Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Bottas: Az év eleje olyan volt, mint egy rossz vicc

    Bottas: Az év eleje olyan volt, mint egy rossz vicc

    Valtteri Bottas szerint az idei szezon elején elszenvedett sorozatos, “vicckategóriába” illő incidensei alapjaiban befolyásolták bajnoki esélyeit.

    Kínában és Bakuban Bottas nagyon közel járt a győzelemhez, ám az első esetben a késői safety car-fázisból profitáló Daniel Ricciardo ment el mellette, míg Azerbajdzsánban defekt miatt a vezető helyről kellett kiállnia három körrel a futam vége előtt. A finn később Ausztriában műszaki hiba miatt esett ki a második helyről, míg a Paul Ricard-on Sebastian Vettel torpedózta meg az első kanyarban. A szezon kimenetele szempontjából kulcsmomentum volt, hogy Bottas 99%-ban biztos azeri győzelmét Lewis Hamilton örökölte meg, az akkor kialakult pontelőny miatt pedig a Mercedes egyre inkább a britet részesítette előnyben.

    “Nem tudom pontosan, hogyan alakult volna a pontállás” – zárkózott el a spekulációk elől Bottas. “Nem szeretek ilyeneken agyalni, elvégre minden futam után megvan az adott szituáció, amire alapozva kell kihoznod a legtöbbet a jövőben. De amikor sorozatban ennyi hátráltató tényező fog össze ellened, egyszer csak egy rossz viccé válik az egész, és én pontosan így éreztem a szezon azon szakaszában.”

    Habár Bottas korai pechszériája részben magyarázza későbbi “szárnysegédi” szerepkörét, a finnek jövőre mindenképpen emelnie kell a téten, ha meg akarja tartani ülését például Esteban Oconnal szemben.

    „A célom nyilván az, hogy erősebb legyek; egy szép napon minden összeáll majd” – bizakodott Bottas. „Ami a teljesítményemet illeti, idén szerintem minden futamon jobban szerepeltem, mint tavaly. Ezt a folyamatot próbálom fenntartani ezzel a csapattal, folyamatosan tanulok és fejlődök. Igyekszem még jobban teljesíteni jövőre, és remélhetőleg ez az eredményekben is megmutatkozik majd.”

  • Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Jean-Paul Driot csapatfőnök becslése szerint legalább 15-20 versenyző érdeklődött már Alexander Albon üresedni látszó Nissan e.dams-ülése iránt.

    A tervek szerint a Nissan Formula E-csapatában Sébastien Buemi és Alexander Albon vezette volna a két autót, ám a Red Bull pilótahiánya megkavarhatja a dolgokat. Ugyan Albon hároméves szerződést írt alá még júliusban az e.damsszal, egyre inkább úgy fest, hogy a fiatal thai versenyzőt elcsábítja az F1-es debütálás lehetősége a Toro Rossóval, a Nissannak így sürgősen el kell kezdenie a pilótavadászatot.

    „Már folyamatban van a dolog” – erősítette meg Driot. „Rengeteg versenyző keresett meg minket az elmúlt néhány napban, ha nem látom, el sem hiszem. Telefonon hívtak, emailben írtak – és ha neveket is mondanék, nem hinnétek a fületeknek, hihetetlen. Legalább 15 vagy 20 versenyző felvette velünk a kapcsolatot.”

    A kalamajka a lehető legrosszabbkor, a szezonelőtti teszt előestéjén érte el a tetőfokát. A Nissannak emiatt ki is kellett hagynia két napot, az utolsó tesztnapra azonban sikerült megszerezniük Oliver Rowland szolgálatait, a korábbi DAMS-pilóta pedig rá is került a lehetséges versenyzők listájára.

    „Oliver benne van a pakliban, eleve neki szántuk volna a harmadik versenyzői pozíciót” – árulta el Driot. „Emellett nagyon jól ismerjük, mivel korábban az FR3.5-ben is velünk volt, majd 2017-ben velünk versenyzett az F2-ben, ahol jól is teljesített, nyert három futamot és szerzett néhány pole-t.”

    Maga az érintett is megszólalt az ügyben a valenciai teszt során.

    „Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor Nicholas Latifit helyettesítettem év elején az F2-es teszten” – mondta Rowland. „Nyilván örülnék, ha lehetőséget kapnék az FE-ben, de majd meglátjuk, milyen döntésre jut a csapat.”

  • Megvan az új FIA F3-as bajnokság csapatlistája

    Megvan az új FIA F3-as bajnokság csapatlistája

    Az FIA kiadta a 2019-től induló F3-as bajnokság tízcsapatos nevezési listáját, amin a HWA is helyet kapott.

    A tíz, háromautós csapattal induló bajnokság az eddigi GP3-as széria helyét veszi át az FIA egyértelműbbé vált nevelőprogramjában. Ahogyan azt az előzetes hírek megjósolták, a csapatok között szerepel a HWA is, amely a Mercedes DTM-es gyári projektjének megszűnése óta számos szériában felbukkant, többek között a Formula E-ben. Egyesek szerint a HWA az F2 felé is kacsingat, a Mercedesnek így minden fontosabb nevelőszériában lenne csapata, ahova saját juniorjait beültetheti.

    A GP3-ban és az európai F3-ban résztvevő csapatok összevonásával kialakított listán a HWA az egyetlen, amely egyik sorozatban sem versenyzett korábban. A maradék kilenc csapat közül az ART, a Campos, a Jenzer, az MP Racing és a Trident a GP3 felől érkezik, míg a Carlin, a Hitech és a Prema az F3-ból vándoroltak át az új F3-ba.

    „Számos nívós alakulat jelentkezett nálunk azzal, hogy szívesen csatlakozna a bajnokságunkhoz” – mondta Bruno Michel, az F2 és F3 vezérigazgatója. „Bonyolult és nehéz folyamat volt tízre szűkíteni a jelentkezők számát, de úgy véljük, sikerült kiszűrnünk a legerősebb csapatokat. Alig várom, hogy láthassam, ahogy a győzelmekért és a címért harcolnak.”

    Jó néhány hoppon maradt istálló nem ért egyet Michel jellemzésével és tanácstalanul áll a jelentkezésük elutasítása előtt, például az F3-ban második helyen végző Motopark – Timo Rumpfkeil csapatfőnök szerint „érthetetlen”, miért maradtak le egy helyről – vagy a szintén nyertes Van Amersfoort Racing. Az idei GP3-as mezőny egyetlen kimaradt csapata az Arden, de ők eleve nem nyújtották be jelentkezésüket, mert 2019-ben más projektekre szeretnének fókuszálni.

    A 2019-es FIA Formula 3 csapatlistája:

    ART Grand Prix
    Campos Racing
    Carlin
    Charouz Racing System
    Hitech Grand Prix
    HWA
    Jenzer Motorsport
    MP Motorsport
    Prema Racing
    Trident

  • Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Charles Leclerc megtorpedózásáért Romain Grosjean háromhelyes rajtbüntetést kapott a Mexikói Nagydíjra és már csak két pontnyira van az egyfutamos eltiltástól.

    Az Amerikai Nagydíj első körében Grosjean elfékezte a tizenkettes kanyart és beleütközött Leclerc-be, aki a mezőny végére esett vissza ennek következtében. A versenyt végül a Haas és a Sauber is feladta, a versenybírák pedig az incidens kivizsgálása után háromhelyes rajtbüntetéssel jutalmazták Grosjeant, amit a hétvégi Mexikói Nagydíjon kell letöltenie.

    Talán fontosabb azonban, hogy a francia a most kapott egyetlen büntetőpontjával már tíznél tart, tizenkettő után pedig automatikus eltiltás következik. Az aktuális tízből egy a mexikói futam utáni hétfőn elévül ugyan, de Grosjeannak még így is ultraóvatosnak kell lennie a szezon hátralévő futamain. Az egy büntetőpont egyébként meglehetősen jószívű volt a versenybírák részéről, ilyenekért ugyanis általában kettőt szoktak kiosztani, ám jelen esetben figyelembe vették, hogy Leclerc mellett szorosan érkezett egy Force India, és Grosjean az „előtte lévő autók pozíciója miatt fékezett korán”.

  • Ricciardo kiesését a szobája fala bánta

    Ricciardo kiesését a szobája fala bánta

    Christian Horner elárulta, hogy kiesését követően Daniel Ricciardo beleöklözött egy jókorát szobája falába az austini paddockban.

    Ricciardo a negyedik helyen haladt, amikor az Amerikai Nagydíj nyolcadik körében a tizenegyes kanyarból kifele egyszer csak leállt alatta az RB14-es. A hibát semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg, Max Verstappen második helyének fényében pedig az autóban megvolt a potenciál, hogy Ricciardo végre visszatérjen a dobogóra.

    „Szégyenletes, amit Daniellel történt, borzasztóan sajnálom” – szimpatizált versenyzőjével Horner. „A probléma ugyanannak tűnik, mint ami miatt Bahreinben is kiesett; teljes leállás, nem tudott mit tenni. Erős versenye volt addig, az élen harcolhatott volna. Annyira frusztrált volt utána, hogy lyukat ütött a szobája falába, amit tökéletesen megértek.”

    Ricciardo tisztában van vele, hogy a meghibásodás nem a Red Bull, hanem a Renault sara volt – azé a Renault-é, ahol jövőre versenyezni fog.

    „Biztos vagyok benne, hogy erről vált majd egy-két szót a jövőbeli munkaadójával” – folytatta Horner. „Számunkra is frusztráló, hogy folyamatosan kiesik a futamokról, de [Ricciardo] nem hibáztatja a csapatot, tudja, hogy mindent megteszünk, ezek rajtunk kívül álló dolgok. Remélhetőleg van elég erőforráselem a tarsolyunkban a mexikói rajtbüntetés elkerüléséhez, ahol minden esélyünk megvan egy erős versenyre, elvégre tavaly Max nagyon domináns szereplést mutatva tudott nyerni. A magaslati levegőben a motorok teljesítménye kissé összerázódik, ami jó hír, mert mi jelentős lóerőhiányban szenvedünk. Így kicsit több esélyünk lesz az időmérőn is, ami pedig a vasárnapot illeti, a versenytempónkra sosem volt panasz.”

  • Bottas és Ocon megúszta a büntetést Austinban

    Bottas és Ocon megúszta a büntetést Austinban

    Valtteri Bottast és Esteban Ocont az Amerikai Nagydíj időmérőjén túl lassú bevezető kör okán vizsgálta a versenyirányítás, ám mindketten megúszták büntetés nélkül.

    Bottas a harmadik, míg Ocon a hatodik helyre kvalifikált Austinban, a Q3-as körük befejezte után azonban mindketten túl lassan kóricáltak a pályán. A szabályzat idevágó 27.4-es cikkelye szerint nem szabad „az időmérős kör utáni bevezető kör során szükségtelenül lassan vezetni”, és habár a hivatalos közleményben a versenybírák elismerték, hogy Bottas és Ocon lassabban haladt a központilag előírt minimum tempónál, mivel „semmilyen másik versenyzőt nem befolyásoltak” ezzel, mindketten megúszták a büntetést. Sebastian Vettel hasonló indokokra hivatkozott, amikor a piros zászlóval megszakított első szabadedzésen nem tartotta magát az előírt köridőhöz, ám akkor a versenybírák nem vették figyelembe a körülményeket és háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a német pilótát.

  • Verstappen tanácstalanul áll a felfüggesztéshiba előtt

    Verstappen tanácstalanul áll a felfüggesztéshiba előtt

    Max Verstappen és a Red Bull nem érti, miért adta meg magát a hátsó felfüggesztés az Amerikai Nagydíj időmérőjének Q1-es szakaszában.

    A Q1-ben Verstappen áthajtott a COTA által ’Verstoppernek’ keresztelt új hurkákon a 15-ös kanyarban, a Red Bull jobb hátsó felfüggesztése pedig annak rendje és módja szerint el is tört. A hollandnak sikerült visszakecmeregnie a boxba, de a meghibásodás túl komoly volt ahhoz, hogy a Q1 és Q2 közötti pár perces időszakban orvosolni tudják, Verstappen így (a két Toro Rosso büntetése után) a 13. helyről rajtolhat. Néhány versenyzőt, köztük Lewis Hamiltont és Daniel Ricciardót figyelmeztették a gonosz kerékvetőkre, a holland azonban ígysem érti a probléma okát.

    „Mindenki áthajtott rajtuk” – magyarázta Verstappen. „Az elmúlt két évben ugyanúgy átmentünk rajtuk, a mostani hétvégén sem volt semmi probléma, szóval váratlanul ért a dolog. Nem csináltam semmi hülyeséget, a határokon belül maradtam, és mégis… Mindenki ugyanezt csinálta, szóval nem feltétlen értjük, miért velünk történt meg.”

    Az erőbehatás a féltengelyt is kirántotta a helyéről, és habár a híresen kényes váltó is azon a környéken található, egyelőre nem érkezett arról hír, hogy Verstappennél váltót kellene cserélni. A másik Red Bullban Ricciardo az ötödik helyre kvalifikált, az erőviszonyok ismeretében pedig ez lett volna a maximum Verstappennek is.

    „Túl gyorsak voltak” – utalt a Mercedesre és a Ferrarira Verstappen. „Egy percig sem hittük, hogy esélyünk lesz az időmérőn. Versenyen sokkal jobban működik az autónk; remélhetőleg tavalyhoz hasonlóan [amikor a 17. helyről rajtolt] sikerül hamar átrágnunk magunkat a középmezőnyön, és talán küzdhetünk velük a dobogóért.”

  • Vettel: Gyorsabbak voltunk a fejlesztések nélkül

    Vettel: Gyorsabbak voltunk a fejlesztések nélkül

    Sebastian Vettel elárulta, a Ferrari tempója jelentősen feljavult, miután úgy döntöttek, mégsem használják az Amerikai Nagydíjra elkészült fejlesztéseket.

    A Ferrari az elmúlt hétvégéken rendre kikapott a Mercedestől időmérőn, Austinban azonban Vettelnek és Kimi Räikkönennek egyaránt sikerült hét századon belülre verekednie magát Lewis Hamiltonhoz képest. A pénteki napon nem nézett ki ennyire jól a dolog, az esős szabadedzéseken még a Red Bullok is befértek a Ferrarik elé, de száraz körülmények között sikerült visszatornászniuk magukat a meccsbe.

    „Örültem volna, ha a másik irányba billen a mérleg!” – panaszkodott az egyébként boldognak tűnő Vettel. „Elégedett voltam az autóval, sokkal jobban működött, mint az elmúlt hetekben. Van néhány problémánk, [pénteken] például nem igazán értettük, mi történik. De amikor leszedtük a nagyobb fejlesztési elemeket, jobbra fordult a helyzet; még meg kell értenünk, ez miért van így.”

    ’Nagyobb fejlesztési elemek’ alatt Austinban egy új padlólemezt kell érteni, ám egyre inkább úgy fest, a fejlesztések már egy jó ideje nem a kívánt irányba tolják az autó teljesítményét. Akárhogy is, az SF71-H tempója bizakodásra ad okot Vettelnek, aki háromhelyes rajtbüntetése miatt csak az ötödik helyről indulhat.

    „Nagyon szoros volt” – utalt vissza az időmérőre a német. „Az elmúlt időszakban ezt nem mondhattuk el, mert a Mercedes jóval gyorsabb volt, de a [tegnapi] nap reménnyel tölt el, ami remélhetőleg jó teljesítménnyel párosul a futamon. [A büntetés] elég bosszantó, a szabályok miatt jobban teszed, ha azonnal rátaposol a fékekre ahelyett, hogy először körbenéznél és felmérnéd a helyzetet. De a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak; másokat is büntettek már emiatt, most én voltam a soros, ez ilyen.”

  • Ricciardo nem tesztelheti idén a Renault-t

    Ricciardo nem tesztelheti idén a Renault-t

    A Red Bull nem engedi meg Daniel Ricciardónak, hogy a szezonvégi Pirelli-teszten kipróbálja az idei Renault-t.

    A tél során csapatot váltó pilótáknak az Abu Dhabi Nagydíjat követő kétnapos teszten lehetősége nyílhat kicsit belerázódni az új környezetbe, és míg Charles Leclerc, Kimi Räikkönen, Pierre Gasly és George Russell esetében ez minden valószínűség szerint így is lesz, a Red Bulltól a Renault-hoz távozó Ricciardónak megálljt parancsolt az osztrák istálló.

    „Nem engedik, hogy teszteljek” – vont vállat az ausztrál. „A Red Bullt és a Renault-t sem vezethetem majd, de nem baj, legalább több szabadidőm lesz!”

    Christian Horner szerint Ricciardónak még vannak letöltendő szerződéses kötelességei és emiatt nem válthat idő előtt csapatot (és egyáltalán nem azért, mert a Red Bull és a Renault nem szeretik egymást).

    „[A teszt alatt] még velünk van szerződésben, szóval nem vezet” – erősítette meg Horner. „Megkerestek minket azzal a kérdéssel, hogy elérhető lesz-e, de egyértelmű, hogy nem. Megkérdezték, a válasz negatív volt, ennyire egyszerű az egész. Van még néhány dolog a szerződésében, aminek eleget kell tennie.”

    A fentebb említett Räikkönen, aki a Ferraritól a Sauberhez vándorol, még hivatalosan nem kapta meg Maranello jóváhagyását, de a Saubernél remélik, hogy ez csak idő kérdése.

    „Még meg kell beszélnünk ezt a kérdést” – mondta Fred Vasseur csapatfőnök. „De így lenne logikus mindenki számára; annak van értelme, ha minden csapat a friss pilótáktól kap visszajelzést. Szerencsére nem kell sietnünk, Abu Dhabiig még van idő megbeszélni.”

  • Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Brendon Hartley elejtett megjegyzése alapján úgy fest, az új-zélandi nem élvezte a Toro Rosso „teljes támogatását” F1-ben töltött ideje alatt.

    A Toro Rossónál még mindig nem dőlt el, ki lesz Danyiil Kvjat csapattársa 2019-ben, habár egyre inkább úgy tűnik, Alexander Albon lesz a befutó (már ha a Red Bullnak sikerül semmissé tennie a thai-brit versenyző érvényes FE-szerződését), miután Hartleynak nem sikerült olyan meggyőző teljesítményt mutatnia, mint Pierre Gaslynak.

    „Ami engem illet, érvényes szerződésem van a következő évre, minden mást a Red Bull-lal kell megvitatnotok” – hárította el a 2019-es szezont pedzegető kérdéseket Hartley. „A csapatbeli helyzetemet már három futammal a szezon kezdete után megkérdőjelezték, ami akkor nem volt egy kellemes érzés, de sikerült a javamra fordítanom a nyomást: kissé változtattam a hozzáállásomon, egy fokkal többet törődök csak magammal, beosztom a saját időmet és csak olyan dolgokra koncentrálok, amik révén faragni tudok a köridőn. Az ideális szituáció az lenne, ha a szerződés terén teljeskörű támogatást élveznél és csak a munkádra koncentrálhatnál, de az F1-ben ez nem mindig történik meg.”

    Az új-zélandi pilóta helye valóban akkora veszélyben volt, hogy a hírek szerint a Toro Rosso még Lando Norrist is megkörnyékezte, ám a McLaren végül nem engedte el a fiatal britet.

    „Hiába írtam alá egy hosszútávú szerződést, már három futam után a jövőmmel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolgatnom, ami egyetlen sportoló számára sem ideális helyzet” – folytatta Hartley. „De szembe kellett ezzel néznem és szerintem jól kezeltem a dolgot. Úgy érzem, hogy jól teljesítek, még ha pontokat nem is tudok nagyon felmutatni, de volt olyan alkalom, amikor balszerencsés voltam. Mindent összevetve szerintem megmutattam, hogy képes vagyok elvégezni a munkát.”