Szerző: Gerse József

  • Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

    Nem viselte jól Max Verstappen az újabb nehéz versenyt a Hungaroringen, és a viselkedése Lewis Hamilton szerint nem volt bajnokhoz méltó.

    A két pilóta ütközött is a 3. helyért marakodva, de Verstappen inkább a Red Bull stratégiája miatt volt feldúlt, amivel szerinte az egész versenyen nehéz helyzetbe hozták.

    Ebből sok ordibálás, káromkodás lett, és sokak tippje szerint a holland kialvatlansága is szerepet játszott benne, amit az éjjeli szimulátoros versenyzés okozott.

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    Hamilton szerint Verstappen nem viselkedett bajnokhoz méltón a Magyar Nagydíjon. „Ha nem is feltétlenül a csapat vezérének kell lenni, észben kell tartani, hogy sok emberrel vagyunk egy csapatban. Úgy kell viselkedni, mint egy világbajnoknak – közölte. – Nem pedig úgy, ahogy az előző hétvégén tette.”

    Verstappen helyzete vélhetően a Belga Nagydíjon is nehéz lesz, mert a hírek szerint a Red Bull túllépi az engedélyezett keretet a motorjaival, és a legújabb példány beszerelésével a címvédőre 10 rajthelyes büntetés vár.

    Őt természetesen nem különösebben érdekelték a bírálatok: kritizálóit elküldte melegebb éghajlatra. A vérmérsekletét érdemes tovább figyelni, ahogy a jelek szerint a McLaren egyre nagyobb nyomás alá helyezi, amihez hasonlót közel két éve nem tapasztalt.

    Norris: Nem érdekel, mások szerint mit kellett volna tennem

  • Norris: Nem érdekel, mások szerint mit kellett volna tennem

    Norris: Nem érdekel, mások szerint mit kellett volna tennem

    Lando Norris néhány nappal a Magyar Nagydíjon mutatott rendetlenkedése után nyilatkozott a sajtónak.

    A McLaren kettős győzelme nem forgott veszélyben, ennek ellenére komoly feszültség alakult ki házon belül, mert a korábban hátrébb szoruló Norris nem volt hajlandó visszaengedni az 1. helyre Oscar Piastrit, ahova ő maga csak az elővigyázatosságból korábbra hozott kerékcsere miatt ugrott.

    Hosszas huzavona után mégis eleget tett a csapat kérésének, de ez a jelenetsor nem mutatott jól az eddig harmóniát sugárzó McLarennél, amely a jelek szerint nem készült fel jól egy hasonló esetre. A lendületbe jövő Norris támadhat a vb-címért, kérdés, az így elvesztett 7 pont számít-e majd a végelszámolásnál – ő mindenesetre nem ezek hiányát bánja leginkább.

    „Megoldhattuk volna másképp is, a csapat és az én részemről is? Igen, abszolút, és akkor most nem beszélnénk erről. Nem foglalkoztat, mások hogyan látták a történetet és hogy mit kellett volna tennem vagy mit nem kellett volna” – jelentette ki Spában.

    A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    „Arra nem vagyok büszke, hogy beárnyékoltam Oscar első nagydíjgyőzelmét. Alig említették meg a szalagcímekben a kettős győzelmünket, erről alig esett szó, és emiatt érzem magam a legrosszabbul.”

    „Megbeszéltük a történteket, és arra jutottunk, mindkét oldalon csinálhattunk volna jobban a dolgot. Tanultunk belőle, legközelebb remélhetőleg jobban reagálunk.”

    Butaság volt, hogy nem fogadott szót azonnal

    Norris bevallotta, amit többen már a verseny során felhoztak, hogy a legbölcsebb az lett volna a részéről, ha a táv kétharmadánál fejet hajt a McLaren akarata előtt, hiszen akkor rengeteg ideje lett volna visszatámadni.

    „Azonnal el kellett volna engednem [Piastrit]. Butaság volt, hogy nem tettem, mert onnantól szabadon versenyezhettünk volna egymással. Elengedhettem volna, hogy utána újra megpróbáljam megelőzni. Annyira nyilvánvalónak hangzik most, de akkor nem gondoltam erre” – ismerte el.

    Bár a futam utolsó harmadában Norris gyorsabb tempót diktált Piastrinál, ez kicsit félrevezető lehet, mert a turbulens levegőben haladó hátsó autó feladata mindig nehezebb.

    Mágikus kabalapénz segítette Piastrit a győzelemhez?

  • Mágikus kabalapénz segítette Piastrit a győzelemhez?

    Mágikus kabalapénz segítette Piastrit a győzelemhez?

    A Magyar Nagydíjon az F1-es pályafutása első győzelmét arató Oscar Piastriról előkerült egy felvétel, amin az látható, hogy egy szurkoló pénzt nyújt át neki, hátha az szerencsét hoz neki, és tessék.

    A felvételt a McLaren a Twitteren tette közzé, ami a Magyar Nagydíj hétvégéje során készült az egyik nap: egy rajongó a kocsiban az anyósülésen szállított Piastrira rátukmál egy öteurós bankjegyet, hogy tegye el, az szerencsét fog hozni neki, nyerni fog.

    Látszik, hogy az ausztrál versenyző nem annyira lelkesedett érte, de elrakta a kabalapénzt, ami végül tényleg varázserővel bírt (és talán ez bírta rá Lando Norrist is, hogy engedelmeskedjen a McLarennek és mégis átadja csapattársának az ajándékba kapott 1. helyet).

    A felvételen megmutatják Piastrit, ahogy a forró verseny után hűsöl a hideg vízben, és nevetve reagál arra, hogy a kezébe nyomják azt a bizonyos bankjegyet. A McLaren pilótája azért hozzátette, hogy alapból nem fogad el pénzt rajongóktól.

    Mostanában jól beválnak a hasonló jóslatok, legalábbis az előző két futam győzteséről egyaránt láthattunk olyan publikus felvételt, amelyen valaki jelzi nekik, hogy nyerni fognak: Lewis Hamiltonról a Brit Nagydíj előtt mondta ezt egy kisfiú.

  • A Ferrarinál kiderül, visszatért-e a vakvágányról

    A Ferrarinál kiderül, visszatért-e a vakvágányról

    A Belga Nagydíj azért lesz fontos a Ferrarinak, mert kiderül, hogy a félresiklott fejlesztések által okozott problémákat meg tudták-e oldani.

    A szezont jól kezdő Ferrari az elmúlt hetekben látványosan lemaradt a fejlesztési versenyben a kiszemelt vetélytársaktól, mostanában többnyire csak bottal ütheti a McLaren, a Mercedes és a Red Bull nyomát. A kálvária Imolában kezdődött, ahol a frissítések a tempó javítása helyett problémákat generáltak: visszatért az autó pattogása, amitől korábban sikerült megszabadulniuk.

    A legutóbbi hasonló jellegű, lendületes kanyarokból és sok egyenesből álló helyszínen, Silverstone-ban a Ferrari nem használta a mellélövésnek bizonyuló imolai újításokat, helyette olyan régebbi elemeket szerelt az autóra, amik nem okoztak pattogást. A Belga Nagydíjon azonban nem tesznek így, bevállalják a frissebb csomagot a megfelelő korrekciók végrehajtása után. Charles Leclerc kíváncsian várja az eredményt, bár nem dúl benne az optimizmus.

    „Spa lesz a nagy teszt számunkra, mert ilyen pályán jöhetnek elő leglátványosabban a problémáink. Meglátjuk, kell-e tovább foglalkoznunk velük a megoldásért, vagy [a Hungaroringen bevetett] fejlesztés segített jó irányba vinni bennünket” – mondta. A Hungaroring ugyanis alapvetően lassú-közepesen gyors pálya, ahol ebből fakadóan korábban sem jelentkezett az autókon drámai ugrándozása.

    „Lépéseket teszünk a jó irányba, de nem vagyok biztos benne, hogy eleget tettünk a probléma megszüntetéséért. Arra számítok, hogy Spában ismét előjön.”

    Leclerc azt mondta, a pattogás intenzitásán nem tudnak enyhíteni, inkább az tekinthető jó eredménynek, ha rövidebb ideig szenvednek tőle a pályán.

    Vestappen bajba kerülhet Spára, és most nem lesz olyan könnyű dolga, mint az elmúlt években

  • Verstappen macskafelismerésben is kiváló

    Verstappen macskafelismerésben is kiváló

    Próbára tették Max Verstappen macskafajta-ismereti tudását, és az Instagramon közzétett felvétel alapján jól teljesített.

    A tesztet jól vette a holland versenyző, a 11 felmutatott képből csak egynél nem találta el, hogy milyen fajtát ábrázol.

    Verstappen korábban elmondta, hogy voltak perzsa macskái és gyerekkorából szép emlékeket őriz róluk, ez és a bengáli fajta a kedvence. Most utóbbiból van kettője, Jimmy és Sassy a nevük. Viccesen hozzátette anno azt is, hogy szíve szerint 100 cicát tartana.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalosan is eldőlt, hogy Ocon a Haas vagy a Williams pilótája lesz

    Hivatalosan is eldőlt, hogy Ocon a Haas vagy a Williams pilótája lesz

    A Haas bejelentette, hogy Esteban Ocon lesz jövőre Oliver Bearman csapattársa.

    Az amerikai csapat teljesen új versenyzőpárossal vág majd neki a 2025-ös szezonnak, Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent a fiatalabb Bearman és Ocon váltja. Bearman szerződtetését három hete jelentették be, a nyári szünetet megelőző utolsó verseny, a Belga Nagydíj előtt pedig a másik kiadó helyről is döntöttek.

    Az Alpine-tól távozó Ocon érkezéséről többen suttogtak, de az egyszeres futamgyőztes francia leigazolásáért a Williams is versenyben volt, és nemrég már inkább arra mutattak a jelek, hogy utóbbi lesz a befutó, hiszen felmerült a pletyka, hogy már az idei év közben átülne Logan Sargeant helyére.

    Ocon 2016-ban mutatkozott be a Forma-1-ben a Mercedes támogatottjaként az azóta megszűnt Manorál, majd két szezont a Force Indiánál, egyet a Mercedesnél a kispadon töltött, 2020-tól 2024-ig pedig a Renault/Alpine versenyzője volt. A Haas tájékoztatása szerint Oconnal többéves szerződést kötöttek.

    Az istálló csapatfőnöke, Komacu Ajao jól ismeri Ocont, mert ő volt a versenymérnöke az első F1-es tesztjén 2014-ben. Komacu kiemelte: az újonc Bearman mellé mindenképp megfelelő tapasztalattal rendelkező pilótát szerettek volna, így esett a választásuk a franciára.

    Az F1 2025-ös mezőnyében így újabb ülés kelt el, az Alpine-nál, a Mercedesnél, az RB-nél, a Saubernél és a Williamsnél egy-egy hely vár gazdára. A piac egyik meghatározó figurája a Ferrarinál létszámfelettivé vált Carlos Sainz, aki hónapok óta tanakodik, hol folytassa a karrierjét.

    „Jól fizetnek minket, kibírjuk” – új eszközzel segítenék a pilótákat, de Hamilton nem kér belőle

  • Az F1 nyári szünete előtti utolsó verseny jön, ez az ütemterv

    Az F1 nyári szünete előtti utolsó verseny jön, ez az ütemterv

    Már ütközik az olimpia az F1 következő hétvégéjével, így a hazai közvetítésben is változások lesznek. Mutatjuk a Belga Nagydíj menetrendjét.

    F1, Belga Nagydíj

    • július 26. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • július 26. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • július 27. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: Duna World és M4 Sport
    • július 27. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: Duna World és M4 Sport
    • július 28. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: Duna World és M4 Sport

    A McLaren pont lendületbe jött, miközben a Red Bull tempójában a legújabb fejlesztések sem hoztak áttörést, erre a wokingiaknál Lando Norris engedetlensége egy kellemetlen közjáték zavarta meg az eddig látszólag békés harmóniát. Vajon a nyári szünetet megelőző utolsó versenyen, a Belga Nagydíj híres pályáján, Spában a maga javára tudja fordítani ezt a Red Bull? Itt hűvösebb is szokott lenni, mint Magyarországon volt, ráadásul a vonalvezetés egyes részei hasonlítanak Silverstone-éra, így akár a Mercedes is visszatérhet a győzelemért vívott csatába.

    Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

    F2, Spa-Franchorchamps

    • július 26. péntek: időmérő 16:00-
    • július 27. szombat: futam 14:15-
    • július 28. vasárnap: futam 10:00-

    F3, Spa-Franchorchamps

    • július 26. péntek: időmérő 15:05-
    • július 27. szombat: futam 9:50-
    • július 28. vasárnap: futam 8:30-

    Spanyol F4, Motorland Aragon

    Hideg Ádám itt versenyzik, a magyar pilóta a tabella 16. helyéről várja a bajnokság folytatását.

    BTCC, Croft

    • július 27. szombat: időmérő 16:00-
    • július 28. vasárnap: futam 13:05-,
    • július 28. vasárnap: futam 15:45-,
    • július 28. vasárnap: futam 18:00-,

    GTWCE-Endurance, Nürburgring

    • július 28. vasárnap: időmérő 8:45-
    • július 28. vasárnap: futam 15:00-18:00

    Erről is a Hungaroring tehet: 1980 óta nem volt annyi győztes az F1-ben, mint most

  • Norris ellenállt a sötét oldal csábításának, de pont ez lesz a veszte?

    Norris ellenállt a sötét oldal csábításának, de pont ez lesz a veszte?

    Lando Norris vonakodva, de beadta a derekát és eleget tett a McLaren kérésének a Magyar Nagydíjon, holott az összesen 14 vb-címnél tartó Max Verstappen, Lewis Hamilton vagy épp Sebastian Vettel is volt engedetlen a csapatával szemben, és nem térdepeltették őket a sarokban.

    „Miért ne tarthatnám meg?” – gondolta Norris az ölébe pottyanó 1. helyről vasárnap, aminek jogos gazdája Oscar Piastri volt az első kanyartól fogva, és csak a McLaren kerékcseréinek időzítése fordította fel kettejük sorrendjét. A sokaknak szimpatikus brit kimutatta a foga fehérjét, de végül nem forgatta vissza az idő kerekét 2007-be a Hungaroringen, hogy a pályára a leggyorsabb autót kiállító csapatnak a siker helyett a kényes témáról, házon belüli szennyesről kelljen beszélnie.

    Norris azt mondta, beleképzelte magát csapattársa helyzetébe, és ezután tett eleget a McLaren kérésének, ami egyfelől szimpatikusan hangozhat, másfelől viszont az F1-ben szükségszerű könyörtelenség hiányát is mutathatja nála, márpedig e tulajdonság a sportág szinte mindegyik nagy bajnokában megvolt, méghozzá már igen fiatalon.

    Hamilton már a legelső idényében, a hivatkozott 2007-es hungaroringi időmérőn betartott Fernando Alonsónak, a csapat által meghatározott sorrend ellenére a spanyol előtt hajtott ki a bokszutcából a Q3-ra, ez váltotta ki Alonso bosszúját a híres feltartással. Hamilton aztán a 2014-es Magyar Nagydíjon a Mercedes felszólításának sem tett eleget, hogy engedje el a lágyabb gumin haladó és kerékcserére még várt Nico Rosberget, a 2016-os finálén pedig próbálta volna főzni a saját pecsenyéjét és szándékosan lassú tempóval húzta maga után Rosberget, hátha mások megelőzik.

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    Öntörvényű zseni volt Vettel is, aki a hétvégén többször idézett Multi 21 utasításnál ment szembe a Red Bull-lal 2013-ban Malajziában, jóllehet, már háromszoros világbajnokként, így annyira nem feszegette a csapat tűréshatárát, hogy mi lesz, ha lázad. Ayrton Senna és Alain Prost viszályát 1989-ben, Imolában a brazil részéről felrúgott egyezség robbantotta be (az alku tartalma vita tárgyát képzi), 1982-ben ugyanitt Didier Pironi és Gilles Villenevue rivalizálása fajult el hasonló körülmények között, 1981-ben Brazíliában Carlos Reuteman mondott nemet az aktuális világbajnok csapattársa, Alan Jones elengedésére.

    Ezekhez a szituációkhoz képest tét nélküli helyzetben jelezte először Verstappen, hogy ő bizony nem foglalkozik olyan úri hóbortokkal, mint a fair play az F1-ben: 2015-ben Szingapúrban a Red Bull utánpótlás-csapatánál nem adta át a pozícióját Carlos Sainznak, akitől azt remélték volna, hogy a frissebb abroncsokon jobb eséllyel tudja támadni az előttük lévőt.

    Norris partizánkodásának egyik legkellemetlenebb része vetülete az volt, hogy csak sokára hajolt meg a csapat akarata előtt, hiába ő az, akivel a vb-címet vehetik célba. Ezzel nem feltétlenül azt az esélyt bukta el, hogy megmutassa, önerőből levadászhatta volna Piastrit az utolsó etapban, mert a The Race veterán szakírója, Mark Hughes rámutatott, hogy ott Norris erősebbnek látszója tempója két szempontból is félrevezető képet adott a helyzetről: egyrészt Hughes azt feltételezi, hogy az ausztrál nem nyomta meg az etapja elejét az új gumiszetten, mert látta, hogy csapattársa úgyis nagyobb előnyt épített fel, másrészt a tiszta, nem turbulens levegőben vezetés alapból az előrébb haladó autót segíti.

    Ez a köztes megoldás, hogy nem szegült szembe a csapat számára hátrányos kérésével, de csak kínosan sokára teljesítette azt, a lehető legrosszabb kimenetelt hozta, amivel nem csak az 1. helyet vesztette el, hanem felesleges kérdéseket zúdított magára és bizonytalanságot csempészett a csapatba – pont akkor, amikor lendületbe jőve szorosabbra húzhatnák a hurkot a Red Bull nyaka körül, amely mostanában szintén nem áll modellt az egység szobrához. Egy bérgyilkos húzza meg a ravaszt, ha már felvette a lövőpozíciót.

    Norris megérezte az esélyt, bejelentkezett az idei bajnoki címre

    Kétségtelenül hatásos érv volt Will Joseph versenymérnöktől, hogy Norrisnak a világbajnoki hadjáratában szüksége lesz a csapat és Piastri támogatására. De őszintén, ha bajnok akar lenni a Verstappen elleni csatában, nem azt várjuk el tőle, hogy rendszeresen elverje Piastrit, és előfordulhatna egyáltalán kétszer, hogy az ausztrál jóindulatú elengedésére szoruljon? (Ha Norris a Hungaroringen az 1. helyen maradt volna, majd valamikor Piastri hány fittyet egy fordított irányú kérésre, azzal egálban vannak.) És a csapat egy-két nyilvános ejnye-bejnyén túl komolyabb retorziót alkalmazott volna, ha a brit mégsem engedelmeskedik? Aligha. A csapat a rutinosabb, már a hatodik F1-es idényét taposó, vezérnek tekinthető alakja mögé bizonyára teljes mértékben beállt volna a továbbiakban, elvégre Wokingban is régen harcoltak már a vb-címért. Legfeljebb Piastri nem védené a pozícióját Verstappennel szemben olyan elánnal, mint ahogy Alonso tette Esteban Oconért a 2021-es Magyar Nagydíjon.

    A McLaren Miamiban bevetett és remekül működő fejlesztéseinek debütálása óta Piastri csak egyszer, Monacóban múlta felül csapattársát a versenyen, Ausztriában csak úgy végzett előtte és hozott rajta sok pontot, hogy Norris túl vehemensen támadta Verstappent. Most is bizonyára csak a rajtot kellett volna jobban lezongoráznia a britnek, hogy meglegyen végre a második F1-es győzelme, ehelyett pont ugyanannyinál tart, mint Piastri.

    A McLarent már érte az a kritika, hogy vissza kell szokniuk a bajnoki címért folyó küzdelem hangulatába és a velejáró problémák megoldásához, és Nico Rosberg azon észrevételében is van igazság, hogy nem voltak elég erélyesek: csak rontottak a helyzeten az olyan elegánsan megfogalmazott üzenetekkel, hogy szeretnék visszaállítani a sorrendet, nem pedig erre utasítják Norrist, és hogy az időzítést rá bízzák.

    A McLaren, mint tudjuk, 2007-ben ráfázott arra, hogy kínosan ügyelt a versenyzők közötti egyenlőségre. Azért volt példa is a történelmükben az ellenkezőjére is: kevésbé emlékezetes, de 1999-ben öt futammal a bajnokság vége előtt Mika Häkkinen 20 ponttal, azaz két futamgyőzelemnyi előnnyel vezetett David Coulthard előtt (kicsit többel, mint amennyivel Norris előzte meg Piastrit a Magyar Nagydíj előtt, de a szezon aránylag jóval korábbi szakaszában), a csapat mégsem szólt bele a két pilótája küzdelmébe az élen Spában, ahol Coulthard lerajtolta csapattársát és elsétált a győzelemmel. Akkor úgy tűnt, a végelszámolásnál hiányozhatnak Häkkinennek ezek a pontok, de a finn lett a bajnok.

    Jenson Button szerint Norrisnak le kellene vetkőznie a túlságosan önkritikus hozzáállását, és a hétvége egyik tanulsága az lehet, hogy magára kellene szednie egy kicsit többet a gyilkos ösztönből. Néhány hónap múlva meglátjuk, számít-e az a 7 pont, ami a McLarenen belül egyik zsebből a másikba vándorolt.

    Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

  • Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

    Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

    Oscar Piastri első F1-es győzelmének örömét kicsit beárnyékolták a körülmények, de azért bőven találunk olyanokat, akik az első sikert még kevésbé ünnepelhették kellemes szájízzel.

    Piastri a 115. ember a történelemben (a csak Indy 500-győztesekkel együtt), aki Forma-1-es futamot nyert. Nem kevesen szerencsével szerezték meg azt a bizonyos elsőt, és a McLarennél láthattunk már olyat Mika Häkkinen révén (1997-ben Jerezben), hogy valakit előre engedtek a pályán az 1. helyre, a Williams közreműködésével.

    A szalagcímet akkor sem Häkkinen áttörése uralta, hanem Michael Schumacher és Jacques Villeneuve ütközése és utóbbi F1-es bajnoki címe, de a finn azért tudott ünnepelni, ahogy a Lando Norris-féle közjáték ellenére Piastri is. Voltak azonban olyanok, akiknek még ilyenben sem volt része az első győzelmükkor.

    Aki csak napokkal később ünnepelhetett

    Igazi érzelmi hullámvasút volt a Jordan csapat utolsó, egyben Giancarlo Fisichella első F1-es győzelme, amit változékony körülmények között, minden idők egyik legkaotikusabb futamán szereztek, teljesen váratlanul. Amikor Fernando Alonso balesete miatt piros zászlóval leintették a roncsderbit, a Kimi Räikkönent percekkel azelőtt megelőző Fisichella haladt az élen, és a bokszba tartott az újabb biztonsági autós fázisra gondolva.

    Igazi roncsderbin aratott csodagyőzelmet Alonso volt csapattársa, de tönkretették az örömét

    Csakhogy a szabályok értelmében ilyenkor a leintéshez képest két körrel korábbi állást kell figyelembe venni, ezért az a döntés született, hogy Räikkönen nyert. Néhány nappal később azonban kiderült, hogy az FIA műszerei rosszul működtek, Fisichella a bokszutcában már megkezdte az 56. körét, és az 54. végén már ő állt az élen (ekkor előzte meg Räikkönent).

    A következő verseny helyszínén, Imolában a McLaren ünnepélyesen átadta az 1. helyért járó serlegeket a valós tulajdonosuknak, de Fisichella bizonyára még önfeledtebben ünnepelt volna a friss élmény hatására Brazíliában.

    Győzelem a halál árnyékában

    Sajnos több versenyző olyan futamon szerezte meg az első győzelmét, ami áldozatokat szedett akár a mezőny, akár a közönség soraiból. Az első ilyet a Lorenzo Bandini halálát hozó 1967-es Monacói Nagydíjról jegyezhetjük föl, ekkor az abban az évben később világbajnokká koronázott Denny Hulme nyert.

    Clay Regazzoninak az első győzelme az 1970-es Olasz Nagydíjon jött össze, annak a hétvégének a hangulatát Jochen Rindt edzésen bekövetkezett tragédiája rontotta el. 1975-ben Spanyolországban a barcelonai utcai pálya, Montjuïc volt az F1-es verseny helyszíne, ahol a feltételeket már sokan eleve veszélyesnek találták, és az utolsó itteni futam sajnos öt halálos áldozatot követelt.

    A piros zászlóval leintett versenyen Jochen Mass nyert a McLarennel, de természetesen mindenki Rolff Stommelen balesetével foglalkozott, aki a korlátnak csapódás után irányíthatatlanul a nézőtérbe csapódott és megölt öt ott tartózkodót.

    Káosz, halál, tömeges kiesés – tragédiával búcsúzott minden idők legjobb utcai F1-es pályája

    Ebbe a kategóriába besorolhatjuk Juan Pablo Montoya 2001-es monzai győzelmét is a szeptember 11-i terrortámadás friss emléke miatt, illetve Patrick Tambay diadalát az 1982-es Német Nagydíjról, ahol aznap délelőtt a ferraris csapattársa, Didier Pironi szenvedett nagyon súlyos sérülést.

    Akik csapatutasítással nyertek…de nem úgy, ahogy gondolnánk

    Az F1 történetében három olyan futamot találunk, ahol egynél több versenyző nevét vésték fel a jegyzőkönyvben az 1. helyre. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a hőskorban bevett gyakorlatnak számított, hogy amennyiben egy csapat jobb pilótája műszaki problémával szembesült, beült valamelyik csapattársa autójába, amelyből nyilván felsőbb utasítással állították fel az eredeti gazdát.

    A három ilyen, győzelmet érő döntés közül kettő kedvezményezettje Juan Manuel Fangio volt, aki az 1951-es Francia Nagydíjon Luigi Fagioli, az 1956-os Argentin Nagydíjon Luigi Musso autóját kapta meg, előbbi alkalommal a sajátját cserélte el Fagiolival – aki viszont erre annyira bedühödött, hogy azonnali hatállyal visszavonult a Forma–1-ből, hiába lett minden idők legidősebb futamgyőztese.

    Musso sem nyert később F1-es versenyt, Tony Brooks ellenben igen, aki az első győzelmét Stirling Moss-szal megosztva aratta az 1957-ös Brit Nagydíjon.

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

  • A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    Nico Rosberg a Mercedesnél a saját bőrén tapasztalta, mihez vezet, amikor egy csapat nem ad elég konkrét utasításokat a versenyzőinek, ezért Lando Norris partizánkodása után jótanáccsal szolgált a McLarennek.

    A McLarennek sok időbe telt, mire engedelmességre bírták Norrist a Magyar Nagydíjon, hogy adja át az 1. helyet csapattársának, akit az valójában megilletett, hiszen a csapaton belüli sorrend csak a pozíciókat védő stratégiai döntések miatt változott meg.

    Az utolsó kerékcseréket Norris-Piastri sorrendben hajtotta végre a McLaren, és Rosberg szerint a frissebb gumival előnybe kerülő britre nem szólt rá elég erélyesen a csapat, ezért úgy gondolja, ezen kellene változtatni a jövőben a hasonló esetek elkerülése érdekében. Ezt a Sky Sports műsorában egyenesen Andrea Stella csapatfőnök tudomására juttatta.

    „Erősen javaslom, hogy legyetek nagyon nagyon világosak és szigorúak a csapaton belüli küzdelem intézésében. Elhangzott egy félmondat, hogy Lando, rád bízva, ami nagyon tág teret ad a versenyzőknek, akik szürke zónába léphetnek ezzel – mondta a szakértőként dolgozó korábbi világbajnok. – Azt tanácsolom, hogy a bokszutcából nagyon határozott üzeneteket küldjetek a pilótáknak, különben egy rakás problémába fogtok ütközni a versenyzőkkel. Tapasztalatból beszélek.”

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    Ezzel a Mercedesnél töltött időszakára utalt, amikor bizony Lewis Hamiltonnal csapattársként többször konfliktus alakult ki közöttük, aminek egy része abból adódott, hogy valamelyikük nem tartotta be a csapat intelmeit. Ugyanígy a Hungaroringen, 2014-ben például a Mercedes szintén Rosberg előre engedését kérte Hamiltontól, ám a brit ezt nem teljesítette. „Nico, tapasztalatból beszélsz, megfogadom a javaslatodat, hasznosítani fogjuk” – válaszolta Stella Rosbergnek.

    Ami azt illeti, a „rád bízva” („at your convenience„) üzenetrészlet valóban nem tűnt elég világosnak: ezt pont akkor mondta Will Joseph versenymérnök Norrisnak, amikor Piastri visszatért a kerékcseréről, és a kontextus az volt, hogy szeretnénk visszaállítani a sorrendet. Utóbbi szintén nem épp erélyes felszólításnak hangzik a McLaren részéről.

    A Mercedes 2016-ban a Spanyol Nagydíjon bekövetkezett ütközés után döntött úgy, hogy Hamiltont és Rosberget minden részletre kiterjedő útmutatásban részesítik az egymás elleni csatákban, illetve szigorú retorziókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha ezeket nem tartanák be.

    Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban