Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Ricciardo Verstappen beállításaival ment az időmérőn

    Ricciardo Verstappen beállításaival ment az időmérőn

    Az időmérőre Daniel Ricciardo „eléggé megközelítette” Max Verstappen beállításait, miután a holland sokkal jobban teljesített a montréali szabadedzéseken.

    Ricciardo már a pénteki szabadedzések után alaposan módosított az RB14 beállításain, de Verstappen még így is jóval gyorsabb volt nála a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen. Az időmérő közeledtével a móka kezdett komolyabbra fordulni, az ausztrál így biztosra ment és kölcsönvette csapattársa beállításait, habár így is csak a hatodik helyre tudott kvalifikálni.

    „Szombat reggel elég eltérő beállításokkal mentünk” – magyarázta Ricciardo. „Nyilván nem volt a legjobb húzás, így visszatértünk a pénteki beállításokra, amik Max döntésein alapulnak, és ezzel sokkal közelebb kerültünk hozzá.”

    Hozzá kell tennünk, hogy Ricciardónak nem a kanadai volt a legsimább hétvégéje: mechanikai problémák miatt ki kellett ülnie a második szabadedzés nagy részét, majd a harmadikon is gondokba ütközött, ám ez nem abszolút mentség hátrányára.

    „Félig annak tudható be, hogy nem vezettem túl sokat és nem volt meg a ritmusom” – elemezte hátrányának okát Ricciardo. „Emellett az is közrejátszik, hogy az egész hétvégén nagyon jól vezetett, az elejétől kezdve kényelmesen érzi magát, a beállítások kezdettől fogva passzoltak és alig kellett hozzányúlnia, míg nekünk utol kellett érni magunkat. Ezeknek köszönhető [a lemaradás].”

    A nagycsapatok hat pilótája közül Ricciardo volt a leglassabb, ennek ellenére elégedett szombati teljesítményével.

    „Papíron nem vagyok elégedett a hatodik hellyel, de a vezetésemmel már igen” – fűzte hozzá. „A boly végén vagyok, ami nem tesz túlzottan boldoggá, de figyelembe véve az eddigieket, szerintem minden tőlem telhetőt megtettem.”

    A stratégia a Red Bullok kezére játszhat, az osztrák alakulat mindkét versenyzője ugyanis a legpuhább hiperlágy keveréken kezdi meg a nagydíjat, szemben a Ferrarik és Mercedesek ultralágyával. Sebastian Vettel értetlenkedve szemlélte volt csapatának döntését, Ricciardo azonban abban bízik, legalább az első körökben előrébb tud keveredni.

    „Nehéz itt előzni, és habár nem tudom a pontos számokat, az első nagyjából három körben előnyben lehetünk” – reménykedik az ausztrál. „Ha a többiek elkezdenek csúszkálni a zavaros légáramlatokban, a segítségünkre lehet a hiperlágy. A plusz tapadásból adódóan agresszív és támadó filozófiánk lesz, ami remélhetőleg a tévében is jól fog mutatni. Nem tartom lehetetlennek a dobogót, amennyiben sikerül addig kihúznunk a hiperlágyakon, hogy csak egyszer kelljen kereket cserélnünk.”

  • Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Mercedes: Több hiperlágyat kellett volna hoznunk

    Toto Wolff megbánta, hogy csapata ilyen kevés hiperlágyat hozott a Kanadai Nagydíjra, mert pilótái így értékes tapasztalatot vesztettek a Pirelli legpuhább keverékén.

    A Mercedes mindössze öt szett hiperlágyat választott Montréalra, szemben a Ferrari és a Red Bull nyolc garnitúrájával. Mivel legalább három szett az időmérőre kellett, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a pénteki két szabadedzésen ki sem tudta próbálni a rózsaszín abroncsokat. A tapasztalat hiánya minden bizonnyal befolyásolta a Mercedes időmérős szereplését, ám Wolff szerint nem csak ezen múlott a pole pozíció.

    „Ez a bajnokság a legapróbb dolgokon fog múlni” – kezdte Wolff. „Ha megváltoztathatnánk valamit a hétvége menetében, kétségtelenül több időt szentelnénk a hiperlágyaknak, csak szombaton kezdtünk el foglalkozni velük. Hogy ezen múlott-e a pole? Valószínűleg nem. Ha sikerült volna bevetnünk a legújabb motorunkat, az viszont előnyt jelentett volna. A legminimálisabb előnyöket sem vesztegethetjük el, nem követhetjük el a legkisebb hibát sem, mert mindez megtorolja magát – természetesen ez igaz a vetélytársainkra is. Ezen fog múlni, ki nyeri a futamot.”

    Tengerentúli futam lévén a csapatoknak 14 héttel ezelőtt, azaz a téli tesztek közepén kellett eldönteniük, melyik keverékből mennyit szeretnének Montréalba vinni, a Mercedesnek így az akkori ismeretei alapján kellett válogatnia.

    „Utólag visszanézve el kell fogadnunk, hogy jobb lett volna, ha több időnk van kipróbálni a hiperlágyakat, de nem így alakult” – ismerte el Hamilton. „Az Abu Dhabiban látottak alapján hoztuk meg a döntést, ami mellett végig kitartottunk.”

    A regnáló világbajnok a saját bevallása szerint csalódást keltő negyedik helyre kvalifikált, azonban nem a gumikat okolja alulteljesítéséért.

    „Tudtuk, hogy szoros lesz az időmérő, és őszintén az volt az érzésem, hogy megszerezhetjük az első sort, vagy legalábbis én fel tudok érni az első sorba” – foglalta össze szombat délutánját Hamilton. „Pénteken nagyon jó volt az autó egyensúlya a tízes kanyarban [a hajtűben], és általában az utolsó szektorban vagyok a legerősebb ezen a pályán. De szombaton rettenetesen megszenvedtem a tízesben lévő huplikkal. Akárhányszor abba a kanyarba értem, alig tudtam megfékezni az autót, hol az elsők, hol a hátsók blokkoltak, nagyon kusza volt az egész. Rengeteg időt elvesztettem, lényegében abban az egy kanyarban ment el a pole pozíció. Ha ezt sikerült volna megoldanom, meglett volna.”

  • Grosjean csak nevetni tud pechsorozatán

    Grosjean csak nevetni tud pechsorozatán

    Romain Grosjean már csak nevetni tud 2018-as balszerencse-sorozata láttán, aminek legutóbbi felvonásaként rögtön az időmérő elején kiesett.

    Grosjean éppen fordult ki a garázsból, hogy megkezdje Q1-es kivezetőkörét, amikor a Haast hajtó Ferrari-motor látványos füstcsóva kíséretében megadta magát. A népmesei fordulat – részt is vett az időmérőn, meg nem is – következtében a francia az utolsó helyről vághat neki a Kanadai Nagydíjnak, miközben csapattársa, Kevin Magnussen a 11. helyet szerezte meg.

    „Szerintem most megkapom a jövő évi és talán az azutáni pechadagomat is” – próbálta humorosan felfogni a dolgot Grosjean. „Nehéz időszak ez, mindenki igyekszik a lehető legpozitívabban felfogni. Egy idő múlva már csak nevetni tudsz rajta, nincs egyéb opció.”

    Röviden összefoglalva Grosjean szezonját: Ausztráliában boxutcai malőr miatt kiesett az ötödik helyről; Bahreinben az autóról leváló aerodinamikai elemek miatt visszacsúszott a 13. helyre; Kínában a safety car időzítése miatt csak a 17. helyen ért célba; Bakuban a safety car mögött esett ki a hatodik helyről; Barcelonában az első körben balesetezett; Monacóban a Haas „szimplán” gyengén szerepelt; Kanadában pedig már a pénteki szabadedzésen elütött egy mormotát. Bőséges tehát a választék, az időmérős motorhiba azonban a francia szerint könnyedén felkerül az idei pechdobogóra, de legalább az autó teljesítményére nem lehetett panasz.

    „Nagyon jól éreztem magam az autóban, jól működnek a fejlesztések” – folytatta Grosjean. „A szabadedzéseken végig remek tempónk volt, az időmérőn akár ’best of the rest’ is lehettem volna.”

    Günther Steiner csapatfőnök többször is kijelentette, hogy nem tartja magát babonásnak, de lassan át kell gondolnia, mennyire hisz a természetfelettiben.

    „Még ha nem is hiszünk benne, nem zárhatjuk ki a balszerencse lehetőségét” – mondta Steiner. „Romain nagyon jó összhangba került az autóval, de ekkor beütött a krach az erőforrással és ennyi volt a nap.”

  • Vettelt meglepte a Red Bullok taktikája

    Vettelt meglepte a Red Bullok taktikája

    Sebastian Vettel meglepődve konstatálta, hogy a két Red Bull a hiperlágyakon szándékozik megkezdeni a Kanadai Nagydíjat.

    Vettelnek éppenhogy sikerült megkaparintania a pole pozíciót Valtteri Bottas elől, míg a harmadik helyen a hétvége során brillírozó Max Verstappen végzett. Stratégiai szempontból azonban inkább a Q2 volt az érdekes, ahol Ferrarik és Mercedesek ultralágyas taktikájától eltérően a két Red Bull hiperlágyakon ment ki, azaz a mai futamon eggyel lágyabb keverékkel kell rajtolniuk. A Ferrari némete szerint náluk szinte fel sem merült ez az opció.

    „Nem, egyáltalán nem” – válaszolta Vettel arra a kérdésre, aggódik-e a Red Bullok miatt. „Nagyon sima időmérőnk volt. Röviden átbeszéltük, mi legyen a taktika, és a legjobb döntést hoztuk meg. Számomra egyértelmű volt, hogy a hiperlágy nem jó versenygumi. Kicsit meglepett, hogy mindkét Red Bull ezt választotta, de biztosan megvan rá az okuk.”

    A Red Bull oldaláról megszólalt Verstappen is, aki elárulta, pontosan ezt a taktikát várták a Ferraritól és a Mercedestől. A hiperlágyak természetükből fakadóan sokkal jobban kopnak, mint a többi keverék, ami aggodalomra adhat okot a verseny első szakaszában.

    „Szerintünk ez a jó gumi” – védte meg döntését Verstappen. „A versenyszimuláció során is jól éreztem magam rajta. Nem történt nagy meglepetés, sejtettük, hogy a Mercedes és a Ferrari az ultrákon kvalifikál.”

    Vettel pole-ja megszakította a holland szabadedzéses tarolását, ám a stratégiához hasonlóan ez sem lepte meg.

    „A lehető legtöbbet kihoztuk az időmérőből” – dicsérte csapatát Verstappen. „Tudtuk, hogy a Q3 kissé nehezebb lesz, de örülünk, hogy ennyire közel tudtunk maradni. Nagyon erős hétvégénk van eddig, az autó pedig folyamatosan egyre javult. Az időmérőn az ideális ív adja magát, csak követned kell a felgumizást. Nagyon boldog vagyok.”

  • Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Gaslynak a régi Hondát kellett használnia az időmérőn

    Pierre Gasly helyzetét nagyban nehezítette a Kanadai Nagydíj időmérőjén, hogy vissza kellett váltania a Honda régebbi specifikációjú erőforrására.

    A japán gyártó fejlesztett motorral érkezett Montréalba, ami a pénteki szabadedzések és a pilóták elmondása szerint jobb és gyorsabb elődjénél. A szombati harmadik szabadedzés után azonban Gaslynak technikai gondok miatt vissza kellett váltania az előző, Bahrein óta használt erőforrásra. A francia szerint ez komoly hátrányt jelentett neki az időmérőn, ahol a 16. helyen végzett, habár ígyis csak fél tizeddel maradt el a Q2-es továbbjutást érő köridőtől.

    „Probléma adódott az új motorral a harmadik szabadedzésen, vissza kellett váltanunk a Monacóban használtra” – erősítette meg Gasly. „A kanadaihoz hasonló pályákon, ahol ilyen sok hosszú egyenes van, roppant fontos a végsebesség, ez pedig megnehezítette a dolgom az időmérőn. Frusztráló, hogy ennyire kevésen múlott.”

    A másik Toro Rossóban Brendon Hartleynak nem voltak ilyen problémái és az előkelőnek mondható 12. helyet szerezte meg.

    „Ami viszont pozitívum, hogy Brendon remek munkát végzett a fejlesztésekkel” – folytatta Gasly. „Alig várom, hogy én is visszarakhassam ezt a motort az autómba. A következő versenyekre nézve jó jel az itteni szereplésünk, csak a holnapi nap lesz nehéz. Nem lesz könnyű a futam, de sosem vesztem el a reményt. Mindent beleadok, holnap pedig kiderül, ez mire lesz elég.”

  • A média miatt Rosberg ellen húzott a Mercedes 2016-ban

    A média miatt Rosberg ellen húzott a Mercedes 2016-ban

    Nico Rosberg szerint a 2016-os bajnoki meccs alatt a sajtóban megjelent negatív hangvételű cikkek azt eredményezték, hogy a Mercedes-garázs Lewis Hamilton felé húzott.

    Egy SunSport-nak adott interjúban Rosberg felfedte, mekkora befolyással voltak a média által lehozott állítólagos negatív kommentek a közte és Hamilton között zajló világbajnoki küzdelemre és a mérnöki gárda hozzáállására.

    „A csatánk alatt szerintem fel sem fogták igazán, mekkora ereje volt a médiának és mennyire befolyásolta a mérnökcsapatomat” – magyarázta Rosberg. „Folyamatosan az F1-ről olvasnak, és a ’Rosberg leszólta a csapatát’ és hasonló szalagcímek nem segítettek. Még ha mellettük is ülök éppen, amikor olvassák, annak is érezhető kihatása van. A versenyzőknek komolyan kell venniük a sajtóban folyó pszichológiai játékot.”

    Másfél év telt el az ominózus Mercedes-háború óta, Rosberg szerint pedig épp itt az ideje, hogy Hamiltonnal felelevenítsék gyerekkori jó kapcsolatukat.

    „Már nem vagyok vetélytárs. Nyitott vagyok a semleges kapcsolat és a szórakozás felé, miért ne lehetnénk megint jóban?” – fűzte hozzá a német. „Hatalmas tisztelettel adózom Lewis és az általa elértek felé. Persze, voltak őrült és intenzív pillanataink, de azt hiszem, ha a világbajnoki címért harcolsz, ezek elkerülhetetlenek. Mindenben a másik elé akartunk kerülni. Folyamatosan azt mondogattam, hogy versenyről-versenyre haladok, de ez csak védekezési taktika volt. Nyilván ezt akkor nem vallhattam be, egyáltalán nem beszéltem erről, de nagyon komolyan foglalkoztam a mentális tréninggel.”

  • Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Elégedett a Toro Rosso az új Hondával

    Habár érzésre nehéz megmondaniuk, Pierre Gasly és Brendon Hartley „abszolút pozitívként” jellemezte a Honda új motorcsomagját.

    A Ferrarihoz és a Renault-hoz hasonlóan a Honda is jelentős motorfejlesztésekkel érkezett Kanadába, ami az előzetes hírek szerint akár 30 lóerővel is növelte volna a japán erőforrás teljesítményét. Az első két szabadedzés alapján Gasly és Hartley, valamint a Toro Rosso mérnökei egyaránt elégedetten bólogatnak a Honda-motor adatait látván, habár a pályakarakterisztika miatt a pilótafülkéből nehéz érezni a különbséget például Monacóhoz képest.

    „Nehéz összehasonlítani” – ismerte el Gasly. „Az előző futam Monaco volt, ahol nagy leszorítóerővel megyünk és rövidek az egyenesek, míg itt Kanadában alacsony leszorítóerőre van szükség. Nem lehet egyértelműen összevetni a kettőt, de a mérnökök szerint jobb és gyorsabb, és csak ez számít.”

    Hartley főként a remek vezethetőséget emelte ki.

    „Amennyire én tudom, mindenki roppant elégedett volt a motor első napjával, nem ütköztünk semmiféle problémába” – mondta az új-zélandi. „Semmi megbízhatósági gond, a vezethetőség pedig nagyszerű volt. Persze még a finomhangolás hátra van és még korántsem hoztuk ki a maximumot a motorból, de csak pozitívakat tudok mondani. Mindenki boldog, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy belülről drasztikus változást éreztem; ez ennél többről szól.”

    A montréali pálya vonalvezetése miatt különösen fontos, hogy a Honda jól teljesítsen.

    „Egy lóerő-orientált pályáról beszélünk, ahol sok a hosszú egyenes” – folytatta Hartley. „A hibridrendszer működésének is nagy jelentősége van itt, ilyen szempontból pedig sikerült előrelépnünk. Most már csak mindenből ki kell hoznunk a legtöbbet – nemcsak a motorból, hanem a gumikból, az aerodinamikából és a mechanikai tapadásból is. Mindenki keményen dolgozik a maga kis szakterületén. Összességében pozitív napunk volt.”

  • Ricciardo: A Mercedes a favorit Kanadában

    Ricciardo: A Mercedes a favorit Kanadában

    Daniel Ricciardo szerint „nehéz lesz megverni” a Mercedeseket Kanadában annak ellenére, hogy mindkét szabadedzést eddig a Red Bull nyerte.

    Max Verstappen révén a Red Bull mindkét pénteki szabadedzésen az élen zárt, miközben a két Mercedes Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorrendben csak a negyedik és hatodik helyeken végzett, Hamilton 0,579 mp-es hátrányban. Ám a szabadedzés során egyik Mercedes sem használta a legpuhább hiperlágy keveréket, mert a többséghez képest jóval kevesebb szettel érkeztek Montréalba. Figyelembe véve, hogy Hamiltonék a keményebb keverékkel futották meg legjobb idejüket, a szűk hattizedes hátrány máris nem tűnik annyira soknak.

    „A Mercedes nagyon erős tempót diktált” – ismerte el Ricciardo. „Még a keményebb gumin is elég jó köridőket értek el. Jelenleg úgy fest, nagyon nehéz lesz őket megverni, de az autó még nincs tökéletesen beállítva. Néhány további kör megtétele után még okosabbak leszünk, szóval aggódni nem aggódom. Szerintem a Ferrarikkal fogunk harcolni; korai ugyan ezt kijelenteni, de a Mercedes nagyon gyors lesz ma délután.”

    Ricciardo második szabadedzése nem sikeredett problémamentesre, elektronikai gondok miatt ugyanis az edzés nagy részét a garázsban kellett töltenie. Az ausztrál pilóta elárulta, a késlekedés oka az új Renault-erőforrás kalibrálása volt.

    „Volt némi problémánk [péntek] reggel, amit az ebédszünetben nem sikerült megjavítani” – folytatta Ricciardo. „Ezen a hétvégén megkaptuk a B-specifikációjú, fejlesztett motort; csak azon kellett néhány dolgot kalibrálni, amolyan próba-szerencse alapon. Nem feltétlen örülök, hogy ilyen keveset mentem, de a probléma maga nem volt valami komoly.”

    Csapattársának ellenben remek pénteki napja volt. Verstappen szerint az RB14-es beállításai „az elejétől fogva tökéletesek voltak”, ám a Renault-erőforrás teljesítménynövekedésének mértékéről egyelőre „fogalma sincs”.

    „Nehéz megmondani, mert viszonylag óvatosra fogtuk a motort” – magyarázta Verstappen. „[Szombaton] már többet tudok majd mondani. Ami a lehetséges pole pozíciót illeti, nem írnám le a Mercedest, megint nagyon gyorsak lesznek. Az autónk remekül működik, de hogy ez elég lesz-e a Q3-ban, azt nem tudom.”

  • Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    A Renault figyelmeztette a Red Bullt: ha most Hondára váltanak, a következő két évben biztosan nem nyernek világbajnokságot.

    A Red Bull jelenleg azt mérlegeli (egészen az Osztrák Nagydíjig), meghosszabbítsa-e szerződését a Renault-val a következő két évre vagy kockáztasson és aláírjon egy gyári szerződést a Hondával. Habár a japán erőforrás előrelépése kétségtelen, a Renault kanadai fejlesztése révén Max Verstappen mindkét pénteki szabadedzésen az élen végzett. Cyril Abiteboul, a Renault F1 ügyvezető igazgatója úgy véli, a Red Bull jövője a Renault – persze csak ha címeket akarnak nyerni.

    „Értem, mit akarnak elérni ezzel” – utalt a Honda-opcióra Abiteboul. „Mérlegelik a technikai és az üzleti részét is, mert nyilvánvalóan teljesen más a Renault partnerének és ügyfelének lenni, mint a Honda gyári csapatának. Ég és föld a különbség, amit tökéletesen megértek. De őszintén bevallom, szerintem velünk van esélyük ismét bajnokságot nyerni, míg a Hondáról ezt nem jelenteném ki. Amivel jelenleg rendelkeznek, ami a közeljövőben érkezik, a mostani autójukkal, ami egyértelműen egy nagyszerű, ha nem a legnagyszerűbb autó, ez mind arra utal, hogy van esélyük bajnoki címet szerezni a következő két évben.”

    A Red Bull és a Renault a turbókorszak kezdete óta odi et amo kapcsolatban állnak. Legutóbb 2015-ben egy hajszálon múlt a szakítás, de a Red Bull nagyon is publikus becsmérlése ellenére a Renault szerint mindkét félnek érdeke a folytatás.

    „Számunkra és számukra is bonyolult a döntés” – ismerte el Abiteboul. „De talán csak az érzelmek beszélnek belőlem. 12 éve tépkedem a hajamat Christian [Horner] és Helmut [Marko] miatt, de ezt nem szeretném elveszíteni. Emellett a Renault-csapat fejlesztése szempontjából is érdekem lenne, hogy továbbra is megmaradjon a Red Bull által szolgáltatott mérce. Az általuk elért eredményekből tudjuk, nekünk hol kell még fejlődnünk. Megmutatták, hogy a Renault-motor normál körülmények között is képes versenyeket nyerni, ami remek jelzés arra nézve, mit csinálunk, hol fejlődtünk és hol kell még fejlődnünk.”

  • Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Nehéz feladat áll Romain Grosjean és Kevin Magnussen előtt a Kanadai Nagydíjon: mivel a Haasnak nincsen elég pótalkatrésze, arra kérték versenyzőiket, lehetőség szerint ne bontsák le az autót a szabadedzéseken vagy az időmérőn.

    A Haas pilótánként egyetlen szett aerodinamikai fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, amely új padlólemezből, bargeboardokból és első szárnyból áll. A fejlesztések olyannyira nagymértékűek, hogy szükség esetén körülményes lenne visszaváltani a régebbi specifikációra, így a Haas arra kérte versenyzőit, inkább ne keveredjenek balesetbe.

    „Nagyon kevés a pótalkatrészünk” – ismerte el Günther Steiner csapatfőnök. „De mindenképpen el akartuk hozni ide [a fejlesztéseket]; néha muszáj meghoznod ezt a döntés, nem halogathatod örökké. Mindenki tisztában van a helyzettel, megpróbáljuk így túlélni a hétvégét – csak semmi baleset! A régebbi alkatrészek esetében is nagyon necces a helyzet, mivel mostanában kicsit sokszor törtük meg az autót. A két tényező együtt azt eredményezte, hogy nincsen sok elem a raktárunkban.”

    A viszonylag későn érkező és darabszámra kevés fejlesztés oka elsősorban a hosszadalmas gyártási időben keresendő, de a Haas bízik az újdonságok hatékonyságában.

    „Javítanunk kell az eljárási folyamatokon, gyorsabbnak kell lennünk” – folytatta Steiner. „Hosszú folyamatról van szó: aerofejlesztés, ezek leokézása, tervezési munkálatok, szerkezeti analízis, majd ezután következik a tényleges gyártás… ez jelenleg nagyjából 6-8 hetet vesz igénybe, amiből kettőt le kellene faragnunk, ha szintet akarunk lépni. Ez azonban csak a tapasztalattól függ, nem ugorhatjuk át a tanulási fázist. Emellett óvatosan állok hozzá a fejlesztésekhez, mert eddigi karrierem során nem találkoztam olyan esettel, amikor egy autó a szezon közepén varázsütésre megjavul. Arra számítunk, hogy gyorsabbak leszünk, de ezt sosem tudhatod előre, nincs viszonyítási alapod. Bizakodásra ad okot, hogy az év elején elképzelt autónk aerodinamikai és vezethetőségi tekintetben a valóságban is az elvárásoknak megfelelően viselkedett. Miért kellene másképp lennie akkor egy fejlesztéscsomag esetén? Biztos vagyok benne, hogy a szélcsatornában látottakat a pályán is látni fogjuk.”

    A két pilóta tisztában van a kényes helyzettel.

    „Nyilván jobb lett volna, ha tele vagyunk pótelemekkel, úgy jobban biztonságban érzed magad” – mondta Magnussen. „Nem mintha terveztem volna lemenni a pályáról! Szerintem minden rendben lesz.”

    „Természetesen mindig megpróbálsz odafigyelni” – fűzte hozzá Grosjean. „Emellett azonban 100%-on kell vezetnünk az autót, amiben van kockázat; ez az F1, itt néha történnek dolgok. Óvatosak leszünk, és igyekszünk egy darabban tartani az autót.”