Szerző: Gerse József

Fernando Alonso és Michael Schumacher az első, máig emlékezetes nagy csatáját 20 éve ezen a napon vívta az imolai versenyen.

Küzdelmük az F1 egyik legnagyobb csatájaként vonult be a történelemkönyvekbe, ami az akkori őrségváltás egyik jele volt, hiszen Alonso 2005 előtt egyetlen futamgyőzelemnél tartott, míg az ereje teljében lévő Michael Schumacher zsinórban ötször lett világbajnok a Ferrarival, és sokan várták, hogy a németet végre letaszítsák a trónról, vagy legalább jobban megizzasszák a címvédésért.

A 2005-ös szezonban különleges gumiszabály volt érvényben az F1-ben, az egész futamot ugyanazzal a szett gumival kellett teljesíteni. Azoknak a keménysége és ellenállóképessége természetesen jóval erősebb volt, mint a jelenlegi Pirelliké, és a terhelésüket némileg enyhítette a verseny közbeni tankolás lehetősége, vagyis az, hogy az autókban lévő üzemanyagmennyiség a manapság megszokottnál kisebb volt.

Ez az újítás – ami csupán egyetlen szezont élt meg – nem ízlett a Ferrarinak és a gumiszállítójának, a Bridgestone-nak, így már az év elején látszott, hogy a címvédés nem lesz sétagalopp a Ferrarinak, és az első három versenyen a Renault diadalmaskodott, ebből kétszer Alonsóval. A többször villantó spanyolról ekkor már tudtuk, hogy nagy dolgokra hivatott, de kifejezetten kiemelkedő teljesítményt nem mutatott be az addigi három futamon, kétszer „pusztán” sallangmentes győzelmet aratott az élről indulva. Az extraklasszis tudásáról a negyedik állomáson, a San Marinói Nagydíj néven rendezett imolai versenyen adott először tanúbizonyságot, ahol végképp jelezte az F1 világának, hogy nagy sztár lesz belőle.

Alonso visszasüllyed oda, ahol első F1-es szezonjában, a Minardival volt?

A körömrágós befutó mellett a feledés homályába veszett, hogy Kimi Räikkönen szerezte meg a pole pozíciót és egészen a 10. körig az élen haladt, amíg tönkre nem ment alatta a McLaren – Adrian Newey önéletrajzi könyvéből kiderült, hogy a finn túlságosan nagy fordulatszámot használt a rajtnál, és ez vezetett a meghibásodáshoz.

Ekkor Alonso örökölte meg az 1. helyet, s mivel kényelmes előnnyel autózott Jenson Button előtt, úgy nézett ki, összejön neki a mesterhármas, a táv harmadánál pedig sokan bizonyára lemondtak az izgalmakról. Schumacher a mezőny sűrűjében a 11. helyen haladt a bokszkiállások első fordulója előtt, a hátránya már több mint fél percre hízott Alonsótól.

Mindazonáltal annyiból csalóka volt ez a kép, hogy a tempója alapján a Ferrarinak előrébb illett volna lennie, csak Schumacher az időmérőn a megtankolt autóval túl későn fékezett és kicsúszott a kavicságyba az első Rivazza kanyarnál (az ekkori szisztéma szerint mindenki egy-egy mért kört futott szombaton és vasárnap délelőtt, amelyek köridőit összeadták, és a második felvonáson már mindenki a futam első etapjára szánt benzinmennyiséggel ment).

A német a 13. rajtpozícióból indulva, DRS nélkül a szűk, előzési lehetőségekből híján levő aszfaltcsíkon elveszettnek tűnt, legfeljebb néhány pont nézett ki a számára. Viszont az első bokszkiállását későbbre időzítette az előtte haladóknál, és ahogy kitisztult előtte a pálya, kezdetét vette az F1 történetének egyik legbrutálisabb és legrejtélyesebb felzárkózása.

2012 újratöltve? Alonso saját legjobb szezonjához hasonlítja azt, amit Verstappen idén művel

Mindez a 62 körös verseny 28. körében lett nyilvánvaló, amikor Schumacher a depóból kijőve a 3. helyet megtartva bukkant fel, majd 1,5–2 másodperccel gyorsabb köröket kezdett futni Alonsónál. „Nem létezik, ilyen nincsen” – hangzott el a magyar közvetítésben. Gyors fejszámolással kikövetkeztethető volt, hogy ilyen ütemben bőven elfogy a Renault több mint félperces előnye a célig.

Igen ám, de kettejük között még ott ment Button, és ahogy szó esett róla, Imolában igen nehéz előzni. Schumachernek ez azonban sikerült, a 47. körben kifékezte Buttont (akit a 42.-ben ért utol), így Alonso után eredhetett. A második bokszkiállása után, ahogy várható volt, nem tudott visszatérni az 1. helyre, de maradt több mint 10 köre Alonso megelőzésére.

A Ferrari megállíthatatlannak tűnt, és egyáltalán nem volt kizárt, hogy a fiatal spanyol megrogyjon a nyomás alatt, elvégre a hétszeres világbajnok közelről kergette a csapata egyik hazai pályáján a felvillanyozott szurkolók elképesztő buzdítása mellett. Az akkori felállást a múlt és a jövő összecsapásának is lehetett tekinteni, mint utóbb kiderült, a 2000 és 2006 között szerzett vb-címek gazdái mérkőztek meg egymással.

Schumacher mindenre elszántan érkezett meg vetélytársa mögé és rátapadt, pattanásig feszültek az idegek. Azonban ahogy teltek múltak a körök, és a német nem igazán került támadási pozícióba, felsejlett, hogy Alonso mégis kibekkelheti a támadást, jóllehet, egyetlen pici hibát sem engedhetett meg magának. Schumacher az utolsó körökben többször megpróbált beesni a Renault mellé, centik választották el a két gigászt, de a célvonalat Alonso szelte át először, elképesztő csatát követően.

Két elfeledett tényező, ami nélkül nem jött volna létre Schumacher és Alonso legendás csatája

„Legendákkal harcolni mindig más. Michael volt akkoriban a nagy bajnok, én pedig még csak akkor nyertem az első néhány versenyemet a Forma-1-ben. A tükörbe nézve egy Ferrarit látni soha nem jelentett jót – emlékezett vissza Alonso nemrég arra, hogyan érzett. – Az biztos, hogy nem voltam nyugodt, nagyon is feszült voltam.” Ugyanakkor hozzátette: „Michael sokkal gyorsabb volt nálunk a verseny utolsó szakaszában, de Imolában annyira nehéz előzni, hogy eléggé meg voltam róla győződve, hogy meg tudom tartani az első helyet.”

„Ami a védekezést illeti, az ilyen versenyeken kiválasztasz 2-3 kanyart, amelyekben megelőzhetnek, és ezekben próbálod kicsit becsukni az ajtót, jobban kigyorsítani az azt megelőző kanyarból, hogy egy kis előnyre szert téve nagyobb biztonságban legyél a kritikus féktávra. A pályának voltak olyan részei, amelyek túl keskenyek voltak, és a rajtuk levő kanyarkombinációkban lehetetlen volt előzni. Az ilyen helyeken az ember próbál egy kis energiát és gumit spórolni, és egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy a kulcsrészeken igazán jól tudjon koncentrálni.”

Az imolai futamon felcsillant a remény Schumacher és a Ferrari híveinek, hogy kedvencük formába lendül és harcba száll a bajnoki címért, de mint kiderült, ez egyszeri fellángolás volt, és a német csak a botrányos, hat autó részvételével zajló indianapolisi viadalon tudott nyerni 2005-ben, és Räikkönen vált Alonso legnagyobb kihívójává.

A maranellóiak a mai napig sem tudtak magyarázatot adni arra, a semmiből hogyan táltosodott meg az autó. A titok nyitját valószínűleg a körülmények jelentik a hűvös, 25 foknál alacsonyabb hőmérsékletű aszfalttal, amilyenhez hasonlóban száraz pályán csak egyszer, a szezon vége felé, Brazíliában rendeztek futamot. Az ottani pályának speciel egész sok rokon vonása van Imolával, de addigra már sokat változtak az autók a fejlesztésekkel, és a Brazil Nagydíjon Schumachernek nem volt esélye a dobogóra, igaz, az ottani eredménye (4. hely) a jobbak közé tartozott a szezonban.

A versenyről ezt a hosszabb összefoglalót tette közzé az F1 a Youtube-csatornáján.

Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?