Szerző: Gerse József

  • A Mercedes nagyra értékeli a Red Bull reakcióját

    A Mercedes nagyra értékeli a Red Bull reakcióját

    Kimi Antonellire gyűlöletáradat zúdult az interneten, amiért a vádlók szerint szándékosan elengedte maga mellett Lando Norrist a Katari Nagydíj végén, hogy a Mercedes utasítására ezzel ártson Max Verstappennek.

    Az olajat még Helmut Marko is öntötte a tűzre a vasárnapi kijelentésével, de a Red Bull hétfőn közleményben jelezte, sajnálják az Antonellit ért támadásokat. A Mercedes részéről a futamértékelő videóban reagáltak a fejleményekre.

    „Nagyon komolyan vesszük az online zaklatást, és a kommunikációs stáb sokat foglalkozik azzal, hogy biztonságos felületet teremtsünk ahhoz, hogy a szurkolók kapcsolatba lépjenek a csapattal. Nagyszerű volt látni hétfőn a Red Bull közleményét az álláspontjukról, nagyra értékeltük” – mondta Simone Resta, a csapat helyettes technikai igazgatója.

    A közösségi médiában Antonelli apja is megköszönte a támogató üzeneteket, és azt írta, a bántalmazók figyelemre sem méltóak.” Az újonc versenyzőre több mint 1000 bántalmazó megjegyzés érkezett a Mercedes közösségimédia-felületein. A csapat mérnöke nem árult el nagy titkot, mi történt a pályán: Antonelli alatt egyszerűen megingott az autó.

    „A határon vezetett. Később járt az etapjában, mint Norris, egyúttal próbált felzárkózni az előtte haladó [Carlos] Sainzra, DRS-távolságra. Nagyon közel járt már hozzá, és sokat vesztett az aerodinamikai teljesítményből a turbulencia miatt. Próbált egyszerre támadni és védekezni, a határon volt, és hirtelen megcsúszott az autója, pont annyira, hogy elveszítse a pozíciót Norrisszal szemben.”

  • Az F1 egyetlen 2026-os újonca valóra váltotta elképesztő jóslatát

    Az F1 egyetlen 2026-os újonca valóra váltotta elképesztő jóslatát

    Az idei dömping után jövőre Arvid Lindblad lesz az egyetlen újonc a Forma–1 mezőnyében, aki erőt merített Lewis Hamilton tökös ígéretéből, és valóra váltott egy hasonlót.

    Egy ideje már sejthettük, hogy Lindblad jövőre a világbajnokság résztvevői közé lép, elvégre a Red Bull kérvényezte számára a szuperlicencet, és a csapatára is jó benyomást tett, amikor F1-es szabadedzésen lehetőséget kapott a vezetésre. Szerdán bejelentették, hogy a Racing Bulls autójával versenyezhet 2026-ban, ennek apropóján felidézte a kezdeteket.

    „Ötévesen gokartoztam először, és rögtön beleszerettem. Az első alkalom után tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Az első élményeim a versenyzésről négyéves koromból vannak, amikor F1-et néztünk a tévében apámmal, és emlékszem, kérdezgettem tőle, hogy juthatok el ide, lehetséges-e, mit kell tennem” – nyilatkozta az Autosportnak.

    „Talán naiv voltam, de legbelül hittem, hogy eljutok ide. Nem beképzelt voltam, inkább csak tudtam, hogy az F1-be akarok jutni, és mindent meg fogok tenni érte. Onnantól nem képzeltem el semmi mást a jövőmről, mindig hittem, hogy eljutok az F1-be.”

    Átesett az F1-es tűzkeresztségen a Red Bull legújabb reménysége

    „Az anyukámnak nagyon fontos az oktatás, ezért kezdetben nagyon nehéz volt arra gondolnia, hogy kimaradok az iskolából valamennyit, ezért jelezte apámnak, hogy fejezzük be ezt, ha nincs meg bennem, ami szükséges, mert drága, és mást is kell csinálni. De mindig keményen dolgoztam és jól vezettem, szóval nehéz lett volna befejezni!”

    Érdekességképp annak szemléltetésére, hogy repül az idő: Lindblad néhány nappal a 2007-es Magyar Nagydíj időmérője után született, amely Fernando Alonso balhéjáról volt emlékezetes, és jövőre vele, illetve a sértettel, Lewis Hamiltonnal együtt lesz a mezőny tagja. Utóbbi neve is előkerült az interjúban, mivel Lindblad elárulta, hogy Lando Norrisnak mit mondott, amikor 2021-ben ugyanazon a gokartpályán vezetett, ahol a McLaren pilótája nevével fémjelzett kasztnit bemutatták.

    „Szóltam a barátomnak, hogy odamegyek Landóhoz, mire ő azt felelte, nincs hozzá merszem. Nem tudtam, mit fogok mondani, és az első, ami eszembe jutott, hogy azt akarom, hogy emlékezz rám, öt év múlva találkozunk. Lewis Hamilton és Ron Dennis sztorijából merítettem ihletet, amikor Hamilton közölte vele, hogy egy napon az ő autóját fogja vezetni” – mondta.

    „Gondolom, kicsit meghőkölt, és valami olyasmit válaszolt, hogy szép gondolat. Biztos sokan mondtak neki hasonlókat, szóval akkor nem volt nagy jelentősége. De mint említettem, hittem, hogy eljutok az F1-be. Mókás visszagondolni erre, hogy valóra vált, öt évvel a találkozásunk után.”

  • Lawson: „Talán túl naiv voltam az év elején”

    Lawson: „Talán túl naiv voltam az év elején”

    A Red Bull megtartja jövőre is Liam Lawsont a Racing Bulls istállónál, aki elismerte, hogy megkönnyebbült.

    A fiatal versenyző a Red Bullnál kezdte az évet, de Max Verstappen csapattársaként csupán két nagydíj jutott neki, utána lefokozták és a helyére ültették Yuki Tsunodát. „Talán túl naiv voltam az év elején. Azt hiszem, ebből is tanulni fogok” – nyilatkozta a The Race-nek ennek kapcsán, de kiemelte, hogy volt mibe kapaszkodnia ekkor is.

    „A legtöbbet az a tudat segített, hogy még mindig van ülésem. Igen, örvénybe dobtak az év elején, de maradt egy autó, amit vezethetek. Ez azt jelentette, hogy továbbra is megmutathattam, hogyan vezetek. Ez sokáig hiányzott, amíg tartalék voltam.”

    Sokáig rezgett a léc, hogy megy-e a levesbe, vagy kap egy újabb idényt a bizonyításra, és szerda óta tudjuk, hogy utóbbi lett a kimenetel. „Megkönnyebbültem – ismerte el Lawson. – Őrület volt ez az év. Egy bizonyos tervvel vágtam neki az első teljes szezonomnak, de mindannyian tudjuk, hogy az nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Egyértelműen nem arra számítottam, ahogyan alakult. Az első felében próbáltam behozni a lemaradásom a csapatváltás után, megvetni a lábam ismét, és megérteni a dolgokat a csapatnál. Nem teszteltem velük a szezon előtt, szóval kemény volt az eleje, utána viszont jó balanszot találtunk és komfortosan éreztem magam.”

    A 38 pontjából 34-et az Osztrák Nagydíjtól kezdve gyűjtött, és a formajavulása összefügg azzal, hogy módosítottak az autóján az első felfüggesztés geometriáján.

    „Mindent teljesen másnak éreztem, ahogy először vezettem a kocsit így, sokkal természetesebb vezetési érzetet adott. Utána jó volt végre összerakni egy tiszta hétvégét, jó edzéseket, jó időmérőket. Utána jól teljesítettem a futamon is, ami addig hiányzott, és ez sokat számított” – mondta. 

  • Norris bánhatja, hogy az aktuális pontrendszer kiegyenlítettebbé tette a bajnokságot

    Norris bánhatja, hogy az aktuális pontrendszer kiegyenlítettebbé tette a bajnokságot

    Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri sorrendje a tabellán az 1961-től 2009-ig használt pontrendszerekben is ugyanaz lenne, mint most, csak a brit versenyző sokkal közelebb állna a bajnoki cím bebiztosításához a szezonzárón.

    Norrisnak egy 3. hely már mindenképp sikert hozna Abu-Dzabiban, viszont az említett időszak 10–8–6–5–4–3–2–1 és 9/10–6–4–3–2–1 szisztémái szerint már egy vagy két ponttal is őt koronáznák világbajnokká – érdekesség, hogy mindhárom esetében ugyanúgy Norris, Verstappen, Piastri lenne a trió sorrendje a szezonzáró előtt, és a brit 9 egységgel előzné meg a hollandot, illetve 10-zel a mclarenes csapattársát. (1990-ig bezárólag sok szezonban olyan kiegészítés is létezett, hogy csak bizonyos számú futam eredményeit vették figyelembe a pontszám meghatározásánál, ennek alkalmazásától jelen esetben eltekintettünk.)

    Néhány éven keresztül egészen tavalyig a leggyorsabb körért is jár pont, ennek az eltörlése papíron alig befolyásolta az idei küzdelmet – noha 2025-ben a McLaren pilótái egyaránt 6-6, míg Verstappen 3 alkalommal futották meg a leggyorsabb kört a futamon, az autók közötti távolságok alapján Verstappen kétszer (Kínában és Monacóban) került olyan helyzetbe, hogy egy késői kerékcserével pozícióveszteség nélkül belefért volna neki egy támadás az extra pontért, és ennek sikeressége mindkétszer Norris idei leggyorsabb köreinek számát csökkentené. Lewis Hamilton tőle és Piastritól is elvehetett volna még egyet-egyet (Szaúd-Arábiában, illetve Ausztriában), Norris ugyanakkor Mexikóban juthatott volna egy extra ponthoz ily módon.

    Így tehát Norris 4, Verstappen 5, Piastri pedig 5 vagy 6 leggyorsabb körrel állna most, utóbbinál az a kérdés, Szingapúrban ráment volna-e az extra pontra, határesetnek tűnik. Bakuban Isack Hadjar volt olyan helyzetben, hogy Verstappentől elvehetett volna egy extra pontot, de a Racing Bulls nyilván nem hozott volna ilyen döntést.

  • Ez az adat bizonyítja, hogy Sainznál jobb befektetés nincs a Forma–1-ben

    Ez az adat bizonyítja, hogy Sainznál jobb befektetés nincs a Forma–1-ben

    Carlos Sainz az idén lett a Williams versenyzője, és folytatódott a korábbi csapatváltásaira jellemző elképesztő tendencia.

    A spanyol pilótának idő kellett, mire felvette a ritmus az új csapatánál, de a szezon végére nagyon lendületbe jött, s bár még mindig Alexander Albon mögött áll a tabellán, Katarban az idei második dobogós eredményt is ő szerezte a Williamsnek. A futam után azt mondta, „büszkébb, mint boldog”, de azért természetesen boldog is.

    Sainz karrierje úgy alakult, hogy vándormadár lett belőle, és a héten rámutattak egy statisztikával az Instagramon, hogy ebből az új csapatai mindig nagyon sokat profitáltak az első teljes idényében: minden alkalommal több mint kétszer annyi pontot gyűjtött az adott istálló, mint az előző évben, és egy kivétellel a konstruktőri tabellán is legalább két pozícióval előrébb lépett.

    A sorozat 2015-ben indult a Toro Rossóval, amikor Sainz bemutatkozott a Forma–1-ben, 2018-ban a Renault-val, 2019-ben a McLarennel, 2021-ben a Ferrarival, idén pedig a Williamsszel folytatódott.

  • Bearman üzent a Ferrarinak, hogy készen áll náluk vezetni

    Bearman üzent a Ferrarinak, hogy készen áll náluk vezetni

    Az újonc Oliver Bearman jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az első szezonjában, és hiszi, hogy képes lenne megfelelni a Ferrarinál is az elvárásoknak.

    Bearman beugróként (a vakbélgyulladással küzdő Carlos Sainzot helyettesítve) náluk debütált a Forma–1-ben tavaly, és jelenleg úgy fest, gyakran felbukkan majd a neve a Ferrari vonatkozásában állandó pilótaként. Pontszámban felülmúlja rutinosabb csapattársát, Esteban Ocont a Haasnál, érettségéről és keménységéről többször tanúbizonyságot tett, bár természetesen nem maradtak el az újoncokra jellemző hibák sem nála.

    A Katari Nagydíj előtt a hivatalos sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, felkészültnek érzi-e magát a kihívásra a Ferrarinál, és elég határozottan felelt. „Ez az F1, hinni kell magunkban. Szóval igen, hiszem, hogy készen állok rá, de továbbra is bizonyítanom kell ezt. Nem öt-hat jó verseny alapján gondolom így” – jelentette ki.

    „Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a szezon közepén volt négy-öt 11. helyem egymás után, ami egyenletes teljesítménynek számított, csak nem elég jónak. Azóta javult a kocsi teljesítménye, így a 11. hely 10.-re, 9.-re, 8.-ra változott, és ezt mindenki kedvezőbben fogadja. Én is határozottan fejlődtem, főleg a nyári szünet óta. Elkaptam a ritmust és a lendületet, természetesen azt mondom, hogy készen állok.”

    Bearman feltételezhetően a korosodó Lewis Hamilton helyét venné át, ha megfelelő lesz a csillagok állása, és további fejlődést mutat.

  • Verstappen olyan, mintha ez Elm utcából jött volna

    Verstappen olyan, mintha ez Elm utcából jött volna

    Sebastian Vettel a Forma–1 hivatalos podcastjában méltatta Max Verstappent, és utóbbi egyetértett az egyik meglátásával, míg a McLaren vezérigazgatója egy horrorfilm főgonoszához hasonlította őt.

    A Red Bull előző négyszeres világbajnoka a mostaniról azt mondta, az a félelmetes benne, hogy még mindig fejlődik”, vágyik a sikerre és a tanulásra. Külön kiemelte, hogy Verstappen milyen jól reagál a legfeszültebb helyzetekre.

    „A feje a legfontosabb értéke. Azt gondolom, a legfontosabb szituációkban nem veszíti el a fejét, alig követ el hibát, hozza, amit kell, amikor szükséges. Ő is érzi a nyomást, mindannyian érezzük, nem hiszem, hogy lehetséges nem érezni a nyomást. De az agyában talál helyet ahhoz, hogy azt félretegye oda, és arra koncentráljon, ami számít” – jelentette ki Vettel.

    Verstappen egyetértett ezzel az értékeléssel. „Jól mondja – nyilatkozta. – Mindig ilyen voltam, de sokat beszéltünk apámmal arról, hogy milyen vagyok. Mindig azt gondolta, hogy túlságosan nyugodt vagyok, de ez jól működik nálam az F1-ben, azt hiszem. Nem számít, ha nagyon nagy a nyomás, imádom a versenyzést, a vezetést. Az autóban ülve tudom, hogy mindig a legjobb formámat fogom nyújtani.”

    Verstappent segítheti a következő futamon az új F1-es szabály?

    Erre most is szüksége lesz, hiszen a szezon hajrájában még van esélye megvédeni a vb-címét. Erről azt mondta, javultak az esélyei, de még mindig mellé kell állnia a szerencsének. Nyáron ez elég vakmerő feltételezés lett volna, ám Verstappen az éllovashoz mért legnagyobb hátrányának háromnegyedét eltüntette, így joggal félnek tőle a McLarennél.

    „Olyan, mint egy horrorfilm főgonosza. Amikor azt hinnénk, nem tér már vissza, visszatér. Hihetetlenül tehetséges, sohasem hibázik, és minden lehetőségre lecsap” – nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown Sports Agent podcast adásában.

    Lando Norris ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy a hollandra egész évben fenyegetésként tekintettek, nem írták le őt akkor sem, amikor nagy volt a hátránya és a Red Bull nem mutatott jó formát.

  • Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    A Forma–1-es tabella éllovasa, Lando Norris beszélt a másik két riválisáról, Oscar Piastriról és Max Verstappenről.

    „Úgy gondolom, mindketten egyformán jók. Oscar képes pontosan ugyanarra, amire Max. Mindkettejüknek vannak erősségei és gyengeségei – nyilatkozta a Katari Nagydíj előtt. – Mindketten versenyképesek, nagyon erősek, hihetetlenül jó pilóták. Izgatottan várom, hogy egy jót küzdjek velük a pályán.”

    A Las Vegas-i kizárástól azt mondta, hamar túltette magát rajta. Norris már Katarban megnyeri a világbajnokságot, ha a sprinten és a nagydíjon legalább 2 ponttal többet gyűjt mindkét üldözőjénél, vagyis egy vasárnapi győzelem lényegében bebiztosítaná ezt.

    Azért sokan inkább Verstappent látják veszélyesebbnek az 1. helyére, mint Piastrit, aki már hat egymást követő nagydíjon lemaradt a dobogóról. Norris nem írja le a címvédőt.

    „Egész évben fenyegetésként kezeltük őt, akkor is, amikor nagyobb volt a lemaradása. Tudjuk, mire képes, tudjuk, mire képes a Red Bull, így semmi sem változik. Ugyanúgy fenyegetést jelent, mint egész évben – közölte. – A Red Bull újabban gyors volt, ezért arra számítunk, hogy itt is az lesz, és a következő hétvégén is.”

  • Ritka bepillantást adott a felkészülése egyik fontos lépésébe a Cadillac

    Ritka bepillantást adott a felkészülése egyik fontos lépésébe a Cadillac

    Még be sem mutatkozott az F1-ben a Cadillac, máris túlvannak az első versenyükön – a virtuális világban.

    Az F1 jövőre érkező új csapata teljesítette az első versenyszimulációját, az erre a feladatra szerződtetett Simon Pagenaud-val és a stáb többi tagjával. A Youtube-ra feltöltött felvételen inkább az előkészületek kerültek a központba, természetesen kevés részletet mutattak be a végeredményről és a virtuális barcelonai F1-es versenyről, de úgy tűnik, azt a 2. rajthelyről kezdték meg (meglepődnénk, ha a valóságban is ilyen jól kezdenének…), és szerepel egy bevágás az egyik stratégiai döntésről is. Pagenaud viccesen úgy lépett be a terembe, hogy azért ne felejtsék el odaadni neki a karóráját a dobogón.

    Alapvetően az valószínűsíthető, hogy a rendszerek és modellek tesztelése, illetve a stratégai döntéshozatal és hasonló folyamatok gyakorlása volt a cél, mert jövőre teljesen megújulnak az autók, titkolják őket a csapatok, így azok viselkedésének modellezése még korainak tűnik a felkészülés ezen fázisában.

  • Alonso: Ünneplünk!

    Alonso: Ünneplünk!

    Fernando Alonso szavaiból árad, hogy alig várja, hogy már 2026-ot mutasson a naptár.

    Ez nem csoda annak tükrében, hogy amióta csatlakozott a csapathoz, az Aston Martin lejtmenetben van, mára visszacsúszott a konstruktőri tabella 8. helyére, és még az a csúfság is megeshet velük, hogy ezt a pozíciót sem tudják kibekkelni az év végéig. Ez nyilván nem nagy élmény egy kétszeres világbajnoknak, úgyhogy bevett egy kis szarkazmus-pirulát.

    „Két nagydíj jön ünnepléssel, én így fogom fel – nyilatkozta Alonso a DAZN csatornának még a Las Vegas-i Nagydíj után. – Többé nem kell vezetnem ezt az autót, ez ünneplésre ad okot.”

    Ugyanakkor Adrian Newey érkezése és az új szabályrendszer lelkesedéssel töltheti el. Bár többek szerint a mérnökzsenihez nem passzol a csapatfőnöki pozíció – amit a héten jelentett be az Aston Martin –, a spanyol szerint nem lesz teljesen idegen számára. „Ez jó hír, mert felügyelte az autó műszaki fejlesztését, de a csapatot is, és foglalkozott a megerősítésre szoruló területekkel. Házon belül sok menedzsment jellegű feladatot intézett” – felelte a RacingNews365 kérdésére.

    Alonso nagyszerű vezetőnek nevezte Newey-t, és kiemelte, hogy a Newey-Any Cowell-Lawrence Stroll triumvirátus vezetésével jó kezekben van az istálló (az eddigi csapatfőnök Cowellt más pozícióba helyezték át).