentettük az eredeti hátrányunkat hozzá képest.”

    A szűk egy másodperc azonban nem lett volna elég az első hely átvételéhez.

    „Valtteri kivezető köre lenyűgöző volt” – dicsérte pilótáját Vowles. „Jó néhány specifikus üzenetet adtunk Valtterinek, hogy pontosan azt csinálja, amit kellett. Lényegében időmérős kört ment, tökéletesen kivitelezte, egyetlen hibát nem ejtett, ez pedig további értékes másodperceket jelentett. Legutolsó sorban pedig Sebastian boxba bevezető körén a használt lágy gumik már nem működtek igazán jól. Nem voltak pocsék állapotban, még lehetett rajtuk menni, de láthatóan otthagytak néhány tizedet a pályán, mire beértek a boxba. Minden gyönyörűen közrejátszott ahhoz, hogy Valtteri körülbelül héttizedes előny tudatában Sebastian elé jöjjön: az elévágás, maga a boxkiállás és Valtteri fantasztikus kivezető köre.”

    A hivatalos rekordot a Williams tartja: a grove-i istálló a 2016-os Európa Nagydíjon 1,92 másodperc alatt cserélt kereket.

  • Eltörölhetik az F1 taktikai „irányítóközpontjait”

    Eltörölhetik az F1 taktikai „irányítóközpontjait”

    A 2021-es szabálycsomag részeként felmerült az F1-es csapatok otthoni irányítóközpontjainak megszüntetése, ezáltal kiszámíthatatlanabbá téve a versenyeket és csökkentve a költségeket.

    A versenyhétvégék során rengeteg mérnök dolgozik be a csapatok főhadiszállásairól, a RaceFans.net értesülései szerint azonban a Libertynek nem tetszik a ’telefonos segítség’. A virtuális garázsoknak vagy operációs központoknak nevezett munkaterek azután kezdtek rohamosan fejlődni, hogy az F1 korlátozta a versenyhelyszínen jelenlévő alkalmazottak számát és munkaidejét. A Liberty azonban úgy véli, a virtuális garázsok lényegében megkerülik a fentebb említett korlátozásokat, az eltávolításukkal pedig csökkennének a csapatok kiadásai, javulna a versenyminőség és megnövekedne a pilóták fontossága.

    A gyári irányítóközpontokban elsődlegesen a csapatstratégia kidolgozásához járulnak hozzá a mérnökök, akik valós időben kapják meg az adatokat a versenypályáról és azok elemzésével befolyásolják a taktika és így a verseny egészének kimenetelét. Idén nagy hírverést kap a Mercedes taktikai központja, ami noha eddig kiválóan reagált, 2018-ban eddig minden versenyen rossz döntéseket hozott kulcsfontosságú helyzetekben.

  • Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    James Vowles, a Mercedes főstratégája szerint a látszat ellenére nem csak a német istállónak okoznak gondot a Pirelli abroncsai.

    Vowles úgy véli, a Mercedesnek és riválisainak egyaránt fejtörést okoz, hogyan tudnák minden körülmények között konzisztens teljesítményre bírni a 2018-as gumikat.

    „A gumik idén nagy befolyással bírnak” – mondta Vowles. „A három csapat – a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull – keveréktől és pályától függően folyamatosan változó erősorrendet alakítanak ki. A különféle autók különféle teljesítményszinteken operálnak annak fényében, mekkora a pályahőmérséklet, milyenek a körülmények, vagy milyen gumi van éppen az autón. A környezeti tényezők, mint például a szél és a hőmérséklet akár egymásodperces teljesítménykülönbséget is okozhatnak a pálya függvényében.”

    Habár Lewis Hamilton pont a Ferrari konzisztenciáját emelte ki, Vowles szerint Maranellóban is problémát okoznak a gumik.

    „Melbourne-ben sikerült működésre fognunk a gumikat” – magyarázta a stratéga. „A Q3-ban Lewis egy roppant gyors kört tudott tenni. Bahreinben a közepes keverék nagyon jól működött az autónkon, valamint a szuperlágy kopása sem volt vészes – az ilyen információfoszlányok alapján vannak olyan szituációk, ahol ki tudtuk használni a gumikat. A kínai időmérő Q2-jében 1:31.9-et mentünk Lewisszal, ami a lágy keverék ellenére a rajtrács ötödik legjobb ideje lett volna. Ezzel szemben a Ferrari Melbourne-ben nem volt teljesen összeszedett, Bahreinben a szuperlágyakkal éppenhogy kicsúsztak a megfelelő tartományból és túlzottan koptatták őket, míg a közepeseken kicsit lassabbak voltak nálunk.”

    A Pirelli 2018-as termékeinek agresszivitása jelentősen megnehezíti a csapatok dolgát, a legnagyobb befolyásoló tényezőnek pedig a hőmérséklet tűnik.

    „Úgy festett eddig, hogy a Ferrari a hideg és nagyon meleg körülmények között gyorsabb nálunk” – folytatta Vowles. „A gumik elöl és hátul egyaránt nagyon érzékenyek a hőmérsékleti viszonyokra, az ideális pedig az lenne, ha minden kanyarban nagyjából a megfelelő hőmérsékleten mozognának. A szűk és kanyargós kanyarokban sok hőt generálnak, máshol viszont, mint a kínai hátsó egyenes végén, nagyon visszahűlnek. A Pirelli olyan gumikat gyártott idénre, amik számos stratégiai lehetőséget kínálnak a csapatoknak, ezáltal hozzájárulva a verseny izgalmához és elég gondolkodnivalóval szolgálnak számunkra a verseny során.”

  • Ricciardo: Egy győzelem édeskevés a maradásomhoz

    Ricciardo: Egy győzelem édeskevés a maradásomhoz

    Daniel Ricciardo nem ragadtatja el magát sanghaji győzelme láttán és finoman figyelmeztette a Red Bullt, hogy ennyi még nem elég a 2019-es szerződés aláírásához.

    Az ausztrál pilóta 2018 végétől szabad préda, az azonban korántsem egyértelmű, hogy marad jelenlegi csapatánál; sőt, a sajtó rendszeresen összeboronálja hol a Ferrarival, hol a Mercedesszel. A Red Bull tempója és pazar taktikája természetesen fajsúlyos érv lehet a szerződéshosszabbítás mellett, de egy fecske nem elég.

    „Egyértelműen a legjobb autót akarom” – összegezte céljait Ricciardo. „A hétvége bebizonyította, hogy ha lehetőség adódik, azt győzelemre tudom váltani, tudom kezelni a nyomást és intenzitást. Ha még néhány győzelmet be tudnánk húzni a Red Bull-lal, nagyon is vonzó ajánlat állna előttem. De ha nem, azt hiszem, van elég opció ezen kívül is. A mostani eredmény nyilván segít, de ha a maradék futamokat a hatodik helyen fejezném be, az nem kecsegtetne sok jóval.”

    A Red Bull tisztában van saját feladatával: versenyképes autóval kell szolgálniuk Ricciardónak, ha meg akarják tartani. Christian Horner szerint azonban egyéb tényezőket is számításba kell venni, többek között a csapat atmoszféráját, ami máshol – például a Ferrarinál – lehet, nem lenne a legmegfelelőbb Ricciardo számára.

    „Nézzétek meg Kimi futamát: nem értem a stratégiáját” – utalt Horner Räikkönen sakkbábuként való kihasználására a Kínai Nagydíjon. „Szerintem Daniel boldog ebben a környezetben. Ha képesek vagyunk ilyen autót adni alá, miért akarna máshova menni?”

    Miután a bajnoki éllovas Sebastian Vettel versenyeredményét kissé kompromittálta a másik Red Bullt vezető Max Verstappen, Ricciardo győzelme 17 ponton belülre hozta őt a Ferrarihoz képest. Azt azonban még túl korai kijelenteni, hogy Ricciardo beszállt a címért folyó küzdelembe.

    „Ehhez rendszeresen nyernünk kell” – mondta az ausztrál. „De ha két hét múlva Bakuban ismét nyerni tudunk, akkor már azt mondanám, hogy van esély.”

  • Verstappen beismerte, ő hibázott Vettel megpörgetésénél

    Verstappen beismerte, ő hibázott Vettel megpörgetésénél

    Max Verstappen teljességgel magára vállalta a felelősséget a Sebastian Vettellel történő ütközéséért Sanghajban.

    A Red Bull taktikai ászának bizonyuló második boxkiállást követően Verstappen friss lágy gumikra került, a holland versenyző pedig igyekezett a maximumot kihozni az előtte álló hatalmas lehetőségből. Míg Daniel Ricciardónak sikerült is győzelemre váltania a stratégiát, Verstappennek először Lewis Hamiltonnal gyűlt meg a baja, majd a harmadik helyen haladó Vettelt (és saját magát) pörgette meg a hátsó egyenes utáni hajtűkanyarban. A versenybírák másodpercekben nézve egy tökéletes tízessel honorálták a páros piruettet kiváltó Verstappen-manővert, aminek köszönhetően a végértékelésben az ötödik helyre csúszott vissza. A Red Bull rosszfiúja elismerte, ő hibázott.

    „Láttam, hogy szenved a gumikon, de megpróbál későn fékezni a kanyarokban” – magyarázta Verstappen. „Blokkoltam a hátsókat és belementem. Természetesen az én hibám volt, nem ezt akartam kihozni belőle. Utólag könnyű mondani, hogy várnom kellett volna, és valószínűleg ez is lett volna a legjobb ötlet, de sajnos így alakult.”

    Verstappen agresszív vezetési stílusa régóta beszédtéma az F1-ben, és habár tavaly néha inkább csak füstje volt az ilyesfajta kritikáknak, az idei három futamon eddig rendre félrenéz valamit a kritikus pillanatokban.

    „Könnyű megszólni, de persze nem úgy működnek a dolgok jelenleg, ahogyan szeretném” – reagált a holland. „De ez azt is jelenti, hogy le kellene nyugodnom? Nem hiszem. Nagyon sajnálatos, hogy ezek a dolgok megtörténnek; ideje kielemeznem a helyzetet, és a következő futamokra igyekszem erősebben visszatérni.”

    A csetepatéban Vettel húzta a rövidebbet, az ő autója ugyanis komolyabban megsérült és egészen a nyolcadik helyig esett vissza – nem éppen erről álmodott a pole-ból rajtolva, de összetettben megtartotta első helyét Hamiltonnal szemben.

    „Nem tudtam, pontosan hol van, arra számítottam, hogy már korábban beugrik mellém” – összegezte a Ferrari németje. „Hagytam is neki egy kis helyet arra az esetre, ha kicsit elfékezné, de jobban megcsúszott, mint hittem. Nem akartam nagy ellenállást kifejteni, Daniellel szemben sem volt sok értelme, túl gyorsak voltak a friss gumikon, én pedig nem akartam rossz helyzetbe keveredni a mögöttünk érkezőkkel szemben. De elhibázta, blokkolt, ami megesik. Rosszul mérte fel a helyzetet, ami végül mindkettőnk versenyére negatív kihatással volt.”

    Verstappen nem véli úgy, hogy le kellene higgadnia, de mit szól erről a másik fél?

    „Elég tapasztalata van már a sportban, habár ilyesmi 300 futammal a hátad mögött is előfordulhat” – fejtette ki véleményét Vettel. „Nem szabad elfelejteni, hogy az autóban ülve nagyon nehéz megfelelő döntéseket hozni, de ez is a munka része, észben kell ezt tartanod és nem szabad ütköznöd. Könnyedén elveszthette volna az első szárnyát vagy kaphatott volna egy defektet, szóval ilyen szempontból mindketten megúsztuk.”

  • Wolff: Nem tűnt okos dolognak Hamilton kihívása

    Wolff: Nem tűnt okos dolognak Hamilton kihívása

    A Kínai Nagydíjon a Mercedes ismét lábon lőtte magát taktikailag (legalábbis Lewis Hamilton esetében), Toto Wolff szerint azonban a safety car-fázis alatti boxkiállás egyáltalán nem volt evidens.

    A versenytáv felénél a két Toro Rosso ütközése miatt be kellett küldeni a biztonsági autót, amit a Red Bullok azonnal kihasználtak és friss lágyakra váltottak. Ezzel szemben Hamiltont kint tartotta a Mercedes, ugyanis a csapat egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy Max Verstappen és a versenyt végül megnyerő Daniel Ricciardo nem tudja majd megelőzni pilótájukat.

    „Abban a hitben voltunk, hogy a pályán elfoglalt pozíciónk elég lesz a végén” – magyarázta Wolff. „Az első etapban egyáltalán nem voltak előzések. Lewis azidőtájt alig tízkörös közepeseken volt, aminek a számításaink szerint ki kellett bírnia a futam végéig, az új lágyakról pedig nem gondoltuk, hogy ekkora tempóelőnyt adhatnak. Így utólag visszatekintve a megfelelő döntés a boxkiállás és az új lágy szett lett volna, de a csapatban velem együtt senki sem gondolta, hogy ez a jó taktika.”

    A Mercedesnek eddig három potenciális futamgyőzelme úszott el stratégiai félreszámítások miatt, ám Wolff nem lát ebben semmiféle negatív tendenciát vagy túlzott konzervativizmust.

    „Nagyon rugalmasak vagyunk” – védte meg mérnökgárdáját Wolff. „Szerintem nagyon jó kis taktikai csomagunk van, Valtteri elévágása például remekül működött. Amikor egy vagy két autó helyett hirtelen hatnak van esélye a győzelemre, a dolog kissé bonyolultabbá válik, sokkal több nyitott opció kerül elő. A Red Bull nagyon merészet húzott azzal, hogy mindkét versenyzőjüket kihívta lágyakért; számukra ez volt a megfelelő döntés, és a végeredmény 100%-ban őket igazolja.”

  • Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    A Kínai Nagydíjon tapasztalt problémák nyomán Daniel Ricciardo egyre kevésbé bízik abban, hogy a Renault valaha is versenyképes szintre tudná hozni erőforrását.

    Ricciardo az akkumulátor meghibásodása miatt kénytelen volt kiállni a múlt heti Bahreini Nagydíj második körében, a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén pedig (valószínűleg) a turbó adta meg magát meglehetősen látványos körülmények között. Az időzítés nem volt a legkényelmesebb a csapat szempontjából, ugyanis mindössze két órával az időmérő előtt teljes erőforrást kellett cserélni az RB14-ben. Pozitívum, hogy a Red Bullnál gyors kezek dolgoznak: Ricciardo autója időben elkészült a Q1 végére, az ausztrál pedig végül a hatodik helyre kvalifikált csapattársa, Max Verstappen mögé. A sorozatos meghibásodások azonban nem kecsegtetnek sok jóval a szezon hátralévő részére.

    „Sosem adnám fel teljesen a reményt, de nyilvánvalóan az optimizmusom mértéke az idő előrehaladtával egyre csökken és csökken” – összegezte a helyzetet Ricciardo. „Igyekszem elvárások nélkül teljesíteni most a dolgokat, csak sodródom az árral és remélhetőleg minden összeáll, ha pedig nem, azt úgyis nehezen fogom megemészteni. Sajnos túlzottan is ismerős a terep, az elmúlt évek során jó pár hullámhegyet és hullámvölgyet éltünk át, semmi új nincs a helyzetben számomra. A téli tesztek után azonban egyáltalán nem számítottunk arra, hogy a második és a harmadik versenyen is gondjaink lesznek. Megbízhatóság szempontjából a tesztek sokkal pozitívabbnak tűntek.”

    A felkészülés hiánya természetesen jelentősen megnehezítette Ricciardo dolgát, különösen a Q1-ben, ám az azt megelőző percek még stresszesebbek voltak.

    „Elég necces volt, de ezt nyilván nem a kamerák miatt alakítottuk így” – magyarázta. „Ennél gyorsabban nem tudtunk volna elkészülni. Körülbelül fél órával az időmérő előtt bementem a mérnökökhöz megkérdezni, hogyan állunk. Nem próbáltak túloptimistának tűnni, reális látták a helyzetet és azt mondták, nagyon szoros lesz. Ez lényegében azt jelentette, hogy ’készülj össze, de ha nem sikerül, sajnáljuk’. Nagyon örülök, hogy végül sikerült elkészülni, a fiúk szemszögéből is; két órán át a belüket is kidolgozták, szívszorító lett volna, ha csak egyetlen perccel csúszunk le.”

    Verstappennek – eddig – nem voltak problémái, habár azt sem lehet mondani, hogy teljesen elégedett lett volna a szombati nappal.

    „Az egyenesekben a hátrányunk nagyobb volt a vártnál” – vallotta be a holland versenyző. „Emellett az erőüzemmódok finomhangolása sem sikerült valami fényesen. Belefutottam néhány visszatérő problémába is, mint például amikor a határoló közelében járva váltásnál valami nem működik úgy, ahogy kellene.”

    A Renault rakoncátlankodása rossz vágányra terelheti Ricciardo szerződéstárgyalását, továbbá egyre kecsegtetőbb színben tünteti fel a Toro Rossóban dolgozó Honda-erőforrást. Könnyen megeshet, hogy Fernando Alonso mclarenes szituációjához hasonlóan itt is a motorgyártó kiléte lesz a kulcsfigura Ricciardo megtartásához.

    „Néhány futam múlva tisztábban fogunk látni” – hárította el a motorkérdés elsődlegességét Ricciardo. „Amint elkezdődik az európai szezon, sok minden helyrerázódik az autó teljesítményével kapcsolatban, a tendenciákat pedig csak akkor tudjuk majd megfelelően átlátni.”

  • Hamilton nem tudja, miért volt ennyivel lassabb Kínában

    Hamilton nem tudja, miért volt ennyivel lassabb Kínában

    Lewis Hamilton biztosan nem a rajtrács negyedik helyére képzelte magát a Kínai Nagydíjon, választ azonban egyelőre nem tudott adni relatív gyengélkedése okára.

    Az elmúlt hat szezonban a Mercedes rendre az első helyen végzett a Kínai Nagydíj időmérőjén, a mágikus hetes azonban nem jött össze; sőt, a német istálló még az első sorból is kiszorult.

    „Nem igazán tudom” – vont vállat Hamilton arra a kérdésre, mi történt a Mercedesszel. „Az autó jónak érződött, de válaszokkal nem tudok most szolgálni.”

    A regnáló világbajnoknak idén még nem sikerült győzelmet szereznie, és jelenleg 17 ponttal követi a listavezető Sebastian Vettelt. Habár még hosszú a szezon, Hamilton nem engedheti meg magának, hogy folyamatosan a második-harmadik helyeken végezzen győzelmek nélkül, ám mostani negyedik helyével ismét nehéz szituációba került. A két Red Bull a kettővel puhább ultralágyakon fog elrajtolni közvetlenül mögötte, a sanghaji pálya vonalvezetése azonban több esélyt ad az előzésekre.

    „Előzés szempontjából a három legkönnyebb pálya egyike” – értett egyet Hamilton. „A[z előzéshez szükséges] delta nagyjából egy másodperc lehet, de a Ferrarik túl gyorsak az egyenesekben, ami érdekessé teszi majd. Ma fél másodperccel voltunk lemaradva; nem vagyok benne biztos, hogy ez elég lesz a győzelemhez. Az előző futamon is mi voltunk a gyorsabbak, de mégis sikerült elöl tartaniuk maguk, valószínűleg holnap is ezt fogjuk látni. Holnapra sokkal melegebb időt jósolnak, nagy kihívás lesz tartani velük a tempót.”

    Toto Wolff csapatfőnök ugyanannyira tanácstalanul állt a Mercedes lemaradása előtt, mint versenyzője, noha leginkább a Pirellikre gyanakszik.

    „Egész nap, már reggeltől kezdve nagyon erősek voltak” – ismerte el ellenfele fölényét Wolff. „Az időmérőn azonban még feljebb tudták emelni a lécet, ami komoly fejtörésre ad okot. Nincs elég tapadásunk; ha a gumik túlzottan forróak vagy túlzottan hidegek, máris kiesel az optimális működési tartományból, ahogyan azt Bahreinben is láthattuk. Szerintem ez történt most, a gumikkal volt a baj. Holnap elvileg jóval melegebb lesz, remélem, megfelelő döntéseket hoztunk a beállítások terén és a versenyben jobbak leszünk a Ferrarinál. Csak tempóra van szükségünk, és ha ez megvan, [stratégiai szempontból] alávághatunk a fölévágásnak!”