Szerző: Gyimesi Brigitta

  • A Red Bull benzinszállítója segíti a Honda fejlődését

    A Red Bull benzinszállítója segíti a Honda fejlődését

    A vártnál is nagyobb lehet a Honda 2019-es előrelépése a Red Bull üzemanyag-beszállítója, az ExxonMobil szinte tökéletes fejlesztéseinek köszönhetően.

    A Honda idei fejlesztéseinek láttán a Red Bullnál optimista hangulat uralkodik az elérhető 2019-es eredményeket illetően.A japán mérnökök további segítséget kapnak az ExxonMobil részéről, akik nemrég elárulták, idén sokkal jobban állnak tervezés terén, mint tavaly ilyenkor. A hibridérában minden eddiginél fontosabbá vált, hogy az üzemanyag-szállítók és a motorgyártók szorosan együtt dolgozzanak, a Honda és az Exxon – mint a Red Bull kizárólagos partnerei – előtt pedig minden lehetőség adott ennek maximalizálására.

    „Amikor tavaly bejelentették a Honda és a Toro Rosso együttműködését, rövid idő alatt kellett felkészülnünk a barcelonai téli tesztekre” – magyarázta David Tsurusaki, az ExxonMobil globális motorsportért felelős technológiai igazgatója. „Egy év folyamatos változás, módosítás és tesztelést követően azonban már egy ideje 2019-re tudtunk koncentrálni, ahogyan az optimális. A szezon alatt nem jó, ha csak az adott évi fejlesztésekre és előkészületekre fókuszálsz, majd év végén elkezdesz 2019-en dolgozni – ez utóbbit jóval korábban el kell kezdeni. Volt lehetőségünk összeszokni a hondás srácokkal, belefogtunk az egyhengeres tesztelésbe és már a teljes V6-os megbízhatóságán dolgozunk – pontosan ott tartunk, ahol akartunk. Nagyon izgatottak vagyunk; jó pozícióból várjuk 2019-et és úgy véljük, készen állnak a megfelelő üzemanyagok és kenőolajak.”

    A gyári státusz egyben azt is jelenti, hogy a fejlesztések az eddiginél gyorsabb ütemben követhetik egymást.

    „Nem mondanám hatalmas előnynek, de hasznunkra válik majd, hogy nem kell másokkal harcolnunk a minél több tesztelési időért” – ismerte el Tsurusaki. „A korábbi motorgyártók esetében nem feltétlen mi jelentettük a prioritást, amikor tesztelésre került sor, míg jelenleg nem csak hogy prioritást élvezünk, hanem egyedül vagyunk – a lehető legjobb helyzet. Az év első felében lehetett néhány megjegyzést olvasni a legjobb üzemanyag- és olajszállítási stratégiákról; annyi igaz volt, hogy ha egy gyártóra egy benzinszállító jut, azzal csökkenni fog a tesztelésre fordítandó idő. Már látjuk is az eredményét a gyors visszajelzéseknek, amint megkapjuk az adatokat, máris tudunk módosításokat eszközölni. Hónapok helyett mindössze hetekről beszélünk, aminek nagy kihatása lehet a teljesítményre.”

  • Kvjat és a Toro Rosso elvesztették egymás bizalmát 2017-ben

    Kvjat és a Toro Rosso elvesztették egymás bizalmát 2017-ben

    Franz Tost csapatfőnök elárulta, előző együttműködésük során Danyiil Kvjat és a Toro Rosso „kissé elvesztették egymás bizalmát”.

    Sebastian Vettel távozását követően Kvjat lehetőséget kapott a Red Bull nagycsapatánál 2015-ben, ám 2016 elején visszaküldték a Toro Rossóhoz, hogy helyet csináljanak Max Verstappennek. Az orosz a 2017-es szezon utolsó harmadáig szenvedett a kisbikáknál, amikoris Helmut Markóék megunták Kvjat eredménytelenségét és az Amerikai Nagydíj után végleg búcsút intettek neki. Az elpusztíthatatlan Danyiil jövőre azonban ismét visszatér a Toro Rossóhoz, remélhetőleg a 2016-osnál barátságosabb körülmények között.

    „Szívesen fogadtuk vissza a csapatba [2016-ban], mert jó versenyzőnek tartjuk, ám a végén nem lett olyan gyümölcsöző az együttműködés, mint számítottuk” – magyarázta Tost. „Sok balesetbe keveredett és az autó sem volt a legversenyképesebb, viszonylag nehéz volt vezetni – nehéz helyzet volt egy olyan pilótának, aki nem érezte magát teljesen biztonságban. Nem volt könnyű döntés [Kvjat menesztése 2017-ben], de az akkori körülmények között ez volt a legjobb megoldás, mert mindkét fél kissé elvesztette egymás bizalmát. Danyiil nem volt elégedett a mi munkánkkal, mi nem voltunk elégedettek néhány futamával, és ha a sikerek elmaradnak az elvártaktól, mindkét félben rengeteg kétely gyülemlik fel.”

    Kvjat 2018-ban a Ferrari szimulátorában dolgozott, kétségtelen gyorsasága miatt azonban megérdemel még egy esélyt.

    „Danyiil most kap még egy lehetőséget, és nagyon remélem, hogy él vele, mert nagyon gyors és megérdemli, hogy az F1-ben legyen” – dicsérte régi-új versenyzőjét Tost. „Remélhetőleg az egyéves kihagyás alatt sikerült összeszednie magát és meg tudja mutatni a benne rejlő valódi tehetséget, képességet és sebességet. Amennyiben megfelelő autóval tudunk neki szolgálni, biztos vagyok benne, hogy jó eredményeket ér majd el.”

  • Red Bull: Elhamarkodott lenne Gasly-tól rögtön verstappeni szinteket elvárni

    Red Bull: Elhamarkodott lenne Gasly-tól rögtön verstappeni szinteket elvárni

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint nem lenne korrekt elvárni Pierre Gaslytól, hogy azonnal felvegye a kesztyűt Max Verstappennel szemben, de ennek ellenére „nagy dolgokat” vár a franciától.

    Daniel Ricciardo meglepetésszerű kapitulációját követően a Red Bull Gasly ’előléptetése’ mellett döntött, aki ugyan még egyetlen teljes szezont sem futott az F1-ben, de főnökei bíznak a képességeiben.

    „Kihívás lesz Pierre számára, de szerintem készen áll rá” – mondta Horner. „Ugyanabban a programban vett részt, mint Max; azért van itt, mert úgy véljük, az egyik legtehetségesebb fiatal, aki megérdemli a lehetőséget ebben az autóban. Nagy dolgokat várunk Pierre-től jövőre.”

    A nagy dolgok alatt a Red Bull természetesen nem azt érti, hogy Gasly rendszeresen Verstappent alázó teljesítményeket mutasson, különösen a holland jelenlegi formájának fényében.

    „Nem lenne korrekt elvárni tőle, hogy azonnal felvegye a versenyt Maxszal, hagyni kell neki egy kis időt, hogy hozzászokjon az új körülményekhez” – erősítette meg Horner. „Max egyébként is bombaformában vezet most, és kétségtelenül ő az F1 egyik legkiemelkedőbb tehetsége. Daniel kissé szenvedett időmérőn ellene, de versenytempóban nagyon együtt mozogtak. Jövőre adnunk kell egy kis időt Pierre-nek, de hiszek a képességeiben: még csak egy éve van az F1-ben, de már jó néhány nagyszerű futam áll mögötte, mint például Bahrein, Monaco vagy Magyarország.”

  • Magnussen: A „silány” tükrök miatt néha „vakon” vezetünk

    Magnussen: A „silány” tükrök miatt néha „vakon” vezetünk

    A gyakran kereszttűzbe kerülő Kevin Magnussen szerint az F1-es autók „silány” tükrei miatt a pilóták gyakran „vakon” kénytelenek belemenni a csatákba.

    Ugyan Magnussen megúszta a büntetést Japánban a Charles Leclerc elleni késői védekezéséért, Charlie Whiting versenyigazgató később elismerte, a dán manővere nem volt szabályos. Utólag visszatekintve ezt ő is így gondolja, ám enyhítő körülményként a tükrök korlátolt látásszögét hozta fel.

    „A sajtóból megtudtam, hogy megváltoztatta a véleményét” – utalt Magnussen Whitingra. „Igaza volt, mert valóban túl későn mozdultam be. De őszintén szólva addig nem is veszed észre a mögötted jövőt, amíg ő meg nem mozdul, és akkor hirtelen bevillan. Ezt a problémát minél előbb ki kell küszöbölnünk.”

    A tavalyi aerodinamikai szabályváltoztatások nyomán kiszélesedő és mélyebben ülő hátsó szárnyak rendszeres panaszforrássá váltak és sok esetben megnehezítik a védekező pilóta dolgát.

    „A hátsó szárny miatt nem látod a mögötted lévő srácot” – folytatta Magnussen. „Ha kimozdul mögüled, akkor már persze látható lesz, de addig nem tehetsz semmit, utána meg már csak reagálni tudsz. Ilyen szempontból vacak ez az autó; csak egy bizonyos szögből, a kanyarokban vagy hozzád képest oldalról látszik a hátul lévő, ha pont mögötted vannak, vakon reagálsz.”

    A 2019-es szabálymódosítások részben megoldást kínálnak erre a problémára, a hátsó szárnyak ugyanis 50 mm-rel feljebb kerülnek.

  • Alonso egyetért a szigorú pályaelhagyási szankciókkal

    Alonso egyetért a szigorú pályaelhagyási szankciókkal

    Fernando Alonso támogatja az FIA zéró-tolerancia hozzáállását a pályaelhagyásokkal és –levágásokkal kapcsolatban, mégha ennek áldozatul is esett Mexikóban.

    Az F1-es versenybírák elnéző magatartása miatt a legtöbb F1-es pilóta lazán kezeli a pályahatárokat, ám azokra a kanyarokra, ahol relatíve sok jogosulatlan előnyhöz lehet jutni pályaelhagyással, külön figyelmet szentelnek. Mexikóban a 11-es kanyart vizslatták árgus szemekkel, és aki az időmérőn ott négy kerékkel elhagyta a pályát, azonnal törölték a köridejét. Ez történt Alonsóval a Q1-ben, ami megnehezítette a spanyol dolgát a továbbjutás tekintetében, ám teljes mértékben egyetértett a szankcióval.

    „Jobban szeretem a zéró toleranciát” – magyarázta Alonso. „Fudzsiban [a WEC-futamon] egy centiméterrel léptük át a fehér vonalat – törölték a köridőnket és emiatt vesztettük el a pole-t. Nem jutottunk előnyhöz, mert csak egy kis korrekció volt, de a szabályok egyértelműen kimondják, hogy a piros-fehér vonal átlépése esetén törlik az időt. A versenybírákat nem izgatja, hogy hibáztál, csak korrigáltál vagy szimplán időt nyertél; ott a vonal, ha átléped, nullázzák a köröd. Ez mindenhol így megy és jól működik, szóval örülök ennek a megoldásnak.”

    Alonso végül továbbverekedte magát a Q2-be és a 12. helyről rajtolt, ám Esteban Ocon rajt után megsérülő Force Indiájának egyik aeroeleme eltömítette a McLaren radiátorát és fel kellett adnia a versenyt.

  • Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    A Haas révén az F2-ben versenyző Louis Deletraz először kap lehetőséget egy F1-es autó vezetésére az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten.

    A volt F1-es versenyző, Jean-Denis, fia a háromnapos Pirelli-teszt második napján vezetheti a Haas VF-18-at.

    „Természetesen nagyon izgatott vagyok, hogy Abu Dhabiban debütálhatok a Forma-1-ben” – lelkendezett ifjabbik Deletraz. „Hálás vagyok Gene Haasnak és Günther Steinernek, amiért lehetőséget biztosítanak nekem a Haas tesztelésére. Ez a tökéletes módja a 2018-as szezonom lezárásának, ami folyamatos javulással és fejlődéssel telt.”

    A Formula Renault sorozat különféle kategóriáiban remek eredményeket elérő Deletraz jelenleg második szezonját tölti az F2-ben. Korábban a Renault nevelőprogramjának volt tagja, ám idén a Ferrari-kötelékekkel rendelkező Charouz színeiben versenyzik és jelenleg a tabella 11. pozícióját foglalja el, két dobogós eredménnyel a zsebében.

    „Ez remek lehetőség Louis-nak, hogy a következő szintre emelje versenyzői karrierjét; mindig különleges alkalom, amikor valaki először vezethet F1-es autót” – mondta Steiner. „Tisztességes 2018-as szezont tudhat maga mögött az F2-ben annak fényében, hogy az idei mezőny az elmúlt évek egyik legerősebbike.”

    A Haasnak Arjun Maini és Santino Ferrucci személyében már van fejlesztőpilótája, ám Ferrucci évközi ámokfutása jelentősen rontotta az amerikai fiatal renoméját.

  • Loeb ismét belevág a Dakarba!

    Loeb ismét belevág a Dakarba!

    Sébastien Loeb egy Red Bull-támogatású privát Peugeot-val 2019-ben is részt vesz a Dakar-ralin.

    Loeb az elmúlt három évben a Peugeot gyári Dakar-különítményét erősítette, a francia márka azonban az idei ralit követően bejelentette, 2019-től nem indítanak gyári autót a legendás terepversenyen. A többi Peugeot-pilóta – Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Cyril Despres – átvándoroltak az X-raid Minihez, és habár Loeb a Peugeot kivonulását követően nem szándékozott visszatérni Dél-Amerikába, a PH Sportnak mégiscsak sikerült visszacsábítania egy 2017-es Peugeot 3008DKR-rel.

    „Egész karrierem során favoritként tekintettek rám” – kezdte a kilencszeres WRC-bajnok. „Habár nyilvánvalóan motivál a győzelem tudata, a szórakozás is legalább annyira fontos. Ennek fényében fantasztikus kihívásként tekintek rá, hogy Daniel [Elenával] privát csapatként részt vehetünk a 2019-es Dakaron. Mindent beleadok majd; kicsit olyan lesz, mint az idei három WRC-indulásom, ahol korántsem volt bizonyos, hogy sikeres leszek. Persze ezúttal privát csapatként még nehezebb dolgom lesz.”

    Loeb a 2017-es specifikációjú Peugeot -t vezeti majd, ám néhány célzott fejlesztéssel közelebb hozzák majd a tavalyi verzióhoz.

    „A legfrissebb szabályok értelmében nem indulhatok a tavalyi 3008DKR Maxival, szóval marad az az előtti 2,2 méter széles autó, talán néhány kisebb motorfejlesztéssel egybekötve” – folytatta Loeb. „Nyilván lesznek kint sokkal újabb autók is, így nem tudom megmondani, mennyire leszünk versenyképesek. Sokaknak van esélye a győzelemre, és remélhetőleg mi is közéjük tartozunk.”

    Miután a Peugeot hirtelen felindulásból a WRX-projektjét is beszüntette, egyelőre nem tudni, Loeb hol fog jövőre versenyezni. Múlt heti Rally Catalunya-győzelme nyomán elindult a találgatás, hogy esetleg a Citroennel részszezont fut a WRC-ben, azóta pedig elvileg az M-Sport Ford is bejelentkezett a franciáért.

  • Lowe: Rosberg sarkallta jobb teljesítményre Hamiltont

    Lowe: Rosberg sarkallta jobb teljesítményre Hamiltont

    Paddy Lowe szerint Lewis Hamilton 2016-os veresége Nico Rosberggel szemben szintlépésre ösztökélte az immáron ötszörös világbajnokot.

    A jelenleg a Williamsnél dolgozó brit mérnök 2016 végéig a Mercedes technikai vezetőségét erősítette, Rosberg azévi világbajnoki győzelme pedig szerinte kulcsfontosságú volt Hamilton hozzáállásának fejlesztéséhez.

    „Két nagyon erős, talán karrierje legerősebb szezonjain van túl” – dicsérte Hamiltont Lowe. „2016-ban nem sikerült nyernie, de belül valószínűleg úgy érzi, meglehetett volna az is; ez remek motiváció volt számára, hogy tovább erősítse önmagát, aminek az utolsó két évben meg is lett az eredménye. Roppant nehéz legyőzni, láthattuk, hogy Sebastiannak is szenvedett ellene idén. Nem egyetlen tényezőből állt össze a vereség, de ha csak a versenyzőket nézzük, Lewis túlszárnyalta Sebastiant. Ez volt az egyik faktor, másfelől pedig ott voltak a csapatmunka terén tapasztalt kisiklások: az egyik csapat cakumpakk jobban teljesített a másiknál. De mindennek megkoronázásaként ott van Lewis, aki egy fantasztikus versenyző.”

    Hamilton öt világbajnoki címe önmagáért beszél és helyet bérelt neki az F1 legnagyobbjai között.

    „A későbbiekben a sport egyik nagyjaként fogunk róla beszélni” – folytatta Lowe. „Nehéz a különböző korszakokat összehasonlítani, de ha egy kezeden megszámolod a sport legnagyobbjait, benne kell lennie ebben az ötben.”

  • Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    A Toro Rosso megtiltotta Brendon Hartleynak, hogy további megjegyzéseket tegyen a csapat hivatalos austini kommünikéjével kapcsolatban.

    Hartley ülése alatt már lényegében az év eleje óta rezeg a léc. A Toro Rosso jelenleg Alexander Albon megszerzésén munkálkodik, de Franz Tost csapatfőnök szerint ha az új-zélandi elég jól teljesít a szezon utolsó futamain, még nincs kizárva a maradása. Hartley pontosan ezt is teszi, Austinban a kilencedik helyen végzett Pierre Gasly 12. pozíciójával szemben, az igazi probléma azonban csak ezután kezdődött: Gasly és a Toro Rosso hivatalos sajtónyilatkozatában szó esett arról, hogy a francia autója az első körben megsérült és ezért végzett ennyivel hátrébb, ezt az állítást viszont Hartley kategorikusan tagadta.

    „A szezon során folyamatosan fejlődtem, de az időmérők után kialakult apró különbségek miatt általában én kaptam a kevésbé optimális stratégiát” – magyarázta Hartley. „Az előrelépésemet Austinban is bebizonyítottam; a sajtónyilatkozatban megjelentek ellenére a másik autónak semmi baja nem volt, csak szimplán jól teljesítettem és örültem a megszerzett pontoknak. Tudom, hogy jó munkát végeztem eddig, a Hondával való fejlesztés terén is segítettem, végig csapatjátékos voltam. Remélem, jövőre is itt lehetek.”

    Eddig tartott az édes szólásszabadság. A Mexikói Nagydíj időmérőjét követően Hartleyt megkérdezték, nagyobb támogatásra van-e szüksége a csapat felől, amire az új-zélandi csak egy „nem nyilatkozommal” válaszolt, majd egy másik, az austini versenymagyarázattal kapcsolatos kérdésre annyit felelt, hogy „nem szabad erről nyilatkoznom”. Gasly kitartott saját és a Toro Rosso álláspontja mellett és részletesen leírta, hogyan és mikor szedte össze a sérüléseket: először a Lance Stroll-Fernando Alonso találkozót elkerülendő lehajtott a pályáról, ahol egy huplin kellett átugratnia, majd a kör későbbi folyamán összeszedett egy „hatalmas szénelemet, amit mindenki elkerült előttem, de én pont áthajtottam rajta”, amitől megsérült az autó padlólemeze és negatív behatással volt az egyensúlyra is.

    „Hatalmas nyomás alatt van, így talán kissé máshogy tekint egyes dolgokra, mint a szezon elején” – volt Gasly összefoglalója a szituációról. „Jelenleg sok mindent összebeszél, nem érzem úgy, hogy bármit is kommentálnom kellene.”

  • A Red Bull „szinkronrepülést” szeretne látni a rajtnál

    A Red Bull „szinkronrepülést” szeretne látni a rajtnál

    Christian Horner örülne, ha Max Verstappen és Daniel Ricciardo nem egymással lennének elfoglalva a Mexikói Nagydíj rajtjánál, hanem „szinkronizált vezetést” bemutatva visszafognák a többieket.

    Egész hétvégén a Red Bull volt az úr Mexikóvárosban, szombaton pedig a 2013-as Amerikai Nagydíj óta először bérelték ki az első sort. Habár a magaslati levegő miatt a motorok közötti teljesítménykülönbség lényegében kiegyenlítődik, a rajtot követően a hosszú egyenesben kiütközhet a Renault-erőforrás relatív gyengesége a Mercedesszel és a Ferrarival szemben; Ricciardo és Verstappen legnagyobb esélye a győzelemre így a közös munkában rejlik.

    „Összehangolt és védekező vezetést szeretnék látni az egyes kanyarba vezető gyorsulási versenyben a Ferrari és a Mercedes ellen” – adta ki a parancsot Horner. „Japánban és Austinban is láthattuk, amikor Sebastian felért Max és Daniel mögé, milyen gyors a Ferrari az egyenesben, és ez Lewisra is igaz. Sokkal inkább ezekre a srácokra kell figyelniük, mint magukra, amit majd a versenyelőtti eligazításon megbeszélünk.”

    Noha mindenki tisztában van vele, hogy egy F1-es nagydíjat nem az első kanyarban nyernek meg, a rajt hevében sokan elfelejtik ezt az aranyigazságot, a Red Bullnál pedig tartanak attól, hogy az ő pilótáikat is elragadja majd a hév, akár egymással szemben is.

    „Szabadon versenyezhetnek, de semmi erőszakoskodás” – folytatta Horner. „A versenyt nem az első kanyarban nyerik meg, az egésznek a gumi lesz a kulcsa: pokolian kopnak, így olyan stratégiával kell előrukkolnunk, amivel a Ferrari és a Mercedes előtt maradhatunk. Mindketten győzni akarnak, aminek megvan a maga veszélye, de észben kell tartaniuk, hogy mindketten egy teljes csapatot képviselnek.”