Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Hivatalos: Giovinazzi a Saubernél 2019-ben!

    Hivatalos: Giovinazzi a Saubernél 2019-ben!

    A Sauber ma bejelentette, hogy 2019-től Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét.

    A Ferrari neveltje Kimi Räikkönen mellett kap lehetőséget a Saubernél jövőre.

    „Nagy örömünkre szolgál bejelenteni a végleges 2019-es pilótafelállásunk” – kezdte Fred Vasseur csapatfőnök. „Először Kimi Räikkönent igazoltuk le, aki tapasztalata és rutinja révén nagyban hozzájárul majd az autó fejlesztéséhez és a csapat gyors előrelépéséhez. Az Alfa Romeónak köszönhetően pedig üdvözöljük Antonio Giovinazzit, aki Charles Leclerc helyét veszi át. Már volt szerencsénk együtt dolgozni vele, és akkor bebizonyította, hogy remek versenyző válhat belőle. Nagyon eltökéltek és motiváltak vagyunk; továbbra is az a célunk, hogy fejlődjünk és a fontos pozíciókért harcoljunk.”

    Giovinazzi a sérült Pascal Wehrlein helyén részt vett a 2017-es Ausztrál és Kínai Nagydíjakon, első teljes szezonja azonban „valóra vált álom” az olasz számára.

    „Hatalmas öröm számomra, hogy ennél a csapatnál versenyezhetek” – nyilatkozta a 24 éves fiatal. „Olaszként hatalmas megtiszteltetésként tekintek rá, hogy egy olyan ikonikus és sikeres márkát képviselhetek, mint az Alfa Romeo. Szeretném hálámat kifejezni a Scuderia Ferrari és az Alfa Romeo Sauber F1 Team iránt, akiknek ezt a nagyszerű lehetőséget köszönhetem. Hihetetlenül motiváltnak érzem magam és alig várom, hogy elkezdhessem a munkát a jövőbeli nagyszerű eredmények felé.”

  • Räikkönen leigazolásához nincs köze a Ferrarinak – Vasseur

    Räikkönen leigazolásához nincs köze a Ferrarinak – Vasseur

    Fred Vasseur és a Sauber a Ferraritól teljesen függetlenül jutott arra az elhatározásra, hogy 2019-re leigazolják Kimi Räikkönent, és nincs köze a két csapat közötti szoros technikai együttműködéshez.

    Az Alfa Romeo Sauber egyik versenyzőjének kilétét a Ferrari döntheti el (amely döntést október 15-ig meg kell hoznia), és habár Räikkönen átvándorlása úgy tűnhet, mintha Maranello kérésére történt volna, a valóságban a Ferrarinak semmi köze a procedúrához.

    „Nem, nincs hozzájuk semmi köze” – erősítette meg Vasseur. „Amikor Kiminek megmondták, hogy jövőre nem a Ferrarinál fog versenyezni, ismét felelevenítette a velünk régebben kialakított kapcsolatát. Felhívott, majd találkoztunk; mindketten szeretünk rögtön a lényegre térni, szóval nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, alig négy napra volt szükségünk.”

    A másik sauberes ülés tehát még a Ferrari szeszélyeire van bízva. A tény, hogy Antonio Giovinazzi a hétvégi Orosz Nagydíj szabadedzésén vezetheti az autót, arra utalhat, hogy megszületett a döntés, de Vasseur még nem zárta ki Marcus Ericsson megtartását sem. Akárhogy is, a rajongóknak már nem kell sokáig várniuk, a csapatfőnök szerint ugyanis „még a héten belevetjük magunkat a másik pilóta ügyébe”. És habár közvetlenül nem a Ferrari keze van Räikkönen szerződésében, indirekt módon mégiscsak elősegítették a csapatváltást.

    „Tavaly Szingapúrban öt másodperces hátrányban voltunk, idén csak kettő – ez hatalmas ugrás ebben a sportban” – magyarázta Vasseur. „Az Alfa Romeónak kulcsfontosságú szerepe van ebben, nélkülük esélyünk sem lett volna megszerezni Kimit vagy a Ferrari technikai igazgatóját, Simone Restát. Ezzel a lépéssel váltunk privát csapatból egy olyan istállóvá, amelyet kötelék fűz valamiféle gyártóhoz. Mindezek ellenére teljesen függetlenek maradunk.”

  • Sainz: Oda kell figyelnünk a Force Indiára

    Sainz: Oda kell figyelnünk a Force Indiára

    Carlos Sainz szerint a Force India annak ellenére veszélyt jelent a Renault által jelenleg birtokolt konstruktőri negyedik helyre, hogy Spa előtt lenullázták a pontjaikat.

    Öldöklő küzdelem zajlik a rangos konstruktőri negyedik helyért a 91 pontos Renault, a 76 pontos Haas és – talán – az 58 pontos McLaren között. Sokáig a Force India is tűzközelben volt, ám az augusztusi tulajdonosváltást követően a silverstone-i alakulat hivatalosan új csapatként vesz részt a bajnokságban, aminek eredményeképpen megfosztották őket az addig megszerzett 59 pontjuktól. Sergio Pérez és Esteban Ocon azonban mindössze két futam alatt visszatornázta 32-re az egyenleget, és csak a szingapúri rajtblamán múlt, hogy léptek fel a negyvenes kategóriába.

    „A célunk a negyedik hely, és ha nem vették volna el az eddigi pontjaikat, a tiszta teljesítmény alapján már előttünk lennének” – ismerte el Sainz. „Oda kell figyelnünk a Force Indiára; többször eljátszották már, hogy a szezon második felében, amikor kapnak egy kis plusz anyagi támogatást, felélednek, és most is ezt láttuk. Szingapúrban arra számítottunk, hogy előttük leszünk, de nem ez történt.”

    A Force India év elején pénzügyi gondokkal küszködött, aminek egyenes kihatása volt a fejlesztésekre (pontosabban azok késlekedésére és hiányára), mivel a mérnökök által megálmodott terveket a külső beszállítók nem voltak hajlandóak legyártani, amíg nem kapták meg a megfelelő ellenszolgáltatást. A Lawrence Stroll által elnökölt konzorcium közbelépése óta azonban megindult a fejlesztésvonat: a Force India Szingapúrra számos aerodinamikai újítással érkezett, Pérez és Ocon pedig az időmérőn könnyedén maguk mögé utasították a Renault-kat. A franciák ezzel szemben már javában 2019-re koncentrálnak, és habár Szingapúrra ők is némi nyalánksággal érkeztek, azok közel sem voltak annyira hatékonyak, mint rózsaszín riválisaiké.

    „Tudjuk, hogy az autónk erős a lassú kanyarokban” – fűzte hozzá Sainz, aki pontosan emiatt szemlélte csalódottan a Force India teljesítményét. „Alacsony tempó mellett meglehetősen sok tapadást és aerodinamikai terhelést generálunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a többi csapathoz képest a mi autónknak nem fekszenek annyira a rázókövek és aszfaltegyenetlenségek – talán ez a legnagyobb gyengeségünk jelenleg. Emellett a motor is fontos szerepet játszik: mi leragadtunk a B-specnél és nem tudtunk sokat fejleszteni, míg a többiek hatalmasakat léptek előre. Mindent megteszünk, hogy megőrizzük a negyedik helyet, de nagyon kemény utolsó futamokra számítunk.”

  • Budkowski: A többi csapat felfújta a szerződtetésemet

    Budkowski: A többi csapat felfújta a szerződtetésemet

    A Renault által tavaly hatalmas porvihar közepette leigazolt Marcin Budkowski szerint a rivális csapatok túlzottan felfújták a tényt, hogy az FIA-tól érkezett.

    Tavaly októberben jelentette be a Renault, hogy leigazolta az FIA F1-ért felelős technikai igazgatóját, Marcin Budkowskit. A hír több csapatnál is kiverte a biztosítékot, mivel Budkowski pozíciójánál fogva betekintést nyert a következő évi autók technikai paramétereibe. A készülődő botrány elcsitítása végett a Renault csak hathónapos pihenőidő után állította hivatalosan munkába Budkowskit, aki azonban úgy véli, egyébként sem tudott volna semmilyen hasznos információval vagy titokkal szolgálni új csapatának.

    „Szerintem túlzottan is felfújták a dolgot” – mondta a Renault technikai igazgatója. „Megértem a csapatok aggodalmát, de fontos megemlítenünk két tényezőt is ezzel kapcsolatban: először is, akkortájt éppen csendes időszakot élt meg a sport, nem sok minden történt, így ennek köszönhető részben, hogy aránytalanul nagy figyelmet kapott a sztori, míg másodsorban néhány csapat aktívan közrejátszott a botrányosodásban.”

    Noha a lengyel szakember valóban hozzájutott bizalmas információkhoz a csapatok gyárait és fejlesztéseit illetően, amilyen gyorsan az F1-ben változnak a dolgok, mire a Renault-hoz került, minden tudása gyorsan irrelevánssá és elavulttá vált.

    „Háromhónapos felmondási időm volt eredetileg, amit még hárommal megtoldottunk Viryben, ahol nem voltam közvetlen kapcsolatban az F1-gyel” – folytatta Budkowski. „Nem az én rezortom eldönteni, ez elég volt-e, de semmilyen lelkiismeret-furdalásom nem volt az üggyel kapcsolatban. Az F1-ben minden rendkívül gyorsan változik és elévül, emellett pedig a tavaly még nagy vitákat kiváltó dolgokat úgyis betiltották: a különleges felfüggesztések és a többi ilyesmi mind a tiltólistára került. Más szóval azok a potenciálisan nagy port kavaró fejlesztések, amikhez volt hozzáférésem, már nem is léteznek az idei autókon.”

  • A Ferrarihoz tart Vandoorne?

    A Ferrarihoz tart Vandoorne?

    Nem úgy fest, mintha 2019-re állandó ülést találna az F1-ben, de a McLarentől távozó Stoffel Vandoorne Maranello szimulátorában találhat vigaszt.

    A Carlos Sainz-Lando Norris páros mellett a belgának már nem maradt hely a McLarennél, a La Derniere Heure napilap szerint azonban, amennyiben Danyil Kvjat valóban visszatér a Toro Rossóhoz, Vandoorne átveheti a szimulátoros és fejlesztőpilótai szerepkört a Ferrarinál.

    „Még mindig van rá esély, hogy az F1-ben maradjak, habár nagyon-nagyon kevés” – nyilatkozta Vandoorne jelenlegi helyzetéről a belga RTBF-nek. „A piac rengeteget változott az elmúlt hetekben, de még semmi sincs kőbe vésve. Nem csak az F1-en belül keresgélek, és remélhetőleg nemsokára találok is valamit. Vannak más, roppant nívós versenysorozatok is a világon, ahol még hisznek a tehetségemben. Még mindig ugyanaz a versenyző vagyok, aki azelőtt sorra nyerte a versenyeket és bajnokságokat. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő környezetben ismét megmutathatom ezt.”

    Ami Kvjatot illeti, a pletykák szerint helyi közönség előtt az Orosz Nagydíjon jelentik be harmadik visszatérését a Toro Rossóhoz. A másik ülés büszke tulajdonosának kiléte még ennél is bizonytalanabb, de mercedeses kötelékétől való megszabadulása óta Pascal Wehrlein előrébb lépett Helmut Marko ranglistáján.

  • Visszaválthat a Red Bull a régi Renault-motorra

    Visszaválthat a Red Bull a régi Renault-motorra

    Annyira hatalmas traumát okozott a Red Bullnak a C-specifikációjú Renault-erőforrás Szingapúrban, hogy Szocsira inkább inkább bevállalják a rajtbüntetést és visszaváltanak a B-specre.

    Ugyan Max Verstappen a második helyen végzett a Szingapúri Nagydíjon, az egész hétvége folyamán motorvezérlési problémákkal küszködött: csökkentett tempó mellett (rajtoknál, újraindításnál vagy boxkiállásoknál) elkezdett dadogni a motor és fals üresbe dobálta a hollandot. A Renault ügyfelei közül a még kiküszöböletlen megbízhatósági gondok miatt egyedül a Red Bull használta a valamivel erősebb C-specifikációjú erőforrást, ám az Orosz Nagydíjon az osztrákok is visszaválthatnak a gyengébb, de robusztusabb B-specre. Mivel a szezon során valamikor még egyébként is kénytelen rajtbüntetés terhe mellett motort cserélni, a szocsi pálya hosszú egyenesei tökéletes alkalmat kínálnak ennek elvégzésére.

    „Remélhetőleg sikerül megoldaniuk a problémákat a következő alkalomra” – beszélt a Red Bull előtt álló lehetőségekről Christian Horner. „A következő nagydíjon minden valószínűség szerint ismét a B-specet használjuk; még nincs végleges döntés, de nagyon úgy fest, hogy sajnos megint a rajtrács végéről kell indulnunk.”

    A probléma gyökere az lehetett, hogy a Renault nem kalibrálta megfelelően a motort a Szingapúrban tapasztalható magas páratartalmú körülményekre. A többi versenyen talán nem lennének ilyesfajta megakadások, de a megbízhatóbb B-spec legalább biztosan kibírja az olyan megerőltető nagydíjakat, mint a 2200 méteres tengerszintfeletti magasságon rendezett mexikói versenyt.

    „Szerintem abban rejlett a probléma, hogy a motor nyomatékgenerálása nem volt optimalizálva az itteni körülményekhez” – magyarázta Horner. „Az egész hétvége alatt lassú körökön érezhető volt a probléma, és habár a srácok remek munkát végeztek, hogy valamennyire kiküszöböljék, az nem megoldás, hogy az egyenetlen nyomaték miatt a váltó folyamatosan aszinkronban volt és saját maga megvédése érdekében fals üresbe ugrált.”

  • Whiting: Nem hiszem, hogy Pérez manővere szándékos volt

    Whiting: Nem hiszem, hogy Pérez manővere szándékos volt

    Charlie Whiting nem hiszi, hogy Sergio Pérez Szergej Szirotkin elleni ráhúzása a Szingapúri Nagydíjon szándékos lett volna.

    Pérez és Szirotkin hosszú körökön át tartó kiélezett küzdelmet vívtak a 15. hely környékén, a mexikói pedig egy idő múlva annyira frusztrálttá vált, hogy egy balkanyarban ráhúzta a Williamsre az autóját. Szirotkin folytatni tudta, a Force India azonban azonnal defektet kapott, a versenybírák pedig egy áthajtásos büntetést is kiszabtak a manőverért. Sokak szerint Pérez túl olcsón megúszta az esetet és akár fekete zászlót is érdemelt volna, de Whiting úgy véli, kissé felfújták a dolgot.

    „Még nem beszéltem vele, és amennyire tudom, a stewardok sem” – nyilatkozta Charlie a versenyt követően. „De nehéz elhinni, hogy egy pilóta direkt beleütközne egy másik autóba. Mindent megtett, hogy elmenjen Szirotkin mellett, a végére pedig annyira frusztrált lett, hogy szerintem csak félrenézte, mennyivel volt előrébb nála. Láthattátok, mennyire közel voltak egymáshoz a 14-17-es kanyarokban, szerintem nem volt szándékos.”

    Még mielőtt tettlegességig fajult volna a küzdelem, Pérez rádión panaszkodott Szirotkin védekezési technikájára, szerinte ugyanis az orosz bemozdult féktávokon.

    „A hetes és a tizennégyes kanyarokban panaszkodott, de mi nem láttunk semmi problémát” – magyarázta Whiting. „Majd amikor ismét panaszkodott, ismét megnéztük a helyzetet, de egész egyszerűen sosem került hozzá elég közel. Szergej talán kissé körülményesen kanyarodott be a 14-esben és a kanyar bejáratánál icipicit bemozdult balra, de Sergio eleve nem volt hozzá közel, viszonylag nagy távolságban követte. Mondtam is nekik [a Force Indiának], hogy ennél sokkal szorosabban a nyomában kellene lennie, ha komolyabb vizsgálatot akarnak Szergejjel szemben, mert szerintünk semmi probléma nem volt ezzel.”

    A szingapúri események sokakban visszaidézték a tavalyi bakui futamon látottakat, amikor Sebastian Vettel a safety car mögött nekiment Lewis Hamilton autójának. A tempóbeli különbség azonban lényeges tényező volt a versenybírák döntésében, habár ilyen szempontból nézve pont az ellenkező döntést hozták meg…

    „Bakuban bent volt a safety car, így mondhatnánk, hogy – nem azt mondanám, hogy biztonságosabb volt, de talán kevésbé volt balesetveszélyes, mint amikor versenytempónál történik mindez” – fűzte hozzá Whiting. „De a stewardok ilyen döntést hoztak, és valószínűleg belekalkulálták a precedenseket is.”

  • Ricciardo szerint az időmérőn ment el a futama

    Ricciardo szerint az időmérőn ment el a futama

    Daniel Ricciardo szerény időmérős teljesítményét okolta, amiért a Szingapúri Nagydíjon nem volt tényező a dobogóért folyó csatában.

    Max Verstappen hősies második helyével ellentétben Ricciardo a visszafogottabb hatodik helyen ért célba, 53 mp-es hátrányban a győztes Lewis Hamilton mögött.

    „Végeredményben a verseny pontosan úgy zajlott, ahogyan arra számítottunk, de reméltük, hogy taktikailag sikerül valamiféle előnyt kiharcolnunk” – magyarázta az ausztrál. „Hosszú első etapot teljesítettünk a hiperlágyakon, de egy utcai pályát igazából csak akkor tudsz dominálni, ha az élről indulsz, máskülönben nem csak előzni, de a többieket követni is nehéz. Az időmérőnek kulcsszerepe van itt, szóval a versenyem a szombati napon ment el.”

    Eltolt taktikájának köszönhetően Ricciardo egy darabig vezette a nagydíjat, ám valamivel frissebb abroncsai ellenére sem tudta megelőzni Kimi Räikkönent és Valtteri Bottast.

    „Utolértem Kimit és néhány körön át tudtam tartani a tempóját, de utána vissza kellett vennem” – folytatta. „Megvolt a tempóm, hogy ismét visszalopjam magam mögé, de sosem kerültem igazán támadási közelségbe. Csak vezetői hibában reménykedhettem, vagy hogy Kimi és Valtteri összeakadnak előttem, amit ki tudtam volna használni. Az utolsó körben közel voltam a 13-as kanyarban, de nem eléggé.”

    Az ausztrál pilóta a szezon másik klasszikus utcai versenyét az élről rajtolva megnyerte Monacóban, a Szingapúrban tapasztalt követési problémák tehát az újdonság erejével hatottak rá.

    „Az utcai pályák a kedvenceim, de ezzel egy időben elég frusztrálóak is tudnak lenni” – ismerte el Ricciardo. „Monacóban Lewis panaszkodását hallgattam a hetedik helyen, hogy milyen nehéz közel maradni az előtte autózókhoz, de csak most értettem meg igazán, miről is beszélt akkor. Szerettem volna feljebb küzdeni magam, de nem tudtam.”

  • Leclerc „majdnem tökéletes” versenyt teljesített

    Leclerc „majdnem tökéletes” versenyt teljesített

    Élete első Szingapúri Nagydíján Charles Leclerc a kilencedik helyen végzett, ezzel az Osztrák Nagydíj óta először szerzett pontot.

    A frissen a Ferrarihoz igazolt monacói pilóta a 13. helyről vághatott neki a szezon leghosszabb versenyének, az egykiállásos stratégiának – és saját higgadtságának – köszönhetően pedig egészen a kilencedikig sikerült előreverekednie magát.

    „Micsoda futam! Közel volt a tökéleteshez” – fejezte ki elégedettségét Leclerc. „Erős köröket futottunk, az autó egyensúlya pedig az első körtől az utolsóig remek volt. Nagyszerű felzárkózást mutattunk a hétvége folyamán, a pénteki napon még elég gyenge volt a tempónk. A stratégiának hála a középmezőny elejéig feljöttünk és sikerült ismét a pontzónában zárnunk. Az elmúlt hetek függvényében jó érzés volt ismét megmutatni, mire vagyunk képesek. Alig várom a következő versenyt!”

    Leclerc csapattársa, Marcus Ericsson éppencsak kicsusszant a pontszerzők közül a 11. helyen, de Fred Vasseur csapatfőnök így sem bosszankodott.

    „Elégedettek vagyunk a mai eredménnyel” – mondta a francia. „A hétvégét nem kezdtük valami erősen, de sikerült fejlődnünk és tisztességes időmérőt teljesítenünk. Jó taktikát választottunk, a nagy kihívást jelentő versenyt pedig mindkét versenyzőnk erősen és megbízhatóan lehozta. Nem szabad elvesztenünk a koncentrációnk, folyamatosan javulnunk kell; már várom a következő nagydíjat Oroszországban.”

  • A Renault elégedett a szingapúri dupla pontszerzéssel

    A Renault elégedett a szingapúri dupla pontszerzéssel

    A Haas nullázását és a Carlos Sainz/Nico Hülkenberg duó kettős pontszerzését követően a Renault tovább növelte előnyét a konstruktőri bajnokság negyedik helyén.

    Sainz a nyolcadik, míg Hülkenberg a tizedik helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, 15 pontra növelve a Renault előnyét a Haasszal szemben.

    „Összességében elégedettek vagyunk a futam alakulásával, miután mindkét autóval pontot tudtunk szerezni” – foglalta össze a versenyt Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Az öt pont még sokat számíthat a konstruktőri bajnokságban, mert tudjuk, mennyire szoros lesz a küzdelem a hátralévő hat futamon. Az időmérőn jobban is teljesíthettünk volna, így meg kellett küzdenünk a jó versenyeredményért, de a pilóták és a mérnökök hozták a kötelezőt. Rossz rajtját követően Nico nem adta fel és visszaverekedte magát a pontszerzők közé, kihasználva az elévágás adta előnyt Grosjeannal szemben. Carlos okos versenyt futott; amikor kellett, támadott, de amikor arra volt szükség, kontroll alatt tartotta a tempóját.”

    A spanyol is nagyon boldog volt a nyolcadik hellyel.

    „Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel” – örömködött Sainz. „A nyolcadik nem rossz, de azért jobban örültem volna, ha kicsit előrébb végzek. A mostani öt pont nagyon fontos a csapat számára a bajnokságban és így sikerült kissé ellépnünk a riválisainktól. Általánosságban véve elégedett vagyok a versennyel, jól teljesítettünk.”

    A két pilóta közül Hülkenbergnek van oka a morgolódásra: két pozícióval Sainz elől rajtolt, de végül két hellyel a spanyol mögött ért célba.

    „Nem vagyok teljesen elégedett a mai eredménnyel, tudom, hogy jobb is lehetett volna” – mondta a 150. nagydíját teljesítő német. „A rajtnál buktam két pozíciót, ami sokba került, mert ezzel jókora hátrányba kerültem. Korán álltunk ki, megpróbáltunk egy agresszív elévágást, ami eleinte sikeresnek is tűnt, ám utána fennakadtunk a forgalomban. Az előttem történt ütközést kihasználva visszakerültem a pontszerzők közé, de ebben sokkal több volt. Vegyes érzelmeim vannak a futammal kapcsolatban.”