Szerző: Gerse József

  • A McLaren sokakat átvert az eltitkolt újítással

    A McLaren sokakat átvert az eltitkolt újítással

    A McLaren az FIA dokumentumai alapján nem hozott új alkatrészt az autóra a Holland Nagydíjon, pedig gyakorlatilag de. Miért úszták meg a jelentési kötelezettséget?

    Viszonylag friss kötelezettsége a csapatoknak, hogy amikor bevetnek egy új elemet egy nagydíjon, azt előzetesen jelezniük kell az FIA-t és részletesen leírni, hogy mi változott, illetve annak mi a célja. Ez a közönség tájékoztatását szolgálja, és segíti a műszaki részletekkel foglalkozó újságírók, tudósítók munkáját is.

    Hollandiában az élcsapatok közül csak a Red Bull adott információt ilyen újításról, a McLaren például nem, holott a RacingNews365 elemzése szerint valójában olyan hátsó szárnyat használtak az időmérőn és a futamon, amit korábban egyik versenyen sem. 

    Mint írták, a szárnyat a szezon előtti bahreini tesztelésen már bevetették, így technikailag nem számít új elemnek, ezért nem vonatkozott rá a jelentési kötelezettség az FIA felé, ez a magyarázata annak, hogy nem szerepelt a szövetség dokumentumaiban. A rivális csapatok ettől függetlenül feltehetően már pénteken vagy szombaton tudták, hogy a McLaren új hátsó szárnnyal ment Zandvoortban.

    A szóban forgó hátsó légterelőt eredetileg a Monacóba és a hozzá hasonlóan nagy leszorítóerőt igénylő helyszínekre szánták, de a Holland Nagydíj előtt mégis más verzióit használták az ilyen pályákon. Sőt, a köridő szempontjából sem ezt mutatták a leggyorsabbnak a csapat előzetes szimulációi; ennek dacára azért választották ki, mert ez biztosította a legnagyobb leszorítóerőt, amit az aszfalt csekély tapadása és az eső lehetősége miatt hasznosabbnak gondoltak, mint a papíron leggyorsabb változatot (ahhoz képest egyébként csak minimális volt az eltérés). Látva a fölényüket az edzéseken, a McLaren stábjában valószínűleg nem okozott nagy dilemmát a döntés.

  • A Mercedes ugyanazon egyezkedik Russell-lel, mint korábban Hamiltonnal

    A Mercedes ugyanazon egyezkedik Russell-lel, mint korábban Hamiltonnal

    A Mercedes csapatfőnöke nem meglepő bejelentést téve elmondta, hogy a csapat változatlan felállással folytatja 2026-ban, vagyis George Russell szerződéshosszabbítása is csak kisebb ügyek miatt húzódik.

    Ez alapvetően nem számít titoknak azóta, hogy biztossá vált Max Verstappen maradása a Red Bullnál, bár a felek közti flörtölés folytatódhat, amire sejtelmesen Toto Wolff is utalt azzal a mondattal, hogy „két-három év múlva talán változik a felállás.”

    A Mercedes csapatfőnöke a Holland Nagydíj után viszont eloszlatott minden kapcsolódó kétséget 2026-ról. „Természetesen velük kettejükkel folytatjuk” – közölte a nem meglepő tényt.

    „George-ról optimalizálni akarunk néhány részletet az utazási és marketing kötelezettségekről, hogy mennyi időt kell beleraknia – mondta. – A versenyzőktől a legjobb teljesítményt akarjuk látni, és azt hiszem, mindkettejükre elég sok marketing és média terhet rakunk. Ezt akarjuk újratervezni.”

    Wolff hozzátette, hogy a szeptember első hétvégéjén rendezett Olasz Nagydíjon sem várható hivatalos bejelentés. Annak idején Lewis Hamilton esetében is előfordult, hogy váratlanul sokáig húzódott a szerződéshosszabbítása, de ott is ugyanilyen okok vezettek ehhez, vagyis a csapattal többek között azon egyezkedtek, hogy a pilótának mennyi pályán kívüli kötelezettséget kell vállalnia.

    Noha hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, Verstappen érkezése Russellt teheti feleslegessé, a brit jó teljesítménnyel válaszolt a nyomásra, és most már jobb az alkupozíciója, mint a hullámvölgyben lévő Antonellinek. Úgy hírlik, más F1-es csapatok is keresték őt (konkrétan az Aston Martin merült föl), így a sportágban maradásáért azért nem kellett izgulnia.

  • Antonellit túl óvatossá teszi az ütközés Leclerc-rel?

    Antonellit túl óvatossá teszi az ütközés Leclerc-rel?

    Kimi Antonelli ütközött Charles Leclerc autójával a Holland Nagydíjon, és elmondta, ez milyen hatással lesz a gondolkodására a jövőben.

    A Mercedes olasz versenyzője jó helyzetben volt Zandvoortban a futamon, hogy kijöjjön a hullámvölgyből, de nem segített magán azzal, hogy megint nem szerzett pontot az utólagos időbüntetései következtében, pedig amúgy a 6. helyen állt a befutási sorrendben. A Leclerc elleni balul elsült előzési kísérletért (az ütközés itt tekinthető meg videón) 10 másodperces büntetést kapott, amit megfejelt egy másik, 5 másodpercessel, mert túl gyorsan ment a bokszutcában.

    Antonelli a kerékcserék második fordulóját hamarabb kezdte, mint Leclerc, így közeledett hozzá, és amikor a Ferrari erre reagálva szintén kihívta a monacóit, a Mercedes előtt ott volt a talán soha vissza nem térőnek tűnő lehetőség az előzésre. Az olasz bátran bebújt ellenfele mellé a döntött 3-as kanyarnál, de túl optimista volt, és a kijáratnál megpöccintette Leclerc-t úgy, hogy a falban kötött ki és nem tudott tovább menni.

    „Megpróbáltam, mert itt nagyon nehéz előzni. Minél több időt töltünk a turbulens levegőben, az annál jobban árt a gumiknak és a tempónak. Rámentem a lehetőségre, de túlvállaltam magam – nyilatkozta az újonc. – Ez volt a legjobb esélyem az előzésre, ki kellett használnom. Nagyon közel voltam hozzá, és neki még hidegek voltak a gumijai. Túlléptem a határt. Amikor láttam, hogy előttem folytatja, próbáltam elengedni, de már késő volt.”

    „Természetesen sajnálom, hogy ezt tettem vele. Legközelebb bizonyára kétszer is elgondolkodom egy ilyen manőveren, és csak akkor vállalom be, ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.”

    Leclerc azt mondta, nem haragszik Antonellire a kiesését okozó manőverért. Kérdés, az olasz a tanulságokat levonva tényleg konzervatívabbá válik-e a jövőben – ez nem feltétlenül lenne hasznos neki, mert előfordul, hogy egy váratlan döntés meghozatalára csak szempillantásnyi idő van, és a hezitálás elveheti tőle az ösztönös manővereket. A riválisok persze örülnének, ha a fiatal pilóta nem akarna mindig azonnal lecsapni a jó alkalmakra.

  • Hadjar egy kellemetlen bakival ugyanazt már elérte, mint Norris

    Hadjar egy kellemetlen bakival ugyanazt már elérte, mint Norris

    Isack Hadjar először állt dobogóra a Forma–1-ben, de ennek tárgyi emléke nem úszta meg épségben a sikert. 

    A nagyszerű formában lévő újonc versenyző az összetettben a 10. pozícióba jött fel (ugyanannyi ponttal áll, mint a 9. Nico Hülkenberg) a Holland Nagydíjon szerzett 3. hellyel, de az ünneplés során egy óvatlan mozdulattal eltörte a serlegét. Az nem derült ki, hogy a Racing Bulls pilótája mit művelt, de a csapat sajtóoldalán elérhető képek alapján a közös fotó idején tehette le túl nagy erővel a földre az érzékeny alkotást, aminek a szára nem bírta a terhelést.

    Két éve Lando Norris vétett hasonló bakit a Hungaroringen, ráadásul ő nem a saját kupáját, hanem Max Verstappenét rongálta meg a dobogón az ünneplés közben. A Herendi utólag gyártott egy másolatot a hollandnak, talán Hadjar is részesül hasonló gesztusban a Holland Nagydíj szervezőitől.

    ZANDVOORT, NETHERLANDS – AUGUST 31: Third placed Isack Hadjar of France and Visa Cash App Racing Bulls accidentally breaks his trophy whilst celebrating with his team during the F1 Grand Prix of Netherlands at Circuit Zandvoort on August 31, 2025 in Zandvoort, Netherlands. (Photo by James Sutton/Getty Images) // Getty Images / Red Bull Content Pool // SI202508310559 // Usage for editorial use only //
  • Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    A Holland Nagydíjon az élről induló Oscar Piastri behúzta a győzelmet, és hatalmas mértékben növelte az előnyét az F1-es tabella élén Lando Norris előtt, mert csapattársa motorja néhány körrel a cél előtt elfüstölt.

    Norrisnak alapvetően a rajtnál lett volna a legnagyobb esélye másképp alakítani a sorrendet, de nem ő előzött, hanem őt előzte meg határozottan Max Verstappen, akinek a döntött 3-as kanyarnál hatalmas mentést kellett bemutatnia, hogy megszelídítse a beszitáló autóját (videó itt). Ebben a lágy gumi is segítette, amiről a McLaren előzetesen sejtette, hogy komoly fegyver lehet a holland kezében.

    Ez végül csak átmeneti helycserének bizonyult, a 9. körben Norris visszaelőzte Verstappent, utóbbi nem is nagyon állt ellen, mert az abroncsai már erősen koptak. Innentől körökön keresztül szemerkélt az eső, és ennek Lewis Hamilton lett az áldozata, balesetet szenvedett a táv harmadánál a döntött 3-as kanyarnál.

    Szélesre csúszott, nem tudta időben megfogni az autót, eltalálta a szalagkorlátot. A bajait tetézi, hogy még egy vizsgálat is vár rá a Holland Nagydíj után, amiért a rajtrácsra menet túl gyorsan ment a bokszutca bejáratánál; a kiesése miatt az esetleges büntetést a következő futamra szabhatják ki.

    Jött a biztonsági autó a mezőny elé, a versenyzők pedig, akik addig még nem tették, kerékcserére. A sorrendben annyi változást történt elöl, hogy George Russell átvette Charles Leclerc-től az 5. helyet – utóbbit pont saját csapattársa hozta nehéz helyzetbe, mert épp Hamilton balesete előtt járt a bokszutcában, vagyis az elévágási kísérlete nemhogy sikeresnek bizonyult volna Isack Hadjar ellen, az említett két riválisa kisebb időveszteséggel teljesítette a saját kerékcseréjét.

    Az újraindításnál a pontszerző helyen haladó Carlos Sainz és Liam Lawson ért össze az első kanyarnál, mindkettejük autóján megsérült a gumi (a támadó Williamsen az első szárny is), mehettek a depóba szervizre.

    Törmelék került a pályára, és a rövid virtuális biztonsági autós szakaszt követően Leclerc agresszíven visszaelőzte Russellt egy ritkán látható módon: a sikánnál kívülről vetődött be a Mercedes mellé a jobbosnál, majd a balosnál tartotta magát a kavicságyon átszánkázva, így az övé lett a pozíció.

    A két autó eltalálta egymást, a Mercedes pedig megcserélte a sorrendet a versenyzők között, hátha Kimi Antonelli veszélyesebb lesz Leclerc-re. Nos, az is volt, de nem úgy, ahogy gondolták: a kerékcserék következő fordulójánál, az 54. körben a pályára visszatérő Leclerc-t megpróbálta meglepni a fiatal olasz a 3-as kanyar alján, de a belső (alsó) íven indította támadása ütközéssel végződött, kiforgatta a Ferrarit, bele a falba, amely tehát a Mercedes minkét autójával közelebbi kapcsolatba került a Holland Nagydíjon. Leclerc kiesett, Antonelli jogosan időbüntetést kapott a manőverért.

    Az újabb biztonsági autós megszakítás után sem tudta Norris meglepni Piastrit, a 65.

    körben pedig jött a dráma: az üldöző McLaren füstölni kezdett, a brit feladta a futamot. Ez hatalmas érvágás számára a bajnoki csatában, hiszen az F1 tabelláján 34 pontra ugrott a hátránya Piastrival szemben, ami több, mint amennyi egyetlen futamgyőzelemért jár.

    Az utolsó körökben már nem történt újabb változás Piastri nyert Verstappent megelőzve. A szenzációs formában lévő Hadjar dobogóra állt a Racing Bulls versenyzőjeként, Russell és Alexander Albon követte őt a pályán. Antonelli a büntetései miatt a 6.-ról visszaesett a 16. helyre (a Leclerc elleni ütközésen túl bokszutcai gyorshajtásért is büntették), a 6. Oliver Bearman lett annak köszönhetően, hogy a kemény gumis nyitó etapját elnyújtották a második biztonsági autós fázisig, így kevesebb kerékcserével abszolválta a távot a többieknél. Őt az Aston Martin két pilótája követte, Yuki Tsunoda hosszú idő után pontokat szerzett a 9. hellyel, a 10. Esteban Ocon lett.

  • Megismétlődik az előző futam, és egy másik pilóta dönti el a McLarenek csatáját?

    Megismétlődik az előző futam, és egy másik pilóta dönti el a McLarenek csatáját?

    A McLaren csapatfőnöke kijelentette, hogy Max Verstappen egy veszélyes fegyverrel indul ellenük a Holland Nagydíjon.

    A McLaren párosa a kör rövid hossza ellenére is nagy előnyben volt Zandvoortban az edzéseken, majd a kvalifikáción is a többiekkel szemben, csak Verstappen tudott fél másodpercnél közelebb férkőzni Oscar Piastrihoz és Lando Norrishoz. Andrea Stella érezhetően tart attól, hogy a Red Bull sztárja beleköphet a levesükbe. „Max megspórolt egy garnitúra lágy keveréket az időmérőn, ez elég erős fegyver lehet a kezében, ha jókor teszik fel” – jelentette ki.

    Ez a bizonyos érintetlen lágy gumi a rajtnál, vagy egy rövid utolsó etapon is jól kamatoztatható, például egy késői biztonsági autós fázis után. Az előző versenyen, a Hungaroringen Charles Leclerc kavart be a világbajnoki címért küzdő pilóták csatájába, és ebből a Piastrihoz képest alapból hátrébb haladó Norris húzott hasznot, ő tért át az előzetesen nem feltétlenül a legjobbnak gondolt egykiállásos taktikára, ami győzelmet ért neki.

    Így Verstappen jelenléte miatt Zandvoortban is van rá esély, hogy egy hasonló, váratlan lépés határozza meg az 1. hely sorsát, ezért a McLarennél lefektették a szabályokat a döntési lehetőségekre vonatkozóan. „Lefektettünk szabályokat arra, milyen stratégiai opciók állnak a versenyzőink rendelkezésére. Nem fogom ismertetni ezeket, de ezidáig mindegyik alkalmazott stratégia e keretek között volt” – mondta Stella.

    „Teljesen rendben van, hogy időnként eltér a taktikájuk, és ez nem feltétlenül kockáztatást jelent. Magyarországon az egykiállásos verzió benne volt a pakliban, bár valószerűtlennek tűnt, hogy ahhoz nyúlunk, jóllehet, így sem egyszerűen csak kockáztattunk. Itt sem nagy a különbség az egy és a két kiállás között.”

    Verstappen azonban korántsem tekinti magát olyan veszélyesnek a McLarenekre, mint Stella. „Remélem, legalább a mögülem indulókat magam mögött tartom a versenyen. Arra nincs ráhatásom, ami előttem történik. Próbálom a magam részéről a legjobbat nyújtani” – mondta azzal érvelve, hogy idén a tempója több futamon gyengébb volt, mint előtte az időmérőkön.

  • Így nézett ki szellemautóval, Piastri hol győzte le Norrist

    Így nézett ki szellemautóval, Piastri hol győzte le Norrist

    Az F1 a Twitter/X-oldalán tette közzé Lando Norris és Oscar Piastri leggyorsabb körének szellemautós összehasonlítását előbbi fedélzeti kamerájából.

    A Holland Nagydíj edzésein úgy tűnt, Lando Norris lesz majd az üldözött, de a kvalifikáción a bajnoki éllovas legyőzte őt, még ha csak 12 ezreddel is. Ez nem jó hír Norrisnak abból a szempontból sem, hogy ezen a pályán nehéz előzni.

    A hétvégén látszott, a két versenyző mely kanyarokban jobb a másiknál, és a felvételen megmutatkozik, hogy Piastri a döntött 3-as kanyarnál került először előnybe, ahol szélesebb ívet választva nagyobb tempót tudott átvinni, mint csapattársa. Az előnyét tartotta a gyors kanyarokban, de Norris a lassabb fordulóknál visszaverekedte magát elé a képzeletbeli versenyfutásnál, és még a célvonal felé tartó száguldásnál is volt olyan pont, amikor ő járt előrébb. Piastrit vélhetően egy másik autó szélárnyéka is segítette az 1. hely megszerzésében.

  • Wolff Hornerről: „Szükség van egy seggfejre”

    Wolff Hornerről: „Szükség van egy seggfejre”

    A Red Bulltól menesztett csapatfőnökről kérdezték Toto Wolffot, és ő azt mondta, az F1 olyan, mint egy film, kell valaki, akit az emberek imádnak utálni.

    A két csapatvezető viszonya és kölcsönös beszólogatásaik éveken át szórakoztattak minket, de Hornert júliusban elküldte a Red Bull a gyenge teljesítményre hivatkozva, így a Mercedes karmestere némi ürességet érez a paddockban. Wolff méltatta Horner elért eredményeit, és azt is elárulta, hogy beszéltek a Red Bull döntése óta.

    „Megkérdezte, mit csinálok így nélküle, mert imádtam utálni őt” – idézte az Autosport. Ezt nyilván eddig is tudtuk. „A sportnak szüksége van az erős személyiségekre. Remélem, az újabb csapatfőnökök ilyenek lesznek, önmaguktól, megjátszani ugyanis nem lehet az ilyesmit – mondta. – Christian volt az egyik főszereplő. Ami a szívén, a száján, megosztó személy volt, egy seggfej, és imádta ezt a szerepet. Szükség van egy seggfejre, az embereknek muszáj utálnia valakit.”

    „Sokszor nem egyezett a véleményünk vagy a látásmódunk. Csodálatos, nagyszerű ellenség volt éveken keresztül. Hiányzik-e? Furcsa úgy utazni a helyszínekre, hogy Christian nincs itt.”

    Wolff korábban úgy vélte, Horner vissza fog térni az F1 körforgásába.

  • Alonso a tempója helyett egy necces szituációval került a középpontba az időmérő előtt

    Alonso a tempója helyett egy necces szituációval került a középpontba az időmérő előtt

    Az F1-es Holland Nagydíj utolsó edzésén megmaradt a McLaren uralma, sőt, Lando Norris és Oscar Piastri növelte az előnyét a pénteki naphoz képest.

    Az utolsó egyórás tréning nagyrészt zavartalanul telt, a pénteki napot jellemző vezetői hibák megfogyatkoztak. A McLarenek párharcában továbbra is Norrisnál van az előny, 242 ezredmásodperccel végzett Oscar Piastri előtt, így jók az esélyei arra, hogy a bajnokságban csökkentse a hátrányát csapattársa mögött.

    Az első napon jó teljesítményt mutató többi csapat közül csak a Williams őrizte meg az erős formát, az Aston Martiné visszaesett, Fernando Alonso nemhogy nem maradt közel a McLarenhez, csak 10. lett. A spanyolra inkább amiatt hárult figyelem, hogy kis híján összehozott egy csúnya ütközést George Russell-lel, utóbbi elbambulása miatt: a Mercedes pilótája a célegyenesben kóricált, vagy a bokszutcába akart kitérni, vagy túl későn húzódott le az ideális ívről, csakhogy addigra Alonso már utolérte és kikerülni készülte, és Russell majdnem felkente őt a bokszutca előtti falra.

    Az esetet vizsgálták az F1 felügyelői, a Mercedes pénzbírságot kapott a pilótája rossz tájékoztatása miatt, maga a pilóta pedig szóbeli figyelmeztetést. Russellnek már tegnap is volt egy necces esete a bokszutcában, akkor viszont nem ő, hanem Piastri teremtette azt.

    Ami az élcsapatok szenvedő versenyzőit illeti, Lewis Hamilton és Kimi Antonelli helyzete nem javult, mindketten a mezőny utolsó harmadában végeztek.

    A Holland Nagydíj időmérője 15 órakor kezdődik.

  • Wolff hízelgett Verstappennek, sokáig velünk él még a téma a csapatváltásáról

    Wolff hízelgett Verstappennek, sokáig velünk él még a téma a csapatváltásáról

    Max Verstappen flörtölt a Mercedesszel, de nem lát ebben semmilyen kivetnivalót. Toto Wolff nem zárja ki, hogy két-három év múlva változik a csapata felállása.

    A Mercedesnél papíron még két hely kiadó 2026-ra, de valószínűleg kevesen gondolják, hogy azokat nem George Russell és Kimi Antonelli foglalja majd el, még az olasz hullámvölgye ellenére sem. Az elmúlt hónapokban sokáig tartotta magát a pletyka, hogy Toto Wolff át tudja csábítani Verstappent, de a holland jövőre sem vált csapatot.

    „Megvannak az okok, amiért Max a Red Bullnál marad. Azt mondta, tartozik nekik ennyivel, és nem lép le azonnal, amint a csapat nem jól teljesít – nyilatkozta Wolff Zandvoortban. – Ki tudja, mit hoz a jövő. Szerintem nagyon fontos a hűség, amit ő mutatott az ő csapata felé, valamint én és az én csapatom a saját pilótáink felé.”

    „Csapatfőnökként kötelességem felmérni, mit fog csinálni egy négyszeres világbajnok a jövőben, milyen a helyzete. Bármelyik versenyző azt mondaná, hogy jelenleg bizonyára Max a legjobb. Ez nem titok. Mindegyik csapat a legjobb pilótára hajt, és ez valamikor összejön, valamikor várni kell rá, valamikor pedig a saját versenyzőjét kell a legjobbá fejlesztenie. A jelenlegi felállásunkat nagyon jónak tartom, aztán meglátjuk, mi lesz két-három év múlva, talán változik.”

    „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    Közkeletű vélekedés, hogy Verstappen megvárja, melyik csapat milyen erősen indul az új szabályrendszerben 2026-ban, és utána mérlegeli jobban, hol folytassa a karrierjét. „Számomra végtelenül egyszerű volt. Még csak nem is feszültem miatta – mondta az ESPN-nek arról, hogyan látta a következő idényt. – Az emberek állandóan sztorikkal jelentkeznek és kérdezgetnek, de nekem minden végig egyértelmű volt.”

    Ugyanakkor hozzátette, „szerintem semmi rossz sincs abban, hogy beszélek másokkal és meghallgatok ajánlatokat.”

    Összefutottak a nyaraláson

    Most már nem tagadhatta Verstappen és Wolff, hogy a nyaralásuk alatt összefutottak, mert ezt fotók bizonyítják. A négyszeres világbajnok erre is kitért.

    „Együtt ebédeltünk Totóval és a családjával. Azt hiszem, ez megengedett. Még csak nem is Forma–1-es témákról beszéltünk, hanem az élet egyéb területeiről. Egymás mellett kötött ki a hajónk, mert ugyanabban az öbölben töltöttük az éjszakát, napközben viszont mindenki a saját dolgait csinálta. Néha összefutunk másokkal, akikkel jó kapcsolatot ápolunk. Szerintem ez szép, nem minden a versengésről szól” – mondta.