Szerző: Gerse József

  • Marko néhány szóval biztatta Tsunodát, ebből meríthet erőt

    Marko néhány szóval biztatta Tsunodát, ebből meríthet erőt

    A Red Bull tanácsadója látja, hogy Yuki Tsunoda tempója megfelelő tudna lenni, ha nem csak az edzéseken hozná azt.

    Tsunoda változatlanul szenved, a hétvégi Osztrák Nagydíjon ismét Q1-es kiesés és pont nélküli célba érés jutott neki osztályrészül. A Red Bull japán pilótája a Franco Colapintóval történő ütközés nélkül sem járt volna jobban – az általa okozott balesetért elnézést kért a csapatától –, és nem érti, mi nem stimmel, azt leszámítva, hogy jelentős gumikopás hátráltatta.

    „Nagyon gyenge tempót mentem. Nem tudom, mit csinálok teljesen rosszul, hogy őszinte legyek. Nagyon távol vagyok attól a szinttől, ahol lennem kellene. Keményen dolgozom, hogy megtaláljam a problémák okát. Ezt még az adatokon is nehéz észrevenni. Még a mérnökök is nehezen látják, miben más a vezetési stílusom Max [Verstappenhez] képest” – mondta.

    „Nem az autó rossz, főleg az első körökben lenyűgöző. Viszont körről körre, kanyarról kanyarra egyre jobban olvadtak a gumik, bármit csináltam. Emiatt minden körben csökkent a tapadásom.”

    A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    Tsunoda négy egymást követő futamon maradt pont nélkül, Red Bull-versenyzőtől ilyet utoljára 2009-ben Mark Webbertől láttunk, hívta fel a figyelmet a RaceFans. Webber akkori rossz sorozatában azonban volt egy műszaki hibából eredő kiesés, illetve két 9. hely is, amiért akkor még nem járt pont.

    A japán a The Race kérdésére hozzátette, hogy az időmérőkön legalább javulónak látja a tendenciát. „Az egykörös tempóm versenyről versenyre javul, ez jó, de a futamok mindig másak. Nem maradnak egyben a gumik, valószínűleg rosszabb a helyzet nálunk, mint a többieknél. Lehet, hogy én csinálom valamit rosszul, meg kell találnunk az okot” – jelentette ki.

    Helmut Marko békésebb hangnem beszélt a pilótájáról, mint időnként szokott egy-egy rosszabb teljesítmény láttán. „Nem lenne értelme a versenyzőcserének. Yukinak önbizalom hiányzik. Azt kell kitalálnunk, hogyan érezhetné magabiztosabbnak magát, amivel egész hétvégén jól teljesítene. Ennek egyelőre csak az edzéseken van nyoma” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Sky német csatornájának.

    „Imolában volt egy nagy balesete, kihatottak rá a negatív események. A gyorsasága azonban megvan, látjuk az edzéseken, amikor viszont tétre megy a dolog, ez megváltozik.”

  • Ajándékot küldött Messinek az egyik F1-es pilóta

    Ajándékot küldött Messinek az egyik F1-es pilóta

    Néhány hónapja Lionel Messi küldött egy dedikált mezt Franco Colapintónak, az Alpine argentin versenyzője ezt a gesztust viszonozta honfitársának.

    Az ESPN Twitter/X oldalán mutatták meg azt a képet, ahogy Messi az ajándékot fogadta a FIFA-klubvilágbajnokságra készülve az amerikai edzőtáborában, szemmel láthatóan örült neki.

    Colapinto szintén a saját sportolás közbeni “ruhatárából” választott ajándékot, az egyik sisakját írta alá és küldte el az Aranylabda nyolcszoros díjazottjának, egyben világbajnok futballistának. A sisakon egy üzenet is szerepel: „Nagyon köszönöm a sok örömet és a leckéket. Minden jót kívánok.” (Cikkünk borítóképén nem ez a sisak látható, hanem az, amit Colapinto tavaly használt a Katari Nagydíjon, ahol Argentína és Messi 2022-es vb-címe előtt tisztelgett ezzel a festéssel.)

    Az argentin versenyzőre ugyanakkor az F1-ben rájár a rúd, egyelőre nem mutat olyan teljesítményt, ami igazolná, hogy megérte korán lecserélni Jack Doohant, és megjelentek olyan hírek is, hogy innentől futamról futamra értékelik őt, jövőre pedig például Valtteri Bottas érkezhet a helyére.

  • Az ifjú padavan naivan azt hitte, Alonso vele majd kíméletes lesz

    Az ifjú padavan naivan azt hitte, Alonso vele majd kíméletes lesz

    Az Osztrák Nagydíj végén nagyot csatázott Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto a 7-8. helyért, aminek a pikantériáját az adta, hogy a brazil újonc menedzsere pont a kétszeres világbajnok.

    Az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen és Kimi Antonelli ütközése miatt a szokásosnál több pont talált gazdára a középmezőny pilótái között, a rutinossági ranglista két végén található pilóta küzdelméből a veterán Alonso jött ki győztesen, a tőle szokásos agresszív védekezéssel és fondorlatos manőverekkel maga mögött tartotta az őt jóval frissebb gumikon támadó Bortoletót. Ezek közé tartozott, hogy amikor a Sauber újonca az egyik kanyarnál kifékezte őt, a kigyorsításnál jobb lendületet véve visszaelőzött, vagy épp jó érzékkel sorolt be az élen haladó Lando Norris mögé, hogy élvezhesse ő is a DRS jótékony hatását.

    Bortoleto valamiért azt gondolta (bárki amúgy ugyanígy hitte?), hogy az ellenfeléhez fűződő kapcsolata miatt Alonso kevésbé fog ragaszkodni a pozíciójához, aki egyébként sem sokszor végzett pontszerző helyen idén. Úgy készültem, hogy nem fogja nagyon megnehezíteni a dolgom, és utána majd utolérem [Liam] Lawsont. De ahogy megérkeztem mögé, úgy védekezett, mintha a világbajnoki cím lenne a tét” – nyilatkozta az F1 TV-nek.

    „Nagyszerű csatát vívtunk. Megmutatta, milyen tapasztalt, mennyire tehetséges. A verseny után megölelt és azt mondta, nagyon örül az eredményemnek. A legjobb a menedzserünk ellen harcolni, de nem hibázhatunk, különben baj lehet.”

    Bortoleto azért nyilván nem csalódott, hiszen megszerezte F1-es pályafutása első pontjait. Az általa említett futam végi jelenetet a közvetítésben is megmutatták, az F1 Instagram-oldalán itt tekinthető meg.

  • A rejtélyesen megnyúlt osztrák pályán is tartja a lendületet Russell, az élen kezdett

    A rejtélyesen megnyúlt osztrák pályán is tartja a lendületet Russell, az élen kezdett

    Az előző F1-es futam győztese az Osztrák Nagydíj első edzésén is az élen maradt Max Verstappent és a két McLarent megelőzve.

    Egyelőre tehát nem változtak az erőviszonyok a soron következő pályán az előzőhöz képest, a kanadai dobogó sorrendjéhez képest Oscar Piastri 3. helye az egyetlen változás, mivel Kimi Antonelli a másik Mercedesszel csak a 11. helyen végzett a nyitó tréningen. A rövid körön kis különbségek alakultak ki, a Haas párosának kivételével a mezőny állandó tagjai közül senkinek a hátránya sem volt 7 tizedmásodpercnél nagyobb George Russelltől.

    Az „állandó tag” megnevezés azért számít, mert két csapat fiatal pilótát ültetett autóba: az F2 pontversenyének jelenlegi éllovasa, Alex Dunne a McLarennél Lando Norris helyén vezetett, Dino Beganovic pedig a Ferrarinál Charles Leclerc-én. Noha Beganovicnak ez már a második ilyen alkalma volt, Dunne volt az, aki közelebb végzett a csapattársához, csupán 69 ezreddel kapott ki Piastritól.

    A Ferrari és a Red Bull új padlólemezt hozott Ausztriába, míg a McLaren az első futóművén változtatott, valamint több kisebb aerodinamikai elemen módosított a felfüggesztéssel összefüggésben. Az edzést kisebb pályaelhagyások, kicsúszások tarkították, Fernando Alonso az utolsó kanyarnál pördült meg egyszer.

    És hogy mi a címben megfogalmazott rejtélyes pályamegnyúlás? A The Race figyelt fel rá, hogy az FIA hivatalos dokumentációja alapján a Red Bull Ring hosszát 4,326 kilométernek jelölték a tavalyi 4,318-cal szemben (ez itt ellenőrizhető a Media Kit nevű pdf letöltésével a 20. oldalon), ami a teljes versenytávon fél kilométerrel hosszabb futamot jelent majd.

    Adódik a kérdés, hogy ez minek az eredménye, ha a pálya nyomvonalához évek óta nem nyúltak hozzá? A szakoldal szerint az egyik lehetséges magyarázat a terep változása lehet, a dimbes-dombos tájon meredekebbé válhattak lejtők és emelkedők, és az FIA lézeres méréseiben ez köszönt vissza. A másik potenciális okként azt hozták fel, hogy egyes kanyaroknál az elmúlt években kintebb helyezték a rázóköveket, ettől szélesebb lett az aszfaltcsík, és ez elméletileg a korábbinál kintebb hozhatta a pálya középvonalát ezeknél a kanyaroknál.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Verstappenre új kihívás vár a hétvégi versenyen régi társa nélkül

    Verstappenre új kihívás vár a hétvégi versenyen régi társa nélkül

    A De Telegraaf azt írja, Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase személyes okból hagyja ki a hétvégi versenyt, az Osztrák Nagydíjat. A hírt a Red Bull megerősítette az Autosportnak.

    Ez azt jelenti, hogy az F1-es pályafutása során Verstappen először dolgozik majd együtt másik versenymérnökkel, eddig ugyanis mindegyik futamán a „GP” becenévvel illetett szakember volt a kapcsolata a külvilággal.

    Ausztriában Simon Rennie ugrik be a helyére, aki korábban Daniel Ricciardo versenymérnöke volt. A jövő héten is lesz verseny, Silverstone-ban, kérdés, hogy Lambiase oda már elutazik-e – annyi biztos, hogy Rennie feladata nem lesz egyszerű, hiszen a meglehetősen öntörvényű pilótával nehéz bánni.

    Lambiase erre ráérzett az évek során, és már „fiatalabb testvérként tekint Verstappenre. „Bármiről és bárkiről tudunk vele beszélgetni bármikor. Eljutottunk arra a pontra, amikor teljesen könnyedén és közvetlenül viszonyulunk egymáshoz” – mondta egy korábbi interjúban.

    Verstappenre azért is különösen figyelni kell az Osztrák Nagydíjon, mert ezen a versenyhétvégén még vigyáznia kell, nehogy büntetőpontot kapjon, az ugyanis automatikus eltiltást jelentene neki a következő futamról. Némileg enyhül rajta a nyomás a jövő héttől, mert két büntetőpontja elévül, és a holland megnevettette a sajtó képviselőit az FIA hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatóján azzal, hogy a kemény versenyzésre vonatkozó kérdésre tömören csak így reagált: „Nem kommentálom. Nem kockáztathatom meg, hogy egy újabb büntetőpontot kapjak.”

  • Norris szerint meglepő eredményt hozott az ütközésének kibeszélése a McLarennél

    Norris szerint meglepő eredményt hozott az ütközésének kibeszélése a McLarennél

    Lando Norris jelentős hátrányba került a bajnoki tabellán azután, hogy Kanadában ütközött a McLaren másik pilótájával. A brit azt mondta, javult abban, hogy túllépjen a hasonló nehézségeken.

    Ugyan Oscar Piastri csak 4. lett azon a versenyen, de ezzel is 10 pontot vert a nekiütköző és kieső Norrisra. Utóbbi azonnal elismerte a felelősségét, és az Osztrák Nagydíj előtt arról beszélt, hogy fejben elvileg új fejezetet nyitott, miután a csapat többi tagjával leült kibeszélni a történteket a balesete után.

    „Nyilván ezek nem tartoztak életem legélvezetesebb beszélgetései közé, de szükség volt rájuk. Nem csak rólam szólt ez, hanem az egész csapatról, és mindannyian tudjuk, mi az első számú szabály – idézte az Autosport Norrist. – Konstruktív dolgok hangzottak el, és sajnálatos okból, de szerencsére több szempontból erősebbé váltunk, mint amilyenek az előző versenyhétvége előtt voltunk, pedig erre nem feltétlenül számítanánk. Azt hiszem, ez jó kimenetel.”

    „Úgy érzem, jobb lettem az ilyen nehéz pillanatok feldolgozásában. Beszéltem Andrea [Stella csapatfőnökkel], a stábommal, Zak [Brown vezérigazgatóval], és igyekeztem minél hamarabb továbblépni, ami nagyon fontos volt. Úgy jöttem ide [Ausztriába], hogy ami történt, az már a múlt, új verseny következik.”

    Norris tanította az F1-es McLarennel száguldozni Brad Pittet

    „Fontos, hogy megtartsuk Oscarral a kölcsönös bizalmat és őszinteséget, hogy a csapat erős maradjon, és ne zuhanjon össze úgy, mint régebben más csapatok esetében megtörtént. Tisztességesen, keményen, a határokat feszegetve akarunk egymással versenyezni, és nem akarjuk, hogy megtörténjen az, ami az előző futamon. Ehhez mindkettőnk kell, bár Kanadában én hibáztam.”

    A McLaren tudja, a „régebben” megpendítésével miről beszélt Norris, hiszen sokan emlékszünk a 2007-es eseményekre Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal, de felhozhatjuk példának a Mercedes belviszályát is Hamilton és Nico Rosberg csatározása idejéből.

    Norris úgy látja, a világbajnoki cím sorsa pont azon dőlhet el, hogy ő vagy Piastri hibázik-e többet. „Többet hibáztam nála, és mögötte állok a tabellán, úgyhogy szerintem egyértelmű a dolog. Nagyon közel van egymáshoz a teljesítményünk, bár Oscar komfortosabban érzi magát a kocsiban ebben a szezonban, mint én. A korábbi évekhez képest több energiát kellett fordítanom a fejlődésre, mert többet szenvedtem, több nehézséggel szembesültem” – mondta.

  • Ezért várja a régóta szenvedő Hamilton boldogan az Osztrák Nagydíjat

    Ezért várja a régóta szenvedő Hamilton boldogan az Osztrák Nagydíjat

    Lewis Hamilton első szezonja a Ferrarinál eddig nem alakult jól, de a csapat intézkedése örömmel tölti el a hétvégi F1-es versenyre.

    A Ferrari az erősorrendben többnyire csak a negyedik helyet foglalja el, így rájuk fér a javulás, de Frédéric Vasseur azt mondta, nem a műszaki fejlesztések készítése a prioritás, hanem az, hogy a meglévő csomagból többet kihozzanak az autó jobb megértésével és jobb beállításokkal.

    Azért nem jegelik teljesen a fejlesztést: a RacingNews365 információi szerint új padlólemez vitt Ausztriába a csapat, a következő nagydíjon, Silverstone-ban pedig a hátsó futómű geometriáján változtatnak majd. Hamiltont mindez örömmel tölti el. „Boldog vagyok, hogy érkezik egy fejlesztés. Mindig izgalmas új elemeket kapni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki keményen dolgozott ezért” – mondta.

    „Azt még nem tudjuk, ténylegesen milyen hatása lesz – tette hozzá. – Remélhetőleg a jó irányba indulunk el vele, de szerintem nem számítunk nagy változásra.”

    Az Osztrák Nagydíjon az elmúlt években jól szerepelt a Ferrari, és idén is bízhatnak benne, hogy közelebb lesznek a McLarenhez, a Red Bullhoz és a Mercedeshez, mivel az SF-25 többek között a lassú kanyarokban szenved, és ezekből kevés található az osztrák pályán. Hamilton ugyanakkor nehezen állt rá új csapata autójára, és korábban arról beszélt, a küszködése akár az év végéig is elhúzódhat.

    Hozzá hasonlóan a Ferrari másik pilótája, Charles Leclerc sem vár nagy változásokat az új fejlesztéstől, csupán abban bízik, hogy a jó irányba indulnak velük.

  • Ez az Osztrák Nagydíj menetrendje

    Ez az Osztrák Nagydíj menetrendje

    Az F1 Ausztriába látogat a hétvégén, és most rendezik a Spái 24 órás versenyt is. Mutatjuk a közvetítési információkat.

    F1, Osztrák Nagydíj

    • június 27. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 27. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • június 28. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 28. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • június 29. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    F2, Red Bull Ring

    • június 27. péntek: időmérő 15:55-, közvetítés: M4 Sport
    • június 28. szombat: futam 14:15-, közvetítés: M4 Sport
    • június 29. vasárnap: futam 10:00-, közvetítés: M4 Sport

    F3, Red Bull Ring

    • június 27. péntek: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • június 28. szombat: futam 9:50-, közvetítés: M4 Sport
    • június 29. vasárnap: futam 8:30-, közvetítés: M4 Sport

    GT World Challenge Europe, Spái 24 órás verseny

    • június 28. szombat 16:30 – június 29. vasárnap 16:30, közvetítés: Youtube

    NASCAR, Atlanta és Lime Rock

    Cup Series (Atlanta)

    • június 29. vasárnap: futam 1:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series (Atlanta)

    • június 28. szombat: futam 1:30-, közvetítés: ARENA4

    Truck Series (Lime Rock)

    • június 28. szombat: futam 19:00-, közvetítés: ARENA4

    Talán elirigyelte a Red Bulltól, de Spielbergben a McLaren is autóba ültet egy eltiltásközelben lévő pilótát

  • Átesett az F1-es tűzkeresztségen a Red Bull legújabb reménysége

    Átesett az F1-es tűzkeresztségen a Red Bull legújabb reménysége

    A Red Bull 17 éves pilótája, Arvid Lindblad teljesítette az első tesztjét F1-es autóval.

    Az FIA nemrég elfogadta a Red Bull kérelmét és megadta a Forma–1-es versenyzéshez szükséges szuperlicencet a mindössze 17 éves Lindbladnak, aki így egyre jobban reménykedhet az előléptetésben 2026-ra a Racing Bullshoz. Jelenleg az F2-ben versenyzik, ahol az első szezonjában már két győzelemnél jár, az összetettben a 3. helyet foglalja el.

    Az Imolában hétfőn tartott tesztelésen Lindblad a Racing Bulls 2023-as, fekete-fehér álcázott festéssel pályára küldött autóját vezette 41-es rajtszámmal a nap első felében (délután a rutinosabb, de az F1-re egyre kevésbé esélyesnek tartott Ayumu Iwasa váltotta). Az Autosport tudósítása szerint kétszer megpördült a Variante Alta sikánnál, ezt leszámítva minden más zavartalanul zajlott.

    Lindblad korábban vezetett már F1-es autót, de nem teszt, hanem például bemutató vagy különleges műsor keretében, mint amikor azt nézték meg, hogy egy focipályán hosszában oda-vissza sprintelő focisták futnak-e át gyorsabban, vagy egy F1-es autó lehagyja őket (amelynek azért kihívást jelent a csúszós fú). Erről ebben a cikkben olvashatók részletek.

    Ez a pilóta válthatja Max Verstappent a Red Bullnál az idei szezon közben?

  • A Mansellt idéző bajusz levágása segítette pole-hoz a fiatal versenyzőt?

    A Mansellt idéző bajusz levágása segítette pole-hoz a fiatal versenyzőt?

    Az IndyCar új pole pozícióst avatott a hétvégén, aki előtte jótékonysági céllal megszabadult jellegzetes bajuszától. 

    Az újonc Louis Foster a bajnokság egyik legnehezebb pályáján, a Road Americán bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn, és érdekes egybeesés, hogy mindezt a nagy borotválási művelet után szerezte. A Twitter/X felületén látható videón megmutatták, hogy Foster bajszát az IndyCar négyszeres bajnoka, Dario Franchitti, valamint a televíziós kommentátor Will Buxton nyírta le, így 1000 dollárt gyűjtött a Racing for Kids Foundation nevű szervezet számára.

    A fiatal versenyző azt mondta, élvezi a szellőt a felső ajka körül, és azt ígérte, soha többé nem növeszt újra bajuszt, ha megnyeri a futamot – ez végül nem következett be, mert az első rajtkockát nem tudta jól kamatoztatni a Road Americán rendezett futamon, csak 11. lett.

    A Forma–1-ben a közelmúltban Valtteri Bottas viselt bajuszt, korábbról Nigel Mansell, Keke Rosberg vagy Clay Regazzoni volt erről ismert – az túlzás, hogy az 1970-es években mindegyik versenyző így jelent volna meg, mint ahogy egy mesterséges intelligencia által készített portrésorozattal visszarepítették a múltba a jelenlegi mezőny tagjait.

    Foster az IndyCar egyik nagy reménysége, aki tavaly megnyerte a széria legfőbb betétsorozatát, az Indy NXT-t (ez olyan, mintha az F1 előtt F2-es bajnok lett volna). Jelenleg a tabella 23. helyén áll.

    Foster a borotválkozás után. Fotó: Penske Entertainment/Joe Skibinski