Szerző: Gerse József

  • Alonso hoppon marad, ha az Aston tényleg ekkor veszi célkeresztbe a vb-címet?

    Alonso hoppon marad, ha az Aston tényleg ekkor veszi célkeresztbe a vb-címet?

    Az Aston Martin három év múlva számít először arra, hogy a bajnoki címért harcolhat a Forma-1-ben. Ekkor Fernando Alonso talán már nem lesz a fedélzeten, az ő szerződése ugyanis 2026 végéig érvényes.

    Évek óta nagy elánnal erősít az Aston Martin, hogy a Forma-1 egyik legerősebb csapatává fejlődjön, de a tavalyi szezon első felét leszámítva ritkán volt olyan alkalom, amikor úgy tűnt, összejön az áttörés és ezen a néven futamot nyerhet. Talán a veterán mérnökzseni, Adrian Newey a kirakós utolsó hiányzó darabja, akinek a hozzájárulásához az új szabályok évétől, 2026-tól fűz nagy reményeket a csapat.

    Az istálló kereskedelmi és marketing részlegének vezetője úgy véli, onnantól megragadnak a mezőny elitjében. „Futamok, bajnokságok megnyeréséért akarunk harcolni, ez sikerülni is fog 2026-tól, mindenünk megvan hozzá. Hosszú folyamat bővíteni 300 alkalmazottról 1000-re, öt, hat, hét évig is eltart. Nagy múltú, csúcsszinten szervezett csapatok kihívóivá akarunk válni” – nyilatkozta Jefferson Slack a brit közvetítés korábbi kommentátora, James Allen műsorában, a JA on F1 podcast-adásában.

    „Adriannak nagy szerepe lesz, hogy 2026-ban futamgyőzelmekért harcoljunk, majd 2027-ben pedig szerintem már bajnoki címekért.” 

    Alonso érzi, hogy ketyeg az óra nála is, hiába vezet változatlan kitűnően, és Newey érkezésének bejelentésekor is utalt rá, hogy ő már talán nem ízlelheti meg a legendás szakember munkájának gyümölcsét. A felvázolt forgatókönyv alapján kérdés, 2027-ben és később is érez-e magában erőt és motivációt a folytatásra, bár ha 2026-ban jó formát mutat az Aston Martin és neki sem kopnak meg a képességei, minden bizonnyal habozás nélkül a folytatás mellett dönt. 

    Közúti balesetet okozott az amputált lábú korábbi versenyző, a jogosítványa bánta

  • A Magyar Nagydíjat szinte a legolcsóbbnak találták az F1 naptárában

    A Magyar Nagydíjat szinte a legolcsóbbnak találták az F1 naptárában

    A Formula Addict Instagram-oldalán megjelent egy összeállítás, amin az F1 helyszíneit összevetették a nagydíjak háromnapos jegyárai alapján.

    A rangsorban majdnem az első helyen végzett a Magyar Nagydíj a 200 dollárnál csak kicsit magasabb összeggel, alig lemaradva a Kínai Nagydíjtól. A gyűjtésben a háromnapos belépők árait vették alapul, vélhetően az összes kategóriát és típust figyelembe véve, de hozzá kell tenni, hogy a jegyárak változhatnak is az esemény időpontja előtti különböző időpontokban.

    A hozzánk közeli európai versenyek közül az Olasz Nagydíj számít még olcsóbbnak a rangsorban, az outliernek tekinthető Monacói Nagydíjat leszámítva pedig a legdrágább a Brit Nagydíj lett. Bizonyára kitalálja mindenki, az egész szezonban melyik pálya bizonyult a legdrágábbnak: Las Vegas összege kiemelkedően magas, 1600 dollár fölötti. Az amerikai helyszínek értékei amúgyis magasak, a hat legnagyobb között található Austiné, Miamié és Las Vegasé.

    Jelenleg a 2025-ös Magyar Nagydíjra 150 euróért, azaz 165 dollárért lehet háromnapos belépőt vásárolni állóhelyre. A tribünök nagy részére ugyanakkor már elfogytak a meghirdetett jegyek.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA ADDICT (@formula.addict) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton természetellenes útra tereli a kutyákat?

    Hamilton természetellenes útra tereli a kutyákat?

    Lewis Hamilton az Instagramon jelentette be, hogy befektetett a Bramble nevű cégbe, amely 100%-ban növényi alapú, vegán kutyatáplálékot gyárt.

    Ő maga már évek óta vegán életmódra váltott, és úgy néz ki, piaci résnek gondolja, hogy szűk az elérhető választék ilyesmiből az ebek számára. A hétszeres világbajnok Forma-1-es klasszis azt írta, az egészségtudatos életvitelt fontosnak tartja Roscoe esetében is, és állítása szerint kis kedvence imádja az új tápot, javult az energiaszintje, fényesebb és egészségesebb a szőre, ráadásul megfiatalodott: szerinte olyan, mintha ismét kiskutya lenne.

    Hamilton vegán életmódját néhány hónapja egyébként Fernando Alonso is követni kezdte.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Magnussen mást javasol a büntetőpontok helyett, de az sem tűnik jó megoldásnak

    Magnussen mást javasol a büntetőpontok helyett, de az sem tűnik jó megoldásnak

    Az F1 büntetőpont-rendszerét hamarosan felülvizsgálhatják, akár el is törölhetik bő tíz év után. A rendszer eddigi egyetlen eltiltással sújtott kárvallottja, Kevin Magnussen mindenképp erre szavazna.

    A büntetőpontozást 2014-ben vezették be, hogy a notórius bajkeverőket relatíve objektíven tilthassák el F1-es versenyről, ne pedig egy-egy súlyosabb eset láttán döntsön úgy az aktuális sportfelügyelői testület, hogy a felelőst elmeszeljék a következő futamról. Noha Magnussen okozott néhány ütközést az elmúlt hónapokban, ezek egyike sem tűnt kirívóan veszélyesnek, egyszerűen csak összejött a kontóján az eltiltást jelentő 12 fekete pont.

    „Talán jobb lenne, ha a versenyről eltiltást szélsőségesen veszélyes vezetés miatt osztanának ki, vagy valamilyen szabálysértésért, nem pedig pontok gyűjtése után” – idézte Magnussent a RacingNews365.

    „Én úgy kezdtem a szezont, hogy egyetlen büntetőpontom sem volt, az összeset idén gyűjtöttem be. Onnantól tudni lehetett, hogy egyik sem évül el a szezon vége előtt, és azért jártam pórul, mert tavalyról egyetlen büntetőpontot sem hoztam át. Bizonyos szempontból jobb lett volna, ha tavalyról megmaradt volna néhány.”

    Ez furcsa gondolatmenet, hiszen ha áthozott volna néhány büntetőpontot 2024-re, attól még ugyanúgy óvatosan kellett volna vezetnie a 12-höz közeledve, márpedig ebben a tudatban is voltak ütközései idén. Az érvelése nem csak ezért sántít, ugyanis a rendszert pont azért vezették be, hogy a versenyzésben „visszaeső” bajkeverőket objektíven büntessék súlyosan.

    Visszavonatná Magnussen eltiltását az áldozatává váló versenyző

    A vélhetően az utolsó F1-es idényét futó pilóta 1994 óta a második, aki eltiltást miatt nem vehetett részt egy F1-es versenyen, ha Jacques Villeneuve speciális 1997-es kálváriáját is beleszámítjuk, akkor a harmadik. A Magnussen által említett különösen veszélyes szituációk eltiltással való büntetésénél a mérlegelést érné kritika, hogy valaki miért ússza meg az eltiltást, más pedig miért nem.

    A The Race úgy tudja, ettől függetlenül a versenyzői eligazításokon már beszéltek a témáról, de az még nem jutott el addig a bizottságig, amely a szabályalkotással foglalkozik. Ez alapján benne van a pakliban, hogy a közeljövőben felülvizsgálják a szisztémát, esetleg teljesen eltörlik vagy megváltoztatják. Utóbbi mellett az egyik érv az, hogy a rendszer bevezetése idején még nem 30 futamot rendeztek, mint manapság a sprintekkel együtt.

    A versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik vezetője, George Russell rámutatott, nem szabad hagyni, hogy a necces szituációkra hajlamos pilóták kedve még jobban megjöjjön a vakmerő manőverekhez. „Példát kell mutatnunk a fiatalok bajnokságainak. Az F4, F3, F2 mezőnyének nem szabad hagyni, hogy a veszélyes vagy kiszámíthatatlan vezetést megússzák, tudniuk kell, hogy előbb-utóbb megbűnhődnek az ilyesmiért” – mondta.

    A bukás bajnokai? – Így dobott el magától 7 konstruktőri címet is a McLaren 1998 óta

  • A lázadó Verstappen felfogta, miért hívták be raportra a káromkodás miatt

    A lázadó Verstappen felfogta, miért hívták be raportra a káromkodás miatt

    Vihar a biliben szintű botrányt okozott, hogy Max Verstappen trágár kifejezést használt az FIA sajtótájékoztatóján, amiért pontosabban meg nem nevezett közösségi munkára büntették.

    Sokak szerint érthetetlen/nevetséges, miért volt szükség erre, hiszen Verstappen legalább nem játszotta meg magát, és nem is valaki másra, hanem az autójára használt egy olyan szitokszót, ami a hétköznapi életben sokaknál teljesen megszokott. Az FIA egyik  felügyelője, aki Szingapúrban épp szolgálatot teljesített, árnyalni próbálta a helyzetet azzal, hogy kifejtette, miért hívatták be Verstappent.

    Az illető Johnny Herbert, háromszoros futamgyőztes korábbi F1-es pilóta. „A szingapúri sajtótájékoztatón Max az F-betűs szót használta az autójára, amit világszerte közvetítettek. Több káromkodást hallani manapság, mint valaha, és egy sajtótájékoztató nem a megfelelő hely erre” – jelentette ki a Casino Hawks oldalnak.

    „Egyes újságírók szerint a sportágban megpróbálnak robotot faragni a versenyzőkből, pedig ez nincs így. Csupán annyit kérünk tőlük, ne szitkozódjanak, ami szerintem így van jól. A legtöbb pilóta nem káromkodik.”

    A Red Bull tényleg tart attól, hogy Verstappennél betelik a pohár és visszavonul

    Pontosabban ha mégis káromkodnak, azt a nyilvánosság keretein kívül teszik, és Verstappen is úgy vélte, a legtöbb emberre érvényes ez a megállapítás. A holland trollkodással reagált a büntetésre, amivel Herbertnek sem volt baja.

    „Ez mutatja Max lázadó stílusát, amit én is imádok, Max ettől lesz Max, őszinte figura, aki kimondja, amit gondol. De ennek is megvan az ideje és a helye. Véleményem szerint túl sok a káromkodás, és nem akarom, hogy az ötéves unokám ilyen beszédet halljon” – mondta.

    „Láttuk [Verstappen] arcán, hogy nagyon felhúzta magát, de amikor távozott, úgy tűnt, megenyhült, mert megértette, miért hívtuk be. Minket, sportfelügyelőket nem hibáztatott érte. Megvan a hatáskörünk sokféle büntetési mód alkalmazására, a testület közösen döntött. Megbírságolhattuk volna őt, de hasznosabbnak éreztük, hogy inkább tegyen valamit a közösségért. Hogy ez pontosan mi lesz, azt Max és az FIA dönti el.”

    Jos Verstappen kibírta káromkodás nélkül az FIA káromkodásszabályának kritizálását

  • Lerázzák magukról a régóta kellemetlen bilincset az F1-es csapatok?

    Lerázzák magukról a régóta kellemetlen bilincset az F1-es csapatok?

    A csapatot váltó mérnököknél alkalmazott, úgynevezett “kertészkedési szabadság” intézményének felülvizsgálatáról tárgyalhatnak hamarosan az F1 csapatai.

    Ennek a régi tradíciónak az a célja, hogy amikor az F1-ben egy mérnök átigazol egy másik csapathoz, ne vigyen magával időszerű szakmai titkokat. Emiatt küldik őket többhónapos kényszerszabadságra, mielőtt újra munkába állnának, bár természetesen kevesen töltik valóban kertészkedéssel a váratlanul felszabadult időt. A Red Bulltól az Aston Martinhoz szerződő Adrian Newey esetében is előjött a téma, aki jövő márciusig nem kezdhet el foglalkozni új csapata autójával.

    Az Autosport újságírója, Roberto Chinchero a bokszutcai szóbeszédek alapján arról írt, hogy nemsokára változás jöhet, és jelentősen enyhítenek a mérnökökre vonatkozó megkötéseken, lerövidíthetik a kényszerszabadság idejét. „Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a téma szóba kerül a csapatfőnökök találkozóján” – írta, hozzátéve, hogy több részletről már ilyen-olyan formában beszéltek is egymás között.

    A könnyítésre több okuk is van az F1 csapatainak, és nem csak az, hogy mindenki szeretné minél hamarabb ténylegesen a soraiban tudni az új munkatársakat. Ezek közé tartozik, hogy manapság már könnyű otthonról távmunkában dolgozni, aminek ellenőrzése nehéz, ráadásul a kényszerszabadság alatt annak a csapatnak a pénzügyi keretét terheli az a mérnök, amelyiktől távozik.

    A kényszerszabadságot eddig sem mindenkinél alkalmazták, egyes esetekben a csapatok közti alkuk rövidítettek a kihagyás időtartamán. Chinchero megemlítette, a paddockban sokan azzal tréfálkoznak, hogy az aktuálisan kényszerszabadságon lévő mérnökökből ki lehetne állítani egy 11. istállót is, vagy hogy nem véletlen, hogy Angliában még sohasem voltak ilyen szépek a kertek, mint az idei szezon eleje óta – az elmúlt hónapokban ugyanis az átlagosnál több nagy kaliberű szakember váltott csapatot az F1-ben.

    „Olyanok vagyunk, mint egy vicc” – a Renault-vezér hosszasan beszélt a sokaknak fájdalmas döntésről

  • Sainz a műfaj egyik legnagyobb mesterével együtt pattant biciklire

    Sainz a műfaj egyik legnagyobb mesterével együtt pattant biciklire

    Carlos Sainz kikapcsolódás gyanánt együtt biciklizett Monacóban Tadej Pogačarral.

    Pogačar idén harmadszor nyerte meg a Tour de France-t, emellett a Giro d’Italián és a országúti kerékpár-világbajnokságon is diadalmaskodott. Ez a teljesítmény számít a biciklisek világában a „tripla koronának”, vagyis ugyanaz a neve, mint amikor az autósportban valaki nyer a Monacói Nagydíjon, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson is – utóbbiról épp a napokban mondott le Fernando Alonso.

    Az autósport tripla koronájához nem feltétel, hogy az illető egyazon évben nyerje meg az említett versenyeket, de így is olyannyira kivételes teljesítmény, hogy eddig egyedül Graham Hillnek sikerült. A kerékpárosoknál Pogačar is csak a harmadik, akinek ez összejött.

    Sainz az Instagramon közzétett felvételek alapján a műfaj egyik legjobbjával együtt űzte ezt a tevékenységet Monacóban, ha már épp hosszú őszi szünetet tart az F1, és ráért.

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

  • Idén utoljára szurkolhatunk Kiss Norbertért – hétvégi autósport programajánló

    Idén utoljára szurkolhatunk Kiss Norbertért – hétvégi autósport programajánló

    Kiss Norbert már bebiztosította a bajnoki címet a kamion Európa-bajnokságon, amelynek szezonzáróját ezen a hétvégén rendezik. Molnár Martin és Hideg Ádám is rajthoz áll az F4-ben, előbbi Angliában, utóbbi Spanyolországban.

    Kamion Eb, Le Mans

    Brit F4, Brands Hatch

    • október 5. szombat: időmérő 11:25 – 11:45
    • október 5. szombat: 1. futam 14:50 – 15:10
    • október 5. szombat: 2. futam 18:25 – 18:45
    • október 6. vasárnap: 3. futam 11:40 – 12:00
    • október 6. vasárnap: 4. futam 16:25 – 16:45

    F4 Spanyol, Jerez

    BTCC, Brands Hatch

    • október 5. szombat: időmérő 16:40-
    • október 6. vasárnap: futam 12:30-
    • október 6. vasárnap: futam 15:45-
    • október 6. vasárnap: futam 18:35-

    NASCAR, Talladega

    Cup Series

    • október 5. szombat: időmérő 20:30-
    • október 6. vasárnap: futam 20:00-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • október 5. szombat: időmérő 19:00-
    • október 5. szombat: futam 22:00-, közvetítés: MATCH4

    Truck Series

    • október 4. péntek: időmérő 20:00-
    • október 4. péntek: futam 22:30-, közvetítés: MATCH4

    Mégsem lesz extra futam az idei F1-es szezon végén

  • Megvédte Norrist a főnöke a szörnyű mérlege után

    Megvédte Norrist a főnöke a szörnyű mérlege után

    A McLaren versenyzője, Lando Norris kifejezetten rosszul sáfárkodik az első rajtkocka jelentette előnnyel.

    Ötből egyszer sem – a legutóbbi verseny előttig ennyiszer tudta Norris a nyitó kör végére megőrizni az 1. helyet a pole pozícióból, pedig több alkalommal nem épp hosszú vágta volt az első kanyarig. Az átkot Szingapúrban megtörte és végül magabiztosan nyert is, de a jövőre és a bajnoki esélyeire nézve korántsem megnyugtató, hogy a futamok e fontos részletét ritkán oldja meg jól.

    A McLaren csapatfőnöke szerint általában kisebb akadályok miatt járt pórul Norris, és nem tendenciózusan szúr el valamit. „Többen, Landóval együtt áttekintettük az összes rajtját és az összes első körét a szezonban, de nem találtunk olyan esetet, amikor nagyon sokat benne hagyott a kalapban, még olyankor sem, amikor a pole-ból indulva nem elsőként haladt a nyitó kör végén” – idézte az Autosport Andrea Stellát.

    „Barcelonában úgy gondoltuk, hogy [George] Russell veszi át az első helyet még akkor is, ha Lando valami mással próbálkozik. Némelyik rajtja lehetett volna jobb, de a csapat miatt sem lettek a legjobbak. Zandvoortban mindkét autón hidegek voltak a gumik, és egyik sem indult jól.”

    A McLaren vezére hangsúlyozta azóta sok figyelmet fordítottak a rajtokra és a gumik előkészítésére. A felvételek alapján az első métereken nem szokott gond lenni Norrisnál, inkább az elindulás második fázisánál veszít időt a többiekhez képest.

    Norris elismerte: Verstappen és Hamilton több dologban jobb nála

  • Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levente

    Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levente

    Csapatával bajnoki címet nyert Losonczy Levente a TCR Europe, azaz a túraautósok Európa-kupa sorozatának hétvégén, Valenciában rendezett zárófordulóján, amely a magyar versenyző számára balszerencsésen alakult, leginkább a vasárnapi második futam után kapott időbüntetés miatt.

    Az ALM Motorsport Honda Civicjével versenyző Levi a szombati időmérő edzésen nem volt elégedett autójának egyensúlyával, ami miatt nem tudott igazán jó köridőt futni „Túlságosan túlkormányozott volt az autó az időmérőn, emiatt nehéz volt kihozni a gumikban rejlő igazi potenciált. Nekem volt ezen a hétvégén plusz 20 kilogramm súly az autóban, közben sokan a körülöttem lévők közül plusz súly nélkül tudtak versenyezni. Ennek ellenére nagyon kicsivel csúsztam le a fordított rajtrácsos pole pozícióról, de a 11. helyről rajtolva eleve nehezebb a feladat” – elevenítette fel a történteket Levente.

    A 21 éves versenyző a szombati első futamon is túlkormányozottnak érezte a Hondát, ezzel együtt hetedikként ért célba, az ALM Motorsport pedig ezen a versenyen bebiztosította a csapatbajnoki címet.

    „A futamon szintén sokat számít a plusz 20 kiló, leginkább a gumikezelés szempontjából, a Cuprák pedig alapvetően nagyon gyorsak, ezért inkább védekezéssel telt ez a futam, mint támadással. A csapat aztán éjszakába nyúlóan dolgozott az autón, amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm nekik a munkát” – nyilatkozta Levi.

    Vasárnap aztán még küzdelmesebb futama volt a magyar versenyzőnek, aki többek között az egyéni bajnoki címet megszerző argentin Franco Girolamival is nagy csatát vívott. Levit végül nyolcadikként intették le, de utólag a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert őt találták vétkesnek egy ütközésben.

    „Jó rajtot tudtam fogni és bejöttem a csapattársam mögé, később viszont Girolami utolért minket, próbált megelőzni és volt közöttünk kontakt. A 12-es kanyarnál volt egy összeérésünk, amiből én jöttem ki nagyon rosszul. A célegyenesben próbáltam lendületet venni, de négyen is utolértek, volt újabb ütközés is, miközben már ferde volt a kormány és az autó tolta az elejét a kapott ütések következtében. A kettes kanyarban aztán az egyik Cupra talált el, majd az egyenesben behúzott elém, összeértünk, ő megforgott és a kavicságyba csúszott. A futam után ezért kaptam egy 10 másodperces időbüntetést, amivel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ennek ellenére köszönöm az egész idényben nyújtott munkát mindenkinek és örülök a csapat bajnoki címének”– tette még hozzá Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.

    Levi az idényben két futamgyőzelmet aratott, illetve volt egy második helye Salzburgban és egy további dobogós helyezése Spa Francorchamps-ban. Ezzel hat forduló, azaz 12 verseny után 256 ponttal az összetett pontverseny hatodik helyén zárt, és október végén, Monzában áll rajthoz az olasz bajnokság, a TCR Italy idei szezonjának zárófordulóján.

    Hamilton hiába kérte pszichológus segítségét a bajaira