Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Esőlámpák kerülnek jövőre a hátsó szárnyakra

    Esőlámpák kerülnek jövőre a hátsó szárnyakra

    A nehéz (pl. esős) körülmények közötti láthatóság javítására 2019-től fényjelző csíkokat szerelnek az F1-es autók hátsó szárnylapjaira.

    A Spanyol Nagydíjat követő szezonközi teszten Lewis Hamilton a kísérleti nyúl szerepében találta magát, az FIA ugyanis az ő Mercedesének hátsó szárnyvéglapjaira applikált fel két vörösen világító LED-csíkot. A vékony, de éles fénnyel rendelkező lámpácskák magasabban helyezkednek el a hagyományos esőlámpáknál, így elméletileg jobb láthatóságot biztosítanak esős vagy nagyon-nagyon extrém esetben ködös körülmények között.

    A tesztet sikeresnek minősítették, az FIA javaslatát pedig egyöntetűen el is fogadták egy technikai szabályzati megbeszélésen. A ratifikáláshoz még a Strategy Groupnak és a Motorsportok Világtanácsának is meg kell szavaznia a koncepciót, ám ez minden bizonnyal csupán formalitás lesz. Hasonló szárnylámpákra egyébként már a WEC-ben is volt példa.

  • Egyre inkább érik a Super Formula Ticktumnak

    Egyre inkább érik a Super Formula Ticktumnak

    Dan Ticktum szerint egy év a japán Super Formulában a lehető legjobb F1-es felkészítés lenne számára.

    Ami 2019-es lehetőségeit illeti, az F3-as bajnokság jelenlegi éllovasa nagyon a Super Formula felé kacsintgat, ahol már idén is rajthoz állt két fordulóban a Team Mugennel – azzal a Honda által hajtott csapattal, ahol Pierre Gasly a 2017-es szezonját töltötte. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz távozásával a Red Bull nehéz helyzetben találja magát, ugyanis nincs kéznél egyetlen junior sem, akit beültethetnének a Toro Rossóba. Ticktum lett volna az elsődleges megoldás, ám a britnek még akkor sem lenne meg a szükséges szuperlicenszpontja, ha esetleg megnyerné az F3-at. Marad tehát Japán.

    „Oda megyek, ahova raknak” – adta fel sorsának igazgatását Ticktum. „Én úgy érzem, készen állnék az F1-re jövőre, de nyilván Helmut [Marko] nem így érzi. Nem panaszkodom azért, még van mit tanulnom, erre pedig a Super Formula remek platformot biztosítana; ott el tudnám sajátítani az utolsó simításokat.”

  • Leclerc júliusban vezette az idei Ferrarit

    Leclerc júliusban vezette az idei Ferrarit

    Egy júliusi filmnap keretei között Charles Leclerc lehetőséget kapott, hogy Monzában vezesse a 2018-as Ferrarit.

    Habár ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a Ferrari lehetőséget nyújtott Charles Leclerc-nek, hogy egy monzai promóciós napon vezesse a 2018-as SF71H-t. A filmnapokon elsősorban marketinganyagokat készítenek, ám mivel a szabályok engedélyezik az aktuális versenyautók használatát, valamiféle visszajelzést lehet szerezni a motorról vagy az aerodinamikai alkatrészekről is. Az FIA-nak is származott kisebbfajta előnye a Ferrari tevékenységéből, a monzai célegyenest ugyanis újraaszfaltozták, így Charlie Whitingék bő egy hónappal az éles versenyhétvége előtt információt kaptak a munkálatok sikerességéről.

    Hogy megakadályozzák a jogosulatlan előnyszerzést, a filmnapokra külön szabályok érvényesek. A csapatoknak évente kétszer nyílik lehetősége promóciós teszteket lebonyolítani, de csak egyetlen autót használhatnak és maximum 100 km-t tehetnek meg a Pirelli speciálisan erre a célra kialakított bemutatógumijaival. Emellett a csapatoknak legkésőbb 72 órával a teszt előtt értesítenie kell az FIA-t ebbéli szándékáról, részletes leírást szolgáltatva az autó specifikációjáról, a versenyző kilétéről és a teszt tervezett hosszáról és helyszínéről.

  • Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Daniel Ricciardo utolsó rajtsoros indulásra számíthat az Olasz Nagydíjon, ahol megkapja a Renault legújabb, C-specifikációs erőforrását.

    Ricciardo esetében elkerülhetetlen volt a motorcsere, a Red Bull pedig a veszteségek minimalizálása végett úgy időzítette, hogy egybeessen a Renault legfrissebb fejlesztésű erőforrásával. Amennyiben az ausztrál autójában a várakozásoknak megfelelően működik a motor, a hétvége későbbi folyamán Max Verstappen is kaphat egy újat, és ha a csereelemek csak a belsőégésű motorra és az MGU-H-ra korlátozódnának, mindezt rajtbüntetés nélkül megteheti.

    A döntés azonban komoly kockázatot is rejt magában: a Renault C-spece már Spára elkészült, ám a motorgyártó mindenkit figyelmeztetett, hogy az új motor megbízhatóság terén nem teljesít a legjobban, így mindenki csak saját felelősségére használja. Mivel a Renault késhegyre menő csatát vív a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, ők nem vállalhatták be ezt a kockázatot, ám a Red Bull lényegében akármit csinál, úgyis a harmadik helyen végez.

    „Danielnél beérett a motorcsere, így büntetést kap a következő versenyhétvégére” – erősítette meg Christian Horner. „Az eltérő hűtési igények és hasonló faktorok miatt komoly pénzekbe került a kasztni átalakítása, hogy megfelelően tudjuk integrálni az erőforrást, de ha ez teljesítménynövekedéssel jár, boldogan bevállaljuk a kockázatokat. Pénteken kipróbáljuk a motort, majd este eldöntjük, megtartjuk-e; ha jónak találjuk, Max is kap egyet szombaton, neki is kijár már egy friss motor.”

    A hosszú egyenesek miatt nem feltétlen Monza lesz a Red Bull legerősebb pályája idén, ám az osztrák istálló reméli, a későbbi futamokon érezhető lesz a C-spec újdonságainak jótékony hatása.

    „Nem aggódunk Monza miatt, de ha sikerülne egy kis plusz teljesítményt találnunk, az például Szingapúrban és Mexikóban talán közelebb tudna minket lopni a Ferrarihoz és a Mercedeshez” – folytatta Horner. „Minden egyes tizedmásodpercért nagyon hálásak vagyunk.”

    A Renault harmadik csapata, a McLaren egyáltalán nem használja majd a C-specet, mert annak integrálásához túl mélyreható változtatásokat kellene eszközölniük a kasztniban.

  • Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Egy pocséknál is pocsékabb Belga Nagydíjat követően Stoffel Vandoorne végre kimondta, amit sokan már gyanítottak: a McLaren semmit nem lépett előre 2018 elejéhez képest.

    Vandoorne hazai futamát az utolsó célbaérőként fejezte be a 15. helyen, a McLaren pedig mindkét autóval kiesett még az időmérő Q1-es szakaszában. Miután az elmúlt nyolc futamon csak háromszor tudtak pontot szerezni, a konstruktőri tabellán a McLaren közelebb találja magát a Toro Rosso-Hondához, mint az év elején prognosztizált negyedik helyért csatázó Haas—Renault pároshoz.

    „Nehéz lenne ennél rosszabb hétvégét összehoznunk” – mondta a csalódott belga. „A teljesítményünk nagyon messze van attól, hogy jónak nevezhessük, de magyarázatot nem tudunk rá találni. A valóság az, hogy év eleje óta semmit nem fejlődtünk, a többiekhez képest egy tapodtat sem mozdultunk előre.”

    Vandoorne kritikáját Fernando Alonso is pedzegette már, amikor kijelentette, hogy idén egyedül a Barcelonában látottak illethetők a fejlesztéscsomag névvel, azelőtt és azóta semmi. A 2018-as McLarennek egyértelmű aerodinamikai hiányosságai vannak, Spában viszont ezt még tetézte a motorerőbeli hátrány is; míg tavaly a Honda-motorral a wokingi istálló csak egy tizeddel csúszott le a Q3-ról, idén héttizedes elmaradásban voltak még a Q2-t érő időtől is. További nehézség, hogy a McLaren a hírek szerint félreszámolta az év elején kötelezően rögzítendő váltóáttételeket, így Spa hosszú egyeneseiben túl hamar dobta őket vissza a sebességkorlátoló.

    „Muszáj elismernünk, hogy nehéz szezonunk van eddig” – próbálta finomítani a helyzetet Gil de Ferran. „Nehéz autóról beszélünk, és különösen ez a hétvége rengeteg hiányosságunkra rámutatott. A legnagyobb problémát az egyenesbeli tempóhiány jelenti, de emellett vannak egyéb bajok is az autóval.”

    Hétvégén következik az Olasz Nagydíj, Monza hosszú-hosszú egyenesei pedig nem kecsegtetnek sok jóval McLaren-szempontból.

    „Monza ismét nagyon nehéz lesz, megint egy egyenesekkel teli pálya” – vallotta be Vandoorne. „Majd meglátjuk, mi lesz, de talán a szezon későbbi felében, például Szingapúrban több esélyünk lesz a pontszerzésre.”

  • Mercedes: Nem csak motortéren kerültünk hátrányba

    Mercedes: Nem csak motortéren kerültünk hátrányba

    A Mercedes szerint több tekintetben is hátrányba kerültek a Ferrarival szemben, nem csak az erőforrás terén.

    Spa mindezidáig Mercedes-territórium volt, ám Sebastian Vettel könnyed győzelme nyomán elkezdhetünk komolyan kételkedni az ezüst nyilak autójának felsőbbrendűségében. A legszembetűnőbb terület, ahol a Ferrari immár a Mercedes előtt jár, az egyenesbeli sebesség (ami jó jel a hétvégi monzai versenyre), ám Toto Wolff szerint hiba lenne csak erre a részre koncentrálni.

    „A futamon mutatott teljesítményünk több hiányosság eredménye” – magyarázta Wolff. „Erős csapat vagyunk, de vannak nyilvánvaló hiányosságaink, amik miatt nem az elvártaknak megfelelően teljesítünk: ilyen például az alacsony tempójú kanyarok, a tapadás, valamint a Ferrarihoz, a Red Bullhoz és a Force Indiához képest mi koptattuk el leghamarabb a gumijainkat.”

    Wolff megjegyzése konzisztens Valtteri Bottas megfigyeléseivel, miszerint a Ferrarik jobban gyorsítottak ki Spa lassabb kanyarjaiból, ami különösen az egyes kanyarból kifele jelentett nagy pofont a Mercedesnek. Ami még fájóbb lehet, hogy Belgiumba mindkét istálló fejlesztett erőforrással érkezett, de egyelőre nem úgy fest, mintha német részről sikerült volna visszavenni a vezető pozíciót.

    „Náluk a motorelőny” – erősítette meg Wolff. „Az időmérőn láthattuk, hogy ez az előny az egyenesek különböző szakaszain manifesztálódik, és még ha esetleg rosszabbul is jönnek ki egy kanyarból, mint mi, a motoruk akkor is tolja őket előre. Lehet, hogy ahhoz van köze, hogyan működtetik és kalibrálják a motort, de az is igaz, hogy hozzánk képest előbb lefogyasztották a hibridenergiájukat. Szóval van egy kisebbfajta lóerőelőnyük, ezt hozzáadva a főként az egyes kanyarban tapasztalt hátrányunkhoz pedig máris kijön egy dupla KO. Ha nem túl jó a tapadásod és van egy kis erőhátrányod, akkor megtörténhetnek az első körben látottak.”

    Hacsak nem hajlandók rajtbüntetéseket bevállalni, belgiumi motorfejlesztési csomagjával a Mercedes ellőtte minden lehetőségét idénre, ám a szabályok adta kereteken belül még lehet finomítani a pakkon.

    „Minden azon múlik, mennyire érted meg az erőforrásodat, hogyan tudsz maximális teljesítményt kifacsarni a szoftverből, az üzemanyagból, az olajokból, és hogyan tudod mindezt optimalizálni és együttműködésre sarkallni” – folytatta Wolff. „Ez egy jelenleg is zajló folyamat, amihez nincs szükség hardvermódosításra. Többé nincsenek bűvös puskagolyók; nem fogunk hirtelen három tizedet előrelépni és ellovagolni a naplementébe.”

    Ami a kasztnit illeti, a Mercedes elvileg Monzára készül némi aerofejlesztéssel.

  • A Red Bull-Toro Rosso együttműködés a Ferrari-Haast idézi majd

    A Red Bull-Toro Rosso együttműködés a Ferrari-Haast idézi majd

    Franz Tost csapatfőnök szavaival élve 2019-ben „szinergiaprojektbe” kezd a Red Bull és a Toro Rosso, vagyis megközelítik a Ferrari és a Haas közötti kollaboráció szintjét.

    A Toro Rosso a megalakulását követő néhány évben lényegében a Red Bull egyéves kasztnijait használta, ám azóta két különálló konstruktőrré értek, csak a váltó környékén volt némi átfedés. Jövőre mindkét csapat Honda-motorokat fog használni, valamint csavarnak egyet az együttműködés szintjén és osztoznak majd a teljes hátsó traktuson és az első felfüggesztés egy-két elemén.

    „Hülye ötlet volt, miért építenénk saját váltót, amikor megkaphatjuk a Red Bulltól is?” – magyarázta Tost. „Egy szinergiaprojektet alakítottunk: közös lesz a hátulsó fele az autónak és néhány alkatrész az első felfüggesztésből, ennyi. Nagyon egyszerű az egész, Hondával és Red Bull Technology váltóval megyünk majd, ennél többet nem tudok mondani.”

    A közös felfüggesztés egyben azt is feltételezi, hogy a két csapatnak hasonló aerodinamikai filozófiával fog majd versenyezni.

    „Jövőre nagyon szoros összefogásba kezdünk a Red Bull Technologyval” – folytatta Tost. „Az erőforrás, a váltó, a hátsó felfüggesztés és az első felfüggesztés belső komponensei terén ugyanazokat az elemeket használjuk majd, mindegyiket a szabályok adta keretek között. Ennyi lesz, de ez is épp elég, mert a hátsó traktusba beletartozik a hidraulika, az elektronika és minden egyéb hasonló terület is.”

  • Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    A Sauber halója által felfogott ütésnyomok láttán Charles Leclerc szerencsésnek érzi magát, amiért nem történt komolyabb baja a Belga Nagydíj rajtbalesetében.

    Leclerc ártatlan harmadik fél volt Nico Hülkenberg és Fernando Alonso ütközésében, ám egyértelműen ő járt (volna) legrosszabbul az érintettek közül, a McLaren ugyanis a Sauber halójáról pattant le, de az idénre bevezetett biztonsági elem jelesre vizsgázott és a monacói sértetlenül szállt ki az autóból.

    „Nem tudom, mi lett volna, ha nincs ott, de összességében örülök, hogy nem kellett megtapasztalnom” – foglalta össze Leclerc a szituációt. „Szerencsém volt, a halo egyáltalán nem néz ki jól. A tévében látványosnak tűnt a baleset, de az autóban ülve nem éreztem ekkorának az ütést. Az anyukám mindenesetre már többször is felhívott, ő nagyon aggódott!”

    Az egész eseménysor olyan gyorsan zajlott le, hogy Leclerc-nek esélye sem volt felfogni, pontosan mi történt; eredetileg azt hitte, Alonso volt a ludas, ám a visszajátszások után számára is egyértelművé vált, hogy a láncreakciót Hülkenberg indította el, akit tízhelyes rajtbüntetéssel sújtottak a versenybírák az Olasz Nagydíjra. Az eset félelmetesen hasonlított a 2012-es rajtbalesetre, ahol az eseményeket kiváltó Romain Grosjeant egy futamra eltiltották, ám a monacói fiatal nem haragszik és szerinte az eltiltás túlzás lett volna Hülkenberg esetében.

    „Nico nem egy ’rossz múlttal’ rendelkező versenyző, nem direkt tette” – vette védelmébe a németet Leclerc. „Nem hiszem, hogy az eltiltás megfelelő büntetés lett volna egy ilyen hibára. Ha valaki szándékosan okozna veszélyt, akkor ez lenne a megoldás, de nem itt és most.”

  • Bottas büntetést kapott, de marad a negyedik

    Bottas büntetést kapott, de marad a negyedik

    Valtteri Bottas egy ötmásodperces büntetést és két büntetőpontot kapott, amiért a Belga Nagydíj első kanyarjában megtorpedózta Szergej Szirotkint.

    Bottas a La Source-ba érkezve ütközött bele a Williams diffúzorába, komoly elsőszárny-sérülést szedve össze, de a másik, jóval nagyobb rajtbaleset miatt beküldött safety car alatt a Mercedes minimális időveszteséggel tudta lecserélni a szárnyat. A finn végül a negyedik helyig jött előre a 17.-ről rajtolva, míg Szirotkin – akinek az autója úgy tűnt, nem szenvedett komolyabb károkat – a 12. helyen végzett. A versenybírák mindenesetre kivizsgálták az ügyet és úgy határoztak, hogy Bottast terheli a felelősség, a manőverért pedig kiosztottak egy ötmásodperces büntetést, illetve két büntetőpontot. Mivel a Mercedes bő hét másodperccel végzett az ötödik helyen leintett Sergio Pérez előtt, az időbüntetés nem változtatott a végeredményen, míg a két büntetőpont négyre emelte Bottas összpontszámát.

    „A 77-es számú autó pilótája beismerte, hogy az ütközés az ő hibájából történt, hogy teljesen elmérte a helyzetet, hogy a 35-ös számú autó fékezése meglepte és hogy több helyet kellett volna hagynia” – olvasható Bottas vádiratában.

  • Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Lando Norris az Olasz Nagydíj első szabadedzésén is lehetőséget kap, további információforrást nyújtva a jövő évi pilótafelállását mérlegelő McLarennek.

    Norris először vett részt élesben F1-es hétvégén, amikor Fernando Alonso helyére beülhetett a McLarenbe a Belga Nagydíj első pénteki szabadedzésén. A fiatal brit harcban van a második ülésért Stoffel Vandoorne-nal, a szabadedzés pedig remek alkalmat kínált a vezetőségnek a két pilóta összehasonlítására.

    „Remek munkát végzett” – dicsérte Norrist Gil de Ferran. „Az egyik nagy erőssége az új szituációkhoz való gyors alkalmazkodása, amit már a tesztek alatt megfigyeltem. Ez a lehetőség részét képezte a fejlődési programjának, ahol tapasztalatot szerezhetett egy alacsonyabb leszorítóerejű autóval, miközben rajta kívül egyszerre többen is voltak egy folyamatosan felgumizódó pályán. Gyorsan felvette a ritmust, szépen dolgozott, nem hibázott. Monzában is beül majd az autóba, hogy tovább fejleszthesse ezen képességeit.”

    De mennyi és leginkább milyen minőségű információt képes a McLaren kiszűrni az ilyen ad hoc lehetőségekből?

    „Nagyon nehéz egy versenyzőt mindössze egyetlen szabadedzés vagy időmérő alapján kiértékelni” – magyarázta de Ferran. „El kell vonatkoztatnod és az összképre kell tekintened. Ezek az alkalmak inkább azért vannak, hogy Lando minél több különféle körülménynek legyen kitéve, ezzel segítve a fejlődését.”

    Vandoorne-hoz képest Norris 86 ezreddel gyorsabb volt Spában, ám a belga műszaki problémák miatt feleannyi kört tudott megtenni, mint a brit.