Szerző: Gerse József

  • Lawson utódjáról is döntött a Red Bull

    Lawson utódjáról is döntött a Red Bull

    A Red Bull utánpótlás csapatánál Isack Hadjar vezeti 2025-ben a másik autót Yuki Tsunoda csapattársaként.

    A jövőre Racing Bulls néven induló istállónál azután szabadult fel egy hely, hogy a Red Bulltól távozó Sergio Pérez helyére Liam Lawsont ültetik.

    Hadjar 20 éves, francia-algériai versenyző, idén ezüstérmes lett az F2-ben, és a Lawsont érintő bejelentés óta sejteni lehetett, hogy őt léptetik majd előre a ranglétrán.

    Az Autosport rámutatott, hogy a Red Bull utánpótlás-programjához tartozó pilóta úgy jut el az F1-be, hogy együléses versenyautóval nem nyert bajnokságot alacsonyabb szinten, ami ritkaság. Vele együtt öt újonc lesz az állandó mezőnyben.

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull

  • Keményen fogalmazott egykori riválisuk: Hamilton nem kivételes tehetségű világbajnok, Verstappen igen

    Keményen fogalmazott egykori riválisuk: Hamilton nem kivételes tehetségű világbajnok, Verstappen igen

    Mick Schumacher úgy véli, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel csak olyankor bámulatosan erős, amikor minden klappol körülöttük, Max Verstappen ellenben szerinte idén bizonyította, hogy nehézségek mellett is maradandót tud alkotni.

    A hétszeres világbajnok fia, az F1-ben a Haasnál két szezont teljesítő Mick Schumacher a német Sky adásában osztotta meg a gondolatait a klasszisokról. Az ilyesfajta összevetések alapvetően parttalan vitát generálnak és sosem lehet igazságot tenni a különböző korszakok klasszisai között, ráadásul csak elvétve fordul elő, hogy erejük teljesében azonos autóban, azonos körülmények között meg tudnak mérkőzni egymás ellen.

    Mick Schumacher az alapján fogalmazta meg a meglátásait, hogy ki mire volt képes olyankor, amikor nem voltak ideálisak a feltételek körülötte.

    „Max Verstappen elképesztő eredményt ért el ilyen körülmények között. Botrány volt Christian Horner körül, bejelentették Adrian Newey távozását. Az autója eleinte kiemelkedő volt, de utána katasztrofális. Mégis felnőtt a feladathoz és mindig jól teljesített” – nyilatkozta a német versenyző, aki jövőre is az Alpine színeiben indul a Hosszútávú Világbajnokságon.

    „Ez mutatja, mennyire döntő a szerepe. Max Verstappen képes ugyanarra az extrára, mint korábban a kivételesen tehetséges világbajnokok. Nincs sok belőlük, és én személy szerint Lewis Hamiltont sem sorolom közéjük. Ő is különleges, de Sebastian Vettelhez hasonlóan tökéletes környezetre és autóra van szüksége [a sikerhez].”

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull

  • Alonso nem az Astonnál lenne egy másik csapat töketlenkedése nélkül

    Alonso nem az Astonnál lenne egy másik csapat töketlenkedése nélkül

    Menedzsere, Flavio Briatore elmondta, 2022-ben alapból azt tervezték, hogy Fernando Alonso szerződést hosszabbít az Alpine-nal, miközben az Aston Martin mellett a Williams is a kérői között volt.

    Alonso és a Renault/Alpine neve többször összefonódott az F1-ben, a spanyol három ciklusban is itt versenyzett. Legutóbb az átmeneti visszavonulását követően tért ide vissza 2021-ben, két idényt eltöltve náluk, mielőtt az amíciózusabbnak tűnő Aston Martinhoz igazolt.

    A menedzsere, aki azóta visszatért az Alpine vezetésébe tanácsadóként, elárulta, hogy a kétszeres világbajnokkal eredetileg nem is gondolkodtak a csapatváltáson, sőt, 2022 nyarára szentesíthették is volna a közös munka folytatását. Az istállónál aztán leszakadt az ég, és Alonso mellett elvesztették az utódjának szánt Oscar Piastrit is.

    „Nagy fogyatékosságra vall egy nyár alatt elveszteni két olyan pilótát, mint Fernando Alonso és Oscar Piastri. Fernando maradni akart, mert az idény [az Alpine-nál]addig nem volt rossz, és a Kanadai Nagydíj idején alá akartuk írni a szerződést – mesélte Briatore az Auto Motor und Sportnak. – Laurent Rossi azonban hirtelen eltűnt, többé nem tudtuk elérni. Ezután kezdtem el egyeztetni Lawrence Stroll-lal az Aston Martinról.” Laurent Rossi az Alpine azóta lefokozott vezérigazgatója, akiről sokan nem voltak jó véleménnyel.

    Alonso az idén is megkereste a Red Bullt, hogy átülhessen Pérez helyére

    „Még a Williams is tett ajánlatot érte, de szóltam nekik, hogy előbb tegyék rendbe a gyárukat. Végül az Aston Martinnal szerződtünk, mert nem jutottunk dűlőre az Alpine menedzsmentjével. Ez teljes mértékben az ő hibájuk volt.”

    Ami azt illeti, 2023 elején úgy tűnt, Alonso a jó lóra tett a csapatváltással, egy darabig az Aston Martin számított a legerősebb csapatnak Red Bull mögötti mezőnyben. A csapat azóta visszaesett, és úgy lett ötödik a konstruktőri értékelésben idén, hogy az első öt nagydíjon alapozta meg a pozícióját, a miami hétvége óta ugyanis az Alpine és a Haas is több pontot gyűjtött náluk. Alonso ugyanakkor bízik benne, hogy 2026-ban, az új F1-es szabályok évében lehetősége lesz a világbajnoki címért harcolni az akkor már Adrian Newey által támogatott Aston Martinnal.

    A Williams pedig végül egy másik spanyol versenyzőt szerzett meg Carlos Sainz személyében, igaz, ő csak a 2025-ös szezonban érkezik meg hozzájuk.

    Briatore szerint a milliomos versenyzők nem elég gyorsak, de Alonso kivétel

  • Szakadt a röhögéstől Hamilton, amikor meglátta társát a saját gúnyájában

    Szakadt a röhögéstől Hamilton, amikor meglátta társát a saját gúnyájában

    A pilótával való utolsó közös versenyhétvégéjén egy kis tréfával készült a mérnöke Lewis Hamiltonnak.

    Hamilton és a Bono becenevű Peter Bonnington munkakapcsolata több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Mercedesnél, és ez most véget ér azzal, hogy a hétszeres világbajnok jövőre már a Ferrari pilótája lesz.

    Ennek apropóján a brit megautóztatta a mérnökét Abu-Dzabiban a versenypályán (erről itt írtunk), Bono pedig egy kis tréfával tette emlékezetessé a hosszú munkakapcsolat végét: Hamilton egyik öltözékét kapta magára, és hát bizony elég viccesen nézett ki az ujjatlan farmeros Tommy Hilfiger-kombinációban. A Twitter/X felületre feltöltött videón látható, hogy a versenyző szakadt a röhögéstől, amikor meglátta, majd segített neki a gallér helyes beállításában.

  • Döntött a Red Bull: távozik Pérez

    Döntött a Red Bull: távozik Pérez

    A Red Bull szerda este meghozta a döntést Sergio Pérez sorsáról, aki jövőre már nem vezet náluk.

    Ez már egész évben érett, és a szezonzárót követő értékelésen a csapat úgy ítélte meg, hogy mást ültetnek az autóba a világbajnok Max Verstappen csapattársaként. Pérez alulteljesítését számos meghökkentő statisztika mutatja, a Q1-es kiesések kifejezetten kínosnak számítottak, de Verstappen is hiába korszakos zseni, ekkora csapaton belüli különbségek nehezen tolerálhatók.

    A Red Bull az elbocsátó szép üzenetben – ami a hivatalos megfogalmazás szerint közös megegyezéssel született döntés – kiemelte, hogy Pérez a 13 évnyi F1-es karrierje legszebb időszakát náluk töltötte, öt nagydíjgyőzelmet aratva, és a konstruktőri vb-címek mellett ezzel többek között hozzásegítette őket fennállásuk első olyan idényéhez, amikor az ő pilótáik végeztek a tabella első két helyén.

    De 2023 jobb pillanatai hamar elmúltak, az első néhány verseny után Pérez teljesítménye ismét durván bezuhant, így a szezon maradékában rendre megkapta a jövőjét firtató kérdéseket, hiába rendelkezett szerződéssel 2025-re. Mivel jövőre az összes ülés elkelt (kivéve az RB-nél, ahol így üresedés lesz), ezzel valószínűleg az F1-es karrierje is véget ért.

    Idén Pérez volt a Télapó, ipari mennyiségű alkohollal állított be a Red Bullhoz

    Pérez a közösségi médiában búcsúzott, megköszönte a Red Bull és a szurkolók támogatását, és azt írta, hálás ezért a négy évért és a felejthetetlen élményekért.

    A mexikói utódját még nem nevezték meg, és az is izgalmas kérdés, hogy Yuki Tsunodát vagy Liam Lawsont léptetik-e előre. A japán mindenesetre az Abu-Dzabiban végrehajtott tesztelés során elismerést váltott ki a Red Bulltól.

    Tsunoda dagad az önbizalomtól, a teszten meggyőzte a Red Bullt?

  • Alonso megint az F1-es közvetítést kritizálja

    Alonso megint az F1-es közvetítést kritizálja

    Fernando Alonso unja, hogy sokszor rossz színben tüntetik föl az F1 közvetítéseiben, de csak azért sem kapja fel a vizet.

    Alonsónak főleg a McLarennél töltött időszaka hozott aranyköpéseket a Honda akkoriban erőtlen motorjai miatt („GP2-es motor”, „amatőröknek látszunk” stb.), de a spanyol azóta sem szokta visszafogni magát a rádiós üzenetváltások során. Ezt nem udvariatlanságból teszi, hanem a javító szándékú nyers őszinteség jelenik meg a szavaiban, elvégre egy kétszeres F1-es világbajnok csak tudja, mi kell a sikerhez.

    A szezonzárón, Abu-Dzabiban az első edzésnapon jelezte elégedetlenségét a csapat felé az autóval és a felkészítésével kapcsolatban, ami természetesen bekerült az élő közvetítésbe – úgy véli, ez is a nagyobb volt a füst mint a láng tipikus esete volt. „Ahogy lenni szokott, némelyik megjegyzésem jó, némelyik rossz volt, de a FOM-nak valamiért mániája, hogy a rossz megjegyzésekkel kapcsoljon össze – mondta. – A zsémbes figurának akarnak beállítani. Éveken át próbálták, és nem fog sikerülni nekik.” 

    Így már érthető, másnap miért szólt meglepően kedvesen a rádióba és tett csupa dicsérő megjegyzést az edzés kezdetén, ez Alonso reakciójának tekinthető a sérelmeire. A spanyol hozzátette azt is, hogy a közvetítés rendezői „nem látják a kontextust a rádióüzenetek mögött.”

    Az Aston Martin továbbra is elveszettnek tűnik, a 2023-as kiváló évkezdés emlékei egyre inkább halványulnak. Max Verstappenhez hasonlóan ők is főleg az első öt futamon begyűjtött előnyből éltek a bajnoki csatában és szerezték meg a konstruktőri 5. pozíciót: a Miami Nagydíjtól kezdve számított értékelés alapján csak a 7. helyen végeztek volna, az Alpine és a Haas is megelőzte volna őket.

    Az egyik ápolója is elárulhatta Michael Schumachert – elkezdődött a zsarolási ügy tárgyalása

  • Verstappen a Mercedes csábításáról: „Nagyon konstruktívan beszélgettünk”

    Verstappen a Mercedes csábításáról: „Nagyon konstruktívan beszélgettünk”

    Már nem titok, hogy Max Verstappen valóban egyeztetett a Mercedes F1-es csapatfőnökével egy esetleges csapatváltásról, és a holland elmondta, ő hogyan élte meg ezeket a beszélgetéseket.

    Hosszú hónapokig az év egyik fő témája az volt F1-es körökben, hogy Verstappen kitart-e a Red Bull-lal kötött 2028-ig érvényes szerződése mellett, vagy esetleg idő előtt lelécel. Ezt a kérdést már a Christian Horner személye körül a szezon előtt kialakult botrány aktuálissá tette, később pedig a Red Bull szenvedése tartotta napirenden.

    A holland végül megvédte az F1 világbajnoki címét, közben viszont a Mercedes csapatfőnökének vallomásából kiderült, hogy Toto Wolff valóban csábította őt. Verstappen elmondta, ő hogyan élte meg ezt az időszakot.

    „Mindenki a leggyorsabb versenyzőt akarja az autójába, nekik pedig mindenképp kellett találni egy új pilótát [Lewis Hamilton helyére] – nyilatkozta a Viaplay-nek, kicsit magát is dicsérve az első tagmondatával. – Nem fogok hazudni, leültünk beszélgetni. De ez szerintem önmagában nem probléma. Olyan volt, mint ahogy most itt ülök [interjút adni]. Nagyon konstruktív beszélgetést folytattunk, mindenki nagyon őszinte és nyílt volt egymással. Ugyanakkor nagyon hűséges vagyok a saját csapatomhoz, otthon érzem magam náluk. Jelenleg nem kívánhatnék sokkal többet.”

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

    Elismerte, hogy nem vetette el csípőből a Mercedes megkeresését, de azt sem hagyta, hogy a pillanatnyi érzelmek vezessék.

    „A nagy csapatok mindig érdekesek, de én is egy ilyennél vagyok. Sok sikert elértem velük, olyanok nekem, mint egy második család. Nem lehet gyorsan meghozni döntést a távozásról. Nem úgy ébredek, hogy jövőre végünk. Nem szoktam össze-vissza csapongani. Nagyon át kell gondolni a döntést a távozásról, ha ezt mérlegeljük.”

    A Mercedes végül belátta, hogy Verstappen 2025-ben nem fog hozzájuk igazolni, így a szupertehetségnek kikiáltott újonc Andrea Kimi Antonellit szerződtették George Russell csapattársának Hamilton megüresedő helyére.

    A négyszeres világbajnok pedig többször utalt rá, hogy nem fogja hajkurászni az F1-es rekordokat, így simán elképzelhető, hogy néhány év múlva visszavonul, pláne annak tudatában, hogy nemsokára apa lesz.

    Verstappen elárulta, hogyan esett neki barátja degradáló megjegyzése

  • Bearman felülkerekedett egy szindrómán

    Bearman felülkerekedett egy szindrómán

    Az F1-ben remekül debütáló Oliver Bearman elismerte, hogy önmagában kételkedve készült a nagy megmérettetésre.

    Az év elején Bearman még csak egy volt a világbajnokság kapuján kívül várakozó tehetségeknek, akik többször teszteltek már F1-es autóval, de nem lehettünk biztosak benne, hogy egyszer éles helyzetben is bemutatkoznak majd. A brit versenyző számára ez megadatott: a Ferrari és a Haas tartalékosaként Szaúd-Arábiában, Azerbajdzsánban és Brazíliában, ebből két nehéz utcai pályán jutott versenyzési lehetőséghez, miután Carlos Sainz vakbélműtéten esett át, Kevin Magnussent pedig eltiltották egy futamra, aki egy másik alkalommal rosszul érezte magát a vezetéshez.

    Az alapvetően a harmadik F2-es szezonját teljesítő brit versenyző talpraesetten reagált a kihívásokra, és meggyőző produkcióval kiharcolta magának egy helyet az F1 2025-ös mezőnyében, a Haasnál. Ugyanakkor bevallota, hogy némi természetesen kétely motoszkált benne a debütálása előtt, amely teljesen a semmiből jött, hiszen egy szombati nap reggelén szóltak neki, hogy aznap már vezetnie kell, az időmérőn is. 

    „Az első F1-es versenye előtt mindenki teli van kérdésekkel, hogy elég jó-e. Kicsit olyan, mint az imposztor szindróma. Feltesszük magunkban a kérdést, hogy tényleg ide tartozunk? Megvan bennem minden, ami szükséges? A verseny után viszont válaszokat kaptam, és a következő évre már van ülésem is” –  mondta Bearman a Financial Times-nak.

    „Idén elég furcsa és váratlan körülmények között versenyezhettem az F1-ben. Semelyik tartalékversenyző sem számít arra, hogy az év folyamán versenyezhet, annyira ritkán kerül sor rá. Szerencsés vagyok, hogy nekem két ilyen lehetőségem is adódott. A legfontosabb azonban az, hogy mindkét lehetőséget jól ragadtam meg és a legtöbbet hoztam ki belőlük. Büszke vagyok a teljesítményemre.”

    Az esős brazíliai futamon azért nem volt könnyű dolga, a veszélyes körülmények miatt bosszankodott is.

    „Ha az anyám hív, mérges lettem volna” – Bearman beugrásának újabb különös története

  • Így menekült el Verstappen mellől Russell a vacsorán

    Így menekült el Verstappen mellől Russell a vacsorán

    Eddie Jordan árult el részleteket arról, George Russell hogyan tért ki a lehetőség elől, hogy Max Verstappennel rendezzék a nézeteltéréseket. Az egyik korábbi világbajnok viszont imádta nézni a civakodást.

    A szezonzárón ismét összegyűlt a legtöbb versenyző egy közös vacsorára, aminek külön pikantériát adott a javában zajló üzengetés Max Verstappen és George Russell között a katari időmérő és az azt követő viselkedés miatt. Azt már tudtuk, hogy Verstappen alapvetően nem ellenezte a többi versenyző rögtönzött kezdeményezését, hogy egymás mellett ülve akár rendezzék a konfliktust.

    A paddock eseményeiről még mindig jól informált korábbi F1-es csapatfőnökhöz is eljutottak hírmorzsák az estéről, ő beszélt részletesebben róla. „A Mercedes versenyzői későn érkeztek a helyszínre, ezért a többiek úgy döntöttek, leülnek, és játszanak kicsit George-dzsal. Úgy foglalták el a helyeiket, hogy üresen hagytak egy széket Max mellett” – mondta Eddie Jordan a Formula for Success podcast adásában.

    „Amikor George megérkezett, rájött, hogy szívatják, és nem volt hangulatban a bájcsevejhez. Kellemetlennek érezte, tűnődött, mitévő legyen. Leülhetett volna a szabad helyre megbeszélni Max-szel a dolgokat, de nem, ehelyett felkapta a széket és átvitte az asztal másik végébe, és befurakodott Lewis mellé.”

    A részrehajlással vádolt Sky is arra célzott, hogy Russell nem mond igazat Verstappenről

    „Azt hiszem, ez egy kihagyott lehetőség volt a részéről. Neki is szól, hogy George, Max, az Isten szerelmére, nincs szükségünk erre. Fogjatok kezet, dobjatok be egy pofa sört, aztán nevessetek az egészen és lépjetek túl rajta.”

    A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi szerint viszont igenis kellenek az ilyen szituációk a Forma-1-be. „Nagyon tetszett, mert megmutatja a sportolók személyiségét. Nem számít, milyen sportágról van szó, a közönség a sportoló mögötti emberre kíváncsi. Kevesebb PR-os segítőre lenne szükség a pilóták körül. Amikor elindul a verseny, a sz*rságnak vége. Ennyi, erre van szükség a motorsportban” – idézte őt a Racer.

    Verstappen a ServusTV-nek azt mondta, a szezonzáró futam után röviden beszéltek egymással Russell-lel, és úgy véli, „rendben lesz” a kapcsolatuk 2025-ben.

    Verstappen lúzernek nevezte Russellt, majd két dologban is meghazudtolta

  • Räikkönen egyik korábbi segítője visszatér az F1-be, egy másik távozott

    Räikkönen egyik korábbi segítője visszatér az F1-be, egy másik távozott

    Az F1 2007-es világbajnokának korábbi versenymérnökei közül az egyik (talán végleg) elhagyta a sportágat, egy másik viszont vezető beosztásba lép.

    Adam Cooper, a rutinos szakíró a blogján írt a változásokról: az F1-ből távozó mérnök Mark Slade, aki már a szezonzárón sem dolgozott együtt Kevin Magnussennel, a visszatérő arc pedig Dave Greenwood (cikkünk borítóképén ő látható Räikkönen oldalán), őt az Alpine láthatjuk újra a következő szezontól. Slade két csapatnál, a McLarennél és a Lotusnál is együtt dolgozott Räikkönennel, míg Greenwood a Ferrarinál tette ezt.

    Talán Slade az ismertebb név, mert 1991-től szolgálta a McLarent, és ezalatt Räikkönen mellett Mika Häkkinen, David Coulthard, Fernando Alonso és Heikki Kovalainen mérnöke is volt, 2011-ben pedig Michael Schumacheré a Mercedesnél. Amikor átigazolt a Lotushoz, neki üzent emlékezetes módon a rádión Räikkönen arról, hogy hagyják békén, tudja ő, hogy mit csinál. A rutinos szakember közel jár a 60 éves korhoz, lehet, hogy ezután már nem tér vissza az F1 világába. Magnussennek 2022 óta volt a versenymérnöke.

    Greenwood az Alpine versenyigazgatói pozícióját veszi át, de a beszoktatása már megkezdődött, mert Abu-Dzabiba is a csapattal tartott. A közeg nem teljesen új neki, hiszen Fernando Alonso vb-címei idején már a Renault tagja volt, és Oakes a „jobbkezének” nevezte, mivel éveken keresztül a csapatfőnök F2-es gárdájánál, a Hitechnél dolgozott vezető beosztásban.

    Kimi Räikkönen a visszavonulása óta élvezi a családjával töltött időt, elsősorban a gokartban jó eredményeket elérő fia, Robin sikereivel szokott jelentkezni a közösségi médiában ő vagy a családja. A rajtszáma ugyanakkor jövőre ismét megjelenik az F1 rajtrácsán.

    Kell-e Hamilton a Ferrariba? – a csapatfőnök visszaszólt a döntést vitató Binottónak