Szerző: Gerse József

  • Ricciardo úgy érzi, feltüzelve vezetett

    Ricciardo úgy érzi, feltüzelve vezetett

    Daniel Ricciardo a legjobb 2024-es eredménye után arról beszélt, hogy meg akarja őrizni azt a plusz lendületet, ami a hétvégén segítette.

    Ricciardo először szerzett pontot idén vasárnapi futamon (előzőleg csak a miami sprinten sikerült neki), ezzel csattanós választ adott többek között Jacques Villeneuve-nek is, aki a Kanadai Nagydíj előtt csípős kritikát fogalmazott meg róla. Erre ő sem volt rest keményen reagálni, és elismerte, hogy feltüzelve ült autóba.

    „Volt egy kis plusz energiám, talán attól, hogy a hétvége előtt bosszantott valami. Biztosítanom kell, hogy ez megmarad, és ugyanilyen intenzitással fogok vezetni ezután – mondta az Autosportnak. –  Nem tudom, hogy kicsit mérges voltam-e, vagy több volt bennem a tesztoszteron, de ez szerintem jót tett.”

    „Meg kell ismételnem ezt a teljesítményt. Örülök bizonyos dolgoknak, amire rájöttem Monaco óta, és nem véletlen, hogy ez a hétvége simábban ment. Azonban nem szabad hagynom, hogy túlságosan megnyugodjak, élesnek kell maradnom.”

    A szenvedő Ricciardo segítséget kap a csapatától

    Pedig nem úgy nézett ki, hogy a kiváló 5. rajthelyét pontokra tudja váltani: a rajtját korainak ítélték és öt másodperces büntetést kapott, majd az RB stratégiája sem segítette.

    „Tudtam, hogy nem ugrottam ki, de emlékszem, kicsit mozgott a kocsi, amíg a lámpákra figyeltem, úgyhogy talán a kuplunggal volt gond – mondta Ricciardo. – Amikor megjött az eső, új intermediate gumikat szereltünk fel, miközben a többiek kint maradtak a pályán, ezért pozíciókat vesztettünk.”

    „Azt hittem, kicsúszik a verseny a kezünkből, de a slick gumin a végén sikerült visszaelőznöm néhány autót, szép pontmennyiséget szereztem.”

    Verstappen kiállt a hűtlenség vádjától megrendült barátnője mellett

  • Alonso finoman oltotta a Ferrarit

    Alonso finoman oltotta a Ferrarit

    Még az időmérőn tett egy cinikus megjegyzést korábbi csapatára, a Ferrarira, amely gyengén muzsikált Kanadában.

    A Ferrari szezonjából erősen kilóg lefelé a Kanadai Nagydíj, hiszen egyik versenyzőjük sem ért célba, de már szombaton, az időmérőn látszott, hogy az autót nem tudták jól beállítani a kanadai pályára, mert Charles Leclerc és Carlos Sainz már a Q2-ben elvérzett, jóllehet, utóbbinál egy megcsúszás is szerepet játszott ebben, és a csapat gumiválasztása sem volt tökéletes.

    Az Aston Martinnál versenyző Fernando Alonso szombaton finoman odaszúrt korábbi csapatának, arra utalva, hogy a botlás pont egy nagyszerű győzelem után jött, aminek hatására egyesek már azt vizionálták, hogy a maranellóiak megkergetik Max Verstappent a vb-címért.

    „Közel végeztünk jó emberekhez, nemde? Megelőztük a két Ferrarit, akikről hirtelen úgy láttuk, megnyerni a világbajnokságot Monte Carlo után” – idézte a kvalifikáción a 6. helyen végző Alonsót a Gazzetta dello Sport.

    Leclerc a futam után azt mondta, nem szabad túlreagálni az eredményt, és a csapat a monacói sikernél sem tette ezt.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • A Mercedes akadékoskodása miatt sejtjük már most, milyen lesz az F1 2026-tól

    A Mercedes akadékoskodása miatt sejtjük már most, milyen lesz az F1 2026-tól

    Az Autosport tudósítása szerint a Mercedes megvétózta azt az elképzelést, hogy az F1 2026-tól tervezett műszaki előírásait ne hozzák nyilvánosságra már júniusban.

    Az FIA a múlt héten nyilvánosságra hozta az F1 2026-os műszaki szabályrendszerét, legalábbis annak első verzióját, amihez fantáziarajzokat is társítottak az autókról. Csakhogy az elképzelésekben vannak hátrányosnak látszó részletek, ezért felmerült az igény, hogy a publikációval eltérjenek az eredeti, június végi határidőtől, és csak októberben tegyék meg ezt.

    Ehhez az összes csapat beleegyezésére lett volna szükség, ám a Mercedes nemet mondott azzal az indokkal, hogy jobb több időt hagyni a szabályok finomhangolására, mielőtt a csapatok 2025-ben nekivágnak a fejlesztési munkának – az aerodinamikát és magát az autót érintő fejlesztést csak ekkor kezdhetik meg a szélcsatornában és a szimulációs berendezésekkel, addig csak az új erőforrásokat tesztelhetik.

    A Mercedes érvelése jogosnak hangzik abból a szempontból, hogy ha októberig várt volna az FIA, onnantól csak két-három hónap maradt volna eltüntetni a hiányosságokat 2025 januárjáig, így viszont több idő áll rendelkezésre erre a célra.

    2026-tól csökken az autók mérete, eltűnik a DRS, utóbbi helyére egy másfajta, energia-alapú lehetőség lép az előzések segítésére, az erőforrások teljesítményében pedig még nagyobb szerepet kap majd a hibrid rendszer. Sokan ugyanakkor attól tartanak, hogy jelentősen lelassul majd a tempó.

    Megérti az FIA az új F1-es szabályokat övező félelmet

  • A meccsek között nézhetjük a Le Mans-i 24 órást is

    A meccsek között nézhetjük a Le Mans-i 24 órást is

    A Le Mans-24 órás versenyt ezen a hétvégén futják Franciaországban, de az edzéseket már ma megkezdi a mezőny a pályán.

    Le Mans-i 24 órás verseny

    • június 12. szerda: időmérő 19:00-, közvetítés: Eurosport 1
    • június 13. csütörtök: időmérő-super pole 20:00-, közvetítés: Eurosport 1
    • június 15. szombat: futam 16:00-, közvetítés: Eurosport 1

    Tavaly a Ferrari nyerte a legendás versenyt, de idén a Porsche tűnik a favoritnak, amely a viadal történetének legsikeresebb gyártója 19 győzelemmel. A rajt időpontja 16 óra, szóval a magyar-svájci meccs második félideje előtt még pont át tudtok kapcsolni rá. Az autósport egyéb hétvégi kínálata vélhetően pont ezért is szűkös, azért szokás szerint mutatunk pár opciót, köztük Molnár Martin újabb versenyeit is a brit F4-ben:

    F4 Brit, Silverstone

    • június 15. szombat: időmérő 10:30-
    • június 15. szombat: futam 14:30-
    • június 16. vasárnap: futam 12:15-
    • június 16. vasárnap: futam 16:40-

    F4 Olasz, Vallelunga

    • június 15. szombat: időmérő 9:35-
    • június 15. szombat: futam 15:45-
    • június 16. vasárnap: futam 9:00-
    • június 16. vasárnap: futam 14:25-

    NASCAR, Iowa

    CUP Series

    • június 15. szombat: időmérő 19:05-
    • június 17. hétfő: futam 1:00-, közvetítés: ARÉNA4

    Xfinity Series

    • június 15. szombat: időmérő 18:05-
    • június 15. szombat: futam 21:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

  • Verstappen kiállt a hűtlenség vádjától megrendült barátnője mellett

    Verstappen kiállt a hűtlenség vádjától megrendült barátnője mellett

    Nemrég több helyen megjelent, hogy Max Verstappen barátnője, Kelly Piquet (a háromszoros F1-es világbajnok Nelson lánya) megcsalja a Red Bull pilótáját. A pár mindkét tagja kénytelen volt nyíltan reagálni az állításra, ami nem az első lejárató jellegű vád volt ellenük.

    „Három éve próbálom hárítani a nagyon különös és elszomorító vádakat, híreszteléseket, kitalált eseményeket, hamisságokat, szerkesztett fényképeket…nevezzük őket akárhogy. Ezalatt csöndben maradtam és nem vettem fel a kesztyűt a nevetséges állítások ellen. Az utóbbi hónapokban újabb szintre lépett a lejáratás, és akik ismernek engem, tudják, sosem cselekedtem volna úgy, ahogy a bennük megfogalmazott szituációkban történt. Nem vagyok tökéletes, de büszke vagyok az értékrendemre, a morálomra, a cselekedeteimre” – írta Kelly Piquet az Instagram-oldalán.

    „Ezek a megjegyzések és a gyűlölet megrendít engem és a körülöttem lévőket. Remélem, ez mindenkit emlékeztet rá, hogy ellenőrizzék az interneten megjelent tartalmak hitelességét, mielőtt fenyegetőzni kezdenek. Remélem, akik ezt okozták, elgondolkodnak rajta, milyen hatásai lehetnek a hazugságok és a gyűlölet terjesztésének.”

    A bejegyzésre Verstappen is reagált, és támogatásáról biztosította párját. „Ennek véget kell vetni. Az Instagramon és a TikTokon bizonyos személyek hamis vádakat fogalmaznak meg, ami egyszerre őrjítő és nevetséges. A gyűlöletnek nincs helye a világunkban. A családban tudjuk, mi az igazság, és nagyon boldogog vagyunk együtt. Szeretlek” – reagált barátnője bejegyzésére Verstappen, a végére egy szívecskét is rakott.

    Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

  • Körvonalazódik, hogy melyik csapat a Le Mans-i 24 órás favoritja

    Körvonalazódik, hogy melyik csapat a Le Mans-i 24 órás favoritja

    A hétvégén rendezik a híres Le Mans-i 24 órás versenyt, és a Toyotánál úgy látják, a Porsche tarolni fog.

    A WEC-ben eddig három futam ment le, ebből az elsőt, a katarit nyerték meg gyári Porschéval. A rivális Toyota technikai igazgatója szerint

    „Azt gondolom, egyértelmű, hogy ha a Porsche nem nyer, akkor pocsék munkát végeznek. Úgy látjuk, hogy minden téren előnyben vannak. Többet megtudunk a héten, de a Porsche egyértelműen erősnek látszik” – mondta David Floury a hétvégén rendezett teszt után.

    „A Porsche mögött jó csata alakulhat ki.” A leggyorsabb Porsche 0,7 másodpercet vert a többi gyártó leggyorsabb egységére, a 8-as számú Toyotára.

    A Porsche három gyári egységgel indul, a 4-es, 5-ös, 6-os rajtszámú autókkal. Ez a márka a Le Mans-i 24 órás történetének legsikeresebb gyártója 19 győzelemmel, legutóbb 2017-ben nyert. A vállalat programját irányító Urs Kuratle azonban igyekezett elhárítani az esélyesség terhét, és nem akarta kijelenteni, hogy ők a favoritok. 24 óra alatt természetesen sok minden történhet, akár az utolsó percekben is beüthet a krach, érthető az óvatosság.

    A tavalyi versenyről írt összefoglalónk itt olvasható.

    Idén is egy legendás sportoló fogja elindítani a Le Mans-i 24 órás versenyt

  • Műszaki hiba ellenére szerzett értékes pontokat Pergusában Losonczy Levente

    Műszaki hiba ellenére szerzett értékes pontokat Pergusában Losonczy Levente

    Műszaki hiba hátráltatta, de így is értékes pontokat gyűjtött Losonczy Levente az elmúlt hétvégén a túraautós TCR Italy sorozatnak, azaz az olasz bajnokságnak a második fordulóján, a szicíliai Enna Pergusa versenypályán, ahol a 25 fős mezőnyben végül egy 8. és egy 10. helyet szerzett.

    A Hungarian Motorsport Academy 21 éves pilótája az időmérő edzésen a pályaspecifikus műszaki gonddal küzdve a 17. rajtkockát szerezte meg, az első versenyen pedig már a második körben újfent előjött autóján a technikai probléma, ennek ellenére 7 pozíciót sikerült javítania és 10. lett.

    „Igazából az egész hétvége nagyon nehéz volt a számunkra, mert előjött egy olyan, kizárólag erre a pályára jellemző műszaki hiba, amire nem számítottunk és nem is igazán tudtunk felkészülni rá. Valójában egy edzés alatt kellett volna megtanulnom a pályát és megismerkednem vele, mert szombaton szinte egyetlen kört sem tudtam megtenni a probléma miatt” – mondta az ALM Motorsport Hondájával versenyző Losonczy Levente.

    „Értelemszerűen így nem igazán sikerült felkészülni megfelelően az időmérő edzésre, ráadásul ott is a gyors köröm közepén előjött a hiba, ezzel együtt kellett befejezni, így lett 17. hely belőle, ami soha nem ideális” – mesélte Losonczy Levente, aki aztán az első futamon hét pozíciót javított és tizedikként intették le.

    „Itt az olasz bajnokságban nem túl jó ennyire hátulról rajtolni, mert a középmezőnyben elég komoly daráló szokott kialakulni. Éppen emiatt nagyon koncentráltam a rajtra, és szerencsére sikerült jól elrugaszkodnom, meg is volt a tempóm, viszont két kör után újfent előjött a már említett műszaki hiba, úgyhogy onnantól az volt a lényeg, hogy okos versenyzéssel célba érjek, mert a legfőbb az volt, hogy a lehető legtöbb pontot meg tudjam szerezni” – nyilatkozta Losonczy Levente.

    „A második verseny rajtjánál volt egy kisebb baleset előttem, és arra számítottam, hogy kilöknek egy autót elém, ezért elrántottam a kormányt jobbra és levágtam a pályát. Vissza kellett sorolnom, de ugyanoda tudtam visszajönni, ahol voltam. Ezután légüres térben köröztem, előttem és mögöttem is messze voltak az ellenfelek, de a biztonsági autós szakaszban ezek a különbségek eltűntek.”

    „Az újraindításnál aztán el kellett kerülnöm egy ütközést, mert az előttem lévő versenytárs elrontotta a féktávot és ahogy visszatért a pályára ott eltalált volna, ha nem megyek a fűre. Emiatt veszítettem két helyet, de úgy gondolom, hogy tempóból az ötödik pozíció meglehetett volna, helyette maradt a nyolcadik. Ez egy ilyen hétvége volt, el kell fogadni, hogy ebben a sportágban előfordul az ilyesmi, de köszönöm a csapatnak a kitartó munkát, innen folytatjuk” – mondta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

    A TCR Italy idénye több mint egy hónapnyi szünet után, július 12. és 14. között folytatódik Mugellóban.

    Dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe salzburgi hétvégéjén

  • Fejmosást kaptak a Kanadai Nagydíj szervezői

    Fejmosást kaptak a Kanadai Nagydíj szervezői

    A Kanadai Nagydíj szervezőinek néhány hónapon belül be kell mutatniuk az FIA-nak, hogy a következő F1-es versenyükön milyen intézkedésekkel akadályozzák meg a most kialakult veszélyes helyzet.

    A levezető körben ugyanis több néző bemászott a pályára, miközben még F1-es versenyautók mentek vissza a bokszba, ami természetesen balesetveszélyes. Az elmúlt években nem ez az első hasonló eset a világon, Ausztráliában és Brazíliában is előfordult ilyen. 1998-ban a Hungaroringen történt nézői invázió Michael Schumacher győzelme után, Kanadából pedig leginkább 1995-re emlékezhetünk ilyesmire, Jean Alesi első győzelmekor.

    A Kanadai Nagydíj szervezőit ezért berendelte az FIA, és azt állapította meg, hogy hiányosságok voltak az ilyen szituációt megelőzni kívánó eszközökkel, amelyek nem álltak rendelkezésre, illetve nem látták el megfelelően a feladatukat. Szankcióként a rendezőket arra kötelezték, hogy szeptember végéig mutassák be, milyen intézkedésekkel tervezik elejét venni a hasonló kihágásoknak a jövőben.

    Pénzbírságot egyelőre nem szabtak ki, de ha megismétlődik a vasárnapi eset, garantáltan nem ússzák meg ennyivel. Az említett 1998-as Magyar Nagydíj után a Hungaroringet például 1 millió dollárra büntették, jóllehet, az összegnek „csak” a negyedét kellett kifizetni, mert a büntetés felfüggesztett részét nem kellett érvényesíteni később.

    A hétvégi Kanadai Nagydíj rekordnak számító helyszíni 350 ezres nézőszámot hozott a négy nap során, és többen logisztikai gondokról számoltak be, mivel a nem állandó versenypálya építményeit alapvetően nem ekkora terhelésre tervezték.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

  • Kiss Norbert Szlovákiában is hengerelt

    Kiss Norbert Szlovákiában is hengerelt

    A Slovakia Ringen folytatódott a 2024-es kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing pilótája, Kiss Norbert ott folytatta, ahol Misanóban abbahagyta, ismét megnyerte az összes futamot.

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar Európa-bajnok az időmérőn ismét a leggyorsabb volt szombaton, igaz, Jochen Hahn közel volt hozzá.

    A versenyen viszont már nagy volt a különbség. Az első helyről rajtoló Kiss Norbert remekül jött el a start után, az élre állt, és folyamatosan növelte a távolságot német riválisával szemben. Csaták a középmezőnyben zajlottak, a Révész Racing pilótáját senki nem fenyegette, így több mint 6 másodperc előnnyel győzött Hahn és Albacete előtt.

    „Az első rajthely megszerzése mindig fontos, sikerült megszerezni. A versenyen az első kanyarhoz egyszerre érkeztünk, de kívül tudtam tartani Hahnt, majd folyamatosan növeltem az előnyömet. Ez a pálya nagyon gyilkolja a gumikat, mert sok a hosszú gyors kanyar, ezért próbáltam óvni őket. A végén szándékosan lassítottam, hogy vigyázzak rájuk. Jól sikerült az első futam, örülök a győzelemnek” – értékelt a leintés után.

    A szombati nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről rajtolhatott a magyar pilóta, de már az első körben három helyet javított. Kursim mellett egy bravúros előzéssel ment el, majd az élen haladó hármas üldözésébe kezdett. Féltávnál már Halm mögött a második helyen haladt, majd három körrel a vége előtt a német versenyzőt is megelőzve az élre állt. Ettől kezdve folyamatosan növelve előnyét megnyerte ezt a futamot is, bár az utolsó körökben kuplungproblémája volt.

    „A verseny végén voltak gondok a kuplunggal, ezért nehéz volt váltani, a holnapi napra megjavítjuk az autót. Jó verseny volt, a pálya közepén van egy szakasz, ahol ha megfelelő távolságban vagy és jó időben fékezel, akkor remekül lehet előzni. Ez most is sikerült, ami a szurkolóknak is látványos. Remek versenynap van a hátunk mögött” – mondta az EB címvédője.

    Vasárnap az időmérőn fél másodperccel volt jobb a második Hahn-nál, és ezúttal is megszerezte az első rajthelyet. A versenyen remekül jött el a start után, rögtön az élre állt, és végig magabiztosan haladva megnyerte az első futamot.

    „A tegnapihoz hasonlóan jól sikerült a rajt. Lenz próbált támadni minket a harmadik pozícióból, de inkább Hahn-nak kellett védekeznie, ez pedig adott nekem némi előnyt. A folytatásban vigyáztam a gumikra, és remekül ment az autó. A pénteki szabadedzéshez képest módosítottunk a beállításon, sokkal jobb lett az egyensúly, amit köszönök a csapatnak” – értékelt a leintés után a MOL által is támogatott Kiss Norbert.

    A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről rajtolhatott a magyar pilóta, és azonnal két helyet javított, majd fantasztikusan ment el Halm mellett is, így már dobogós helyen állt a címvédő. Taylor sem tudta sokáig tartani az ötszörös bajnokot, és az élre állva Kiss Norbert meglépett a többiektől, végül pedig megnyerte a második futamot is.

    „Igazi csapatmunka a hétvégi újabb négy győzelem, amivel sporttörténelmet írtunk, mert korábban még senkinek sem sikerült az első két versenyen minden futamot megnyernie. Nagy köszönettel tartozom a Révész Racing-nek, remek autót vezethettem most is. Próbáltam türelmes maradni a versenyen, megvárni a tiszta előzési lehetőségeket, nem akartam feleslegesen kockáztatni, és sikerült ilyen remek eredményt elérni. Büszke vagyok az eddigi eredményeinkre – mondta.

    A magyar pilóta a második versenyhétvégén is százszázalékos maradt, és az idei szezonban nyolc futamból nyolcat nyert meg, így maximális pontszámmal vezet összetettben.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

  • Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

    Kanadában jó esélye nyílt Lando Norrisnak a második futamgyőzelme megszerzésére, de az első biztonsági autós fázis idején az 1.-ről a 3. helyre esett vissza.

    Norris 7,5 másodpercre ellépett Max Verstappentől, miután megelőzte őt, illetve korábban George Russellt is, de a Logan Sargeant balesete miatt pályára vezényelt Safety Car-ral nemcsak az előnyét, hanem az 1. helyet is elvesztette, a brit pilóta ugyanis a mezőny többségéhez képest egy körrel később ment ki kerékcserére. A futamon 2. lett, Verstappent már nem tudta megtámadni a táv maradék részében.

    A McLaren versenyzője önkritikát gyakorolt ahelyett, hogy a biztonsági autós fázis időzítésére mutogatott volna. „Ahogy az segített Miamiban, most visszavetett – mondta. – Elég időm lett volna kiállni a bokszba, de nem tettük. Csapatként együtt hibáztunk. Nem végeztünk elég jó munkát.”

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    „Nem a szerencsén vagy a balszerencsén múlt, nem olyan volt, mint Miamiban. Rossz döntést hoztunk, ez az én felelősségem és a csapaté. Később majd megvitatjuk. Nyernünk kellett volna. Eljutottunk arra a szintre, hogy nem vagyunk elégedettek a második hellyel, már a győzelem a cél, és arról lecsúsztunk. Bosszantó.”

    Az alábbi képen látható, Norris hol járt, amikor a LED-paneleken megjelent a versenyirányítás döntése a biztonsági autó bevezényléséről: valóban pillanatok alatt kellett volna mérlegelnie, mert pont jött a bokszutca előtti féktáv, és nem is biztos, hogy a versenyzőnek épp feltűnt a jelzés, a McLaren pedig csak akkor szólt a fülére a rádión, miután már átment az utolsó sikánon.

    Fotó: F1TV

    Sargeant balesetéről azonban már a hátsó egyenesre fordulva tájékoztatták, így elvileg megoldható lett volna, hogy az utolsó pillanatban egyenesen menjen tovább a bokszutca felé és minden eshetőségre felkészülve a McLaren fogadja őt kerékcserére.

    Christian Horner, a győztes Red Bull csapatfőnöke azt is megemlítette, hogy később a McLaren szerinte túl sokáig hagyta kint a pályán Norrist az esőgumin, és ha egy körrel hamarabb váltanak, jobbak lettek volna az esélyeik az élen maradni Verstappen előtt, akinek még be kellett melegítenie a száraz pályás abroncsokat. Így amikor Norris váltott, a a holland könnyedén le tudta hagyni a bokszutcából kifelé csak óvatosan vánszorgó britet.

    A McLaren részéről utólag elismerték, szólhattak volna Norrisnak, hogy amennyiben jön a biztonsági autó, menjen ki a depóba, ugyanakkor az időjárást sem látták egyértelműnek, és kicsit féltek attól, hogy a száradó pályán feleslegesen raknak fel egy újabb garnitúra átmeneti esőgumit az autóra.

    Látványos animáció jelent meg Russell és Verstappen holtversenyéről