Szerző: Gerse József

  • Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    A harmadik F1-es idényére készülve Oscar Piastri kijelentette, hogy szerinte magára szedett minden szükséges tudást ahhoz, hogy megcélozza Max Verstappen trónját.

    A fiatal titán megvillantotta az oroszlánkörmeit, 2024-ben megnyerte a Magyar és az Azeri Nagydíjat, de az év egészében még mindig rutinosabb csapattársa, Lando Norris volt a gyorsabb a McLarennél. A szezon végére a brit lett a kedvezményezett házon belül, amibe Piastri természetesen belement, ám könnyen lehet, hogy 2025-ben nem lesz erre szükség, mert mindketten támadhatnak a vb-címért.

    Az ausztrál úgy érzi, ő készen áll erre. „Eljutottam oda, hogy bizonyos napokon szinte minden megvan bennem, ami szükséges hozzá, csak nem használom ki őket úgy, ahogy kellene. Egy évvel ezelőtt még nem volt meg bennem minden, csak némelyik – mondta az Autosportnak. – Mostanra, ha nem is szedtem össze mindet, egyértelműen több van bennem, akár a versenytempóról, az időméről, a másokkal való csatáról beszélünk. Azt gondolom, ezekből többet megvillantottam.”

    „Úgy érzem, megvan bennem minden, amire szükségem van. Az a lényeg, hogy ezeket mindig használni tudjam.”

    A vb-címért egymással is megküzdő versenyzők ugyanakkor kellemetlen problémákat szülhetnek a McLarennél, ha nem tartják kordában őket.

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

  • Korábbi F1-es pilóta segíti a Cadillac felkészülését

    Korábbi F1-es pilóta segíti a Cadillac felkészülését

    Jövőre, a 2026-os szezonban új csapattal bővül a mezőny, a Ferrari motorjait használva a Cadillac száll be a sportba. A korábbi F1-es versenyző is feladatot kapott az Andrettivel való kapcsolata révén.

    A Cadillac F1-es projektje javában zajlik, s noha az Andretti név hivatalos nem szerepel benne, az Andretti autóverseny-ipari szervezete mégis aktív részese annak: a General Motors projektjét ugyanis az a TWG Global nevű csoport irányítja, amely a műszaki fejlesztést végző Andretti Global tulajdonosa.

    Ezen kötődése révén és a múltja miatt Marcus Ericsson is felbukkant az előkészületeknél. „A csapatom, az Andretti megkért, hogy Angliába utazzak különböző szimulátorokat tesztelni. Visszajelzéseket adok majd, hogy a megfelelő modellt válasszák ki, ami a Forma-1, az IndyCar és a sportautók részlegét is segíti – mondta a svéd versenyző a Viaplay-nek. – A szimulátorok a motorsport szerves részévé váltak, a télen én is használtam őket saját célra. Nagyszerű, hogy [a Cadillac] igényt tart a segítségemre és a tapasztalatomra.”

    Ericsson 2014-től 2018-ig volt F1-es versenyző, utána ment át az Egyesült Államokba és az IndyCarba, ahol négy futamgyőzelmet aratott. Ezek között az egyik diadal az Indy 500-on jött össze (2022-ben), az Andretti istálló pilótája tavaly lett.

    Lecserélték Andrettit egy másikra, máris kitárta kapuit az F1 az új csapat előtt

    A The Race beszámolója alapján a Cadillac F1-es részlegen jelenleg 280-an dolgoznak, elsősorban tervezési munkakörökben, mivel ez az egyik leginkább időigényes munkafázis a projektben. Az idei évtől rájuk is vonatkoznak már a fejlesztési megkötések, ebből a szempontból a 2024-es konstruktőri bajnokságot utolsó helyen záró Sauberrel azonos feltételeket és munkaidőt kapnak a szélcsatornában és az áramlásdinamikai szimulációkkal.

    A Cadillac csapatfőnökének Graeme Lowdont nevezték ki, a műszaki stábban pedig olyan ismert korábbi F1-es szakemberek kerültek a fedélzetre, mint Pat Symonds, Rob White vagy Nick Chester.

    Volt Ferrari-mérnök: Hamilton le fog lassulni, de addig világbajnokot csinál Leclerc-ből

  • Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown felelevenítette az utat, amivel csapata az F1-es mezőny élére tört.

    A McLaren lett 2024-ben a Forma-1 konstruktőri bajnoka, 26 év után először. Noha az egyéni siker nem jött össze Lando Norrisnak, a csapat vitathatatlanul felfelé ível, és az idei szezon előtt már sokan őket tekintik favoritnak, az egyéni vb-cím szorzói alapján a fogadóirodák többsége is így van ezzel.

    Az említett 26 éves aszály első felében, 2008-ban Lewis Hamilton még világbajnok lett a wokingiakkal, de néhány év múlva már a dobogós eredmények is elérhetetlennek tűntek számukra. Ez idő tájt vette át Zak Brown az üzletvezetői szerep Ron Dennistől, és a tisztújítást tartotta a legfontosabb feladatnak. „Ahogy beszéltem a csapathoz, és ők engem bámultak, éreztem, hogy azon tűnődtek, meddig leszek itt – idézte az Autosport. – Magabiztosságot kellett sugároznom.”

    „Először a menedzsmentben hajtottam végre változtatásokat, egyesével. Nem ezzel a szándékkal érkeztem, de hamar rájöttem, hogy a csapat vezetését meg kell újítani.”

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    Az „egyszerű dolgozók” többsége nem cserélődött ki, Brown ezt érezte bizonyítéknak arra, hogy az alkalmazottak képességeivel nincs baj. Közben a csődveszélyt is el kellett hárítania, majd mindenki számára világossá vált, hogy a folyamatokon javítani kell, mert a Hondáról a Renault motorjaira váltás nem hozott egy csapásra áttörést.

    „Nagyon jó ébresztőt jelentett, mert mindenki azt gondolta, hogy beszerelünk egy újfajta motort és sínen vagyunk. Helyette az lett, hogy kicsit javultunk, de maradtak égető problémák. Ez jót tett” – mutatott rá a wokingi istálló vezérigazgatója.

    A csapatfőnöki poszton azóta történt még egy váltás, Andreas Seidl utódja Andrea Stella lett, vele tért vissza a tabella 1. helyére a McLaren 2024-ben – pedig őt először elvileg csak átmenetileg nevezték ki.

    „Már korábban is Andrea Stellára bíztam volna a csapat vezetését, de ő ezt elutasította. Nem érezte magát felkészültnek rá. Ő ilyen, nem egocentrikus – közölte Brown, de amikor újból felkérte a McLaren versenycsapatának irányítására, az olasz már igent mondott. – Az első hívásomkor kávézott, és ekkor még nem fogadta el az ajánlatot, azt mondta, kell neki még egy adag. Kérte, had gondolkodjon, mert ez nagy kérés. De utána beadta a derekát.”

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

  • Hamiltonéhoz hasonló viszontagságokat élt át a Red Bull újonca

    Hamiltonéhoz hasonló viszontagságokat élt át a Red Bull újonca

    A Red Bull utánpótlásának tagja, Isack Hadjar vezeti a bikások egyik autóját az idei évtől Racing Bullsnak hívott kisebbik istállónál. A francia-algériai versenyző visszaemlékezett pályafutásának korábbi szakaszára, amit hasonló kihívások és áldozatok jellemeztek, mint Lewis Hamilton esetében.

    Elmúltak azok a romantikus idők, amikor az F1 legnagyobb klasszisai nem tehetős szponzorok segítségével lépdeltek felfelé az autósport ranglétráján: nosztalgiával gondolhatunk vissza arra, hogy mint utólag megtudtuk, Kimi Räikkönenék házába nem tudtak beszerelni rendes vécét a gokartozás költségei miatt, a fiatal Fernando Alonsónak amiatt jelentett nagy tétet a győzelem kényszere, mert különben nem lett volna pénze a következő versenyre, Esteban Ocon szülei pedig házból lakókocsiba költöztek, hogy fedezni tudják fiuk karrierjének korai lépéseit.

    A tehetségesnek ítélt fiatalok felkészülését manapság profi stábok segítik profi feltételekkel, így már a gokartban is szinte lehetetlen kitűnni pusztán a tehetséggel úgy, hogy valaki esőgumi híján slick abronccsal oktatja a többieket vizes pályán, vagy elavult motorral száll szembe velük. Az F1-ben a Racing Bullsnál debütáló Hadjar még az előléptetése előtt a Red Bull egyik magazinjában beszélt arról, ő milyen nehézségeket élt át anno.

    „Nincsenek jó emlékeim a gokartozásról. Ott sohasem kerültem megfelelő körülmények közé. Sokáig az apám volt a szerelőm, miközben más fiataloknak külön stábja volt erre. Sohasem tudtam végigmenni egy teljes szezont, sohasem kaptam meg a legjobb motort. Frusztráló volt iskolába menni a versenyek után, miközben a többiek maradtak tesztelni, mert magántanulók voltak” – mondta.

    Az új pilótabejelentéssel annyira visszalopakodott Afrika az F1-be, mint 1980 óta soha

    Átlagemberként már a legrangosabb gokartbajnokságokban való részvételért is vagyonokat kell kiadni, és egy versenyző manapság aligha ússza meg, hogy legalább 3-4 milliárdnyi forintnyi összeget elköltsenek rá, mire eljut a Forma-1-be. Ehhez kell a nagyvállalatok tőkéje, beleértve az F1-es csapatokat is az utánpótlás-programjukkal.

    A cikk eleji példák közé tartozik természetesen Lewis Hamilton is, akinek a családja szintén nem dúskált a pénzben, és édesapjának számos állást kellett vállalnia a későbbi hétszeres világbajnok karrierjének finanszírozásáért. Hadjar azt mondta róla, „ő a kivétel, aki erősíti a szabályt.”

    „Sok versenyző nem tudja kihozni magából, ami benne van, mert ez nagyon drága sport. Ha a Forma-1 olyan elérhető lenne, mint a foci, másképp nézne ki a mezőny – tette hozzá. – Emlékszem, milyen nehéz volt édesanyámnak, hogy több munkát vállalva tetőt biztosítson a fejem és a két nővérem feje fölé. Emlékszem, mit vállalt édesapám azért, hogy folytathassam a versenyzést.”

    Talán nem volt ennyire nehéz előteremteni Liam Lawson gokartozásának költségeit, de korábban az új-zélandi szintén beszélt arról, hogy a nővérei miatta nem folytathatták a versenytáncot, mert az ő versenyzésére kellett a pénz.

    Azt hitte, ő az új Hamilton, majdnem kitúrta Leclerc-t, majd visszautasította Hornert – Magnussen beteljesületlen karrierje

  • Michael Schumacher 56 éves lett, íme egy-egy sztori mindegyik F1-es szezonjából

    Michael Schumacher 56 éves lett, íme egy-egy sztori mindegyik F1-es szezonjából

    Január 3-án ünnepli 56. születésnapját Michael Schumacher, akinek az állapotáról ismert információkat ebben a cikkben gyűjtöttük össze. Itt pedig készítettünk egy csokrot pályafutásának talán kevésbé ismert érdekes részleteiből.

    1991 Pizzafutárnak nézték első csapatának szerelői

    Sok érdekességet hallottunk Schumacher F1-es debütálásának körülményeiről, szerintünk ez az egyik legjobb.

    1992 Kakaskodások Sennával

    A fiatal német nem gyámoltalanul érkezett meg az F1 világába, az első teljes szezonjában (1992-ben) már összeakasztotta a bajszát Ayrton Sennával. Egész frissen került elő egy felvétel, ami megmutatja az egyik konfliktusuk előzményét a pályán.

    1993 Monaco akaratlan királycsinálója

    A második F1-es győzelme felé száguldott Monacóban, amikor beütött a krach, így Senna lett minden idők legsikeresebb pilótája a hercegségben.

    1994 Elmondta, honnan merítette tudását az elképesztő 2. helyhez

    Karrierjének egyik legfantasztikusabb eredménye nem egy győzelem, de azt bámulatos vezetéstechnikai megoldással érte el.

    1995 Az első naptól gatyába rázta a Ferrarit

    A Benettont 1995-ben, világbajnokként hagyta el Schumacher, és az első tesztjétől fogva mutatta az irányt a sikerhez.

    1996 Jean Todt mellett határozottan kiállt a kudarcok idején is

    Nyáron elképesztő mélyrepülésbe került a Ferrari, és a későbbi sikercsapat majdnem idejekorán széthullott.

    1997 Botrány után is együtt mókázott a riválisával

    Botrányos ütközést hozott a vb-döntő, Schumacher és Jacques Villeneuve mégis együtt csapott bele az éjszakába.

    1998 Tudatlan elszólásán hüledezett a sajtó

    Főleg később állított fel sok rekordot, de az pont nem az volt, amire gondolt.

    1999 Halálfélelem a lábtöréses balesetnél

    Bajnoki éllovasként szenvedett balesetet Silverstone-ban, de a tabella állásánál fontosabb dolgok jártak a fejében az összetört autóban feküdve.

    2000 A jetlag megakadályozhatta volna a Ferrari áttörését 

    Több mint két évtized után szerzett Schumacher versenyzői vb-címet a Ferrarinak.

    2001 Aggodalmaskodva próbálta óvni a riválisokat

    2001 szeptemberének eseményei a világot és az autósportot is megrengették, és a már két gyermeket nevelő családapa furcsán hangzó kezdeményezéssel próbálta védeni a mezőny életét Monzában.

    2002 Nem is úgy volt az a bizonyos elengedés, ahogy hisszük?

    A tükörsima Ferrari-diadalt hozó idényben nem az izgalmak, hanem egyéb jelenetek maradtak emlékezetesek.

    2003 A bulibáró

    A gyakran kimért és profi arcát mutató Schumacher tudott mulatni is, az akkoriban rekordot jelentő hatodik vb-cím után meg is mutatta ezt.

    2004 Ijesztő baleset defekt miatt

    Nem nagydíjon, hanem egy teszten történt, ami után az autóból kiszállva lefeküdt hanyatt a fűbe.

    2005 Majdnem elütött egy beavatkozó bírót

    A közvetítésben nem látszott, csak egy későbbi nézői felvételből derült ki, hogy ha tragédiát is okozhatott volna.

    2006 Mástól kaphatott ihletet a csalásra

    A monacói időmérős botrányt kiváltó ötlet nem biztos, hogy a saját fejéből pattant ki.

    2010 A Mercedesnél még mindig többre tartják, mint Hamiltont?

    Nyilván több év alatt vívta ki azt az elismerést, aminek hatása máig érződik, de a jelenléte egyből érződött, ahogy odaigazolt a Mercedeshez.

    2011 Idősebben már nehezen alkalmazkodott

    Nico Rosberg megosztott néhány részletet arról, csapattársa mivel vesztett gyakran időt.

    2012 A búcsúszezonjában nem is volt annyira reménytelen?

    43 évesen már egyértelműen túlvolt a zenitjén Schumacher, a Mercedesszel az egyetlen dobogós eredményét ekkor szerezte némi szerencsével (jóllehet, Monacóban bravúrosan menve a leggyorsabb volt az időmérőn, csak pechére az előző futamról hozott büntetése miatt nem ő indult a pole pozícióból). Alaposabban áttekintve a 2012-es idényt azonban lehet, hogy más szemmel értékeljük a teljesítményét.

    2013 Az utolsó vezetés F1-es autóban

    Ez már bónusz, hiszen ekkor már nem versenyzett az F1-ben.

  • A Red Bull azt állítja, elpusztította Verstappen kenguruját

    A Red Bull azt állítja, elpusztította Verstappen kenguruját

    A Red Bull a reményei szerint leszámolt az egyik legnagyobb bajával, ami miatt tavaly Max Verstappen egyszer kengurunak csúfolta az autóját.

    Verstappen ugyan zsinórban negyedszer vitte haza az F1-es vb-címet, a Red Bull két éven át tartó 1. helyes sorozata megszakadt a konstruktőri bajnokságban, és minden adottnak látszik az izgalmas 2025-ös szezonhoz, amelynek a bikások egyáltalán nem favoritként vágnak neki. (A fogadóirodák jelenleg például Lando Norrist jellemzően esélyesebbnek látják a vb-címre, mint Verstappent.)

    A Red Bull a nyár végére teljesen elveszteni látszott a fonalat, azóta javult, de bőven maradtak megoldandó problémák, amiket ki szerettek volna szűrni a 2025-ös autó tervezésekor. Helmut Marko elmondta, hogy haladtak ezzel.

    „Az autó lényegében kész, most jön a végső elemek legyártása. Ezután derül ki, mennyivel tudjuk csökkenteni a súlyt. A mérnököknek feladata az volt, hogy olyan autó készüljön, aminek szélesebb a működési tartománya, amit nem annyira borzasztóan nehéz kezelni a pilótáknak, amikor a határon vezetnek” – mondta a Sport1.de oldalnak.

    A Red Bull beismerte: milliókba került Pérez elküldése

    „Ettől kiszámíthatóbb lesz az autó, és remélhetőleg, ahogy a McLaren tette, minden pályán jó teljesítményt tudunk majd nyújtani, nem csak bizonyos pályákon.”

    „Az egyik legnagyobb hiányosságunk az volt, hogy az autó nem tudott jól mozogni a rázóköveken, Max egyszer azt állította, a kocsi úgy ugrál rajtuk, mint egy kenguru. Ez bizonyos pályákon sok időt vesztettünk. Úgy gondoljuk, ezt a gyengeséget megoldottuk, de erről majd csak Bahreinben a teszten tudunk meggyőződni.”

    Addig még közel két hónap van hátra, de a téli pihenőt követően hamarosan életre kel a Forma-1. Először a történelemben az összes csapat egyszerre, egy helyszínen leplezi majd le az új autóját február 18-án, bár ekkor úgyis főleg csak a festésről tudunk meg többet. Verstappen csapattársa idén már nem Sergio Pérez, hanem az előléptetett Liam Lawson lesz.

    Verstappen megerősítette: nem blöffölt, amikor a Red Bulltól való távozásáról beszélt

  • Schumacher képes volt olyanra, amire Hamilton nem – a német öccse odaszúrt

    Schumacher képes volt olyanra, amire Hamilton nem – a német öccse odaszúrt

    A Forma-1 történetében két hétszeres világbajnok akad, időrendben Michael Schumacher és Lewis Hamilton, így gyakran összevetik őket. A német öccse, Ralf beszélt a kettejük közti különbségekről, kitérve a Ferrarihoz érkezés körülményeire is.

    A szimpatizánsok vélhetően sohasem fogják meggyőzni egymást a véleményükről, hogy a saját kedvencük jobb volt a másiknál, de rendszeresen hallhatunk érveket innen-onnan, hogy ki miért tekinti valamelyiküket jobbnak a másiknál. A vélemények tengerében lehetetlen objektív igazságot tenni, legfeljebb egy-egy újabb szempontot tehetünk mérlegre.

    Alighanem senki sem vitatkozik azzal, hogy Michael Schumacher a műszaki hozzáértés terén magasabb szintet képviselt a maga korában, mint Hamilton, és előbbi öccse is erre utalt a két klasszis közti legfőbb eltérésként. „A legnagyobb különbség közöttük az, hogy más egyéb képességei mellett Michael olyan autót tudott kifejleszteni a mérnökökkel, ami tökéletesen illik a vezetési stílusához. Lewis nem képes erre” – nyilatkozta Ralf Schumacher a Sport1.de oldalnak.

    Utóbbit alátámasztja, hogy a 39 éves Hamilton az előző idényben gyakran küszködött, elsősorban az időmérőkön maradt le feltűnően a csapattársától. Ugyanakkor a Ferrari autójának jellegzetességei mások, mint ami a Mercedesen kialakult 2024 második felében, és ezek alapvetően segíthetnek a britnek formába lendülni. Erről ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

    Hamilton nem kap olyan fogadtatást a Ferraritól, mint anno Schumacher

    Ahogy annak idején Michael Schumacher, úgy Hamilton is hosszú aszályt próbál megszüntetni a vb-címre áhítozó Ferrarinál, de Ralf szerint itt véget is érnek a hasonlóságok. „Lewisnak minden új lesz a Ferrarinál. Michael világbajnokként és sokkal fiatalabban érkezett hozzájuk, Lewisnál viszont nem ez a helyzet.” Tegyük hozzá, Hamiltonnál az is kérdés, egyáltalán a csapattársán felül tud-e kerekedni az olasz istállónál.

    „Hamilton egyértelműen kivételes versenyző, de szüksége van a tökéletes környezetre és autóra, mint Sebastian Vettelnek volt” – tette hozzá Ralf Schumacher.

    Mérnöke elmondta, Hamilton mely képességét fogja hiányolni a legjobban

  • Különös egybeesés: a kölyök Magnussen életét megmentette, most ő lesz a főnöke

    Különös egybeesés: a kölyök Magnussen életét megmentette, most ő lesz a főnöke

    Az F1-ből távozó Kevin Magnussen a BMW WEC-csapatánál folytatja az autóversenyzői pályafutását, és ennek kapcsán elárult egy érdekes összefüggést a múltból.

    Az FIA hosszútávú világbajnokságában a BMW csapatát ugyanis a WRT üzemelteti, amelynek Vincent Vosse az egyik alapítója és irányítója. Magnussen pedig nem csupán ilyen minőségében ismeri Vosse-t, hanem egészen születése óta – bizonyára édesapja, Jan Magnussen révén, aki szintén autóversenyző volt.

    A karrierjének következő állomására tekintve megosztott egy meghökkentő sztorit a múltból Vosse-ról. „Gyerekkorom óta ismerem, és egyszer megmentette az életem, amikor kétéves voltam. Spában, a házának az úszómedencéjében történt” – elevenítette fel.

    „Beugrottam a vízbe, de nem tudtam úszni. Ő öltönyben volt, valamilyen gálára készült, és utánam ugrott a medencébe, szóval tönkretettem a napját. Most jóvátehetem ezt. A kapcsolat mindig megmaradt közöttünk.”

    Megható szavakkal búcsúzik az egyik pilóta sokadjára is az F1-től

  • A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A csapat korábbi mérnöke, aki a Lewis Hamilton-Fernando Alonso balhé idején is náluk dolgozott, nem hiszi, hogy a McLaren kezelni tudná Lando Norris és Oscar Piastri csatáját az F1-es vb-címért.

    A wokingi istállónál 2000-től 2009-ig dolgozó Marc Priestley ez esetben a múltbeli példák alapján kizártnak tartja, hogy az általa „kitűnőnek” nevezett pilóták kapcsolata harmonikus maradjon, a McLaren mindenképp puskaporos hordóvá válna. Ez valós veszély, hiszen 2024-et alapvetően a McLaren zárta a legerősebb autóval, jóllehet, annak nem mindenhol volt kiemelkedő előnye, és bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között a Ferrari, a Mercedes vagy épp a Red Bull (Max Verstappen) jobb iramot diktált.

    A következő évi erősorrendről természetesen most is csak találgathatunk, de inkább az a valószínű, hogy nem történik jelentős változás, mivel 2026-ban teljesen új F1-es autók érkeznek, ezért a csapatok nem fordítanak már különösebben sok erőforrást a 2025-ös kocsikra, nagy újratervezések sem várhatók.

    Így benne van a pakliban, hogy a McLaren két pilótája a szezon elejétől fogva egymás ellenfele lesz a világbajnoki címért vívott küzdelemben, ellentétben a mögöttünk hagyott évvel, amikor a wokingiak autója egyrészt csak a tavasz második felétől bizonyult alkalmasnak a vb-címre, másrészt addigra Norris meglépett a tabellán a kevésbé rutinos Piastritól.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    „Amennyiben a következő szezonban mindketten a bajnoki címért fognak harcolni, és csak egymás ellen, semmiképp sem maradnak barátok. Sosem tapasztaltam ilyet, és nem is hiszem, hogy megtörténhet – mondta Marc Priestley a Casino Uden Rofusnak. – Ezek a versenyzők hét-nyolc éves koruk óta arról álmodnak, hogy az F1 bajnokai legyenek. A legnagyobb vetélytársuk az, aki a garázs túloldalán ugyanazt az öltözéket viseli, akiből ellenség is válhat. Ez a sport valósága.”

    „A McLarennél voltam, amikor hasonló ritka esemény előfordult, és nagyon piszkossá vált a helyzet, ahogy mindenki kitette a könyökét a pályán. Láttunk ugyanilyet Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval és Hamiltonnal, Ayrton Sennával és Alain Prosttal. Egyetlen csapatot sem láttam, amelyik egy ilyen rivalizálást sikeresen kezelt volna. A csapat szétszakadhat ettől, ahogy Alonso és Hamilton esetében történt, mikor velük dolgoztam, ami tönkreteheti az egész csapatot. 2025-ben is bekövetkezthet, és a McLaren ezt nem tudná szépen és elegánsan kezelni.”

    Tény, az F1 világában mindenkinek először a csapattársát kell legyőznie, és már 2024-ben is volt néhány jelenet a pályán, amikor az látszott, törékeny a béke Norris és Piastri között.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Grosjean karrierjében újabb fordulat körvonalazódik

    Grosjean karrierjében újabb fordulat körvonalazódik

    Romain Grosjean biztosan nem marad az idei IndyCar-csapatánál, így kérdéses, folytatja-e a sorozatban, ráadásul ha az IMSA lett volna a tartalék opciója, az a terv sem áll jól.

    A francia versenyző egy csodálatos megmeneküléssel távozott az F1-ből 2020-ban, miután súlyos sérülések nélkül túlélte, hogy Bahreinben a rajtnál az üzemanyaggal teli autója átfúrta a palánkot és tűzgolyóvá változott. A következő évben az Egyesült Államok legrangosabb formaautós sorozatában, az IndyCarban folytatta a karrierjét Michael Andretti (2021–2023) és Juncos Hollinger (2024) csapatánál, és négy éven keresztül a tengerentúlon maradt.

    Ezalatt a futamgyőzelem nem jött össze neki, a mérlege három pole pozíció és hat dobogós eredmény lett, a bajnoki értékelésben pedig egyszer sem végzett a 13. helynél előrébb. Az IndyCar jövő évi állandó mezőnyében már csak két hely kiadó, mindkettő a Dale Coyne csapatnál, ahol a pedigréje alapján Grosjean erősítést jelenthetne, viszont sokan azt tippelik, ide komolyabb anyagi támogatást hozó versenyzőt fognak választani. Ráadásul az istálló nem számít a nyugalom és a kiszámítható építkezés szinonimájának, 2024-ben például tízen(!) versenyeztek a két autójában. Nem épp egy korábbi F1-es pilótához illő közeg.

    Grosjean a Lamborghini tagjaként négy futamon rajthoz állt az amerikai hosszútávú-bajnokság, az IMSA négy patinás állomásán is (a Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, Indianapolisban és a Petit Le Mans-on), valamint szintén velük elindult a Le Mans-i 24 óráson – csakhogy a Lamborghini szakított az autókat üzemeltető Iron Lynx gárdájával, így bizonytalanság övezi a projektet.

    Emiatt kérdéses, hogy a 38 éves Grosjean a tengerentúlon folytatja-e a karrierjét, és könnyen lehet, hogy inkább visszaköltözik Európába, ahol a hosszútávú versenyzés jelentheti a jövőjét. Természetesen az sem biztos, hogy háromgyerekes családapaként forszírozni fogja a főállású autóversenyzést.

    A Maldív-szigetektől a spanyol lejtőkig – így tölti a karácsonyi szünetet az F1-es mezőny