Szerző: Gerse József

  • Antonelli nagy balesettel mutatkozott be az F1-ben (videóval)

    Antonelli nagy balesettel mutatkozott be az F1-ben (videóval)

    Andrea Kimi Antonelli először vett részt F1-es nagydíjon, George Russell autóját vezetve az első monzai edzésen, de a gyakorlás alig tíz percig tartott neki.

    A Mercedes tehetsége ugyanis a tréning elején a pálya utolsó előtti kanyarjában, a híres és gyors Parabolicában összetörte az autót. A visszajátszás alapján a kanyar közepén egyszerűen megcsúszott, nem tudta megfogni a kocsi kitörő hátulját, ezért a bukótéren átszánkázva a szalagkorlátban kötött ki.

    Nem esett baja, Toto Wolff is nyugtatta rádión, de ez biztos nem az a bemutatkozás F1-es nagydíjon, amire bárki vágyna. Újabban az a hír járja, hogy Antonelli jövő évi szerződtetését már ezen a hétvégén, saját hazájában bejelenteni tervezi a Mercedes.

    Az idén a Forma-2-ben versenyző Antonellinek már bőven volt gyakorlata F1-es autókkal, de ezek nagy részét nem az idei, hanem korábbi modelleket vezetve szerezte különböző teszteken. A baleset az alábbi képeken, illetve az alatta lévő videón látható:

  • Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Monzában több változtatást végrehajtottak a pályán az idei versenyre, ami az F1-es versenyzők többségének nem tetszik.

    Az első sikánnál kicsit átalakították a vonalvezetést, de az F1-es versenyzőket jobban bosszantja, hogy a második és a harmadik sikánnál (utóbbi nem a klasszikus lassító, hanem az igen tempós Ascari) új kerékvetőket telepítettek. A veterán Daniel Ricciardóra „nem tettek jó benyomást”, mert „ez elvett valamennyit a pálya arculatából.”

    „A kerékvetők egyedivé teszik a pályákat, de most némelyiket teljesen laposra cserélik, mint ahogy a második sikánnál tették. Korábban egy vékony aszfaltcsík és kavicságy volt mögötte, és mindig arra törekedtünk, hogy a kerékkel kicsit ráhajtsunk arra a kis aszfaltos részre, és kihasználjuk a pálya teljes szélességét. Régi vágású, rázkódást okozó kerékvető volt, de eltüntették” – mondta, nem leplezve a csalódottságát.

    „Azt hiszem, egyesek nem értékelik eléggé a rázóköveket és azt, hogy mit adnak hozzá egy pályához. Másnak érezzük, más az arculata, máshogy állunk hozzá.”

    Hamilton a lehetséges utódjáról: Épp ideje, hogy a fiatalok jöjjenek az öregek helyett

    „Sok modern pályára megyünk, amik szórakoztatók, de ha megtartjuk a régi pályákat, tartsuk meg őket a régi stílusukban. Amiatt aggódom, hogy ez megváltozik.”

    Mások is egyetértettek vele, például Alexander Albon, vagy a szintén jónéhány szezonnyi rutinnal rendelkező Kevin Magnussen. „Ez a pálya egyike azoknak, amelyeken tényleg úgy érezzük, Forma-1-es versenyen vagyunk. Az új helyszínek is pompásak, de érződik rajtuk, hogy új helyszínek a Forma-1-ben, míg itt úgy érezzük, mintha visszautaznánk az időben, és ezt élvezem. Remélem, Monzát olyannak érezzük majd, mint korábban. Sokszor az apró módosítások miatt veszít egy pálya a hangulatából” – idézte a Haas pilótáját az Autosport. ewis Hamilton nem akart véleményt nyilvánítani, mielőtt újra vezet Monzában.

    Azt nem tudni, a versenyzést, a másik autó követését hogyan befolyásolják a változtatások, de George Russell kiemelte, hogy az Ascarinál alkalmazott új megoldás új problémákat szülhet. „Egyedi fotók alapanyaga volt, hogy a kanyaron átsuhantunk, miközben a belső kereket épphogy ráhelyeztük a vízelvezető árkokra. Most már teljesen sima lesz a kerékvető, így a pilótáknak lehetősége nyílik levágni a kanyart” – mondta.

    Nem sikerült elsőre helyesen leírni az új F1-es pilóta nevét a monzai bokszutcában

    Russell azt is hiányolta, hogy Monzában a változtatások előtt nem egyeztettek az F1-es versenyzőkkel. Utóbbiak érdekvédelmi szervezetének elnöki feladatát a korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz látja el, aki elárulta, hogy a tagok WhatsApp-csoportjában is intenzív beszélgetést indítottak el a monzai változtatások.

    „Ha én felelnék a pályáért, nem adtam volna pénzt a kerékvetők lecserélésére. Nem tűntek veszélyesnek, és szerves részét képezték a pálya arculatának. Mindenki számára ugyanazok a feltételek, de nem ez az első pálya, amelyik veszít a karakteréből az egységesített rázókövek miatt. Brazíliában ugyanez történt, a korábbi ottani kerékvetőknek is megvoltak az egyedi trükkjei” – nyilatkozta Wurz az Autosportnak.

    Az élvezeti érték csökkenésének egyik oka az, hogy aki a korábbi kerékvetőket precízen és gyorsan vette, nagy elégedettséget érzett.

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

  • Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

    A Red Bull háza táján már hónapok óta nem értik, miért nem úgy működik az autójuk, ahogy várták, ezért az Olasz Nagydíjon folytatják a kísérletezést. Max Verstappen szerint az óvatosság nem veheti át az uralmat a gondolkodásukban.

    A Red Bull törekvését a tisztánlátás felé újabban az jelenti, hogy az Imolában bevetetett, de nem a várt módon teljesítő padlólemez egyes, jól működő darabjait ráeszkábálták a korábbi padlólemezre, és Verstappen azzal versenyzett az előző heti Holland Nagydíjon. Az Autosport információi szerint Frankenstein alapján a csapat „Franken-floor”-nak hívja ezt a hibrid alkatrészt, és úgy néz ki, a címvédő holland pilóta ismét ezzel fog vezetni, míg Sergio Pérez változatlanul az új, Imolában bemutatkozó padlólemezzel.

    Verstappen a monzai hétvége előtt megerősítette, hogy az előző héten, Zandvoortban az időjárás az esővel és a széllel megnehezítette a régi és az új padlólemez elemeit ötvöző konfiguráció értékelését, de nem akarja, hogy a Red Bull túl konzervatívvá váljon, mert az később visszaüthet.

    „Még mindig hatalmas az előnyünk [a tabellán], de nem állhatunk hozzá a hétvégékhez úgy, hogy ne nyúljunk hozzá az autó beállításaihoz, mert azzal talán több pontot vesztünk. Mindig a lehető legjobb felszerelésre törekszünk” – mondta.

    Norris szerint hülyeség miatta kongatni a vészharangot a Red Bullnál

    A pénteki edzésnapon tehát maradhat a felállás, de nem kizárt, hogy szombatra visszaszerelik Verstappen kocsijára is a frissebb padlólemezt, ha a csapatnál úgy látják, az a jobb.

    A McLaren fejlesztései eközben működnek, és a legutóbbi hátsó légterelő elemekkel sikerült hatékonyabbá válniuk a DRS-sel, amiben egy ideje a Red Bull jelentette az etalont. Az Autosport cikkében látható grafikonok viszont azt mutatják, a McLaren utolérte őket ezen a téren. Monzában ugyanakkor különleges beállítással és sok egyedi aeroelemmel mennek az autók az alacsony leszorítóerő követelménye miatt, így várhatóan csak később látjuk majd újra ezt a hátsó szárnyat Lando Norris és Oscar Piastri autóján.

    Furcsa baleset Monzában, kicsúszott és összetört a biztonsági autó (videóval)

  • Nyomást helyeznek a dolgozói a Mercedes motorjával flörtölő F1-es csapatra

    Nyomást helyeznek a dolgozói a Mercedes motorjával flörtölő F1-es csapatra

    Nem tetszik a Renault Viry-Chatillonban lévő motorfejlesztési központjában dolgozóknak, hogy az Alpine a hírek szerint mégsem indulna önálló erőforrással az F1-ben 2026-tól, ezért pénteken sztrájkot tartanak.

    Az alkalmazottak azért érzik arculcsapásnak, saját megfogalmazásuk szerint árulásnak az egyre többek által rebesgetett döntést, mert nyilván sokat foglalkoztak az új motor fejlesztésével, és 47 éves hagyomány szakadna meg, hiszen a Renault termékei azóta szerepelnek valamilyen néven az F1-ben. A márka 1977-ben, a világbajnokság első turbómotorjával mutatkozott be a Forma-1 világában.

    Ha a program beszántását választják, az Alpine döntésének egyik oka az lehet, hogy már most is csak saját maguknak gyártanak motorokat az F1-ben, nincsenek ügyfeleik. Így egyrészt fajlagosan magasabb az egy motorra eső költség, másrészt kevesebb adatot tudnak gyűjteni két autóval, mint más gyártók hattal vagy nyolccal, márpedig ez igencsak fontos lesz 2026-ban, az új motorkorszak kezdetén.

    A Renault várhatóan szeptember utolsó napján hoz végleges döntést, amelynek dolgozói azzal vádolják a céget, hogy nem vettek részt a kezdeményezett egyeztetésekben. Pénteken, azaz ma ezért kettős fronton igyekeznek jobb belátásra bírni a Renault vezetését: a Viry-Chatillonban dolgozók sztrájkot tartanak, az érdekképviselet szociális és gazdasági bizottságában levő alkalmazottak pedig az Olasz Nagydíj edzésnapján a lelátókon készülnek békés tüntetésre.

    „Nem számít, hogy ki a versenyzőnk” – üzeni a csapat, amelynek ülésére Schumacher is hajt

    Utóbbi abból áll a tervek szerint, hogy nagyjából százan fehér, Alpine-logóval díszített pólóban, de fekete karszalaggal jelennek meg a nézőtéren a #ViryOnTrack üzenetet terjesztve, bizonyára több transzparens is lesz náluk. A monzai megmozdulás szervezői hangsúlyozták, hogy az F1 pályán zajló eseményeit semmilyen formában sem kívánják megzavarni.

    A gyártó sajtóközleményben reagált a megmozdulásokra, és kiemelték, hogy még nem született végleges döntés a motorprojekt sorsáról, valamint fontosnak tartották a párbeszédet a fejlesztési központ képviselőivel.

    Az Alpine a hírek szerint afelé kacsingat, hogy a Mercedestől vásároljon motorokat 2026-tól.

    „Jó vezetők? Olyan lista nincs!” – Briatore az őt követő csapatfőnökök egész sorába rúgott bele

  • Ez az Olasz Nagydíj menetrendje

    Ez az Olasz Nagydíj menetrendje

    Az F1 bajnokságának következő helyszíne a legendás Monza. Hétvégi autósport-program ajánló.

    F1, Olasz Nagydíj

    • augusztus 30. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 30. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 31. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 31. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 1. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Monza átalakulva fogadja az F1 mezőnyét, az első sikán átalakítása mellett az új burkolattal is számolni kell. A sötét tónusú, sima felületű új réteg várhatóan jobban megszívja magát hővel, a hőmérséklete 50 fok fölé is kúszhat a késő nyári melegben, ami kihat a gumik teljesítményére, kopására. A Pirelli szerint viszont az új burkolat összességében jobb tapadást fog biztosítani, mint a korábbi. A monzai pálya különleges az F1 naptárában, hiszen itt használják a csapatok a legalacsonyabb leszorítóerőt, ez pedig erre az egy hétvégére megváltoztathatja az erőviszonyokat – vajon a Ferrari vagy a Mercedes ezúttal keményebb kihívója lesz a McLarennek és a Red Bullnak?

    Csak Vettel megidézésével lehetne idén bajnok Norrisból, de a McLaren pont erre készül

    F2, Monza

    • augusztus 30. péntek: időmérő 15:55-, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 31. szombat: futam 14:15-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 1. vasárnap: futam 10:05-, közvetítés: M4 Sport

    F3, Monza

    • augusztus 30. péntek: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 31. szombat: futam 9:30-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 1. vasárnap: futam 8:35-, közvetítés: M4 Sport

    WEC, Austin (COTA)

    • augusztus 31. szombat: időmérő 22:00-
    • szeptember 1. vasárnap: futam 20:00-2:00

    IndyCar, Milwaukee

    • augusztus 31. szombat: időmérő 20:15-
    • szeptember 1. vasárnap: futam 0:00-
    • szeptember 1. vasárnap: futam 20:50-, közvetítés: MATCH4

    NASCAR, Darlington

    Cup Series

    • augusztus 31. szombat: időmérő 19:20-
    • szeptember 2. hétfő : futam 0:00-

    Xfinity Series

    • augusztus 31. szombat: időmérő 17:10-
    • augusztus 31. szombat: futam 21:30-

    Kíváncsian várjuk az F1 válaszát Horner megdöbbentő kijelentésére

  • Egy találmány előtt tisztelegve feketében versenyeznek a Ferrari pilótái

    Egy találmány előtt tisztelegve feketében versenyeznek a Ferrari pilótái

    A Ferrari pilótái a megszokottól eltérően fekete alapszínű öltözékben versenyeznek majd az Olasz Nagydíjon, aminek apropóját a szénszálak, mint műszaki találmány előtti tisztelgés adja.

    Szénszálból készül az F1-es autók számos eleme, köztük talán a legfontosabb a váz, a kasztni. A szénszálas kasztni F1-be átültetésének történetéről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben: az ötlet John Barnard, a McLaren korábbi főtervezőjének fejébe ütött szöget, s miután a csapat átlendült a kezdeti nehézségeken, az 1981-es Brit Nagydíjon John Watson szerezte az első győzelmet ilyen készítésű autóval.

    A Ferrari ennek apropóján fekete ruházatba öltözteti a versenyzőket a hétvégi hazai versenyén, Monzában, a versenyzői ruhán csak kisebb sárga betétek lesznek a szponzorok miatt. A promóciós videóban Charles Leclerc és Carlos Sainz ellátogatott a csapat kompozitrészlegébe is és betekintést adott a kulisszák mögé.

  • Vettel amellett érvel, hogy Schumachert vissza kellene fogadnia az F1-nek

    Vettel amellett érvel, hogy Schumachert vissza kellene fogadnia az F1-nek

    Mick Schumachert ültetné Logan Sargeant helyére Sebastian Vettel az idény végéig, aki szerint honfitársa sokat fejlődött a Haasnál töltött évek óta, úgy látja, lenyűgözően teljesíthetne.

    Váratlanul felcsillant az F1-es visszatérés lehetősége Mick Schumacher előtt, annak ellenére, hogy az Alpine pont a múlt héten jelentette be, hogy nem őt, hanem Jack Doohant igazolják le versenyzőnek 2025-re. Eddig utóbbi csapat jelentette volna a kézenfekvő megoldást a visszatérésére, hiszen a német az Alpine színeiben indul a WEC-ben, és a márka korábbi F1-es autójával is részt vett teszteken az elmúlt időszakban.

    A gyenge teljesítményt nyújtó Logan Sargeant azonban a vizes pályán egy buta hibával ismét súlyos károkat okozott a Williamsnél az előző hétvégén (az egyik gyors íven a fűre helyezte az egyik kerekét), és ez beindította a pletykákat, hogy a csapat nem várja meg a szezon végét, és hamarabb kiteszi a szűrét, elvégre az már biztos, hogy Carlos Sainz érkezik a helyére 2025-ben.

    Több név megjelent a sajtóban Sargeant átmeneti utódjaként, ezek közül az egyik Liam Lawsoné, aki várhatóan a Red Bull valamelyik ülését foglalja el jövőre. Nehéz elképzelni, hogy Sergio Pérezt rá cseréljék le a mezőny elején, inkább Daniel Ricciardót küldheti nyugdíjba, hogy tanuljon és megmutassa a rátermettségét az előléptetés előtt. A PlanetF1 újságírója, Thomas Maher viszont azt írta a Twitter/X-en, hogy Lawson érkezése a Williamshez egyre kevésbé valószínű, mivel a Red Bull bevetésre készen akarja tartani, hátha mégis szükségük lesz rá már az idei szezonban.

    Kamatostul kifizette az oroszokat a Haas, indul az utazás, amire várt

    Schumacher 2021-ben és 2022-ben versenyzett a Forma-1-ben, utána a Mercedes tesztpilótájaként dolgozott tovább. Vettel úgy gondolja, honfitársa kiválóan alkalmas lenne Sargeant pótlására. „Ha én választhatnék, Micket preferálnám. Nyilván kicsit részrehajló vagyok, mert a barátomról van szó, de nekem ő lenne a legjobb megoldás” – nyilatkozta a Bildnek.

    „Micknek van két évnyi Forma-1-es tapasztalata versenyzőként, és nagyon széles a műszaki rálátása a jelenlegi feladatának köszönhetően. Ismeri a Mercedes motorját, és emberként is sokat fejlődött, amióta elhagyta a Haast.”

    „Nagyon jó autóversenyző, bajnokságot nyert a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is, ez nem átlagos eredmény. Azóta még érettebb lett, és biztos vagyok benne, hogy a Williamsnél lenyűgözően teljesíthetne. Más jelöltekkel szemben ismeri a mezőny többi tagját és a pályákat is, ez nagy előny.” 

    „Remélem, megkapja az esélyt és megmutatja, mire képes. Mickre igazságtalanul sokan rásütöttek egy bélyeget a Haasnál töltött két éve alapján. Nyilván követett el hibákat, de az autója nem volt ütőképes. Sokakban téves kép él róla.”

    Jos Verstappen ismét kiakadt, szerinte megállíthatatlan a Red Bull zuhanása

  • Kíváncsian várjuk az F1 válaszát Horner megdöbbentő kijelentésére

    Kíváncsian várjuk az F1 válaszát Horner megdöbbentő kijelentésére

    A Red Bull csapatfőnöke azt nyilatkozta, hogy amikor a szezon elején az övék volt a legerősebb autó, az F1 kérésére nem préseltek ki belőle mindent a sportág érdekében. Max Verstappen elismerte, hogy az autóból elveszett az egyik korábbi előnyös tulajdonsága is.

    A Red Bull hónapok óta problémákkal küszködik, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy legalább a gyökerét megtalálták volna, ezért izgalmasnak ígérkezik a szezon vége, hiába vezeti Max Verstappen perpillanat még 70 ponttal a pontversenyt Lando Norris előtt.

    Horner igyekszik nyugalmat sugározni és nem eltúlozni a helyzetet. „Nem kell pánikolnunk. Próbálunk javítani a helyzeten – jelentette ki. – Idén ez még csak a negyedik alkalom volt, hogy Max előnye csökkent a tabellán. Lando még csak a második győzelmét aratta.”

    Azért elismerte, hogy a több verseny óta rossz széria aggasztó, a Holland Nagydíj hétvégéjét pedig egyszerűen „rossznak” nevezte a Red Bull szempontjából. A McLaren a tavasz végén lépett eléjük az erősorrendben, de Horner tett egy érdekes kijelentést is a megelőző időszakról, amikor Verstappen az első öt futamból négyet behúzott, és gyakorlatilag az akkor felépített előnyből él azóta is.

    Jos Verstappen ismét kiakadt, szerinte megállíthatatlan a Red Bull zuhanása

    „Korábban 20-25 másodperc előnnyel nyertünk versenyeket, ezért Stefano megkért minket, hogy menjünk lassabban az első öt futamon. Gyorsan fordulhat a kocka” – idézte az Autosport Hornert.

    A Stefanóval az F1 vezérigazgatójára, Stefano Domenicalira utalt, akitől hamarosan talán megtudhatjuk, igaz-e Horner állítása. Bő tíz éve a Mercedes dominanciája volt hasonló mértékű, de akkor a csapat egy ideig szándékosan nem járatta csúcsteljesítményre a motorját, nehogy intézkedéseket hozzanak az előnyük csökkentésére.

    A Red Bull egyik korábbi előnye is a múlté

    Verstappen a Holland Nagydíj után újfent beszélt a Red Bullt hosszabb ideje sújtó problémáról, és a szavaiból kiderül az is, ami megmutatkozott azután, hogy a táv első részében Norris előtt haladt, majd tehetetlenül figyelte, ahogy elmegy mellette a McLaren: a gumik kímélésében is van javítanivaló.

    „Valami megnehezítette az autó vezetését az első futamok után. Nagyon nehéz rámutatni, mi okozza, de az egykörös és a hosszú etapos tempónknak is árt. Egész hétvégén ugyanezzel az akadállyal szembesültünk – mondta. –  Lassúak vagyunk, és a gumikopással is hadilábon állunk. Ez furcsa, mert az előző években elég jók voltunk benne.”

    „Valami történt mostanában az autóval, amit ki kell nyomoznunk és gyorsan megjavítanunk. Az autó eleje és a hátulja nincs összhangban egymással.”

    Csak Vettel megidézésével lehetne idén bajnok Norrisból, de a McLaren pont erre készül

  • Norris szakított a barátnőjével

    Norris szakított a barátnőjével

    Egy év után úgy döntött Lando Norris és a barátnőjének tekintett portugál modell, Margarida Corceiro, hogy különválnak az útjaik.

    A The Sun írt arról, hogy Norris a Holland Nagydíjon azt mondta, már nincs barátnője. A brit bulvárlapnak nyilatkozó egyik ismerős szerint a McLaren versenyzője és a modell hölgy jókat szórakozott közösen, sok időt töltöttek együtt, de a kapcsolatuk nem működött, ezért nem találkoznak többet ebben a formában.

    A kapcsolatuk tavaly tavasszal kezdődhetett, akkor látták őket együtt először a nyilvánosság előtt. Norris az Instagramon elismerte, hogy már nem alkotnak egy párt. „Luisával közösen úgy döntöttünk, befejezzük a romantikus kapcsolatunkat, de jó barátok maradunk. Minden jót kívánok neki, nagyon tisztelem őt. Egy lenyűgöző és erős nő, teli kedvességgel” – írta.

    A brit pilóta zsánereinek számítanak a portugál modellek, a Margarida Corceiro előtti kapcsolatában egy évig Luisinha Oliveirával járt. Vajon elkönyvelhetjük, hogy a következő barátnője is abból az országból jön, ilyen foglalkozással?

    Csak Vettel megidézésével lehetne idén bajnok Norrisból, de a McLaren pont erre készül

  • Alonso úgy kémkedett, mint egy urológus

    Alonso úgy kémkedett, mint egy urológus

    Fernando Alonso hosszasan tanulmányozta az egyik rivális, a McLaren versenyautóját a Holland Nagydíj leintése után.

    Az F1 töltötte fel az Instagram-csatornájára az Alonso fedélzeti kamerájából készített videót, ahogy a spanyol a célba érkezést követően alaposan megnézte és elraktározta a vizuális memóriájában az egyik McLaren hátsó felének részleteit, még négykézláb is leskelődött a nyílásokba. Az ilyesmi nem szokatlan, de ilyen hosszan ritkán szokták tanulmányozni a pilóták a konkurencia megoldásait. A spanyol ügyelt rá, hogy hozzá ne érjen a másik kocsijához, hiszen abból komoly kalamajka származhat, Max Verstappen is felesleges bonyodalmat zúdított a saját nyakába, amikor megtette ezt az első vb-címéért küzdve Lewis Hamilton Mercedesével.

    Az nem véletlen, hogy Alonso a McLarent vette szemügyre, hiszen mára egyértelműen az ő autójuk lett az etalon, és a Holland Nagydíjon pont bevetettek sok újítást.

    Az Aston Martin versenyzője az időmérőn erőn felül teljesítve a 7. helyen végzett, de a futamon csak egyetlen pontot szerzett. A 9., 10. helyért küzdünk, ebből vasárnap egy 10. hely lett. Pierre [Gasly] a verseny folyamán gyorsabb volt nálunk, a futam nehéz volt számunkra. Nem volt jó a tempónk, nem éreztük komfortosan magunkat, tehát javulnunk kell” – összegzett Alonso az F1TV-nek a Holland Nagydíj után.

    Alonso a nyári szünet után rögtön kijelentette, hogy számára már nem az eredmények lesznek fontosak a hátralévő versenyeken, hanem az, hogy az Aston Martin hasznos tanulságokat gyűjtsön és jó irányba induljon el a fejlesztésekkel, már 2025-re készülve.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés