Szerző: Gerse József

  • Kettős győzelmet szerzett, de gyászol a McLaren

    Kettős győzelmet szerzett, de gyászol a McLaren

    Max Verstappen a vasárnapi versenyen már nem tudta borítani a papírformát, a McLaren Oscar Piastri vezetésével kettős győzelmet szerzett a Miami Nagydíjon, amelynek korábbi F1-es futamgyőztes pilótája viszont elhunyt.

    A német Jochen Mass halálhírét a Miami Nagydíj alatt tudatta a családja az Instagramon, de a 78 éves korában elhunyt korábbi autóversenyző rosszra forduló egészségügyi állapota sajnos nem volt újdonság, mert egy hónapja orvosi vészhelyzet jelentkezett nála. Mass 1973 és 1982 között versenyzett az F1-es világbajnokságban, és a McLaren pilótájaként érte el legnagyobb sikereit: nyolcszor áll dobogóra, ebből egyszer annak legfelső fokára, a súlyos baleset miatt korán félbeszakított 1975-ös Spanyol Nagydíjon. Emellett 1989-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás viadalt a Mercedes színeiben.

    Korábbi csapata kettős győzelmet szerzett Miamiban, és Piastri ezzel növelte az előnyét a tabella élén csapattársa, Lando Norris előtt. Mindez azt is jelentette, hogy folytatódott az a furcsa tendencia, hogy itt még sohasem nyert az első rajtsorból induló versenyző.

    Az első néhány kanyar ezúttal sem telt el vitatott leszorítás nélkül, és naná, hogy Verstappen érintett volt benne: miután kicsit elfékezte az első kanyart, a következő ívek egyikénél leterelte az őt kívülről támadó Norrist, aki a bukótérbe csúszva egészen a 6. helyre esett vissza. Kimi Antonelli ezalatt megelőzte Piastrit és feljött a 2. helyre. A mezőny végén történt egy ütközés Jack Doohan és Liam Lawson között, ami után előbbi nem tudott tovább menni.

    A világ legagyamentebb pilótaparádéján már elkezdődött az F1-es verseny Miamiban

    9 kör kellett ahhoz, hogy a vb-cím három nagy esélyese ismét egymás mögé kerüljön, legalábbis sorrendileg, Piastri ugyanis hamar visszaelőzte Antonellit, és Norris ekkorra több sima előzéssel visszakapaszkodott a 3. helyre, a Mercedesek sem mutattak komoly ellenállást.

    A McLaren gumikezelési előnye ekkor vált nyilvánvalóvá, Piastri elkezdte támadni Verstappent, aki ideig-óráig a belső ívek levédésével megtartotta a vezető pozíciót, ám a 14. körben az ausztrál egy jó kigyorsítással a célegyenes végén a Red Bull mellé került, és a külső íven mellette is maradt, majd lehagyta. A pároshoz felzárkózó Norris három kör múlva hámozta át magát Verstappenen, de Piastrihoz képest 7 másodperc fölé nőtt a hátránya, ráadásul további időt vesztett azzal, hogy csak még egy körrel később került végérvényesen a 2. helyre, mert az első előzésének kivitelezésénél lecsúszott a pályáról.

    Egy ideje már mindenki várt a radar alapján valószínűsített zuhét, de az nem érkezett meg, helyette egy másik incidens kavart bele a kerékcserékbe és a sorrendbe: Oliver Bearman alatt megállt a Haas, így virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. Verstappen és Antonelli már letudta a bokszkiállását ekkorra, a McLarenek és Russell viszont még nem, és utóbbi igen sokat profitált a VSC alatt teljesített művelettel, fellépett a 3. helyre Verstappen elé.

    A táv második felében a hátrébb lévő pontszerző pozíciókért alakult ki élesebb csata, többek között a Ferrarik részvételével, elöl csupán annyi történt, hogy Piastri óvatosabb tempóra váltott, így Norris apránként közeledett hozzá, míg Verstappen sem tudta visszaszerezni a 3. helyet Russelltől.

    A Williams újabb kettős pontszerzést ünnepelhet, Alexander Albon 5., Carlos Sainz 9. lett, Antonellit, Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont fogták szendvicsbe. Az utolsó pont Yuki Tsunodáé lett, aki mögött közvetlenül ugyan nem jött senki, de kapott egy ötmásodperces büntetést bokszutcai gyorshajtásért, így alig egyetlen tizedmásodperccel előzte meg a 11. Isack Hadjart a hivatalos értékelésben.

     

  • Verstappen örül, hogy ezt a témát kihajíthatjuk az ablakon

    Verstappen örül, hogy ezt a témát kihajíthatjuk az ablakon

    A héten megszületett Max Verstappen első gyermeke, a Lily névre keresztelt kislány, és a négyszeres világbajnok láthatóan így is koncentrált maradt.

    Verstappen megint úgy végzett az élen egy időmérőn Miamiban, hogy nem számított esélyesnek rá. Lando Norris viccelődött azzal, hogy azt remélte, a szülővé válás lelassítja kicsit az ellenfelét, de a holland általánosságban véve „sületlenségnek” tartja azt a teóriát, hogy a gyermekáldás ilyesmit okozna, vagy megváltoztatná a versenyzői hozzáállását, ezért „meg se hallja” az erre vonatkozó állításokat.

    „Jó volt néhány napot otthon tölteni a születés után, mielőtt ide utaztam. Biztos akartam lenni benne, hogy minden rendben van – nyilatkozta Verstappen az időmérő utáni sajtótájékoztatón. – Világos, nem lassított le az, hogy apa lettem. Ez pozitívum, és a témát kihajíthatjuk az ablakon, mielőtt mások megemlítenék.”

    „Mindig tartottam a kapcsolatot a napok folyamán a barátnőmmel [a versenyhétvégéken]. Képeket küldtünk egymásnak, a FaceTime-on beszéltünk ekkor-akkor. Ez megmarad, csak bővült a család.”

    Verstappen és a prioritások: erről a szenvedélyéről az apai teendők mellett sem mond le

    „Azt gondolom, több versenyző nyert már világbajnokságot azután, hogy gyereke lett. Fogalmam sincs, honnan ered [a lassulásra vonatkozó elmélet].”

    Ennek egyik ellenpéldája Michael Schumacher, aki a Ferrarival szerzett vb-címei előtt lett először édesapa. Ami az F1 legalább négyszeres világbajnokait illeti, Alain Prost és Sebastian Vettel nagyjából 26 és fél évesen vált először édesapává (két hét különbség volt közöttük, a francia javára), és Juan Manuel Fangio sem volt még 27 ekkor. Michael Schumacherrel nem sokkal a 28. éve betöltése után történt meg ez, míg Lewis Hamilton esetében nem tudunk gyermekről. Verstappen 28 éves lesz szeptemberben.

    Az autóról Verstappen azt mondta a Sky Sportsnak, ezúttal a végsebesség hiánya zavarja, míg az eddigi problémaforrást, a lassú kanyarokban nyújtott teljesítményét nem találta annyira rossznak. A miami futamon viszont száraz időjárás esetén arra számít, hogy a McLarenek meg fogják előzni, mert jobban tudnak bánni a gumikkal.

    Nem jött be Verstappen számítása az eltiltással, de apaként majdnem közelebb került hozzá

  • Papa-pole: Verstappen megint megfricskázta a McLareneket

    Papa-pole: Verstappen megint megfricskázta a McLareneket

    Miamiban a második F1-es kvalifikáción a frissen apukává avanzsált Max Verstappen volt a leggyorsabb, amit leginkább talán annak köszönhetett, hogy Lando Norris és Oscar Piastri többször belehibázott a saját köreibe.

    Az izgalmas sprintfutamot követően a vasárnapi nagydíj időmérőjével folytatódott a program Miamiban, immár végig száraz körülmények között. A rövid verseny után többeket megbüntettek utólag öt másodpercre, így változott a sprint végső sorrendje, Alexander Albon, Liam Lawson és Oliver Bearman kiszorult a pontszerzők közül, míg Yuki Tsunoda, Kimi Antonelli és Pierre Gasly befért oda. (Sorrendben az alábbi okokból kapták a büntetést az érintettek: túl gyors tempó a biztonsági autós fázis során, ütközés Fernando Alonsóval, veszélyes bokszutcai kiengedés.)

    A világbajnoki címért küzdő versenyzők csatáját a pole pozícióért nagyrészt az döntötte el, hogy ki tudja a legtisztábban megfutni a körét a döntő pillanatokban. Ez Verstappennek sikerült legjobban, aki a Q3-ban az első és a második kísérletek során is elfoglalta az 1. helyet, miközben az erősebbnek tűnő, a sprinten kettős győzelmet arató McLaren-pilóták többször rontottak.

    Noha Verstappen is ellenkormányzásra kényszerült a pole pozíciót érő körében az első kanyarnál, javított a korábbi idején, Norris és Piastri viszont szemre még több időveszteséggel járó hibákat mutatott be. Norris megmentette a 2. helyet, Piastri elé azonban befurakodott Kimi Antonelli, így az ausztrál csak 4. lett.

    A sprinten elcsípett dobogója után nem ment jól az időmérő Lewis Hamiltonnak, akire már a Q1-ben is leselkedett a kiesés réme, a Q2-ben pedig véget ért számára a nap, csak 12. lett. Várakozáson alul szerepelt Alonso (17.), Gasly (18.) és Bearman (20.), Gasly-t például megelőzte a folyamatosan kirúgással ijesztgetett csapattársa, Jack Doohan.

    A Williamsek ellenben továbbra is jól szerepelnek, Sainz és Albon a 6. és a 7. rajtpozícióból várhatja a vasárnap magyar idő szerint 22 órakor kezdődő versenyt.

  • Wolff: Valaki pánikba esett a Red Bullnál

    Wolff: Valaki pánikba esett a Red Bullnál

    Ritkán látható ütközést hozott össze a Red Bull Miamiban a sprintfutamon: a bokszutcában Max Verstappent pont a kerékcserére érkező Kimi Antonelli útjába engedték ki, ami mindkettejük versenyét tönkretette.

    A két versenyző addig a 3-4. helyen haladt, a száraz pályás gumira váltáskor viszont a Red Bull kiengedésért felelős alkalmazottja hibázott, mert úgy adott zöld jelzést Verstappen felé, a Mercedest vélhetően semmiképp sem tudta volna elkerülni, ha a holland azonnal gázt ad és kikanyarodik. Christian Horner röviden annyit mondott, hogy emberi hiba történt, de Toto Wolff nem érti, egyáltalán hogyan hozhatták meg azt döntést, hogy zöldre állítsák a lámpát.

    „Meglepett a helyzetfelmérés teljes hiánya, mert még csak nem is volt a szituáció közel ahhoz, hogy biztonsági aggály nélkül történjen a kiengedés. Valaki pánikba esett” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    Verstappen időbüntetést kapott a csapat hibája miatt, így ő sem szerzett pontot, ahogy eredetileg Antonelli sem, akinek meg kellett ismételnie a bokszutcába behajtást egy körrel később. „Balszerencsés eset volt, nincs miért hibáztatni Maxot. Kiengedték, követte az utasítást. Amikor megláttam, próbáltam elkerülni az ütközést, mert a szerelők súlyos sérülést szenvedhettek volna tőle. Örülök, hogy nem lett baj” – mondta az olasz a sprintverseny után. Mások utólagos időbüntetése azonban visszahozta a pontszerzők közé Antonellit, aki 7. lett a végső értékelésben.

    Verstappen nemes egyszerűséggel kommentálta az ütközést az F1TV-n: szerinte  egyértelműen látszott, mi történt, és a zavar okát ki kell vizsgálni. Örült, hogy senki sem sérült meg, a kerékcsere időzítését rendben látta. „Talán kockáztathattunk volna többet, de egy sprinten, a 3. helyen állva nem muszáj ezt csinálnunk” – tette hozzá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Az FIA-elnök üres szavai nem hatják meg az F1-es pilótákat

    Az FIA-elnök üres szavai nem hatják meg az F1-es pilótákat

    Az FIA elnöke egy Instragram-bejegyzésben azt írta, „fontolóra veszi” az F1-es közvéleményt felháborító, a versenyzők káromkodásával kapcsolatos rendszer módosítását, de a pilóták érdekvédelmi szervezetében kiemelt tisztséget ellátó George Russell szerint bizonyíték kell, nem ígéret.

    Mohammed Ben Sulayem a héten belebegtette, hogy a Nemzetközi Sportkódex B függelékét felülvizsgálhatják és átalakíthatják, miután meghallgatta a visszajelzéseket az FIA felügyelete alá tartozó hét világbajnokság, köztük az F1 részéről. Ebbe a részbe kerültek bele a negatív visszhangot kiváltó retorziók a káromkodásról, aminek értelmében elvileg egy hónapra eltilthatnák a versenyzéstől és pontlevonással sújthatnák azt, aki például három alkalommal káromkodik az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin, és mellé kapna még egy 120 ezer dolláros büntetési csekket is.

    A látszólag céltalan intézkedés előzménye tavaly őszre datálódik: az elnök a gyermekek védelmére és a jó megítélésre hivatkozva a fejébe vette, hogy száműzné a csúnya beszédet az autóversenyzésből, legalábbis a bárki által hallható részéből, noha mindenki tudja, hogy a pillanat hevében bárki megfeledkezhet magáról és vállalható szidalmakat küld az éterbe, és különben is, ezzel még jobban robottá tennék a versenyzőket. Max Verstappenre rögtön le is csaptak és „közmunkára” ítélték, miután egyáltalán nem sértő szándékkal kimondott néhány csúnya szót.

    Ben Sulayem azt írta, „fontolóra veszi” a szabályozás említett részének módosítását,  egyúttal kijelentette, hogy a B függelék „központi elem abban, hogy a sportágat a teljes sportközösségünk megközelíthesse.” Ugyanakkor állítása szerint „mindig hitt az előírások folyamatos javításában, és az FIA tevékenységének ez a központi eleme.”

    Korábbi Mercedes-alkalmazott visszahívásával folytatja jóhír-kampányát az FIA

    Mindez szépen hangzik, de úgy tűnik, a versenyzőknek ez vajmi kevés – az F1-es pilóták érdekvédelmi szervezeténél, a GPDA-nál igazgatói tisztséget ellátó George Russell szerint semmit sem érnek a szavak, amíg azokat nem követik tettek.

    „A koncepció tetszik, de cselekvést akarunk látni ahelyett, hogy valaki kijelentést tesz arról, hogy fontolóra vesz dolgokat. Mindannyian fontolóra veszünk sok mindent. Változásokat akarunk, amik megvalósulnak, aztán ha ez megtörténik, kommentáljuk. Amíg csak fontolóra vesznek dolgokat, a szavak semmit sem jelentenek a változtatás előtt” – fogalmazott.

    „Nem beszéltünk közösen [az FIA képviselőivel] a nyílt levél közzététele óta. Hogy ez-e reakció rá, abban nem vagyok biztos. Jó lenne a változás, és ha legalább meghallgatnák a versenyzőket. A sportág érdeke, hogy a józan ész működne bizonyos szituációkban.”

    Norris végzetes hibát vétett azzal, hogy túl őszinte volt?

  • Verstappen apa lett, de nem ezért nevezték jobbnak Schumachernél

    Verstappen apa lett, de nem ezért nevezték jobbnak Schumachernél

    Megszületett Max Verstappen gyermeke (feltehetően egy kislány), ezért a négyszeres világbajnok nem vesz részt a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján.

    A GPblog már a Red Bull hivatalos bejelentése előtt erről spekulált, mivel úgy értesültek, hogy Verstappen magánrepülője még nem hagyta el Európát, illetve a csapat sem tette közzé a szokásos médiabeosztását a hétvégére. A sejtés igaznak bizonyult, az áprilisra várt baba végül világra jött, így a munka ünnepén, május 1-jén Verstappennek nem kell részt vennie a számára kellemetlen kötelezettségnek számító csütörtöki napon Miamiban, viszont péntektől természetesen a szokásos módon munkába áll. A Miami Nagydíj menetrendje itt olvasható.

    A Red Bull korábbi csapatmenedzsere, az idei évtől a Sauber/Audi csapatfőnökeként dolgozó Jonathan Wheatley egyúttal egy friss interjúban a legjobb pilótának nevezte a hollandot, akivel együtt dolgozott – ami nem csekély elismerés, elvégre Wheatley korábban Michael Schumachert és Fernando Alonsót a Benetton/Renault csapatnál, Sebastian Vettelt pedig a Red Bullnál segítette világbajnoki címekhez. Ugyanakkor elismerte, hogy az emlékek frissessége befolyásolhatta a választását.

    „Mindannyiuknak van egy olyan varázslatos képessége, hogy ha megszimatolják a győzelem lehetőségét, megragadják. Földöntúli képességekkel rendelkeznek, Olvassák a versenyt a pilótafülkéből, olyan stratégiákat tudnak sikerre vinni, amiről nem gondolnánk. Győztesen jönnek ki a hosszú szezonokból, amikben rengeteg dolog félresiklása megtörténhet” – mondta a Beyond The Grid podcast adásában az említett klasszisok közös jellemzői kapcsán.

    „Úgy gondolom, Max-ben megtestesül minden, ami egy autóversenyzőnek szüksége van. Imádtam vele dolgozni, hihetetlen utat jártunk be a Red Bullnál. Nem csináltunk mindent tökéletesen, voltak keményebb beszélgetéseink az évek során, de lenyűgözött, amit az autóban művel, és még mindig lenyűgöz. Időnként csak ülök és lesem, hogy hűha, nem tudom, más képes lenne-e ezt utána csinálni.”

    Verstappen képességei évi 10 millióval segítik a Red Bullt, de gödörbe is taszíthatja vele a csapatot

  • Menetrend a Miami Nagydíjra és Michelisz versenyeire

    Menetrend a Miami Nagydíjra és Michelisz versenyeire

    Spoiler: az F1 és a TCR World Tour hétvégi versenyeit is az amerikai kontinensen rendezik, így nálunk este figyelhetjük őket. Egész hétvégén bőven találunk a kínálatban autóversenyeket, mutatjuk a kezdési időpontokat és a közvetítési információkat.

    F1, Miami Nagydíj

    • május 2. péntek: edzés 18:30-19:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 2. péntek: sprintfutam időmérője 22:30-, közvetítés: M4 Sport
    • május 3. szombat: sprintfutam 18:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 3. szombat: időmérő 22:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 4. vasárnap: futam 22:00-, közvetítés: M4 Sport

    Negyedszer látogat az F1 Miamiba, ahová a McLaren két pilótája, immár Oscar Piastri-Lando Norris sorrendben érkezik a tabella első két helyezettjeként. A helyszín különleges évfordulónak számít, hiszen egy éve a wokingiak itt vetették be azt a fejlesztési csomagot, amivel nagyrészt azóta is az erősorrend élén állnak, és Norris is itt aratta legelső F1-es győzelmét. Meleg, 30 °C-hoz közeli levegőhőmérsékletű idő várható, viszont jelen állás szerint vasárnap délutánra záporokat, esőt vár a meteorológia. 

    Kirúgott versenyzők nagy esélye Miamiban: Pérez érkezik, Schumacher reménykedhet

    Formula E, Monaco

    • május 3. szombat: időmérő 10:40-
    • május 3. szombat: futam 15:05-, közvetítés felvételről 18:00-tól: Eurosport 2
    • május 4. vasárnap: időmérő 10:40-
    • május 4. vasárnap: futam 15:05-, közvetítés: Eurosport 2

    IndyCar, Alabama

    • május 3. szombat: időmérő 20:35-
    • május 4. vasárnap: futam 19:45-

    TCR World Tour, Mexikóváros

    • május 2. péntek: időmérő 17:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 2. péntek: futam 23:00-, közvetítés: Sport 1
    • május 3. szombat: futam 19:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. vasárnap: futam 1:20-, közvetítés: Sport 2

    Michelisz Norbert címvédőként indul csatába a TCR World Tour sorozatban, amelynek 2025-ös menetrendjéről és a magyar versenyző szezon előtti nyilatkozatáról itt olvashatók részletek.

    Brit F4, Silverstone

    • május 2. péntek: időmérő 13:25-
    • május 2. péntek: futam 18:05-
    • május 3. szombat: futam 11:50-
    • május 3. szombat: futam 16:35-

    A szezont remekül kezdő Molnár Martin ismét a dobogós helyekért száll harcba, a bajnokság első fordulója után az összetett bajnokság harmadik helyéről várja a folytatást.

    Formula Regional European, Misano

    • május 3. szombat: időmérő 8:30-
    • május 3. szombat: futam 16:10-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: időmérő 8:30-
    • május 4. vasárnap: futam 18:30-, közvetítés: Network 4

    Olasz F4, Misano

    • május 2. péntek: időmérő 17:30-
    • május 3. szombat: futam 11:15-, közvetítés: Network 4
    • május 3. szombat: futam 17:10-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: futam 10:55-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: futam 19:30-, közvetítés: Network 4

    F1 Academy, Miami

    • május 3. szombat: időmérő 16:25-
    • május 3. szombat: futam 20:55-
    • május 4. vasárnap: futam 19:05-

    European Le Mans Series, Paul Ricard

    NASCAR, Texas

    Cup Series

    • május 4. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series

    • május 3. szombat: futam 20:00-, közvetítés: MATCH4

    Truck Series

    • május 3. szombat: futam 2:00-, közvetítés: ARENA4

    Mi ez az új kártyás őrület Hamilton körül, ami miatt hajnali 4-től álltak sorba a rajongók?

  • Három magyar autóversenyző szezonja is elkezdődik, ekkor szurkolhatunk értük

    Három magyar autóversenyző szezonja is elkezdődik, ekkor szurkolhatunk értük

    Molnár Martin a brit F4, Losonczy Levente a TCR Europe, Révész Levente az International GT Open mezőnyében versenyzik, mindhármójuk idénye ezen a hétvégén indul.

    Brit F4, Donington

    • április 26. szombat: időmérő 10:10-
    • április 26. szombat: futam 15:30-
    • április 27. vasárnap: futam 10:50-
    • április 27. vasárnap: futam 16:15-

    A 16 esztendős Molnár Martin tavaly megnyerte az újoncok bajnokságát a brit F4-ben, az összetettben pedig nyolcadik lett, de idén már a bajnoki címet tűzi ki célnak.

    TCR Europe, Algarve

    • április 26. szombat: időmérő 10:25-
    • április 26. szombat: futam 14:45-
    • április 27. vasárnap: futam 12:50-

    A 22 éves Losonczy Leventének ez lesz a második teljes idénye a bajnokságban, amelyben tavaly a 6. helyen végzett.

    Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett zárta a közel-keleti F4-es bajnokságot

    International GT Open, Portimão

    • április 26. szombat: időmérő 11:10-
    • április 26. szombat: futam 15:45-
    • április 27. vasárnap: időmérő 10:00-
    • április 27. vasárnap: futam 14:15-

    A 20 éves Révész Levente a Team Motopark színeiben, egy Mercedest vezetve kezdi meg első szezonját az International GT Open mezőnyében.

    Euroformula Open, Algarve

    • április 26. szombat: időmérő 11:45-
    • április 26. szombat: futam 17:35-
    • április 27. vasárnap: futam 10:50-
    • április 27. vasárnap: futam 17:10-

    BTCC, Donington

    • április 26. szombat: időmérő 16:10-
    • április 27. vasárnap: futam 12:50-
    • április 27. vasárnap: futam 15:35-
    • április 27. vasárnap: futam 18:25-

    DTM, Oschersleben

    • április 26. szombat: időmérő 9:20-
    • április 26. szombat: futam 13:30-
    • április 27. vasárnap: időmérő 9:20-
    • április 27. vasárnap: futam 13:30-

    Brit GT, Silverstone

    • április 26. szombat: futam 17:15-
    • április 27. vasárnap: futam 13:30-

    NASCAR, Talladega

    Cup Series

    • április 27. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series

    • április 26. szombat: futam 22:00-, közvetítés: ARENA4

    Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?

  • Vettel olyan véleményt mondott Verstappenről, ami furcsán hangzik az ő szájából

    Vettel olyan véleményt mondott Verstappenről, ami furcsán hangzik az ő szájából

    Sebastian Vettelt megkérdezték a Max Verstappen esetleges csapatváltását érintő témáról.

    A legfrissebb pletykák szerint a Mercedes továbbra sem mondott le Verstappen leigazolásáról 2026-ra, és az Aston Martin is szívesen látná a hollandot, akiről úgy hírlik, olyan kilépési záradékkal rendelkezik, hogy jövőre szabadon máshova igazolhat, amennyiben a nyári szünethez érve nem áll a bajnoki tabella első két helyének valamelyikén – jelenleg például ez a helyzet, és a McLaren erős teljesítményét látva nem lesz könnyű felfelé mozdulnia.

    A „Verstappen megy vagy marad?” téma egy ideig tehát még biztosan velünk lesz, és erről megkérdezték a Red Bull másik világbajnokát is.

    „Azt gondolom, ennyi év után már kialakult a kötelék, nagyon közel állnak egymáshoz. Emberek távoztak és érkeztek, de ilyen az F1, függetlenül attól, hogy valaki bajnokságot nyer vagy sem. Most összekapaszkodva lehetőségük van visszavágni” – mondta Vettel a Sky Sports műsorában.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Ez azért érdekes vélemény Vetteltől, mert amikor a zsinórban szerzett négy vb-címe után 2014-re visszaesett a Red Bull formája, ő egyetlen szezonra maradt már csak velük, átigazolt a Ferrarihoz. A német összesen hat és fél idényt töltött a bikások két csapatának valamelyikénél, ez sem kevés idő, itt is bizonyára kialakult az említett kötelék.

    Vettel egyúttal méltatta Verstappent, akit az F1 jelenlegi legjobbjának nevezett. „Max elképesztően tehetséges, és az elmúlt években sokkal érettebb lett. Úgy látom, másképp építi fel a versenyeit, mint korábban, sokkal eszesebb lett. Nem a köridőben vagy a teljesítményében mutatkozik meg a fejlődése, hanem a kiegyensúlyozottságában és a megbízhatóságában. Kivárja a manőverekkel a megfelelő pillanatot” – nyilatkozta.

    „Olvassa a versenyt, a lehetőségeket. Amikor ez hiányzik, visszatér az agresszivitáshoz, de jól uralja magát, és ettől ő jelenleg a mezőny legerősebb tagja. Az agresszivitás és a tapasztalat, valamint a veleszületett gyorsaságának egyvelegétől. Ezt jó látni, és egyértelműen meghatározó év előtt áll.”

    Párja így állt ki Verstappen mellett a büntetés után

  • Már 20 éve, hogy Alonso végleg bejelentkezett Schumacher trónjára

    Már 20 éve, hogy Alonso végleg bejelentkezett Schumacher trónjára

    Fernando Alonso és Michael Schumacher az első, máig emlékezetes nagy csatáját 20 éve ezen a napon vívta az imolai versenyen.

    Küzdelmük az F1 egyik legnagyobb csatájaként vonult be a történelemkönyvekbe, ami az akkori őrségváltás egyik jele volt, hiszen Alonso 2005 előtt egyetlen futamgyőzelemnél tartott, míg az ereje teljében lévő Michael Schumacher zsinórban ötször lett világbajnok a Ferrarival, és sokan várták, hogy a németet végre letaszítsák a trónról, vagy legalább jobban megizzasszák a címvédésért.

    A 2005-ös szezonban különleges gumiszabály volt érvényben az F1-ben, az egész futamot ugyanazzal a szett gumival kellett teljesíteni. Azoknak a keménysége és ellenállóképessége természetesen jóval erősebb volt, mint a jelenlegi Pirelliké, és a terhelésüket némileg enyhítette a verseny közbeni tankolás lehetősége, vagyis az, hogy az autókban lévő üzemanyagmennyiség a manapság megszokottnál kisebb volt.

    Ez az újítás – ami csupán egyetlen szezont élt meg – nem ízlett a Ferrarinak és a gumiszállítójának, a Bridgestone-nak, így már az év elején látszott, hogy a címvédés nem lesz sétagalopp a Ferrarinak, és az első három versenyen a Renault diadalmaskodott, ebből kétszer Alonsóval. A többször villantó spanyolról ekkor már tudtuk, hogy nagy dolgokra hivatott, de kifejezetten kiemelkedő teljesítményt nem mutatott be az addigi három futamon, kétszer „pusztán” sallangmentes győzelmet aratott az élről indulva. Az extraklasszis tudásáról a negyedik állomáson, a San Marinói Nagydíj néven rendezett imolai versenyen adott először tanúbizonyságot, ahol végképp jelezte az F1 világának, hogy nagy sztár lesz belőle.

    Alonso visszasüllyed oda, ahol első F1-es szezonjában, a Minardival volt?

    A körömrágós befutó mellett a feledés homályába veszett, hogy Kimi Räikkönen szerezte meg a pole pozíciót és egészen a 10. körig az élen haladt, amíg tönkre nem ment alatta a McLaren – Adrian Newey önéletrajzi könyvéből kiderült, hogy a finn túlságosan nagy fordulatszámot használt a rajtnál, és ez vezetett a meghibásodáshoz.

    Ekkor Alonso örökölte meg az 1. helyet, s mivel kényelmes előnnyel autózott Jenson Button előtt, úgy nézett ki, összejön neki a mesterhármas, a táv harmadánál pedig sokan bizonyára lemondtak az izgalmakról. Schumacher a mezőny sűrűjében a 11. helyen haladt a bokszkiállások első fordulója előtt, a hátránya már több mint fél percre hízott Alonsótól.

    Mindazonáltal annyiból csalóka volt ez a kép, hogy a tempója alapján a Ferrarinak előrébb illett volna lennie, csak Schumacher az időmérőn a megtankolt autóval túl későn fékezett és kicsúszott a kavicságyba az első Rivazza kanyarnál (az ekkori szisztéma szerint mindenki egy-egy mért kört futott szombaton és vasárnap délelőtt, amelyek köridőit összeadták, és a második felvonáson már mindenki a futam első etapjára szánt benzinmennyiséggel ment).

    A német a 13. rajtpozícióból indulva, DRS nélkül a szűk, előzési lehetőségekből híján levő aszfaltcsíkon elveszettnek tűnt, legfeljebb néhány pont nézett ki a számára. Viszont az első bokszkiállását későbbre időzítette az előtte haladóknál, és ahogy kitisztult előtte a pálya, kezdetét vette az F1 történetének egyik legbrutálisabb és legrejtélyesebb felzárkózása.

    2012 újratöltve? Alonso saját legjobb szezonjához hasonlítja azt, amit Verstappen idén művel

    Mindez a 62 körös verseny 28. körében lett nyilvánvaló, amikor Schumacher a depóból kijőve a 3. helyet megtartva bukkant fel, majd 1,5–2 másodperccel gyorsabb köröket kezdett futni Alonsónál. „Nem létezik, ilyen nincsen” – hangzott el a magyar közvetítésben. Gyors fejszámolással kikövetkeztethető volt, hogy ilyen ütemben bőven elfogy a Renault több mint félperces előnye a célig.

    Igen ám, de kettejük között még ott ment Button, és ahogy szó esett róla, Imolában igen nehéz előzni. Schumachernek ez azonban sikerült, a 47. körben kifékezte Buttont (akit a 42.-ben ért utol), így Alonso után eredhetett. A második bokszkiállása után, ahogy várható volt, nem tudott visszatérni az 1. helyre, de maradt több mint 10 köre Alonso megelőzésére.

    A Ferrari megállíthatatlannak tűnt, és egyáltalán nem volt kizárt, hogy a fiatal spanyol megrogyjon a nyomás alatt, elvégre a hétszeres világbajnok közelről kergette a csapata egyik hazai pályáján a felvillanyozott szurkolók elképesztő buzdítása mellett. Az akkori felállást a múlt és a jövő összecsapásának is lehetett tekinteni, mint utóbb kiderült, a 2000 és 2006 között szerzett vb-címek gazdái mérkőztek meg egymással.

    Schumacher mindenre elszántan érkezett meg vetélytársa mögé és rátapadt, pattanásig feszültek az idegek. Azonban ahogy teltek múltak a körök, és a német nem igazán került támadási pozícióba, felsejlett, hogy Alonso mégis kibekkelheti a támadást, jóllehet, egyetlen pici hibát sem engedhetett meg magának. Schumacher az utolsó körökben többször megpróbált beesni a Renault mellé, centik választották el a két gigászt, de a célvonalat Alonso szelte át először, elképesztő csatát követően.

    Két elfeledett tényező, ami nélkül nem jött volna létre Schumacher és Alonso legendás csatája

    „Legendákkal harcolni mindig más. Michael volt akkoriban a nagy bajnok, én pedig még csak akkor nyertem az első néhány versenyemet a Forma-1-ben. A tükörbe nézve egy Ferrarit látni soha nem jelentett jót – emlékezett vissza Alonso nemrég arra, hogyan érzett. – Az biztos, hogy nem voltam nyugodt, nagyon is feszült voltam.” Ugyanakkor hozzátette: „Michael sokkal gyorsabb volt nálunk a verseny utolsó szakaszában, de Imolában annyira nehéz előzni, hogy eléggé meg voltam róla győződve, hogy meg tudom tartani az első helyet.”

    „Ami a védekezést illeti, az ilyen versenyeken kiválasztasz 2-3 kanyart, amelyekben megelőzhetnek, és ezekben próbálod kicsit becsukni az ajtót, jobban kigyorsítani az azt megelőző kanyarból, hogy egy kis előnyre szert téve nagyobb biztonságban legyél a kritikus féktávra. A pályának voltak olyan részei, amelyek túl keskenyek voltak, és a rajtuk levő kanyarkombinációkban lehetetlen volt előzni. Az ilyen helyeken az ember próbál egy kis energiát és gumit spórolni, és egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy a kulcsrészeken igazán jól tudjon koncentrálni.”

    Az imolai futamon felcsillant a remény Schumacher és a Ferrari híveinek, hogy kedvencük formába lendül és harcba száll a bajnoki címért, de mint kiderült, ez egyszeri fellángolás volt, és a német csak a botrányos, hat autó részvételével zajló indianapolisi viadalon tudott nyerni 2005-ben, és Räikkönen vált Alonso legnagyobb kihívójává.

    A maranellóiak a mai napig sem tudtak magyarázatot adni arra, a semmiből hogyan táltosodott meg az autó. A titok nyitját valószínűleg a körülmények jelentik a hűvös, 25 foknál alacsonyabb hőmérsékletű aszfalttal, amilyenhez hasonlóban száraz pályán csak egyszer, a szezon vége felé, Brazíliában rendeztek futamot. Az ottani pályának speciel egész sok rokon vonása van Imolával, de addigra már sokat változtak az autók a fejlesztésekkel, és a Brazil Nagydíjon Schumachernek nem volt esélye a dobogóra, igaz, az ottani eredménye (4. hely) a jobbak közé tartozott a szezonban.

    A versenyről ezt a hosszabb összefoglalót tette közzé az F1 a Youtube-csatornáján.

    Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?