Szerző: Gerse József

  • Schumachernek kevesebb vb-címe lenne Häkkinen óriási balesete nélkül?

    Schumachernek kevesebb vb-címe lenne Häkkinen óriási balesete nélkül?

    Mika Häkkinen High Performance podcast adásában beszélt a kis híján tragikus 1995-ös balesetéről és utóhatásairól.

    A később kétszeres F1-es világbajnokká váló finnek az volt a harmadik szezonja a McLaren pilótájaként, akkoriban általában egy-egy dobogós hely jelentette számára a kiemelkedő eredményt, futamgyőzelmet még nem szerzett. Az év utolsó futamát egy utcai pályán tartották Adelaide-ben, a város utoljára volt az Ausztrál Nagydíj házigazdája, és egy hatalmas balesettel búcsúzott az F1-től.

    Häkkinen 30 évvel később visszaemlékezett az időmérőn bekövetkezett hatalmas bukására, amit az okozott, hogy az egyik tempós részen hirtelen kiszökött a levegő az egyik gumijából és elvesztette az irányítást.

    A kanyar kijáratánál volt egy hatalmas kerékvető, ami a levegőbe dobta az autót, vagyis az nem lassult, és pörgött a levegőben. Tudtam, hogy a falnak fogok csapódni, csak azt nem, mikor – mondta. – Nem volt időm rendesen megfeszíteni az izmaim és a nyakam, és akkor még nem volt benne a kocsikban a fejet védő HANS-rendszer. Olyan keményen ütöttem be a fejem, hogy megrepedt a koponyám.” 

    Häkkinen felért a csúcsra, majd a McLaren főnöke elkezdte leszakítani másokról a nadrágot

    Amikor megállt az autó, még a tudatomnál voltam. Nem tudtam mozgatni a karjaim és a lábaim, és ráébredtem, hogy nagy szarban vagyok. Mondtam magamnak, nyugi Mika, jönnek majd segíteni.” 

    Szerencsére pont annál a kanyarnál tartózkodott az orvosi stáb, és a kórház is csak pár percre volt onnan, de így sem sok választotta el a tragédiától, mert a koponyatörés miatt vér folyt a légcsövébe, és gégemetszést kellett végrehajtani rajta. Häkkinen ekkor vesztette el az eszméletét, kómába esett.

    „Szörnyűnek” nevezte a magához térése utáni heteket. „Több napig kómában feküdtem, és amikor felébredtem, szörnyű dolgok jöttek. Felfogtam, hogy mi történt. Annyira keményen beütöttem a fejen, hogy több ideg megsérült az arcomban, a fele lebénult. Az egyik szememet le kellett ragasztani, hogy aludni tudjak” – mondta a Motorsport Heroes-nak.

    Nagy baki után aratta utolsó F1-es győzelmét Häkkinen, miközben az FIA nevetséges hibát követett el

    Noha a világbajnoki cím már eldőlt Michael Schumacher javára, az 1995-ös idény utolsó versenye igazán emlékezetes maradt, többek között a rendkívül kínosan kieső David Coulthard hibája és a kevés célba érkező miatt. Häkkinen kifejtette, a baleset megtanította rá, hogy az egészség a legfontosabb, illetve arra, hogy jobban figyeljen másokra. „Bizonyos értelemben erősebbé is tett, hogy semmit sem szabad feladni” – tette hozzá.

    A baleset után nem fordult meg komolyan a fejében a búcsú gondolata. A 2001 végén visszavonuló finn a GP Racingnek egy korábbi interjúban utalt rá, hogy a baleset nélkül még több sikert érhetett volna el. „Nem hiszem, hogy gyorsabb lettem volna , de azt hiszem, hosszabbra nyújtottam volna a karrierem. Hatással volt rám [a baleset]. Ráeszméltem, hogy az F1-ben bármikor bekövetkezhet hasonló baleset, mert a motorsport veszélyes. Emiatt olyan lett a felfogásom, hogy amint bajnokságokat nyerek, nem kísértem tovább a sorsot.”

    Vagyis a baleset befolyásolta a karrierjének végső eredménylistáját, a két vb-címe mellé akár további(aka)t is gyűjthetett volna Michael Schumacher és/vagy Fernando Alonso rovására, elvégre a McLaren 2003-ra és 2005-re is erős autót készített. Kérdés persze, mennyire koptak volna meg Häkkinen képességei, de figyelemre méltó, hogy 33 évesen vonult vissza – az elmúlt négy évtizedben nála fiatalabb korban csak Nico Rosberg hozott ilyen döntést a világbajnokok közül.

  • Makaóban fejezi be a szezont Michelisz, mutatjuk a menetrendet

    Makaóban fejezi be a szezont Michelisz, mutatjuk a menetrendet

    Michelisz Norbert idén utoljára áll rajthoz, de Makaóban a híres utcai pályán más kategóriákban is összecsapnak a pilóták: a Formula Regional, az F4 és a GT-versenyzés különböző régióiból gyűlnek össze a legjobbak.

    TCR World Tour, Makaó

    • november 14. péntek: időmérő 5:10-, közvetítés: Sport 1
    • november 15. szombat: futam 6:20-, közvetítés: Sport 1
    • november 16. vasárnap: futam 4:00-, közvetítés: Sport 2

    Formula Regional, Makaó

    • november 13. csütörtök: időmérő 8:50-
    • november 14. péntek: időmérő 7:30-
    • november 15. szombat: futam 9:15-
    • november 16. vasárnap: futam 8:30-

    F4, Makaó

    • november 14. péntek: időmérő 6:30-
    • november 15. szombat: futam 4:40-
    • november 16. vasárnap: futam 2:15-

    GT, Makaó

    • november 14. péntek: időmérő 8:40-
    • november 15. szombat: futam 7:35-
    • november 16. vasárnap: futam 5:35-
  • Fegyelmezni kellett a Norris ellen hergelő rivális csapattagot

    Fegyelmezni kellett a Norris ellen hergelő rivális csapattagot

    Lando Norrist pfujolta a közönség egy része a brazíliai győzelme után, és a közösségi médiában megjelenő egyik felvétel szerint erre a Racing Bulls egyik csapattagja is megpróbált rátenni egy lapáttal.

    A sportszerűtlen cselekedet bajt hozhat az illető fejére, mert a csapatánál is látták már a felvételt. Azon az látható, hogy a csapattag felvételeket készített a közönség soraiból a dobogó alatt, és közben lefelé mutatta az ujját, így próbálta hergelni a győztes Norris-szal érezhetően nem szimpatizáló nézőket.

    Íme a felvétel:

    A Racing Bulls kénytelen volt sajtóközleményben reagálni a történtekre. „Tudomásunkra jutott a videó a hétvégi díjátadóról. Ami rajta látható, nem tükrözi a csapatunk, a VCARB értékeit vagy szellemiségét. Az ügyet házon belül kezeltük – írták. – Hiszünk benne, hogy ünnepeljük a kiváló versenyzést, és mutassunk tiszteletet mindegyik versenyző, csapat és szurkoló felé, a pályán és a pályán kívül egyaránt.”

    Meg kell említeni, hogy az illetőhöz odalépett a Racing Bulls egyik csapattagja, ő vetett véget a tényleg kellemetlen jelenetnek.

  • A Red Bull olyasmit közölt, ami ilyenkor nagyon nem jellemző

    A Red Bull olyasmit közölt, ami ilyenkor nagyon nem jellemző

    Elsőként a Red Bull jelentette be, hogy mikor mutatja be a nagyközönségnek a 2026-os Forma–1-es autóinak festését.

    A Forma–1 autóbemutatói az előző években már inkább csak festésbemutatót jelentettek, de jövőre talán ismét tartalmasabbak lesznek az új, az autók külsejét és belsejét (hajtásláncát) egyaránt megújító szabályrendszer miatt. Nyilván egyik csapat sem leplez le mindent és mutatja be egyedi megoldásait a konkurenciának, de hátha némelyik által jobb képet kapunk arról, milyen műszaki irányba indultak el.

    A Red Bull az első istálló, amelyik elárulta ezzel kapcsolatban a terveit, miközben még tart a 2025-ös szezon: a Red Bull és a Racing Bulls új, 2026-os autóinak festését január 15-én mutatják be, méghozzá Detroitban, a Forddal való együttműködés apropóján választották ezt a helyszínt. Ezt is festésbemutatónak hirdették meg, tehát az autó aerodinamikai koncepciójáról bizonyára csak nagyon vázlatos benyomáshoz jutunk, a részletekről semmit sem tudunk meg.

    A korai dátum sem véletlen, hiszen a szabályreform miatt a szezon előtti felkészülés menetrendje is változik: a szokásosnál egy hónappal korábban, január utolsó hetén Barcelonában zárt kapus teszttel kezdik az ismerkedést a csapatok a pályán azzal, amit megalkottak, majd később egy helyett két tesztsorozaton vesznek részt.

    A Red Bull és a Racing Bulls 2026-os versenyzői felállása továbbra sem végleges, csak Max Verstappen és Isack Hadjar helye biztos, utóbbinál az a kérdés, melyik istállóhoz rakják be. A legújabb találgatások alapján a Red Bullhoz, mert a hírek szerint elköszönnek Yuki Tsunodától.

  • Hamilton akaratlanul kikotyoghatta, milyen hosszú időre írt alá a Ferrarihoz

    Hamilton akaratlanul kikotyoghatta, milyen hosszú időre írt alá a Ferrarihoz

    A Ferrari csak annyit kötött a nyilvánosság orrára Lewis Hamilton szerződtetésekor, hogy a megállapodásuk több évre szól, de egy veterán újságíró leszűrte a következtetést annak hosszáról.

    BBC tudósítója, Andrew Benson részben a korábban elcsípett információkból, részben a hétszeres világbajnok szavaiból jutott arra a megállapításra, hogy Hamilton vélhetően három évre, azaz 2027 végéig írt alá a Ferrarihoz. „Brazíliában a sajtóbeszélgetései megerősíteni látszottak ezt. Amikor megkérdezték tőle, szerinte mikor kezd tárgyalni az új szerződéséről, azt felelte: Elég hosszú időre szóló szerződésem van, és általában a lejárta előtti évben kezdünk beszélni a következőről. Ettől még elég messze vagyok” – írta Benson.

    „Amikor rákérdeztek nála, ez úgy értette-e, hogy jövőre kezdenek beszélni a szerződésről, azt felelte, hogy nem.”

    Charles Leclerc szerződésének lejártáról sem közölt évszámot a Ferrari, a BBC újságírója ennek kapcsán azt írta, tudomása szerint az 2029.

    Az évszámok természetesen nem kőbe vésettek, hiszen minden F1-es szerződésben vannak olyan kitételek, amik lehetővé teszik, hogy valamelyik fél (a csapat vagy a versenyző) idő előtt felbontsa a megállapodást. Ez a téma most azért különösen aktuális, mert a Ferrari gyenge formája miatt látszólag feszültség alakult ki a pilóták és a vállalat elnöke között. Hogy John Elkann miért rossz filmet néz, arról ebben a cikkben írtunk.

    Hogy a most 40 éves Hamilton két év múlva visszavonul, tovább marad a Forma–1-ben, esetleg eligazol másik csapathoz, az természetesen a jövő zenéje.

  • Briatore durva sértéssel beszélt az Alpine kitaszított mostohagyerekéről

    Briatore durva sértéssel beszélt az Alpine kitaszított mostohagyerekéről

    Flavio Briatore méltatta a szerződéshosszabbítással jutalmazott Franco Colapintót, olyan kijelentést is téve az Alpine helyzetéről, ami eléggé bántó a szezon elején lefokozott Jack Doohan-re nézve.

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Steve Nielsen már elismerte, a szponzori háttér is szerepet játszott Colapinto szerződésének meghosszabbításában, amit a múlt héten jelentettek be, de alapvetően az argentin pilóta formája volt a leghatásosabb érv az együttműködés folytatására. Noha ő a jelenlegi mezőny egyetlen pont nélküli tagja, mellette szól, hogy a bejelentés előtti hat nagydíj időmérői közül hármon legyőzte, a futamok közül pedig mindegyiken vagy megelőzte csapattársát, vagy hozzá közel maradva ért célba, és utóbbi a Brazil Nagydíjon is ugyanígy alakult, bár ez csak Pierre Gasly-nak eredményezett pontokat.

    Az istállót gatyába rázni szándékozó Flavio Briatore elégedett az F1-ben jövőre a szezon elejétől lehetőséget kapó Colapinto . „Sajnos az autónk teljesítménye nem jó, nehéz vezetni. Azt hiszem, Franco kezdetben kicsit elveszett volt, kellett neki három-négy verseny, mire javult. A kezdéséhez képest most már más személy, magabiztosabb, jobban bevonja magát a műszaki dolgokba, mindent megtett, hogy jól teljesítsen. Sok időt fordított rá, hogy jobban kiismerje az autót. Az előző két-három futamon bár még mindig nem volt jó a csapat teljesítménye, Francóé nagyon jó volt” – nyilatkozta az F1 hivatalos oldalának.

    „Most már két versenyzőnk van, két versenyzővel dolgozunk. Franco érzi, hogy a csapat tagja lett, egyike az Alpine két versenyzőjének. Előzőleg csak egyetlen pilótánk volt, minden teher Pierre vállára nehezedett, amit most már kétfelé tudunk osztani, Pierre és Franco vállára.”

    Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    Az utóbbi mondatok Jack Doohan-nek lehetnek fájók, aki még az Alpine előző menedzsmentje alatt lett kiválasztott, de idén tavasszal már néhány nagydíj után megvonták tőle a további versenyzési lehetőséget. Újoncként valóban elkövetett hibákat, de a teljesítménye nem számított kirívóan gyengének. Róla mostanában az a hír járja, hogy a japán Super Formulában folytatja tovább a karrierjét – az apja, a motoros legenda Mick Doohan a bajnokság előző állomására kilátogatott, ez is táplálja ezt a sejtést.

    Visszatérve Colapintóra, Briatore örül a fejlődésének. „Sok időt töltöttem Francóval, látom rajta a változást, az érettséget. Az előző hónapokban teljesen megváltozott. Másképp beszél velem is, nagyobb felelősségérzettel. Tudja, mit csinál. Nagyon meglepett. Eleinte a csapatnál sokan nem voltak meggyőződve Franco teljesítményéről” – mondta a veterán csapatvezető.

    „Nagyon közel volt Pierre-hez, két tizedmásodpercen belül, és Pierre-t a Forma–1 hat legjobb versenyzője egyikének tartom. Az én feladatom az, hogy jövőre megfelelő autót adjak Pierre-nek és Francónak.”

    Felmerült még Paul Aron szerződtetése is, de róla azt mondta Briatore, hogy még nagyon fiatal, és nem láttak benne olyasmit, amiben jobbnak tűnt a két versenyzőjüknél, egy-két évet eltölthet még teszteléssel tartalékpilótaként.

  • Ítéletidő jön, de Verstappen szerint ettől még nem ő lesz a favorit

    Ítéletidő jön, de Verstappen szerint ettől még nem ő lesz a favorit

    Szombaton, a sprintfutam, illetve a vasárnapi nagydíj időmérőjének napján a legmagasabb intenzitású esőt sem zárja ki saját skáláján az FIA. Max Verstappen nem gondolja, hogy a körülmények mindenképp őt teszik esélyessé.

    Az FIA jelenleg 3-as vagy 4-es intenzitású csapadékra számít szombaton, utóbbi a legmagasabb szintet jelenti. Ez helyi idő szerint délelőtt, esetlegesen a sprintfutam idején zúdulhat a pályára, majd enyhülés várható az aktuális előrejelzés alapján, de a nap második felében, az időmérőn is 2-es vagy 3-as erősségű maradhat az eső hevessége. Ehhez ráadásul igen erős szél társul, 65-75 km/h sebességgel. A legnagyobb ítéletidő péntekről szombatra éjjel várható, ami az esetleges károkkal, nehézségekkel a pálya megközelítését befolyásolhatja a szurkolók számára.

    A nagy esőzés és a valószínűsíthető balesetek alaposan elnyújthatják a szombati programot, már ha lesz belőle bármi: tavaly az egészet áttolták vasárnapra, a futam előttre, de aznap is olyan sok piros zászlós megszakítás történt, hogy aki erre épített ivós játékot, az elég jó hangulatba kerülhetett. A Brazil Nagydíj menetrendje itt olvasható.

    Verstappen egy éve lubickolt Brazíliában ilyen körülmények között, a 17. rajthelyről nyert. „Esőben mindig sokkal több a veszély – nyilatkozta a Forma–1 hivatalos oldalának. – Az eső segíthet bárkin, de ellene is dolgozhat. Ebben az idényben ráadásul a McLaren nagyon jól kezelte a gumik túlhevülését vizes pályán, például a köztes gumin. Szóval nem készpénz, hogy ha esik, akkor minket kell majd legyőzni.”

    Noha futamok óta közeledik a tabella 1. helyéhez (azt sokáig Oscar Piastri birtokolta, az előző verseny után pedig már Lando Norris), továbbra is úgy érzi, szerencsével védheti csak meg a bajnoki címét. „A 2023-as szezonban ha azt mondták volna, 36 pont a lemaradásom négy versennyel a vége előtt, nem éreztem volna problémának, könnyen ledolgoztam volna” – mondta.

    „Rajtam nincs teher. Ha nem nyerem meg a bajnokságot, akkor is tudni fogom, hogy kiváló szezont futottam. Nagyon nehéz feladat vár rám, egyszerűen csak realistán kell tekinteni az idei esélyeimre. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy arról beszélünk, még harcban állok az első helyért. Ez a csapat feljavulásának köszönhető, sohasem adták fel, ez az erősségünk. Lenyűgöző.”

  • Öntelt, lusta F1-es mérnököket tessék, szabadon vihetők – kisöprésbe kezd az Aston Martin

    Öntelt, lusta F1-es mérnököket tessék, szabadon vihetők – kisöprésbe kezd az Aston Martin

    A The Race és más szakoldalak is azt írják, az Aston Martin F1-es csapatánál a tervezési és az aerodinamikai részlegen eltávolítottak a beosztásából hét mérnököt.

    Ez nem jelenti azt, hogy menesztik is őket, mivel az érintettekkel egyeztetve a csapat még nem döntötte el, találnak-e nekik más munkakört a vállalatcsoporton belül (akár a közúti autók gyártásánál, akár más versenysorozatoknál), de az ilyesmi általában a távozás előszelét szokta jelenteni. Különösen azután, hogy Adrian Newey nemrég jelezte, hogy nem tetszik neki a meglévő szervezeti kultúra, és ez a Red Bullnál töltött idejének hajnalára emlékezteti, amikor a Jaguar öröksége rájuk telepedett.

    Virágnyelven több kollégájának üzent a másokat hibáztató kultúrával, az önteltséggel, a lustasággal és az önbizalomhiánnyal, és ezek után aligha meglepő az Aston Martin lépése, hiszen ki ne hallgatna az F1 történelmének egyik legsikeresebb mérnökére.

    A hét személyből kettő nevét említettek meg, Akio Hagát és Eric Blandint – utóbbi a legismertebb, korábban a Ferrarinál és a Mercedesnél is dolgozott vezető beosztásban az aerodinamikai részlegen, az Aston Martinhoz pedig eredetileg Dan Fallows technikai igazgató helyettesének érkezett 2022-ben; tőle már korábban elköszönt a csapat. Tekintve, hogy az istálló 2023 első fele után lejtmenetbe került és azóta csak elvétve teljesített jól, nem váratlan, hogy személycserék történnek a stábban. Hogy az említett mérnökökre mekkora lesz a kereslet más F1-es csapatok részéről, hamarosan kiderül, hiszen ha kapnak ajánlatot a sportágon belülről, bizonyára azt preferálják majd.

    Az Aston Martin idei szezonjának a 6. és a 9. hely között bármilyen kifutása lehet, de a csapat már az új szabályrendszerre koncentrál és abban készül nagy dobásra.

  • Meghalt az F1 egyik forradalmi autójának tervezője

    Meghalt az F1 egyik forradalmi autójának tervezője

    Az FIA az Instagramon tudatta Peter Wright (cikkünk borítóképén a jobb oldalon) gyászhírét, aki részt vett az F1 egyik leginkább meghatározó autójának tervezésében.

    Ez a bizonyos autó Lotus 79 volt, amely a szívóhatást meghonosította az F1 világában 1978-ban. Sokan Colin Chapman nevéhez kötik a csapat ezen találmányát is, de természetesen nem egymaga fejlesztette ki azt, a stábjának egyik kulcsfigurája volt Peter Wright. A forradalmi felfedezésük a 2022-ben visszahozott szabályrendszer alapja volt az autó padlólemeze alatti csatornák kialakításával, ami alacsony nyomású területeket hoz létre, jelentősen növelve a leszorítóerőt és a tapadást a kanyarokban.

    1978-ban a Lotus ennek köszönhetően nagyon simán megnyerte a bajnokságot Mario Andrettivel és Ronnie Petersonnal, csak sajnos utóbbi egy tragikus baleset áldozata lett Monzában.

    Peter Wright 79 évet élt – különös egybeeséssel pont annyit, amennyi annak a bizonyos Lotusnak a kódszáma volt. Mérnöki karrierjét a BRM csapatnál kezdte az 1960-as évek végén, innen igazolt a Lotus egyik alvállalkozásához, majd onnan került az F1-es csapathoz, amelynél egészen annak megszűnéséig, 1994 végéig kitartott. Utána az FIA alkalmazásába került és különböző biztonsági és teljesítmény szabványok kidolgozásával foglalkozott.

  • Piastri így reagált arra, hogy a gyámoltalanságára utaltak

    Piastri így reagált arra, hogy a gyámoltalanságára utaltak

    Jos Verstappen a De Telegraafnak arról beszélt, furcsállja Oscar Piastri teljesítményének visszaesését, és hogy a versenyző vagy a menedzsere, Mark Webber helyében ő már az asztalt ököllel csapkodva követelt volna válaszokat és megoldást a McLarentől.

    Mindenki azon tűnődik, képes-e kezelni a nyomást, és ez nem tesz jót a megítélésének – mondta még ezt is Max Verstappen apja. – Ha én lennék Piastri, most állnék ki magamért.” Ezzel ugyan nem fogalmazta meg nyíltan, de bizonyára azokat a teóriákat táplálja, melyek szerint a McLaren mégsem azonos feltételeket ad a versenyzőinek, és inkább a brit, velük hosszabb ideje dolgozó Lando Norris vb-címét támogatja.

    Piastrit a Brazil Nagydíj előtt szembesítették Jos Verstappen szavaival. „Mindig nyíltan beszéltünk egymással [a McLarennel], többek között arról, hogy igazságosnak látjuk-e a dolgokat, ebből a szempontból megfelelő döntések születtek-e. Ki tudunk állni magunkért, határozottan fel tudom ezt vállalni, és a csapat is buzdít erre” – jelentette ki.

    „De nyilván nehéz helyzetet teremt, hogy egy csapat két autóval harcol a bajnoki címért, és csak az egyik nyerheti meg. Ez természetesen nehézségeket okoz, de tisztelem a csapatot, hogy mindkettőnket enged az egyéni bajnoki címért harcolni.”

    Piastri elkényelmesedésére célzott Jacques Villeneuve

    A szabotázs gyanújáról egy újságíró konkrétan megkérdezte Piastrit, de ő határozottan elhessegette a felvetést. A McLaren részéről közben újfent kijelentették, a végsőkig kitartanak az elveik mellett a két versenyzővel való bánásmóddal, és ezzel a hozzáállással inkább elveszítenék a vb-címet, mint 2007-ben, semmint hogy feladják azt.

    Természetesen Jos Verstappen célja a feszültségkeltés és a McLaren zavarása is lehetett a nyilatkozatával, amivel a fia felzárkózását próbálja segíteni. Arra nincs rálátásunk, hogy a színfalak mögött Piastri reklamál-e bizonyos valós vagy vélt igazságtalanságok miatt, de vegyük figyelembe, hogy az előző pályákon a tapadásviszonyok szerepet játszhattak az ausztrál gyengébb eredményeiben a vezetési sajátosságai miatt, valamint az sem mellékes, hogy az év elejéhez képest Norris sokkal jobb összhangba került az autóval, ennek is köszönhetően vette át a tabella 1. helyét csapattársától négy nagydíjjal a szezon vége előtt.