Szerző: Gyimesi Brigitta

  • Gutiérrez is bejelentkezett a Williams-ülésért

    Gutiérrez is bejelentkezett a Williams-ülésért

    Esteban Gutiérrez a legújabb érdeklődő a Williams 2019-es ülése iránt, habár egyelőre a csapat nem utalt rá, hogy esélyesként tekintenek a mexikóira.

    Gutiérrez korábban a Sauber és a Haas csapatát erősítette az F1-ben, az elmúlt két évben azonban csak nagy ritkán jutott versenylehetőséghez az FE-ben és az IndyCarban. Paddockbeli kötelékeit azonban nem vesztette el teljesen, miután szimulátorpilótaként csatlakozott a Mercedeshez, és habár nem nevezett nevén egyetlen jelenlegi csapatot sem, annyit elárult, „esélyes” az F1-es visszatérés 2019-ben. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ez a csapat csak a Williams lehet; van még két üres hely a Force Indiánál és a Toro Rossónál, ám az előbbire Lance Stroll bejelentése már csak idő kérdése, míg az utóbbi esetében Helmut Marko valószínűleg meggyőzőbb pilótát szeretne csapatában látni. Annyiban van realitásalapja Gutiérrez sztorijának, hogy George Russell leigazolása után a Williams inkább az anyagi támogatással rendelkező versenyzők felé hajlana, de még Szergej Szirotkin, Robert Kubica és akár Esteban Ocon is a képben van.

    „Nagyon keményen dolgozok, rengeteget készültem idén, nagyon motiváltnak érzem magam” – mondta a hazai futamára kilátogató mexikói. „A Mercedes személyében egy szakmailag kiemelkedő csapattal dolgoztam együtt, aktív voltam a szimulátorban és egyéb feladatokat is elvégeztem; optimista vagyok a jövőmmel kapcsolatban. A Williams egy remek csapat, az egyik legtiszteltebb istálló az F1-ben. Nehéz éveken vannak túl, de megvannak az embereik ahhoz, hogy visszaküzdjék magukat.”

    Gutiérrez 2013-ban és 2014-ben volt a Sauber pilótája, majd egy évi Ferrari-tesztpilótaságot követően csatlakozott az akkor újonc Haashoz, ám egyetlen pontot sem szerzett Romain Grosjean 29-ével szemben.

    „Igen, egyértelműen” – válaszolta arra a kérdésre, befejezetlen ügyként tekint-e az F1-re. „Rengeteg mindent adhatok még az F1-nek, motiváltnak is érzem magam. Megvannak az esélyeim; év elején még nem volt kapcsolatom egyik csapattal sem, most azonban a Mercedesnél vagyok, ami jelenleg az F1 egyik legfontosabb csapata. Nagyon keményen dolgoztam, nem volt egyszerű, de pozitívan állok hozzá a dolgokhoz. Még sok potenciál rejlik a karrieremben, sok mindennel hozzájárulhatok a sporthoz.”

  • Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Valtteri Bottas autójában erőforrást kell cserélni a Mexikói Nagydíj időmérője előtt, erősítette meg a Mercedes.

    A 77-es számú Mercedes a harmadik szabadedzés vége előtt 15 perccel állt meg a pálya szélén. A probléma gyökere – Max Verstappen tegnapi gondjához hasonlóan – a hidraulikában rejlett, a Mercedes pedig azóta bejelentette, hogy a finn autójában ki kell cserélni a teljes erőforrást. Mivel Bottas másik motort használt ma, mint múlt héten, a Mercedes „csak” visszarakja az austini motort – rajtbüntetésre így nem kell számítani, ám az még kétséges, a szerelőknek sikerül-e időben, magyar idő szerint este 8 órára befejezniük az időigényes folyamatot.

  • Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    A Mercedesnek le kellett tekernie a motorját a pénteki szabadedzéseken Mexikóban, mert „számos helyen” túlmelegedést tapasztaltak.

    A két Mercedes meglepően rosszul kezdte a nagydíjhétvégét: a második szabadedzésen Lewis Hamilton a hetedik, Valtteri Bottas pedig a kilencedik helyen végzett, több mint egymásodperces hátrányban a listavezető Max Verstappennel szemben. Számos csapat küszködött a hiperlágyakkal, valamint a ritka magaslati levegő miatt a motorok nem működnek az optimális tartományban – ez magyarázhatja, hogy a Mercedes- és Ferrari-erőforrásoknál gyengébb Renault hirtelen az élen találta magát.

    „Ez egy szokatlan pálya, ahol a kasztni, az erőforrás, a hűtőrendszerek és a gumik is extra követelményeknek vannak kitéve” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója. „Az eddigi edzések alapján sem egy körön, sem versenytempóban nem sikerült még megtalálnunk a megoldást a fentebb említett extra követelményekre. Számos helyen túlmelegedett a motor, a megóvása érdekében tehát elővigyázatosságból letekertük a teljesítményt. Ha van egy kis szerencsénk, akkor ma és holnap hűvösebb lesz az idő, és akkor kemény munkával jobb formába tudjuk küzdeni magunkat.”

    Hamilton rendszeresen panaszkodott az „olvadó és szemcsésedő” gumikra, és attól tart, a Red Bull fölénye a hétvége folyamán végig megmarad.

    „A létező legnagyobb szárnyakat használjuk ezen a pályán, de a tengerszintfeletti magasság miatt még így is elé gyorsak vagyunk az egyenesekben” – mondta Hamilton. „A kanyarokban azonban még a hiperlágyakon sincsen sok tapadás. Van min javítanunk, mindent alaposan kielemzünk, hogy találjuk valamiféle megoldást a problémáinkra.”

    Bottas szerint komoly erőfeszítésekre lesz szükség, hogy a Mercedes megtalálja a Hamilton által remélt megoldást.

    „Mindkét lágyabb keverék hamar szemcsésedni kezdett” – fűzte hozzá Bottas. „Tapadáshiányban szenvedünk, ami miatt az autó sokat csúszkál és így még inkább koptatja a gumikat. Rengeteg munka áll előttünk, és habár egyelőre nem értjük a történteket, bízom benne, hogy sikerül válaszokat találnunk és erősebbek leszünk, mint pénteken.”

  • Ricciardo értetlenül szemléli pechsorozatát, de 2021-ben bajnok lenne

    Ricciardo értetlenül szemléli pechsorozatát, de 2021-ben bajnok lenne

    Daniel Ricciardo képtelen felfogni, miért sújtja őt ennyi balszerencsével a „bonyolult és zavart keltő” 2018-as szezon.

    A Red Bull ausztrálja hat futam után két győzelemmel akár bajnoki esélyesnek is tűnhetett, ám feltűnően gyakori műszaki meghibásodásai miatt Monaco óta még a dobogóra sem tudott felállni.

    „Nem is emlékszem, hogy egy fekete macska átment előttem!” – próbálta humorosan felfogni a dolgot Ricciardo. „Őszintén nem értem, mi történik, de nem érzem azt, hogy meg kellene változtatnom a hozzáállásomat. A szezon elején nagyon erős voltam, de Monaco óta semmit nem változtattam, és mégis… Próbáltam megérteni a miértet, hogy jobb lehessek, de az év igazából két félre szakadt. Felfoghatatlan a helyzet, nem értem, hogyan lehetséges ez.”

    Habár a Red Bull sem ártatlan bárány, a problémák legtöbbjét a Renault-erőforrás okozta – az a gyártó, ahol Ricciardo az idei szezont követően versenyezni fog. Nem kell nagy jóstehetség annak kijelentéséhez, hogy nem 2019-ben fognak a bajnoki címért harcolni.

    „Ami karrierem új szakaszát illeti, reálisan nézve 2021-ben szeretnék világbajnok lenni” – írta meg karácsonyi listáját Ricciardo. „Magamnak és a többi embernek is be akarom bizonyítani, hogy jó döntést hoztam; szeretném, ha ellentmondhatnák néhány embernek ezzel. Együtt szeretnék fejlődni a csapattal, érezni akarom az előrelépést, részese akarok lenni a projektnek és érezni szeretném, hogy megérte nekik az értem hozott befektetés.”

  • Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Franz Tost nem hiszi, hogy a Red Bull decembernél előbb megnevezné Danyiil Kvjat csapattársát a Toro Rossónál.

    Pierre Gasly helyére már bejelentették a visszatérő Kvjatot, a másik Toro Rosso-ülés azonban még szabad préda. A szezon folyamán Brendon Hartley nem győzte meg a Red Bull vezetőségét, ám múlt héten Austinban pályafutása legjobb eredményét érte el (kis segítséggel a versenybíráktól), ezzel pedig úgy véli, eleget tett a maradáshoz. A Red Bull azonban megkörnyékezte a Nissannal eredetileg hároméves szerződést aláírt Alexander Albont, a tárgyalások pedig a hírek szerint jelenleg is zajlanak a thai versenyző elengedésével kapcsolatban. Ennyi változó mellett kétséges, hogy a döntésre a közeljövőben sor kerülne.

    „A tiszta rálátás érdekében először be kell fejezni a szezont” – tolmácsolta Tost a Red Bull álláspontját. „A Red Bull decemberben fogja eldönteni a Toro Rosso pilótafelállását.”

    Néhány futammal ezelőtt Helmut Marko kiadta az ukázt: ha Hartley az F1-ben akar maradni, gyakrabban kell megvernie Gaslyt, és habár Austinban pontosan ez történt, egy fecske nem csinál nyarat.

    „Austinban jó futama volt, de ha megnézed a pontállást, Brendonnak négy pontja van Pierre 28-ával szemben” – folytatta Tost. „Ha maradni akar, javítania kell a teljesítményén.”

    Ennél egyértelműbb már nem is lehetne Hartley feladata…

  • 170 grammon múlt Magnussen kizárása

    170 grammon múlt Magnussen kizárása

    Günther Steiner elárulta, az Amerikai Nagydíjról diszkvalifikált Kevin Magnussen 170 grammal lépte túl az üzemanyag-fogyasztási korlátot.

    A verseny alatt maximum 105 kg üzemanyagot használhatnak fel a pilóták, Magnussen ezt a limitet azonban 170 grammal átlépte Austinban. Ez a szabály egyike azoknak a kivételes F1-es szabályoknak, amelyet nem lehet kétféleképpen értelmezni, a dánnak tehát egyértelműen járt a kizárás (a szabály szükségessége már egészen más kérdés). A Haas tudatosan használta fel és túl a futamra előírt benzinmennyiséget, mivel igyekeztek elkapni az előttük autózó Esteban Ocont. Ha tudták volna, hogy a franciát is diszkvalifikálják a futam után…

    „Tudtuk, hogy kockázatot vállaltunk, és nem jött be” – magyarázta Steiner. „Túl sokáig hajtottunk, hogy elkapjuk Ocont. Tisztában voltunk a rizikóval, de a végén már nem maradt elég idő ahhoz, hogy visszaérjünk az üzemanyagkorlát alá. Tudtuk, mit csinálunk, de most a kockázat túl magas volt – előfordul az ilyesmi. Szólhattam volna [Magnussennek], hogy hagyjon fel Ocon kergetésével, mert láttam, hogy áll a helyzet a benzinnel, de először meg akartuk előzni és csak utána spórolni, de nem sikerült eléje kerülnünk. Vékony a határ a kifizetődő és a nem-kifizetődő kockázat között, ez most az utóbbi kategóriába esett.”

    Magnussen eredményét megmentette volna, ha a versenyt megnyerő pilóta lekörözi, mivel azonban ez nem történt meg, vesztére teljesítenie kellett az utolsó, 56. kört is.

    „Számoltunk a [lekörözéssel], de Hamilton második kiállása beleköpött a levesbe” – folytatta Steiner. „Húsz körrel a futam vége előttig az volt a tervünk, hogy majd leköröznek, ami végül nem következett be. Ez problémának bizonyult, mert így nem tudtunk az előírt értékeken belül maradni. Elengedhettük volna Pérezt és Räikkönent, és akkor nem kellett volna megtennünk az utolsó kört.”

  • Wickens alsó végtagi bénulással küzd

    Wickens alsó végtagi bénulással küzd

    Robert Wickens megerősítette a közösségi médián, hogy poconói balesetét követően deréktól lefelé lebénult.

    Wickens augusztus 19-én szenvedett hatalmas balesetet az IndyCar poconói fordulójában, és habár a sérüléslistát olvasva sejteni lehetett, hogy a kanadai nem fog egyhamar visszamászni a versenyautóba, egy Twitteren megosztott videóból kiderült, hogy az orvosok paraplégiát (=alsó végtagi bénulást) diagnosztizáltak.

    „Paraplégiásként ma megvolt az első átcsúszásom” – olvasható a videóhoz mellékelt szövegben. „A felsőtestem napról napra erősebb lesz. Eddig csak olyan videókat osztottam meg, ahol picit tudom már mozgatni a lábam, de az igazság az, hogy nagyon messze vagyok még az önálló járástól. Semmiért sem küzdöttem még ennyire az életben, még sok minden vár rám!”

  • Nem kell új csapatszövetségtől tartania a Libertynek

    Nem kell új csapatszövetségtől tartania a Libertynek

    Az elmúlt versenyek exkluzív megbeszélései ellenére az F1-es csapatok nem szándékozzák újraalapítani a FOTA-t.

    A mezőny tíz csapata a FOM és az FIA meghívása nélkül tartott megbeszéléseket Szuzukában és Austinban, a következő találkozót pedig erre a hétvégére beszélték meg Mexikóban. Ilyesmire évek óta nem volt példa az F1-ben, ám még mielőtt valaki politikai krízishelyzetet kiáltana, a csapatok nem akarják feltámasztani a FOTA-t, a 2009 és 2014 között működő hivatalos csapatszövetséget.

    „Nem, nem lesz még egy FOTA” – mondta Zak Brown a McLaren részéről. „A jövő termékén munkálkodunk, aminek egyik lépéseként a csapatok többé-kevésbé rendszeresen összeülnek megvitatni, milyen irányba kellene elvinni a sportot. Konstruktív ülések ezek, semmi baljós nincs bennük; szerintem jó dolog, hogy a csapatok sokkal nyitottabbak és megosztják egymással a véleményüket, mert végeredményben mindannyiunknak az a célja, hogy jobbá tegyük a sportot.”

    A japán és amerikai földön zajló megbeszéléseknek a Mercedes vendéglátó egysége adott otthont, a németek azonban nem terveznek puccsot.

    „Mindig van lehetőség leülni és megbeszélni a dolgokat” – magyarázta Toto Wolff. „A legutóbbi találkozó a pozitívak közé tartozik, konstruktív volt, sok mindent sikerült nyíltan megbeszélnünk egymással. Amióta Chase [Carey] átvette a sportot, a paddock nyitottabbá és áttekinthetőbbé vált, és a mi ülésünkön is ugyanez a szellemiség volt érezhető. Nyilván egyes csapatok homlokegyenest ellenkező célokat követnek, de alapjaiban véve összekovácsol minket, hogy a sportot mindannyian sikeresnek akarjuk látni. Egy-két csapat képes csak harcolni a bajnokságért, két félre szakadt a mezőny – tisztában vagyunk vele, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért is merem kijelenteni, hogy a megbeszélésünk nagyon pozitív volt.”

  • Kevesebb adat egyenlő jobb verseny? Brawn szerint igen

    Kevesebb adat egyenlő jobb verseny? Brawn szerint igen

    Ross Brawn szerint érdemes elgondolkozni azon az összefüggésen, hogy a pénteki szabadedzések hiánya egy kivételesen szoros Amerikai Nagydíjat eredményezett vasárnap.

    Az Amerikai Nagydíj pénteki napját teljesen elmosta az eső, a csapatoknak így csak a száraz szombati nap állt rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a vasárnapi versenyre. Az Austinba látogatók roppant kiélezett csatának lehettek szemtanúi: az élen három csapat három versenyzője három különféle taktika mellett döntött, amihez Brawn szerint hozzájárult a hétvége folyamán összegyűjthető adatok viszonylag kis mennyisége.

    „A három dobogós pilóta három másodpercen belül végzett” – kezdte futamutáni összefoglalóját Brawn. „Mindegyikük eltérő stratégiával versenyzett, ami Räikkönen és Hamilton esetében szabad döntés volt, míg az utolsó előtti sorból rajtoló Verstappen a kényszerűség vitte a lágy gumis első etapra. Ez szokatlan felállás volt az F1-ben, ahol a szimulációs és stratégiai eszközök kifinomultsága olyannyira magas színvonalú, hogy különösen az első három csapat esetében nagyon ritkán látható eltérés. Ennek az oka valószínűleg az esős pénteki napban keresendő, amikor senki sem tudott felkészülni a száraz körülményekre; a csapatoknak a szokásosnál kevesebb adat állt a rendelkezésükre, így a hibaszázalék is növekedett. Vajon a kevesebb adat szórakoztatóbb versenyt eredményez? Annyi bizonyos, hogy sokkal képlékenyebbé tette a helyzetet, így érdemes lehet ezt a szempontot is megvizsgálni sportágunk még izgalmasabbá tételéhez.”

    Az időmérő előtt a csapatok összesen négy órát tesztelhetnek (hármat pénteken és egyet szombaton), ez pedig rengeteg idő ahhoz, hogy mindenki megtalálja az egyetlen tökéletes és sajnos kiszámítható versenytervet.

    „Hogy egy futballmetaforával éljek: amikor mindkét csapat tökéletesen játszik, a nulla-nullás döntetlen a logikus végkimenetel” – folytatta Brawn. „Az F1-ben a legapróbb részletek is alapos szimuláción esnek át, nem csoda hát, ha mindenki azonos optimális stratégia felé tendál.”

    Toto Wolff valamilyen szinten igazat adott Brawnnak, azonban nem volt rest felhívni a figyelmet a hátulütőkre is.

    „Ezzel csak több szimulációt és több számítógépet futtatnánk a háttérben, hogy pótoljuk a kieső pályán töltött időt” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke. „De az igaz, hogy minél korlátozottabb időt tölthetsz a pályán, annál nagyobb lesz a kiszámíthatatlanság.”

  • Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Hiába az FIA jóváhagyása, néhány csapat még most sem elégedett a Mercedes innovatív kerékkialakításával, a témának tehát még Mexikóban is lesz folytatása.

    A Mercedes néhány futammal ezelőtt mutatta be egyedi kerékkialakítását, ahol a felni központi részén aerodinamikai előnyöket szolgáltató lyukak találhatók. Az Amerikai Nagydíjat megelőzően a Ferrari tisztázni szerette volna az FIA-val, hogyhogy nem illegális a Mercedes megoldása, elvégre a Red Bull hasonló dizájnját „mozgó aerodinamikai alkatrész” címén 2012-ben betiltották. Az FIA vizsgálatai semmilyen szabálytalanságra nem bukkantak, ám miután a Ferrari még így is zsémbelődött, a Mercedes az óvástól való félelem miatt inkább a hagyományosabb kerekekkel versenyzett Austinban. A bizonytalanság miatt az ügyet valószínűleg felveszik a Technikai Munkacsoport következő ülésének ütemtervébe.

    „Szerintem nincs mit tisztázni, mert ezen a részén már túlvagyunk” – oszlatta el a kételyeket Charlie Whiting. „Mindenki tudja a véleményünket, de mivel még mindig nem csitultak el az eltérő vélemények, valószínűleg átbeszéljük a témát a technikai munkacsoporttal is.”

    A huzavonába egyelőre csak a Mercedes és a Ferrari csatlakozott, de ha az FIA nem elég határozott, könnyen elfajulhat a dolog, az új 2019-es aeroszabályok ugyanis még inkább jutalmazzák a fújt felnis megoldást.

    „A küllőkön szinte mindenki átvezeti a levegőt, ebben nincs semmi új a nap alatt, de néhányan még sokkal kintebbre irányítják az áramlatokat” – magyarázta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója. „Sok érdekes értelmezésre és megoldásra számítok ilyen téren 2019-ben, amikor az első szárnyat érintő szabályok miatt még fontosabb lesz a fújt felni/kerékanya, hogy a megfelelő irányba tereljük a légáramlatokat. Fontos fejlesztési központtá válhatnak a kerekek.”