Szerző: Gerse József

  • Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Leclerc-től

    Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Leclerc-től

    Az Olasz Nagydíjon a győzelmet elvesztő Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Charles Leclerc-től: Lance Strollra mérges, mert a lekörözése során kritikus mennyiségű időt vesztett.

    A McLaren versenyzője az első körben állt az élre és a tempójával jó úton haladt a győzelem felé, ami azért csúszott ki a markából, mert a ferraris Leclerc minden mindegy alapon, kevés vesztenivalóval mellőzte a második kerékcserét. Piastri számára ez rizikós lett volna, és az utolsó etapjában a frissebb gumin hiába hajtott, a 18,5 másodperces hátrányából 2,7 megmaradt a célig.

    Az ausztrál érthetően csalódottan beszélt, és az egyik futam utáni sajtótájékoztatón megemlített egy további tényezőt is amellett, hogy a gumik viselkedése nem úgy alakult, ahogy előzetesen várta. „Azonnal rákérdeztem, milyen tempót kell mennem, hogy utolérjem Charles-t. Az első körökben ezt a tempót futottam, és elég optimista voltam” – nyilatkozta.

    „Sok időt vesztettem Carlos [Sainz] mögött, mire megelőztem [a pozícióért], aztán ott volt [a lekörözött Lance] Stroll, aki úgy vezetett, mintha az első gokartversenyén lenne. Nem tudom, mi járt a fejében, amikor kék zászlót kapott. Emiatt még egy másodpercet vesztettem.”

    A lekörözés Stroll szemszögéből. Látszik, hogy az ideális íven marad, Piastri nem tud optimálisan ráfordulni a kanyarra. Fotó: F1TV

    „Tökéletes etapra volt szükségem a győzelemhez, és az ilyen apróságok rontották az esélyeinket, amik eleve nem voltak nagyok, de azért nem volt reménytelen, hogy sikerrel járjak.” 

    Az esetet pont nem mutatták az élő közvetítésben. Amint a képen látható, Stroll úgy engedte el Piastrit, hogy nem félrehúzódott előle, hanem az ideális íven maradva a 2. helyezettet kényszerítette a belső oldalra, a McLaren így nem tudott optimálisan a kanyarra fordulni. Az ausztrál ebben a körben a korábbi nagyjából egy helyett csak fél másodpercet faragott Leclerc előnyéből, tehát nem vesztett annyit, hogy azt feltételezzük, Stroll mutatványa elvette tőle a győzelem lehetőségét.

    A hétvégi tapasztalatok alapján a gumik szemcsésedése visszafordíthatatlannak tűnt, de Leclerc autóján lekopott a morzsaszerű réteg, így nem lassult le vészesen.

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

  • A Ferrari és a Red Bull közös erővel támadja a McLarent az FIA-nál

    A Ferrari és a Red Bull közös erővel támadja a McLarent az FIA-nál

    A McLaren első szárnyának szabályosságát firtatja a Ferrari és a Red Bull, tovább noszogatják az FIA-t, hogy vizsgálják meg alaposabban az elemet. A légterelő hajlékonyságának vádja a Mercedest is érinti.

    A The Race cikke szerint a fedélzeti kamerás felvételek alapján a rivális csapatok gyanúsnak találják a McLaren és a Mercedes első szárnyát és azt a vádat fogalmazták meg, hogy az túlságosan deformálódik a pályán, előnyhöz juttatva ezzel az említett csapatokat. 

    Évtizedek óta rendszeresen elő-előjön ez a téma, hiszen teljesen mozdulatlan alkatrészek a fizikai törvényei miatt nem gyárthatók, ha csak minimális mértékben is, de azok elhajlanak az aerodinamikai terhelés hatására. Ezt természetesen igyekeznek kihasználni a csapatok és a tűréshatárhoz a lehető legközelebb próbálnak merészkedni a tervezéssel.

    A bokszutcában a suttogók alapján terjed a hír, hogy a Ferrari és a Red Bull szerint a McLaren túl messzire ment, de a sajtónak erről egyelőre nem akartak nyilatkozni a vádló csapatok vezetői. „Erről nem akarok beszélgetni veletek [újságírókkal], majd megteszem ezt [Nikolasz] Tombazisszal – mondta a Ferrari főnöke, Frédéric Vasseur, az FIA műszaki területének egyik legfontosabb szakemberét megnevezve. – Tiszteletben kell tartanunk az FIA döntését, de újra beszélni fogunk velük a témában.”

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

    Christian Horner sem beszélt részletesebben az ügyről, de Helmut Marko a szokásához híven nem köntörfalazott az ORF-nek nyilatkozva: „A McLaren és a Mercedes első szárnyát meg kell vizsgálni.”

    Az FIA a Belga Nagydíj óta az edzéseken autókra szerelt kamerákkal figyeli az első légterelő hajlását, de ezek célja egyelőre csak az adatgyűjtés, bizonyítékként nem használják a felvételeket (pláne úgy, hogy az időmérőkön és a versenyeken nincsenek rajta az extra kamerák az autókon). A hajlás tényleges mérése speciális mérőeszközökkel történik, de az ilyen vizsgálatok álló helyzetben történnek, amikor az autókat nem pont olyan erőhatások érik, mint a pályán nagy tempónál.

    Amennyiben az FIA elégedetlen lenne a McLaren és a Mercedes alkatrészével, a terhelési vizsgálatok paramétereinek módosításával tehet lépést az ellen, hogy kevésbé deformálódjanak a szárnyak.

    Frissítés: az FIA sajtóközleményt adott ki, amiben kijelentették, hogy a szövetség minden versenyen több vizsgálatnak veti alá az első szárnyakat, és azok eddig mindenben megfeleltek az F1 Technikai Szabályzatában támasztott követelményeknek. A kamerás vizsgálatokat legalább a Szingapúri Nagydíjig bezáróan folytatják, hogy mindenféle típusú pályán tudjanak adatot gyűjteni a menet közbeni erőhatásokról. Rövid távon nem terveznek módosítani a szabályokon, közép- és hosszú távon lehet hatása a kísérleti kutatásnak. Az FIA hozzátette, hogy az autó többi részén egyenletesebbek, így jól szimulálhatók a pályán ért erőhatások, könnyebb meghatározni a merevség ellenőrzésének feltételeit, az első szárnyon viszont változatosabb folyamatok következnek be, ami nehezítő tényező.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

  • Visszavonatná Magnussen eltiltását az áldozatává váló versenyző

    Visszavonatná Magnussen eltiltását az áldozatává váló versenyző

    Kevin Magnussen összegyűjtötte az eltiltást érő 12 büntetőpontot, de az utolsó 2 kiosztásával még az a pilóta sem ért egyet, aki ellen bemutatta kihágást érő manővert.

    Magnussen így nem indulhat az F1 következő versenyén Azerbajdzsánban. A Haas pilótája egész évben borotvaélen táncolt a küszöbértéket jelentő pontmennyiséggel, tavasz óta vigyáznia kellett, nehogy még két fekete pontot begyűjtsön, mert az aktiválja az eltiltást, és ez az Olasz Nagydíjon bekövetkezett.

    Magnussen vétsége az volt, hogy bevetődött Pierre Gasly mellé, ami kis koccanással végződött. Az Alpine versenyzője furcsállta a döntést, szerinte vetélytársa nem érdemelt büntetést.

    „Őszintén, ez semmi sem volt – jelentette ki. – Szóltak, hogy tízmásodperces büntetést kapott, ami meglepett. Előzni próbált, aminek a végén fej-fej mellett voltunk, és nem vesztettem időt. Meglepett a döntést, és remélem, visszavonható, mert ha így marad, az egyértelműen igazságtalan lenne vele szemben.”

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A büntetőpontozás rendszerét 2014 óta használják a Forma-1-ben, hogy a sok balhét okozó és kihágásokat sorozatosan elkövető versenyzőket fegyelmezzék és elvegyék a kedvüket a túlzott agresszivitástól. Ennek lényege, hogy aki egy tizenkét hónapos időszakon belül 12 büntetőpontot összegyűjt, azt eltiltják egy futamra.

    Fernando Alonso, aki nem mellesleg 8 büntetőpontnál jár és szintén óvatosságra van kényszerítve a szezon végéig, Gasly-hoz hasonlóan nem ért egyet a dán eltiltásával és a szimpátiájáról biztosította őt.

    „A büntetőpontokat veszélyes vezetésért kellene osztani, ami veszélyeztet másokat. Nincs előttem a lista, de azt hiszem, [Magnussen] némelyik pontját olyasmikért kapta, mint a bokszutcai fehér vonal átlépése, veszélyes kiengedés a bokszból, satöbbi. Ez benne van a versenyzésben, bokszutcán áthajtásos vagy ötmásodperces büntetést kell adni érte, de nehezebb megérteni, miért kell büntetőpontot adni az ilyen dolgokért” – mondta.

    Magnussen az első az F1 történelmében, akit eltiltanak egy futamról a büntetőpont-rendszerben regisztrált túl sok kihágás miatt. Az autóját a Haas egyik jövő évi pilótája, a jelenleg az F2-ben érdekelt Oliver Bearman fogja vezetni Bakuban. Mint ismert, nem lesz újonc, hiszen Szaúd-Arábiában már be kellett ugrania a Ferrarihoz a vakbélgyulladást kapó Carlos Sainz helyére, és remekül helytállt.

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

  • Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

    Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

    A Mercedes csapatfőnöke szerint a nagy bajnokok mindig önvizsgálatot tartanak, hogy miben fejlődhetnének, szerinte Lewis Hamilton is ezt teszi.

    Hamilton F1-es mércével mérve szokatlanul önkritikusan fogalmazott a monzai időmérő után, amin egy jó eredményt hagyott veszni a vártnál gyengébb teljesítménye miatt. Dühíti, hogy a kvalifikációkon nem találja a formáját (George Russell egész évben általában jobb volt nála a nagydíjak e fontos részében), és olyat is mondott, hogy a csapata ennél jobbat érdemel.

    Toto Wolff úgy értékelte Hamilton ezen nyilatkozatait, hogy azok megfelelnek egy olyan versenyzőtől várható szavaknak, aki az F1 történelmének legjobbjai közé tartozik. „Úgy gondolom, a bajnokok nagyszerű tulajdonsága, hogy először ők maguk néznek önmagukba, és teszik fel a kérdést, hogy mit csináltak rosszul. Azt hiszem, ő is ezt tette. Próbál rájönni, hogyan fejlődhetne, mit csinálhatott volna jobban, miért gyengült a teljesítménye” – mondta.

    „Mindig nagyon erős volt, mintaként szoltált George-nak, és [Andrea] Kimi [Antonellinek] is. Fontos szerepet játszott a csapat életében, és minden idők legnagyobbjai mindig kritikusan fogalmaznak.”

    Hamilton jövőre már a Ferrari versenyzője lesz, 2012 után először nem a Mercedesnél fog vezetni.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

  • Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    A ferraris Charles Leclerc meglepetésre kiénekelte a sajtot a McLaren szájából az Olasz Nagydíjon, miután az idős gumin sem lassult be annyira, hogy Oscar Piastri utolérje a második bokszkiállása után.

    A monzai verseny hagyományosan azok közé tartozik, ahol általában az egyetlen kerékcsere a legjobb választás, idén azonban az új aszfaltburkolat és a meleg kombinációja megnehezítette ennek kivitelezését.

    Az orvosi lovat a Red Bull jelentette, mert az élmezőnyből csak Max Verstappen és Sergio Pérez indult a kemény gumin, és annak a teljesítménye határozta meg, a többiek bevállalnak-e egy hosszabb második etapot – a jelek pedig nem tűntek kedvezőnek rá. Erről Leclerc is beszélt, aki azt mondta, meglepetésére egyre jobbnak érezte az autóját, ahogy eltűnt előle a két McLaren és tiszta lett előtte a terep.

    Lando Norris esetében semmiképp sem látszott alternatívának a további kerékcsere mellőzése, mert nála nagyon szemcsésedett a bal első gumi, de a hasonló nehézséggel küzdő Piastri talán eljutott volna a célig normális tempóban.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Az ausztrál elismerte, hogy az 1. hely tartós bérlőjeként neki értelemszerűen nagyobb volt a rizikó, többet vesztett volna egy téves döntéssel. Ugyanakkor a saját ösztönei és a monzai tapasztalatai azt súgták, hogy egyetlen bokszkiállással bajba került volna, és arra számított, az Leclerc-nél sem hoz eredményt, csak az élet másképp hozta.

    „Charles esetében, ha nem válik be az egy kiállás, harmadikként végzett volna. Ha kétszer áll ki a bokszba, akkor is harmadik lett volna, szóval miért ne próbáljon meg valami mást [mint a többiek], hátha beválik. Az élen haladónak nehéz döntést kell meghoznia” – mondta a Sky Sportsnak a McLaren pilótája.

    „Azt hiszem, neki is hasonló gumiszemcsésedése volt, mint nekem, de utána letisztult a gumi felülete, amire nem számítottam. Az összes edzésen, még a közepes keveréken is, amikor az első gumi szemcsésedni kezdett, az visszafordíthatatlannak tűnt. Meglepett, hogy letisztult a gumija és megtartotta a tempóját.”

    Az említett folyamattal Piastri arra utalt, hogy miután az erőhatások nyírják az abroncs felületét és kis szemcseszerű képződmények jelennek meg rajta, azok vagy eltűnnek a további erőhatásoktól, vagy véglegesen akadályt jelentenek és rontják a tapadást, nehezítve az autó kormányzását. Monzában ezúttal utóbbi történt, a jelek szerint meglepve a mezőny nagy részét.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

     

  • Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    A monzai versenyen is tetemes, több mint félperces hátrányban végzett a győztes mögött Max Verstappen. A 6. helye után csalódottan nyilatkozott.

    Ugyanazt a nótát fújja a legutóbbi F1-es verseny után is Verstappen, amit hónapok óta: amikor a Sky Sports riportere megkérdezte tőle, a Red Bull mindent kihozott-e a versenyéből, hiányérzetről számolt be.

    „A pozíciót tekintve igen, de abban nem, ahogy hozzáálltunk a versenyhez. Nem volt elég erős a tempónk, az első bokszkiállásunk rosszul alakult, és a stratégiát sem optimalizáltuk jól. Mások megoldották egy kerékcserével a távot, és azt gondolom, nem az volt a legjobb, hogy mi kétszer álltunk ki” – jelentette ki.

    „Az sem segített, hogy a futam nagy részében egy probléma miatt nem használhattuk maximális teljesítményen a motort. Ez összességében egy rossz verseny volt. (…) Sajnos ilyen a versenyzés, nem ezt akarom, de tudom, hogy van ilyen.”

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

    „Ha nem változtatunk semmit az autón, rosszak leszünk a szezon végéig. Nagyon sok feladatunk van.”

    Az Olasz Nagydíjon Verstappennek és a Red Bullnak azért szerencséje volt, hogy a McLaren ismét nem használta ki a legerősebb autóban lévő potenciált: a konstruktőri tabellán elmaradt a helycsere, Norris pedig csak 8 pontot faragott a hátrányából, holott ha végre tudja hajtani a távot egyetlen bokszkiállásal és Oscar Piastri elengedi őt, ez 16 pont is lehetett volna.

    Verstappen előnye nyolc futammal a bajnokság vége előtt 62 pont, de annyira rázza a vészharangot, hogy szerinte el fogják veszteni az 1. helyet mindkét értékelésben, ha nem javítanak a helyzeten.

    „Pillanatnyilag egyik vb-cím megszerzése sem reális számunkra. Sokszor kijelentettem már, hogy a csapatnak sok változtatást kell intéznie az autón, mert egy nagyon domináns autó vezethetetlenné vált hat-nyolc hónap leforgása alatt. Ez nagyon különös nekem, és változtatnunk kell. Most mindenhol rosszak vagyunk, sok változtatásra van szükség” – idézte az Autosport.

    Hozzátette, ha megnyerni a bajnokságot, azt nem úgy szeretné megtenni, hogy Norris és a McLaren sorozatosan hibákat követ el, ahogy Monzában is pontok csorogtak ki a markukból: lehet vitatkozni azon, hogy a McLarennek meg kellett-e volna próbálni a győztes Charles Leclerc egykiállásos stratégiáját másolni, de Norris mindenképp korholhatja magát, amiért a pole pozícióból indulva megint nem tudta az 1. helyen zárni az első kört.

    Verstappen előre szólt, de a Red Bull nem hallgatott rá

  • Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    Charles Leclerc az Olasz Nagydíjon aratott csodálatos győzelme után azt nyilatkozta, a Ferrari mindent tökéletesen csinált, ami nem mondható el a McLarenről.

    Leclerc másodszor nyert idén futamot, és mindkettő különösen fontos helyszínen történt, hiszen az első győzelmét a saját hazai pályáján aratta, míg a mostanit a Ferrarién. „Hihetetlen érzés. Azt hittem, ha másodszor is nyerek itt, az nem lesz olyan különleges, mint az első alkalom. De Istenem, az utolsó körökben olyan érzések törtek rám, mint 2019-ben” – mondta a leintés utáni első nyilatkozatában, majd a Sky Sportsnak adott interjúban arról beszélt, a Ferrarinak nem csak szerencséje volt azzal, hogy végre tudta hajtani az egykiállásos taktikát.

    „A McLaren papíron gyorsabb volt nálunk, de nyomás alá helyeztük őket és belekényszerítettük őket egy stratégiai hibába. Ezt nagyon jól csinálta a csapat. Csodálatos munkát végeztünk, mindent tökéletesen csináltunk, hiába nem a miénk volt a leggyorsabb autó.”

    Ez a bizonyos hiba a McLaren részéről az volt, hogy mindkét versenyzőjét átállította kétkiállásos stratégiára menet közben. Ez benne volt a pakliban a meleg időjárás és az új aszfalt kombinációja, valamint a gumikopás miatt, de ezen a pályán az eggyel több kerékcsere arányiban jelentős időveszteséggel jár, mint máshol.

    A McLarenek az első sorból indultak, de Leclerc befurakodott Oscar Piastri és Lando Norris közé az első etapban (Norris az 1.-ről a 3. helyre esett vissza az első körben), és utóbbi indította el a dominót a kerékcserék első fordulójával, a vártnál talán korábban. Leclerc és Piastri közvetlenül ezután érkezett a depóba, ám míg a Ferrari többször nem hívta ki a pilótáját, a McLaren megtette ezt még egyszer Norrisszal és Piastrival is. A britnél szükségszerűnek látszott az újabb kiállás az erősebb gumikopás miatt, az ausztrált azonban, mint utólag látjuk, kint hagyhatták volna a leintésig ugyanazzal a szett kemény abronccsal.

    A Ferrari kódolt üzenetekkel hallgattatja el a dühös Leclerc-t?

    Leclerc azt mondta, számára hamar kiderült, hogy járható út lehet az egyetlen kiállás. „A Red Bull tempóját látva szerintem mindenki kételkedni kezdett ebben, amikor láttuk, hogy szemcsésedni kezdenek a kemény gumijaik. Sokan bizonyára úgy érezték, nem annyira jó a kemény gumi, és a kettő kiállás hasznosabb, de amikor feltették nekem is azt a keveréket, elég jól éreztem magam rajtuk” – jelentette ki.

    „Próbáltam az előttem haladó Landó McLarenjét nyomás alá helyezni, és ki is állt a bokszba. Ezután jobb lett az autó elejének a tapadása, amiről tudtam, hogy segíteni fog jó állapotban tartani a gumikat. Utána Oscar is bement a bokszba, és onnantól vált igazán sokkal jobbá az autóm. Úgy tudtam fordulni vele, ahogy akartam, és onnantól tudtam, lehetséges a győzelem.”

    Piastri megemlítette, hogy az 1. hely birtokosaként neki nagyobb kockázatot jelentett volna ugyanazt bevállalni, mint a Ferrari, ráadásul az ő autóján sem voltak épp jó állapotban a gumik.

    „Charles esetében, ha nem válik be az egy kiállás, harmadikként végzett volna. Ha kétszer áll ki a bokszba, akkor is harmadik lett volna, szóval miért ne próbáljon meg valami mást [mint a többiek], hátha beválik. Az élen haladónak nehéz döntést kell meghoznia” – közölte a Sky Sportsnak nyilatkozva.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

  • Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

    Kevin Magnussen a szezon eleje óta borotvaélen táncolt a büntetőpontokkal, és Monzában utolérte az eltiltás réme: tizenkét hónapos perióduson belül összegyűjtött 12 fekete pontot a jogosítványban, nem vehet részt a következő futamon.

    Ez alapján Magnussen nem indulhat a két hét múlva esedékes Azeri Nagydíjon. A Haas dán pilótája azért kapott időbüntetést és 2 büntetőpontot az Olasz Nagydíjon, mert nekiütközött Pierre Gasly autójának.

    Annyi öröme azért volt a futamban, hogy a tízmásodperces büntetése ellenére a 10. helyen ért célba és szerzett egy pontot a világbajnoki értékelésben. Magnussen panaszkodott az FIA szabályozására és arra, hogy számára nem világosak a szabályok a hasonló esetek megítélésére. „Olyan, mintha nem akarnának versenyzést. Ha a Gasly-val szembeni esetemet nem ítélik versenybalesetnek, nem tudom, mire mondhatnák ezt” – jelentette ki.

    A büntetőpontozás rendszerét 2014 óta használják a Forma-1-ben, hogy a sok balhét okozó és kihágásokat sorozatosan elkövető versenyzőket fegyelmezzék és elvegyék a kedvüket a túlzott agresszivitástól. Ennek lényege, hogy aki egy tizenkét hónapos időszakon belül 12 büntetőpontot összegyűjt, azt eltiltják egy futamra – ilyen retorziót utoljára 2012-ben alkalmaztak, Romain Grosjeannal szemben, pont az ő esete miatt kezdeményezték az aktuális rendszer bevezetését.

    Azóta több pilóta került már vészesen közel az eltiltáshoz, de Magnussen az első, akire ez vár. A vélhetően az utolsó F1-es szezonját futó versenyző az idei szezon elején hamar eljutott 10 fekete pontig, és ezek közül egyik sem évül el idén, így várható volt, hogy előbb-utóbb eltiltják. A védelmében annyit fel lehet hozni, hogy a kifogásolt manőverei közül két alkalommal (Szaúd-Arábiában és Miamiban) a csapat érdekeit szolgálta az előtte haladó Nico Hülkenberg üldözőinek akadályozásával, és hat büntetőpontot azért kapott, mert sportszerűtlenül vezetve tartotta meg a pozícióját e riválisok előtt.

    Bakuban vélhetően Oliver Bearman ül Magnussen autójába, aki a Haas egyik 2025-ös versenyzője lesz.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

  • Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Izgalmas taktikai csatát hozott az F1-es Olasz Nagydíj, aminek eredményeképp Lando Norris csak 6 pontot faragott a Max Verstappen elleni hátrányán. Óriási meglepetésre Charles Leclerc nyert a Ferrari hazai pályáján.

    Az Olasz Nagydíj felállása felcsigázta az izgalmakat, hiszen Norris az élről, a tabellát vezető Verstappen pedig csak a 7. helyről indult, előbbi tehát adott volt az esély, hogy jókorát leharapjon a hátrányából. Stratégiailag a Red Bull választott eltérő irányt az élmezőny többi tagjától, mindkét pilótájuknak a kemény gumit rakták fel a rajthoz, a McLareneken, a Mercedeseken és a Ferrarikon a közepes abroncsot láthattuk az első etapban.

    A McLaren szép csapatmunkával megtartotta az első két helyet, de a második sikánnál Piastri váratlanul megtámadta csapattársát, és a külső íven merészebbe féktávot véve meg is előzte őt. Ez olyannyira kizökkentette Norrist a ritmusból, hogy megcsúszott és a kigyorsításnál Leclerc is lehagyta – a brit tehát újfent nem tudta az élen zárni az első kört a pole pozícióból indulva. Még az első féktávon, Piastrival csatázva George Russell ment ki a menekülőútra, ezzel ő is sokat bukott, csak a 7. helyen folytatta a küzdelmet Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Verstappen mögött.

    Nico Hülkenberg az RB mindkét autójával koccant, és Russell első szárnyáról is leszakadt egy kisebb darab, de ezeket leszámítva nagyobb csetepaté nem történt az első kanyarokban. A várakozásoknak megfelelően vonatozás alakult ki elöl, és sokan óvatosan adagolták a tempót, hogy vigyázzanak a gumikra, mert előzetesen az egykiállásos taktika tűnt a legkifizetődőbbnek, ahogy Monzában lenni szokott. Hamarosan kiderült, hogy a Cunoda autójában bekövetkezett sérülés komolyabb károkat okozott (vélhetően a hűtőrendszerben), a japán lett az első kieső.

    Az élmezőnyben Sergio Pérez mutatta be az első előzést, a sérült autóval vezető Russellt fékezte ki a célegyenes végén a 11. körben a 7. helyért; a Mercedes rögtön ezután kihívta a versenyzőjét gumi- és orrkúpcserére.

    Leclerc elkezdett lassulni, Norris felzárkózott a nyakára, mégis a McLaren döntött úgy, hogy változtat az eredeti koncepción, és a hátrébb haladó versenyzőjüket behívták a depóba a 14. körben. Leclerc-rel és Hamiltonnal, majd Piastrival lekövették a húzást, de Norris jött ki jól belőle, mert elment a Ferrari mellett. Az izgalmak fokozódtak: Sainz kint maradt a pályán, ahogy a Red Bullok is a kemény gumin, kíváncsian vártuk, mi sül ki az eltérő stratégiákból. A másik ferraris aztán szintén érkezett a depóba (a 19. körben), nála tehát az körvonalazódott, hogy ugyanúgy két bokszkiállást fog tenni, csak fáziskéséssel a többiekhez viszonyítva.

    Verstappen 22 kör után állt ki a depóba, és maradt a kemény gumin, ezzel tehát biztossá vált, hogy ő is érkezni fog még egyszer. Nagyobb baj volt viszont neki, hogy a kiállásánál időt vesztett, az egyik kerék lecserélési műveleténél zavart be egy kisebb fennakadás.

    A kerékcserék második fordulóját ismét Norris nyitotta, aki arra panaszkodott, hogy a bal első gumiját nagyon koptatja, és nem érti, miért. Később jött Piastri és Hamilton, a Ferrarik azonban nem, így bő 10 körrel a cél előtt kiderült, a hazaiak 19-re lapot húztak, és megpróbálják egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot. Az ekkor az 1. helyet birtokló Leclerc-t segítette, hogy mögötte Sainz jött, aki azzal is óriási szívességet tehetett csapattársának, ha 1-2 körön át feltartja Piastrit, majd Norrist.

    Ez nem nagyon sikerült, az ausztrál az 53 körös táv 45. körében húzott el Sainz mellett, majd 11 másodperces hátrányból vette üldözőbe Leclerc-t. Ebből azonban keveset tudott ledolgozni a célig, lőtávolba sem került: a Ferrari pilótája nem lassult be az egyre idősebb gumikon, és hatalmas meglepetésre győzelmet ünnepelhetett a csapata hazai pályáján a McLareneket maga mögött tartva. A wokingiak egész hétvégén a legjobb tempót diktálták, de az újabb taktikai mellényúlással megint pontokat vesztettek.

    Norris így csak 6 ponttal került közelebb Verstappenhez a bajnoki tabellán, pedig Leclerc bravúrja nélkül és Piastri szívességével (csapattársa előre engedésével) számolva ez 16 is lehetett volna. Verstappen 6. lett Sainz és Hamilton mögött. Utánuk Russell, Pérez, Alexander Albon és Kevin Magnussen ért célba a többi pontszerző helyen.

  • Verstappen a leggyorsabb volt, Antonelli autót tört a monzai nyitányon

    Verstappen a leggyorsabb volt, Antonelli autót tört a monzai nyitányon

    Az F1-es Olasz Nagydíj első edzésén Max Verstappen volt a leggyorsabb Charles Leclerc előtt, Lando Norris harmadik lett.

    A gyakorlást tíz perc után máris meg kellett szakítani, mert a Mercedesnél F1-es nagydíjon bemutatkozó Andrea Kimi Antonelli nagy balesetet szenvedett a gyors Parabolica kanyarban. Sok öröme tehát nem volt a bemutatkozásában, de a hírek szerint a Mercedes már ezen a hétvégén bejelentheti a szerződtetését a 2025-ös szezonra Lewis Hamilton helyére.

    A piros zászlós megszakítás után közel negyedórával folytatódott az F1 edzése, később Carlos Sainznak ugyanitt volt egy necces pillanata, de neki sikerült megfognia a megcsúszó Ferrarit. Ezt leszámítva nagyrészt csendesen teltek a percek, mindegyik csapat rótta a köröket a kis leszorítóerős monzai csomaggal.

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

    A Williams Franco Colapinto személyében avatott újonc pilótát, aki Logan Sargeant helyén versenyezni is fog a szezon végéig, ő az egyik kavicságyba sodródott ki az edzés utolsó percében, de szerencséjére lelassított, mielőtt jött volna a fal.

    A legjobb időt Verstappen futotta meg, több mint két tizedmásodpercet vert Leclerc-re és Norrisra. Őket Sainz, a Sauberrel váratlanul gyors Valtteri Bottas, Oscar Piastri és Lewis Hamilton követte.

    A pilótáknak előzetesen nem tetszettek az Olasz Nagydíj helyszínén több helyen átalakított rázókövek, a régi vágású pálya élvezeti értékében csökkenésre számítottak ezáltal.