Szerző: Gerse József

  • Verstappen apja örül, hogy Helmut Marko hatalma erősödik

    Verstappen apja örül, hogy Helmut Marko hatalma erősödik

    Jos Verstappen vállal mindent, amit Christian Horner csapatfőnök év eleji botránya kapcsán mondott. Ugyanakkor kijelentette, hogy a Red Bullnak újra be kell bizonyítania, hogy képes gyors autót építeni.

    A Red Bull vezére ellen vizsgálat indult egy alkalmazott panasza nyomán, miután azt állította, hogy Horner zaklatta őt. Mindez heteken át rányomta a bélyegét a légkörre, az sem volt kizárt, hogy a csapatfőnököt kénytelenek lesznek meneszteni, de Hornert felmentették a vádak alól. (Max Verstappen visszaemlékezése az ügyre itt olvasható.)

    Közben hatalmi játszma is meghúzódhatott a háttérben, és Horner egyik legfőbb kritikusának Jos Verstappen bizonyult, aki attól tartott, a botrányban darabokra hullhat a sikeres istálló – ma már tudjuk, nem így alakult, de a korábbi F1-es versenyző „egyáltalán nem bánja” a kijelentéseit.

    „Amit egy csapatvezető tesz vagy nem tesz, kihat az egész csapatra, így Max környezetére is. Ebbe természetesen beleszólok, s mivel látom a történéseket, illetve úgy gondolom, olyan pozícióban vagyok, hogy felszólalhatok, elmondom a véleményem. Sosem fogok ártani Maxnak, és az összképet tartom szem előtt. Vállalok mindent, amit mondtam” – magyarázta a De Telegraafnak.

    Még Verstappen nagymamájának is kijutott a vb-harc szenvedéseiből

    Horner és Jos Verstappen viszonya ősszel rendeződött, amiben az immár négyszeres világbajnok pilóta közbenjárásának is volt szerepe. A Red Bull autójával tapasztalt nehézségek ellenére a holland megszerezte a vb-címet, köszönhetően az év elején felépített előnyének, de 2025-nek egyáltalán nem ők vágnak neki favoritként. Jos Verstappen szerint éppen ezért nagy teher hárul a csapatra, amelynél viszont üdvözli az egyik kulcsfigura erősödését.

    „Úgy néz ki, Helmut Marko tanácsadónak ismét egyre nagyobb a befolyása, ami szerintem jó. A csapat megint fejlődik. Sok változás volt, többen új feladatkört kaptak. Úgy vélem, a csapatnak újra be kell bizonyítania, hogy még mindig gyors autót tud építeni” – közölte.

    Azt tudtuk a Horner körüli botrány idején, hogy a Verstappen-család szíve inkább Marko felé húz, semmint a csapatfőnök felé, aki állítólag szerette volna háttérbe szorítani a tanácsadót.

    A kispárnától a kisbabáig – Verstappen 10 karácsonyi ajándékkal idézte vissza a 2024-es szezont

  • A kispadra ültetett Bottas még visszavágyik az F1 mezőnyébe

    A kispadra ültetett Bottas még visszavágyik az F1 mezőnyébe

    Noha csak tartalékpilótai szerződés jutott neki 2025-re, Valtteri Bottas egyáltalán nem tett le arról, hogy később újra F1-es versenyző legyen.

    A finn pilóta 2013-ban lett a Forma-1 mezőnyének tagja, a Williamsnél, innen igazolt a Mercedeshez, majd az utolsó három szezonban a Saubernél versenyzett. Bottas 2017-től 2021-ig volt a Mercedes versenyzője, ide tartalékpilótaként tér vissza, vagyis ha nem jön közbe semmilyen váratlan esemény, az ideje nagy részében a szimulátorban fogja segíteni a csapat munkáját, illetve a pályákon készenlétben áll majd.

    Elismerte, hogy ez kellemetlen érzéseket okozhat neki. „Nehéz lehet, fájdalmas lehet, mivel én versenyezni akarok. De azt hiszem, sokat hozzá tudok tenni a csapat munkájához a tapasztalatommal. Érkezik újonc versenyző is, akinek szüksége lesz segítségre” – nyilatkozta a RacingNews365-nek.

    Utóbbi mondatával Andrea Kimi Antonellire utalt. De hogy innentől mentornak állna? Nem, ugyanis Bottas még korainak érzi a nyugdíjazását a világbajnokságból. „Időnként hátra kell lépni egyet, hogy utána kettőt előre lépjünk. Most próbálom elrendezni a helyzetemet a következő két-három évre, kitalálni, mi a legjobb számomra, hogy újra az F1 rajtrácsán legyek – mondta. – Korábban voltam már itt öt évig, és ez megnyithat lehetőségeket számomra.”

    A finn jelenleg 35 éves, vagyis bizonyára csak olyan kérője akad majd ülésre (ha akad), akinek nagy szüksége lesz a felhalmozott rutinjára – ez a leírás leginkább egy új, vagy egy építkező csapatra illik. 2026-ban a Cadillac révén pont lesz új érkező, amit Bottas is kiszemelt magának, „érdekesnek” nevezve őket, mint opciót. Érdemes megemlíteni, hogy a Cadillac élére azt a Graeme Lowdont nevezték ki csapatfőnöknek, aki Zhou Guanyu menedzsmentjében is érintett, tehát immár egykori csapattársa kapcsolatára is próbál építeni.

    „Hiba volt idejönni” – kétszeresen átverve érzi magát a Saubertől távozó Bottas

  • Emlékezzünk a zseniális Pérezre a legjobb versenyeivel

    Emlékezzünk a zseniális Pérezre a legjobb versenyeivel

    Igen, volt ilyen oldala is, kár, hogy a csúcs helyett a mélységben ér véget Sergio Pérez F1-es pályafutása. Összegyűjtöttük azokat a versenyeket, amelyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

    A Red Bull mexikói pilótájának kálváriája véget ért, nem kell többet a jövőjét firtató kérdéseket hárítania, mert a csapata megvált tőle, noha a hivatalos kommunikációban kerülték a menesztésre utaló megnevezéseket. Pérez négy éven át volt Max Verstappen csapattársa, ezalatt is voltak szép megmozdulásai, futamai, de sokak memóriájában inkább úgy marad meg, mint aki kellemetlenül sokszor nem volt képes az egyéni világbajnokéval egyforma autót továbbjuttatni az időmérőn a Q1-ből, vagy csak bottal ütötte az élmezőny nyomát.

    Ahogy a mondás tartja, mindenki annyira jó, mint amilyen a legutóbbi versenyén volt, és hát ez alapján bizony nehéz elhinni, hogy a mexikói vezetése láttán egykoron sokszor csettintettünk. Segítünk leporolni az emlékek polcát.

    2012, Sepang

    Pérez első F1-es szezonja 2011-ben közepes lett, a Sauberben nem lógott ki lefelé a mezőnyből, a legjobb eredménye egy 7. hely volt a változékony időjárású Brit Nagydíjról (továbbá a legelső versenyén is 7. lett, csak az autója szabálytalan hátsó szárnya miatt kizárták). A következő év második versenyén hasonló körülmények között aztán hatalmasat ment, és a hajrában kis híján csodát téve nyert.

    A Red Bull főnöke szerint Pérez nem vonul vissza, és magától hagyta el őket

    Az első kör végén elsőként váltott intermediate gumira a romló időjárásban, aminek köszönhetően a 2. helyről várta a folytatást, miután az élmezőny tagjai is kereket cseréltek, majd megszakították a futamot. Fernando Alonso meglépett tőle, de az utolsó etapra jobban választott gumit a Sauber, a kemény keveréken Pérez fokozatosan felzárkózott a közepes típuson haladó Ferrarira. Érett a meglepetés, támadási közelségben is járt már a mexikói, ám egy kisebb kicsúszás miatt meg kellett elégednie az ezüstéremmel – pedig ha megelőzi Alonsót, az emlékezetes 7 különböző győztes az első 7 futamon helyett 8/8-ról beszéltünk volna. Ugyanebben a rendkívül sokszínű évben, száraz pályán Monzában is 2. helyet szerzett Pérez, önerőből, Kanadában pedig a 3. helyre repítette a táv végén, ahogy kíméletesen bánt a rendkívül kényes Pirellikkel és megelőzte a gumikat elhasználó ellenfeleket.

    2016, Baku

    Már az is szinte feledésbe merült, hogy Pérez először 2013-ban próbálta ki, milyen egy F1-es élcsapatnál versenyezni, jóllehet, a McLaren abban az esztendőben inkább csak a múltja, semmint az eredményei miatt számított annak. Utána átigazolt a Force Indiához (ami utána Racing Point néven futott, majd Aston Martin lett belőle), ahol csendben három dobogós helyet (2014 Bahrein, 2015 Oroszország, 2016 Monaco) is összekapart, mire eljutottunk az első bakui viadalig.

    Itt rögtön megmutatkozott, miért ez lett Pérez későbbi kedvenc pályája: karrierje addigi legjobb időmérős eredményével 2. lett, ami viszont a váltócseréért járó büntetés miatt 7. rajtkockává változott. Sebaj, a rajtnál kapásból visszaszerzett két pozíciót, később Daniel Ricciardo, az utolsó körben pedig a ferraris Kimi Räikkönen előzésével újra jelenése volt a díjátadón. Ekkora már széles körben ismertté vált gumikímélési zsenialitásáról.

    2020, Bahrein

    A koronavírus miatt felkavart szezon végén duplázott az F1 Bahreinben, a második megmérettetésre a világbajnokságban sem előtte, sem azóta nem használt egyik rövidebb, „oválnak” is hívott vonalvezetésen került sor, noha ez inkább csak az alaprajz miatt kapta a nevét, semmilyen amerikai jellegű oválos eleme nem volt.

    „Ő nem egy idióta” – Verstappen kiállt Pérez mellett

    Pérez az első körben bekövetkezett ütközés miatt visszacsúszott az utolsó helyre, és azon kevesek egyike lett, aki ilyen helyzetből futamot nyert. Kellett hozzá az évet uraló Mercedes bénázása a kerékcserével a biztonsági autó megjelenésekor, Max Verstappen és Charles Leclerc sem volt már versenyben ekkor, de Pérez csapott le a lepattanóra és húzta be a győzelmet. Ezzel váltotta meg a belépőjegyét a Red Bullhoz, a csapattal együtt abban bízva, hogy közelebb lesz Verstappenhez, mint Pierre Gasly vagy Alexander Albon. Ez tulajdonképp összejött, elvétve felül is kerekedett csapattársán.

    2023, Baku

    Péreznél jellemző minta volt, hogy a szezonok legelején mutatta a szebbik arcát. Szaúd-Arábiában például, az év második állomásán 2022-ben és 2023-ban is remekül ment, 2022-ben talán csak a számára rosszkor érkező biztonsági autó fosztotta meg a győzelemtől, míg egy év múlva már behúzta azt, jóllehet, ekkor segítette, hogy Verstappen rajtbüntetést kapott. 2022-ben Monacóban és Szingapúrban nagyszerű győzelmet aratott, de fejben a már említett kedvenc pályáján, Bakuban járhatott a legközelebb a vb-címhez, 2023-ban.

    Az utcai helyszínek, a csekély tapadás általában jól passzolt a vezetési stílusához, és Azerbajdzsánban a sprintet és a vasárnapi nagydíjat is megnyerte Pérez, ezzel Verstappennel szemben 3:2-es előnyre tett szert az év során szerzett futamgyőzelmek számában (a sprintet külön futamnak számítva). Valószínűleg az ezt követő versenyen tört el nála minden: Miamiban hiába indult az élről és Verstappen csak a 9. helyről, a holland átmasírozott a mezőnyön, egyszer s mindenkkorra jelezve, hogy a Red Bullnál a másik pilótának nem érdemes a vb-címre reális célként gondolnia.

    Pérez is díjat kapott az FIA gálán, de sokan nem értik, hogy miért

  • Ocon csak sajnáltatja magát, vagy alamizsnát dobnak neki?

    Ocon csak sajnáltatja magát, vagy alamizsnát dobnak neki?

    Az Alpine felajánlotta a távozó pilótája, Esteban Ocon számára, hogy személyesen elbúcsúzzon a csapat tagjaitól, aminek hiányát a francia versenyző fájlalta.

    A 2025-ben a karrierjét a Haasnál folytató Ocon az idei utolsó F1-es futamon már nem vehetett részt az Alpine-nal, és sajnálattal írta, hogy nem búcsúzhatott el a gyárban személyesen annak a csapatnak a tagjaitól, amelynél öt szezont töltött. Ez valóban méltatlannak hangzik, de Oliver Oakes csapatfőnök szerint csak a pilótán múlik, bepótolja-e ezt, ők ugyanis nyitottak rá, hogy Ocont fogadják Enstone-ban.

    „Esteban tehet egy tiszteletkört, ha akar. Eljöhet, komolyan mondom – jelentette ki az Alpine F1-es istállójának élére szezon közben kinevezett Oakes. – Sokan mondják, hogy durván bántunk vele, de ez szerintem tévedés.”

    „Volt választása, és úgy döntött, hamarabb munkába áll az új csapatánál. Ez rendben van, elfogadom. Írtunk egymásnak, és őszintén jeleztem neki, hogy szívesen látjuk Enstone-ban, ha szeretné, és megcsinálhatjuk, amit terveztünk. Azt is őszintén kifejeztem, hogy jelentős része volt a csapatnak, nem csupán az előző években, hanem az én rövid időszakom alatt is.”

    Ez alapján Ocon nem beszélhet arról, hogy elvették tőle a kollégáktól való személyes búcsú lehetőségét, kérdés, él-e a gesztussal. Tekintve, hogy karácsonyig nem érkezett hír erről, és januárban már a Haas versenyzőjeként jelentkezik szolgálatra a munkába, nem valószínű, hogy a múltját jelentő csapatnál fog időt tölteni, amelynél szintén a 2025-re való felkészülés veszi át a főszerepet.

    Pihenés helyett folyamatos repkedés – ez volt Verstappen programja az utolsó futam után

  • Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

    A McLaren 25 év után nyert először vb-címet a Forma-1-ben, így a csapattagok öröme bizonyára még nagyobb volt, mint amilyen ilyenkor átlagosan szokott lenni.

    1998-ban még a McLaren egyik mostani versenyzője sem élt, ennyire régóta vártak Wokingban az újabb sikerre, ami a konstruktőri diadal volt. Az F1 paddockjából érdekességeket gyakran megosztó Kym Illman az Instagramon számolt be néhány részlettel arról, hogyan telt az ünneplés.

    A pályán az ünneplés rövid ideig tartott, majd minden csapattagot megkértek, hogy kapja fel az útlevelét, mivel a buli más országban folytatódik: Bahreinben, ahová a bahreini koronaherceg magánrepülőjével repítettek át a stábot (az arab állam lett idén ugyanis a többségi tulajdonosa a McLaren Groupnak).

    Az ünneplés igazán impozáns helyszínen, a bahreini királyi palotában zajlott, de a helyszínen ügyeltek a biztonságra, nehogy kompromittáló fotók kerüljenek nyilvánosságra, ezért mindenkinek le kellett adnia a telefonját a buli idejére. Amiről sok részlet pont ezért nem szivárgott ki, de az egész úgy kezdődött, hogy burgert, sült krumplit és pizzát falhattak a kiéhezett csapattagok, majd nyilván legurult a torkokon jónéhány pohár itóka…

    Illman beszámolója szerint az általa megkérdezett csapattagok közül mindegyik azt mondta, ez volt élete legnagyszerűbb napja/éjjele az F1-ben töltött időszaka során, pedig a legtöbben alig 4 órát aludtak, mielőtt hétfő reggel 8 órakor vissza kellett repülniük Abu-Dzabiba a szezon utáni tesztnapra.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

  • A Ferrarit rossz irányba terelő tényezőről beszélt Vasseur

    A Ferrarit rossz irányba terelő tényezőről beszélt Vasseur

    A Ferrari csapatfőnöke felhívta a figyelmet arra az akadályra, hogy a csapat tagjainak nagy részére demotiválóan hat, amikor az olasz médiát hallgatják.

    Frédéric Vasseur túl van a második szezonján a Ferrari csapatfőnökeként, és az irányításával a csapat többnyire felfelé haladt. Elődjével, Mattia Binottóval, vagy az előtte lévő legutóbbi házon belül előléptetett csapatfőnökkel, Stefano Domenicalival ellentétben ő kívülről érkezett a pozícióba, ráadásul nem is olasz nemzetiségű, így frissen tapasztalhatta meg, milyen lelkesedés övezi az F1 legnagyobb múltú csapatát, és ez milyen behatásokkal jár.

    Ennek része a nem épp a visszafogottságról ismer olasz média, ami éjjel-nappal kelteni tudja a feszültséget (akár politikai vagy személyes érdekektől is vezérelve), és Vasseur szerint ez kártékonyan hat a Ferrarira. „A legnagyobb gondot a külvilág felől érkező nyomás jelenti. Teljesen más a megítélése egy monzai 5. helynek, ami sokaknál katasztrófaként csapódik le, mint egy 1. helynek, ami után meg hősnek kiáltanak ki bennünket. Pedig sokszor csak körönként egy tizedmásodpercnyi az autók közti különbség” – mutatott rá a csapatfőnök.

    „Ezt időnként nagyon nehéz kezelni házon belül, miközben fenn kell tartani a koncentráltságot, és nem szabad drasztikus változtatásokhoz folyamodni. Sokszor csak apró részletek okozzák a különbséget.”

    Ő immunis a külső hangokra, de szerinte ezzel a kisebbséghez tartozik Maranellóban. „Személy szerint én nem nagyon érzem a nyomást, mert nincs Twitter-fiókom. Nem nézek híreket, a futamokat pedig a bokszfalról követem, nem a tévében. Hidegen hagynak a kommentek, de ez én vagyok” – mondta.

    Hamilton nem kap olyan fogadtatást a Ferraritól, mint anno Schumacher

    „A csapat 95%-a a tévén keresztül látja a versenyeket, ezért amikor a Sky olasz adásában arról beszélnek, hogy szörnyű, amit a csapat művel, vagy hibáztunk, a hétfő délelőtti megbeszélésre olyan benyomással érkeznek a csapattagok, hogy bajban vagyunk. Holott csupán a részleteken múlt minden, miközben [a médiának] folyton ugyanazt kell szajkóznia.”

    A csapatok többségéhez hasonlóan a Ferrari szezonjában is volt hullámvasút: a közepes/jó kezdést visszaesés követte a nyáron bevetett, az autó pattogását erősítő fejlesztésekkel, majd a gödörből a nyári szünet utánra megalkotott új padlólemez húzta ki őket. A javulásban segített, hogy a szélcsatornában anyagcserét hajtottak végre a futószalag görgőiben, amik már nem fémből készülnek, így azok egyrészt kevésbé károsítják a tesztgumikat (amelyből limitált számút lehet felhasználni), másrészt az autót is alacsonyabbra lehet ereszteni anélkül, hogy az kárt tenne a berendezésben.

    A csapat a szezon hajrájáig versenyben volt a konstruktőri bajnok címért, de alulmaradt a McLarennel szemben. A felzárkózást megakaszthatta a Las Vegas-i Nagydíj előtt életbe léptetett szabálymódosítás, ami miatt a Ferrari autóján módosítani kellett a padlólemezt.

    „Hello from the other side” – a Ferrari a legnagyobb röhögésekkel búcsúzik Sainztól

  • Gyermeket vár Michael Schumacher lánya

    Gyermeket vár Michael Schumacher lánya

    A nemsokára 56 éves Michael Schumacher nagypapa lesz, a lánya, Gina ugyanis anyai örömök elé néz.

    Schumacher két gyermeke közül az idősebb, az idén megházasodó Gina az Instagramon jelentette be, hogy várandós, és már azt is tudják, hogy a jövevény kislány lesz. A bejelentéshez képként egy pónilovat mellékeltek azzal a felirattal, hogy a jószág alig várja az új lovasát, amivel Gina szenvedélyére, a lovaglásra utaltak.

    Gina az idén tartott esküvője után felvette férje családnevét, így innentől elvileg Gina Bethke néven találkozhatunk vele.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok állapotát továbbra is titkolják – időről időre érkeznek róla félinformációk, egyesek pedig kereskedni/zsarolni próbálnak hiteles dokumentumnak tekinthető anyagokkal. Az egyik ilyen ügy bírósági tárgyalása megkezdődött, miután három férfi megpróbált kizsarolni Schumacher családjától 15 millió eurót, hogy ne hozzanak nyilvánosságra a németről fényképeket és orvosi papírokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

  • Lawson nem akar ugyanúgy gondolkodni, mint Verstappen

    Lawson nem akar ugyanúgy gondolkodni, mint Verstappen

    A Red Bull által támogatott Liam Lawson abból a szempontból nem járt jól, hogy az F1 ranglétráján felfelé lépkedve olyan versenyzők helyére érkezett, akik mögött igencsak széles és olykor durván reagáló szurkolótábor áll.

    Az új-zélandi versenyzőnek a 2025-ös lesz az első teljes szezonja a Forma-1-ben, miután tavaly ő ugorhatott be a kéztörést szenvedő Daniel Ricciardo helyére, idén ősszel pedig rá cserélték le az elvárásoktól elmaradó ausztrál pilótát a Red Bull utánpótlás-csapatánál. A következő szezonban az alulteljesítés miatt a szerződésének időtartamához képest szintén idő előtt menesztett Sergio Pérez helyét veszi át, és az erről hosszabb ideje terjengő pletykák miatt számos mexikói megtalálta őt a közösségi médiában bántó üzenetek formájában – miközben Lawson természetesen semmit sem ártott Péreznek.

    A fiatal versenyző így már másodjára szembesül ilyesfajta gyűlölettel, hiszen Ricciardo menesztése után is megtapasztalta ezt, de kitalálta, hogyan érdemes reagálnia erre: sehogy. „Kezdetben sokat észrevettem belőle, mert nem számítottam rá, nem készültem rá. Azóta viszont nem látogatom a közösségi média felületeit, és csak a saját rajongótáboromnak készítek bejegyzéseket, a hírfolyamot és az üzeneteket azonban nem görgetem” – nyilatkozta a Times-nak.

    Sokan féltik attól, hogy azon tehetségek sorát gyarapítja majd, akikkel Max Verstappennel feltörölte a padlót a Red Bull csapatában. A Red Bull csapatfőnöke azt mondta, nem akarnak nagy terhet pakolni a vállára, és azt tanácsolta neki, hogy ne foglalkozzon Verstappen autójával, helyette a sajátjára koncentráljon.

    Új csapattársa már előre tudja, hogy nem fogja legyőzni Verstappent

    Ő maga kifejtette, sokat tanult a „kispadon” az egyik legjobbtól arról, hogyan érdemes dolgozni az F1-ben, de új csapattársa gondolkodásmódját nem akarja átvenni.

    „A tartalékpilóták majdnem részesülnek az F1-es versenyzés élményében. Enélkül borzasztó nehéz volna beugrani. Néhányan így is szenvednek. Szerintem nagyon jó lehetőséget kínált és segített a felkészülésben, hogy két éven át ebben a közegben, a VCARB-nál és a Red Bullnál lehettem” – mondta Lawson a RacingNews365-nek.

    „Felbecsülhetetlen értékű volt látni, Max milyen visszajelzéseket ad, milyen hozzáállással várja a szezont és a versenyeket. Sokat lehet tanulni ennek figyeléséből – magyarázta. – Egyértelműek, jól megfogalmazottak a visszajelzései. Pontosan tudja, mit akar az autótól.”

    „Nem próbálok ugyanúgy gondolkodni, mint ő, mert nem tudom, mi jár a fejében. Inkább azt próbálom átvenni, milyen visszajelzéseket ad, hogyan reagál, hogyan beszél a csapattal.”

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull

  • Ezért választotta a Red Bull Lawsont Tsunoda helyett

    Ezért választotta a Red Bull Lawsont Tsunoda helyett

    A Red Bull felszabaduló ülésére az utánpótlás-istálló mindkét versenyzője esélyesként pályázott, de Tsunoda megint nem kapott előléptetést, helyette az F1-ben még egyetlen teljes szezont sem futó Liam Lawson lesz Max Verstappen csapattársa.

    A héten eldőlt, hogy Sergio Pérez teljesítményét nem tolerálja tovább a Red Bull, és valamelyik fiatalját ülteti a helyére. Ekkorra valószínűleg már név szerint tudták a mexikói utódját, miután többhavi adatot átfürkészve kiértékelhették, vajon Lawson és Tsunoda közül ki lenne alkalmasabb az előléptetésre. Christian Horner csapatfőnök kifejtette, miért Lawsonra esett a választásuk.

    „Nagyon szoros volt a verseny. Yuki nagyon gyors pilóta, már négy szezonnyi [F1-es] tapasztalattal rendelkezik. Kiváló munkát végzett számunkra a gumiteszten Abu-Dzabiban, a mérnököket lenyűgözte a teljesítménye. A versenytempókat elemezve viszont az jön ki, hogy Liamé kicsit jobb volt átlagosan. Az időmérőkön közel végzett Yukihoz, és azt feltételezhetjük, hogy mivel még csak 11 nagydíjon vett részt, még jobb és erősebb lesz. Mentális szívósságról és keménységről tett bizonyságot” – idézte az ESPN.

    „Több dolog megfogott Liamban. Nagyon sokoldalú, akármilyen helyzetbe hozzuk, elboldogul. Emlékezzünk, hogy amikor Zandvoortban debütált Daniel [Ricciardo] kéztörése után, Max ellen csatázott a kivezető körében. Megvan benne a tökös versenyző mentalitás. A DTM-ben ment egy évet, ahol a Ferrari GT autóihoz alkalmazkodott hihetetlenül gyorsan, és alapvetően gyorsabb volt Alex Albonnál. Az erősségei közé tartoznak a versenyzési képességei, nem fél vállalni a csatákat és összeérinteni a kerekeket. Szerintem kiváló munkát végez majd nálunk. A mérnökök szívesen dolgoztak vele, jó a munkához való hozzáállása.”

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull

    Horner kijelentette, hogy nem akarnak nagy nyomást helyezni Lawson vállára. „Azt gondolom, nem szabad nagy terhet rá helyeznünk, és neki sem szabad ezt tennie magával, mivel a generációja legjobb versenyzője lesz a csapattársa. Szerintem teljesen figyelmen kívül kell hagynia az 1-es rajtszámú autó adatait, és a saját teljesítményére kell koncentrálnia, és akkor rendben lesz. Reméljük, tudjuk támogatni benne.”

    A japán 2021-ben debütált a kisebbik csapatnál, az elmúlt egy-két évben viszont joggal ficánkolt, hiszen zsákutcába futhat az F1-es karrierje, ha megreked az alapvetően utánpótlás-nevelésnek szánt istállónál. Alexander Albonhoz és Carlos Sainzhoz hasonlóan nemsokára talán megismerkedhet a Red Bullon túli világgal és másik csapatnál helyezkedik el; a neve biztos fel fog merülni a pletykákban, hiszen a gyorsasága adott.

    Lawson mellett jogos a Red Bull érvelése, de a múltbeli tapasztalatok mutatják, milyen nehéz Verstappen oldalán megfelelni az elvárásoknak: a bikások ranglétráján szintén gyorsan felfelé mászó Pierre Gasly és Albon bicskája beletörött a feladatba.

    A Red Bull azóta azt is eldöntötte, hogy Lawson helyét az F2 ezüstérmese, a francia-algériai Isack Hadjar kapja meg a jövőre Racing Bulls névre váltó kisebbik csapatnál.

    Vizsgálat indult az F1 tulajdonosának terve miatt

  • Vizsgálat indult az F1 tulajdonosának terve miatt

    Vizsgálat indult az F1 tulajdonosának terve miatt

    Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media a MotoGP-re is rátenné a markát, de az Európai Bizottság egyelőre nem hagyja jóvá a felvásárlást.

    Tavasszal jelentették be, hogy a Liberty Media felvásárolja a MotoGP és a Superbike-világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló szervezetet, a Dorna Sportsot, így az F1 után ez is az ő kezükbe kerül. Pontosabban csak kerülhet, a tranzakció ugyanis egyelőre nem történt meg, és nem is fog lezajlani a tervezett határidő, az év vége előtt, mert a kontinensünk gazdasági versenyhelyzetét felügyelő szervezet alapos vizsgálatot indít a lépés miatt, mielőtt áldását adja rá (vagy épp megvétózza).

    Az Európai Bizottságot az aggasztja, hogy a Liberty potenciálisan túl nagy hatalomra tenne szert a motorsport közvetítési piacán és korlátozná az egészséges üzleti versenyt ezen a téren, ami drágulást okozhat – ha a két a legnézettebb motorsport-sorozat (F1, MotoGP) közvetítési jogairól ugyanaz a szervezet dönt, valóban fennállhat annak a veszélye, hogy sérül a licitálás tisztasága.

    A vizsgálat befejezése áthúzódik 2025-re, az év első felében derül ki, egy cégé lesz-e az F1 és a MotoGP. A Liberty számára nem csak a presztízs a tét, mert 126 millió eurót kell fizetnie a Dornának, amennyiben eláll a vételtől vagy nem adnak engedélyt rá.

    Sajtóhír: távozik a Forma–1 vezére