Szerző: Gerse József

  • Pérez meglepte a Cadillacet, de a szurkolóknak csalódást okozott

    Pérez meglepte a Cadillacet, de a szurkolóknak csalódást okozott

    A Motorsport olasz kiadásának beszámolója szerint a Cadillac imolai gyakorlásán jó benyomást tett a csapatra Sergio Pérez, noha alapvetően nem az volt a cél, hogy erős tempót diktáljon. 

    A múlt hét egyik F1-es újdonsága az volt, hogy a mezőnyhöz jövőre csatlakozó Cadillac Imolában tesztelt a Ferrari feketére festett 2023-as autójával és Sergio Pérezzel, aki a két nap alatt 900 kilométert, azaz három nagydíj versenytávját tette meg. Az együttműködés alapját az adja, hogy a maranellóiak adnak motort az amerikaiknak a következő években.

    A felkészülés részeként a szerelőgárda gyakorolt különböző szituációikat, például kerékcseréket (a hírek szerint Charles Leclerc főszerelője, Alessandro Fusaro felügyelte a munkájukat), de a Red Bulltól menesztett mexikói pilóta a beszámoló szerint a tempójával is kellemesen meglepte új csapatát: a kemény gumin a viszonylag hűvös időben egyenletes köridőket futott, és 1:17,270 volt a legjobbja – csak az érdekesség kedvéért, Oscar Piastri idén 1:14,670-es eredménnyel szerezte meg itt a pole pozíciót, a lágy keveréken.

    Pérez tehát a jelek szerint nem rozsdásodott be. A csapattársa egy másik veterán, Valtteri Bottas lesz. Grame Lowdon csapatfőnök szerint a Cadillac-nél vannak javítanivalók, de alapvetően tartják az ütemtervet. Friss hír velük kapcsolatban, hogy a TikToktól szereztek marketingigazgatót Ahmed Iqbal személyében.

    Pérez ugyanakkor a kilátogató szurkolóknak csalódást okozott, akik között több mexikói is feltűnt: a versenyző a pályán való munka végeztével rövidesen sietve távozott a helyszínről, így több rajongója hoppon és aláírás nélkül maradt.

  • Lando Norris nyugtalan: „Miért gondolnám, hogy ezúttal rendben leszünk?”

    Lando Norris nyugtalan: „Miért gondolnám, hogy ezúttal rendben leszünk?”

    Lando Norris annak ellenére sem várja optimistán a következő nagydíjat, hogy az előző kettőt kényelmes előnnyel nyerte, és még a McLaren csapatfőnökének bizakodása sem hatotta meg.

    A Mercedesnek és Max Verstappennek sokáig mumus volt a szingapúri pálya, és eddig a McLaren is hasonló szemmelt tekintett Las Vegasra, ahol az eddigi két alkalommal időmérőn és futamon is a 6. hely volt a legjobb eredményük – tavaly messze ez jelentette a leggyengébb teljesítményüket onnantól, hogy az élre ugrottak az erősorrendben 2024 nyarán.

    Hasonló blama a részéről, részükről ismét helyzetbe hozhatja Verstappent a világbajnoki küzdelemben, így Norris hiába uralta a Mexikói és a Brazil Nagydíjat és állt a tabella élére, bevallottan hiányzik belőle az optimizmus. Még úgy is, hogy a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella bízik benne, hogy az idei évre átalakított gumikkal nem fog a szemcsésedéssel küzdeni a csapat ezen a pályán, amit alapvetően a hűvös időjárás okoz.

    „Az eggyel ezelőtti versenyen 30 másodperc előnnyel nyertem, nagyon könnyen. Ezúttal keményebben kellett hajtanom, csak 10 másodperc volt az előnyöm, és valószínűleg Max volt a leggyorsabb a pályán – mondta Norris a brazíliai győzelme után. – Sohasem voltunk jók Vegasban. Miért gondolnám, hogy ezúttal rendben leszünk? Őszinte véleményt adok arról, hogy szerintem milyenek leszünk. Sohasem voltunk jók ott, nem a legnagyobb önbizalommal utazok oda. Lehet, hogy nyerek, majd meglátjuk.”

    Úgy szórja ki pilótáit a McLaren, mintha nem lenne holnap

    „Próbáltunk javítani az ott tapasztalt nehézségeken – tette hozzá Norris. – Sokat fejlődtünk az idei évre, úgyhogy nem vagyok nagyon negatív sem.”

    „Nem fogok hazudni és azt állítani, hogy nagyon magabiztos vagyok, és könnyű hétvégém lesz, mert nem így látom.” A hozzá képest 49 pontos hátrányban lévő Verstappenről pedig azt mondta, „mindig fenyegetést jelent, mindig számolni kell vele, mindig harcol, és biztos vagyok benne, hogy a végéig küzdeni fog.” Emellett természetesen az ősz óta hullámvölgyben lévő Oscar Piastrit sem húzhatjuk ki az egyenletből.

    A Forma–1 szezonjából még három állomás van hátra, ezeket egymást követő hétvégéken rendezik ettől a most következőtől kezdve. Norris a Katari és az Abu-Dzabi Nagydíjakkal kapcsolatban bizakodóbb.

  • A vb-címre még várnia kell, de egy másik álma megvalósult Leclerc-nek

    A vb-címre még várnia kell, de egy másik álma megvalósult Leclerc-nek

    Charles Leclerc forgalomba hozta a saját nevével ellátott termékkollekcióját, az egyik kiegészítőt néhány óra alatt elkapkodták a webáruházban.

    A Ferrari versenyzőjének ez a második vállalkozása, korábban saját jégkrémet dobott piacra. A bejelentést péntek este tette meg a közösségi médiában a CL16 márkáról, és óriási érdeklődést váltott ki, mert a 36 eurós kulcstartó, rajta Leo (a kiskutyája) figurájával máris elfogyott a webáruházban. (Nyilván érkezik majd utánpótlás.)

    Az itt érhető el, de kapható még zokni 30 euróért, illetve többek között pólók, felsők és egyéb kiegészítők. Leclerc úgy jellemezte a kollekciót, hogy „letisztult, klassz, innovatív.”

    „Nagyon kreatív ember vagyok, a zenében is. Imádom az építészetet, a dizájnt. Most már van saját kollekcióm is, mindig álmodtam erről” – mondta. A Cl16 márka egyik reklámja az Instagramon megtekinthető, és nyilván Leo is központi szerepet kap benne. Leclerc kijelentette, „vele csak olyasmit csinálunk, amit élvez”, és ez tényleg így volt a forgatással. „Leo szuperprofi volt, és tényleg élvezte – közölte. – Fizetést kellett volna kapnia érte.”

     

  • Így csaltak Sainzék a legfontosabb versenyen

    Így csaltak Sainzék a legfontosabb versenyen

    A Williams párosa, Carlos Sainz és Alexander Albon mindent bevetett, hogy megnyerje a legfontosabb versenyt Brazíliában.

    Idén már másodszor tartották a futam előtti F1-es pilótaparádét különleges járgányokkal úgy, hogy azokat az egyes csapatok versenyzőpárosai vezették: Miamiban LEGO-ból épített kisautókat kaptak kézhez, Brazíliában pedig azoknál kicsit erősebb „szappanosdobozokat”. Ezúttal is mindegyik csapat pilótái nagy lelkesedéssel ültek a volán mögé, és szó szerint versenyt futottak a vezetés jogáért.

    A Williamsnél ezt Albon nyerte Sainz rovására, és utóbbi a csapat Twitter/X oldalán látható felvételen visszaemlékezett erre. Elmondta, hogy előzetesen nem volt tudomásuk arról, mi készül, és Albon szúrta ki először a kisautókat, aztán mindketten futva eredtek a sajátjuk felé; a spanyol még vissza is próbálta rántani a csapattársát.

    Utána nyilván a pályán sem lehetett egyik párosból sem kiölni a versenyszellemet. „Az összes versenyző mindig tövig nyomja a gázt, mintha nem lenne holnap. Felejtsétek el a rendes versenyt, a sprintet, a nagydíjat, ez volt a hétvége legfontosabb versenye” – mondta Sainz.

    Ami bökkenő volt, hogy szerinte a Ferrari és az Alpine autója 10-15 km/h-val gyorsabb volt az övékénél, így ki kellett találniuk valamit ennek kompenzálására. És jött az ihlet! „A 4-es kanyarnál kiszúrtam egy átjárót, amivel egyből a 12-es kanyarnál, a pálya utolsó kanyarnál lyukadtunk ki, levágva a teljes középső szektort. Felejtsük el az integetést a nézőknek, gondoltuk, ott egy levágási lehetőség” – mesélte Sainz, bár ahogy elmondta, pont az Alpine kisautója mögött bukkantak fel, és az emelkedőn a Ferrari is legyorsulta őket a célegyenesben.

    A pályalevágásról készült egy videó is a nézőtérről:

  • Nem bólintottak rá a vitatott F1-es szabályötletre, de az ellenzői nem nyugodhatnak meg

    Nem bólintottak rá a vitatott F1-es szabályötletre, de az ellenzői nem nyugodhatnak meg

    Egyelőre nem kaszálták el az F1 Commission ülésén, csak polcra tették azzal az indoklással, hogy nem temetik el teljesen a kezdeményezést. Egy új szabályt viszont megalkottak a nézők érdekében.

    Pénteken a szabályalkotási folyamatban kulcsfontosságú szerepet játszó F1-es szervezet gyűlésén az a döntés született (már ha ezt döntésnek lehet nevezni), hogy nem vezetik be 2026-tól a futamonként két kötelező kerékcserét a versenyzők számára, aminek az ötlete az elmúlt hetekben nagy figyelmet kapott. Az FIA a közleményében azt írta, a résztvevők megvitatták a témát, és arra jutottak, hogy jövőre folytatják az egyeztetéseket róla.

    Idén Monacóban már bevezették ezt az intézkedést kísérleti jelleggel, és jelen állás szerint ott jövőre sem változtatnak rajta, és azért merült fel a terv az alkalmazására mindegyik helyszínen, mert az elmúlt hónapokban száraz pályán szinte mindegyik nagydíjon az egykiállásos stratégiát választotta a győztes és az élmezőny többi tagja.

    Ennek oka, hogy a legtöbbször kifizetődőbb az egyetlen kiálláshoz szükséges előre belőtt köridő tartása, mint az, hogy a versenyző maximális erőbedobással vezessen, mert a gumik egyszerűen túlmelegednek, vagy még ha papíron valamivel gyorsabb is lehetne a két csere, az extra kiállásban rejlő kockázat és a forgalomba kerülés esélye miatt akkor sem éri meg.

    A közlemény alapján ugyanakkor bevezetnek egy új előírást: az autók felületének minimum 55%-át le kell festeni vagy matricázni, vagyis legfeljebb 45%-uk maradhat ilyen borítás nélkül, csupaszon – ennek az az oka, hogy súlycsökkentési céllal sok csapat nagy felületeken nem festi vagy matricázza le a karbonszálas anyagot, és ettől időnként nehéz megkülönböztetni egymástól az autókat.

    Apróság, és ennek végképp nincs hatása az erőviszonyokra, de az is változás, hogy az F1-es pilóták ezentúl megváltoztathatják a rajtszámukat a karrierjük során. Korábban a csapatok konstruktőri bajnokságban elért helyezése alapján osztották ki a rajtszámokat, 2014 óta viszont mindenkinek választania kellett egy állandót.

  • Michelisz jó esélyt lát a szenzációs sorozata folytatására

    Michelisz jó esélyt lát a szenzációs sorozata folytatására

    Michelisz Norbert a 4. helyet szerezte meg az időmérőn Makaóban, így minden esély adott, hogy zsinórban a hatodik évben is szerezzen dobogós eredményt a nehéz utcai pályán, amikor van itt versenye.

    Az már biztos, hogy a magyar versenyző nem védi meg a bajnoki címet a TCR World Tour bajnokságban, de a szép szezonzárásra jók a kilátásai ezzel a kvalifikációs eredménnyel.

    „Picit csalódott vagyok, mert a tegnapi nap után úgy éreztem, meglehet a pole pozíció. Az autó nagyon jónak érződött, de valahogy az első pillanattól kezdve nem igazán találtam a ritmust, küszködtem picit a tapadással. Mindenesetre igyekeztem jó köröket teljesíteni, néha el kell fogadni, hogy az embernek ilyen lehetőségei vannak” – mondta Michelisz a Facebookra feltöltött értékelésében.

    „Csapat szempontból szerintem jó időmérőt zártunk, Néstor [Girolami], ami mindenképpen bizakodásra ad okot, és a saját szempontomból minden esély megvan rá a 4. helyről, hogy holnap dobogóra álljak, és pontosan ez lesz a célom.”

    2017-től kezdve minden évben, amikor volt versenye Makaóban, Michelisz hivatalos volt díjátadóra (ez zsinórban öt alkalmat jelent), 2010-ben pedig itt szerezte az első győzelmét a TCR World Tour egyik elődjének tekinthető WTCC-ben. A második, vasárnapi futamon nehezebb dolga lesz a fordított rajtrács miatt, azt a 7. helyről indulva várhatja majd.

    A hétvége makaói programja és a TCR World Tour versenyeinek időpontja itt tekinthető meg.

  • Adrian Newey fél, önkívületi állapotba került, és még a neje is panaszkodik rá

    Adrian Newey fél, önkívületi állapotba került, és még a neje is panaszkodik rá

    Az Aston Martin nagy igazolása, Adrian Newey árult el részleteket arról, mennyire beszippantotta az új autó tervezési folyamata.

    A Forma–1 történetének egyik legnagyobb mérnökzsenije közel két évtized után hagyta el a Red Bullt, és az Aston Martin szolgálatába állt, amelynél abban bíznak, az új szabályrendszerben őket teszi naggyá. Ilyen kihívásoknál köztudottan gyakran lubickol Newey, és elmondta, most hogy néz ki a helyzet körülötte.

    „A motivációm egy része a kudarctól való félelemből fakad. Próbáltam ezt konstruktívvá alakítani, mert a túl nagy nyomás és a rosszul kezelt nyomás hibákhoz vezet, miközben jól használva nagyon jó összpontosítást eredményez, mintha csőlátásom alakulna ki. A feleségem panaszkodik, hogy amióta csatlakoztam a csapathoz, az elmúlt három-négy hónapban önkívületi tervezési állapotba kerültem, és tudom, ezt hogy érti. Nem tekintek ki se balra, se jobbra, és valószínűleg szörnyen antiszociálissá váltam” – mondta az Aston Martin Youtube-oldalára feltöltött videóban.

    Nagyjából 300 fős stábbal dolgozik együtt, és ezzel kapcsolatban is megvan a saját preferenciája – ahogy sokunk, úgy ő sem szereti a sok résztvevővel zajló egyeztetéseket, azokban csak minimális hasznot lát.

    Newey ezzel a nyilvános füllentéssel sarkallta keményebb munkára kollégáit az Aston Martinnál

    „A napi munkaidőm körülbelül felét más mérnökökkel együtt dolgozva töltöm, akár kettesben velük, egy munkaállomásnál, akár megbeszéléseken, Hogy őszinte legyek, én előbbit részesítem előnyben, mert többnyire ilyenkor születik a legtöbb ötlet. Ha nem vigyázunk, a nagy megbeszélések gyakran rutinszerű információcserékre szűkülnek anélkül, hogy új ötleteket találnánk ki, bár természetesen ez is fontos” – mondta.

    „Az időm körülbelül felét a tervezőasztalnál, vagy CFD-eredményeket, menetdinamikai eredményeket tanulmányozva töltöm, azzal a szándékkal, hogy olyan koncepciót alkossunk, amivel mindenki elégedett. Nem akarom, hogy ne vegyen részt mindenki a munkában, és hogy ne fogadja el mindenki a végeredményt.”

    Newey állítólag nem volt elégedett az Aston Martinnál némelyik kollégája hozzáállásával, őket fel is mentették az F1-es projektben betöltött pozícióikból. Arról, hogy 2026-ban mit várhatunk a csapattól, lövése sincs.

    „Sohasem hittem abban, hogy kijelentsünk, hogy ekkor emezt akarjuk elérni, máskor meg amazt akarjuk elérni. Azt gondolom, akkor leszünk elégedettek, ha közösen dolgozva előre haladunk. Ha ez összejön 2026-ban, az jelenti az első pipát” – közölte.

    Sokan azonnali csodát várnak Newey érkezésétől, de például Fernando Alonso is beszélt arról, hogy jövőre még nem feltétlenül lesz győzelemre, vb-címre esélyes autójuk.

  • Mostani főnöke titkolná Verstappen előtt, hogy akadályt gördített volna elé

    Mostani főnöke titkolná Verstappen előtt, hogy akadályt gördített volna elé

    Ez persze nem mostanában történt: Laurent Mekies elárulta, anno őt bízták meg a „Max Verstappen-szabály” kidolgozásával.

    Ez a megfogalmazás a szakzsargonban az F1-es versenyzési lehetőség feltételeit jelenti a fiatal pilóták számára, amiket azután találtak ki, hogy a ma már négyszeres világbajnok holland 2014-ben 17 évesen hozzájuthatott az F1-es jogosítványhoz. Mekies július óta a Red Bull csapatfőnöke, és a Talking Bulls podcast adásában rámutatott, az FIA akkori alkalmazottjaként ő nemhogy segítette Verstappen debütálását, épp az ellenkezőjét tette volna, ha a szövetség kicsit korábban értesül a Red Bull szándékairól.

    „Pont akkor kerültem az FIA-hoz, amikor Max 17 évesen megkapta a szuperlicencét. Az FIA akkori elnöke, Jean Todt először ezzel kapcsolatban bízott meg feladatra, mert nevetségesnek tartotta, hogy egy 17 éves kölyök megkapta a licencet. Szerinte az emberek nem értették, hogyan vezethet valaki F1-es autót anélkül, hogy közúti jogosítványa lehessen” – nyilatkozta Mekies.

    „Megkért, hogy a stábommal találjunk egy új rendszert a szuperlicenc megszerzési feltételeire, mert nem akart újabb ugyanilyen esetet, és Max kivételes esete miatt teljesen új rendszert vezettek be a szuperlicenc-pontokkal. Jobb, hogy nem tudja, hogy megpróbáltam megállítani őt!”

    Természetesen simán elképzelhető, hogy Mekies az elmúlt hónapokban már elmesélte Verstappennek a sztorit, és csak tréfának szánta a titkolózási szándékot.

    Ami a rendszer reformját illeti, 18 éves kor előtt megtiltották a szuperlicenc kiadását, ebben csupán annyi enyhítés történt, hogy egy külön kérvény pozitív elbírálása után van rá lehetőség – ezzel is a Red Bull élt először, Arvid Lindblad esetében. Ehhez viszont az is szükséges, hogy az adott pilóta a különböző sorozatokban szerzett eredményeivel összegyűjtsön elegendő pontszámot az F1-es jogosítvány kiváltásához.

  • Ez az F1-es versenyző mindig így lubickolna, ha végre mérsékelnék az elvárásokat vele szemben?

    Ez az F1-es versenyző mindig így lubickolna, ha végre mérsékelnék az elvárásokat vele szemben?

    Eddigi legjobb eredménye után a Mercedes csapatfőnöke beszélt arról, hogy Kimi Antonellire néha túl nagy nyomás hárult az újonc szezonjában.

    Az olaszban sokan a következő Lewis Hamiltont és Max Verstappent látták, elvégre villámléptekkel jutott el a Forma–1-be: az F3-at teljesen kihagyta, és az F2-ben töltött egyetlen szezonjában például csak hatodikként végzett az összetettben, mégis meggyőzte a Mercedest néhány villanással arról, hogy jól döntöttek a felkarolásával.

    Antonelli első F1-es versenyei nagy dobás nélkül relatíve jól sikerültek, de utána komoly hullámvölgybe került, amiből különös egybeeséssel az európai helyszínek lecsengésével mászott ki – az öreg kontinensen rendezett kilenc nagydíjon össz-vissz egyetlen pontot gyűjtött. Azóta tehát ismét jobb formát mutat, Brazíliában pedig második lett.

    Toto Wolff érdekes potenciális összefüggést sejt az eredmény mögött. „Egész hétvégén erősen ment. Talán amiatt, hogy olyan pályára érkeztünk, amit még nem ismert, és így könnyebb volt neki. Talán alacsonyabbak voltak így az elvárások, nem nyomasztotta őt olyan teher, mint Európában néhány pályán, és végül tökéletes kivitelezést hajtott végre. Az, hogy hárította Max [Verstappen] támadását a frissebb gumin, megmutatta, mit várhatunk tőle később” – idézte az Autosport.

    Toto Wolff eladja Mercedes-részvényei egy részét, miközben rekordot döntött a csapata

    „Európában több pályán jól szerepelt korábban, de azokon idén lépéshátrányba került, ráadásul erősebb csapattársa nem is lehetne. Emiatt kisebb teherrel érkezett egy olyan pályára, amit nem ismert, a közönség és a saját elvárásai is kisebbek voltak.”

    „Mindig hittem benne, hogy felveszi a fonalat, ezért is volt végig egyértelmű, hogy Kimi velünk marad jövőre – mondta a Mercedes csapatfőnöke Antonelli szerződéshosszabbítása kapcsán. – Volt sok nehéz pillanata, de szemernyi kétségünk sem volt benne, viszont én mindig igyekszem tompítani az elvárásokat felé. A miami és a montreali állomás után [ahol Antonelli pole-t szerzett, illetve az első dobogós eredményét jegyezte] az olaszok a legendák közé emelték Kimit, ami növelte rajta a nyomást.”

    Antonelli elismerte, a rossz sorozata idején negatív spirálba került, és változtatnia kellett a hozzáállásán a fejlődés érdekében.

  • Piastri megragadta az alkalmat, hogy emlékeztesse Norrist valamire

    Piastri megragadta az alkalmat, hogy emlékeztesse Norrist valamire

    Csütörtökön 26 éves lett Lando Norris, és Oscar Piastri is üzent neki a McLaren Instagramján keresztül.

    Vb-címért harcoló pilóták ritkán tesznek egymás felé ilyen gesztust, de ez a köszöntés nem maradt el, bár a McLarennek talán kicsit noszogatnia kellett hozzá Piastrit. Az ausztrál mérsékelt lelkesedéssel szólt Norrishoz, de legalább egy kis fricskát eleresztett felé. A felvétel a McLaren központjában készült, azt nem tudni, aznap mindkét pilóta ott járt-e.

    „Lando Norris születésnapja van ma, boldog szülinapot! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy emlékeztesselek rá, hogy ismét két évvel idősebb vagy nálam. Te vagy a rangidős versenyző a csapatnál, és kicsit ijesztő, hogy egyre öregebbek leszünk. Élvezd a napod, nemsokára újra találkozunk” – mondta Piastri a rövid videóban, aki 24 betöltött évnél jár, és egyébként április elején született.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés