Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Hivatalos: Alonso visszavonul!

    Hivatalos: Alonso visszavonul!

    A McLaren ma délután bejelentette, hogy Fernando Alonso 2019-ben már nem fog az F1-ben versenyezni.

    Tizenhét szezon után Alonso búcsút int a száguldó cirkusznak, és habár még kilenc verseny hátravan az idei évből, foglaljuk össze számokban a spanyol legenda eredményeit: 32 győzelem, 22 pole pozíció, 97 dobogó és ami talán a legfontosabb, két világbajnoki cím 2005-ből és 2006-ból.

    „Fernando nem csupán a McLaren kivételes karizmájú nagykövete, hanem az F1-é is” – olvasható Zak Brown sajtóközleményében. „Minden kétséget kizáróan generációjának egyik legtehetségesebb versenyzőjéről van szó, aki a 17 év alatt elért teljesítményével és sikereivel újabb fejezettel gazdagította az F1 történelemkönyveit. Mindenki életében eljön az idő a változásra, Fernando pedig úgy döntött, számára ez most következett be. Tiszteletben tartjuk a döntését, még ha úgy is véljük, hogy karrierje csúcsán van. Nem ért minket meglepetésként a döntés, a Fernandóval folytatott nyílt megbeszélések révén fel tudtuk készülni erre az eshetőségre is. Biztos vagyok benne, hogy az egész csapat nevében beszélek, amikor leróvom tiszteletemet és hálámat Fernando támogatása és közreműködése előtt: a bajnokság és a McLaren egyik legendáját ismerhettük meg benne. Fernando fontos részét képezi a mi történetünknek, így Mohamed sejk, Mansour és az egész vezetőség nevében szeretnék további sikereket kívánni Fernandónak.”

    Maga az érintett sem maradt szótlan.

    „Tizenhét csodálatos évet követően itt az ideje továbblépnem ebből a lenyűgöző sportból” – nyilatkozta Alonso. „A hihetetlen szezonok minden egyes percét élveztem és nem győzöm megköszönni azoknak az embereknek a munkáját, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Még jó néhány verseny hátravan az idei évből, amiket az eddigieknél is nagyobb elkötelezettséggel és szenvedéllyel fogok teljesíteni. Majd kiderül, mit hoz a jövő, minden bizonnyal új és izgalmas lehetőségek várnak rám. Életem nagyon boldog időszakában vagyok jelenleg, de szükségem van az új kalandokra is. Szeretném mindenkinek a McLarennél kifejezni hálámat és köszönetemet, a szívemben mindig lesz hely ennek a csapatnak. Tudom, hogy a jövőben sokkal erősebben fognak visszatérni, és ki tudja, talán az lesz a megfelelő pillanat, hogy visszatérjek. Rengeteg csodálatos emberrel kötöttem szoros kapcsolatot a McLarennél, ahol lehetőségem nyílt a látóköröm kiszélesítésére és egyéb kategóriákban való versenyzésre. Úgy érzem, ennek is köszönhető, hogy most vagyok eddigi életem során a legsokoldalúbb versenyző. A döntést már néhány hónappal ezelőtt meghoztam, és habár esély sem volt ennek megváltoztatására, szeretném megköszönni Chase Careynek és a Liberty Mediának, amiért mégis megpróbálták. Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani volt csapataimnak, csapattársaimnak, versenytársaimnak, kollegáimnak, partnereimnek, újságíróknak és mindenkinek, akivel valaha az F1-ben együtt dolgoztam, illetve a világ minden táján meglévő rajongóimnak. Biztos vagyok benne, hogy nem most találkoztunk utoljára.”

  • Magnussen végre élvezi az F1-et

    Magnussen végre élvezi az F1-et

    A McLarennel és Renault-val töltött „meglehetősen szörnyű” évek után Kevin Magnussen végre élvezi az F1-es versenyzést a Haasszal.

    Magnussen 2014-ben debütált a McLarennel, majd egy év parlagon heverést követően 2016-ban csatlakozott a Renault gyári projektjéhez, mielőtt 2017-ben kétéves megállapodást kötött a Haasszal. A dán idén hét alkalommal is pontot szerzett és úgy érzi, a Haasnál „ismét a régi énem lehetek”, míg első két (plusz egy) éve a sportban „meglehetősen szörnyű és instabil volt”.

    „Jól érzem magam, talán most először élvezem igazán az F1-et” – vallotta be Magnussen. „Versenyképesnek és megtiszteltnek érzem magam, ami csak a csapatom minőségének ad tanúbizonyságot. Képesek döntéseket hozni és ragaszkodni az így kiszabott irányelvekhez, ezt pedig nagy erősségnek tartom. Nincsenek csatározások és nézeteltérések a vezetőségen belül; nekem az elején megmondták, hogy egy hozzám hasonló kaliberű versenyzőt akarnak leigazolni, és állták a szavukat.”

    A 2013-as FR3.5 bajnok rögtön első futamán dobogót szerzett a McLaren színeiben, év végén azonban elvesztette ülését az érkező Fernando Alonsóval szemben – nem feltétlen teljesítménybeli hiányosságok miatt.

    „Nagyon instabilan kezdődött az F1-es karrierem” – folytatta Magnussen. „Mielőtt ideérkeztem, hatalmas formában voltam, de ebből szinte azonnal ki is estem. A csapatom akkoriban nagyon bizonytalan lábakon állt, a vezetőség folyamatosan veszekedett. Roppant nagy volt a nyomás, mivel Jensonnel mindketten tudtuk, hogy csak egyikünk maradhat: elkezdtünk hibázgatni, ami miatt feszült leszel és még annyira sem teljesítesz.”

    Egy év kényszerített pihenőt követően Magnussen egy évre aláírt a frissen építkező Renault-hoz, ám év végén onnan is távozott, mert úgy érezte, a francia istálló csak egyéb opciók hiányában döntött mellette.

    „Nem a legjobb indokok miatt akartak velem dolgozni” – fűzte hozzá a dán. „Nem kaptam meg a megfelelő támogatást. Szerintem jó munkát végeztem, de ők már az elején úgy döntöttek, hogy nem én leszek az ő emberük. Szerencsére a Haas meglátta bennem a potenciált és hajlandóak voltak esélyt adni nekem. Olyan egyezséget ajánlottak, amiben végre láttam a stabilitást.”

  • Massa olimpiára szeretné vinni a gokartozást

    Massa olimpiára szeretné vinni a gokartozást

    Az FIA gokartbizottságának elnökeként Felipe Massa kötelességének érzi, hogy a 2024-es olimpiára megkísérelje bevezetni a motorsportokat.

    Massa F1-es visszavonulása után vállalta el a CIK-FIA elnöki szerepkört, programjaként pedig nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a gokartozás – pontosabban az elektromos gokartozás – olimpiai sportággá tételét. Az idei Buenos Aires-i ifjúsági olimpiának részét képezi majd egy gokartdemó.

    „Jó híreim vannak” – mondta Massa a Conversa com Bial brazil tévéműsorban. „Argentínába az év végén lesz egy olimpiai eseményünk elektromos gokartoknak, végcélunk pedig a 2024-es párizsi olimpia.”

    Habár a motorsportok sosem szerepeltek az olimpián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert nemzetközi sportszervezetek között az FIA is megtalálható. A sportágban igazi elektromos forradalomnak lehettünk szemtanúi az elmúlt néhány évben, a Formula E megalakításától kezdve az F1 hibridizációján át a ralikrossz és túraautózás tervezett villanyosításáig, a törekvéseket ezáltal lehetetlen figyelmen kívül hagyni.

    „Az elektromos gokartok még nagyon gyerekcipőben járnak” – folytatta Massa. „Rengeteg fejlesztésen kell még átesniük, amíg sikerül csökkenteni az akkumulátorok súlyát. Ezek jelenleg nagyon nehezek, ami fontos szempont a gyerekek számára, mert ha ütközöl és rádesik a gokart, a súly sokat számít. De nem hiszem, hogy a fejlesztés sok időt venne igénybe, minden nagyon gyorsan zajlik.”

  • DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    Mercedes egy-kettő Brands Hatchben, miután Paul di Resta megnyerte a hétvége második futamát a bajnoki tabellát vezető Gary Paffett előtt.

    A két brit között a rajtnál fordított volt a sorrend, de di Restának több kanyaron át tartó küzdelem után sikerült elmennie Paffett mellett. Kicsit hátrébb lezajlott a Három Márka Csatája, a Lucas Auer—Robin Frijns—Augusto Farfus trió autóbontó ügyködése nyomán pedig be kellett küldeni a safety cart. Az újraindításnál di Resta megtartotta az első helyet Paffettel szemben, a két mercedeses korai kerékcseréjét követően azonban Jamie Green került az élre az Audival – egészen a 30. körig, amikor Green kiállása után visszaállt a rend az élen.

    A harmadik helyen René Rast végzett; a tavalyi bajnok valószínűleg jobb szezonra számított, a tegnapi ugyanis mindössze a második dobogós helyezése volt 2018-ban. Kiállását követően Green a negyedik pozícióban csatlakozott a bulihoz, kivezető körén azonban elment mellette Pascal Wehrlein és Marco Wittmann is, utóbbit ráadásul a Surtees kanyarban leszorította a fűre, amely mutatványt áthajtásos büntetéssel jutalmazott a versenyfelügyelet. Wittmann mögött a hatodik helyen így Mike Rockenfeller végzett, őt Philipp Eng, az első körös balhéban főszerepet vállaló Auer, Daniel Juncadella és Nico Muller követett.

  • DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    A Mercedes Dani Juncadellája megszerezte első DTM-es győzelmét a szombati Brands Hatch-i versenyen.

    Juncadella a pole-ból vághatott neki a futamnak, ám meg kellett dolgoznia a győzelemért, miután a rajtnál egészen a harmadik helyig csúszott vissza. A boxkiállásnál azonban sikerült átugrania az első kör végén kereket cserélő René Rastot és visszajönnie a második helyre, majd az élen haladó Lucas Auer megelőzését követően a verseny végére hétmásodperces előnyt épített ki a mezőnnyel szemben.

    Az osztrák pilótát végül az ötödik helyről rajtoló Augusto Farfus is megelőzte, aki ezzel a második hellyel idei első dobogóját szerezte meg. Auert Rast követte a negyedik helyen, az ötödiket pedig Philipp Eng kaparintotta meg a BMW-vel. A bajnokságot 35 pontos előnnyel vezető Gary Paffettet a hatodik helyen intették le, mögötte pedig még Pascal Wehrlein, Edoardo Mortara, Marco Wittmann és Mike Rockenfeller értek célba pontszerző helyeken. A szintén bajnoki esélyesnek számító Timo Glock ismét nehéz versenyen van túl és már 55 pontos hátrányt szedett össze Paffetthez képest. A brit legközelebbi riválisa Paul di Resta, de a szerény 16. hely számára sem ért egyetlen pontocskát sem.

  • Horner: A Multi-21 bosszú volt Vettel részéről

    Horner: A Multi-21 bosszú volt Vettel részéről

    Öt év eltelt már a hírhedt Multi-21 incidens óta, de Christian Horner most elárulta, a 2013-as Maláj Nagydíjon látottak Sebastian Vettel bosszúja volt Mark Webber ellen a 2012-es Brazil Nagydíjért.

    A szituációt valószínűleg mindenki ismeri: a 2013-as maláj futam utolsó tíz körében kényelmes kettős győzelemre állt a Red Bull Webber és Vettel sorrendben, a németnek küldött „Multi-21” (azaz tarts a pozíciód) rádióüzenetet azonban Vettel nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta és egy kő-kövön nem marad csatát követően megelőzte Webbert és megszerezte a győzelmet. Sokan a világbajnokokban munkálkodó nyerésvággyal magyarázták az esetet, és habár ez minden bizonnyal közrejátszott benne, egy másik kiváltó ok jó néhány hónappal korábban történt.

    „Sebastian Alonsóval harcolt a bajnoki címért, de Mark a brazíliai döntő futamon felpasszírozta a boxutca falára a rajtnál” – emlékezett vissza Horner. „Ennek következtében Bruno Senna megforgatta Sebet, aki éktelenül dühös lett emiatt… Még a verseny előtt megbeszéltük, hogy Marknak már nincs beleszólása a bajnokságba, így megkértük, hogy mindent tegyen meg a csapattársa támogatása érdekében. Az akkori események utána Malajziában csapódtak le, lényegében két futammal és négy hónappal később. Ott Mark volt elöl, Sebastian mögötte érkezett friss, de sérülékeny gumikon, így szóltunk, hogy tartsák a pozíciót, de Sebastiannak más ötletei voltak. Ez bosszú volt Brazíliáért, ami majdnem Seb világbajnoki címébe került, és ezt egy futammal később Kínában meg is mondta Marknak. Ekkor volt a legfeszültebb köztük a viszony.”

    Ezzel még nincs vége a sztorinak, Hornert ugyanis néhány nappal a nagydíj után meghívták egy királyi ebédre a Buckingham-palotába, ahol el kellett magyaráznia, pontosan mi is történt néhány ezer kilométerrel arrébb.

    „Meghívtak egy ebédre, amit a királynő és az edinburgh-i herceg adott” – folytatta a nosztalgiázást Horner. „Körülbelül 200 emberre számítottam, de mint kiderült, összesen tízen voltunk! Elég bizarr időszak volt, először a versenyzőkkel kellett lerendeznem a dolgot, majd elmentem ebédelni a királynővel és Fülöp herceggel. A királynőnek el kellett magyaráznom, mi az a Multi-21 és hogy az ausztrál versenyzőnk miért olyan morcos a német pilótánkra – érdekes ebédtéma volt, az biztos. A királynőt nagyon érdekelte a dolog és a lóversenyzéshez hasonlította, majd Fülöp herceg is becsatlakozott és megkérdezte, gyorsabbá tudnánk-e tenni az egyik hintóját. Roppant bizarr szituáció volt.”

  • F1 vs. MotoGP: mi a legnagyobb különbség?

    F1 vs. MotoGP: mi a legnagyobb különbség?

    Marc Márquez és Dani Pedrosa júniusban kipróbálhattak egy Toro Rossót Ausztriában, az F1-es autók fékezési teljesítménye pedig mindkettejüket megdöbbentette.

    A Red Bull jóvoltából a két repsolos versenyző Spielbergben belekóstolhatott egy modern F1-es autóba, munkájukat pedig Mark Webber és Helmut Marko segítette. Pedrosa és Márquez elárulta, hogy a legnagyobb különbséget a féktávokon érezték – ez az értékelés egyébként egybevág Jorge Lorenzo nyilatkozatával, aki a 2014-es Mercedest vezethette két évvel ezelőtt.

    „Legjobban az F1-es autó fékereje nyűgözött le” – magyarázta Márquez. „A Red Bull Ringen egy MotoGP-motorral a 200 méteres jelzésnél fékezek, az F1-es autóban elég volt az 50-esnél lenyomnom a pedált. Még egy teljes napnyi gyakorlás végére is azt éreztem, hogy nem fordulok be elég ösztönösen, lett volna még min javítanom.”

    Pedrosa kissé pontosabban fogalmazva kiemelte, hogy „leginkább az első három kanyarban és hajtűben érezhető a hatalmas különbség a MotoGP és az F1 között”, a Red Bull Ringen pedig valóban az első harmadban történnek a legjelentősebb fékesemények. Az egyesben a MotoGP-motorok 320 km/h-ról 97 km/h-ra lassítanak 5,2 mp alatt, míg az F1-esek 335 km/h-ról mennek le 140 km/h-ra mindössze 1,8 mp alatt.

    Az arányok a többi kanyarban is megmaradnak. A kettes kanyarban a motorok 350 km/h-ról lassítanak 40 km/h-ra 5 mp alatt, míg a száguldó cirkusz masináinak 2,4 mp-re van szükségük, hogy 315 km/h-ról 90 km/h-ra csökkentsék a sebességet. Ami pedig a hármas kanyart illeti, a MotoGP-ben 298 km/h-ról 75 km/h-ra mennek le 4,1 mp alatt, az F1-ben ezzel szemben 330 km/h-s érkezősebességnél is elég 2,3 mp a fékezéshez.

  • Mit várhatunk a 2019-es Pirelliktől?

    Mit várhatunk a 2019-es Pirelliktől?

    A Pirelli a Hungaroringen tesztelte 2019-re szánt gumikeverékeit, az itt megszerzett adatok pedig döntő fontosságúak lesznek a következő évre nézve.

    Hiába lett a tavalyinál két lépéssel lágyabb az idei felhozatal, a hiperlágy kivételével a Pirelli 2018-as abroncsai így is jelentősebb köridő-visszaesés nélkül elmennek a versenytáv feléig, amiből egyenesen következik a sokak által unalmasnak titulált egykiállásos stratégia. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az ultralágy—szuperlágy—lágy trió túlzottan közel van egymáshoz teljesítmény terén, így kis túlzással lényegtelen, az adott versenyző melyiket szeretné használni (ezért döntött a Pirelli a szuperlágy száműzése mellett).

    „Csökkenteni szeretnénk a keverékek számát és nagyobb deltát kialakítani közöttük” – reagált a kritikákra Mario Isola. „Öt vagy hat keverékben és 0,9-1 másodperces teljesítménybeli különbségben gondolkozunk. Persze nem ez az egyetlen célunk; ha például növelni szeretnéd a lehetséges stratégiák számát, a keverékeknek különböző mértékben kell kopnia. Rengeteg olyan visszajelzést hallottam az idei évvel kapcsolatban, hogy a futamok legnagyobb része egykiállásossá válik, mivel a csapatok igyekeznek a lehető legtovább életben tartani a gumikat a boxkiállások számának minimalizálása végett. De ha megnézzük Kimi [Räikkönen] stratégiáját a [Magyar Nagydíjon], kétszer állt ki és nagyon jól teljesítményt nyújtott, vagyis az egy- és a kétkiállásos stratégia lényegében azonos szinten mozgott. Ami pozitívum az idei évre tekintve, hogy a legtöbb helyszínre három olyan keveréket vittünk, amelyek mindegyikét fel lehetett használni a futam során, nem csak kettőt.”

    A kétnapos hungaroringi teszt során a Pirelli minden csapat számára szolgáltatott néhány jelöletlen 2019-es prototípust, a keverékek véglegesítésére pedig a szeptember 20-21-i Paul Ricard-i Pirelli-tesztet követően kerül sor, ahol a Ferrari és a Mercedes vesz részt. Az új konstrukció egyik jellegzetessége az egyenletesebb kopásprofil lesz.

    „Elöl és hátul is változik a konstrukció” – folytatta Isola. „A gumiteszteken általában egy vagy két autó van a pályán, a legutóbbi silverstone-i teszten pedig néhány érdekességet észleltünk az abroncsokban, így úgy döntöttünk hogy itt a Hungaroringen minden csapatnak lehetőséget biztosítunk a prototípus tesztelésére, hogy megerősítsük a Silverstone-ban látott viselkedést. A több csapat egyben több megtett tesztkilométert is jelent természetesen, így jobban ki tudjuk elemezni a hőmérsékleti jellemzőket, a kopásmintát és –mértéket, illetve ki tudjuk küszöbölni az egyes autók sajátos viselkedéséből fakadó befolyásoló tényezőket.”

  • Ogier részt vesz a spielbergi DTM-fordulóban

    Ogier részt vesz a spielbergi DTM-fordulóban

    Sébastien Ogier ötszörös ralivilágbajnok szabadkártyásként részt vesz a DTM spielbergi fordulójában, jelentette be a Mercedes.

    A DTM-ben három gyártó versenyzik fejenként hat-hat autóval, ám a szabályok lehetővé teszik, hogy egy gyártó egy hetedik, pontszerzésre nem jogosult autót indítson különféle vendégpilóták számára. Az Audi és a BMW Mattias Ekström és Alex Zanardi révén már élt ezzel a lehetőséggel, a buliból pedig a Mercedes sem akart kimaradni, így a szeptemberi Red Bull Ringen tartandó két versenyre bedraftolták (ha szabad ilyen csúnya szavakkal élni) Ogier-t. A megmérettetésre való felkészülésképpen az M-Sport francia ásza kedden és szerdán tesztelte a Mercedes C63-at Vallelungában.

    „Nagyon izgalmas élmény lesz” – nyilatkozta Ogier. „A DTM teljesen új terep számomra, de igyekszem majd minden egyes megtett körrel minél többet megtanulni. A versenyzői karrierem kiszélesítéseként és tapasztalatszerzésként tekintek erre a lehetőségre. Nem vezettem olyan sokszor épített pályákon, csak egyszer-kétszer egy GT-autóval [2014-ben a GT Masterben]. A DTM-es autó nyilván gyorsabb, nem számíthatsz arra, hogy rögtön versenyképes leszel. Nehéz hétvége lesz Spielberg, de azon leszek, hogy minél szorosabban tapadni tudjak a többi versenyzőre.”

    Ogier-tól nem teljesen idegen a DTM, a zandvoorti hétvégén ő volt az egyik „taxisofőr”, 2013-ban pedig kipróbálhatta Ekström Audi RS5-ösét. Ami pályaversenyzői múltját illeti, a francia a fentebb említett GT Mastersen kívül részt vett a Volkswagen Scirocco-kupában és a francia F4-es bajnokságban, valamint 2011-ben megnyerte a Race of Championst.

  • Pirelli: Drága mulatság lenne a gumiháború

    Pirelli: Drága mulatság lenne a gumiháború

    A Pirelli szerint több okból sem valószínű, hogy visszatér a gumiháború az F1-be, de ha mégis, tárt karokkal várják a kihívást.

    Az FIA 2020-2023-ra kiírt tendere egyértelműen jelzi, hogy az F1-ben az előrelátható jövőben egyetlen gumiszállító lesz. Sokan úgy vélik, a gumiháború visszatérte izgalmasabbá tenné a sportot, ám egyben jelentősen emelné a költségeket egy olyan időszakban, aminek egyik jelszava a költségcsökkentés.

    „A jelenlegi modell alapján az F1-ben egyetlen gumiszállító van” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportért felelős igazgatója. „A világ gyorsan változik ugyan, de tény, hogy az egyszállítós rendszer mindenki számára pénzt spórol. Ha a költségek csökkentése a cél, nem a legjobb megoldás a gumiháború bevezetése, mert azzal elkerülhetetlenné válnának az extra tesztek vagy egy erre a célra fenntartott tesztcsapat felállítása. De ha mégis emellett döntenének, készen állunk a kihívásra. Egyedüli beszállítóként teljesen más céljaid vannak, mintha valaki más ellenében kellene fejlesztened, megengedhetsz magadnak például gyorsan kopó abroncsokat, míg a beszállítói verseny esetében csak és kizárólag a teljesítményre koncentrálsz, minden egyéb másodlagos.”

    Érthető módon a Pirelli a jelenlegi felállást preferálja, ám Isola hangsúlyozta, hogy a döntés teljes egészében az FIA kezében van.

    „A Pirellinek nincs beleszólása abba, hogy egy vagy több beszállító legyen, erről az FIA és az F1 közösen dönt” – folytatta. „Igazság szerint nagyon nehéz lenne eltérni a jelenlegi sémától; a legtöbb bajnokságban egyetlen gyártó van, pontosan a fentebb említett okok miatt, de ha a jövőben ettől el szeretnének térni, az anyagi és egyéb szempontok alapján kiértékelnénk a helyzetet. Egyelőre 2023 végéig úgy fest, egy beszállító lesz.”