Szerző: Gerse József

  • Balszerencsés ütközés pecsételte meg Hideg Ádám eredményeit Valenciában

    Balszerencsés ütközés pecsételte meg Hideg Ádám eredményeit Valenciában

    Nem sikerült pontszerző helyen zárnia Hideg Ádám gokart világbajnoki
    ezüstérmes autóversenyzőnek a spanyol F4 bajnokság Valenciában rendezett elmúlt hétvégi fordulóján, miután a szombati első versenyen történt ütközésben megsérült az autója.

    A Cram Motorsport versenyautóját vezető magyar tehetség jól kezdett, szombaton a pontszerző helyek közelében autózott, amikor hátulról eltalálták az autóját, ez pedig rányomta a bélyegét a vasárnapi napra. A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője csaknem 40 fős mezőnyben versenyez a spanyol bajnokságban, ahol több mint 25 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért.

    A kaposvári születésű pilóta a hétvégét értékelve elmondta, voltak jobb és
    rosszabb pillanatai az időmérőkön és a futamokon is, bár a szombati kvalifikáció
    elsülhetett volna jobban.

    „Volt egy kis probléma, ami miatt két-három perccel később tudtam kimenni a pályára, de úgy érzem, hogy ha az nincs, akkor a 14-15. hely környékére jók lettünk volna” – mondta Hideg Ádám. Hozzátette, a szombati futam jól indult, annak ellenére, hogy a pálya koszosabb oldaláról rajtolt. Sikerült feljönnie a 13. pozícióba, aztán viszont az első kanyarban az egyik riválisa hátulról nekiütközött, autójának hátsó szárnya letört, a felfüggesztés pedig elgörbült, így fel kellett adnia a viadalt.

    „Kár érte, mert a pontszerzés közelében voltunk és biztos vagyok benne, hogy a 13. helyezésnél rosszabb nem lett volna az eredmény. Sajnos vasárnap valami nagyon félrement, de meg kell még néznünk a csapattal, hogy mi volt ennek az oka, mert az ütközés után átnézték az autót és minden rendben volt, viszont elképzelhető, hogy maradt olyan sérülés, amit nem vettünk észre” – fogalmazott a magyar versenyző.

    „Igazából nem volt tempóm sem az időmérőn, sem pedig a futamokon. Az időmérőn a gyors kanyarokban nem tudtam bevinni a sebességet, a lassúakban tolta az orrát az autó, a féktávokon pedig nagyon instabil volt. Az is lehet, hogy nagyon félrementünk a beállításokkal, mert a csapattársam tempója is visszaesett szombathoz képest. Sajnos a vasárnapi első verseny rajtjánál lefulladt az autó, ebben vélhetően én is hibás voltam, az utolsó futamon pedig a 29. helyről rajtolva az első három körben elég sokat tudtam előre jönni, de a tempó nem volt az igazi. Az autó bal hátulja nagyon rázott, furcsa hangja volt a motornak és a váltásokra is érdekesen reagált. A végére nagyon belassultam, de igyekeztem védekezni az utolsó körökben. A versenyszituációk egyébként az egész hétvégén jók voltak, de vasárnapra hiányzott a tempó, és ki kell még vizsgálnunk, hogy ez miért történt” – nyilatkozta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport
    Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője.

    Hideg Ádám öt forduló, azaz 15 verseny után az összetett 17. helyén áll, az
    újoncok külön értékelésében pedig a 11. pozíciót foglalja el az F4-es spanyol
    bajnokságban.

    A csodálatos Williams-újonc remeklése boríthatja Bottas terveit

  • Verstappen az idegesítő probléma ellenére érzi a javulást

    Verstappen az idegesítő probléma ellenére érzi a javulást

    Verstappen Red Bulljának kerekei vonakodtak az aszfalton maradni, de a címvédő legalább már látta a javulás jeleit.

    A hétvégi azerbajdzsáni versenyen sem a Red Bull diktálta az iramot, de a csapat már annak is örülhet, hogy Sergio Pérez révén dobogós eredményért harcolt önerőből, és nem úgy nézett ki a helyzet, mint az előző versenyen, Monzában, ahol a Ferrari, a McLaren és a Mercedes egyértelműen föléjük kerekedett.

    A 6. helyen célba érő Verstappen szerint az időmérő előtt a beállításokkal hozott rossz döntés ütött vissza, amivel a kockáztatás ezúttal nem vált be, de megemlítette, hogy elmozdultak a gödör aljáról.

    „Már az időmérőn is az zavart, ami a versenyen is a legnagyobb problémám volt, hogy az autóm sokszor ugrált az aszfalton, elvesztette a folytonos kapcsolatot vele. A lassú kanyarokban az egyik kerék mindig felemelkedett az aszfaltról, emiatt rengeteg idő vesztettem. A féktávokon is sokat ugrált és csúszkált emiatt a kocsi. Ez nagyon sok nehézséget okozott” – nyilatkozta a Viaplay-nek.

    „Az autót jobbnak éreztem, mint korábban, összességében javult a viselkedése. Mindig próbálunk javítani rajta a változtatásokkal, de ezek a változtatások sajnos rontottak rajta. Előtte megtaláltam az összhangot az autóval, de a változtatásoktól ez sajnos elveszett. A futam azonban megmutatta Checo [Pérez] esetében, hogy amikor elégedettebb volt az autóval, az jobban teljesített. Ismét harcképesek vagyunk.”

    A bajnokságból hét nagydíj maradt, Verstappen előnye 59 pont Lando Norris előtt. Bakuban sokat segített neki, hogy a legközelebbi üldözője balszerencsés volt az időmérőn, ezért nem tudott sokat faragni a hátrányából.

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

  • A csodálatos Williams-újonc remeklése boríthatja Bottas terveit

    A csodálatos Williams-újonc remeklése boríthatja Bottas terveit

    Franco Colapinto már majdnem lemaradt arról, hogy versenyzői szerződést kapjon 2025-re a Forma-1-ben, de a meglepően jó bemutatkozása és a Williams alkudozása mégis utat nyithat neki – az Audi jövőbeli csapatánál, a Saubernél.

    A Williams az Olasz Nagydíj előtt úgy határozott, nem engedik tovább garázdálkodni Logan Sargeantot, akinek a helyére 2025-től úgyis érkezik Carlos Sainz, ezért az egyik akadémista, Colapinto kapta meg a lehetőséget rá, hogy az idei szezon végéig ő vezesse az egyik autót. Ezt a váltást kevesen látták jönni, mert az F2-ben a szezon során a tabella 6. helyéig és egy győzelemig jutó argentin nem volt rajta sokak térképén, amikor Sargeant lehetséges utódjairól beszéltek.

    Ő azonban remekül élt a lehetőséggel és úgy mutatkozott be a Forma-1-ben, hogy négy évtized után Bakuban ő lett az első argentin, aki pontot szerzett; a hazájában is imádják. A fejlemények váratlanul átrendezhetik az esélyeket a tülekedésben az F1 utolsó bárki számára szabad 2025-ös üléséért (a Red Bull kisebbik csapatánál úgyis házon belülről érkezik az utánpótlás, ha pilótát cserélnek): a hamarosan az Audi fennhatósága alá kerülő Saubernél vár gazdára még hely.

    Ide pályázhatott többek között Mick Schumacher, de mostanában Valtteri Bottas elég magabiztosan nyilatkozott és utalásokat tett arra, hogy valószínűleg marad a jelenlegi csapatánál. Ugyanakkor többen rebesgették Gabriel Bortoleto érkezését is, aki az F2-ben átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

    Majdnem levágta a saját fülét az F1 meglepetésújonca

    A Williams csapatfőnöke kijelentette, az istálló partnere lesz Colapintónak, hogy esetleg betuszakolják a Sauber/Audi csapathoz. „Két verseny alatt megmutatta, hogy helyet érdemel a Forma-1-ben. Mindig az volt a véleményem, hogy engedjük versenyezni a jó pilótákat. Meglátjuk, ki tudunk-e találni valami az Audival a mostani helyzetben, erre törekszem” – mondta James Vowles.

    Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit Franco elért, kicsit apaként. Sikeresnek akarom látni, szeretném, hogy építse a karrierjét.

    Az Audi egyelőre nem tudja, milyen típusú versenyzőt szerződtessen a veterán Nico Hülkenberg mellé: lehet, hogy két rutinos rókával állnak fel, hogy minél gyorsabban építkezhessenek, de nem zárták ki azt sem, hogy a fiatalságra szavaznak a másik autóban; Colapintónak nyilván ez az irány jelentene segítséget.

    Kicsit ciki, ahogy Hamilton nem emlékezett a fiatal riválisa nevére

  • Pérez balesete után kórházba kellett szállítani az apját

    Pérez balesete után kórházba kellett szállítani az apját

    A biztatóan induló verseny rosszul végződött Sergio Pérez számára Bakuban, ütközött Carlos Sainz-cal, de ami még rosszabbul érinthette, hogy az édesapja szívroham előtti állapotba került és kórházba kellett szállítani.

    A Heraldo Mexico információi szerint Antonio Pérez vasárnap délelőtt lett rosszul (az időeltolódás miatt Mexikóban még csak délelőtt volt a futam idején), pont a fia balesete után, ájultan találtak rá a fürdőszobában.

    Sergio Pérez sajtósai megerősítették, hogy a korábbi képviselőt kórházba szállították, ahol szerencsére már magához tért és azóta javult is az állapota, erről fényképet is közöltek a mexikói oldalon.

    A Heraldo Mexico cikke szerint ugyan nem derült ki, hogy Antonio Pérez hazatérhetett-e már, de többeknek feltűnt, hogy a közösségi médiában aktívan tevékenykedik, ezért szerencsére vélhetően egyre jobb az egészsége.

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

  • Kicsit ciki, ahogy Hamilton nem emlékezett a fiatal riválisa nevére

    Kicsit ciki, ahogy Hamilton nem emlékezett a fiatal riválisa nevére

    Lewis Hamilton csak 9. lett az Azeri Nagydíjon, és a futam nagy részében két olyan fiatal pilótával csatázott, akiknek együttes életkora szinte megegyezik az övével, és akik együtt még annyi F1-es versenyen sem indultak, mint ahány vb-címet a brit szerzett.

    Hamilton sok nehézséggel szembesült a hétvégén, mert büntetést kapott új motor használata miatt, majd nem jól rakták össze az autóját, ezért nagyon különös módon kellett vezetnie. Hosszan harcolt a Williamsnél nemrég debütáló Franco Colapintóval, valamint a Haashoz az eltiltott Kevin Magnussen helyére behívott Oliver Bearman-nel, közöttük ért célba.

    A hétszeres világbajnok a leintés után sportszerűen gratulált mindkettejüknek és pacsizott velük az autóból kiszállva, de később ahogy a Sky Sportsnak nyilatkozva dicsérte őket, Colapintóra gondolva nem jutott eszébe a „kölyök neve” (lásd a második Twitter/X linken). A körülötte lévők kisegítették, és nemsokára talán már kapásból beugrik majd a neve, hiszen Colapinto teljesítménye egyelőre lenyűgöző, aki az F1-ben 1982 óta az első pontot szerző argentin versenyző.

  • Furcsa balesetbe keveredtek a Red Bull tehetségei az F2-ben (videó)

    Furcsa balesetbe keveredtek a Red Bull tehetségei az F2-ben (videó)

    A Red Bull által támogatott két tehetség ugyanabban a kanyarban, szinte egyszerre csúszott a falba az F2 pénteki bakui időmérőjén.

    A célegyenes végén, az első kanyarnál előbb a tabella éllovasa, Isack Hadjar robogott tovább egyenesen a bukótérbe, majd a szalagkorlátba, aztán néhány másodperc múlva pedig Pepe Martival történt ugyanez. Szerencse, hogy utóbbi nem a Campos másik autóját találta el, mindenesetre így is bizarr látványt nyújtott a falban egymástól alig pár méterre landolt két kocsi.

    A Red Bull mindkét pilótája a fékekre panaszkodott, hogy nem fogtak, ezért a közvetítésben arról elmélkedtek a kommentátorok, hogy a Campos autóihoz rossz beállítást választottak, és a túl alacsony hasmagasságtól elemelkedhettek az aszfaltról az első kerekek a féktávon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula 2 (@formula2) által megosztott bejegyzés

  • Váratlan fordulat a McLaren botladozása, de Norris sejti az okát

    Váratlan fordulat a McLaren botladozása, de Norris sejti az okát

    Lando Norris szerint nem félrevezető az Azeri Nagydíj pénteki eredménytáblázata, tényleg nem ízlenek a McLaren autójának a körülmények.

    Az első edzésnapon Oscar Piastri 5. lett a rangsorban, míg Norris valódi tempója rejtve maradt a nyilvánosság előtt, mert a legjobbnak tűnő köre végén el kellett emelnie a lábát a gázról egy másik versenyző miatt.

    Az mindenesetre látszik, hogy a McLaren elmúlt hónapokban látott fölénye hiányzik, és ezt Norris sem tagadja. „Elég nagy a lemaradásunk. Nagyon keményen kell hajtanom, hogy jó köridőt érjek el” – ismerte el az F1TV-nek.

    „Sokat kell javulnunk, többet, mint a Mercedesnek, a Ferrarinak és a Red Bullnak. Ők egymáshoz hasonló szinten állnak, nekünk nagyjából három-négy tizedmásodperc a hátrányunk.

    Norris szerint a közvélemény McLarenről alkotott képe téves volt, ez is megmutatkozott Bakuban pénteken. „Több olyan pályán jártunk, ahol nem voltunk gyorsak. Az emberek szeretik azt gondolni, hogy mindenhol mi vagyunk a legjobbak, holott ez nincs így” – hívta fel a figyelmet.

    Norris fontos kiegészítést árult el a McLaren döntéséről

    „Eddig nagyon jól dolgoztunk, jobban, mint más csapatok. De tudtuk, hogy a Ferrari nagyon gyors lesz itt, és ilyen pályán a Mercedes. Nem rossz az autónk, biztosra veszem, hogy jó köridőt tudunk vele futni, viszont egyértelmű, hogy nem járunk a többiek előtt annyival, mint korábban más versenyeken.”

    Norris a probléma magyarázatának az aszfalt csekély tapadását látja, ami gyengébb, mint tavaly volt (amikor tavasszal rendezték az Azeri Nagydíjat, és a feltételeket ez is befolyásolhatja).

    A csapattársa, Piastri kevésbé pesszimista, és a McLaren hosszú etapos tempóját kifejezetten jónak látta. Az elmúlt években sokszor láttunk példát arra, hogy egy csapat (főleg egy élcsapat) szenved a pénteki edzésnapon, de a szimulátorban folyó munkával és az adatok értelmezésével végül sokat javítanak a beállításokon szombatra, így a McLarennél is ebben bízhatnak. Ha pedig valóban a Norris által említett tapadási helyzet okozza a wokingiak nehézségeit, segíthet rajtuk, hogy utcai helyszín lévén egy ilyen pályán napról napra sokat javul a tapadás, ahogy egyre többet köröznek az autók.

    A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

  • Pérez végre villantott, de Leclerc elvette tőle az 1. helyet

    Pérez végre villantott, de Leclerc elvette tőle az 1. helyet

    Bakuban az F1 második edzésén Charles Leclerc volt a leggyorsabb Sergio Pérezt és Lewis Hamiltont megelőzve.

    A Red Bull megtartotta az első edzésen mutatott jó formáját, de meglepetésre nem Max Verstappen, hanem Pérez volt a gyorsabb a versenyzői közül, aki majdnem mindenki másnál is gyorsabb volt. A mexikói pilóta hosszú idő után először villantott, és Bakuban általában jól megy, tavaly például ő nyerte a futamot.

    Az edzés utolsó negyedórájában, a lágy gumis sprintek többségének végeztével Pérez állt az élen, de az időmérő-szimulációját későbbre ütemező Charles Leclerc hat ezredmásodperccel megelőzte. A 3. helyezett Hamilton is közel állt hozzájuk, a hátránya Péreztől 60 ezredmásodperc volt.

    Nem véletlen, hogy a korábban balesetet szenvedő Leclerc fáziskéséssel kapta meg a lágy gumikat, mert a Ferrarinak el kellett hárítani egy problémát: az edzés első részében a monacói pilóta nagyon morcos volt, amiért a jobb- és a balkanyarokban asszimetriát érzett a kormányzásban, és bosszantotta, hogy ennek okát nem tudták megtalálni a mérnökök; egyszer ki is csúszott a bukótérbe, sokáig nem is futott jó eredményt.

    Szörnyű hír a Red Bullnak, hogy most várható tőlük a legjobb teljesítmény?

    A 4. helyen Carlos Sainz végzett, a világbajnoki címért versengő két pilóta közül pedig Max Verstappen 6., Lando Norris pedig csak 17. lett a rangsorban. Utóbbi valós tempójára azonban nem derült fény, mert a gyorsköre végén lassítania kellett Pierre Gasly miatt a célegyenes elején, aki az akkumulátor meghibásodására panaszkodott és ezzel magyarázta a lassúságát.

    Az üldözőbolyban váratlanul jól szerepelt Lance Stroll, aki 7. lett, és a Haas mindkét versenyzője, így a Kevin Magnussen helyére beugró Oliver Bearman is befért az első tíz helyezett közé.

  • Newey szerényen hárította a bókot, amikor vb-címet mentett Verstappennek

    Newey szerényen hárította a bókot, amikor vb-címet mentett Verstappennek

    Amikor a Red Bull legutóbb ennyire eltévedt a beállításokkal, Adrian Newey meglátásai húzták ki Max Verstappent a pácból, és bizonyára ennek köszönhetően szerezte meg az első F1-es világbajnoki címét.

    Mindez 2021-ben történt, és Lewis Hamilton átvette a vezetést a tabellán Verstappentől a Török Nagydíj előtt, ahová a Red Bull gyenge formában érkezett meg. Az újraaszfaltozott pályán nem úgy viselkedett a kifejezetten meredek padlószögű autó, ahogy várták, és az edzések képe alapján reális veszély volt, hogy a holland kevés pontot hoz Hamiltonon, aki rajtbüntetést kapott kereten felüli motor használata miatt. A másik Mercedest vezető Valtteri Bottas uralta a hétvégét, de például a Ferrarival Charles Leclerc is gyorsabbnak tűnt Verstappennél.

    Ekkor lépett közbe Newey, aki a nyári kerékpáros balesete után hetekig lábadozott és táppénzen volt, de Isztambulba már el tudott utazni az időmérő előtt. És ha már ott járt, megoldotta, vagy legalábbis jelentősen enyhítette a problémákat. „Természetesen Newey a stáb vezéralakja – mondta 2021 őszén Helmut Marko a Sky német csatornájának. – Azonnal felismerte, hogy miért vannak nehézségeink a beállításokkal.”

    A Török Nagydíjat követő austini versenyen Verstappen már nyert, méghozzá meglepetésre, mert az ottani pálya hagyományosan a Mercedes felségterületének számított évek óta. Utólag érezzük, mennyire fontos volt az a győzelem, illetve előtte Isztambulban a 2. hely, amik nélkül nem lett volna meg neki a vb-cím 2021-ben.

    Másfél milliárd forint – átszámítva ennyit kereshet Adrian Newey az új csapatában

    Newey szerényen szerényen elhárította a dicséretet, amikor anno felvetették neki, hogy a munkába visszatérése milyen látványosan kapcsolódott a Red Bull akkori javulásához. „Ez nagyon kedves, de talán csak véletlen egybeesés” – reagált az F1 Nation podcast adásában.

    Azóta más szelek fújnak, Newey tavasszal felmondott a Red Bullnál (s mint hivatalossá vált, az Aston Martinhoz igazol), hónapok óta nem vesz részt az autó fejlesztésében. A csapat szerint nincs összefüggés ez, illetve az autó problémái között, pedig a veterán mérnök látásmódja, hozzájárulása biztos segítene nekik hamarabb megtalálni a probléma gyökerét – igaz, Christian Horner rámutatott, hogy már tavaly néhány pályán, például Austinban jelentkeztek azok az anomáliák, amik azóta letaszították az erősorrend éléről a csapatot, vagyis Newey elvileg foglalkozott velük.

    A csapatfőnök elmondása szerint a leszorítóerő növelését nem tudták jó arányban megosztani az autó eleje és hátulja között, és a gondot a szimulációk nem mutatták ki. A problémát egyelőre csak úgy tudják orvosolni, hogy szándékosan alulkormányzottá teszik a kocsit, amitől lenyugszik a hátulja, de ez fokozza a gumikopást.

    Így kreáltak világszerte főellenséget előbb Vettelből, majd Verstappenből

  • Leclerc balesetével indult az Azeri Nagydíj

    Leclerc balesetével indult az Azeri Nagydíj

    Két hétvége alatt két utcai pályával folytatódik az F1 bajnoksága, először Baku van terítéken. Az első edzésen szoros végeredmény alakult ki, a Red Bull is jobban kezdett, mint amit az előző hónapokban láttunk tőlük.

    A Haasnál az eltiltott Kevin Magnussen helyett Oliver Bearman vezet az Azeri Nagydíj idején. A Red Bull frissített padlólemezzel próbál úrrá lenni a problémáin, és az első benyomások alapján – bár természetesen még a versenyhétvége nagyon korai szakaszánál járunk – bizakodhatnak, mert Max Verstappen a legjobb, Sergio Pérez a harmadik legjobb időt futotta, vagyis a csapat a monzai hanyatlás után visszatért a McLaren, a Mercedes, a Ferrari szintjére.

    Az élmezőnyben sokáig szoros volt a tabella, de az utolsó pillanatban Verstappen jobban meglógott a többiektől. A 2. helyen Lewis Hamilton végzett, Lando Norris 4. lett. A Mercedes dobta a nem jól működő padlólemezét erre a hétvégére, egy korábbi változatot használ az autókon, egyelőre ez sem tűnik rossz döntésnek.

    Az edzés első felében kétszer is szükség volt piros zászlós megszakításra. Először csak aszfaltra kerülő törmelék miatt állították meg pár percre az edzést, majd Charles Leclerc a gyors 15-ös számú balosnál a korlátnak ütközött és összetörte a Ferrari jobb oldalának első részét.

    Itt egyáltalán nincs bukótér; a kanyar első áldozata tehát megvolt a hétvégén, de a hagyományok alapján nem biztos, hogy nem lesznek továbbiak.

    A tréning második fele sem telt el kényszerszünet nélkül, a Williamsnél az előző versenyen debütáló Franco Colapinto egy másik kanyar kijáratánál karambolozott, miután megcsúszott a kanyar közepén.

    Az autója ugyan egyben maradt, de rosszul alakult Esteban Ocon edzése is, mert az erőforrás meghibásodása miatt nem tudott mért kört futni, neki is sokat kell pótolnia a magyar idő szerint 15 órakor kezdődő második gyakorláson.