Szerző: Gerse József

  • Furcsán összeérnek a szálak a Hamilton család és az FIA között

    Furcsán összeérnek a szálak a Hamilton család és az FIA között

    A Times szellőztette meg, és az Autosport forrásai is megerősítették, hogy Anthony Hamilton munkát kap az FIA-tól.

    Ez azért érdekes, mert Lewis Hamilton köztudottan nem szívleli a szövetséget, különösen annak elnökét, Mohammed Ben Sulayem a 2021-es szezonzárón történt események miatt, amikor a versenyen hozott szabályellenes döntések az ő nyolcadik vb-címébe kerültek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy Bahreinben néhány hete a Ferrari versenyzője az autóból kiszállva egyszerűen levegőnek nézte az elnököt, amikor az gratulálni akart neki. Az apja, Anthony ennek ellenére  a jelek szerint mégis tisztséget vállal az FIA-nál.

    A források szerint a szövetség júniusi makaói konferenciáján hivatalosan elindítják azt a Young Driver Development Pathway nevű programot, amivel a fiatal versenyzőpalánták karrierjét kívánják segíteni, elsősorban alacsony szinteken, például gokartban, és az egyik központi elem minden bizonnyal az lesz, hogy kisebb összegből is profi autóversenyzőkké válhassanak a tehetségek.

    Anthony Hamilton ennél a programnál kap hivatalos munkakört, de a források alapján már másfél éve tanácsadói minőségben segítette az FIA ezzel kapcsolatos munkáját. Mint ismert, a hétszeres világbajnoknak korábban ő volt a menedzsere, és a gyerekéért sok áldozatot hozott, rengeteg pluszmunkát vállalt el, hogy finanszírozni tudja a gokartos éveit.

    Hamilton virágnyelven kimondta, amit már minden Ferrari drukker sejt?

  • Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról

    Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról

    Kicsit nehéz elhinni a szavait, és úgy néz ki, Lando Norris alapvetően attól tart, hogy a Red Bull vagy a Mercedes váratlanul megtáltosodik.

    Norris tavaly vette először célba az F1 világbajnoki címét, amire idén még jobb esélyei nyílnak, mivel csapata már a szezon kezdetétől fogva erre alkalmas autót adott neki. Tavaly a májusban bevetett fejlesztési csomaggal lépett előre óriásit a McLaren, de addigra már túl nagy hátrányt szedett össze Max Verstappennel szemben, illetve később sem sáfárkodott hatékonyan az adódó lehetőségekkel, így nem került lőtávolba az összetett 1. helyéhez az idény végéig.

    Ilyen mértékű ugrás nagyon ritka napjaink Forma–1-ében, de a brit pilóta a jelek szerint nem tart kizártnak hasonló mutatványt a vetélytársaktól, és az imolai nagydíjhétvége előtt arról beszélt, hogy a világbajnoki küzdelem állására egyelőre nem szán figyelmet.

    „Nem foglalkozom vele, és valószínűleg nem is gondolok rá körülbelül nyárig. Gyorsan változhatnak a dolgok. Egyik verseny sem fontosabb a többinél, mindegyikre egyesével készülünk” – jelentette ki Norris.

    Megvizsgálták a McLarent, amely nem trükközhet olyasmivel, amire többen gyanakodtak

    „A szezon eleje óta látjuk, hogy a Red Bull nincs nagyon lemaradva, a Mercedes sincs. Jó munkát végeznek, mindkét csapattól többször kikaptunk időmérőkön. Az világos, hogy összességében mi dolgozunk jobban, mert nem szombatonként osztják ki az összes pontot, amikor ők jobb munkát végeznek.”

    A tabellát Oscar Piastri vezeti 131 ponttal, őt Norris (115) és Verstappen (99) követi. Az erősorrendben már csak azért sem várható nagy változás, mert a csapatok lassan szinte teljes mértékben a nagy szabályváltozást hozó következő szezonra kezdenek összpontosítani a tervezőirodákban, jóllehet, az Imola utáni második helyszínen, Barcelonában életbe lép az FIA szigorúbb hozzáállása az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozóan, ami hozhat némi átrendeződést.

    A Red Bull most hétvégén új padlólemezt vet be, amitől Verstappen nem vár kiemelkedő hasznot. Norris sem ezzel akar foglalkozni. „Tudjuk, hogy hoznak frissítéseket, de sokat beszélnek – mondta. – Ha magunkra figyelünk, rendben leszünk.”

    A McLaren főnöke úgy szúrt oda a Red Bullnak, hogy közben megdicsérte a csapatot

  • Verstappen kétli, hogy a Red Bull másolni tudja a McLaren mutatványát

    Verstappen kétli, hogy a Red Bull másolni tudja a McLaren mutatványát

    Max Verstappen szerint a McLaren előnye akkora volt Miamiban, mint amilyen a Red Bullé sohasem volt.

    A Red Bull új padlólemezt próbál ki Imolában, a Venturi-csatornák formája és a padlólemez széle változik, ezzel összefüggésben az oldalszekrény alsó és hátsó része, valamint a (hátsó légterelő és a diffúzor közötti) derékszárny kialakítása is módosul az autón. Szükség is van a frissítésekre, mert Verstappen hátránya már akkora a bajnoki tabellát vezető Oscar Piastritól, hogy azt egyetlen futamon nem tudja ledolgozni, és a McLaren formáját elnézve közeledni is nehéz lesz.

    A négyszeres világbajnok arra nem számít a hétvégi nagydíjon, hogy lemásolják riválisuk tavalyi tavaszi mutatványát, és egyetlen nagyobb fejlesztéscsokorral óriásit ugranak. „Néhány versenyen vetettünk már be frissítéseket, ez is egy kis lépés előre. Remélhetőleg javítunk az autó teljesítményén, de nem számítok arra, hogy azonnal felzárkózunk a McLarenre” – mondta Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    Apropó McLaren-másolás: a Red Bull állítólag eldöntötte, hogy megpróbálja kifejleszteni a wokingiak egyik előnyének titkát a speciális hátsó fékdobokkal, amelyekkel jobban kordában tartható a hátsó gumik hőmérséklete. Az FIA ezzel kapcsolatban csütörtökön nyilvánosságra hozta a vizsgálata eredményét is.

    Miamiban nagyon eltángálta a mezőnyt Piastri és Lando Norris, és Verstappen úgy látta, még ő sem volt ennyire kimagasló, amikor a Red Bull előnye a legnagyobb volt a sikerszériája idején. „A McLarent leszámítva mindenkinek lesújtó volt a versenytempója, senki sem volt egy súlycsoportban velük. Ez nagyon aggasztó – mondta. – Egyszer sem volt ekkora előnyünk [2023-ban], bár ez pályafüggő is. Időnként jobban jártak, mert egyes pályákon jelentősebb a gumik hőfáradása, és nem mindig lesz ekkora előnyük.”

    Imolában kellemes tavaszi időjárás várható, az viszont a teljes mezőny számára újdonságot fog jelenteni, hogy a Pirelli először itt veti be a legpuhább, C6 típusú gumiját. A vonalvezetés nem kifejezetten megterhelő az abroncsoknak, így a McLaren előnye várhatóan kevésbé mutatkozik meg a gumikezeléssel, mint Miamiban.

    Helmut Marko sem vár varázsütésre nagy fordulatot a fejlesztési csomaggal, viszont az időjárástól több ajándékot remél. „Elvileg nem lesz nagyon meleg, ezért alapvetően a dobogós eredmény a legtöbb, amiben bízhatunk. De esőt várnak vasárnapra, ami új lehetőségeket teremt” – nyilatkozta a Kronen Zeitungnak.

    Döbbenetes részletet árult el Verstappen kapcsán, majd a Red Bull csapatfőnökének kirúgásáról is beszélt Marko

  • Ez az imolai F1-es futam menetrendje, Kiss Norbert bajnoksága is elindul

    Ez az imolai F1-es futam menetrendje, Kiss Norbert bajnoksága is elindul

    Oscar Piastri zsinórban három F1-es győzelem után vajon behúzza a negyediket is Imolában? Hétvégi autósport-menetrend.

    F1, Emilia Romagna Nagydíj

    • május 16. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 16. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • május 17. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 17. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Imolától egyszer már elbúcsúztunk az F1-es naptárból, és könnyen lehet, hogy megint ezt kell tennünk a koronavírus-járvány idején visszatérő pályával, mert az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali arra célzott, hogy nem hosszabbítanak szerződést vele az idei futam után. Az idei versenyen kellemes napos idő várható, bemutatkozik viszont a Pirelli új, C6 kódjelű gumija, először veszi használatba a mezőny az összes eddiginél puhább keveréket, ami új izgalmakat csempész az egyenletbe.

    Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

    Kamion-Eb, Misano

    Kiss Norbert és a Révész Racing célja természetesen az idei kiírásban is a bajnoki cím, a nyolc helyszínből álló sorozat első állomása Olaszországban lesz, Misanóban.

    F2, Imola

    • május 16. péntek: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 17. szombat: futam 14:15-
    • május 18. vasárnap: futam 10:00-, közvetítés: M4 Sport

    F3, Imola

    • május 16. péntek: időmérő 15:05-, közvetítés: M4 Sport
    • május 17. szombat: futam 10:05-, közvetítés: M4 Sport
    • május 18. vasárnap: futam 8:30-, közvetítés: M4 Sport

    Formula E, Tokió

    • május 17. szombat: időmérő 3:20-
    • május 17. szombat: futam 8:05-, közvetítés: Eurosport 1
    • május 18. vasárnap: időmérő 3:20-
    • május 18. vasárnap: futam 8:05-, közvetítés: Eurosport 1

    Formula Regional European, Spa

    Super Formula, Autopolis

    • május 17. szombat: időmérő 7:00-
    • május 18. vasárnap: futam 7:30-

    Euroformula Open, Spa

    • május 17. szombat: időmérő 9:50-
    • május 17. szombat: futam 13:20-
    • május 18. vasárnap: futam 10:25-
    • május 18. vasárnap: futam 17:10-

    International GT Open, Spa

    • május 17. szombat: időmérő 11:05-
    • május 18. vasárnap: futam 11:25-

    Révész Levente és versenyzőtársa megnyerte a bajnokság első állomásának egyik versenyét, és a tabella 1. helyéről várják a folytatást.

    „Sajnos nekem is van” – így válnak púpossá a versenyzők az F1-es autóban

  • Jelentős sikert ünnepelhetnek az F1-es versenyzők az FIA elleni harcban

    Jelentős sikert ünnepelhetnek az F1-es versenyzők az FIA elleni harcban

    Győzni látszik a józan ész: noha a káromkodások továbbra sem feltétlenül maradnak következmények nélkül az FIA által felügyelt versenysorozatokban, így az F1-ben is, számottevően enyhítettek a kiszabható büntetési tételeken.

    A téma tavaly szeptember óta van terítéken, amikor Max Verstappen egy sajtótájékoztatón egyáltalán nem sértő szándékkal kimondott néhány csúnya szót, és ezért pénzbírságra és „közmunkára” ítélték. Az F1-es versenyzők háborogtak a túlkapás miatt, és kérték az FIA-t, hogy ne legyenek ennyire szigorúak a továbbiakban, ne akarják bármi áron büntetni őket az adrenalin hevében elhangzó indulatos kifejezések miatt.

    Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök nemrég jelezte, „fontolóra veszi” a szabályozás említett részének, a Nemzetközi Sportkódex B függelékének módosítását, és úgy tűnik, meg is tette, mivel a szövetség szerdán változásokat jelentett be.

    Ebben az szerepel, hogy az alapbüntetést 10 ezer euróról 5 ezerre csökkentették, ahogy ennek szorzóit is, továbbá a sportfelügyelők megkegyelmezhetnek annak, akit először büntetnének, az illető büntetését felfüggesztenék. Emellett az ítélkezésnél megkülönböztetik a különböző szituációkat a körülmények szempontjából, amikor az esetleges káromkodás történt, és a versenyautóban elhangzó kevésbé durva szidalmak miatt várhatóan nem kell büntetésektől tartania senkinek sem. A „kontrollált körülmények között”, például sajtótájékoztatókon használt csúnya nyelvezet viszont továbbra is retorziót vonhat maga után.

    Ugyanakkor egy másik módosítással keményebb retorziók alkalmazását engedélyezték azon versenyzők ellen, akik az FIA tisztviselőit sértik meg: ez esetekben pénzbírság helyett rajtbüntetés jár. Ilyesmit kaphatott volna például Sebastian Vettel a 2016-os Mexikói Nagydíj után, amikor a rádióban őrjöngve küldte melegebb éghajlatra az akkori versenyigazgatót, Charlie Whitingot.

    Elkészült a mesterterv, amivel Ben Sulayem kizárhatja Sainzt az elnöki versenyből

  • Magányos élettel és kijózanító napokkal ecsetelték az F1-es pilóták nehézségeit

    Magányos élettel és kijózanító napokkal ecsetelték az F1-es pilóták nehézségeit

    Lehet, hogy nem mindegyik F1-es pilóta szembesül ilyen tünetekkel a karrierje miatt, de az egyikük vallott az autóversenyzői hivatás árnyoldalairól.

    George Russell az, akit egy interjúban a kezdetekről faggattak, és a Mercedes versenyzője kiemelte, hogy nagyon hálás az édesapjának, Stephen-nek, aki egyébként bab- és borsótermesztéssel vált sikeres üzletemberré. Mint elmondta, nemes gesztussal viszonozta felé ezt az áldozatot.

    „Eladta a vállalkozását 2012-ben, hogy finanszírozni tudja a versenyzésem. Mifelénk az apám kivételesen sikeres embernek számított  – nyilatkozta a Daily Mail-nek. – Olyan világban élünk, amelyben milliárdosok felfoghatatlan vagyonnal rendelkeznek. Nagyon boldog életet éltünk volna, ha apám nem teszi meg ezt [a vállalkozása eladását]. Mára mindent visszafizettem neki, amit rám költött.”

    „Világossá tettem neki, hogy amint lesz elég pénzem, mindent vissza akarok fizetni. Ez körülbelül 1,5 millió fontot jelentett.” Ez a jelenlegi árfolyamon körülbelül 720 millió forintot jelent. A világbajnokságban 2019-ben debütáló Russell jelenlegi fizetését a Mercedesnél évi 15 millió dollárra becsülik, vagyis bőven volt miből visszaadnia, bár nyilván ha most lenne az F1-be törekvő fiatal, nem 1,5 millió fontot, hanem jóval magasabb összeget emésztene fel a karrierjének építése.

    „Sajnos nekem is van” – így válnak púpossá a versenyzők az F1-es autóban

    „Azt látom, hogy azoknak a kölyköknek, akik ezüstkanállal a szájukban születtek, nincs olyan munkamoráljuk, mint akik fiatal koruktól fegyelmezettséget kell követni. Vajon apám szeretné, hogy a hat-nyolc év helyett, amíg építettem a karrierem, szorosabb kapcsolat alakult volna ki közöttünk? Talán, de azok az évek készítettek fel az életre.”

    Russell emellett vallott arról is, hogy bizony az ő részéről is áldozatokat követelt, illetve követel a mai napig a választott útja. „13 évesen eljöttem az iskolából, és hogy őszinte legyek, nagyon kevés barátom van. Magányos tud lenni ez az élet, mert különböző szállodákba, országokba, időzónákba, éghajlati viszonyok közé látogatok – közölte. – A hétfők érzelmi másnaposságot jelentenek a versenyek után, a jó és a rossz eredmény után is kijózanítanak. Általában padelezem, hogy kitisztítsam a gondolataim, nem pedig a közösségi médiafelületeket görgetem.”

    „Szerencsés vagyok, hogy mellettem áll Carmen [a barátnőm]. Érzelmileg támogat az ingatag világunkban. Az eddigi életemen semmit sem változtatnék.”

    Baja van Hamiltonnak? Megint furcsán cselekedett

  • Newey megmagyarázta a furcsa pozícióját

    Newey megmagyarázta a furcsa pozícióját

    Az Aston Martin közzétette az első hivatalos interjúját Adrian Newey-val a munkába állása után, akitől azt várják, hogy győzelemre vezeti őket, ahogy korábban a Williamsszel, a McLarennel és a Red Bull-lal tette.

    Az F1 legendás mérnöke frissen állt munkába náluk, miután tavaly úgy döntött, közel két évtized után elhagyja a Red Bullt. Newey teljes mértékben a 2026-os autóra koncentrál, a munkájának hatásait leghamarabb csak jövőre szűrhetjük le az új szabályrendszerhez készített kocsival – elmondása szerint az idei modellről csak ebédszünetben váltott néhányszor szót azzal a kevés kollégájával, akik még azzal foglalkoznak.

    Az interjú azzal indul, hogy a szakembert megkérdezik a tisztségének hivatalos megnevezéséről, ami a magyarra értelmesen nehezen lefordítható „Managing Technical Partner”: valami olyasmit takar, hogy az ügyvezetés műszaki részének vezetője. Newey az előző csapatainál az F1-ben megszokott „technikai igazgató” és „tanácsadó” pozíciókat töltötte be, az említett (a céltalan vállalati fogalomgyárak termékének tűnő) tisztség viszont először jelenik meg a sportágban, legalábbis nyelvezetileg.

    „Amikor Lawrence Stroll-lal beszéltünk, ő javasolta ezt. Nagyon kedvesen megbízik bennem, hogy a partnere leszek, fejlesztem a csapat technikai oldalát és az itteni képességeket” – magyarázta Newey, aki ugyanakkor emberközpontú véleményeket is kifejtett a csapat tervezett működésével kapcsolatban.

    Newey idejének pazarlását kockáztathatja a botrányosan gyenge Aston Martin

    „Egy új csapathoz érkezve mindig nehéz elképzelni, mi vár ránk. Minden korábbi ilyen alkalommal mást tapasztaltam. Elmondhatom, hogy itt mindenki nagy szeretettel üdvözölt, ez nem mindenhol volt így – mondta. – A csapat létszáma jelentősen bővült rövid idő alatt, kiválóak a létesítményeink, az emberek lelkesek, és az a feladatunk, hogy minden zökkenőmentese működjön. Az F1 az emberekről szól, ők viszik előrébb a dolgokat, hiába van jelen sok technológia.”

    Fontos megteremteni a hitet, hogy megvannak bennünk a képességek a sikerhez. Nem vagyok pompomlány, és nem is vagyok olyan, mint egy amerikaifoci-edző, aki kiáll egy szobába lelkesítő beszédet tartani. Mindenkivel együtt fogok dolgozni és együtt fogunk fejlődni.

    Utalást tett a Red Bull elavult szélcsatornájára is, azzal példálózva, hogy az infrastruktúra ezen hiányosságát ellensúlyozni tudták a megfelelő szakértelemmel, így is fényes sikereket tudtak elérni. 2022-höz hasonlóan először sok kötöttséget látott a 2026-ra vonatkozó előírásokban is, de jobban elmélyedve bennük meglátta, hogy bőven van mozgástér, ezért arra számít, hogy megint különböző irányokban indulnak majd el a csapatok, ami különböző kinézetű autókat eredményezhet.

    Newey elárulta, hogy először Monacóban jelenhet meg csapatánál nagydíjon, eddig ugyanis még egyikre sem utazott el velük.

    Ilyen előzmények után Brawn GP-i tett lesz, ha Alonso jövőre bajnokautót kap

  • Baja van Hamiltonnak? Megint furcsán cselekedett

    Baja van Hamiltonnak? Megint furcsán cselekedett

    Lewis Hamilton Instagram-csatornáján hirtelen eltűnt minden elem a bekövetett oldalak közül.

    A 40 éves brit versenyző korábban kétszer már csinált ilyet: 2019-ben és 2021-ben szintén „kikövetett” mindenkit az Instagramon, és utóbbi oka teljesen egyértelmű volt, hiszen azt a botránnyal végződő szezonzáró után tette, ekképp üzente meg burkoltan a nyilvánosság felé, hogy tiltakozik az események miatt és nyugalomra vágyik.

    Hogy most mi motiválta a követések leállítására, rejtély, az viszont közismert, hogy a ferraris bemutatkozása nem sikerült jól, a kínai sprintfutamon a pole pozícióját és a győzelmét leszámítva kevés sikerélmény jutott neki. Ő maga mondott olyat is, hogy szerinte egész évben szenvedés vár rá.

    Hamiltonnak időnként vannak hangulatingadozásai, ezekről is be szokott számolni a közösségi médiában, lehet, hogy most is egy hasonló fázisban döntött az általános „kikövetés” mellett.

    Hamilton gonosz csellel tett róla, hogy Leclerc elveszítse az „ivós” játékot (videó)

  • Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

    Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

    Jacques Villeneuve érdekes véleményt fogalmazott meg Oscar Piastriról, ami ha bebizonyosodna, az elég sok vitát fog generálni.

    A harmadik F1-es szezonjában Piastri a világbajnoki diadalt tűzte ki célnak, és érezhetően nem a levegőbe beszélt, hiszen már négy nagydíjon nyert és vezeti a tabellát. Akik Max Verstappen helyett új arcot szeretnének látni a sportág trónján, bizonyára örömmel figyelik a McLaren pilótájának teljesítményét, és a Forma–1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve arra célzogatott, hogy az FIA felügyelői testülete akaratlanul is ebbe a körbe tartozhat.

    „Imádják Piastrit, ő most az aranyifjú. Ha galiba történik, nem adnak neki olyan könnyen büntetést, mint például Max Verstappennek. Ez is nagy segítség neki a bajnokságban” – mondta a Vision4Sport nevű fogadóirodának.

    „Lewis Hamilton és Nico Rosberg bajnoki küzdelmére emlékeztet a helyzet. Ugyanazért a manőverért Nico büntetést kapott, Lewis meg nem. Az emberi természet velejárója az enyhe elfogultság, és Piastri ennek a jó oldalán helyezkedik el.”

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    Hogy van-e bármi alapja az elfogultságra vonatkozó gyanújának, azt egyelőre nem lehet alátámasztani, mert Piastri még nem okozott vitatott szituációba idén a saját manőveréből kifolyólag – a szaúdi rajtnál Verstappent kicsit kifelé szorította, de egyáltalán nem hajmeresztően, és pont a holland kapott büntetést amiatt, hogy a pályát levágva szerezte meg az 1. helyet, hiába reklamált leszorítást. Az kétségtelen, hogy a változatosság gyönyörködtet, de az F1 vezetése nyilván nem kockáztatná meg, hogy ilyen módszerekkel belenyúljon a csata alakulásába.

    Villeneuve szerint ugyanakkor a legerősebb autót hadrendbe állító McLarennél sem Piastri a legfőbb favorit a végső diadalra. „Azt gondolom, még mindig Lando Norrisnál van némi előny a bajnoki küzdelemben, ha összeszedi magát mentálisan. A következő két-három futam árulkodó lesz ebből a szempontból. Oscar Piastri már Lando szintjén áll, nem fog gyengülni” – mondta.

    „Úgy néz ki, rá nem hat a nyomás, és kiváló mentora van Mark Webber személyében. Oscar támaszkodhat rá. Nem mondom, hogy olyan neki, mintha az apja lenne, de jó harmónia van közöttük, és ez óriási segítség.”

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

  • Spában csap össze a WEC mezőnye – hétvégi autósport-ajánló

    Spában csap össze a WEC mezőnye – hétvégi autósport-ajánló

    Az eddig a Ferrari sikereit hozó WEC, vagyis a Hosszútávú Világbajnokság következő versenyét a spái pályán tartják, míg az IndyCar versenye pedig Indianapolisban lesz, de ez még nem az Indy 500 az oválon.

    WEC, Spa

    • május 9. péntek: időmérő 14:40-
    • május 10. szombat: futam 14:00-20:00, közvetítés: Eurosport 2

    IndyCar, Indianapolis

    • május 9. péntek: időmérő 22:35-
    • május 10. szombat: futam 22:52-

    BTCC, Brands Hatch

    NASCAR, Kansas

    Cup Series

    • május 11. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: ARENA4

    Truck Series

    • május 11. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: ARENA4

    Megint lyukra futott a Red Bull, miközben a McLarent próbálta bemószerolni