Szerző: Gerse József

  • Vettel elismerte, tárgyal a visszatérésről a Red Bullhoz

    Vettel elismerte, tárgyal a visszatérésről a Red Bullhoz

    Sebastian Vettel szóba került Helmut Marko utódjaként, amiről viszont egyelőre csupán annyit mondott a német, hogy valamilyen formában visszatérhet a Red Bull kötelékébe.

    Vettel a Red Bull utánpótlás-nevelési programjának első ékköve volt, négy világbajnoki címet nyert a csapattal 2010-től 2013-ig. A program híres-hírhedt vezetője, Helmut Marko már 82 éves, így előbb-utóbb óhatatlanul át kell gondolkodni, ki vegye át a feladatait – ő maga azt mondta, szerinte nagyszerű lenne, ha ez a személy Vettel lenne a juniorprogram élén.

    A német versenyző szavaiból kikövetkeztethető, hogy ez nem csupán egy alaptalan felvetés a sajtó részéről, tényleg elképzelhető, hogy idővel újra a Red Bull tagja lesz, ezúttal a menedzsmentben.

    „Megjelent pár szalagcím. Még mindig nagyon jól kijövök Helmuttal, egyeztettünk a témáról, bár még nem intenzíven, mélyrehatóan. Lehet, hogy elvállalok valamilyen szerepet, de majd később derül ki, milyen formában” – nyilatkozta Vettel az ORF-nek.

    „El kell ismernem, az elmúlt években nem maradtam közel az F1-hez. Marko tudja, mit csinál, mindig sokat lehet tanulni tőle. Ő nem helyettesíthető mással, a személyisége sem. Nagyon sokat tett a csapatért 2005 óta, és talán senkinek sem lehet a célja helyettesíteni őt. Többször említette, hogy be fogja fejezni a munkát, de még mindig dolgozik, és remélem, még sokáig marad. Valamikor abbahagyja, ezt ő is tudja. Brutálisan realista ember, elég jó az ítélőképessége, tudja, ennek mikor jön el az ideje.”

    Vettel az utóbbi időben elsősorban a környezetvédelemért tett erőfeszítéseiről és az ebbéli megnyilvánulásairól hallatott magáról.

    Vettel napi egymillió forintos tandíj mellett tanult ki egy új szakmát

  • Két célt hajszol a Pirelli, az egyikkel jól áll

    Két célt hajszol a Pirelli, az egyikkel jól áll

    Az F1 gumiszállítója a következő szezonra elsősorban a legpuhább keverék és az extrém esőgumi tulajdonságain akar változtatni.

    Mint ismert, 2026-ban új korszakot nyit az F1 a technikai előírásokkal. A megváltozó autókhoz eltérő gumik dukálnak, és az autók tömegcsökkentési szándékának jegyében a gumik is kisebbek lesznek, az elsők 25, a hátsók 30 milliméterrel. Ez abroncsonként 300, illetve 500 grammal kisebb tömeget jelent a mostani változathoz képest, vagyis az autók 1,6 kilóval könnyülhetnek pusztán ettől. Nem látványos fogyókúrás eredmény, de több a semminél.

    A Pirelli a keverékek összetételébe is belenyúl, és a cég F1-es programját vezető Mario Isola ismertette a két legfőbb célt: az idei évre kitalált legpuhább, C6 jelzésű abroncsot gyorsabbá akarják tenni, valamint az extrém esőgumik teljesítményén akarnak javítani.

    A C6 gumi Imolában debütált, utána Monacóban és Kanadában is szerepet kapott. Isola szavai alapján a gyártó alapvetően elégedett vele, de azt szeretnék, hogy a megfigyelt 2 helyett legalább 5 tizedmásodperccel gyorsabb legyen a C5 keveréknél, ami növelné a stratégiai változatosságot 2026-ban. A C6-os helyett ugyanis az időmérőkön több pilóta a C5-öt választotta, mert azon jobbnak érezte az autóját, és a kis teljesítménykülönbség miatt összességében jobban járt így, mintha a legpuhább, azaz elméletben a leggyorsabb típust választotta volna. Ez történt a legutóbbi kvalifikáción diadalmaskodó George Russell esetében is Kanadában.

    Az F1-es nagydíjakon kék színnel jelölt extrém esőgumikkal kapcsolatban az a Pirelli célja, hogy azok teljesítménye a köztes esőgumikhoz kerüljön közelebb, és vizes aszfalton kicsit többet lehessen azokat használni, ne csak a biztonsági autó mögött körözzenek rajtuk a versenyzők. (Gyakori, hogy a túlságosan vizes pályán a versenyirányítás nem engedi a versenyzést, és mire zöld jelzést adnak, addigra már annyival kisebb a vízmennyiség, hogy mindenki átvált a köztes esőgumira.)

    Legutóbb Fioranóban fellocsolt pályán vizsgálták az újításokat, és Isola azt mondta, ígéretes az irány, mert a jelenlegi 118%-ról 115-116%-ra csökkent, tehát későbbre tolódhat a köridőben kifejezett váltási pont.

    A gyártó ugyanakkor tudja, hogy ettől önmagában nem feltétlenül lesz ténylegesen több versenyzés esőben, mivel az autók által felvert vízpermet és a rossz látási viszonyok biztonsági problémáját ez nem küszöböli ki.

    Rengeteget segít az F1-es versenyzőknek, hogy nem azt látják az autóból, ami a szemük előtt van

  • Rihanna utánzásával önmaguk paródiái lettek az F1-es pilóták

    Rihanna utánzásával önmaguk paródiái lettek az F1-es pilóták

    Arra kértek F1-es versenyzőket, hogy drámai hatást keltve szavalják el (vagy legalábbis megpróbálják ezt) Rihannától a 2007-ben megjelent Shut Up And Drive című slágert.

    Az Instagramon közzétett videón hét F1-es pilóta szaval, bár Gabriel Bortoleto csak egy pillanatra tűnik fel az összevágott anyagban, lehet, hogy ő abszolválta legkevésbé jól a feladatot. A legvidámabb és legszigorúbb tekintet skáláján Alexander Albon és Liam Lawson képviselte a két végletet, bár előbbin kívül is többen elvigyorodtak a dalszöveg egy-egy részletét elmondva. Az említett személyek mellett George Russell, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg Sainz és Isack Hadjar próbálkozott.

    Nyomokban itt-ott megjelenik a drámai hatáskeltés szándéka, de összességében inkább paródiába torkollott az előadás. Azért könnyen lehet, még így is jobban jártunk, mintha a versenyzők énekeltek volna.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entertainment Weekly (@entertainmentweekly) által megosztott bejegyzés

  • Egy régi és egy új pályával is megcélozták az F1-es versenyrendezést

    Egy régi és egy új pályával is megcélozták az F1-es versenyrendezést

    A “régi” pálya természetesen felújításra szorul, de pont olyan bejelentést tett, amivel közelebb került az F1-es visszatéréshez. Az új érdeklődő Délkelet-Ázsiában található.

    Miközben Európában Hollandia hamarosan lemond az F1-es versenye rendezéséről, Belgium sem ragaszkodik ehhez minden évben, Imola pedig elveszti egy időre ezt a lehetőséget, a távolabbi földrészeken fokozódik az érdeklődés iránta; a Kanadai Nagydíj szerződését például 2035-ig meghosszabbították.

    Régóta téma, hogy Afrikában is kellene újra versenyt tartani, és ezzel kapcsolatban az az ország merül fel, ahová (1962 és 1993 között) a legtöbbször látogatott el a világbajnokság: a Dél-afrikai Köztársaság. Ez a terv most új lendületet kaphat azáltal, hogy bejelentették, a Kyalami pálya megkapja az FIA-tól a legmagasabb, Grade 1 besorolást, ami szükséges F1-es nagydíjak rendezéséhez. Ehhez többek között a bukótereket, a pályát övező biztonsági kerítéseket és a vízelvezető rendszert kell átalakítani.

    A pálya jelenlegi tulajdonosa 2014-ben vásárolta meg a helyszínt, és Toby Venter úgy értékelt, hogy az FIA döntése „jelentős lépés” azon az úton, hogy Kyalami ismét meghatározó helyszín legyen Afrikában a motorsportban. „Új fejezet nyílik Kyalami életében, készen állnak visszahozni a Forma–1-et Afrikába” – tette hozzá Venter. Ebben ugyanakkor lesz vetélytársa, hiszen újabban Ruanda és Marokkó terveiről lehetett többet hallani.

    Thaiföld komoly tervvel támad

    Közben Thaiföld is beszállna a buliba, az Autosport cikke szerint az ország turisztikai minisztere egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 2028-tól kezdve egy ötéves szerződést tűztek ki célnak egy bangkoki utcai pályával. Erre 1,2 milliárd dollárt különítettek el.

    A térségben legutóbb Vietnam próbálkozott F1-es nagydíjrendezéssel, a 2020-es idény tavaszára helyet is kaptak a naptárban, viszont a koronavírus-járvány közbeszólt, és azóta semmit sem hallottunk a pálya debütálásáról. Azt egyébként elkezdte visszafoglalni a természet, a tervezett esemény egyik főszervezőjét pedig más ügyei miatt letartóztatták korrupció vádjával. Korábban a Malajziai Nagydíj is a világbajnokság része volt, azóta nincs verseny Délkelet-Ázsiában.

    Ha ez nem a Cadillac egyik jövő évi F1-es pilótájának bejelentése, akkor semmi sem az

  • A Ferrari csapatfőnökének nem Hamilton kérése a legfontosabb

    A Ferrari csapatfőnökének nem Hamilton kérése a legfontosabb

    Lewis Hamilton műszaki újításokra vágyik az autón, a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur azonban más területekre helyezi a fejlődési hangsúlyt.

    Hamilton elmondta már a Kanadai Nagydíj előtt, hogy az észrevételeivel próbálja jobb irányba terelni a Ferrari stábját, és hasonló nyilatkozatokat vélhetően ezután is többször fogunk hallani tőle, mivel a hétszeres világbajnok változatlanul nem érzett rá az autóra. Kanadában sem ment jól, bár az ottani futamon közrejátszott a küszködésében, hogy a verseny elején elütött egy mormotát és megsérült a padlólemeze.

    „Sok dolog javításra szorul, sok dolgot kell megváltoztatni. Tudom, hogy idén nem harcolunk futamgyőzelemért, a bajnoki címért, és ez nem jó érzés – idézte Hamiltont a RacingNews365. – Tudom azt is, hogy egy új csapatnál való munkához alkalmazkodok, az alapokat építjük, és próbálom olyan irányba kormányozni őket, hogy olyan változtatásokat hajtsunk végre, amikkel jövőre az autónkkal képesek leszünk nyerni.”

    „Montrealban a dobogóban reménykedtem, de nem volt jó a teljesítményünk. Remélhetőleg valamikor egy fejlesztéssel erősebbek leszünk.”

    A Ferrari történetének legsötétebb korszakát idézi Hamilton maranellói szezonkezdete

    Vasseur szavai alapján viszont nem biztos, hogy a kérése célba talál, legalábbis azt állítja, hogy nem erre fókuszálnak a Ferrari mérnökei. „Hamarosan érkezik egy fejlesztési csomag, még az angliai verseny előtt, és később talán még egy másik is. De őszintén szólva, sokkal fontosabb, hogy jól hajtsuk végre a versenyeket és mindent kihozzunk az autóból, semmint hogy a teljesítményét fokozzuk” – idézte őt a RacingNews365. A Brit Nagydíj innentől számítva a második állomás a programban, előtte az Osztrák Nagydíjat rendezik.

    „Tudjuk, hogy mivel a szabályrendszer végén járunk, ha újítunk is valamit, azzal század-, és nem tizedmásodperceket nyerünk. Nem jó beállításokkal tizedeket veszthetünk, és korábban nem csak velünk fordult elő, hogy kellett egy-két verseny, mire hozzáigazítottuk az autót az új alkatrészekhez. Inkább arra akarok összpontosítani, hogy jó legyen a kivitelezés, mint hogy az autóban rejlő potenciált növeljük.”

    Vasseur problémáit növeli, hogy az olasz sajtó támadásainak is célpontjává vált.

    Drámai lépést fontolgathat a Ferrari, miközben egyszer ezzel már csúnyán megbukott

  • Hihetetlen: így játssza az ismert kártyajátékot egy versenyző a volán mögött (videó)

    Hihetetlen: így játssza az ismert kártyajátékot egy versenyző a volán mögött (videó)

    Ha nem is vezetés közben, de az autóban ülve pasziánsszal játszott az IndyCar egyik pilótája, Alexander Rossi.

    Az IndyCar Instagram-oldalán mutatták meg ezt a különlegességet a versenyző fedélzeti kamerájából, ahogy a legutóbbi időmérőn, a Gateway pályán ezzel üti el az időt két etap között. Rossi a jelek szerint külön tabletet kap erre a célra, amelyen bizonyára folytatni szokta a játékot, miután muszáj dolgoznia egy kicsit a pályán.

    Rossi nyolcszor nyert futamot az IndyCarban, ezek egyike az Indy 500 volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

  • A McLaren ismertette, hogyan állnak hozzá a versenyzéshez Norris és Piastri ütközése után

    A McLaren ismertette, hogyan állnak hozzá a versenyzéshez Norris és Piastri ütközése után

    A McLaren csapatfőnöke tudta, előbb vagy utóbb úgyis eljön az a nap, amikor a versenyzői összeütköznek a vb-címért vívott csata során.

    Kanadában Lando Norris nekiütközött Oscar Piastrinak, de az istálló szerencséje, hogy csak ő esett ki, és a bajnokságot vezető ausztrál pilóta folytatni tudta a futamot. Hasonló, elöl haladó csapattársak közötti csattanásokra találunk példákat a múltból, a McLaren is átélt már ilyen szituációkat, és minden bizonnyal Andrea Stella valamennyire betárazta a válaszát az első olyan alkalomra, amikor neki kell ilyesmit értékelnie.

    „Többször elmondtuk, nem az volt a kérdés, ez bekövetkezik-e, hanem hogy mikor. 2025-ben Kanadában következett be – jelentette ki a McLaren csapatfőnöke. – Értékeljük, ahogy Lando reagált, feltette a kezét és bocsánatot kért.”

    „Megtanultuk, milyen fájdalmas az ilyen helyzet. Csak erősebbek leszünk ettől, a belső harc és a versenyzéshez való hozzáállásunk szempontjából – mondta. – A versenyzés egyik értéke a szabad küzdelem, ezt próbáljuk alkalmazni és tiszteletben tartani, amennyire lehet, ahelyett, hogy a bokszutcai irányítóközpontból irányítsuk az autóink közötti távolságot.”

    „Ez nem feltétlenül magától értetődő, de igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni érte. Nem gondolom, hogy a legutóbbi események változtatnak a szemléletmódunkon.”

    Norrist egyébként a felügyelők meg is büntették az ütközésért, de ettől semmilyen hátrányt sem szenvedett, mert az időbüntetést a kanadai futamra kapta, nem például a következő helyszínen sorolják hátrébb a rajtrácson.

    Nem akar azonos autót vezetni Norris és Piastri

  • Verstappent látva a kanapéról is felugrik a korábbi futamgyőztes

    Verstappent látva a kanapéról is felugrik a korábbi futamgyőztes

    David Coulthard gépnek nevezte Max Verstappent, aki felébreszti benne azokat az emlékeket, amihez hasonlókat Nigel Mansellen és Ayrton Sennán keresztül átélt.

    A Williams és a McLaren versenyzőjeként 13-szoros F1-es futamgyőztes a Bildnek adott interjút, amiben alapvetően (a közvélemény nagy részéhez hasonlóan) a McLaren pilótáit nevezte meg a bajnokság esélyesének, ugyanakkor nagy elismeréssel beszélt Verstappenről.

    „Oscar [Piastri] tudja, hogy Max Verstappen személyében olyan ellenfele van, aki nyomás alatt még jobban teljesít – nyilatkozta. – Max olyan, mint egy gép. Teljesen összeállt, négy világbajnoki címet, sok tapasztalatot szerzett. Olyan dolgokat hajt végre, amiket lehetetlennek gondolnánk.”

    „Japánban felülmúlta a McLareneket, noha toronymagasan ők számítottak favoritnak. Ezek a hihetetlen tettek arra emlékeztetnek, amit gyerekkoromban Ayrton Sennától vagy Nigel Manselltől láttam, ilyenkor felugrottam a nappaliban a kanapéról és ordítottam. Max ugyanezt váltja ki belőlem. Mindig kihozza a maximumot, függetlenül a körülményektől. Minden generációnak van egy ilyen versenyzője, mint amilyen korábban Senna, Mansell vagy Michael Schumacher volt.”

    A Red Bull holland pilótája ugyanakkor minden korábbinál nehezebb feladattal néz szembe, hogy megszerezze a bajnoki címet, a hátránya a szezon feléhez közeledve több, mint egy futamgyőzelemnyi Piastri mögött.

    „Kínos”, „pitiáner”, „kicsinyes” – Toto Wolff beleszállt a Red Bullba, de megvédte Verstappent

  • Ezért javult fel a Mercedes és válhat a McLaren kihívójává a nyáron

    Ezért javult fel a Mercedes és válhat a McLaren kihívójává a nyáron

    Az idei első győzelmét szerző Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem számított rá, hogy a melegben jó lesz az autójuk. Az egyik újítás azonban reményt adhat nekik az eredményesebb folytatásra.

    A Kanadai Nagydíjon a Mercedes megszerezte az első idei győzelmét, George Russell az élről indulva nyert. Ez annak fényében meglepő volt, hogy az elmúlt években inkább hűvösebb időben szerepeltek jól az Ezüstnyilak (kiváló példa volt erre tavaly a novemberi hűvösben tartott Las Vegas-i Nagydíj, vagy Lewis Hamilton győzelme Silverstone-ban borús-esős időben), így a csapatnál izgatottan várhatják a nyári futamokat.

    „Azt hittem, a teljesítményünkkel összefügg, hogy viselek-e pulóvert, mert amikor igen, akkor hideg van. De most 50 °C-os pályán is domináltunk – mondta Toto Wolff. – A hátsó futóművön az új kialakítást azért hoztuk létre, hogy megoldjuk a problémát a hátsó gumik felületének túlhevülésével.”

    „Az eredményről azonban nem voltunk meggyőződve, mert Imolában rosszabb volt a helyzet, mint vártuk. Ezért visszatértünk az előző változatra, és azt hiszem, ez volt a helyes döntés. Ide megint elhoztuk az újat, és ez is helyes volt, mert remélhetőleg jó a fejlesztési irány.”

    A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

    A The Race oldalán megjelent elemzésben a korábbi F1-es technikai igazgató Gary Anderson rámutatott, hogy az említett futómű-geometriát változatlan formában hozta vissza a Mercedes az imolai debütálása után, vagyis nem az okozta az ottani gondokat, hanem a hozzá választott rossz beállítások – ebben fejlődött a csapat néhány hét alatt, Kanadában már ráleltek a helyes ösvényre a paraméterekkel. 

    Anderson megvizsgálta magát a futóművet is, és arra jutott, hogy az új megoldás azt a célt szolgálja, hogy a hátsó felfüggesztés a kemény féktávokon kevésbé emelkedjen felfelé az erőhatásoktól – a montreali pálya bővelkedik kemény féktávokban –, amivel stabilizálni tudja a légáramlást az autón, a nyomásközéppont így kevésbé mozdul el. Ez úgy hat előnyösen a hátsó abroncsokra, hogy a stabilabb aerodinamikai nyomástól nem melegednek fel annyira, ezért a kigyorsításnál jobb lesz a tapadásuk, kevésbé pörögnek ki; utóbbi szintén hozzájárul a hőmérséklet alacsonyabban tartásához.

    A kanadai látkép alapján érdekes lesz figyelni a Mercedes teljesítményét a továbbiakban, hogy képesek lesznek-e tartósan megszorongatni/legyőzni újra a McLarent és a Red Bullt. Ugyanakkor ahogy az előző bekezdésben szó esett róla, a felfüggesztés által eredményezett javulás elsősorban olyan pályákon hozhat látható előnyt a csapatnak, ahol sok a féktáv, és a nyári szünetig hátralévő négy versenyből az egyik, a Brit Nagydíj pályája határozottan nem ilyen (ráadásul Silverstone-ban általában nincs meleg sem). Ausztriában rövid a kör, ott mindenképp szoros csatára van kilátás az élcsapatok között, a Hungaroring és Spa viszont jó mércét kínálhat a Mercedesnek, főleg előbbi, hiszen nálunk a hátsó gumik kopása szokta jelenteni a szűk keresztmetszetet.

    Oscar Piastri egyébként azt nyilatkozta a kanadai verseny után, hogy ezúttal szerinte is azért nem volt előnyben a McLaren, mert mindegyik autón elviselhető volt a gumikopás. „Azt gondolom, akkor emelkedtünk ki eddig a mezőnyből, amikor mindenki más jobban szenvedett a gumikopástól. Itt azonban sajnos 100 körösnek kellett volna lennie a futamnak az előnyünk kihasználásához, nem 70 körösnek” – idézte a világbajnokság éllovasát az Autosport.

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella ellenben azzal magyarázta a viszonylag gyengébb teljesítményüket, hogy a papajaszínű autónak kevésbé fekszenek az olyan pályák, ahol sok az egyenes vonalú lassítás és kigyorsítás, és kevés a tempós, nyújtottabb kanyar.

    Brad Pitt lehetőséget kapott egy valódi F1-es autó vezetésére

  • Nőkkel szembeni tiszteletlenségre panaszkodott az FIA legújabb kirúgott vezetője

    Nőkkel szembeni tiszteletlenségre panaszkodott az FIA legújabb kirúgott vezetője

    Az FIA megszünteti az egyik részlegét, és annak eddigi vezetője csalódott hangvételű üzenetben búcsúzott.

    Az FIA működését évek óta botrányok kísérik, és Mohammed Ben Sulayem elnök legújabb, a hatalmát bebiztosítani szándékozó intézkedése után az Osztrák Autóklub úgy reagált, hogy a szövetség sötét korszakba lépett. Hosszabb ideje egymásnak adják a kilincset a szövetség HR-osztályán a kilépő vezetők, bár a legutóbbi változást nem saját szándékból történő felmondás, hanem szervezeti változás okozta: megszüntetik a fenntarthatóságot, sokszínűséget és befogadást koordináló részleget, az ezekhez tartozó feladatokat más egységekhez helyezik át.

    Sara Mariani volt a megszűnő részleg vezetője, és a BBC mutatta meg a búcsúüzenetét. „Van élet az FIA-n kívül is. Olyan élet, amelyben a tehetséget és az elszántságot jutalmazzák, amelyben a nők vezetői tisztségben alkothatnak, értékesnek és tiszteletben érzik magukat – idézte a brit lap Marianit. – Sajnos el kell köszönnöm. Imádtam ezt a kalandot, minden percét élveztem. Élveztem a lenyűgöző munkánkat a hihetetlenül tehetséges csapatommal. Nem számítottam rá, hogy ez ilyen hirtelen véget ér, de az élet megy tovább.”

    Az FIA szerint alapos helyzetértékelés után döntöttek a szervezeti változásról, amelynek keretében az általános mobilitási részleg vezetőjéhez kerülnek a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységek, a sokszínűséget és a befogadást érintő feladatok pedig a HR-igazgatóhoz. Mariani 2023 decembere óta vezette a megszűnő egységet.

    Legutóbb a korábbi elnökhelyettes, Robert Reid beszélt arról, hogy az FIA vezetése nem szívesen fogadja az építő jellegű kritikákat, még ha azokat alapvető elvek csorbulása miatt is teszi valaki. Azt mondta, vele is tisztességtelenül és jogtalanul bántak el.

    A Hungaroring, ahogy még soha nem láttuk (videó)