Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Hülkenberg tízhelyes rajtbüntetést kap Monzára

    Hülkenberg tízhelyes rajtbüntetést kap Monzára

    Nico Hülkenberg ’elmért féltávját’ tízhelyes rajtbüntetéssel díjazták a versenybírák a Belga Nagydíjon.

    Hülkenberg a belga futam első kanyarjában okozott tömegbalesetet, aminek saját Renault-ja mellett Fernando Alonso, Charles Leclerc, illetve közvetettebb módon Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen látta kárát. A szituáció hasonló volt a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál látottakhoz, ahol Romain Grosjean egyfutamos eltiltást kapott, ám a német olcsóbban megúszta.

    „A 27-es autó pilótája [Hülkenberg] beismerte, hogy teljesen félremérte a helyzetet és ő hibázott” – olvasható a hivatalos indoklásban. „[A tízhelyes büntetés mellett] a balesetért három büntetőpontot is kap a szuperlicenszére, amellyel négyre nőtt a jelenlegi pontjainak száma. A büntetőpontos rendszer 2014 óta van érvényben, aminek értelmében egy versenyző akkor kap egyfutamos eltiltást, amennyiben egy egyéves időtartamon belül 12 pontot összeszed. Ez a rendszer még nem volt érvényben 2012-ben, amikor egy hasonló esetnek voltunk szemtanúi.”

  • Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Nico Hülkenberg elismerte, ő hibázott a Belga Nagydíj rajtbaleseténél, aminek következtében öten is kiestek.

    A Renault német versenyzője saját bevallása szerint „elmérte” a féktávot és a közvetlen előtte feltorlódó autók mögött nagyon sok leszorítóerőt vesztett, a kettő kombinációjának eredményét pedig mindenki a saját szemével látta.

    „Az autóval nem volt probléma” – magyarázta Hülkenberg. „Hihetetlen, mennyire érzékenyek ezek az autók az aerodinamikára: néhány autó elég ahhoz, hogy tapadást és terhelést veszíts. Amikor rátapostam a fékekre, azonnal blokkoltam az első kerekeket és belecsúsztam Fernandóba. Valószínűleg kissé elmértem a helyzetet, túl későn fékeztem. Nem hiszem, hogy Fernando túl elégedett lenne most, de ugyanez elmondható Charles-ról és magamról is.”

    Hülkenberg egymaga eliminálta a mezőny negyedét, a fentebb említett Alonsón és Leclerc-en (és persze saját magán) kívül ugyanis Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is a balesetben összeszedett sérülések következményeképpen álltak ki a versenyből. Alonso nem először élt át ilyet Spában, a baleset kísértetiesen hasonlított a 2012-es elsőkanyaros ütközéshez, ahol a főkolompos Romain Grosjeant egy futamra eltiltották a versenybírák.

    „Csalódott vagyok” – foglalta össze lelkiállapotát a McLaren spanyolja. „Jó rajtom volt, nyílt előttem néhány lehetőség az egyes kanyarba érkezve. Megpróbálod óvatosan kezelni a helyzetet, normális helyen fékezel, majd belenézel a tükörbe és azt látod, hogy a mögötted lévő srácok úgy versenyeznek, mintha a bajnokság utolsó kanyarjában volnának. Az ilyesféle hibákat, amiket magas kockázatú szituációkban követnek el, keményebben kellene büntetni.”

    A versenyirányítás jelenleg is vizsgálja az esetet.

  • Hamilton, Vettel: Oconnak az F1-ben a helye

    Hamilton, Vettel: Oconnak az F1-ben a helye

    Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egyaránt kifejtették elismerő véleményüket Esteban Oconról, akinek F1-es jövője közel sincs még biztosítva.

    Ocon a Mercedes protezsáltjaként jutott be az F1-be két évvel ezelőtt, azóta pedig folyamatosan remek teljesítményt nyújt – példának okáért vegyük a tegnapi Belga Nagydíj időmérőt, ahol a francia a harmadik helyet szerezte meg a Force Indiával. A csapat felvásárlását követően azonban szinte biztosra vehető Lance Stroll érkezése Sergio Pérez mellé, és habár B-tervként szóba került a Renault, Daniel Ricciardo meglepetésszerű leigazolása ezt az utat is elvágta Ocon elől.

    „Sajnos elég furcsa helyzet állt elő az F1-ben, amikoris néhány csapat a feltörekvő tehetségek helyett a pénzeset választják” – fejtette ki véleményét Hamilton az üggyel kapcsolatban. „Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a sport szerkezete alapjaiban hibás, már ami a bevételek szétosztását illeti. Nem olvastam utána, ki hova igazolt le és milyen ülések vannak még szabadon, de az egyik legjobb pilótaként [Oconnak] egy élmenő autóban a helye. Nem szabadna hagyni, hogy egy több pénzzel rendelkező személy egy jobb versenyző elé ugorjon, ennek nem szabadna így történnie. Az irányító testületnek mindenképpen foglalkoznia kell ezzel a dologgal.”

    Vettel, akivel Oconnak volt egy érdekes és sokatmondó beszélgetése rögtön az időmérőt követően a rajtrácson, egyetért Hamilton kommentjeivel.

    „Valahol kellene helyet kapnia jövőre” – mondta a német. „Kívülről nehéz megítélni, de nekem úgy tűnik, hogy mindent remekül csinál. Örülök, hogy sikerült egy ilyen időmérőt összehoznia és a harmadik helyre kvalifikálni egy olyan autót, aminek semmi keresnivalója ott. Szerintem ez önmagáért beszél; egy ilyen edzés könnyen kaotikussá válhat és nem olyan nehéz hibázni, de Esteban az irányítása alatt tartotta a helyzetet és mindent kihozott belőle.”

    Íme az ominózus élőben mutatott beszélgetés:

    Vettel: Jövőre? Még mindig semmi?
    Ocon: Semmi.
    Vettel: Itt leszel [a Force Indiánál], nem?
    Ocon: Nem, nem, az ülés már elkelt.
    Vettel: Igen? És kinek?
    Ocon: Találd ki! Aki megvette.
    Vettel: Oké, de a másik…?
    Ocon: A másik hoz pénzt.

  • Elszámolták a benzinmennyiséget Räikkönennél

    Elszámolták a benzinmennyiséget Räikkönennél

    Kimi Räikkönen tervezett második mért köre a Q3-ban füstté vált, amikor kiderült, a Ferrari félreszámolta a szükséges üzemanyag-mennyiséget.

    Räikkönen a Q1-ben és a Q2-ben is ígéretes tempót mutatott, ám a Q3 végéhez érkezve csak annyit lehetett látni, hogy a finn a garázsban ácsorog, miközben riválisai éppen addigi leggyorsabb köreiket futják a száradó pályán. Mint később kiderült, a Ferrariban nem maradt elég üzemanyag még egy körre, a pályahosszból fakadóan pedig arra sem volt idő, hogy egy rövid tankolás után visszamenjen és megpróbáljon még egy mért kört futni, első köre pedig csak a hatodik helyre volt elég.

    „Tudtam, hogy mennyi benzinem van, de azt nem, hogy nem lesz időnk tankolni és visszamenni” – magyaráza a csalódott Räikkönen. „A kerékcsere alatt többet kellett volna tankolnunk, hogy több körre legyen benzin az autóban, de nem tudom, ez miért nem így történt, még nem volt megbeszélésünk. Nem így kellett volna végződnie, de ez a helyzet; utána kell járnunk, mi történt és miért. Talán máshogy kellett volna eljárnunk és tovább kint kellett volna maradnunk a pályán. Mindenesetre azt hittem, lesz elég időnk, nyilván nem így történt.”

    A másik Ferrariban Sebastian Vettelnek is gondjai akadtak: a német pilóta héttizedes hátránnyal a második helyre kvalifikált, ám utolsó mért körén rögtön az egyes kanyarban lemerült az akkumulátora, ami őt is meglepte.

    „Nem hoztuk ki a maximumot az edzésből” – ismerte el Vettel. „Az utolsó körben kifogyott a szufla az akkumulátorból, ami finoman szólva nem volt szép eredmény. Meglepődtem, amikor a célvonalat átszelve láttam, hogy alacsony a töltöttség, ami sokba került a végére. Csapatként jobban kellett volna kezelnünk a helyzetet; mindig igyekszem lelassítani és feltölteni az autót, de most valamiért nem maradt elég energiám.”

  • Ismét az F1-é a rekord Spában

    Ismét az F1-é a rekord Spában

    A Belga Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel visszavette a Porsche LMP1-től a Spa-Francorchamps-i körrekordot.

    Négy hónappal ezelőtt a jelentősen felturbózott Porsche 919 Hybrid Evo Neel Janival a volán mögött 1:41.770-es köridőt repesztett Spában, amivel megdöntötte Lewis Hamilton 2017-es pole pozíciót érő idejét és átvette a nemhivatalos körrekordot a belga pályán. Nem sokan kételkedtek azonban abban, hogy az idei F1-es masinák még ennél is gyorsabb időre lesznek képesek, amit az időmérő Q2-es szakasza be is bizonyított: hárman is megdöntötték Jani idejét, közülük pedig Vettel volt a leggyorsabb egy 1:41.501-es köridővel, több mint két tizedet verve a Porschéra, a németet pedig egy tizeden belül követte Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton. Valószínűleg a Q3-ban ennél is gyorsabb időnek lehettünk volna szemtanúi, ám a híresen szeszélyes ardenneki időjárás megtréfálta a mezőnyt, a Q2 végén ugyanis elkezdett esni az eső és csak a Q3 végére hagyta abba.

    A hivatalos, azaz versenyben futott leggyorsabb kör szintén Vettel nevéhez fűződik 1:46.557-tel.

  • Perelni akar a Force Indiáról lecsúszó cég

    Perelni akar a Force Indiáról lecsúszó cég

    Egy Dmitrij Mazepinhoz közeli orosz cég perrel fenyegetőzik, ha nem kapnak „kielégítő magyarázatot” a Force India felvásárlásának végrehajtási folyamatával kapcsolatban.

    A csődeljárás alatt lévő Force Indiáért két komolyabb jelentkező is akadt: a végül győztesként kikerülő Lawrence Stroll által alakított konzorcium, illetve az Uralkali nevű orosz vegyipari vállalat. A hét elején az Uralkali megkérdőjelezte a vételi eljárás szabályosságát, ám az FIA mindezek ellenére elfogadta az immár Racing Point Force India néven futó csapat nevezését a Belga Nagydíjra. Az orosz cég azonban olyannyira elégedetlen a dolgok lefolyásával, hogy szeptember 10-ig válaszokat követelnek a csődeljárásért felelős FRP Advisorytól, különben bíróság elé viszik az ügyet.

    „Az Uralkalinak komoly kétségei vannak a Force India felvásárlását lebonyolító vételi eljárással kapcsolatban” – olvasható az Uralkali független igazgatója, Paul Ostling által kiadott nyilatkozatban. „Ennek megfelelően a Debevoise & Plimpton LLP, az Uralkali ügyvédei [péntek este] írásban értesítették az FRP Advisory LLP-t, hogy kielégítő magyarázat híján, amelyet 2018. szeptember 10. brit nyári időszámítás szerint délelőtt 10 óráig várunk, bírósági eljárást kezdeményezünk ellenük.”

    A végrehajtók, Geoff Rowley és Jason Baker még az Uralkali első közleményére adott reakciójuknak kifejtették, hogy minden annak rendje és módja szerint zajlott.

    „Minden érdeklődő egyenlő esélyekkel indult a Force India felvásárlása ügyében” – mondták. „A folyamat során végig betartottuk végrehajtói kötelezettségeinket és célkitűzéseinket, valamint igénybe vettünk nagy tapasztalattal bíró jogi tanácsadókat is.”

  • Marad a háromnapos hétvége az F1-ben

    Marad a háromnapos hétvége az F1-ben

    A Liberty elvetette az ötletet, hogy kétnaposra csökkentsék az F1-es versenyhétvégéket, de az időmérő lebonyolításán változtathatnak.

    A Liberty által preferált akár 25 versenyből álló szezon roppant megterhelő lenne a személyzet számára, így ennek ellensúlyozására fontolóra vették a versenyhétvégék hosszának háromról két napra csökkentését. Az ötletet azóta elvetették, ám a hétvége felépítésén, pontosabban az időmérőn ennek ellenére változtathatnak.

    „Elfogadjuk a pályák és a tévés szolgáltatók kívánságát, miszerint három napon át szeretnének programokat nyújtani a nézőknek” – magyarázta Ross Brawn. „A kétnapos eseménynek még csak a gondolatát is száműztük. Egy kérdés maradt ezáltal: hogyan tudnánk a legjobb formát adni ennek a három napnak a pályán lévő rajongók, a tévénézők és a csapatok szempontját is figyelembe véve? Erre keressük most a választ. Jelenleg is folytatunk megbeszéléseket a csapatokkal a versenyhétvégék hatékonyabbá, hatásosabbá és szórakoztatóbbá tételéről.”

    A megbeszélések egyik sarkalatos pontja az időmérő.

    „Egyelőre az időmérőt és a pontrendszert vizsgálgatjuk” – folytatta Brawn. „Komoly megbeszélések zajlanak köztünk, az FIA és a csapatok között ezeknek jobbítására. A rajongók visszajelzéseit is meghallgattuk, akik úgy érzik, hogy a tizedik hely alatt nincs miért versenyezni és a csapatok az erőforrás elemeinek és a váltónak a megőrzése érdekében inkább csak óvják az autót. A csapatok nem ezt mondják, és személy szerint én is egyetértek velük, de a rajongók ezt máshogy látják. Azt mérlegeljük, hogy a pontzóna tizenötödik helyig történő kiszélesítése eloszlatná-e a rajongók ebbéli aggodalmait. Ezzel egy időben óvatosan szeretnénk bánni a változtatásokkal; ha sokszor módosítgatsz ezt vagy azt, gyorsan megszokottá válhat, hogy módosításokra mindig van lehetőség, ezt a szemléletet pedig szeretném elkerülni.”

    A rajongói felmérések alapján pont az időmérővel van a legkevesebb probléma, így kicsit furcsának tűnik, hogy a Liberty pont a hétvége legszerethetőbb és esetenként legizgalmasabb momentumán akar változtatni. Ne felejtsük el, hogy 2016-ban már voltak hasonló próbálkozások, a kieséses időmérőt azonban két csúfos hétvége után ejtették.

    „Kétféle időmérő van: egy az időmérő kedvéért, és egy a verseny kedvéért” – próbálta megindokolni a Liberty szándékát Brawn. „Ezt alatt azt értem, hogy ha önálló eseményként tekintesz rá, akkor azt akarod, hogy az időmérőn a legjobb pilóták harcoljanak az élen és itt dőljön el, ki a leggyorsabb. Másfelől viszont az időmérő kihatással van a verseny kimenetelére, így ilyen szempontból azt szeretnéd, ha lenne egy kis káosz és kiszámíthatatlanság, hogy a gyors autók hátrébbról induljanak, ezzel növelve a verseny izgalmasságát. Olyan ötleteink is vannak, hogy ha csökkentjük az egyes autók által megtehető időmérős körök számát, akkor a csapatok nem tudják a végletekig precízre beállítani az autókat. Mindenesetre ezzel a témakörrel óvatosan bánunk, mert a jelenlegi koncepció nagyon is népszerű és sikeres a rajongók körében.”

  • A Force India megtarthatja pénzdíját

    A Force India megtarthatja pénzdíját

    A rivális csapatok egyöntetű beleegyezésével a Force India nem veszti el a neki alanyi jogon járó „első oszlopos” pénzbevételt, számolt be róla a Racefans.net.

    Egy jogi dilemmát követően a Force India csak akkor vehetett részt a Belga Nagydíjon és az idei szezon maradék felében, ha az FIA teljesen új csapatként regisztrálja őket és elfogadja a késői nevezést. Ez az érdekelt felek hathatós közreműködése folytán meg is valósult, ám mivel a bevételek év végi szétosztásánál kialakított „első oszlopból” csak azok a csapatok részesülnek, akik már két évet teljesítettek az F1-ben, a jogi értelemben teljesen új Force India elvesztette volna ezen jogát. A hírek szerint azonban a teljes nevén Racing Point Force India riválisai beleegyeztek, hogy az új csapat kvázi megörökölje a régi istálló bevételi jogát.

    A „második oszlopból” származó bevételeket a csapat folyó évben megszerzett pontjai alapján számítják ki, ami a Racing Point esetében a Belga Nagydíjtól kezdve összegyűjtött pontokat jelenti, miután a szezon első felében versenyző Force Indiát kizárták a bajnokságból és megfosztották minden eddigi pontjától.

  • Bottas új motort kap, utolsó sorból rajtol

    Bottas új motort kap, utolsó sorból rajtol

    A Belga Nagydíjon Valtteri Bottas az utolsó rajtsorból indul majd, miután a Mercedes a fejlesztett erőforrás bevetése mellett döntött.

    Spában mind a hat Mercedes-motoros autó megkapja a legújabb, harmadik specifikációjú erőforrást, ám ausztriai meghibásodását követően Bottas esetében ez rajtbüntetéssel jár, így vasárnap csatlakozik a szintén büntetés miatt az utolsó sorból rajtoló Nico Hülkenberghez. Lewis Hamilton autójában csapattársával ellentétben nem cserélték ki a komplett erőforrást, ő „csak” egy új V6-os motort, turbót és MGU-H-t kap.

    Egy garázzsal arrébb vándorolva a Ferrari is megerősítette, hogy Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen új belsőégésű motorokat kap a hétvégére, a német pedig egy új turbó és MGU-H büszke tulajdonosának is vallhatja magát. A Renault-nál már említettük Hülkenberg erőforráscseréjét, de Carlos Sainz autójába is új V6-os kerül. Végül, de nem utolsó sorban Stoffel Vandoorne is friss belsőégésű motort, turbót és MGU-H-t kap. A Mercedesszel és a Ferrarival ellentétben a friss Renault-V6-osok nem új specifikációjúak.

  • Hülkenberg a rajtrács végéről indul Spában

    Hülkenberg a rajtrács végéről indul Spában

    Komplett erőforráscsere miatt Nico Hülkenberg az utolsó sorból vághat majd neki a Belga Nagydíjnak.

    Mivel a Hülkenberg motorjában a Hungaroringen elromlott vezérelektronikát mindenképpen ki kellett volna cserélni, a Renault inkább kihasználta az alkalmat a teljes erőforráscserére. Habár hivatalosan csak a harmadik szabadedzés előtt véglegesítik az új elemeket, a német szerint „valószínűleg” cserélnek annyi dolgot, hogy a rajtrács végéről kelljen indulnia, ami komoly kihatással lesz a középmezőnybeli háború belga felvonására.

    „Szerintem nagyon nehéz lesz [előrejönni a mezőnyben], különösen egy olyan pályán mint Spa vagy Monza” – latolgatta pontszerzési esélyei Hülkenberg. „Minden bizonnyal két szenvedősebb hétvége elé nézünk. Ha a rajtrács végéről indulsz, nyilván tovább nehezíted a helyzetet, szóval… nem tudom. Nem akarok negatívnak hangzani, várjuk ki, mi történik. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd.”

    Hülkenberg mellett egy még nagyobb nevet is hátrasorolhatnak, a Mercedes döntésétől függően ugyanis Valtteri Bottas is kaphat egy jókora rajtbüntetést. A német istálló ma reggel dönt arról, megkapja-e a finn a továbbfejlesztett erőforrást és az ezzel járó plusz rajthelyeket.

    „Nemsokára 100%-ra megtudjuk, milyen motorral rajtolunk” – magyarázta Bottas. „Nyilván ha új motorom lesz, büntetést is kapok, de Spa talán az egyik legjobb hely erre, mert itt legalább lehet előzni.”