Szerző: Gerse József

  • Vége a dalnak? Horner erős célzásokat tett Pérez kirúgására

    Vége a dalnak? Horner erős célzásokat tett Pérez kirúgására

    Az ég kék, a fű zöld, Sergio Pérez pedig a hazai versenyén is katasztrofálisan szerepelt, a Red Bull mexikói pilótája az időmérőn a Q1-ben kiesett, gyermeteg hibát vétve rosszul állt fel a rajthoz, majd Liam Lawsonnal ütközve minden esélyét elvesztette a pontszerzésre. Ez tovább táplálja a tüzet menesztéséről szóló pletykák alatt.

    A négy élcsapat versenyzői közül idén Pérez gyűjtötte a legkevesebb pontot, és csak ő nem nyert, ráadásul képtelen bármiféle segítséget nyújtani Max Verstappennek a világbajnoki küzdelemben. Utóbbi látványosabb lenne, ha a McLaren és Lando Norris jobban élne a lehetőségeivel, de már hónapok óta látszik, hogy Verstappen csak magára számíthat.

    Emiatt állandó téma Pérez jövője a Red Bull csapatánál, hiába rendelkezik szerződéssel a 2025-ös szezon végéig. Folyamatosan ezt hozza fel, amikor a kirúgásáról kérdezik, de Christian Horner a mexikói lebőgés után erős utalásokat tett arra, hogy hiába volt sokáig türelmes a Red Bull, előbb-utóbb elszakad a cérna, és ez már idén megtörténhet.

    „Checónak megint szörnyű hétvégéje volt, semmi sem jött össze neki. Tudja, hogy az F1-ben az eredmények számítanak. Aki nem teljesít, arra rászállnak” – idézte a Red Bull csapatfőnökét a Sky Sports.

    „Folyamatosan értékeljük a teljesítményét, és a csapat mindent megtesz, hogy támogassa. Úgy gondolom, mindent megtettünk Checo támogatásáért, Brazíliában is ezt tesszük majd. De egyszer eljön a pont, amikor már nem tehetünk többet érte.”

    Ami árulkodó, hogy Horner Brazíliát említette, az e heti helyszínt, és nem az idei szezon hátralévő részét. Ez persze véletlen is lehet, de a Red Bull számára logikusnak tűnhet, hogy az utolsó három pályán, a záró triplázáson felmérje, egy új pilóta (Cunoda Juki?) mire lenne képes az autóban, és ne kelljen 2025 elején is újra arra választ kapni, hogy Pérez ezúttal tartósan összeszedi-e magát.

    Kirúgás helyett bocsánatot kértek Péreztől a Red Bullnál

  • Ezeket az „idiótákat” okolja Leclerc bakijáért a Ferrari csapatfőnöke

    Ezeket az „idiótákat” okolja Leclerc bakijáért a Ferrari csapatfőnöke

    Charles Leclerc nem tudta megtartani a 2. helyet Mexikóban, a futam hajrájában Lando Norris megelőzte, de a Ferrari csapatfőnöke szerint ebben a figyelmetlen lekörözött pilóták is hibásak voltak. A monacói versenyző nem ért egyet Vasseur-rel.

    Sokáig kettős győzelem nézett ki a Ferrari számára, de Carlos Sainz mögött Leclerc helyett végül Norris futott be, aki a kerékcserék előtti közel 10 másodperces hátrányát ledolgozta, majd a hajrában kihasználta Leclerc megcsúszását az utolsó kanyarnál. Frédéric Vasseur úgy látja, a versenyzője a lassabb autók miatt járt pórul.

    „Három-négy másodpercet vesztett a forgalomban idióták miatt. Norris felzárkózott rá, Charles túl keményen nyomta a gázt, ráadásul talán a gumijai is kicsit visszahűltek a lekörözések során” – jelentette ki a Sky Sportsnak.

    „Figyelniük kellett volna a kék zászlóra, és nem értem, az FIA miért nem osztott ki büntetéseket. Négy másodperces előnnyel mentünk Norris előtt, a lekörözések után ebből 1,2, 1,3 maradt.” Ezek után érthető Leclerc bosszúsága a verseny után, ami többek között egy káromkodásban nyilvánult meg.

    „Lassú voltam” – Leclerc magát és a kevés felkészülést is okolta a mexikói időmérő után

    És hogy kiket nevezett idiótának Vasseur? Az F1TV belső kamerás felvételei alapján az egymással csatázó Lance Strollt és Liam Lawsont, akik a kék jelzés ellenére valóban legalább fél körön át nem húzódtak félre a Ferrari elől, igaz, annyi mentségük lehet, hogy a pálya középső részén nehéz ezt megtenni a gyors kanyaroknál. Lawson a jelek szerint Fernando Alonso és Sergio Pérez után újabb haragosra tett szert, az ő figyelmetlensége Leclerc-t is felbosszantotta, a rádióban azzal ugyanis azzal konstatálta a lekörézését, hogy „ez egy rossz vicc”. Még a mérnöke is azt mondta a fiatal új-zélandira, hogy „szörnyen” vezetett. 

    A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Norris tempója legalább azonos szinten volt a Ferrariéval, és ha a táv elején Max Verstappen nem tereli le őt, valószínűleg még nagyobb esélye lett volna a győzelemre, miközben a Ferrariknak figyelnie kellett az autó hűtésére is.

    Leclerc sem gondolja úgy, hogy sok sansza lett volna Norris ellen. „A második etapja bámulatos volt, szerintem semmiképp sem tudtam volna előtte maradni. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, és hogy az utolsó kanyarból nagyon jól kell kigyorsítanom, mindent erre tettem fel. Átléptem a határt, megcsúszott az autó, de úgy éreztem, hogy csak idő vagy néhány kérdése lett volna, hogy amúgy is elveszítsem a pozíciót” – nyilatkozta.

    Leclerc nem hiszi, hogy meg tudja csinálni azt, amit Räikkönen

  • Verstappen büntetése után az FIA egyik felügyelőjére mutogat az apja

    Verstappen büntetése után az FIA egyik felügyelőjére mutogat az apja

    Max Verstappen Lando Norris ellen csatázva gyűjtött be időbüntetéseket Mexikóban, és az apja szerint a felügyelői testület egyik tagjánál felmerülhet az elfogultság gyanúja.

    Verstappen két, néhány másodpercen belül elkövetett megmozdulásért is büntetést kapott, ami ritkaságszámba megy. A fő célja természetesen az volt, hogy bármi áron maga mögött tartsa legfőbb kihívóját a bajnokságban, vagy legalább minél hátrányosabb helyzetbe hozza, és utóbbi tulajdonképp összejött, hiszen a leterelés során Charles Leclerc megelőzte Norrist, és e nélkül a McLaren pilótája közelebb maradhatott volna a győztes Carlos Sainzhoz a futam második felében és nagyobb esélye lett volna a győzelemre.

    A sok feltételes mód után maradjunk a tényeknél. A címvédő édesapja, Jos Verstappen sem tagadja, akárhogy csűrjük-csavarjuk a szabályok betűit, a leterelés már nem fért bele a szabályosság kereteibe, és kijelentette, amit sokat sejthetünk: fia nem fog megváltozni a pályán.

    „Norris mostantól még jobban arra fog gondolni, hogy vigyáznia kell. Vasárnap Max második manővere talán túlment a határon, de elfogadja, ha ilyesmi történik – mondta a De Telegraafnak. – Úgy vezet, ahogy akar, mert az autója nem elég jó, és ő mindent megtesz a bajnokság megnyeréséért. Max nem fog változtatni a vezetési stílusán.”

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Jos Verstappen nem felejtette el ismét kritizálni a Red Bull autóját, megemlítve, hogy Sergio Péreznél a Haas is gyorsabb volt, bár nagyvonalúan elsiklott afölött, hogy a mexikói kocsija megsérült a Liam Lawsonnal történt ütközésben, ezért a csapat szerint teljesen „irreleváns”, hogy azután milyen tempót diktált. Utalt viszont arra, hogy az FIA folyamatosan rotált ítélőbírói közül nem talán nem mindegyik elfogulatlan.

    „Némelyik felügyelő nem kedveli őt. Az FIA-nak meg kellene vizsgálnia a felügyelői testület összeállítását, hogy felmerül-e az összeférhetetlenség gyanúja. Egyes korábbi versenyzők jobban szimpatizálnak a jelenlegi mezőny egyes versenyzőivel” – mondta.

    Az utolsó mondatával félreérthetetlenül Johnny Herbertre célzott, hiszen Mexikóban a testületben csak ő versenyzett korábban az F1-ben. Herbert neve bizonyára többeknek ismerősen cseng, aki sokáig a brit Sky szakértőjeként is megfordult a paddockban; márpedig Verstappenéknek a brit média sem a szíve csücske, bizonyára innen ered Jos gyanúja.

    Max Verstappen már az F1-es pályafutása elején, 2017-ben beszélt arról, hogy egyes felügyelők pikkelnek rá.

    Verstappennel ugyanarra készül a Red Bull, mint a Mercedes Hamiltonnal 2021-ben

  • Sainz úgy győzte le Norrist, hogy jobban kellett vigyáznia

    Sainz úgy győzte le Norrist, hogy jobban kellett vigyáznia

    A Ferrari győzelmére még nagyobb veszélyt jelentett volna Lando Norris, ha nem veszít időt a Max Verstappen elleni kakaskodásban.

    Carlos Sainz előnye a kerékcserék után még 13 másodperc volt Norris előtt, ebből alig több mint 4 maradt a leintésig. A McLaren versenyzőjét természetesen nagyban hátráltatta a verseny eleji incidens, amely során Charles Leclerc mögé került, és akit csak a táv vége felé előzött vissza, a monacói hibájának is köszönhetően.

    A McLarennél bánják, hogy Norris nem tudta jobban kihasználni az autójában rejlő potenciált és több pontot faragni a Verstappennel szembeni ponthátrányából. „Ez az első év, amikor Mexikóban járva egyszer sem hallottam központi témaként a hűtést. Egyáltalán nem kellett mérsékelnünk a tempónkat a hűtés érdekében” – jelentette ki Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke.

    „A második etapban [Norris] megmutatta, hogy a tempója legalább annyira erős, mint a Ferrarié. A verseny eleji incidensek miatt kicsit csalódottak vagyunk, mert azok nélkül Lando a győzelemért harcolhatott volna.”

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Mexikóban 2200 méter feletti magasságon fekszik a pálya, ezért a megszokottnál jóval ritkább a levegő, és ez jelentősen kihat az autók teljesítményére, a hűtési paraméterek megfelelő kiszámítását pedig különösen fontossá teszi. A McLarennel ellentétben a Ferrarinak jobban meggyűlt a baja ezzel, világított rá Frédéric Vasseur.

    „Nem akarok műszaki részletekbe belemenni, de kiemelt feladat volt az autó kímélése, a megfelelő hűtés biztosítása. Gyakran apró részleteken múlik, hogy ez sikerül-e vagy sem – mondta a Ferrari csapatfőnöke. – Carlos az elejétől fogva nagyon jól dolgozott, és segítette, hogy tiszta volt előtte a pálya. Ilyenkor könnyebb kordában tartani a helyzetet.” A sokáig őt követő Charles Leclerc ugyanakkor elismerte, hogy ez számára sokkal nehezebb feladat volt, mint várta.

    A Ferrari a mexikói eredményével a konstruktőri tabellán megelőzte a Red Bullt és 29 pontra megközelítette a McLarent, így egyre bátrabban bízhat abban, hogy 2008 után ismét bajnoki címet nyer. Az előző öt futamból hármon a maranellói csapat gyűjtötte a legtöbb pontot, ráadásul a hátralévő pályák között is akad olyan, ami első blikkre az ő autójuknak feküdhet a legjobban.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

  • Kapd be, Pérez! Bocsánat, de tönkre akarta tenni a versenyem

    Kapd be, Pérez! Bocsánat, de tönkre akarta tenni a versenyem

    A fiatal Liam Lawson bocsánatot kér Sergio Péreztől, miután a mexikói futamon a középső ujját mutatta neki előzés közben.

    Az előzmény az volt, hogy a verseny korábbi szakaszában már keményen megmérkőztek egymással és koccantak is, majd amikor később a friss gumik előnyét Lawson próbálta kihasználni, az RB autóját nemrég megkapó új-zélandinál elszakadt a cérna. Most már ő is úgy érzi, hogy nem viselkedett helyesen, nem akar kifogást felhozni a mentségére.

    „A pillanatnyi elkeseredettség nyilvánult meg bennem, mert fél körön keresztül akadályozott és megpróbálta tönkretenni a versenyem. Nem kellett volna így reagálnom, elnézést kérek. A pillanat hevében cselekedtem, de ez nem kifogás” – nyilatkozta a Viaplay-nek. A korábbi csatájukról azt mondta, Pérez szerinte túl későn vetődött be mellé és nem hagyott helyet neki.

    A középső ujjas mutatvány mindenesetre Helmut Markónak sem tetszett. „Meg kell beszélnünk még itt a történteket – jelentette ki a Red Bull tanácsadója. – Tudjuk, hogy Lawson kemény versenyző, nagyon nehéz megelőzni őt, de [tágabb értelemben] a csapattársaknak több tiszteletet kell mutatni egymás felé.”

    Pérez azt mondta, Lawsonnak szerényebbnek kellene lennie, aki egyébként már az első állandó versenyzőként teljesített futamán is kihúzta a gyufát egy veteránnál, nevezetesen Fernando Alonsónál. A középső ujjas bemutatások az utóbbi időben eltűntek az F1-ből, de korábban láttunk azért ilyet, a legismertebbet talán a 2000-es Francia Nagydíjon, amikor David Coulthard fejezte ki így a nemtetszését Michael Schumacher felé.

    Nyomasztó gyűlölethullámmal kell megbirkóznia Ricciardo utódjának

  • Hamilton röhögve mesélte, látatlanban is mit tudott rögtön a Verstappen-Norris csatáról

    Hamilton röhögve mesélte, látatlanban is mit tudott rögtön a Verstappen-Norris csatáról

    Max Verstappen húsz másodperces időbüntetést kapott Mexikóban a Lando Norris elleni csata közben elkövetett szabálytalanságokért, s bár Lewis Hamilton csak a porfelhőt látta az egészből, biztos volt benne, hogy régi vetélytársa tett rossz fát a tűzre.

    A verseny elején Verstappen leterelte a pályáról bajnoki kihívóját, de az előző két (ausztriai és austini) vitatott csatájuktól eltérően ezúttal nem a McLaren, hanem a Red Bull pilótáját büntette meg a sportfelügyelői testület. A kicsit hátrébb érkező Hamilton egyből sejtette, ki miatt alakult ki felfordulás.

    „Több autó ment előttem, aztán láttam a porfelhőt. Azonnal tudtam, hogy ki okozta, csak ő lehetett. Biztosra vettem, hogy ő volt” – mondta, a beszámolók szerint mindezt nevetve tette.

    Nyilván saját bőrén tapasztalta, milyen messzire elmerészkedik Verstappen a sikerért, 2021-ben igazán parázs jeleneteket produkált a két pilóta, és Norris is tudja, mire számíthat. Hamilton örül, hogy az ítéletnél a józan ész diadalmaskodott, mert a nem világosan leírt és alkalmazott szabályok miatt Verstappen „túl sokáig megúszta” a kegyelmet nem ismerő versenyzési stílusát.

    „Nem lenne szabad egy autóval egyszerűen bevetődni a másik mellé, így elé kerülni és elhagyni a pályát, majd megtartani a pozíciót” – magyarázta. Ezzel arra utalt, hogy a holland gyakran alkalmazta ezt a taktikát, miközben nyilvánvaló volt, hogy a választott rövid féktávval képtelen lenne bevenni az adott kanyart.

    Verstappennel ugyanarra készül a Red Bull, mint a Mercedes Hamiltonnal 2021-ben

  • Verstappennel ugyanarra készül a Red Bull, mint a Mercedes Hamiltonnal 2021-ben

    Verstappennel ugyanarra készül a Red Bull, mint a Mercedes Hamiltonnal 2021-ben

    A Red Bullt aggasztja, hogy Max Verstappen motorjával gondok voltak Mexikóban, ezért úgy tűnik, be kell vállalniuk egy friss egység beszerelését a következő versenyre.

    A döntést gyorsan meg kell hozni, mert az F1 épp három hét alatt három nagydíjat tart, és az aktuális triplázás záró állomásán, Brazíliában már ezen a hétvégén jön a következő verseny. Noha Mexikóban a rajt után Verstappen az élre állt, ez kérészéletűnek bizonyult, hamarosan a Ferrarik és Lando Norris is állva hagyták, és Helmut Marko szavai alapján úgy tűnik, ennek folyományaként a motorcserét és az érte járó öt rajthelyes büntetést szinte biztosra vehetjük Brazíliában.

    „Nem tudtuk működésre bírni a gumikat, sem a közepes, sem a kemény keveréket. A másik két csapatnak a közelében sem voltunk, és azt hiszem, a probléma oka a pénteki nap volt, amikor motorhibák miatt nem tudtuk eleget gyakorolni. Változtatnunk kell, ez világos, és motort is cserélünk majd, mert nagyon lassúak voltunk az egyenesekben” – mondta az Autosportnak.

    Verstappen a péntek délutáni tréningen valóban alig ment a pályán, mert kétszer is hamar behívták a garázsba motorprobléma miatt.

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    A szaklap rámutatott, hogy a versenyen a DRS nyitási pontja előtt Verstappen sebessége 2 km/h-val elmaradt Sergio Pérezétől, és az egyenesben található szektorhatár mérőpontján az ő csúcsértéke (299,6 km/h) volt a második leglassabb az egész mezőnyben, ahol Péreznél 3,5, Lando Norrisnál 8,3 km/h-val volt lassabb.

    Marko az ORF-nek nyilatkozva kifejtette, hogy ezt az erőforrást már eleve csak edzéseken tervezte használni a Red Bull. Verstappen idén kapott már rajtbüntetést kereten felüli motor használata miatt, azt Belgiumra időzítette a csapat – nem véletlenül, hiszen azon a pályán, ahogy Interlagosban is, F1-es mércével egyszerűbb az előzés.

    „A büntetés öt rajthely lenne, ami Brazíliában nem annyira vészes, ott viszonylag könnyű előzni” – mondta Marko. Ez a húzás 2021-ben bejött a Mercedesnek Lewis Hamiltonnal, aki a friss motorral úgy nyerte meg a nagydíjat, hogy a (szabályok akkori verziója szerint a vasárnapi rajtsorrendet meghatározó) sprintnek még az utolsó rajthelyről vágott neki.

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

  • Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Max Verstappen egy kör alatt két büntetést is begyűjtött a mexikói futamon, 20 másodpercnyi időbüntetés összértékben, és Lando Norris szerint önmagukért beszélnek a történtek.

    Élesedik a csata a Forma-1 bajnoki címéért: Ausztria és Austin után Mexikóban is úgy csapott össze Norris és Verstappen, hogy a felügyelőknek vizsgálódni kellett. Noha a Red Bullnál váltig állítják, hogy a brit az első előzési kísérleténél nem tudta volna bevenni a kanyart, ez nem hatotta meg az FIA szakembereit, és a 2. helyen célba érő Norris ennek is köszönhetően csökkentette a hátrányát Verstappen mögött a tabellán.

    A verseny eleji manőversor még biztos sokáig szolgáltat vitatémát, de a kárvallott szerint minden egyértelmű, és örül, hogy végre megfegyelmezték ellenfelét. „Nem hiszem, hogy hosszan kellene ragoznom, önmagukért beszélnek a történtek – idézte a McLaren versenyzőjét az Autosport. – Mindent úgy csináltam, ahogy a szabályok és az irányelvek előírják, míg őt megbüntették.”

    „Minden versenyen kemény csatára számítok Max ellen. Világos, hogy neki nem számít, nyer vagy csak második, az egyetlen feladata az, hogy engem legyőzzön a futamon, és ezért bármit feláldoz, ahogy most is tette.”

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    „Vágyom ezekre a kemény csatákra, amiket már sokszor láttunk tőle, de tisztességes küzdelmet akarok. Mindig necces lesz, mindig nehéz lesz Max ellen – tette hozzá. – Ez viszont nem volt tisztességes, tiszta versenyzés, de megkapta, ami jár.”

    A McLaren elnöke, Zak Brown szerint ezúttal jól dolgoztak a felügyelők, de nem bánta volna, ha még keményebben lesújtanak Verstappenre.

    A két bajnoki rivális között elszaporodó vitatott manőverek már-már a 2021-es szezont és a Red Bull-Mercedes csatát idézik, és könnyen lehet, hogy a hátralévő négy futamon látunk még hasonlókat.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

  • Elképesztően pimasz Lawson, Alonso után Red Bull-os csapattársával is kekeckedett

    Elképesztően pimasz Lawson, Alonso után Red Bull-os csapattársával is kekeckedett

    A mexikói futamon Liam Lawson előzés közben felmutatta a középső ujját Sergio Pérez felé, akinek a helyét lehet, hogy nem csak a pályán veszi át a jövőben. A veterán pilóta több szerénységet várna a törtető félújonctól.

    Lawsonra nem mondhatjuk, hogy megszeppenten kezdte az F1-es karrierjét állandó versenyzőként (tavaly csak átmenetileg helyettesítette Daniel Ricciardót), hiszen Austinban rögtön úgy kakaskodott Fernando Alonsóval, hogy eléggé felbőszítette a mezőny veteránját.

    A tegnapi mexikói versenyen aztán előzés közben tágabb értelemben véve közös csapatuk, a Red Bull egyik tagja, Pérez felé mutatta az elégedetlenség egyik egyezményes nonverbális jelét, vagyis a középső ujját – mindez féltáv után kicsivel történt, és az élő adásban az ominózus pillanatokban pont a Pérez hátsó szárnyát mutató kamera felvételét közvetítették. Lawson autójának belsejéből azonban az F1TV-n visszanézhető az eset, amit a Twitter/X felületre fel is töltött egy felhasználó.

    Az előzmény bizonyára az volt, hogy a verseny korábbi szakaszában már keményen megmérkőztek egymással, Lawson a riválisa egyik megmozdulását vehette zokon.

    Ezt megerősíti Pérez véleménye, aki úgy gondolja, hogy már megelőzte az új-zélandit, csak ő túl vakmerően támadt vissza, ettől sérült meg a Red Bull. „Megvolt a manőverem, de úgy jött a 4-es kanyar külső ívén, mintha nem lett volna mellette másik autó. Elkerülhette volna a koccanást. Szerencsére észrevettem és nyitottam helyet neki, különben nagy baleset lett volna” – mondta.

    Kifogásolta Lawson viselkedését, megemlítve, hogy ignorálta Alonso intelmeit az előző héten. Szerinte hiába jó versenyző, ha nem változik, hamar ki fog kopni a Forma-1-ből. „Azt gondolom, nem megfelelő hozzáállással érkezett meg, szerényebbnek kellene lennie.”

    A csatájuknak sok tétje nem volt, végül egyikük sem szerzett pontot. Ez persze inkább utóbbira nézve kellemetlen, aki újabb siralmas hétvégét zárt, és lehet, hogy a közeljövőben pont Lawsont ülteti majd a helyére a Red Bull.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

  • Ez az F1 mexikói menetrendje

    Ez az F1 mexikói menetrendje

    Magyar idő szerint Mexikóban is esténként lesznek az F1 eseményei, napközben Monzát figyelhetik az autósportot kedvelők.

    F1, Mexikó

    • október 25. péntek: edzés 20:30-21:30, közvetítés: M4 Sport
    • október 26. szombat: edzés 0:00-1:30, közvetítés: M4 Sport
    • október 26. szombat: edzés 19:30-20:30, közvetítés: M4 Sport
    • október 26. szombat: időmérő 23:00-, közvetítés: M4 Sport
    • október 27. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: M4 Sport

    Mexikóban a több mint 2000 méteres tengerszint feletti magasságon ritka a levegő, ezért az F1-es autókra hiába pakolnak rá annyi leszorítóerőt, amennyit csak bírnak, olyan érzés vezetni őket, mintha Monzában lennének. Remélhetőleg újabb szoros csatát követhetünk. A második edzés kivételesen 60 helyett 90 perces lesz, mert a Pirelli jövő évi gumijaival kísérleteznek a csapatok.

    A Ferrari rejtegetni próbálja a sikere titkát? – sejtelmesen nyilatkozott Vasseur

    Formula Regional European, Monza

    • október 26. szombat: időmérő 7:30-
    • október 26. szombat: futam 12:20-
    • október 27. vasárnap: időmérő 8:30-
    • október 27. vasárnap: futam 14:55-

    Olasz F4, Monza

    • október 25. péntek: időmérő 15:40-
    • október 26. szombat: futam 8:25-
    • október 26. szombat: futam 13:20-
    • október 27. vasárnap: futam 10:25-

    NASCAR, Homestead

    Cup Series

    • október 26. szombat: időmérő 16:20-
    • október 27. vasárnap: futam 19:30-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • október 25. péntek: időmérő 21:35-
    • október 26. szombat: futam 21:30-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • október 25. péntek: időmérő 20:05-
    • október 26. szombat: futam 17:00-

    Wolff szerint Hamilton rossz nyomon járva magyarázta a kiesését