Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Mercedeses köteléke miatt a Toro Rosso is nemet mond Oconra

    Mercedeses köteléke miatt a Toro Rosso is nemet mond Oconra

    Amilyen jól jött karrierje kezdetén, olyannyira hátráltatja most Esteban Ocont mercedeses köteléke, miután Christian Horner is erre hivatkozva mond le róla.

    Daniel Ricciardo és Carlos Sainz távozásával a Toro Rossónál kisebbfajta hiány lépett fel, és habár Helmut Marko szerint tíz versenyző van harcban a két ülésért, Ocon nem tartozik közéjük, amíg a Mercedes neveltje marad (de Danyil Kvjat igen!). Ez azon ritka pillanatok egyike, amikor a McLaren és a Renault is egyetért a Red Bullal, a politikai huzavona eredményeképp pedig könnyen ülés nélkül maradhat a mezőny egyik legjobban teljesítő pilótája.

    „A Mercedest mindenképpen dicséret illeti, amiért segítettek ezeknek a srácoknak viszonylag alacsony befektetési tőkével is eljutni az F1-ig” – kezdte Horner. „Most azonban nagyon úgy fest, hogy feketepontnak számít, ha a Mercedes versenyzője vagy. A kölcsönzéses rendszer a csapatok nagy része számára egyáltalán nem vonzó, az igazi őrültség pedig az, hogy egy Ocon kaliberű pilóta lehet, nem kap ülést jövőre. Ha nem lenne érvényes szerződése, egyértelmű jelölt lenne a Toro Rossóba, de érthető módon a Red Bull nem fog egy mercedeses pilótába fektetni. Ezt fordítva sem várnám el.”

    Horner szerint a probléma legegyszerűbb megoldása az lett volna, ha a Mercedes beülteti Ocont a gyári csapathoz, ahogyan azt a Red Bull is meg merte húzni Sebastian Vettel, Ricciardo vagy Max Verstappen esetében.

    „Könnyű a járt úton maradni, egy ismeretlen tényező vagy fiatal bevállalásában sokkal több a kockázat” – magyarázta Horner. „De szerintem mi számos alkalommal bebizonyítottuk már, hogy a rizikó kifizetődik. Nagyon sikeres juniorprogramunk és saját juniorcsapatunk van, ami meghálálta magát Seb, Daniel, Max és potenciálisan Pierre Gasly révén. Emellett olyanoknak is lehetőséget adtunk, mint Carlos Sainz.”

    Ami pedig a Red Bull juniorprogramjának ritkásságát illeti, ez csak ideiglenes állapot.

    „A piac mindig fluktuál; az F1 alatt jelenleg csak Dan Ticktum van, de ezek a dolgok ciklikusak” – erősködött Horner. „Folyamatosan kutatjuk a jövő tehetségeit, így nem hiszem, hogy ez a rés sokáig nyitva lesz. Jelenleg két nagyon jó fiatalunk versenyzik gokartszinten, Harry Thompson és Jonny Edgar; a legalsó szinteken el kell kezdeni támogatni a versenyzőket.”

  • Grosjean maga mögött hagyta a sötét oldalt

    Grosjean maga mögött hagyta a sötét oldalt

    Nehéz szezonkezdetet tudhat maga mögött Romain Grosjean, de Günther Steiner Haas-csapatfőnök nagy örömére versenyzője visszatalált régi önmagához.

    Hosszú ideig Szergej Szirotkin mellett a jóval erősebb Haasszal versenyző Grosjean volt a mezőny egyetlen pontnélküli pilótája, ám a legutóbbi hét futamon hatszor sikerült az első tízen belül végeznie (habár az Olasz Nagydíjon megszerzett hatodik helyéről technikai okok miatt diszkvalifikálták).

    „Nem voltam valami büszke a szezonkezdetemre” – ismerte el a francia. „De tudtam, hogy egyszer megtalálom a kulcsot és visszatérek a normális kerékvágásba.”

    Ami azonban a Haas 2019-es pilótafelállását illeti, Grosjean pálfordulása lehet, hogy későn jött; míg Kevin Magnussen helye biztosnak tűnik az amerikai istállónál, a másik ülésért több pilóta is verekszik, többek között Esteban Ocon vagy az a Charles Leclerc, akire a pletykák szerint Gene Haas már nemet mondott. A csapatfőnök viszont egyelőre inkább örül, hogy a Haas ismét kétautós csapattá bővült, már ami a pontszerzéseket illeti.

    „Remélem, nem veszti el még egyszer!” – utalt a fentebb említett kulcsra Steiner. „Meg kellene kérdeznem tőle, hol tárolja, hogy tudjam; talán egy piros madzagot is kötök rá. Viccet félretéve, Romain régóta versenyzik és sok tapasztalattal rendelkezik. Pontosan tudja, hogyan kell magával bánnia, szóval ha ő ezt mondja, hiszek benne és remélem, így is lesz. Amit most látunk, az a normális Romain. Biztosra kell mennünk, hogy ezt folyamatosan képes hozni és elkerüli a nagyobb kilengéseket, amiket csak egyszer vagy kétszer tudsz büntetlenül elsütni. De szerintem jelenleg remekül teljesít.”

  • Norris: Ne számítsatok Hamilton-féle debütálásra!

    Norris: Ne számítsatok Hamilton-féle debütálásra!

    Lewis Hamilton óta Lando Norris az első brit, aki a McLarennél debütál az F1-ben, de az újonc valószínűleg nem fog rögtön első évében futamokat nyerni.

    Hamilton 2007-es bemutatkozása 99%-ban álomszerűre sikeredett, az akkor látottak pedig Norrisra is nagy hatással voltak.

    „Kisebb koromban mindig Lewist néztem és igyekeztem, hogy néhány jellemzőjét átvegyem” – ismerte el a fiatalabbik brit. „Különösen a sebességére és a nyers tempójára gondolok, amiben talán az egész mezőnyben jelenleg ő a legerősebb. Vannak ilyen-olyan apró dolgok, amiket más-más versenyzőtől szeretnél ellesni. Nem tartom rossz dolognak, ha olyasvalakihez hasonlítanak, aki talán idén már az ötödik címét nyeri, de remélem, hogy az összehasonlítások megállnak a pozitív statisztikák terén és nem csapnak át a negatívba!”

    Hamilton dobogós debütálása valószínűleg nem lesz meg Norrisnak, a 2019-es McLaren ugyanis minden kétséget kizáróan nem lesz olyan versenyképes, mint a 2007-es.

    „Teljesen más [a két korszak]” – folytatta Norris. „Ő akkor érkezett a McLarenhez, amikor nagyon jól ment nekik, míg én egy kicsit nehezebb időszakban kapcsolódok be. Az elmúlt években lényegében kicsit elvesztették a fonalat, de Carlos és én friss kezdetet jelentünk majd jövőre, és remélhetőleg erre lesz szüksége a csapatnak ahhoz, hogy visszakerüljenek a megérdemelt helyükre. Nem fogunk jövőre nyerni, valószínűleg az utánavaló évben sem, inkább hosszabb távon kell gondolkodni.”

    Addig azonban még hátravan az idei F2-es szezon, ahol Norris mintha megakadni látszana a Mercedes által támogatott George Russellel szemben.

    „Tudom, hogy jobb vagyok annál, mint amit jelenleg az F2-ben nyújtok, valamiért nem megy annyira” – magyarázta Lando. „Keményen dolgozom, igyekszem javítani a dolgokon, különösen Szocsira. Nem adom fel az F2-t, a lehető legjobb munkát fogom végezni, mert nem akarom azt látni az önéletrajzomban, hogy ’nyert, nyert, nyert, nyert, vesztett, F1’. Nem ezt akarom ott látni.”

  • Ecclestone: Alonso rossz döntései miatt nem lehet legenda

    Ecclestone: Alonso rossz döntései miatt nem lehet legenda

    Bernie Ecclestone szerint Fernando Alonsót sorozatos rossz karrierdöntései miatt nem lehet az F1 legnagyobb bajnokai között számon tartani.

    Sokan úgy vélik, hogy Alonso két világbajnoki címe édeskevés a spanyol tehetségéhez mérve, ám ehhez részben ő is hozzájárult hírhedten rosszul sikerült csapatváltásaival. Bernie szerint ha valakit a sportág legendájának akarunk tartani, az egész csomagot kell nézni, nem csak a címek számát.

    „Minden kétséget kizáróan a valaha volt egyik legjobb versenyző, de néha rossz döntéseket hozott” – magyarázta Ecclestone. „Egyértelmű, hogy az élet egyéb területein nem ő a legjobb. Stirling Moss például sosem volt világbajnok, de ő egyike a legnagyszerűbb pilótáknak.”

    Alonso távozásával búcsúzik a mezőnytől a közönség egyik nagy kedvence, de utódja, Carlos Sainz szerint ettől még nem kell nézőszám-csökkenéstől tartani.

    „Nem, nem félek ettől” – mondta Sainz az AS-nek. „Fernandónak köszönhetően rengeteg F1-es rajongónk van, és habár sok spanyol rajongó valóban Fernando miatt kezdte el követni a sportot, végül azért maradtak, mert megszerették az F1-et. Nyilván lesznek olyanok, akik követik Fernandót az Indybe, de Fernandónak hála hatalmas rajongótábor marad Spanyolországban. Mindent megteszek, hogy ez így is maradjon!”

  • Agresszív gumikiosztást választott a Ferrari Szingapúrra

    Agresszív gumikiosztást választott a Ferrari Szingapúrra

    A jövő heti Szingapúri Nagydíjra a Ferrari betárazott hiperlágyakból, míg a Mercedes konzervatívabb taktika mellett döntött.

    Monaco és Kanada után harmadszor is előkerülnek a rózsaszín papucsok, ezúttal azonban a lila szuperlágyak és a sárga lágyak társaságában – a piros szuperlágyak több korábbi futamhoz hasonlóan Szingapúrban is kimaradnak. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a két Mercedesben inkább a biztosra mentek és három szett lágyat, négy szett ultralágyat és mindössze hat szett hiperlágyat választottak, szemben Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel a Ferrarinál, akik egyetlen szett lágy mellé három szett ultralágyat és a pályarekord kilenc hiperlágyat találtak a megfelelő taktikának.

    A teljes mezőnyből a Mercedes félt leginkább a hiperlágytól: a Ferrari szerencsés kilences okfejtését követte a Force India és a Haas, nyolc mellett tette le a voksát a Renault, a Toro Rosso, a McLaren és a Sauber, míg a Red Bull és a Williams a hétben bízik. Szingapúr különösen érdekes lesz a gumik szempontjából, mivel az első és a harmadik szabadedzést napsütésben rendezik, ellentétben az éjszakai – és sokkal nagyobb téttel bíró – időmérővel és versennyel.

  • Búcsúzik Vandoorne a McLarentől jövőre

    Búcsúzik Vandoorne a McLarentől jövőre

    A McLaren megerősítette, hogy Stoffel Vandoorne jövőre már nem lesz a csapat versenyzője, de az új pilóta kiléte még nem ismeretes.

    A szintén távozó Fernando Alonso helyére már augusztusban bejelentették Carlos Sainzot, míg a másik ülésért Lando Norris, Sergio Pérez és Esteban Ocon vannak harcban. Vandoorne második évét tapossa a McLarennél, ám meglehetősen gyenge 2018-as szezonja után akár a sportból is kikerülhet, ha nem talál magának másik csapatot.

    „Roppant hálásak vagyunk Stoffelnek a McLarennél töltött ideje alatt mutatott eltökéltségéélrt, kemény munkájáért és elkötelezettségéért” – mondta Zak Brown. „Egy tehetséges versenyzőről van szó, aki hihetetlen dicsőségeket szerzett az alsóbb szériákban. Büszkék vagyunk rá, hogy mi adhattuk meg neki az első lehetőséget az F1-ben, a tesztpilótai szerepkörtől kezdve a fantasztikus pontszerző bemutatkozásáig a 2016-os Bahreini Nagydíjon. Nyilvánvaló, hogy nem nyújtottunk Stoffelnek a tehetségéhez méltó eszközöket, de a kapcsolatunk egésze alatt csodálatos csapatjátékosként ismertem meg. Munkamorálja lenyűgöző, a csapaton belül mindenki szereti és nagyon élveztük a közös munkát. Szerettünk volna több sikert elérni közösen, de ez nem jelenti azt, hogy Stoffel ne lenne tagja a McLaren versenyzőcsaládjának.”

    Ahogyan a McLarenről, Vandoorne jövőbeli terveiről sem lehet még semmit tudni, a pletykák az elmúlt hetekben a Sauberrel és a Toro Rossóval boronálták össze, ám a belga pilóta az Olasz Nagydíj szombati napján elárulta a Racingline.hu-nak, hogy az F1-ben belül nem tárgyalt más csapattal – eddig.

  • Vajon a Ferrari formája segíthet Monza megtartásában?

    Vajon a Ferrari formája segíthet Monza megtartásában?

    Sebastian Vettel reméli, a folyamatosan javuló Ferrari elég lesz ahhoz, hogy Monza az F1-es naptár része maradjon.

    Jövőre még nincs veszély, ám az Olasz Nagydíj helye 2020-tól korántsem biztos, a promoter ugyanis 9 millió dolláros díjcsökkentést szeretne kiharcolni a FOM-nál. Az elmúlt években Monza gyakran a búcsú szélén lebegett, az aggódó Vettel azonban reméli, a Ferrari idei sikerei átbillenthetik a mérleget a maradás oldalára.

    „Biztos vagyok benne, hogy rengeteg támogatást fogunk kapni, de egyben remélem, ez Monzának is segíteni fog, hallottam némi pletykákat a naptárral kapcsolatban” – mondta a német. „Alig várom, hogy Olaszországban versenyezhessek; elég sok időt töltök itt, a Ferrarinak pedig nyilván ez a hazai futama, így biztos nagyon élvezetes hétvége lesz.”

    A Scuderia utoljára 2010-ben Fernando Alonso révén tudott diadalmaskodni a tifosi előtt.

    „Mindenképpen remek Monzába látogatni” – folytatta a futam dicséretét Vettel. „Ha a megfelelő színben vagy – ami nálam pipa –, akkor nem is lehet kérdéses, hogy Monza az év egyik fénypontja. Versenyzőként nehezen találsz ennél jobb helyszínt. Kíváncsi vagyok, hogy az előző hétvégi győzelemmel mennyire lesz jobb a versenylátogatottság, de Monza mindenképpen egy remek futam. Rengeteg család van jelen és lenyűgöző a támogatás, amit kapunk, de ami a lényeg, hogy az összes rajongó a Ferrarinak szorít!”

  • Három tizedet érhet a Renault új motorja

    Három tizedet érhet a Renault új motorja

    A Renault három tizedre saccolja a C-specifikációjú erőforrásból származó előnyt Monzában, ám ennek ellenére nem tervezi beveti a fejlesztést.

    Noha az új motor jóval erősebb a jelenleg használtnál, megbízhatósági problémák miatt a gyári csapat (és a McLaren) inkább a jól bevált B-spechez ragaszkodik a szezon hátralévő felében. A Red Bullnál bevállalják a kockázatot a plusz lóerőért cserébe, mivel az ő esetükben kvázi lényegtelen, mit csinálnak, úgyis a harmadik helyen végeznek a konstruktőri bajnokságban: Daniel Ricciardónak mindenképpen kellett volna még egy motorcsere idén, Monza előzési lehetőségei miatt az Olasz Nagydíjra esett a csapat választása, és amennyiben jól vizsgázik a C-spec, szombat reggel Max Verstappen is kap egyet.

    „A C-spec a jelenlegi B-spec továbbfejlesztett változata” – magyarázta Rémi Taffin, a Renault motorrészlegének technikai igazgatója. „Jóval erősebb, ám ezzel szemben talán nem annyira megbízható, mint az aktuális generációjú erőforrás, így ennek tudhatjuk be a csapatok közötti eltéréseket. A benzintípus függvényében az új erőforrás nagyjából háromtizedes előnyt jelent egy időmérős körön Monzában, ami jelentős előrelépés.”

    Belgiumban idén mindössze másodszor fordult elő, hogy a Renault nem szerzett pontot, míg a negyedik helyért folyó csata másik főszereplője, a Haas a kényelmes hetedik és nyolcadik helyeken ért célba, hat pontra csökkente a differenciát a két istálló között. A franciák a megbízhatóságot részesítik előnyben a teljesítménnyel szemben, de Taffin szerint ez nem jelenti azt, hogy ne tudnának harcban maradni a konstruktőri negyedik pozícióért, mind Carlos Sainz, mind Nico Hülkenberg autójában ugyanis lényegében vadonatúj B-speces motor található.

    A Renault Ausztriában végre bevetette legújabb generációs MGU-K-ját is, ám a Red Bull és a McLaren azóta is berzenkedik a használatától. Ez különösen a Red Bull részéről érdekes stratégia, tekintve, hogy Max Verstappen autójában a Magyar Nagydíjon a régi verziójú MGU-K adta meg magát.

    „A robusztusság megerősítése érdekében továbbfejlesztettük a két ügyfelünk által használt verziót” – fűzte hozzá Taffin. „Jelenleg csak a Renault használja az újat, a McLaren és a Red Bull Racing nem voltak hajlandók az integrációhoz szükséges változtatások kivitelezésére. Úgy döntöttek, hogy inkább bevállalják az egyértelműen azonosítható megbízhatósági kockázatot.”

  • A Renault részben mercedeses köteléke miatt nem csapott le Oconra

    A Renault részben mercedeses köteléke miatt nem csapott le Oconra

    Cyril Abiteboul elárulta, hogy Esteban Ocon Mercedes-támogatottsága feketepont volt a Renault számára, de nem ez döntött ellene.

    Sokáig úgy festett, hogy Ocon lesz Nico Hülkenberg 2019-es csapattársa a Renault-nál, ám Daniel Ricciardo ezt másképp gondolta. Az eredeti felállás szerint Carlos Sainz helyzetéhez hasonlóan a Mercedes kölcsönadta volna a franciát, de a Renault nem akart ismét egy másik csapattól függeni, különösen úgy, hogy a kérdéses csapat egyben rivális motorgyártó is.

    „Nehéz döntés volt, Esteban beillett volna a csapatba” – kezdte Abiteboul. „Egész végig rendkívül őszintén viselkedtünk Esteban menedzsmentjével – mint általában ilyenkor szokás, mi sem közvetlenül a versenyzővel beszéltünk –, de ebben a helyzetben kicsit kellemetlen volt a dolog, mert a Mercedes személyében egy riválisról beszéltünk. Ez végig ott zakatolt az agyunk mélyén: megint olyan helyzetben találtuk magunkat, amikor az adott versenyzőről egyik versenytársunkkal kell megbeszéléseket folytatnunk. Épp akkor zártuk le a Carlos-ügyet, aminek pozitív és negatív hozadéka is volt. El kell ismernem, hogy ha nem beszéltünk volna a Red Bullal, Carlos nem lett volna nálunk idén, ami szerintem remek döntés volt, szóval összességében jót cselekedtünk tavaly. De hogy ismét végigzongorázzuk ezt a procedúrát, egy vagy két éven át akár 2020-ig, amikor pont hogy az a tervünk, hogy felvegyünk a kesztyűt a topcsapatok ellen… kicsit kínos lett volna egy ilyen fontos elem tekintetében, mint ami a pilóta, egy másik topcsapattól függeni. Nem ezen múlt a dolog, elvégre akkor egyáltalán nem gondolkoztunk volna el Estebanon, de közrejátszott a folyamat kimenetelében.”

  • Hamilton: Ricciardo bátor döntést hozott

    Hamilton: Ricciardo bátor döntést hozott

    Lewis Hamilton alig győzte dicsérni Daniel Ricciardo „bátor”, de „kockázatos” csapatváltását, amit saját első mercedeses szerződéséhez hasonlított.

    A nyár egyik legnagyobb szenzációja volt Ricciardo bejelentése, miszerint jövőre a Renault kedvéért elhagyja a Red Bullt, a döntést azonban sokan – köztük Christian Horner – hitetlenkedve fogadták. A Red Bull egy bizonyítottan futamgyőztes csapat, ami tíz éve egyengeti az ausztrál karrierjét, míg a Renault egy fejlődésben lévő istálló, ami saját bevallása szerint csak 2021-től lesz harcban a bajnoki címért; érthető tehát, ha sokan Hamilton 2012-es bejelentésére asszociáltak, amikor a brit a Mercedeshez szerződött a McLarentől.

    „Örülök, hogy így döntött” – támogatta Ricciardót Hamilton. „Mindig nagy bátorságra van szükség a szokatlan döntések meghozatalához, mert az embereknek mindig lesznek ilyen vagy olyan véleményük a dologról, és ráadásul minderre szezon közepén került sor, amikor még fogalmad sincs, mi lesz jövőre. Izgalmas időszak előtt áll; rengetegen félnek a változástól, a mástól, és inkább eléldegélnek egy olyan térben, ahol nem feltétlen boldogok. Remek azt látni, hogy hozzám hasonlóan Daniel is mer kockáztatni, ki akar próbálni valami újat, amiből tanulni tud, legyen az jó vagy rossz.”

    Érdekes betekintést nyújthat az események hátterébe Bob Bell, a Renault év végén visszavonuló technikai igazgatója, aki Hamilton elcsábításakor még a Mercedes mérnökgárdáját erősítette. Bell egyetért a Ricciardo—Hamilton-analógia létjogosultságával, ám kiemelte, hogy a 2014-es hatalmas motorváltozások a brit kezére játszottak.

    „Nem teljesen egyezik a két szituáció” – magyarázta. „Amikor Lewis otthagyta a McLarent, éppen zajlott a turbóhibridekre váltás, és valljuk be őszintén, ennek hatalmas szerepe volt a Mercedes sikereiben, aminek a babérjait Lewis aratta le. Danielnek szerintem sokkal nehezebb dolga lesz, de a végeredmény valószínűleg ugyanaz lesz: úgy fogja érezni, hogy megfelelő döntést hozott.”