Szerző: Gerse József

  • Leclerc szerint nagyon jól teljesített az új versenymérnöke

    Leclerc szerint nagyon jól teljesített az új versenymérnöke

    Charles Leclerc öt év után először új versenymérnököt kapott a Ferrarinál Bryan Bozzi személyében, aki a hétvégi imolai versenyen kóstolt bele először az új feladatába.

    A váltást a Ferrari kezdeményezte, a jelek szerint Leclerc-t is meglepte a Miami Nagydíj után meghozott döntés. Xavi Marcos utódja Bozzi lett, aki eddig Leclerc úgynevezett teljesítményért felelős mérnöke volt, vagyis főleg a felkészülés megtervezésével és az adatok elemzésével foglalkozott.

    A monacói versenyző a 3. helyet szerezte meg vele a hétvégén: különösebb probléma nem merült fel, és megdicsérte Bozzi teljesítményét. „Nagyon jól teljesített. Minden változtatás nehéz, főleg szezon közepén. Gyorsan fel kellett vennie a fonalat sok területen, és nem csak neki, hanem Johannes [Hatz-nek] is, aki az új teljesítményért felelős mérnököm volt” – mondta. 

    „A stábomban két új személy is új feladatkörben jelent meg, ami eleinte nehéz volt. Ugyanakkor lenyűgöző munkát végeztek, minden nagyon jól ment. Dolgozunk azon, hogy minden még jobb legyen, de a kezdés remekül sikerült.” 

    A versenymérnöki pozíció nagyon fontos, és időbe telik, mire az elvállalói elsajátítják minden csínját-bínját. Imolában a pénteki első edzésen Max Verstappennel sem a megszokott társa, Gianpiero Lambiase tartotta a kapcsolatot a külvilággal, hanem az autójának teljesítménymérnökeként dolgozó Tom Hart – a Red Bull őt is a tapasztalatszerzésért ültette be.

    Leclerc: A Red Bull és a McLaren valami furcsaságot csinál

  • Szenzációs festéssel tiszteleg Senna előtt a McLaren Monacóban

    Szenzációs festéssel tiszteleg Senna előtt a McLaren Monacóban

    Ayrton Senna emléke előtt tisztelegve a McLaren különleges színkombinációban indítja az F1-es versenyautóit Monacóban.

    Az elmúlt napokban sokszor hallhattunk Ayrton Sennáról, a Forma-1 világa Imolában a brazil legenda 30 éve bekövetezett haláláról sokféleképpen megemlékezett, aminek részeként Sebastian Vettel vezette a háromszoros világbajnok 1993-as McLarenjét.

    A McLaren azonban a hétvégi Monacói Nagydíjon tiszteleg a legeredményesebb pilótájának emléke előtt, méghozzá különleges autófestéssel: Senna sisakjának jellegzetes, brazil zászlót idéző motívumaiba borítja Lando Norris és Oscar Piastri autóját, amelyeket így ezúttal főleg sárgán látunk majd, de az orrkúpra jut egy kis kék, a hátsó szárny és a kocsi hátulja pedig zöldben fog pompázni.

    Kívülről nem vagy alig látszik, de a pilótafülkébe Senna leghíresebb idézeteit is beragasztják (ezek közé tartozhat, hogy „A második helyezett az első a vesztesek között”, vagy hogy „Aki nem próbál előzni egy megnyíló résben, az nem autóversenyző”), valamint a nevét felírják a szárnyakra.

    A McLaren évek óta remek húzásokat mutat be a különleges autófestésekkel, néhány éve szintén Monacóban nagy közönségsikert aratott a Gulf-féle retro mintázattal is. A csapat tájékoztatása szerint 12 hónapja tervezték a mostani ötletet, amire Senna családja is áldását adta. A McLaren nem véletlenül várt Monacóig a megemlékezéssel, hiszen a brazil klasszis a pálya egyik legnagyobb mestere volt, hatszor nyert rajta, ebből zsinórban ötször McLarennek, a csapat például „Monaco Királyaként” hivatkozik rá.

    Senna a McLarennel aratott 41 futamgyőzelméből 35-öt, és mindhárom világbajnoki címét ennél a csapatnál szerezte.

    Az utcai sportautókat is gyártó McLaren az alkalomból a McLaren Senna modelljének egy különleges változatát is piacra dobta Senna Sempre néven. A kocsi a monacói F1-es torpedóéhoz hasonló festést kapott, a hátsó kereke előtt pedig Senna mátrix-szerű portréja díszeleg rajta.

    Megnyirbálják a Ferrari egyik F1-es kiváltságát

  • Schumacher és Alonso sikerkovácsa búcsút int az F1-nek, kérdés, hogy meddig

    Schumacher és Alonso sikerkovácsa búcsút int az F1-nek, kérdés, hogy meddig

    Az Autosport értesülése szerint a veterán mérnök, Pat Symonds, aki az utóbbi években az F1 műszaki előírásaival foglalkozott, távozott a posztjáról.

    Symonds júniusban lesz 71 éves, a döntése tehát nem meglepő. Az viszont kérdéses, hogy csak az F1 műszaki ügyeit irányító stábjának fordít-e hátat, vagy magának a sportágnak is, mivel hétfőn megkezdte a kényszerszabadságát, így a spekulációk megmaradnak arra vonatkozóan, hogy a rendkívül tapasztalt mérnök később leszerződik valamelyik csapathoz műszaki tanácsadóként.

    Az F1-ben több mint két évtizeden át a csapatok oldalán tevékenykedett, pontosabban végig ugyanannál, a Toleman/Benetton/Renault néven futó istállónál. Ayrton Senna is az ő keze alatt mutatkozott be a világbajnokságban 1984-ben, később pedig Michael Schumacher és Fernando Alonso világbajnoki címeiben játszott kiemelkedő szerepet a csapat egyik vezető mérnökeként (Schumachernek a versenymérnöke is volt).

    Symonds hírnevére azonban árnyékot vetett a 2008-as szingapúri ütközésbotrány, amelynek kitervelésében a vád szerint részt vett, és emiatt évekre eltiltották a sportágtól: mint ismert, a Renault arra kérte pilótáját, Nelson Piquet-t, hogy szándékosan karambolozzon, és az így pályára küldött biztonsági autóval előnyhöz juttassák Alonsót. Az eset egyik kárvallottja, Felipe Massa ezen ügy miatt fordult bírósághoz, hogy ítéljék oda neki a 2008-as vb-címet.

    A mérnök később tanácsadóként a Virgin/Marussia és a Williams kötelékében dolgozott, majd 2017-től kinevezték az F1 műszaki igazgatójának, hogy segítsen a szabályok kidolgozásában és megvalósítsa a sportág által a versenyzés felé támasztott elvárásokat.

    Megnyirbálják a Ferrari egyik F1-es kiváltságát

  • Wolff beszólt Hornernek, most a számolási képességeit cikizte

    Wolff beszólt Hornernek, most a számolási képességeit cikizte

    Toto Wolff nem hagyta annyiban Christian Horner legutóbbi megjegyzését, miszerint a Red Bull több mint 200 alkalmazottat szerzett meg a Mercedestől.

    Az átigazolás hullám állítólag a Mercedes motorrészlegénél dolgozó szakembereket érintette, de a munkaerőt vesztő csapat vezetője szerint Horner egy nagyságrendet tévedett az állításában, és a teljesítményvesztés miatt sem aggódik.

    „Javítania kell a matektudásán, mert 19 mérnökről van szó. De bármennyiről is beszéljünk, természetes, hogy mozognak a csapatok között, ez teljesen normális” – jelentette ki Wolff a vetélytárs csapatfőnöke megjegyzésére reagálva.

    „A motorrészlegünk a lehető legjobb, élvonalbeli a vezetése. A HPP-nél (a High Performance Powertrains nevű részleg rövidítése – a szerk.) fikarcnyit sem változtatnék a szervezeti felépítésen. Szerencsés vagyok, hogy azokkal dolgozhatok együtt, akikkel. Tökéletes a szervezet.”

    A Római Birodalomhoz hasonlítja a Mercedes bukását a csapat korábbi sikerkovácsa

    „Láthatjuk, hogy megfelelően teljesítenek, régóta. 2014 óta nagyjából végig mi jelentettük az etalont, vagy legalábbis egy másik gyártó motorjával együtt mi jelentettük, és ez nem változott.”

    Mindez vélhetően csak egy újabb epizód volt a két csapatvezető évek óta tartó egymásnak odamondogatásában. A Red Bull a 2026-tól érvényes szabályrendszernek saját fejlesztésű erőforrással vág neki a Ford támogatásával, ami nyilvánvalóan nagy falat az ezen a területen eddig tapasztalat nélküli márkának, úgyhogy biztos jól jön nekik minden segítség.

    Ugyanakkor a Mercedes részéről megerősítették a RacingNews365-nek, hogy elvesztettek egy újabb prominens szakember Gioacchino Vino személyében, aki az aerodinamikai részleget vezette. Ő több mint hat éve dolgozott a csapatnál, eddigi tisztségét 2022 ősze óta töltötte be.

    Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

  • Megnyirbálják a Ferrari egyik F1-es kiváltságát

    Megnyirbálják a Ferrari egyik F1-es kiváltságát

    A Ferrari a híres F1-es Concorde-szerződés alapján extra bevételekre jogosult, de úgy néz ki, ennek mértékét limitálni fogják a megállapodás következő változatában. 

    Az F1 kereskedelmi keretrendszerét meghatározó Concorde-szerződés legújabb változata 2026-ban lép életbe: a csapatok ez alapján kapnak pénzt többek között a konstruktőri tabellán szerzett pontokért, illetve részesülnek az F1 bevételeiből, ami a brit szaklap információi szerint idén 3 milliárd dollár körüli tortát jelent – ennek a 45%-át osztják szét közöttük.

    A Ferrari viszont rendre különleges bánásmódot kap az egyezményen belül, aminek magyarázata a különleges státusza a Forma-1 történelmében, hiszen ez az egyetlen istálló, amelyik minden szezonban részt vett a bajnokságban, és ezáltal a többieknél is nagyobb mértékben járul hozzá a sportág népszerűségéhez. Különösebben nem is kell ecsetelni ezt, még az autóversenyzés iránt közömbösek is tudják, mekkora imádat övezi a Scuderiát.

    Az Autosport rámutatott, hogy a jelenlegi (2021-2025-ig érvényes) Concorde-szerződésben az szerepel, hogy a Ferrari a számára kijelölt összegen felül az összes csapatnak utalt teljes pénzmennyiségnek legalább a további 5%-ára jogosult. Csakhogy a legalább szó itt fontos kitétel, ugyanis ez arra az esetre vonatkozik, amikor a csapatokra jutó keret nem haladja meg az 1,1 milliárd dollárt; a brit szaklap szerint ugyanis a küszöbérték fölött az olaszok arányosan egyre nagyobb extra bevételre jogosultak. Ez 1,6 milliárd dollár esetén 10%-ra növekszik, ami 2024-ben pont bekövetkezhet.

    Hamilton Jézus Krisztus, Vasseur pedig a pápa? A tifosit már lázba hozta a Ferrari új korszaka

    Mondani sem kell, hogy ez versenyelőnyt jelent, hiszen bár bevezették a költségvetési sapkát, az nem fed le minden tevékenységet, és azért még a legnagyobb csapatok sem rendelkeznek kimeríthetetlen pénzügyi forrásokkal.

    Az Autosport a forrásaira hivatkozva úgy értesült, utóbbi kiváltságot szüntethetik meg a készülő új Concorde-szerződésben, vagyis onnantól lehet bármekkora az F1 bevétele és a csapatoknak járó pénzösszeg, a Ferrari elvileg csak 5%-os bónuszt zsebelhet be.

    A jelenleg feltételezett rendszerben az említett 1,6 milliárd dolláros pénzösszeg 160 millió dollárhoz juttatja a Ferrarit, ez csökkenne 80 millió dollárra a módosítás után (azonos szétosztott pénzmennyiség esetén). A különbség szabad szemmel is könnyen látható, nagyjából akkora nagyságrend, mint amekkora Lewis Hamilton fizetése lesz 2025-től.

    Verstappen, tudod, mi vagy? Egy versenyzőgép!

  • Verstappen, tudod, mi vagy? Egy versenyzőgép!

    Verstappen, tudod, mi vagy? Egy versenyzőgép!

    A Red Bull csapatfőnöke is megszólalt a témában, hogy Max Verstappen két végén égette a gyertyát és nem csak a való életben versenyzett a hétvégén.

    Verstappen különleges tettet hajtott végre a hétvégén: az imolai futam mellett a nürburgringi 24 órás verseny virtuális változatát is megnyerte. A kettős terhelés és az éjjeli bagolykodás nyomai megjátszottak rajta, de főnöke nem bosszankodott emiatt, sőt.

    „Ő alapvetően egy versenyzőgép. Gyakran tesztel különböző beállításokat esténként, nem szokatlan számára az ilyesmi” – idézte Christian Hornert az Autosport.

    „Két versenyen győzött, az egyiken BMW M3-mal, a másikon Forma-1-es autóval. Hallhattuk, mit jelentett neki. A pole pozíció megszerzéséhez nagyon sokat kellett beleadnia, és vasárnap újból mesterkurzust tartott a teljesítményével.”

    Kérdés persze, mit szólt volna, ha a versenyzője a fáradtságtól hibázik, vagy nem hozza a legjobb formáját és nem nyeri meg a futamot. Egyáltalán nem biztos, hogy Verstappen idén csinált ilyesmit utoljára: az iRacing X-platformja röviddel a leintés után emlékeztetett, a következő hosszútávú virtuális versenyük a spái 24 órás lesz a július 19-21-i hétvégén, ami történetesen egybeesik az F1-es Magyar Nagydíjjal.

    A Red Bull holland pilótája az eddigi hét futamból ötöt megnyert és változatlanul ő a vb-cím legnagyobb várományosa, ami egymás után negyedszer lehet az övé, ha így folytatja.

    Dráma a rajtrácson: biztonsági őrök rángattak el egy riportert Versteppen mellől

  • Hamilton a bohóckodásával megnevettette a riválisait

    Hamilton a bohóckodásával megnevettette a riválisait

    A hétvégén lencsevégre kaptak néhány vidám pillanatot Imolából: Lewis Hamilton megragadta az egyik mikrofont, hogy versenyzőtársai beszélgetését rögzítse, ami végül nagy nevetést váltott ki.

    Emlékezhetünk, ahogy Fernando Alonso jó néhány éve már beállt alkalmi operatőrnek az egyik edzésen elszenvedett műszaki hibája után, és most is Hamilton is a hasonló vágyait elégítette ki, ahogy az Instagramon ezt megtekinthetjük.

    Vélhetően a versenyzői parádé előtt történt, hogy a Mercedes pilótája átvette az egyik stábtag munkáját, és elkezdte kezelni a beszélgető versenyzők közé belógatott mikrofont. Ez derültséget váltott ki, többek között Max Verstappen is jót nevetett vetélytársa próbálkozásán, és szemmel láthatóan Hamilton os jól szórakozott ezalatt. Bizonyára a Netflix Drive To Survive sorozatának új évadának forgatásához használták volna a felvételeket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    A Brad Pitt főszereplésével és Hamilton közreműködésével készülő filmről viszont közben az a hír járja, hogy már legalább holtversenyben a tizenkettedik legdrágább alkotás lesz a filmtörténelemben: a The Sun úgy tudja, a költségek már elérték a 300 millió dollárt (100 milliárd forintot), és persze hol van még a vége. A kiadásokkal így a film egy szinten áll A Karib-tenger kalózai, a Star Wars és a DC Comics szuperhősös világának egy-egy filmjével. A rangsort a Star Wars: Az ébredő Erő vezeti 2015-ből, 447 millió dollárral.

    Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról

  • Újabb gyöngyszem F1-es vacsorakép született, de nem a megszokott arcokkal

    Újabb gyöngyszem F1-es vacsorakép született, de nem a megszokott arcokkal

    Az F1-ben hagyománnyá kezd válni, hogy a versenyzők a szezon végén összegyűlnek egy közös vacsorára. Imolában a csapatfőnökök is megtették ezt.

    Ez ritkább eseménynek számít, de szerencsére megörökítették, és jó látni, hogy az oly gyakori acsarkodást legalább egy estére félretették. A csapatok vezetői az F1 vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival és a Pirelli szakmai főnökével, Mario Isolával is kiegészültek.

    Nyilván politikáról, üzletről, stratégiáról is szó esett az asztalnál (tippre a formálódó 2026-os szabályok nagy hangsúlyt kaphattak), de finom olasz ételek és borok mellett hamar feloldódhattak, ahogy az eseményről készült képen látszik:

  • Gyönyörű, ahogy az F1 birtokba vette az imolai pályát – galéria

    Gyönyörű, ahogy az F1 birtokba vette az imolai pályát – galéria

    Az F1 világbajnokságában két éve után rendeznek újra versenyt Imolában, ahol pénteken tartották az első edzésnapot. Ráadásul a küzdelem is izgalmasnak ígérkezik, hiszen Max Verstappen és a Red Bull tempója egy körön és hosszú távon is gyenge volt.

  • A Ferrari csapatfőnöke bevallotta, szüksége van a „seggbe rúgásra”

    A Ferrari csapatfőnöke bevallotta, szüksége van a „seggbe rúgásra”

    A Ferrari a héten bejelentette két kiemelt szakember érkezését a Mercedestől: Loic Serra a technikai részlegen, Jerome d’Ambrosio csapat irányításában kap kulcsfontosságú szerepet csapatfőnök-helyettesként.

    A Ferrarit vezető Frédéric Vasseur az új helyetteséről nyilatkozott, akinek számít a tudására és a meglátásaira. „Nem veszi át senki helyét sem, hozzáadott értéke lesz a csapatnál. Megosztjuk a feladatainkat – jelentette ki a Ferrari csapatfőnöke. – Segíteni fog nekem. Néhányszor seggbe is fog rúgni, és erre szükségem is van.”

    „Nagyon sok tapasztalata van az autósportról a menedzsment, a vezetés, sok egyéb területén. Nagy értékünk lesz.” A korábbi autóversenyző tavaly már kipróbálta magát F1-es csapat főnökeként versenyen, Japánban ugyanis ő ugrott be Toto Wolff helyére a Mercedesnél.

    Megkérdezték Adrian Newey esetleges leigazolásáról is, de Vasseur erről csak annyit mondott, ő az F1 legsikeresebb mérnöke, egyéb megjegyzést viszont nem fűzött a pletykákhoz.

    A Ferrari az előző versenyhez képest máshol is variált, lecserélték Charles Leclerc versenymérnökét, akinek ezentúl Bryan Bozzi lesz a fő kapcsolata a külvilággal az autóban ülve. A monacói pilóta erről azt mondta, a csapat döntött így, nem ő kezdeményezte a változtatást.

    Leclerc és Norris sem áll modellt az optimizmus szobrához