Szerző: Gerse József

  • Hamilton balesetét az okozta, hogy fejben még a Mercedesnél volt?

    Hamilton balesetét az okozta, hogy fejben még a Mercedesnél volt?

    Többen felkapták a fejüket, amikor a pályán Lewis Hamilton a Ferrarival való ismerkedése során balesetet szenvedett Barcelonában, és az egyik korábbi F1-es versenyző szerint ezt nem feltétlenül műszaki hiba, hanem az átállás egyik velejárója okozta.

    Hamiltonnak lehetősége van a Ferrari korábbi F1-es autóit vezetve arra, hogy a Mercedesnél töltött tizenkét év után elkezdje megszokni az olasz csapat rendszereit, de az egyik ilyen alkalommal a falban kötött ki. Azóta folytatta a felkészülést és az alkalmazkodást a pályán, miközben David Coulthard megosztotta az elméletét arról, mi okozta azt a bizonyos balesetet.

    „Egyszerűnek látom. Hozzá kell szoknia a Ferrarinál a vezérlőrendszerekhez és a motor energialeadásának sajátosságaihoz. Hibrid erőforrásokról beszélünk, a nyomaték nem a belsőégésű motor természetes teljesítményét adja vissza, az elektromos hajtóenergia is befolyásolja. Arra gyanakszom, hogy a fejében még a Mercedes F1-es motorja élt, és egyszerűen pórul járt emiatt” – mondta a Formula For Success podcast adásában.

    Szerinte azonban nem kell nagy feneket keríteni a dolognak. „Egy kisebb kicsúszása volt, amit sokan balesetnek hívnak – mondta. – Ez bárkivel megeshet, a nagy Ayrton Sennával, Michael Schumacherrel, vagy a Ferrari jelenlegi pilótájával, Lewis Hamiltonnal is.”

    Ebben igaza van, és az autó nem tört nagyon össze, bár a Ferrari aznapi gyakorlási programját már befolyásolta a fennakadás. Hamilton nyilvánosan nem adott magyarázatot a történtekre.

    Ezt ajándékozta Hamilton búcsúzóul a Mercedes tagjainak

  • Ezt ajándékozta Hamilton búcsúzóul a Mercedes tagjainak

    Ezt ajándékozta Hamilton búcsúzóul a Mercedes tagjainak

    Kiderült, Lewis Hamilton milyen különleges ajándékkal lepett mindenkit annál a csapatnál, amelyikkel a legnagyobb sikereit érte el a Forma-1-ben.

    És nem, Hamilton nem boltból vásárolt vagy internetről rendelt valamit, hogy letudja ezt, hanem egy F1-es témákkal foglalkozó művészt, Paul Ozt kérte meg, hogy alkosson valami különlegeset. A végeredmény végül egy festmény lett, aminek eredeti példányát a Mercedes főhadiszállásán állítják majd ki, de a nyomtatott verziójából a Mercedes összes (mintegy) háromezer dolgozója kap egyet.

    Az Instagramon maga a szerző mutatta be a művet, amelyen Hamilton látható a 2019-es Monacói Nagydíjon. A futamválasztás nem véletlen, hiszen ez előtt a verseny előtt hunyt el Niki Lauda, aki át tudta csábítani a britet a McLarentől a Mercedeshez. Paul Oz sajnálattal közölte az érdeklődőkkel, hogy kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható az alkotás.

    A Ferrarihoz távozó Hamilton az utódjának, az újonc Andrea Kimi Antonellinek is hagyott külön üzenetet amellett, hogy ellátta egy jótanáccsal.

  • Utódja kedves gesztust kapott Hamiltontól

    Utódja kedves gesztust kapott Hamiltontól

    Andrea Kimi Antonelli elárulta, Lewis Hamilton milyen útravalóval adta át neki a helyét, ami mellé később privát üzenet is járt tőle.

    A Mercedesnél eljött az őrségváltás ideje, miután Hamilton elfogadta a Ferrari ajánlatát, így a csapat által évek óta támogatott, a jövő szupersztárjának tekintett olasz tinédzser a vártnál talán hamarabb bemutatkozhat a Forma-1-ben. Természetesen magasak felé a hosszú távú elvárások, elvégre elődje hat vb-címet szerzett a Mercedesszel.

    Antonelli közölte, Hamilton azt tanácsolta neki, hogy pont ezzel ne foglalkozzon. „Azt mondta, teljesítsek a legjobban, más ne nyugtalanítson” – mondta a Sky Sportsnak. Elárulta azt is, hogy emellett más üzenetet is kapott a brit klasszistól, akinek munkáját hosszabb ideje testközelből figyelhette, de azt nem szóban, hanem írásban, levélben. „A versenyzői szobába rakta, várom, hogy elolvassam. Ez nagyon kedves volt tőle.” 

    „Tényleg alig hiszem el, hogy jövőre együtt leszek vele a mezőnyben. Nagy alakja a sportágnak, rengeteget elért. Nagyon örülök a lehetőségnek.”

    Antonelli nemrég sikeresen letette a forgalmi vizsgát is és megszerezte a közúti jogosítványát.

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

  • Ez aztán az önbizalom: biztosra veszi az új F1-es csapat sikerét a korábbi világbajnok

    Ez aztán az önbizalom: biztosra veszi az új F1-es csapat sikerét a korábbi világbajnok

    A márka híres nagykövete, az 1978-as F1-es világbajnok szerint a General Motors által indított Cadillac eléri, amit célként kitűzött.

    A General Motors a Cadillac révén lép be a Forma-1-be 2026-tól, és amerikai gyártóként természetesen korábbi amerikai versenyzővel hirdetik magukat a külvilág felé. Ez az ismert arc Mario Andretti lett, akiben – egy önbizalommal teli amerikaihoz méltóan – szemernyi kétség sincs afelől, hogy ez sikeres projekt lesz.

    „A Forma-1-nek teljes elszántságra kell számítania egy olyan óriástól, mint a General Motors. Ez egy nagyon büszke vállalat, láthatjuk, mennyit fejlődtek, mennyire sikeresek lettek a GT-versenyzésben és a sportautókkal. Nem félgőzzel dolgoznak, becsvágyóak és hatalmas célokat tűztek ki. Biztos vagyok benne, hogy el is érik őket” – mondta Andretti az Auto Motor und Sportnak.

    Persze sok gyártó érkezett meg már ilyen hozzáállással az F1-be, s mint tudjuk, közülük sok búsan távozott. Mario Andretti korábban azt mondta, F1-es karrierje kezdetétől ő maga is nyertes mentalitással gondolkodott, egyből nyerni akart. A Cadillac projektjére mindenesetre úgy tekint, „mintha a kisbabája lenne”, noha nem vágyik nagy szerepre. 

    „Nem akarok részesedést semmilyen csapatban. Én versenyző voltam, ami után rengeteg ajánlatot kaptam csapatoktól, hogy csatlakozzak hozzájuk, és mindre nemet mondtam. Csak helyet akarok a paddockban, ahol lóghatok” – jelentette ki.

    A Cadillac mellett az Audi is új gyártóként érkezik meg az F1 mezőnyébe, de ők nem teljesen új csapatot indítanak, hanem a Saubert vásárolták fel. Tegnap érkezett a hír, hogy bázist építenek Angliában, miután az istálló a különböző tulajdonosai alatt korábban mindvégig Svájcban működött. Ez a lépés viszont hangsúlyozottan nem átköltözést, hanem egy második számú központ építését jelenti.

    Eladja „világbajnok” autóját Button, amivel ő sohasem versenyzett

  • A Ferrari régi ismerőssel készül arra, ha ki kellene venni Hamilton vakbelét egy verseny idején

    A Ferrari régi ismerőssel készül arra, ha ki kellene venni Hamilton vakbelét egy verseny idején

    A Ferrari bejelentette a 2025-ös tartalékversenyzőit, akik közül az egyik, Guanyu Zhou visszatérőnek számít.

    Zhou fiatal korában már volt a Ferrari akadémiájának tagja a 2010-es években, innen került át a Renault programjába, ahonnan végül eljutott a Forma-1-be. A sportág első kínai versenyzőjeként három szezont töltött a Sauber istállónál, de néhány villanástól eltekintve nem alkotott maradandót, és 2025-re nem kapott szerződést.

    A Ferrari a közelmúltbeli tapasztalatai miatt bizonyára őt vetné be, ha valamelyik állandó pilótája, Charles Leclerc vagy Lewis Hamilton nem tudna részt venni egy nagydíjon, nem pedig Antonio Giovinazzit, aki szintén három szezont ment az F1-ben, de utoljára 2021-ben indult itt versenyen. Őt ugyanígy megtartották tartalékpilótának, az olasz emellett a Ferrari tagjaként indul továbbra is a WEC csúcskategóriájában.

    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Ferrarinál tudják, nem árt a jó tartalék a kispadon: a fiatal Oliver Bearmanre is szükségük volt tavaly Szaúd-Arábiában, ahol Carlos Sainz rosszul lett, és ki kellett venni a vakbelét. Bearman pompásan élt a lehetőséggel, így hasonló esély esetén Zhou is sokat tehet az F1-es mezőnybe visszatéréséért. A vakbél-problémák egyedül a Williamst nem fenyegetik idén, tekintve, hogy Sainz mellett Alexander Albonét is kivették két és fél éve, szintén egy nagydíj idején.

    A kínai pilóta már tavaly beszélt róla, hogy visszatérhet a Ferrari kötelekébe, és végül ez valósult meg. Hogy rajthoz állhat-e újra az F1-ben, kérdéses, de elvileg a Cadillac számára is opció lehet marketingszempontból, és persze a tapasztalata szintén számíthat, amikor olyan csapatokkal tárgyal majd, amelyek nem újonccal képzelik el legalább az egyik autó vezetését.

    Hamilton kipróbálta a 2024-es Ferrarit, aminek mégsem volt sok köze a tavalyihoz

  • Eladja „világbajnok” autóját Button, amivel ő sohasem versenyzett

    Eladja „világbajnok” autóját Button, amivel ő sohasem versenyzett

    Jenson Button árverésre bocsátja a világbajnoki címe után a Brawn GP által nekiajándékozott F1-es autót.

    A Bonhams aukciósház a Miami Nagydíj hétvégéjén tartja az árverést, amelynek közleményéből az nem derült ki, Button miért döntött az F1-es kocsija eladása mellett, de azt az érdekességet megtudtuk, hogy ezzel, a 01-es számjelzésű kasztnival ő valójában sohasem versenyzett: azt Rubens Barrichello használta az idény első kétharmadában, a valenciai Európa Nagydíjjal bezárólag.

    Button egész szezonban a 02-es számút használta, az viszont Ross Brawn tulajdonába került, míg a 03-as a Mercedesé lett. A felhasznált vázak számán is látszik, hogy tartalékalkatrészek híján a pilóták nem engedhettek meg maguknak sok balesetet a szezon előtt a Honda kivonulása miatt a megszűnés határán táncoló csapatnál – a végül világbajnok Brawn GP mesés utazásának nehézségekkel teli hátteréről többek között ebben a cikkünkben írtunk.

    Az árverésre bocsátott autóért bizonyára nem adnak ki rekordot jelentő összeget, aminek csúcsát F1-es vonatkozásban egy 1955-ös streamliner Mercedesszel néhány napja megdöntötték, de az új tulajdonosa így is különleges darabhoz jut.

    Hamilton kipróbálta a 2024-es Ferrarit, aminek mégsem volt sok köze a tavalyihoz

  • Nem lesz baj a Honda motorjával – csak ezt épp más jósolja helyettük

    Nem lesz baj a Honda motorjával – csak ezt épp más jósolja helyettük

    A Honda eddigi F1-es partnere, a Red Bull csapatfőnöke szerint az új követelmények alapján készülő motor fejlesztésébe nem fog beletörni a japánok bicskája.

    Christian Horner mindezt azután jelentette ki, hogy a Honda részéről érkezett egy érdekes nyilatkozat a motor fejlesztésének állapotáról, miszerint a vállalat „küszködik” vele. Ennek az Aston Martin láthatja a kárát, mert jövőre ők lesznek a kizárólagos vásárlóik.

    „Lehet, hogy időt is vesztettek azzal, hogy előbb leállították, majd újraindították a projektet. Azonban nagyon rátermett, nagyon erős a vállalatuk, és biztos vagyok benne, hogy versenyképes erőforrásuk lesz 2026-ra” – mondta Horner a RacingNews365-nek az állítólagos „küszködésre” reagálva.

    A Honda besült az előző motorkorszak kezdetén, évekbe telt, mire kikúrálta a megbízhatósági gondokat és erőssé tette a motort. Végül a világbajnok partnereként hivatalosan kiszálltak a sportágból, majd azóta bejelentették a szövetkezést az Aston Martinnal.

    A Red Bull 2026-ra a Ford közreműködésével saját F1-es erőforrást épít, és Horner kitart a választás mellett. „Jól állunk, de persze sohasem tudjuk, hol tartanak az ellenfeleink. Nagy a kihívás, de ez volt a helyes lépés” – mondta.

    Jövőre okosabbak leszünk. Az azért nem árt az Aston Martinnak, hogy az új F1-es csapatfőnökük az az Andy Cowell lett, aki a Mercedes sikerkorszakát megalapozó motor kifejlesztésének irányításával tett szert széles körű ismertségre.

    Alonso reménykedik, de az idei szezon kapcsán nincs jó híre

  • Őt nyomja a legnagyobb bizonyítási kényszer az F1 2025-ös idényében?

    Őt nyomja a legnagyobb bizonyítási kényszer az F1 2025-ös idényében?

    Az új F1-es szezonban is sokaknak kell bizonyítania abban a tudatban, hogy ha nem jól teljesítenek, megválhat tőlük a csapatuk. De van egy versenyző, akiről talán kevesebbet beszélünk ebből a szempontból, még ha az állása előzetesen nincs is veszélyben.

    Az újoncoknál általában számolhatunk némi türelemmel, miközben persze tudjuk, hogy egyikük torkára például máris rászorította a kést az Alpine, Franco Colapointo tartalékpilótának szerződtetése elég egyértelmű jelnek tűnik, hogy Jack Doohannek nem sok lövést adnak. A Red Bullnál adott esetben szokás szerint hamar beindulhatnak a kirúgásról szóló pletykák a két legfiatalabb tagnál (Liam Lawsonnak is ez lesz az első teljes idénye), a Williamsnél pedig az eddiginél új, erősebb csapattársat kapott az utóbbi időben azért keveset villantó Alexander Albon. Megnevezhetnénk a legnagyobb bizonyítási kényszerrel szembesülők jelöltjei között Lance Strollt is, amint az apja eladná az Aston Martint, de azért senkinek sem javasoljuk, hogy nagyobb összeget tegyen fel a kanadai szezon közbeni menesztésére.

    Aki ritkán kerül elő a 2025-ös teljesítménykényszerről szóló listákban, holott jobban belegondolva abszolút beleillik a sorba, az nem más, mint George Russell. Múlik az idő: néhány éve még a Williamsnél szívta magába a tudást, hogy aztán megkapja a nagy lehetőséget és a Mercedes autóját vezesse. Egyáltalán nem vallott szégyent, nyert három nagydíjat, és általában tartotta az iramot Lewis Hamiltonnal, sokszor gyorsabb is volt nála.

    A csapattárssal való közel azonos teljesítmény idéntől viszont már nem fér bele neki, hiszen az újonc Andrea Kimi Antonelli érkezett meg mellé, és most már az olasz az ügyeletes F1-es csodagyerek, nem a brit. Vagyis Russellnek illene jelentősen felülmúlnia őt.

    Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    A kiváló eredményei ellenére a Mercedesnél három év alatt Russell összességében nem mutatott olyan szupersztár-erényeket, mint ami nagyon hamar nyilvánvalóvá vált Lewis Hamilton, Max Verstappen vagy Charles Leclerc esetében, és ha viszont Antonelli képes lesz erre, hosszabb távon biztos elgondolkodik a Mercedes, kire építse a jövőt. És persze már tudjuk, hogy Toto Wolff már puhatolózott Verstappennél, nem akarna-e hozzájuk szerződni, ami a következő évekre is téma maradhat.

    Russellt elsősorban a versenyszituációkban hozott rossz döntései, elkövetett hibái és az alulteljesítései miatt érheti kritika, amivel lerontja a jó időmérős szerepléseinek értékét. Márpedig aki vb-címet akar nyerni, nem számíthat arra, hogy ritkán kerül kerék a kerék elleni szituációba, és folyton tiszta pályán kell alkotnia. Intő jel volt az előző év végén, hogy Hamilton kétszer is brillírozott a mezőny végéről indulva, Las Vegasban megközelítette a pole-ból indulva nyerő Russellt, Abu-Dzabiban pedig meg is előzte a csapattársát (persze lehet, hogy a fiatalabb brit más ellen harcolva bizonyára jobban kitette volna a könyökét).

    Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik vezetőjeként tevékenykedő Russell ráadásul rossz pontokat szerzett a pilóták szezonzárós vacsoráján mutatott viselkedésével: a beszámolók szerint kinevettette magát, ahogy átbattyogott az asztal túloldalára a székével, miközben a többiek békítő szándékkal direkt neki hagyták szabadon a Max Verstappeni melletti egyik helyet.

    Russell különösen fontos évben kapta meg a vezérpilótát illető stafétabotot, mivel a visszajelzései a szimulátorban kulcsfontosságúak lesznek ahhoz, hogy a Mercedes erős autót fejlesszen ki a nagy szabályváltozást hozó 2026-os idényre. Ebben a szerepben is helyt kell állnia, és ha nem vigyáz, Antonelli elindíthatja a karrierjét a lejtőn.

    A felnőtté válás fontos lépcsőfokát tette meg az újonc, akivel a Mercedes rámozdul a Ferrari-rajongókra

  • Tagadja a női bajnokság irányítója, hogy feminista hadjáratot erőszakolna az F1-re

    Tagadja a női bajnokság irányítója, hogy feminista hadjáratot erőszakolna az F1-re

    Az F1 Academy bajnokság igazgatója, Susie Wolff kiemelte, hogy az autóversenyzés azon kevés sport egyike, ahol a férfiak és a nők nagyjából egyforma esélyekkel megküzdhetnek egymás ellen.

    Toto Wolff felesége az utolsó hölgy jelenleg, aki F1-es nagydíjon autót vezetett, 2014-ben szabadedzésen kapott lehetőséget a Williamsnél. Ebből a szempontból talán nem is lehetett volna jobb jelöltet találni a női autóversenyzők számára 2023-tól létező sorozat irányítására, és ő maga arról beszélt egy eseményen, örömmel látja, hogy az F1 nyit a nők felé.

    „Rengeteg nő figyeli és imádja a Forma-1-et. Én is imádom az F1-et. Helyes megmutatni, hogy fejlődik a sportág és felelős cselekedetekkel kapcsolódik a női közönséghez” – mondta Susie Wolff az Autosport Business Exchange londoni rendezvényén.

    „Ez viszont nem jelenti azt, hogy feminista hadjáratot tartok, hogy megmutassam, mire képesek a nők. Ez azon kevés sportág egyike, ahol a férfiak és a nők megküzdhetnek egymás ellen, a sisak alatt nem számít, ki milyen nemű. Amikor elvállaltam a megbízást, felkerestem az F1 csapatfőnökeit, és arra kértem őket, ne úgy tekintsenek rám, hogy egy nő irányít egy nőket érintő dolgot.”

    F1-es nagydíjhétvégére eddig öt nőt neveztek, közülük ketten jutottak el a rajtig. Lella Lombardi ugyanakkor fél pontot szerzett is a korán leintett 1975-ös Spanyol Nagydíjon.

    Még az is lehet, hogy beletörődnek a versenyzők a velük szembeni újabb szigorba

  • Új rekordot állítottak fel egy legendás F1-es autó eladásával

    Új rekordot állítottak fel egy legendás F1-es autó eladásával

    A történelem során másodszor adtak el a Mercedes híres „streamliner” autójából, és ez volt az első, amit nyilvános árverésen kínáltak megvételre. Ekkora összeget korábban még sohasem fizettek F1-es autóért.

    A W196R típusjelű autót 1954-ben vetette be a Mercedes, és máig különlegesnek számít, hiszen ilyenfajta áramvonalas kocsit sem előtte, sem azóta nem láttunk a bajnokságban. A csillagos márka versenyzőjeként Juan Manuel Fangio meg is nyerte a bajnokságot 1954-ben és 1955-ben. Cikkünk borítóképén bal oldalt és középen a 18-as, a 20-as és a 22-es rajtszámmal láthatók ezek a fajta Mercedesek, illetve ezen a linken is megtekinthetők képek róla az aukciósház jóvoltából.

    Az árverést meghirdető RM Sotheby tájékoztatása alapján 51,1 millió eurót, vagyis több mint 20 milliárd forintot fizettek a jelzett W196R-ból, ezzel ez lett minden idők legdrágább eladott F1-es autója. Előzőleg szintén egy ilyen típus vezette a listát, az 2013-ban kevesebb, mint feleekkora összegért (bár a mainál alacsonyabb árfolyamon) kelt el, majd Lewis Hamilton 2013-as Mercedese és Michael Schumacher 2003-as autója következik a rangsorban.

    A most eladott autó 1955-ben az Argentin és az Olasz Nagydíjon indult, előbb Juan Manuel Fangio, majd Stirling Moss vezette – az Argentínában rendezett futam a hőség miatt a történelem egyik legkeményebb F1-es versenyének számít, érdekes részleteket itt olvashatnak róla. A kocsi 1965 óta az Indianapolis Motor Speedway Museum tulajdonában volt, amely azért döntött az árverés mellett, mert újra akarják gondolni a múzeumi koncepciót, valamint biztosítani szeretnék a múzeum hosszú távú pénzügyi stabilitását.

    A Mercedes csak a „hátsóját fedezi”, jelentette ki az F1 korábbi fenegyereke