Szerző: Gerse József

  • Az esőben hatalmas baleset tette értelmetlenné az F1 utolsó edzését

    Az esőben hatalmas baleset tette értelmetlenné az F1 utolsó edzését

    Az előrejelzés pontos volt, szombaton eső áztatta el a pályát az F1 Holland Nagydíján, és az utolsó edzésen csak néhány percet tudott gyakorolni a mezőny Logan Sargeant hatalmas balesete miatt.

    Az első fecskék a kék oldalfalú, maximálisan bordázott esőgumikkal jöttek ki, de hamar kiderült, hogy a feltételek már alkalmasak a zöld intermediate abroncsok használatára.

    Alig tíz perc után azonban Nico Hülkenberg, ahogy a második tréningen is, az első kanyarnál kicsúszott és megtörte az autóját, bár ezúttal vissza tudott gurulni vele a depóba. Megint a fékek viselkedésére panaszkodott, de mindenképp jobban járt, mint Sargeant, aki szinte rögtön ezután a szalagkorlátba csapódott nagy sebességnél és ripityára törte a kocsiját. A Williams pilótája amatőr hibával rátette a jobbelső kerekét a fűre a 3-as számú ívnél, amitől azonnal megforgott.

    Sargeant a saját lábán szállt ki az autóból, de a pálya körüli rész annyira megrongálódott, hogy hosszú időre piros zászlóra volt szükség. Mire mindent eltakarítottak és helyreállítottak, csak 2 perc maradt az edzésből, vagyis annak a háromnegyedében nem lehetett pályára hajtani. Eddigre már a nap is ki-kikukucskált a felhők mögül.

    A végeredményt fürkészni nincs értelme, hiszen a piros zászló előttig csak tíz pilóta jegyzett mért kört a vizes aszfalton, utána pedig a szűk 2 percben óriási tömegjelenetek alakultak ki, ahogy mindenki próbálta legalább egy picit felmérni a körülményeket a rövid pályán. Max Verstappen ugyanakkor így is összehozott egy (vélhetően pénzbírsággal vagy megrovással) büntethető manővert, amikor a bokszutca kijáratánál a fehér csíkot átlépve furakodott előrébb a sorban, ezt vizsgálhatják a felügyelők, amennyiben a versenyigazgató jelenti feléjük.

    Az időmérő 15 órakor kezdődik, és izgalmas lesz figyelni, hogy addig, illetve abban az egy (vagy akár több) órában érkezik-e csapadékutánpótlás. Sargeant vélhetően nem fog részt venni az időmérő az autóját ért súlyos károk miatt.

    Verstappen: A Red Bull egyszerűen lassú

  • Verstappen: A Red Bull egyszerűen lassú

    Verstappen: A Red Bull egyszerűen lassú

    A Red Bull a jelek szerint nem ért el áttörést a nyári szünetet követő első versenyre, Max Verstappen elismerte a Holland Nagydíj első edzésnapja után, hogy az autója nem elég gyors. Lando Norris nem elégedetlen, de azt mondta, egyelőre a Mercedes a leggyorsabb.

    A Holland Nagydíj pályája rövid, így nem számítottunk nagy különbségekre az élmezőnyben, és az első edzésnapon nem is alakult ki ilyesmi. A rangsort a Mercedes vezette a McLaren és a Red Bull előtt, a legjobb eredményt George Russell érte el, aki érthetően elégedett volt, míg csapattársa, Lewis Hamilton inkább azt emelte ki, hogy az egy évvel ezelőtti, nyűglődős időszakhoz képest mekkora fordulat történt a Mercedesnél.

    „Sokkal jobban értjük az autót, így rögtön a jó irányba tudjuk indítani a versenyhétvégénket, onnantól pedig csak kisebb módosításokat kell tennünk. Ez nagyon sokat segít, és sokkal élvezetesebb így a munka – mondta. – Maradt még teljesítmény az autóban, javítani kell kicsit a beállításaimon. Ettől eltekintve jó a helyzet.”

    Verstappen ugyanakkor lassabb volt a Mercedes és a McLaren mindkét pilótájánál, és az autó határain túl nem említett meg olyan tényezőt, ami hátráltatta volna a jobb eredmény elérésében.

    Norris csípős véleményt mondott, főnöke alig győzött ellenkezni

    „Túlságosan lassú voltam a rövid etapon, túlságosan lassú voltam a hosszú etapon, van teendőnk. Jelenleg nincs egyértelmű válaszunk arra, hogyan javuljunk, de foglalkozni fogunk vele. Túl lassúak vagyunk, ilyen egyszerű” – jelentette ki. 

    A bajnoki küzdelem alapján az első számú riválisa, Lando Norris kevésbé panaszkodott „Tűrhető nap volt, ott vagyunk a szeren. Kell még időt találnunk szombatra, remélhetőleg felvesszük a versenyt a Mercedesszel – mondta. – A Mercedes most gyorsabb, de szoros a helyzet. Nem hiszem, hogy általánosságban nézve van egy leggyorsabb autó a mezőnyben, hanem mindig a körülmények függvényében a leggyorsabb az egyik.”

    Az időmérőn ugyanakkor eső várható, ami boríthatja az eddig látottatakat.

    Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

    Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

  • Norris csípős véleményt mondott, főnöke alig győzött ellenkezni

    Norris csípős véleményt mondott, főnöke alig győzött ellenkezni

    Lando Norris a szezon első felét úgy értékelte, hogy nem nyújtott olyan teljesítményét, ami méltó lenne egy világbajnokhoz, de a McLarent irányító Andrea Stella szerint ez nincs így.

    Az első versenyek alapján nem gondoltuk, hogy a McLaren az év folyamán sokszor a legerősebb autót fogja csatasorba állítani, de a Miami Nagydíjtól kezdve a legtöbbször az övék volt a legjobb a mezőnyben. Norris és Oscar Piastri ezt csak egy-egy győzelemre tudta váltani, mert a McLaren sok hibát vétett az elmúlt hónapokban, és Norris elismerte, ő maga is többet rontott az elfogadható mennyiségnél.

    Az erőviszonyoknak ellentmondva a hátránya így tovább nőtt Max Verstappenhez képest, a nyári szünet utáni első versenyhétvégére készülve pedig keményen bírálta saját magát.

    „A tökéletességre törekszem, ehhez szintet kell lépnem. Azt gondolom, ezt néhányszor sikerült megtennem, de nem tartósan. Az idény első felében nem nyújtottam olyan teljesítményt, mint egy világbajnok, ilyen egyszerű – jelentette ki. – Nem hoztam olyan szintet, amit kellett volna. Több versenyen sikerült, de az apróságok többször lerántottak.”

    Norris kisebb vezetői hibái főleg a rajtoknál jöttek elő, emiatt értékes pozíciókat vesztett, a hungaroringi kellemetlen csapatutasításos eset is ennek a folyománya lett. De vétett nagyobb hibát is, amikor az 1. helyet támadva összeütközött Verstappennel Ausztriában és kiesett.

    Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni

    Az FIA sajtótájékoztatóján a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella határozottan szembement pilótája állításával. „A szokásos stílusában nyilatkozott. Tudjuk róla, hogy eléggé önkritikus, hajlamos a poharat félig üresnek látni” – közölte, és valóban ilyennek ismerjük Norrist, akit egy világbajnok honfitársa figyelmeztetett is, hogy jobb lenne levetkőznie ezt a tulajdonságát.

    „Valójában szerintem megvan benne a potenciál, hogy világbajnok legyen, és világbajnoki szinten teljesít. Nyilván elválasztja valamennyi a tökéletességtől, de tetszik, hogy ahhoz méri magát, mert mindannyiunknak ezt kellene tennie.”

    A McLaren jelentős újításokat hozott a nyári szünet utáni első versenyre, a Holland Nagydíjra, ez az első komolyabb fejlesztési csomagjuk a május eleji Miami Nagydíj óta.

    Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

  • Végre részleteket is megtudtunk Piastri titokzatos sérüléséről

    Végre részleteket is megtudtunk Piastri titokzatos sérüléséről

    A nyári szünetben meglepő bejelentést tett Oscar Piastri arról, hogy az utolsó versenyeket törött bordával versenyezte végig. Eddig szinte semmit sem tudtunk a hátteréről, de a McLaren pilótája a Holland Nagydíj előtt beszélt róla.

    „Az év elején készítik el az ülésünket, és néha nem sikerül jól. Némelyik pályán nem volt hatása ennek, de Barcelonában, Ausztriában és Silverstone-ban igen, ezek elég kemény pályák ” – mondta Piastri. A három említett helyszínen nagy tempóval mennek a pilóták, nagy erőhatások érik a kocsit és a szervezetet, ami tehát szerepet játszott a sérülésben.

    „A [bordámat] egy ponton nyomás érte, és ettől egy idő után eltört. De most már minden rendben, kicseréltük az ülést és megoldottuk a problémát. Minden visszatért a megszokott mederbe.”

    Piastri elárulta, hogy a július eleji silverstone-i verseny előtt készítettek először röntgenfelvételt a mellkasáról, de biztos benne, hogy a bordája már korábban eltörött, mert az előtte lévő Osztrák Nagydíj után már erős fájdalmat érzett. A nyári szünet előtti utolsó két futamon ugyanakkor már jobban érezte magát, nem hátráltatta a kellemetlenség.

    A McLaren pilótái idén hadilábon állnak a testi épségük megőrzésével: Lando Norris tavasszal azzal került be a hírekbe, hogy egy csónakban mulatozva megvágta magát egy törött pohárral.

    Egy steak megmenthette volna Russellt a belgiumi győzelmének elvételétől

  • Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

    Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

    Hónapokon át tartotta magát a pletyka, hogy Max Verstappen 2025-re a Mercedeshez igazolhat Lewis Hamilton megüresedett helyére. Toto Wolff tiszta vizet öntött a pohárba, hogy végül meddig puhatolózott a holland környékén.

    A Mercedes csapatfőnökének szavai alapján nem volt teljesen megalapozatlan az újabb megdöbbentő csapatváltás lehetősége egy világbajnok pilótánál, amiről azt követően erősödött fel a szóbeszéd, hogy az év elején Christian Horner botrányba keveredett, ez pedig hatalmi harcot eredményezett a Red Bullnál.

    Wolff elismerte, hogy a Verstappen ügyeit kezelő stábbal többször egyeztetett, beleértve az apját, Jos Verstappent is. „Egész évben hittem, hogy megnyílt egy ablak, egy lehetőség. Nem nulla volt az esély. Még mindig elég rögös az út arrafelé, és nem csupán a teljesítményük miatt, hanem olyan személyes konfliktusok miatt is, amelyekkel mindannyian tisztában vagyunk” – idézte az Autosport.

    „Mindig jól kijöttem Jos-szal, talán mert hasonlóak vagyunk. Ezért is gondoltam, hogy nem zárt kapukat döngetek. Mik voltak az esélyek [Max Verstappen szerződtetésére]? Talán 10 az 1-hez, 9 az 1-hez.”

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

    „Nem akartam feladni, de a nyáron arra jutottunk közösen, hogy nem érdemes várnunk valamire, mielőtt elhatározzuk magunkat 2025-re, inkább folytassa mindenki a saját feladatát. Max maradjon a Red Bullnál, mi, a Mercedes meg hozzuk meg a saját döntéseinket a versenyzőkről. Mindkét fél így látta jónak.”

    Wolff örül, hogy Jos Verstappennel és Raymond Vermeulennel egyenesen tudtak beszélni, nem titkolóztak egymás előtt. Hozzátette, hogy nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy Max Verstappent 2026-ban vagy a távolabbi jövőben mégis megszerzi a Mercedes.

    Valamiért ez az érzésem, de nem tudom, mikor jöhet össze. Hogy 2026-ban, vagy három évvel később, azt nem tudom” – mondta. A jelenleg háromszoros világbajnok pilótának 2028-ig érvényes a szerződése a Red Bull-lal, de nyilván található benne kilépési záradék. Az egyik ilyen, amiről többen suttogtak, hogy amennyiben Helmut Markót meneszti a cég, akkor Verstappen szabadon távozhat – a Wolff által említett valamire várakozás ezért vonatkozhat arra, hogy megvárták, mi lesz a veterán tanácsadó jövője. 

    Ami a Mercedes jövő évi felállását illeti, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az újonc Andrea Kimi Antonelli lesz George Russell csapattársa, miután a pilótapiac legvonzóbbnak tűnő jelöltjét, Carlos Sainzot nem igazolták le.

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

  • Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

    Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

    A Holland Nagydíj második szabadedzésén szoros állás alakult ki az F1 tabellájának élén, George Russell volt a leggyorsabb Oscar Piastrit és Lewis Hamiltont megelőzve.

    Az első gyakorlás első felét jellemző borús égboltnak és vizes aszfaltnak nyoma sem volt, rögtön ideális körülmények fogadták az F1 mezőnyét. Az első negyedórában nem az időjárás, hanem gyaníthatóan technikai zűrök akadályozták két pilóta felkészülését, mert ketten is furcsa módon kipörögtek a kavicságyba, előbb George Russell, majd Nico Hülkenberg.

    Utóbbi egészen a falig forgott, ezért néhány percre megszakították az edzést. Hülkenberg azt mondta, a hátsó fékjei blokkoltak.

    Ezután rögtön a lágy gumin jelent meg a pilóták többsége, jöttek az időmérő-szimulációk. Ezek során Russell futotta meg a legjobb időt, de az előnye csak alig 1 tizedmásodperc volt Piastri és Hamilton előtt. Az erőviszonyok tehát nagyjából ugyanolyanok maradtak, mint a nyári szünet előtt, és Lando Norris és Max Verstappen sem sokkal nagyobb hátrányból követte őket a rövid pályán. Sergio Pérez továbbra sem találja a ritmust a másik Red Bullban, csak 12. lett.

    A Ferrari nem zárt jó napot, Charles Leclerc a 9. helyen végzett, Carlos Sainz felkészülésének pedig idejekorán véget vetett egy váltóhiba. Az üldözőboly szoros küzdelmét mutatja, hogy a 6. Fernando Alonso és a 14. Pierre Gasly közötti differencia 3 tizedmásodpercnél kisebb volt.

  • Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    A háromszoros világbajnok Max Verstappen tömören reagált Kyle Larson kijelentésére, míg Fernando Alonso azzal tréfálkozott, hogy az F1-hez képest másfajta versenyautókhoz neki jobbak a képességei.

    A nyári szünetben a NASCAR Cup egyszeres bajnoka, Kyle Larson hangzatos kijelentése úgy szólt, hogy jobbnak tartja magát Verstappennél. Az amerikai szerint általánosságban ő a legjobb versenyző az alapján, hogy különböző autókkal hogyan teljesítene, és úgy érzi, neki nagyobb esélye lenne jól teljesíteni az F1-ben, mint Verstappennek a NASCAR-ban.

    Amikor erről kérdezték az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Verstappen a szokásos stílusában válaszolva nem foglalkozott mások véleményével, szerinte mindenkinek joga van az egyéni meglátásaihoz. Feltették a kérdést Fernando Alonsónak is, hogy különböző autókban ki lenne gyorsabb, és nem szerénykedve, tréfásan válaszolt.

    „Max elég jó a GT-autókkal is, és fogadok, hogy mindenféle járműben jó, de nem annyira, mint én. Azt elfogadom, hogy az F1-ben egyformán jók vagyunk” – idézte Alonsót a RacingNews365.

    Az F1 mezőnyében Alonso fehér hollónak számít abból a szempontból, hogy az elmúlt években rajthoz állt más versenyautókkal is rangos futamokon: indult a Le Mans-i és a Daytonai 24 óráson, a Dakar Rallyn, az Indy 500-on. Verstappen karrierjéből ezek még hiányoznak, de korábban többször beszélt arról, hogy az F1-es pályafutása után szívesen vezetne más sorozatokban.

    „Sírni fogsz a sarokban” – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek

  • Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    A Holland Nagydíj első edzésének csak a második felét tudták valamennyire értelmesen kihasználni az F1 csapatai, addig ugyanis túlságosan vizes volt a pálya.

    Bár előzetesen inkább szombatra várt esőt a meteorológia, a Holland Nagydíj már az első edzésnapon vizes pályával fogadta az F1 mezőnyét, amihez erős szél és párás, borús idő is társult. Emiatt az első félórában kevés autó tartózkodott a pályán, rövid időre, többnyire csak tapogatózó köröket tettek meg a pilóták, hogy felmérjék a körülményeket.

    Az óvatosság nem ártott, esőgumin is többen megjárták a kavicságyakat, beleértve Robert Svarcmant is, aki az edzésen lehetőséget kapott a Saubernél – vele használta ki a csapat az évi két kötelező alkalom egyikért arra, hogy egy fiatal, F1-ben még nem versenyző pilótát ültessen autóba. Neki nyilván rosszul jött a kedvezőtlen időjárás.

    Az edzés felétől javultak a feltételek, elég gyorsan száradni kezdett az aszfalt, bár az intermediate gumin is kilátogattak néhányan a pályán túlra, például Max Verstappen is megpördült.

    Tíz perccel az edzés vége előtt látták az F1-es csapatok elég jónak a körülményeket a száraz pályás gumikhoz, innentől folyamatosan javultak az eredmények, és az utolsó percig nem véglegesedett a sorrend. Első blikkre a bajnoki tabella első két helyezettjének, Lando Norris és Max Verstappen csatája folytatódhat az 1. helyért, hiszen ők futották meg a legjobb időket, a brit két tizedmásodpercet vert a hollandra. Őket Lewis Hamilton követte, már nagyobb lemaradással, de az erőviszonyokról a második tréning fog tisztább képet adni.

  • Legalább minden F1-es pilótát „visszaráz” a formába a veszélyes szél

    Legalább minden F1-es pilótát „visszaráz” a formába a veszélyes szél

    Az F1-es Holland Nagydíj pénteki napján akár 80 km/h-s erősségű szél is várható Zandvoortban.

    Az autók már ennél enyhébb légmozgásra is érzékenyen reagálnak a kifinomult aerodinamika miatt, ezért a sajtótájékoztatón több versenyző is megemlítette, hogy nehéz dolguk lesz a volán mögött az első edzésnapon, a probléma akár a gyakorlási időt is rövidítheti. A helyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a környéken a kinti tevékenységeket megzavarhatják a levegőbe felkapott szemétdarabok is.

    A Holland Nagydíj helyszíne a tengerparton fekszik, ezért ott szinte mindig fúj a szél, az ereje viszont ezúttal a szokásosnál nagyobbnak ígérkezik. Hasonló orkánnal ritkán találkozik az F1 mezőnye, néhány éve Bakuban jósoltak 100 km/h-s sebességet is elérő szelet, de különösebb fennakadást mindez nem okozott a pályán.

    A Williams pilótája humorral reagált a problémára. „Sokunk hajókon és ilyesmiken töltötte az elmúlt heteket, most viszont egy szűk, kanyargós pálya vár ránk magas leszorítóerővel és erős széllel, sok homokkal az ideális ív mellett. Ez jó mód arra, hogy visszarázódjunk” – mondta Alexander Albon. A pályát ráadásul nem övezik tágas aszfaltozott bukóterek.

    Szombaton eső is nehezítheti a versenyzők feladatát, bár aznaptól a szél legalább elcsendesül az előrejelzés szerint.

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

  • Sokak álmát szétzúzta az Alpine a másik pilótájának bejelentésével

    Sokak álmát szétzúzta az Alpine a másik pilótájának bejelentésével

    Az Alpine döntött arról, hogy kié lesz a még kiadó F1-es ülésük 2025-re: Jack Doohan-re esett a választásuk, tehát újoncot avatnak.

    Pierre Gasly-val már korábban szerződést hosszabbított az Alpine, és csütörtökön közölték, hogy a jelenleg 21 éves ausztrál fogja vezetni a másik autót. Mindez azt jelenti, hogy a márka WEC-programjában versenyző Mick Schumacher hoppon maradt, hiába reménykedett, hogy visszatérhet a Forma-1-be. Erre innentől nagyon halvány esélye marad csak, hiszen utoljára 2022-ben volt a mezőny tagja, bár elméletileg nem kizárt, hogy a Sauber esetleg őt választja a még szabad helyre.

    Schumacher és Doohan nemrég együtt tesztelte az Alpine korábbi autóját, de úgy látszik, a csapat inkább a fiatalításra szavazott. Így már csak a Mercedesnél, az RB-nél és a Saubernél vár gazdára ülés, bár a Mercedesnél Andrea Kimi Antonelli, az RB-nél Liam Lawson nagyon befutónak tűnik.

    Jack Doohan. Fotó: Alpine

    Jack Doohan a legendás motorversenyző, Mick Doohan fia. Ő 2018 óta versenyzik együléses autókkal, végigjárta a ranglétrát, és az F3-ban második lett 2021-ben, az F2-ben töltött két szezonjában pedig hatodik és harmadik lett az összetettben. F1-es autóval már van tapasztalata, idén két szabadedzésen is gyakorolhatott.

    Az Alpine-nál nagy a felforgás mostanában (micsoda újdonság!), a szezon második felére például csapatfőnököt váltottak a menedzsmentben náluk megszokott variálás legújabb lépéseként, és a dörzsölt Flavio Briatore is visszatért hozzájuk. A csapat eladása is felmerült az utóbbi hónapokban, az pedig kérdés, hogy 2026-tól saját fejlesztésű motorral indulnak-e, vagy mástól vásárolnak inkább.

    „Nem számít, hogy ki a versenyzőnk” – üzeni a csapat, amelynek ülésére Schumacher is hajt